Bizalomvesztés címén (többek között Győrffy László botrányos installációja miatt) leváltotta Szeged közgyűlésének jobboldali többsége Bátyai Edinát a Szegedi Szabadtéri Játékok ügyvezető posztjáról, a határozatot azonban Botka László polgármester nem írja alá.
Bayer Zsolt szerint Győrffy László képeiben ott van mindaz összehányva, amitől ma elismert lehet egy művész. „Nem érzek hálát, hogy részt vehetek a teremtésben” című installációjában tizenkét tányéron tizenkét adag szar látható – Győrffy László lényének lényege.
Győrffy László ikon lesz majd, amint Bátyai Edina is. Amúgy nem történt semmi sem. A dolgok történnek, ahogy történniük kell. Az emberiség egyik része tizenkét adag szarért aggódik, felismervén benne önmagát, a másik része készülődik a karácsonyra.
Ami hivatalosan persze nem is létezik. Brüsszel Grand Place-en nem állították fel a város karácsonyfáját, hanem egy 25 méteres elektronikus télfát építettek helyette, ami nem más, tévéképernyőkből összerótt installáció. A hivatkozás, hogy nem akarják megsérteni a 25 százalékos mozlim kisebbség érzékenységét.
Magyar Hírlap
Pataky István szerint noha az Orbán-kormány megalakulása után a nyugat-európai elemzők „rettegtek egy nagyot”, amiért – szerintük – nacionalista politikai garnitúra rendezkedik be Budapesten veszélybe sodorva a térség stabilitását.
Ehhez képest ma, két és fél év kormányzás után a szomszédságpolitika hordozza a legkevesebb konfliktusforrást a magyar diplomáciában. Kiderült, hogy a negatív történelmi sztereotípiák ellenére Magyarországnak nem okvetlenül közvetlen környezetében kell keresnie rosszakaróit.
Nagyságrendekkel kevesebb „elemző” cikk, állásfoglalás jelent meg Romániában, Szlovákiában vagy Szerbiában az „Európa-ellenes, populista” Orbán Viktorról, a „fasisztaveszélyről”, mint például Németországban, tátott szájjal csodált nyugati barátunknál.
Magyar Nemzet
A Franciaországban legelterjedtebb hat vallás képviselői mind elutasítják a kormány homoszexuálisok házasságára vonatkozó terveit. Gilles Bernheim, Franciaország főrabbija 25 oldalas tanulmányt küldött Hollande államfőnek. A tervezett törvénnyel az a probléma, hogy miközben egy egész társadalomnak okoz sérelmeket, csekély kisebbségnek nyújt előnyöket. Az apaságot és anyaságot alárendelni az adoptálási jognak, tárggyá válik a gyermek státusa, amelyre bárki jogot formálhat.
Az identitás és nemiség nem mint természetes adott dolog szerepel, hanem mint vagylagos, mindenki által magának választott irányultság, amelyen kedvünkre változtathatunk. - Hollande polgármesterek előtt kijelentette, hogy azokat az elöljárókat, akik lelkiismereti okokból nem akarják végrehajtani a törvényt, nem kötelezhetik a homoszexuálisok összeadására. Másnap a rendelkezés támogatóinak heves tiltakozására visszavonta szavait.
Erőszakos csoportok hangja visszhangzik a médiában, maguk sajátítják ki a három és fél milliós meleg közösség érdekeinek képviseletét – mondják azok a homoszexuálisok, akik maguk is részt vettek a szombati párizsi tüntetésen, elutasítva a melegházasságot és elvetve a nem kért politikai ajándékot.
Túlzott a homoszexuális szervezetek adata, amelyek szerint 200-300 ezer gyermeket érinthet a most születő törvény. A francia demográfiai intézet nem teszi többre a számukat negyvenezernél, az együtt élő homoszexuálisok számát egy százalékban határozza meg, ami megfelel a környező országok adatainak.
Tíz ilyen párból csupán egynél – zömében leszbikus nőknél – nevelnek átlagban két gyereket. Tíz év alatt először csökkent a homoszexuális házasság támogatóinak aránya, a korábbi 63 százalékról 58 százalékra.
Az örökbefogadásnál a múlt hónap végére az egész lakosságot tekintve a tavalyi 56 százalékos támogatás 50 százalékra csökkent. 1990-ben Franciaország aláírta a gyermekek jogairól szóló nemzetközi Chartát, amelynek teljesen ellentmond a jelenleg készülő törvény, ugyanis a szerződés anyáról és apáról rendelkezik, nem pedig egyes és kettes szülőről.
Magyar Nemzet
Svédországban a jelenleg kormányzó konzervatív párt beállt a gender nevelés mögé. A gyermekekben nem alakítja ki a megszokott nemi sztereotípiákat, a lányoknak és fiúknak teljes szabadságot hagynak játékaik ruházatuk, érdeklődési körük kiválasztásában. Törölték a svéd nyelvben létező nemeket is, helyette a melegek körében divatos, semlegességre utaló „hen” szót használják mindenre. A kisautók száműzve lettek a termekből, ugyanis túlságosan erősítették a férfiöntudatot. A homoszexuális kapcsolatok és elvált szülők helyzetének megértéséhez tanító célzatú meséket olvasnak.
Az esélyegyenlőség megteremtését egy különleges nemi pedagógus ellenőrzi, a tapasztalatok szerint az iskolák szívesen alkalmaznak meleg vagy transzszexuális embereket a munkakörre. Svédországban a nevelési divat leleményesen kihasználja: sok nagyáruházban nincsenek férfi s női osztályok.
Magyar Nemzet, Patrióta Európa Mozgalom
Az eredeti elképzelés szerint hagyta jóvá a szlovák nemzeti bank a szlovák kéteurós emlékérmét, Cirill és Metód arcmásával. Az Európai Bizottság és több EU tagállam azt kérte Szlovákiától, hogy a vallási semlegesség jegyében távolítsák el a vallási jelképeket az érméről.
Magyar Nemzet
Vámosi-Nagy Szabolcs szerint tovább bonyolódik az adórendszer, pótolni kell ugyanis az egykulcsos személyi jövedelemadó miatt kieső költségvetési bevételeket. A kormány adótechnikailag jó megoldásokat dolgozott ki, mert széles körben teríti szét a terheket.
Magyar Hírlap
A végtörlesztés és a forintárfolyam erősödése miatt a lakosság tartozása jelentősen csökkent. A háztartások nettó pénzügyi vagyona a harmadik negyedév végén soha nem látott szintre, 17969 milliárd forintra emelkedett.
Népszabadság
Tavaly a külföldiek a Magyarországon megtermelt jövedelmük döntő részét hazautalták, csak 14 százalékát fordították magyarországi fejlesztésre.
Magyar Hírlap
Több mint 4500 milliárd forint áramlott ki Magyarországról 2011-ben, ez nagyrészt a külföldi tulajdonú vállalatok jövedelme. Varga István szerint rengeteg eszköz áll a cégek részére, hogy jövedelmeiket manipulálják.
Az adókedvezmény arra sarkallja a cégeket, hogy a külföldi nyereségeiket is hazánkban mutassák ki. A kedvezmények lejártával megfordult az irány, amelyet a cégcsoporton belüli transzferek különböző árakon való elszámolásával, úgynevezett eltérítési árakkal, vagy a pénzügyi szektorban árnyékbankok létrehozásával valósítanak meg.
Magyar Nemzet
Ewald Nowotny, az osztrák központi bank elnöke szerint új növekedési modellt kell kidolgozni Kelet-Közép-Európának és Dél-Európának, mert a tőkebeáramlásra és az extraprofit-növekedésre épülő jelenlegi modell a válság tapasztalatai alapján túlhaladottá vált. a válság legfontosabb tanulsága az a felismerés, hogy idegen tőke beáramlásán nyugvó modell hosszabb távon nem tartható fenn.
Magyar Nemzet
Szabó Anna szerint nem sokkal azután, hogy szétkapkodták a magyar államkötvényeket, és a meghirdetett mennyiség többszörösét szerették volna megvásárolni, minősítették le a magyar papírokat. Az ellentmondást azóta sem sikerült feloldani, mert a hazai és külföldi piaci elemzők is úgy vélik, hogy indokolatlan a Standard & Poor’s lépése.
Az indoklás szerint a probléma azok a „kivételes lépések, amelyek a pénzügyi szektort érintik”.
Helyben vagyunk. Megkaptuk a választ a bankadó meghosszabbítására és tranzakciós illeték emelésére. A gazdaságpolitika megpróbálja a válság terheit igazságosabban, a pénzügyi szektort is bevonva szétteríteni.
Magyarországra ez ugyanúgy érvényes, mint a szintén leminősített Franciaországra. Francois Hollande azzal húzta ki a gyufát a nagyhatalmú Moody’s hitelminősítőnél, hogy van mersze válságadót kivetni a nagyvállalatokra, és nem csak a lakossággal fizettet.
Magyar Nemzet
…a Capital Economics szerint a befektetők túl derűlátóak a magyar adósságkockázattal kapcsolatban. Magyarország adósságterhei és gazdasági gondjai mellett túl alacsony a magyar cds-ügyletek középárfolyama (289 bázispont).
Napi Gazdaság
Raffaella Tenconi, a Bank of America Merrill Lynch elemzője szerint számos befektető figyelmen kívül hagyja, hogy Magyarország „a csillagok kedvező együttállása nélkül” a világ egyik legkockázatosabb országa.
Ha a befektetők között csökkenne a kockázatvállalási hajlandóság, akkor elfordulhatnak a nagyobb rizikóval bíró befektetésektől. Török Zoltán szerint ha újra tetőzne az euróválság, a kormány is békülékenyebb hangot ütne meg a nemzetközi szervezetekkel.
Népszava
Matolcsy György szerint londoni elemzők állandó nyomás alatt tartják a magyar pénzpiacot: csak stabilitás, megbízhatóság és folyamatosan javuló hírek ne legyenek, mert csökkenne a profit, a bónusz és kisebb lenne a zsákmány.
Napi Gazdaság
Suppan Gergely szerint nem olyan katasztrofális a helyzet, mint ahogy a Merrill elemzői gondolják. Magyarország nem Amerika. Semmi köze az ingatlanáraknak ahhoz, hogy mi történik a magyar piacon. Ha nem omlott volna össze az európai gazdaság, akkor nem kellettek volna újabb és újabb megszorítások. Ha hirtelen globális válság lenne, akkor sem Magyarország lenne a legkockázatosabb, hanem például az euróövezeti válságállamok.
Világ Gazdaság
Ádám Zsigmond szerint a globális befektetői hangulat optimizmusa miatt a korábban élet-halál kérdésnek számító IMF-megállapodás egyre nyilvánvalóbb meghiúsulása sem érdekli a befektetőket. A magyar állampapírpiac sikerrel lovagolhatja meg a kedvező nemzetközi klímát.
Folytatódhat a kamatcsökkentés, ami tovább szoríthatja lefelé a hozamokat – pláne ha tovább sikerül táplálni a hitet, hogy jó ideig minden hónapban lesz még negyedszázalékos vágás - amíg a stabil nemzetközi környezet ezt lehetővé teszi.
A dolog óhatatlan mellékhatása viszont a piaci unalom – hiszen, amikor minden kiszámíthatónak látszik, szűk tere van a napi spekulációnak. Gyakorlatilag a menetrend szerinti negyed százalékos kamatvágás épült be az árakba.
Napi Gazdaság
Mintha meg sem történnének ezek a dolgok. Csend van körülöttük. Eddig azt hallottuk itthon és világsajtóban, hogy tarthatatlan az a dilettantizmus, ahogyan a magyar kormány kezeli a pénzügyeket és gazdaság dolgainkat. Mára mindenki számára kiderült Orbánék "mégis kapizsgálnak valamit". Csak ez ebben az ellenséges botrány-világban nem hír. Legalább is tesznek róla, hogy ne legyen az! (Szerkesztő megjegyzése)