Fricz Tamás: Gyurcsány Ferenc ezek szerint védett férfi? És miért?

                                    Döbbenetes, hogy a napokban megindult tábornokperben – melyben a 2006 őszi rendőri brutalitások és terror miatt felel(né)nek az akkori rendőrségi vezetők, legelsősorban Gergényi Péter és Bene László – a vádat emelő Központi Nyomozó Főügyészség debreceni osztálya már előre megírta a részleges felmentő ítéletet, emellett pedig Gyurcsány Ferenc nem került a vádlottak padjára.   Egyfelől döbbenetes, hogy az ügyészség előzetes mentesítést adott ki a vádlottakra, ami azt jelenti, hogy börtönbe eleve nem kerülhetnek, s ha felfüggesztett börtönbüntetést is kapnak esetleg – ez lehet a legmagasabb büntetésük –, akkor sem lesz priuszuk, azaz büntetlen előítéletűek (!) maradnak. Nem tudom, miért jut eszembe a Tanú című film már megint, nem tudom, miért gondolok újra arra, hogy előbb az ítélet hangzik el, s utána jöhet a tárgyalás… Képtelen vagyok megérteni az ügyészség önkorlátozását: teljesen kizárt, hogy a várhatóan sok-sok hónapon át tartó tárgyalások során olyan tények és vallomások kerüljenek elő, amelyek alapján mégis magasabb, sőt igen súlyos büntetés illetné meg Gergényiéket? Hogyan lehet ezt eleve kizárni, amikor számos, az elmúlt években napvilágot látott, nyilvánosság elé került vallomások, beszámolók és bizonyított tények alapján kijelenthető, hogy 2006 őszén valódi rendőri randalírozás zajlott le napokon át, s különösen október 23-án Budapest utcáin? A Balsai István volt igazságügy-miniszter által készített jelentés továbbmegy, s állami, összehangolt terrorcselekmény gyanúját veti fel. Az ártatlan, tüntető, majd október 23-án békésen ünnepelni szándékozó emberek üldözése, megverése, megkínzása kifejezetten terrorisztikus elemeket tartalmazott, s az emberek megfélemlítését célozta. Ezek olyan módszerek egyébként, amelyeket véres afrikai diktatúrák vezetői szoktak bevetni a népük ellen. Kedves baloldali megmondóemberek, kedves Bruck András, kedves külföldi balliberális sajtó: igen, lehet Magyarország kapcsán említeni a diktatúrát, mert a Gyurcsány-kormány 2006 őszén valóban diktatórikusan viselkedett a népével szemben, lábbal taposva az emberi és állampolgári jogokat. Völgyesi Miklós, neves és elismert jogászi szaktekintély, nyugalmazott legfelsőbb bírósági tanácselnök feljelentést is tett terrorcselekmény gyanújával. És most kapaszkodjanak meg: az ügyészség a kitűnő jogász feljelentésére még csak nem is válaszolt a mai napig sem, s így kezdődtek meg kedden a tárgyalások a 2006 őszi eseményekről! Mi ez, uraim? Mit képzelnek Önök? Tudják, mit művelnek egyáltalán? De ami a legfontosabb: ma már nyilvánvaló, hogy Gyurcsány Ferenc személyesen irányította a rendőrséget ezekben a napokban, úgy a szeptember 18-i tévészékházostrom idején, akárcsak október 23-án. Erről maga is beszélt, többek között 18-án este a TV2-ben, kiderült, hogy közölte elvárásait a rendőri vezetőkkel. Valamint Kövér László házelnök kérésére írásban válaszolva elismerte, hogy október 23-án a Nemzetbiztonsági Kabinet ülésén folyamatosan irányította a rendőri mozgásokat! Alapvető jogszabály: olyan nagyszabású tüntetések, társadalmi megmozdulások esetén, mint a szeptember 18-i, de legalább annyira az október 23-i, a rendőrség önmagában nem is dönthet a beavatkozás módjáról, mikéntjéről, hanem csakis a kormányzat és annak feje, ugyanis ez már politikai döntést igénylő kérdés. És ezzel bezárult a kör: ha a rendőrség úgy lépett fel az emberekkel szemben, ahogy fellépett – tehát brutálisan, feltételezetten terroreszközöket alkalmazva, a lakosságot megfélemlítve –, akkor ezt nem maga döntötte el, mert nem is tehette volna, hanem a kormányzati hatalom. Név szerint: Gyurcsány Ferenc. Ő az első számú felelős a terrorgyanús cselekményekért. Ha Gyurcsány nem ül ott a vádlottak padján, akkor az egész tárgyalás vicc. Tréfa. (Akárcsak például a Kulcsár-ügy – van-é, aki a nevet nem ismeré széles e hazában?) Jó, tudom, nem kell leinteni: ne legyek naiv. Vélhetően a volt kormányfő vádlottak padjára ültetése olyan ellenérdekekbe ütközik, amelyek túlmutatnak hazánk határain. Persze, hogy tudom. Alku van, volt, lesz. De tessék végre megérteni: ezekbe a dolgokba nem lehet és nem szabad belenyugodni, mert ezek a dolgok nem természetesek. Utálom azt az ócska dumát, hogy a „dolgok már csak ilyenek”, „nem mindegy?”, „a politika csúnya dolog”, „ez mindig így volt és így is lesz, törődjünk bele” stb. Vagy rendben van: akkor ne beszéljünk elszámoltatásról, mert az nem lehetséges, egyes bűnök örökké megtorlatlanok maradnak – és ezt mondjuk is ki. Itt és most! Dixi, et salvavi animam meam. (Én kimondtam és ezzel eleget tettem kötelességemnek) Fricz Tamás - Magyar Nemzet  

2013. September 30. 23:52

CÖF: Az Együtt 2014 folyamatosan gyűlöletet szít - ők erőszakot hirdetnek, mi méltósággal ünneplünk - Békemenet október 23-án

                                  A CÖF szóvivői és a békemenet szervezői hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményükben azt írták, a baloldal agresszivitására hathatós választ kell adniuk: „ők erőszakot hirdetnek, mi méltósággal ünneplünk”. A szervezet szerint a vasárnapi „Bajnai mozgalmának demonstrációja” túllépte a jó ízlés határát, a baloldal újabb mélypontra jutott a politikai trágárság terén. A közleményben azt írták, „nehéz szavakat találni arra, ahogy Bajnai és társai bemocskolták és a vásári komédia eszközévé silányították az 1956-os forradalom és szabadságharc jelképeit”.   A CÖF szerint bebizonyosodott az is, hogy miközben az Együtt 2014 megbékélésről, toleranciáról és párbeszédről papol, valójában folyamatosan gyűlöletet szít a magyar közéletben. „Nem akarunk olyan országban élni, ahol a közéletet Ron Werber csapatának stílusa uralja!” – fogalmaztak. A CÖF leghatározottabban elutasítva „a baloldal gyűlöletkampányát”, október 23-án ismét békemenetet szervez Budapesten. A Magyar Szolidaritás Mozgalom kormányellenes, vasárnapi budapesti tüntetésének házigazdája a rapper Dopeman volt, aki egyebek mellett „szemétládának és pofátlannak” nevezte Orbán Viktor miniszterelnököt. Előadta trágár szavakkal tűzdelt Himnusz-feldolgozását is. A Clark Ádám téren tartott demonstráció végén lelepleztek egy Orbán Viktort ábrázoló bronzszínű hungarocell „szobrot”, majd ezt aktivisták ledöntötték úgy, hogy a Sztálin-szobor egykori ledöntésére emlékeztető módon a csizmája a talapzaton maradt. MTI, MNO

2013. September 30. 23:15

A levágott Orbán-fejtől még Bajnai hívei is hányingert kaptak

                            Bajnai Gordon sumákol a vasárnapi Szolidaritás-performance kapcsán, menekül a felelősség elől. A baloldali szimpatizánsok szinte kivétel nélkül felháborodtak, de az MSZP politikusai és más ellenzéki vezetők is minősíthetetlennek bélyegezték a Clark Ádám téren történteket.   Közönséges, fenyegető hangnemű beszédekkel és performance-szal ünnepelte második születésnapját Bajnai Gordon szövetségese, a Szolidaritás Mozgalom a fővárosi Clark Ádám téren. A rendezvényen egy „szobrot” is állítottak, ami kommunista diktátorként ábrázolta Orbánt. A hungarocell figurának elfűrészelték a lábát, majd ledöntötték, a fejét levágták és a színpadra vitték. A performance-t a közönség megtapsolta, valamint Bajnai is rendkívüli módon élvezte a helyzetet. A maradványt az egyik demonstráló ököllel megütötte, volt olyan is, aki késsel vágott ki belőle egy darabot, és akadt, aki ráfeküdt. A torzó levágott fejét elvitték a szervezők a Szolidaritás központi székházába. A rendezvényen a Dopeman néven ismert Pityinger László is fellépett, ahol ismét előadta a himnusz káromkodásokkal teli átdolgozását, valamint a „B... meg az Orbánt, b... meg a kormányt” – című darabját is.   Döbbenetes, hogy egy volt kormányfő ilyesmihez adja a nevét A kormányoldal részéről Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a TV2 Mokka című reggeli műsorában elmondta, leginkább az döbbentette meg, hogy Bajnai Gordon, Magyarország volt miniszterelnöke ilyen méltatlan cselekedethez adta a nevét. „Ha Orbán Viktor adná a nevét egy olyan tüntetéshez, ahol Bajnai Gordon fejét letörik, kvázi elvágják a nyakát, utána a földön rugdossák, majd egyesek mint egy őrült voodooszertartáson késeket dugdosgatnak bele egy szoborba, mit írna erről a Népszabadság vagy a Népszava?” – tette föl a kérdést a Fidesz frakcióvezetője.„Az, hogy  néhányan így demonstrálnak, hát Istenem, belefér, de hogy egy volt miniszterelnök, aki még egyszer miniszterelnök akar lenni, ilyenhez adja a nevét, az nekem megdöbbentő” – fűzte hozzá a politikus.   „A hányinger kerülgetett” A baloldal szimpatizánsait pártállástól függetlenül, egyöntetűen elborzasztották a vasárnap történtek. Van, aki gusztustalannak tartja a döntögetést, akad, aki csalódott, és biztosan nem szavaz majd Bajnaiékra, a legtöbben viszont teljesen fel vannak háborodva. „Tényleg nem volt egy értelmes ember a közelben, aki azt mondta volna: ne, tahóságban nem vegyünk részt?” – vonja kérdőre a vasárnapi vandálkodókat az Együtt 2014 Mozgalom üzenőfalán egy kommentelő. Egy másik azt írja: „gyűlölöm a gyűlöletet. jó lenne már valami mellett kiállni, nem valami ellen”. A nem mindennapi performance sokakat megdöbbentett, akik korábban vélhetően Bajnaiékra adták volna a voksukat 2014-ben. Ezek után biztosan nem fogják. „A hányinger kerülgetett... kónyánál, dopemannál primitívebb pojáca kevés van. És bajnai beállt ezek mellé????... hát... alaposan lejáratta magát...” A Kónya-szimpatizánsok sem kímélik az akciót a Szolidaritás Facebook-oldalán. „Ez így butaság volt. hungarocell szobordöntés? mi ez, gimnáziumi diákigazgató választás?” – véli egyikük. Egy kommentelő egészen új összeesküvés-elmélettel állt elő csalódottságában: „szerintem Bajnait körülvevő kommunikációs "szakemberek" direkt járatják le. Nagyon sajnálom.” Akad, aki eddig volt Szolidaritás-párti volt, de a továbbiakban nem kíváncsi a társaságra. „Ezzel a hétvégi "döntésükkel" elvesztettek! Visszavonom a "lájkomat".” Az MSZP-nél láthatóan kiverte a biztosítékot a Clark Ádám téri döntögetés. Tóbiás József az ATV-ben azt mondta, „mindenféleképpen beszélni kell Gordonékkal, mert ha mi szövetségesek vagyunk, akkor egy ilyen helyzetben kell, hogy konzultáljunk előre, hogy tájékoztassanak minket arról, mi fog történni”. Az MSZP frakcióigazgatója személyesen elhatárolódott a történtektől, és rögzítette, ilyen többet nem fordulhat elő. „Aki döntögetnie akar, az nem tud kormányt alakítani” – tette hozzá Tóbiás. Rétvári Bence KIM-államtitkár a hétvégi történést szintén vállalhatatlannak nevezte, mondván, „a Jobbiktól is durva kör lett volna”. Egyszersmind megemlítette, hogy az MSZP-vel szövetséges formáció vezetőinek tudniuk kellett arról, hogy mi történik majd az esemény végén. Kijelentette továbbá, hogy a szocialisták 2010 óta felépített hungarocell-ellenségekkel küzdenek. „Először azt hittem, nem jól hallok – reagált Fodor Gábor a történtek után. – Mi ez az elfogadhatatlan trágárság, alpári stílus, ostoba szobordöntés? – írta blogbejegyzésében a liberálisok vezetője. – Persze tudjuk, normális mondandóval nem lehet bekerülni a hírekbe, ezért sokan azt gondolják, hogy le kell menni kutyába… De ennyire?” – fűzte hozzá a politikus. Schmuck Andor, a szociáldemokraták első embere a Facebookon annyit írt, „a döntés a fülkében születik, nem a szobrok talapzatánál”, így nem döntögetésre, hanem szavazásra van szükség. Ceglédi Zoltán, a Republikon Intézet vezető elemzője néhány órával a lefejezést követően kendőzetlenül fejtette ki véleményét, szintén a Facebookon. „Jó, akkor én írom le először: egy élő emberről mintázott ál-szobrot összetörni, az illető letört fejével vonulni, feldarabolt testét szétszedni – az nem olyan dolog, amit szívesen látok, pláne nem azonosulok ilyesmivel. A legyek ura, karóra tűzött disznófej, megvan? Viselkedjetek már ember módjára, a rohadt életbe.” MNO

2013. September 30. 18:15

Aki nem dolgozik, ne is egyék - rövid ellenzéki lapszemle

                          Pintér Sándor, belügyminiszter szerint az emberek egyre nehezebben fogadják el, és a jövőben még kevésbé lesznek hajlandóak elfogadni, hogy életerős, egészséges emberek kizárólag segélyekből éljenek generációkon keresztül. A kormányoknak kezelniük kell ezt a helyzetet, aminek a legkézenfekvőbb módja, hogy pénzügyi lehetőségeik függvényében munkalehetőséget teremtenek a munkanélkülieknek. A közfoglalkoztatás legfőbb értéke, hogy dolgozik a foglalkoztatott. Nem érzik magukat haszontalannak, nem vesznek el, nem züllenek el. A gyermekeik is látják, hogy a jövő, a megélhetés munkával biztosítható. Rossz megközelítés a közfoglalkoztatásért járó bért a minimálbérrel összevetni, mert a közfoglalkoztatásban kizárólag olyan embereket alkalmaznak, akiknek a munkaerőpiacon még minimálbért fizető munkára sincs esélyük. Aki pedig esélyt kap, azonnal ki is léphet a rendszerből. Bármikor kiléphetnek, ha akár csak idénymunkához is jutnak, majd újra visszatérhetnek. A közfoglalkoztatásért járó bér több a segélynél, és kevesebb kell, hogy maradjon a minimálbérnél. Ez így ösztönző az egyénnek, és lehetőség a piacnak. Kis János azzal vádolja a kormányfőt, hogy a segélyezési politika megszigorításával és a munkateszt bevezetésével maga engedte ki a rasszizmus szellemét a palackból. Ádám Zoltán szerint azonban ez nem méltányos állítás: a segélyek és a közmunkaprogramok körül történteket lehet káros vagy elhibázott lépésnek minősíteni, de a közmunkáért törvényes bért fizető tömeges közfoglalkoztatás nem a rasszizmusnak tett engedmény, hanem a sokszor súlyosan deprivált tartós munkanélküliek érdekeit figyelembe venni kívánó új társadalmi kompromisszumra tett javaslat. Népszabadság  

2013. September 30. 13:38

Tiszteletre méltó családfők helyett kényelmes szemléletű akarnokokat nevel fel sok család - rövid lapszemle

                          Levente Péter szerint a mai világban olyan gonosz erők ütötték fel a fejüket, amelyek szét akarják verni a hagyományos családot és az egészséges férfi-nő kapcsolatot, a nemzeti kapcsolatot és a régiókat összetartó kapcsolatokat. Felesége, Döbrentey Ildikó szerint tiszteletre méltó családfők helyett kényelmes szemléletű fiúcskák nevelődnek körülöttük egyre nagyobb számban. Anyák-apák kiszolgálják, kényeztetik fiacskáikat egész otthoni életükben. Ezekből a fiúkból lesznek azok a felnőttek, akik a kisujjukat sem mozdítják azért, hogy megszürkült házasságukat megújítsák. Valódi örömeinkhez az kell, hogy tudjunk adni! Ne az önmegvalósításunkkal foglalkozzunk, mely önmagáért való dolog, hanem a küldetésünkkel, amely többiekre irányul. Magyar Nemzet

2013. September 30. 13:10

A kereskedelmi televíziók mint a legfőbb szellemi környezetszennyezők - rövid lapszemle

                                  Antal Zsolt szerint a nagy kereskedelmi televíziókban sugárzott filmek és hírműsorok tartalmi durvulása piacra lépésük óta töretlen. Robert W. McChesney médiakritikus a kereskedelmi médiamonopóliumokat védő mítoszok közül az egyik legfontosabbnak azt a cinikus érvelést nevezi, hogy a nézők igénylik az erőszakot. Nem a televízió nézői vásárolják a programokat, hanem a hirdetők. A tartalom fölötti tulajdonosi monopólium megfosztja a nézőt a választástól. Nem véletlen, hogy a közönség ellenvéleményét bizonyító nemzetközi kutatások a nyilvánosság előtt rendszerint rejtve maradnak. Ezek szerint ugyanis az átlagos nézők körében az erőszak egyre kevésbé népszerű. A médiavállalkozók válaszul a fiatal nézők figyelmének még erőszakosabb megragadására és a hírműsorokban megjelenő sokkoló események növelésére törekednek. Magyar Nemzet

2013. September 30. 12:48

Orbán Viktor Szolzsenyicinről - rövidke ellenzéki lapszemle

                            Orbán Viktor a Terror Házában nyílt Szolzsenyicin-kiállításon kijelentette: Szolzsenyicin aggódva figyelte, miként falja fel a kapitalizmus azokat a társadalmakat, amelyeket évtizedeken keresztül pusztított a kommunizmus, és amelyekből talán éppen e pusztítás miatt hiányoztak azok az önvédelmi képességek, amelyek gátat szabhatnak egy ország kihasználásának. hvg.hu

2013. September 30. 12:02

Az egyetemes rabszolgaság felé tartunk - rövid lapszemle

                        Csejtei Dezső szerint a premodern világ nagy részében – az antik és a középkori kézművesség virágzó korszakaiban – a mesterember saját személyes tudásának és szakmaszeretetének egészét képes volt belehelyezni az általa előállított termékekbe. Az első lépés ahhoz, hogy a személyes kreativitás oldal elsatnyuljon s kihaljon, a manufaktúrák tették meg az újkor küszöbén. Az ipari forradalom az emberi munkavégzést számos esetben gépek puszta kiszolgálásává egyszerűsítette. S e tendenciát még inkább felerősítette az automatizáció korszaka. Végül a számítógépes üzemszervezés korában megtörtént e folyamat végső tökélyre emelése. Egyelőre az egyetemes rabszolgaság felé tartunk, s ebből a legalacsonyabb sorsú fizikai munkás éppúgy kivenni kényszerül a maga részét, mint ahogy a magasan kvalifikált szellemi dolgozó. Korunk tömegtársadalma eljutott oda, hogy igazi önmagát gyakorta nem abban fejezi ki, amit tevékenységeként választott, hanem abban, hogy milyen hajviseletet hord, milyen cuccokat aggat magára, milyen kölnivel illatosítja magát. Magyar Nemzet

2013. September 30. 11:38

Trükközés helyett

                                            Mindenki magából indul ki: jól látjuk, Gúr Nándor, az MSZP megmondóembere sem tud elszakadni a „trükkök százaitól”, a számukra aranykort idéző évektől. A tegnap megjelent munkanélküliségi adatok valóban kedvezőbbek, mert – ha nem is sikerült megvalósítani a Bajnai Gordon ígérte teljes foglalkoztatottságot – az uniós átlagnál alacsonyabb, 9,9 százalékos arányú munkanélküliség valóban kissé jobban fest. Szabó Anna  Magyar Nemzet

2013. September 29. 14:57

Hatékony munkahelyvédelmi intézkedések

                        Varga Mihály: Már a nyári adatsorokból is látszik, hogy sikeresek az idén bevezetett munkahelyvédő adóügyi megoldások. Az új lehetőségek több százezer ember állásának megóvásában játszottak szerepet. Magyar Nemzet

2013. September 29. 10:46
<< Első< ElőzőKövetkező> Utolsó>>

468. oldal/866