Érdekli önöket, hogy ki használt vegyi fegyvert Damaszkusz határában? Érdekli önöket, hogy ki gyilkolt meg több mint ezer ártatlan embert? Hát ne érdekelje! Semmi sem múlik az igazságon. Semmi sem múlik a méregbe fojtott gyerekek, nők, idős emberek igazságán. Az ürügyet megadták, most már el lehet takarítani őket a színpadról. Ne bűzölögjenek, ne mérgezzenek igazságukkal. S végre elsülhet a történet kezdete óta a falon erre készülő puska is.
Barack Obama napokon belül elkezdi támadni Szíriát. Rakétákkal, drónokkal, a pilóta nélküli repülőkkel, hiszen a modern háborúkban a saját katonaáldozatot nehezen viseli a választó. Hullákat majd rakosgat a szövetséges felkelő, a CNN-nek elég a tízezer méter feletti célkereszt, a számítógépes játékokat idéző kedves kis tűzgolyók robbanása.
Barack Obama támadni fog, mert nincs más választása. Saját maga sodorta magát ebbe a helyzetbe. Talán emlékeznek még 2009-re, Nyugat-Európa apraja-nagyja Obama-matricákat vásárolt, még a magyar szocialista ifik is „Barack-lekvárral” sefteltek az MSZP-kongresszuson.
Bush iraki és afganisztáni ámokfutása, leleplezett hazugságai után az elnök békét, igazságot és jogokat ígért az egész világnak Az első színes bőrű elnök, aki most talán éppen a Martin Luther Kingre emlékező ünnepségről hazafele menet ad tűzparancsot. Még fülében csenghetnek King legendás szavai, a „fajok együttélésének harmóniájáról”, amikor a „nyugati értékrend” nevében elindítja rakétáit az arab világ felé.
Barack Obama ígért afganisztáni megoldást, működő iraki demokráciát, nem is beszélve a guantánamói támaszpont bezárásáról. Semmi sem lett belőle.
Ígért átlátható politikát, wikileakses lebuktatás és globális lehallgatási botrány lett belőle. Felizzította az „arab tavaszt”: Líbia fejlett piacgazdaság helyett a szabad terrorista vállalkozás paradicsoma lett.
Ki tudja, nem a Kadhafi raktáraiból szétrabolt vegyi fegyverek kötöttek-e ki most Damaszkusz elővárosaiban. Egyiptom rémálom, Tunéziában iszlamista iszlamista hátán. Obama Szíriát rövid diadalmenetnek vizionálta 2011-ben, ezzel biztatták térségbeli szövetségesei, a tavasz tombolásából kimentett arab monarchiák éppúgy, mint a Közel-Kelet egyetlen demokráciája. Törökország is szította a tüzet, a „líbiai győzők”, Franciaország és Nagy-Britannia pedig már-már a gyarmati idők nagyhatalmainak önbizalmával lelkesített a szíriai „rendezésre”.
Aztán a gonosz Aszad nem bukott meg. Hiába a lázadók felfegyverzése, a rendszer tartja magát. Miközben a felkelőkről kiderült, hogy a Nyugat-barátnak ereje nincs, a többiek mögött meg ott az al-Kaida és társai terrorista tröszt. Ha megdöntik Aszad rezsimjét, létrehoznak egy Afganisztánba oltott Irakot, a „baráti” Iránnal a határán.
Mit tehet ebben az esetben az egyszeri amerikai elnök, aki Nobel-békedíjat kapott a „nemzetközi kapcsolatok és a népek közötti együttműködés erősítéséért”?
Otthagyni az egészet már nem lehet – a Snowden-ügy után amúgy is rajtuk röhög a fél világ.
Totális háborúba és megszállásba kezdeni nem lehet – ez tényleg vérbe borítaná az egész Közel-Keletet, ráadásul Moszkva érdekeltsége miatt Vietnamot idézne a csillagos-sávos koporsók száma.
Marad a rövid, pár napos rakéta-tűzijáték, tán Aszadot is eltalálják, tán egy mérsékelt hatalomvágyó tábornokot is találnak, tán lesz valami… a hadipari lobbi addig sem nyaggatja.
Ürügynek meg ott a vegyi fegyver, a britek és franciák el akarják hinni, a törökök és izraeliek segítenek hit nélkül is, az oroszok és kínaiak amúgy sem hinnék, a világ széplelkei meg majd kiduzzogják magukat.
Tíz éve márciusban a CNN tele volt az iraki tömegpusztító fegyverekről szóló bizonyítékokkal, Ali Haszan al-Madzsid képe percenként tűnt fel a tengerentúli hírtévékben. Az illető úr, közismert nevén Vegyi Ali a 80-as évek végén kurdok ezreit küldte halálba gázlövedékekkel.
„Az irakiak soha nem mondták nekünk, hogy ideggázt fognak bevetni. De nem is volt arra szükség, hogy mondják, mivel mi már tudtunk róla” – ismerte el a minap a washingtoni Foreign Policy magazinnak Rick Francona, aki akkor az Egyesült Államok katonai attaséjaként szolgált Bagdadban.
Washington ugyanis akkor éppen Bagdadot támogatta Teherán ellen, márpedig az iráni előrenyomulást csak vegyi fegyverek bevetésével lehetett megállítani, mellékesben meg jutott a hazai ellenzéknek is. Amerika segített és félrenézett. Mert hát vegyi fegyverből is van ilyen is, meg olyan is.
Máté T. Gyula
Magyar Hírlap
Hol egy temetői gondnokot lőnek agyon, hol egy ferences szerzetest kínoznak halálra. Az egyes halálesetekkel akarva-akaratlanul a nyugati világ a lázadók fegyverein keresztül üzeni Szíria keresztényeinek: nincs jövőjük az országban.
Egyik nap egy ferencest visznek el és kínoznak halálra, másik nap a felekezeti temető gondnokát végzi ki egy orvlövész Szíriában. Az országban már így is borzasztóan kevés a keresztény hívő, de az „üzenetnek” felfogható események hatására tömeges az elvándorlás, akik pedig maradnak, azok minden percüket halálfélelemben élik.
A ferencesek ezért minden csatornán kérik a felvilágosult nyugatot, ne folytassák a szíriai lázadók fegyverezését, ezzel ugyanis a megmaradt kereszténység sírját ássák meg.
Mint ismert, „a Szentfölddel egyidős” a térség custodiája; 1342-ben a pápa a ferencesekre bízta a térség katolikus hitének fenntartását. Az azóta eltelt csaknem hét évszázad rengeteg gyümölcsöt hozott nem csak a közel-keleti országok katolikusai, de más vallású lakói számára is. Vegyük csak számba! Jordániától Egyiptomon és Izraelen át Szíriáig összesen 11 országot ölel fel a ferences custodia, ahol a rend fenntartja a szent helyeket, a plébániákat mint a helyi hitélet védőbástyáit, de ugyanígy munkahelyeket is teremt a különféle zarándokintézmények fenntartásával, üzemeltetnek idősek otthonát, iskolákat, bérházakat építenek és üzemeltetnek bennük kedvezményes szállást a nélkülözők számára, az igénylők vallási hovatartozására való tekintet nélkül.
A Szentföldön mindezeken kívül tudományos kutatásokat végeznek a Bibliával kapcsolatban, a keresztény régészet ferencesek nélkül elképzelhetetlen volna. Az MNO érdeklődésére Tóth Vencel ferences szerzetes mindehhez azt is hozzátette, Kairóban található egy világszínvonalú könyvtár és tudományos központ (Muszki), itt első kézből férhetőek hozzá a friss kutatási eredmények, és a rendnek eddig még arra is volt kapacitása, hogy Jeruzsálemben egy zeneművészeti konzervatóriumot működtessen, ide szintén járhat muzulmán, zsidó vagy keresztény.
Elterjedt vélemények szerint egyébként Szíriában sem zajlik más, mint az úgynevezett „arab tavasz” többi destabilizált országában: a legyártott legújabb fegyvereket ugyanis „valahol el kell sütni”.
Tóth Vencel szerint mindazonáltal a nyugat nem egészen gondolta azt végig, hogy ha a felheccelt csoportok tömegeinek kezébe fegyvert ad, az a kis létszámú szíriai kereszténység végét jelenti. Azét a kereszténységét, aminek egyetlen „közösségi bűne”, hogy korábban szót értett a kormányerőkkel, illetve az alavita Bassár el-Aszaddal.
mno.hu
Ferenc pápa: „A világ vezetői mutassanak nagyobb érzékenységet a tragikus helyzet iránt, találjanak megoldást a pusztítást és halált okozó háborúra! Hallgassanak el a fegyverek!”
Justin Welby canterburyi anglikán érsek: „Ne siessék el a döntést a Szíriai katonai akcióról, mert annak beláthatatlan következményei lehetnek az egész muzulmán világban. A képviselők tegyék fel maguknak a kérdést, hogy valóban biztosak-e a tények megítélésében.”
Besara Butrosz Rai antióchiai maronita pátriárka: „A közel-keleti háborúkért a keresztények fizetik a legnagyobb árat. Irakban és Szíriában a muzulmánok szunnita és síita irányzata között dúl a harc. Egyiptomban a fundamentalisták – köztük a Muzulmán Testvériség – és a mérsékelt muzulmánok vívják a háborút. Bizonyos muzulmán csoportok, maguk sem tudják pontosan miért, a keresztények elleni támadásban vezetik le indulataikat. Az arab világban élő keresztények semmi mást nem kérnek, csak azt, hogy biztonságban és stabilitásban élhessenek.”
Ilarion orosz metropolita: „Mélységesen aggódunk, hogy a Nyugat katonai beavatkozásra készül Szíriában. Az amerikai álláspont teljes mértékben egyoldalú, és az ENSZ jóváhagyása nélkül akarja eldönteni egy többmilliós nemzet sorsát. Több ezer ember életét áldozzák fel ismét az elképzelt demokrácia oltárán.”
mno.hu
A küszöbön álló szíriai amerikai légicsapással kiirthatnak három olyan szíriai települést is, ahol még Jézus nyelvét beszélik. A térség megannyi pontján irtott keresztény közösségekkel több ezer éves kulturális örökség eltűnése kezdődött meg a Föld ezen részéről – Alexandriától Moszulig.
Ahová az Amerikai Egyesült Államok hadserege beteszi a lábát, ott élő, több ezer éves kultúrák pusztulnak el. Mint ahogy arra ma már a világ szinte minden keresztény vezetője is felhívja a figyelmet, a szíriai katonai műveletekért – és en bloc a közel-keleti háborúknak is – a keresztény közösségek fizetik a legnagyobb árat.
Justin Welby canterbury érsektől Ferenc pápán át az antióchiai maronita pátriárkáig nem a levegőbe beszélnek az egyházi vezetők.
George Bush 2003-ban keresztes hadjáratként hirdette meg az iraki háborút, így az ország keresztényei automatikusan az iszlamisták céltáblájává váltak: az akkori 1,2-1,5 millió keresztény közül sokaknak menniük kellett, rengeteg ember meghalt az amerikaiak és a felheccelt muzulmánok összecsapásaiban, ők lettek ugyanis a bűnbakok a Nyugat megjelenése miatt.
A számok nyelvén máig hatóan mindez azt jelenti, 400-800 ezren lehetnek ma az országban keresztények, pedig az asszír keresztény egyház önálló identitása 431 óta tart. Moszulban ma már nincsenek keresztények, Bagdadban pedig rettegésben éli hétköznapjait a káld közösség.
Az asszírkeresztény-ellenesség „fényes” példája volt a csaknem 100 emberéletet, köztük papokét, nőkét és gyermekekét is követelő templomi mészárlás 2010-ben mindenszentek ünnepén, ami a 2003-as amerikai behatolás óta számszakilag a legnagyobb keresztényellenes vérengzés volt. A nemzetközi közösség – benne a „keresztény Európával” – szintén nem sietett Bagdad segítségére.
Időben a következő esemény a világsajtó által csak arab tavaszként emlegetett történésláncolat. Röviden: 2011 tavaszán erőszakos kormányellenes megmozdulások törtek ki sorra az arab világ országaiban az Arab-félsziget keleti csücskétől (Omán) a nyugat-afrikai Mauritániáig szinte minden országban. Sokan az arab tavasz mögött az Egyesült Államokat látták, a jelen helyzetet látva nem alaptalanul: Szíriában már a helyzet 2012-es eszkalálódása óta kritikus, a felheccelt (és a fejlett nyugat által nyíltan fegyverzett) terroristacsoportok ugyanis válogatás nélkül irtják az Aszad-rezsim feltétlen támogatóinak kikiáltott keresztényeket, de erről később.
Egyiptomot úgy érte el az arab tavasz, hogy a Mubarak-érában számos városban üldözték a gazdasági elit jelentős részét kitevő kopt keresztényeket. Az üldözésről szóló agresszív cselekedetek mögött rendre iszlamista csoportok álltak, ezektől a tettektől továbbra is folyamatosan tarthatnak a koptok, Mubarak országlása idején ugyanis legalább garantálva látták, hogy a Muszlim Testvériség (MT) nem kerül közel a hatalomhoz.
A koptok nyelve a késő ókor óta ugyanaz, központjuk a páratlanul gazdag történelmű Alexandriában van, egyes becslések szerint 8, mások szerint 18 millióan vannak, de mivel az iszlamista csoportok szemében a keresztény befolyásosok Amerika csápjai, még azzal sem garantálható a béke, hogy az MT által alapított új párt alelnökének megtettek egy kopt férfit.
A legutóbbi nagyobb keresztényellenes incidens alig két hete következett be, amikor ülősztrájkoló iszlamisták táborainak felszámolásába kezdett a rendőrség, erre válaszul pedig se szó, se beszéd, a demonstrálók porig égettek három kopt templomot.
Amerika választott: az alaviták és a keresztények meghalhatnak
És akkor vissza Szíriába. A leegyszerűsítve csak felkelőknek titulált terroristacsoportok nyíltan a „kiirtjuk az alavitákat és a keresztényeket” jelszóval lépnek fel a szerintük kormánypárti keresztények ellen.
Az alaviták hite a síizmusból ered, és közéjük tartozik Bassár el-Aszad államfő, valamint a vezetők jelentős része is. Innen pedig már érthető, miért támogatja fegyverekkel az ellenzékinek nevezett, könnyen irányítható csoportokat a „fejlett Nyugat”. „Egy-egy alavita falu fizeti meg minden vegyi rakéta árát, amely a szüleinkre, rokonainkra hullik Damaszkuszban” – ilyen stílusban beszél ebben a helyzetben Abu Mohamed al-Dzsuláni, az an-Nuszra csoport vezetője az iszlamista honlapokra föltett hangüzenetében. „Ezer rakéta” kilövését ígérte, hangsúlyozva, hogy „ezzel tartozunk (…) rokonainknak a keleti Gútában”, azon a Damaszkusszal határos területen, ahol az állítólagos vegyifegyver-támadás történt múlt szerdán.
Szíria nem csak a napi aktualitása és a híradásokban betöltött szerepe miatt fontos; kultúrtörténeti jelentősége is van: területén, ráadásul a főváros Damaszkuszhoz igen közel található az a három település, ahonnan az amerikai Passió című mozifilm arámi dialektusát kölcsönözték, vagyis az ott ma is beszélt nyelv lehetett Jézus Krisztus anyanyelve.
E nyelv különlegessége, hogy legalább 3000 éve biztosan szinte változatlan formában beszélik, első írásbeli nyoma a Krisztus előtti X. századból származik. A Damaszkusztól északra fekvő három hegyi falu 10 ezer lakosa mind a mai napig arámi nyelven köszönti egymást. Ez a jelentős érték nem rezervátumban, múzeumokban van vagy könyvlapoké, hanem a jelen valósága, aminek a valóságos létét az amerikai fegyveres fellépés közvetlenül fenyegeti.
Fakhoury Youssef, a Prochristie portál szerkesztője az MNO-nak elmondta, Szíriában csak a konfliktus óta 2 millióról 1,5 millióra csökkent a keresztények száma, 400 ezren elmenekültek, sokakat katonaként vagy civilként mészároltak le a felkelők.
mno.hu
Dél-Európába is eljutott a magyar kormány IMF-fel kapcsolatos döntése, valamint annak visszafizetésének a híre: az olasz újságíró emeli kalapját az Orbán-kormány eme lépése előtt. A szlovák liberális-polgári SME arról tájékoztatja olvasóit, hogy a kormány előterjesztése nyomán sikerült emelni a tanárok fizetését.
Az Il Giornale d’Italia online hírportálon elismerő cikk jelent meg a magyar kormány munkásságáról „Budapestről érkezik példa a szuverenitás modelljére; Orbán miniszterelnök bátorsága a nemzetközi nagyhatalmakkal szemben” címmel, Francesco Storace főszerkesztő tollából. A cikkben a főszerkesztő Orbán kormányát méltatja, amely kiállt országa szuverenitásáért a nemzetközi porondon, és ezzel kivívta az európai és nemzetközi pénzügyi nagyhatalmak gyűlöletét.
Storace Olaszországgal (ahol szerinte „azon megy a vita, hogy miképpen kell meghajolni Angela Merkel előtt”) állítja szembe a magyar kormány karakánságát, amelyik „elküldte” az IMF-et, és visszafizette a 20 milliárd eurós nemzetközi hitelt, melyet az előző kormány vett fel a válság kirobbanásakor.
Magyarország egyedül megy előre a forintjával, önállóan dönt a gazdaságpolitikájáról, amely Storace szerint nyilvánvalóan sikeres, hiszen másképpen fel sem merülhetett volna a masszív hitel idő előtti törlesztése.
mno.hu
A pedagógusok béremeléséről szóló törvényjavaslat átlagban plusz négyhavi bért juttat egy pedagógusnak, szemben a Bajnai – kormánnyal, ami egy havi fizetést vett el.
Ennek a béremelésnek az alapját a magyar gazdaság és a magyar emberek teremtették meg a munkájukkal, és nem hitelből fedezi a kormány. A kormány bérek értékállóságát is biztosította a törvényben. Minden egyes pedagógus öt számjegyű fizetésemelést kap, 30 és 80 ezer forint között.
Fontos lépés, hogy a törvény nem egyszerűen csak a béremelésről rendelkezik, de párhuzamosan egy új illetményminősítési és előrejutási rendszert is megfogalmaz a törvény. Ennek megfelelően nem minden pedagógus számára jelent egyforma és egyenlő mértékű béremelést.
Minden iskolaigazgató jövedelmét egyedileg megvizsgálja a kormány.
Az intézményvezetők pótlékok és túlóra-elszámolások nyertesei voltak, így lényegesen magasabb jövedelemmel rendelkeztek, mint az átlagos pedagógusok. Számos igazgató igen magas, akár 800 ezer forint feletti jövedelemmel rendelkezett. Ezt a mostani béremelésen keresztül nem tudják "bevállalni", ám egyedi vizsgálat alapján minden jogos kompenzációt megad számukra a kormányzat.
Patrióta Európa Mozgalom
Most, hogy bő huszonhárom évvel a rendszerváltozás után nem kaptak nyugdíjuk mellé úgynevezett „kommunista pótlékot” az eddigi kedvezményezettek - szám szerint 142 régi, masszív elvtárs -‚ arról érkezett hír: tizenketten közülük fellebbeztek a Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnál. Ebben persze igazából nincs semmi rendkívüli, jogállamban az ember minden további nélkül fellebbezhet, ha nem ért egyet az ítélettel - ezért találták ki a másodfokot. A tizenkét megrövidített exelvtárs úgy véli: a rendelkezés rájuk nézve hibás, nekik ma is jár a pótlék. Kiérdemelték a pluszpénzt, élvégre sokat tettek a világmegváltó eszme érdekében.
Pilhál György
Magyar Nemzet
A politikai porondon a neoliberális Bajnai-vonal a leginkább bankpárti, ők már most a pénzintézetektől „elvett” profitot kérik számon a kormányon. Ez is egy nézőpont. A szocialistáktól eddig arra futotta, hogy lerázzák magukról a felelősséget, holott a 2004-től 2009-ig tartó devizahitel-felfutás alatt mintha ők lettek volna kormányon, sőt, ők jelölték ki a pénzügyi felügyelet roppant elnéző elnökét is.
Tehetetlenségük bizonyos szempontból érthető: most jóval inkább a hatalmi pozíciókért folytatott harc köti le őket. A Jobbik pedig eddig is csak a problémafelvetésben jeleskedett, működőképes megoldási javaslatot a gazdasági szakpolitikusuktól, a rendőri közelharci kiképző Volner Jánostól még nem nagyon hallottunk. Mondjuk az LMP-től sem, de ez sovány vigasznak sem elég.
Magyar Nemzet - Szabó Anna
Visszatért a fogyasztói bizalom Kelet-Közép-Európába, amely minden eddigi várakozást meghaladó növekedési lendületet ad a magyar gazdaságnak, és jövőre a piaci konszenzusnál magasabb, 2,6 százalékos GDP-növekedést hoz magával - derül ki a Bank of America-Merrill Lynch globális piaci elemzőrészlege (BofA-Merrill Lynch Global Research) elemzéséből.
MTI
Miután maga kérte feloszlatását az ügyészségtől, szögezzük le: az SZDSZ holtbiztosan megszűnik. Nem könnyű ezzel a mondattal együtt élni, mert az ember arra gondol, hogy ha például 1991-ben szűnt volna meg az SZDSZ, mégis csak jobban örvendezünk, így azonban, amikor már egy asztalt sem tudnak körbeülni, olcsó volna hallelujázni.
Az SZDSZ tehát megszűnik, de az eszdéeszesek továbbra is köztünk élnek majd. Az SZDSZ ugyanis hasonlatos a fürge vírusokhoz: amikor az orvostudomány már-már nyakon csípné a bajkeverőt, gyorsan mutálódik, és újabb éveket emészt fel, mire megtalálják az ellenszert. Itt van nekünk az SZDSZ romjain építkező Bajnai Gordon, Fodor Gábor, és még néhányan: ahogyan az influenzából sem válik soha pünkösdi rózsa, belőlük sem söpri ki soha az orvostudomány a liberalizmus nevű kórokozót. Szóval, benne élnek minden félrecsúszott nyakkendőben és elvétett szóban, vannak és lesznek, ha nem is mindörökké.
Egyszer fel kellene tennünk közösen a kérdést, hogy mire jutott önmagával az SZDSZ? Negyedszázad telt el színre lépésük óta, és most, hogy halottszemlét tartunk, vonjuk meg őszintén a mérleget.
Hogy az SZDSZ magyarellenes párt, evidencia. De lássuk be, a magyarellenességre egyaránt kérhető félpanzió és luxus ellátás, és az SZDSZ mindig nagyban játszott, soha nem érték be morzsákkal. Az ő magyarellenességük abszolút tudatos, előre eltervezett és szándékos volt – és más „rendszerváltó” pártokkal ellentétben pontosan tudták, mivel szeretnék felváltani a magyar nemzeti gondolatot.
Hogy ez végül is nem sikerült, nem rajtuk múlott, hanem a hamis igéiktől, lelepleződött hazugságaiktól megundorodott választópolgárokon. És hadd mondjak valami meglepőt: nemcsak a jobboldalon, de az MSZP háza táján is kiütést kaptak az SZDSZ-től, hiszen őket, közvetlen szövetségeseiket is ugyanolyan bugrisnak nézték, mint politikai ellenfeleiket.
Az SZDSZ hatalmas károkat okozott, de megtörni nem tudta az országot. Ellenkultúrájuk soha nem ért el a szívekig, csak a leggyengébbeket kapkodták el, mint a farkas a nyájtól elmaradozó gidát. Az SZDSZ légvárakat épített egy olyan országban, amelyet valójában soha nem ismertek és nem értettek meg. Emiatt ravatalozzuk fel ma őket, magyar barátaim, és emiatt nem tekinti senki a saját halottjának őket 2013-ban.
De valamit utólag is megköszönhetünk az SZDSZ-nek. Ha nincsenek, soha nem áll össze masszív egységgé a többmilliós nemzeti tábor. Ha nem rúgják arcba módszeres alapossággal az embereket, ha nem sértik meg önérzetünket oly hosszú időn át, és ha nem gyalázzák jelképeinket, múltunkat, népünket, talán még ma sem önmagunkkal, hanem velük foglalkozunk.
Kétségkívül az SZDSZ érdeme, hogy fiatalok százezrei ébredtek rá magyarságukra, hogy az egyetemeken ma már labdába sem rúgnak a liberálisok, hogy társaságban, buliban, asztal melletti vitákban a nemzeti alapállás ma már legyűri a nemzetközi mákonyt.
Az ifjúság mindig radikális, mi is azok voltunk, de eltelik majd néhány esztendő, és a hazájukat szerető, ám néha túlfűtött ifjak fejében rend lesz. Nyugodt szívvel bízzuk majd rájuk a jövő Magyarországát, átveszik a stafétabotot, ahogyan mi is átvettük másoktól. A jövő a miénk, mert a liberalizmus és a multikulti lufija kipukkadt – egészséges ember egyszerűen nem lehet eszdéeszes, vagy hívják bárhogy is majd akkor a nemzetköziség apostolait.
A liberális demokráciától való eltávolodást, a nemzeti gondolat reneszánszát, és más örvendetes fejleményeket is nagyrészt az SZDSZ-nek köszönhetünk. Az ő érdemük, hogy huszonöt év alatt megtapasztaltuk, milyen volna az a világ, amelyet tartósan ők irányítanak. Néhány millió magyar honfitársammal együtt ezerszer élek szívesebben az erős, központosított Magyarországon, mint a liberalizmus zsarnokságában, ahol a hatalom való birtokosait elrejtik a fürkésző szemek elől.
Százszor, ezerszer jobb ma Magyarországon élni, mint a kilencvenes évek közepén, az SZDSZ monopoly-köztársaságában. A magában bízó, felemelt fejű magyar alakja már nem délibáb, hanem valóság. Egyre több ilyen bukkan fel a környezetemben, őket sem gyűlöletkampánnyal, sem manipulációval nem kábíthatják el a liberálisok.
Van egy rossz hírem, súgjuk is meg sebesen a halottnak: sokan jól érzik magukat a hazájukban... Hogy miért? Mert egyszerűen jó a közérzetünk, amióta méltóztatott kinyiffanni. Észrevették, milyen tág szemeket meresztenek egyesek, amikor csak ennyit mond az ember: köszönöm, jól vagyok, minden rendben, és nem állandóan a panasz és a siránkozás tör elő belőlünk?
Mert ha az ember nem eszdéeszes, akkor tudja és tovább is örökíti, hogy a jó közérzet nem pénz - és vagyontárgy halmozás kérdése. Vannak gondok, bajok? Persze. De amikor az ember azt olvassa, hogy nincs többé SZDSZ, rögtön kisüt a nap, legalábbis az én szívemben feltétlenül.
Szentesi Zöldi László
Magyar Hírlap