Ki legyen a fő vadász?
A régóta folyó balliberális belharc újabb fejleményei világosan jelzik, hogy mi is a küzdelem valódi célja. Ilyen önleleplező pártcsatározás talán még nem is volt 1990 óta, bár a kisgazdák annak idején alaposan egymásnak estek. Az „összefogás” és „korszakváltás” szólamai mögött nem voltak elvek, és program sem volt, előre ittak a medve bőrére, és mindenki fővadász akar lenni.
Szentmihályi Szabó Péter
Magyar Hírlap
Normák
Elképesztő, de mégsem meglepő, hogy egyes, valamikor a hatalomban vagy annak közelében lévő balos emberek úgy gondolják, hogy mindent megengedhetnek maguknak. Legutóbb a sukorói ingatlancsere büntetőperében a tanúkihallgatásakor Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök nemes egyszerűséggel rendreutasította, felelősségre vonta az ügyészt, sőt vitatkozott a bíróval. Az őt kérdező ügyészt farmernadrágban, tornacipőben utasította, hogy „Szólítson miniszterelnöknek!”. Az ügyész és a bíró a meglepetéstől meghökkenve vette tudomásul a helyzetet. Egyébként Gyurcsány nem először fenyegette meg az ügyészeket.
Stefka István
Magyar Hírlap
Megkezdődik a béremelések időszaka - összefoglaló Rogán Antal sajtótájékoztatójáról
A parlament holnapi döntésével a pedagógusok bére átlagban 34 százalékkal fog emelkedni. 2009-ben a Nemzetközi Valutaalap követelésére a Bajnai - kormány egyhavi bért vett el a pedagógusoktól.
Azaz, míg a Bajnai - kormány egyhavi bért elvett, addig a jelenlegi kormány négyhavi bérnek megfelelő emelést biztosít a pedagógusoknak. A pedagógusbérek emelésével a parlament a béremelések időszakát kezdi meg.
2013-ban emelkedtek a reálbérek, és az Országgyűlés az egészségügyi dolgozók bérének fejlesztéséhez is hozzákezdett több lépésben.
Az elmúlt három esztendő béremeléseinek összesítéséből látható, hogy Magyarországon 2010 második negyedévétől 2013 azonos időszakáig 13,1 százalékkal emelkedtek a nettó keresetek.
A pedagógusok és az egészségügyi dolgozók béremelését egyaránt örvendetes dolognak tartjuk, ezért a Fidesz képviselőcsoportja a kormány ezirányú javaslatait támogatni fogja. A pedagógusok béremelése nemcsak béremelkedést jelent, hanem egy teljesítmény kritériumokhoz kötött minősítési rendszert is.
Azaz létrehozzák a pedagógus-életpályaprogramot, ami garancia a jövőre nézve, hogy a következő négy évben a pedagógusok bére kiszámítható módon, évről évre tíz százalékkal emelkedik.
Az ország gazdasági teljesítménye ezt a béremelést teszi lehetővé. Örülünk annak, hogy Magyarország jobban teljesít, ezért juthattunk el odáig, hogy a pedagógusok bére most átlagban 34 százalékkal emelkedhet.
Ez a 2009-es tíz százalékos csökkentéshez képest mindenképp előrelépés.
Patrióta Európa Mozgalom
Fricz Tamás: Alföldi, a Róbert
Már talán fölösleges is leírnom – hiszen még a balliberális oldal kritikusai is megtették, néhány nagyon hűséges „hívő” kivételével –, hogy az Alföldi Róbert által rendezett István, a király katasztrofális, botrányosan rossz produkció, amelynek augusztus 30-áig, a budapesti bemutatóig – ha lesz – illene megváltoztatni a címét Alföldi, a Róbert-re.
Annál is inkább, mert ez a darab nem más, mint a rendező ide nem illő, velejéig elcseszett kísérletezése és szubjektív felindulása, mellyel kristálytisztán bizonyította, hogy alkalmatlan az István, a király méltó megrendezésére. Nem is kívánok belemenni a szegedi Dóm téri előadás részleteibe, hiszen nem vagyok színikritikus, ám mivel az István, a király velejéig közéleti és politikai mű, van néhány tanulsága a botránynak.
Először is, Alföldi most hiába gondolja azt – sokak szerint „röhög a markába” –, hogy vihart kavaró rendezése után mindenki róla beszél, magasztalják vagy átkozzák, de mégiscsak az ő rendezéséről beszél egy ország. Ezzel pedig látszólag elérte a célját: ismét ő van a középpontban.
Csakhogy rossz hírem van: ezzel a rendezéssel ő nem bekerült, hanem kikerült a középpontból, mert méltatlanul viselkedett egy művel, nem értette meg a lényegét, jelentőségét.
Nem értette meg, hogy az immáron harmincéves István, a király már régen bekerült a klasszikus, nagy nemzeti drámák sorába, mint többek között a Bánk bán vagy Az ember tragédiája. Nem értette meg, hogy nem egy „posztmodern” „anyaggal” áll szemben, amely az underground színházi rendezések elképzelései szerint bármilyen irányba elvihetők vagy akár el is torzíthatók.
Ugyanis kérdezem én: elképzelhető-e egy olyan, 21. századi Bánk bán-rendezés, amelyben mondjuk Bánk a saját népe ellen fordul, Tiborcot megvetően kezeli, nem lép fel az országrontókkal szemben stb., mert az „új értelmezés” szerint ő is része valami súlyos, országot rontó mételynek?
Vagy elképzelhető-e egy olyan Ember tragédiája-darab, amelyben teszem azt Ádám egy egoista pária, Éva egy ócska kurtizán, de ezen túl, koncepciózusan, az Úr és Lucifer tulajdonképpen egy gyékényen árul, egyik sem jobb a másiknál, mindketten részei egyfajta hatalmi mámornak – vagyis Jó és Rossz között immáron nincs semmilyen különbség?
Ugye, milyen „posztmodern” lenne ez a „koncepció”? Nem, nem lenne posztmodern. Egyszerűen csak ostobán, bután értékromboló. És ne merje itt azt mondani Alföldi vagy az ő ájult hívei (direkt nem mondok neveket, nem kívánok bántani senkit), hogy ezek a „dumák” régimódi, vaskalapos, nacionalista, konzervatív, előítéletes, fasiszta emberek jajongásai.
Minden országnak léteznek klasszikus, nemzeti összetartás-tudatot megalapozó művei, amelyeket az önmagát a nemzetközösség részének tekintő művészek, rendezők tiszteletben tartanak és nem forgatnak ki a sarkaikból, mint tette azt a fenti szempontokra totálisan érzéketlen Alföldi.
Egyszóval, Alföldi azért nem röhöghet most a markába, mert a király – gyengébbek kedvéért: nem István, hanem Alföldi – meztelen lett. Ő nem polgárpukkasztó, izgalmas, további vitákat kiváltó, elgondolkodtató és vitákra ingerlő, végső értelmében tehát hasznos művet hozott létre, hanem egy lehervasztó, érdektelen, közhelyes semmit, amitől az embernek még az élettől is elmegy a kedve.
Sokan láttak egy borzalmat, aminek nem kellett volna létrejönnie. Ennyi történt, semmi más. Nincs mit továbbgondolni, csak sajnálni lehet az elfecsérelt időt, a teret, a nézőket, és nem utolsó sorban a darabban szerepet vállaló, magukat égető színészeket és énekeseket (tisztelet a kivételnek).
Szívesen mondanám: a szegedi előadások befejeződtek, felejtsük gyorsan el Alföldi Róbert: Alföldi, a Róbert című megalomániáját, amihez senkinek semmi köze, csak neki magának, de neki nagyon. Ám szerencsétlenségünkre még itt áll előttünk egy augusztus 30-i „bemutató” a budapesti Arénában is. De hát túlélt már ez az ország nagyobb viharokat is…
Egyébként még annyit: már régen mindenkinek tudnia lehetett, hogy Alföldi Róbertnek nincs különösebben erős közéleti és politikai érzéke, megfontoltsága, ő egy érzelmi ember, aki szubjektív döntéseket hoz, s például tehetséges a kísérletező, underground színházi rendezések terén. (Ezért is volt megdöbbentő, hogy ő kapta a klasszikus mű rendezési jogát.)
Emlékezzünk: nemrég történt, hogy mint a Nemzeti Színház igazgatója, Erdély Romániához csatolását „színházában” együtt akarta ünnepelni a Romániából tervezett meghívottakkal. A közfelháborodás miatt végül lemondott „trouvaille”-áról, ám nem érzékelte, hogy tervével rengeteg magyar ember érzékenységét sérti, s egyben a Kovács László-i, Medgyessy Péter-i globalista „magaslatokra” jut el, ahol már nincs nemzet, csak kölcsönös szeretet… De hiszen most is megmondta: unja a politikát! Vagy hogy finom legyek, talán inkább nem mindig érti meg a politikát minden elemében.
Az viszont biztos – megint finom vagyok –, hogy a szegedi bemutató után őt tényleg egyre többen „unják”.
Fricz Tamás
mno.hu
Főleg, ha a gyermek neve: István, a király
Ez nem egy mű a sok közül. Ez nem csupán a nemzeti rockopera. Ez nem csak úgy létezik, ez a lelkekben él. Ez a nemzeti kohéziós erő egy fontos vektora.
Egy újabb illúzióval ismét szegényebbek lettünk. Sokunk számára Szörényi Levente életünk egyik legnagyobb csalódásává vált.
Ezt a kiábrándulást nem lehet máról holnapra feldolgozni. Olyan valaki csapott arcul bennünket, fordult szembe a nemzettel, akitől ezt a legrosszabb álmunkban sem feltételeztük volna – és tette mindezt oly módon, oly váratlanul, hogy az első pillanatokban fel sem tudtuk fogni, el sem akartuk hinni, hogy még ez is megtörténhet.
A döbbenet napjai után legelőször annyit mondhatunk, hogy a legnagyobb sajnálatunkra Szörényi Levente megbukott.
És nem magyarságból bukott meg, hanem emberként. Ugyanis ha elege volt a nemzeti oldali fércművekből – valljuk be, vannak ilyenek –, ha nem értett egyet az olykor-olykor valóban elfogadhatatlan kultúrpolitikával – ahogyan ezeket korábban nyilatkozta –, azokból még véletlenül sem következhet az, hogy az igen tehetséges, de beteges gondolkodású, botrányokra éhes, aberrált művészi koncepcióról hírhedt, és köztudottan nemzetgyalázó rendezőnek kellett odadobnia a nemzeti rockoperává misztifikálódott „István, a király”-t: „rendezné azt szét”, köpné szemen az országot, gyalázná meg a nemzetet a Szegedi Szabadtéri Játékok csúcselőadása keretén belül, augusztus 20. tiszteletére!
Ez a skandalum Szörényi Levente nélkül nem jöhetett volna létre!
Az István, a király egy nem akármilyen sorsú mű, a szerzők nem akármilyen gyermeke. A magyar emberek millióinak a lelkében ott élnek dallamai, szövegei. Ez a rockopera az összes erényével, és ellentmondásos értelmezéseivel – a többek által hangoztatott kritikák ellenére is – nemzeti szimbólummá vált. Mára a magyarság kollektív emlékezetének a részévé nemesedett.
Ilyen kivételes esetben egy kellő formátumú, magára valamit is adó szülő – művész mély alázattal viseltetik a „gyermekét” befogadó és naggyá tevő nemzete iránt.
Egy beképzelt, elszállt „énnel” rendelkező meg így, ahogyan Szörényi.
Bármennyire fájdalmas is ez számunkra, az első, a csalódástól túlfűtött érzelmektől sem mentes napok után már kissé lehiggadva kijelenthetjük: Szörényi Levente egy fikarcnyival sem több, nem jobb és nem is különb, mint a jócskán prostituálódott hazai művész – tudós – értelmiségi társadalom, egymást sztároló „színe-java”.
Ő is csak egy közülük. Ő is csak egy tehetséges, de öntelt művész, aki már oly nagynak és csalhatatlannak érezte magát, hogy azt merészelte gondolni: bármit megtehet a saját gyermekével – bármit, amit csak jónak lát, vagy ami éppen jól megéri.
Nem. A gyermekek önálló életet élnek, és a szülők nem tehetik azt meg velük kényük-kedvük szerint, amit csak akarnak, amit önző szempontjaik szerint jónak látnak. Főleg, ha a gyermek neve: István, a király.
Mészáros László
a Patrióta Európa Mozgalom alapítója
Magyar Hírlap
Fergeteges siker - katartikus élmény volt az István, a király Kolozsvárott
Több tízezer ember gyűlt össze a kolozsvári Főtéren, hogy láthassa az István, a király rockoperát. Nem Alföldi Róbert, hanem Zsuráfszky Zoltán rendezésében. Az MNO-nak katartikus élményről számoltak be.
Augusztus 20-án Békéscsabán mintegy tíz-tizenötezer ember látta az István, a király rockoperát, amelyet a Békéscsabai Jókai Színház, A Társulat és a Honvéd Táncszínház művészei mutattak be, Zsuráfszky Zoltán rendezésében. A Kossuth-díjas rendező-koreográfus korhű adaptációja egyfajta főpróbája volt a 4. Kolozsvári Magyar Napok vasárnap esti zárórendezvényének. Békéscsabán a címszerepet Presits Tamás énekelte, Koppány szerepét Szomor György kapta.
Kolozsváron Istvánként Feke Pál volt látható, aki Alföldi Róbert – a közönséget és a kritikusokat is erősen megosztó −rendezésében is a rockopera címszerepét énekelte. Kolozsváron a Zsuráfszky vezette Honvéd együttes táncosai mellett erdélyi amatőr táncosok is felléptek.
„Fergeteges sikerrel ment le az előadás. Legalább húszezren lehettek. (A szervezők szerint legalább ötvenezren voltak – a szerk.) Fegyelmezett tömeg volt. Könnyes szemmel énekelték a színészekkel a székely himnuszt. Amikor a húszméteres magyar zászlót felhúztuk a színpadon a záróképben, felhördült a tömeg. Igazi katarzis volt” – tudósította a Kultúrgrundot az előadás egyik résztvevője.
mno.hu
Kolozsvári Magyar Napok - 2013 - Erdély - Székelyhimnusz az "István, a király végén" - Óriási siker! - VIDEÓ!
„Fergeteges sikerrel ment le az előadás. Legalább húszezren lehettek. (A szervezők szerint legalább ötvenezren voltak – a szerk.) Fegyelmezett tömeg volt. Könnyes szemmel énekelték a színészekkel a székely himnuszt. Amikor a húszméteres magyar zászlót felhúztuk a színpadon a záróképben, felhördült a tömeg. Igazi katarzis volt” – tudósította a Kultúrgrundot az előadás egyik résztvevője.
kattints a rövid VIDEÓRA!
http://www.youtube.com/watch?v=IFkL17_ckfI
A feltámadott Krisztus negyven napnyi időt ad tanítványainak is, hogy megerősödjenek a hitben
Fodor Lajos írta Halmiból - Partium
…és senkinek semmit sem szólának, mert félnek vala (Márk 16, 8-b)
Gyermek koromban (azt hiszem, így volt ezzel mindenki) féltem a temetőbe menni, ez a hely valami titokzatosságot jelentett, számomra érthetetlen volt minden. Sírhantok, régebbiek, újabbak, gondozottak, elhanyagoltak, a nagy csend, amely megüli a sírkerteket. Emlékek azokról, akiket már csak a név és az évszámok jeleznek.
Három asszony siet húsvét hajnalán Jézus sírjához. A látványtól valósággal ledöbbennek: a zárókő nincs a sír szájánál, a sírboltban Jézus holtteste helyett egy fehér ruhába öltözött ifjút látnak, aki meg is szólal: Ne féljetek. A Názáreti Jézust keresitek, aki megfeszíttetett, föltámadott, nincsen itt… (6. vers).
Parancsot is kapnak ettől az ismeretlentől: menjenek a tanítványokhoz és mondják el az örömhírt, hogy Jézus feltámadott.
A parancs szavának, akármennyire is akarják, nem tudnak engedelmeskedni, néma marad az ajkuk, félelmükben szólani sem tudnak. Amikor félünk általában kiáltani szoktunk, segítséget hívunk, mentségért könyörgünk.
Örömünkben is kiáltani szoktunk, meg szeretnénk osztani a bennünket ért örömöt mindenkivel. Itt másfajta félelemről van szó, úgy gondolják, ha elmondják valakinek a látottakat, kigúnyolják őket, eszelősöknek minősítik, vagy rájuk fogják, hogy ezek az asszonyok már megint kitaláltak valamit. “Csak asszonyok mondják”- kevés hitele van az ő szavuknak, különösen zsidó körökben. Beszédes hallgatás ez a javából, annak a ténynek a lereagálása, hogy Jézus feltámadott.
A feltámadott Krisztus negyven napnyi időt ad tanítványainak is, hogy megerősödjenek a hitben, talpra tudjanak állni, hogy a mennybemenetel után tovább vigyék az evangéliumot. Nekünk már nincs okunk a félelemre, bátran énekeljük:
Nincs már szívem félelmére,
nézni sírom fenekére,
mert látom Jézus példájából,
mi lehet a holtak porából…
Ámen!
refszatmar.eu
Áldott hetet mindenkinek!
Töhötöm
Szanyi a üzen a Népszabadságnak: A mi pénzünkön minket gyaláztok
Szanyi Tibor egyszerűen képtelen felfogni, hogy a pártja által finanszírozott Népszabadság miért nem az MSZP álláspontját kürtöli világgá nap mint nap. Véleményét ezúttal sem rejtette véka alá, sőt a lehető legnagyobb nyilvánosság előtt törölte Pető Péter képébe, mégpedig a lap publicistájának cikkéhez fűzött blogbejegyzésben.
Szanyi Tibor mutogatta már középső ujját a parlamentben, románozott le magyarokat, kampányolt áfamentes guminőért, sőt nemrégiben a pártjához közeli újságnak, a Népszabadságnak is nekiment. Szanyi nem rejtette véka alá véleményét, és azt mondta, „a lap egy elképesztően erős szolgalelkűséget produkált bárminő liberális áramlat javára, ugyanakkor a baloldaliságot továbbra is áporodott szutyokként kezeli. Ha valaki független újságírást akar, akkor tegye azt, de ehhez potenciális finanszírozóként ne az MSZP-t k*rogassa, pl. blogban.”
Nos, a csörte – bár a szociknak ez minden bizonnyal inkább árt, mint használ – nemhogy elhalkult volna, inkább folytatódott. A frissen házasodott politikus Pető Péter népszabis publicisztikáján háborodott fel, de nagyon. Az újságíró írásában egyenesen Orbánhoz hasonlította Szanyit, aki szerinte „olyan független sajtóról tereferél, amelyet párt finanszíroz, továbbá lapszerkesztői tehetségét fölvillantva, a hírműfaj irányába orientálná a kollégákat ahelyett, hogy esszékkel szórakoztatnák magukat”.
Pető mindezt annak kapcsán vetette fel, hogy a brit kormány néhány napja nem mindennapi módon üzent a The Guardiannak, hogy a lap semmisítse meg az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) óriási botrányt kiváltó adatgyűjtési programjáról beszerzett dokumentumait. A módszer roppant egyszerű volt: a terrorizmusellenes törvényre hivatkozva órákra feltartóztatták az újság egyik riporterének élettársát egy londoni reptéren.
Szanyi: Ti ácsingóztok nálunk finanszírozásért
Szanyi képtelen volt palástolni felháborodását, és a cikkhez írt kommentekben állította virtuális kivégzőosztag elé Petőt. Aljas hazugsággal vádolta meg a cikkírót, majd rátért a lényegre, a pártfinanszírozott újságírás velejére. „Kedves Péter.....ti ácsingóztok nálunk finanszírozásért. Konkrétan pénzért, amelyből talán konkrétan már meg is vetted a mai tíz deka párizsidat, meg a két zsömlédet. S hogy végképp tiszta legyen a kép: azért beszélhetünk párt finanszírozta sajtóról, mert nem az én tereferémben, hanem a véres valóságban létezik az a tény, hogy az MSZP a pártalapítványán keresztül közvetetten a lapodat kiadó cég kisebbségi tulajdonosa.”
Mint ismeretes, a Ringier és a szerkesztőségi tagok mellett az MSZP által gründolt Szabad Sajtó Alapítványnak is van tulajdoni része a Népszabadságban. Szanyi ebből kiindulva próbálja elmagyarázni Petőnek: ha már a szocialisták adják a pénzt a lap megjelenéséhez, hadd szabják meg ők az irányt a cikkek tartalmát és hangvételét illetően. „Mi, mint párt....kevésbé vagyunk érdekeltek abban, hogy a mi pénzünkön minket gyalázzatok, főleg, ha ezt a valódi tájékoztatás terhére teszitek. Szerintem ezért hát ne visongj a sajtószabadság, meg a szerkesztői függetlenség oltárán! Hidd el, egy árva szót sem fogok szólni, ha a publikációidat saját magad fogod kiadni.”
Majd így folytatja: „határozottan azt gondolom, hogy a pártom által kifejtett álláspontoknak nagyobb a hírértéke, mint a köldöknéző újságírói letyefetyének”.
A szoci megmondóember végezetül arról tudakozódik az újságírónál, „vajon miért is nincs joga a brit kormánynak azt követelni egy brit laptól, hogy semmisítse meg az illegálisan birtokába jutó, és brit államtitkokat tartalmazó dokumentumokat? Esetleg azt se bánnám, ha e tárgykörben kikérnéd a TEK véleményét is, vajon ők mit tennének, ha a Népszabadság azzal hencegne, hogy magyar államtitkokat tartalmazó papírok tömkelegét őrizgeti illegálisan.”
Na, ez tényleg érdekes helyzet lenne.
Gabay Balázs
mno.hu
A sukorói tanúk
Gyurcsány Ferenc csütörtökön elment a szolnoki tárgyalásra, és a várakozásnak megfelelően szerepelt. Politikai show-műsort mutatott be. Már azzal is felhívta magára a figyelmet, hogy farmernadrágot, piros tornacipőt és piros csíkos inget viselt - lássa mindenki, milyen lazán, könnyedén veszi a hivatalos fellépést.
Kulcsár Anna
Magyar Nemzet