Szó sincs az EU-s pénzek felfüggesztésről - elnézést kértek a magyar kormánytól
Egy, az mno.hu birtokába került levél szerint az Európai Bizottság korábbi levelében nem az uniós támogatások felfüggesztéséről értesítette a magyar szerveket, hanem mindössze újabb információkat kért az átalakított irányítási és ellenőrzési rendszerről. Jack Engwegen Magyarországért felelős részlegvezető gyakorlatilag elnézést kér a kialakult helyzet miatt.
Az egyik internetes portál a hét elején arról cikkezett, hogy az Európai Bizottság levelet írt három magyarországi címzettnek, melyben ez áll: „További információkra van szükségünk, mielőtt teljesítenénk a következő kifizetéseket, amelyeket már az új intézményi rendszer nyújt be.”
A portál értelmezése szerint ez annyit jelent, hogy az Európai Bizottság leállítja az utalásokat, amíg nem kap választ a magyarországi pályázati rendszer átszervezésével kapcsolatban felmerült aggályaira.
Egyszerűen csak újabb információkat kértek
Egy, az mno.hu birtokába jutott levélben – melyet Jack Engwegen, az Európai Bizottság Regionális Fejlesztési Főigazgatóságának Magyarországért felelős részlegének vezetője küldött a Miniszterelnökségnek – gyakorlatilag elnézést kért a félreértésekért.
„Először is elnézését kérem azért a kellemetlenségért, amelyet az igazgatók által küldött levél okozott a közreműködő szervezetek különböző minisztériumokba való integrációjával kapcsolatban. Ez a levél nem »figyelmeztető«, »megszakító« és nem is »felfüggesztésről előzetesen értesítő« jellegű. A levél célja, hogy további információkat szerezzünk, és arra számítunk, hogy ezeket még azon fizetési kérelmek leadása előtt rendelkezésünkre tudják bocsátani, amelyeket a módosított irányítási és ellenőrzési rendszer hagy jóvá” – áll a részlegvezető levelében.
Ebből tehát az következik, hogy az Európai Bizottság célja nem az illetékes magyar szervek megfeddése, de még csak nem is az uniós támogatások esetleges felfüggesztésére figyelmeztetnek, egyszerűen további információkat kérnek a Miniszterelnökségtől.
„Ami a levelet illeti, bízom abban, hogy a kért információt (vagy annak nagy részét) minél előbb el tudják juttatni részünkre” – áll még a levélben, amely felveti annak a lehetőségét is, hogy szükség lenne egy második szakmai találkozóra a felek között a kért információk elküldését követően.
MNO
Ez erkölcsi természetű kötelesség - írja Orbán Viktor a német megszállási emlékművel kapcsolatos levelében
Erkölcsi szempontból és gesztusrendszerének történelmi tartalmát tekintve pontosnak és makulátlannak tartja a német megszállás áldozatainak emlékére a fővárosi Szabadság téren állítandó szobrot Orbán Viktor, aki szerint erkölcsi kötelesség emléket állítani az ártatlan áldozatoknak. A kormányfő hangsúlyozta, a korabeli magyar vezetést felelősség terheli, ugyanakkor az 1944. márciusi német megszállás nélkül nem lett volna deportálás.
A miniszterelnök erről abban – az Origó által nyilvánosságra hozott – keddi levelében írt, amelyet Dávid Katalin Széchenyi-díjas művészettörténésznek, a Magyar Művészeti Akadémia tagjának címzett, a professzor emlékművel foglalkozó feljegyzésére reagálva.
„Ártatlan áldozatok százezreinek emléket állítani nemcsak helyes dolog, de erkölcsi természetű kötelesség is” – hangsúlyozta négyoldalas írásában Orbán Viktor. A kormányfő közölte, felfogása szerint nem a nácik, hanem a németek szállták meg Magyarországot, a birodalmi sas megjelenítését a szoborkompozícióban nem érzik aggályosnak.
Angyal és értelmezés
Az angyal szerepeltetéséről kifejtette: az angyal Magyarországgal történő azonosítása gyorsan teret nyert, amit egy olyan kor tünetének tart, amelyben a „politikai-harci értelmezések vonzóbbak, mint a szellemi-lelki természetűek”. A kormányfő az ártatlan áldozatokat látja az angyalban, s nem valamiféle ártatlan államot. A művész angyal melletti döntését értékesnek tartja – írta Orbán Viktor.
Azzal kapcsolatban, hogy hiányosság vagy erény, ha egy műalkotás ilyen széles teret enged a befogadói értelmezésnek, a miniszterelnök megjegyezte: nem tudja, filozófiai vagy művészettörténeti szempontból mi a korrekt válasz, de azt igen, hogy a didaktikus történelmi alkotások rá inkább lehangoló benyomást tesznek.
„Összefoglalva csak azt szerettem volna megírni Önnek, hogy ez a műalkotás erkölcsi szempontból, gesztusrendszerének történelmi tartalmát tekintve pontos és makulátlan” – olvasható a miniszterelnöki levélben.
Német megszállás, magyar felelősség
Orbán Viktor a német megszállás és a magyar felelősség összefüggéseire kitérve kiemelte: a német katonai megszállás, Magyarország német irányítás alá kényszerítése tény, mindazért, ami 1944. március 19. után Magyarországon történt, Németország felelősséget visel. A korabeli magyar politikai és állami vezetés esetében ugyanakkor megáll a kollaborálás vádja és felelőssége – tette hozzá.
Zárásul a miniszterelnök az együttélés kérdéséről azt írta: úgy látja, amit a magyarok megtehettek, megtették. „Bocsánatot kértünk, habár tudjuk, hogy a népirtókkal való kollaborálás bűne megbocsáthatatlan. Jóvátételt adtunk, habár tudjuk, ami történt, jóvátehetetlen” – fogalmazott. Hozzáfűzte, „olyan felelősséget ugyanakkor nem vállalhatunk, amely nem illet bennünket”, ezért azt is ki kell mondani: német megszállás nélkül nincs deportálás, nincsenek vagonok és százezerszám elvesztett életek.
Ezek belátása nélkül – foglalt állást Orbán Viktor – nehezen képzelhető el őszinte és bizalomra épülő együttélés a jövőben.
A levél teljes szövegét elolvashatja, ha bemásolja az alábbi linket:
http://www.origo.hu/attached/20140430davidk.pdf
Seszták Ágnes: Tilos az átjárás - Már a választás másnapján újrakezdődött a gyűlöletkampány és az orbánozás
Évek teltek el az ádáz sértegetések háborújával, míg az SZDSZ megbukott és eltűnt a süllyesztőben, a jobboldal pedig rájött, hogy a liberálisoknál doktrinerebb, hazugabb, képmutatóbb és erőszakosabb társaság nemigen uralta a közéletet. A nagy Óz kipukkant. Mellettük az utánzó baloldal csak rosszul működő pótszernek tűnt.
Kezdem egy személyes élménnyel. Kezdhetném többel is, hiszen a rendszerváltás óta tele vagyunk személyes sérelmekkel, melyek kezdetben nagyon is fájtak, és érthetetlenek voltak. Mostanra viszont a jobboldal teljesen immúnissá vált mindenfajta gorombaságra és vádaskodásra, így már írni is lehet róla, meglehetősen elidegenítve a témát.
Az első jel, amit nem fogtam fel, hanem nevettem rajta, egy üzenet volt: ne menjek be a köztévébe a vitára, mert György Péter nem ül le velem egy asztalhoz. Elnevettem magam, és azt kérdeztem a szerkesztőtől, engem miért nem kérdeztél meg, hogy én leülök-e György Péterrel?
Később, amikor hallottam, hogy valakit azért tett ki az ELTE médiaszakáról, mert dolgozott a Pálffy-féle híradónak, azt már korántsem tartottam mulatságosnak, hanem ronda diktatúrának. Olyan valaki viselkedett így, aki abban az időben beterítette a sajtót és a nyilvánosságot a toleranciáról szóló írásaival.
A másik élmény sem jobb. Annak idején nagyban kampányoltam Sólyom László megválasztása mellett. Minden alkalmat megragadtam, hogy elmondjam, milyen jó köztársasági elnökünk lenne nekünk. Korábbról ismertem, tisztességes és igazságos embernek tartottam. Sólyom elnök a megválasztása után adott egy fogadást, ahová feltehetően azokat hívta meg, akik segítették a kampányát.
Én is köztük voltam. Felballagtam a Várba, és meglepődve láttam, hogy a társaság tarthatna akár egy SZDSZ-es alapszervezeti gyűlést is. Nem sorolom fel, kik voltak ott, de a szadi kemény magja igen, a médiát uraló véleményvezérek igen, a liberálisnak mondott írók és művészek szintén.
Szemmel láthatóan virágos volt a hangulat. A másfél óra alatt, amíg ott tipródtam, engem ugyan meg nem szólított senki, egy mondatot nem váltott velem senki; ha valaki érti, milyen az, levegőnek nézni valakit, akkor tudja, miről beszélek. Végül odajött hozzám az elnök sajtósa, és néhány obligát mondatot váltottunk, mert a helyzet azért kínos volt. Aztán vettem a kabátomat, és eljöttem.
Akkor újra elgondolkoztam azon, hogy mi közöm nekem hozzájuk, mert nekik hozzám semmi. Már túl voltunk az első médiaháborún, a frontvonalak bemerevedtek. A kilencvenes évek elején a Pesti Hírlapnál dolgoztam, és elhűlve olvastam a vezető baloldali napilapban, hogy újságom goebbelsi módszereket használ, ezenkívül antiszemita.
Öt perc múltán, mikor is egy cigány szakértővel készült interjú is megjelent, már rasszisták és kirekesztők is lettünk. A jobboldali sajtó kétségbeesetten próbálta a vádakat visszautasítani, teljesen feleslegesen. Akkor kezdődött el a hadjárat, aminek nyomán a magyar nemzet liberálisok által kipécézett része antiszemita, rasszista, nacionalista, kirekesztő, intoleráns, horthysta, fasiszta, műveletlen parasztok elegye lett.
Közben értesültünk Kornis Mihálytól, hogy ebben az országban néhány száz értelmiségi a meghatározó vélemény- és hangadó, a többiek a fentebb felsoroltak valamelyik csoportjához tartoznak. És ez így ment mostanáig. A jámbor jobboldal kereste magában a hibát, kérdezgette, hogy tényleg antiszemita-e, tényleg cigányellenes, műveletlen, kirekesztő tuskó-e?
Évek teltek el az ádáz sértegetések háborújával, míg az SZDSZ megbukott és eltűnt a süllyesztőben, a jobboldal pedig rájött, hogy a liberálisoknál doktrinerebb, hazugabb, képmutatóbb és erőszakosabb társaság nemigen uralta a közéletet. A nagy Óz kipukkant. Mellettük az utánzó baloldal csak rosszul működő pótszernek tűnt.
Évtizedekig zuhogtak az igaztalan, megsemmisítő kritikák arról, hogy a magyar semmire sem jó, hogy mindent rosszul csinál, hogy az egész gondolkodásunk retrográd, és miután sikeresen hazudták tele a történelmünket – olvassanak korabeli potentát marxista történészeket –, még azzal is megvádolták a nemzetet, hogy a Trianon előtti Nagy-Magyarország bűvöletében él, és képtelen tudomásul venni, hogy neki egy lehetősége van: kicsinek lenni, pirinyóra összehúzni magát!
Elfelejteni István tökfödőjét, tetemcafatját, a pócsi szűzanyát vagy az egri nőket. Ajánlom ezt a megállapítást azok figyelmébe, akik nem értik, nem is érthetik, miért kapott egy Orbán Viktor nevű férfi harmadszor is felhatalmazást a nemzettől arra, hogy vezesse.
Az 1990 óta eltelt évek a jobb-, illetve nemzeti oldal ostorozásával teltek el. Ha nem akarta valaki kirekeszteni magát a nyilvános szereplésből, beállt a sorba. Alázattal figyelte a liberális oldal megnyilvánulásait, bólogatott hozzá, a gyűlölködő véleményeket a magáévá tette, ha megbélyegeztek egy volt barátot, tömegesen határolódtak el tőle. Elhitte, hogy csak a liberális oldal tud. Mindent: színdarabot, filmet rendezni, sikerkönyvet írni, építeni, szobrot alkotni, helyesen látni, országot vezetni, verset írni, ideológiát gyártani, meggazdagodni, angolul beszélni, vízen járni.
Gyurcsány Ferenc szürreális országlása és a baloldal kapzsisága siettette az ébredést. Nem lehetünk elég hálásak Medgyessy Péternek, aki arra biztatta a nemzeti oldalt, vegyen magának médiát. Nagy pillanat, amikor azonnal cáfolni lehet a hazudozást, korrigálni az egyoldalú állításokat.
Az internet belépésével a blogok és a kommentek keltek önálló létre. Ma habozás nélkül lehet bármiféle orbitális hazugságot elereszteni, mint a „kommentelő véleményét” vagy úgymond: a „blogíró szerint”. Ennek megfelelően durvul a közéleti hang, ami az előző Orbán-kormány alatt, bátran mondhatjuk, nemzetközivé küzdötte fel magát.
A liberális oldal és a rajta csüngő, ideológiáját vesztett baloldal képtelen volt elviselni a 2010-es vereséget. Bár a Fidesz sokkal több gesztust gyakorolt, mint amennyit megérdemeltek, a vesztes oldal egyszerűen elvesztette az eszét. A gyűlölködés, a nyílt uszítás módszerébe belefért a hazaárulás, a brüsszeli feljelentések, az értelmiségi kemény mag folyamatos országlejáratása néhány dollárért, amerikai ösztöndíjért vagy csak a tiszta bosszúért.
Minden technikát bedobtak, hogy megbukjon az Orbán-kormány. Őrjöngtek, amiért a Fidesz-kormány néhány forintot juttatott saját oldalának is, és elzárta az évtizedek óta folyó liberális pénzpazarlás csapjait. Színházi emberek, filmrendezők, írók, kritikusok, politikusok, mellőzött közgazdászok, újságírók, szerkesztők, megemelt fizetésű pedagógusok, ilyen-olyan társaságok szóvivői, hivatásos rettegők, mindenbe belekötők tombolása töltötte ki a négy évet.
És ez a társaság nem magába nézett, hanem teli torokból folytatta az antiszemitázást, a rasszistázást, a fasisztázást azzal a nem titkolt céllal, hogy Orbán Viktor ne csak takarodjon, de lehetőleg tűnjön is el az életből örökre. Ehhez képest, ugyan meglehetős cirkuszok és újraszámlálások után, a Fidesz–KDNP újra kétharmados győzelmet aratott.
Ez a legkevésbé sem hatotta meg az ellenzéket, már másnap újrakezdődött a gyűlöletkampány és az orbánozás. Nem lesz itt nyugi, ígérte Heller Ágnes: vajh, honnan ilyen jól értesült? És megszólalt egy kedves ember a tévében, hogy most már igazán tehetne a kormány gesztusokat. Párbeszédet kéne kezdeményezni, sőt még Hellerrel is le kéne ülni, vitázni. Félek, hogy Heller Ágnes viszont nemigen óhajt vitázni a jobboldal egyetlen felkent önkéntesével sem.
Nem mondom, hogy jó az, hogy ilyen éles választóvonal van a nemzet tagjai között. Azt viszont nem lehet elfelejteni, hogy a másik oldalból a zsigeri gyűlöletet nem lehet feloldani sem gesztusokkal, sem nemzeti minimumokkal. A német megszállás emlékműve körüli eszelős szívatás tökéletesen mutatja ennek reménytelenségét. Nekik minden hatalom kéne, ráadásul látványosan, így aztán tilos az átjárás innen oda, és viszont.
Seszták Ágnes
MNO
Fricz Tamás: Obama udvariatlan volt Orbánnal szemben - az USA elnöke a demokráciát félti Orbán Viktortól, miközben egy új - amerikai professzorok által jegyzett tanulmány kimondja: Amerika immáron nem tekinthető demokráciának.
A hírforrásokból tudjuk, hogy Joe Biden és Orbán Viktor telefonon egyeztettek, és az alelnök gratulált a Fidesz–KDNP választási győzelméhez (bár van, aki ez utóbbit is vitatja). Obama elnök ezt nem tette meg, holott Orbánnak számos európai és Európán kívüli vezető gratulált, Barrosótól Merkelig, Putyintól Martin Schulzig, Donald Tusktól Algéria és a Seychelle-szigetek vezetőjéig, sőt még Benjamin Netanjahu gratulációja is befutott! Mondjuk ki: Obama udvariatlan volt NATO-szövetségesével szemben.
Annál is inkább furcsa ez, mert négy évvel ezelőtt Obama még képes volt arra, hogy ezt az egyszerű gesztust megtegye az első kétharmados Fidesz–KDNP-győzelem után. Négy évvel később újra kétharmadot szerzett az Orbán vezette jobboldali szövetség, ami politikai szempontból hihetetlenül nagy eredmény, s mutatja a kormányzat töretlen és igen erős legitimitását. Obama azonban most már nem gratulál…
Ugyan miért nem?
Nagyjából sejthetjük.
Gratulációja óta ugyanis eltelt négy év, s ez alatt a négy év alatt az Egyesült Államokban a balliberális mainstream-értelmiség, illetve az őket kiszolgáló médiumok, a véleményvezér, meghatározó gazdasági-pénzügyi körök egyöntetűen és ellentmondást nem tűrően kialakították azt az uralkodó véleményt Magyarországról, hogy Orbán Viktor és kormánya, valamint a jobboldal megszünteti a demokráciát és helyette autokráciát épít ki Magyarországon, leépíti a sajtószabadságot, titkosan együttműködik a neonáci Jobbikkal és eltűri az antiszemita megnyilvánulásokat, sőt, azokat időnként saját maga gerjeszti.
Ráadásul legújabban az Orbán-kormány visszafordul kelet felé, Putyinnal köt üzletet, s ezáltal Magyarország „ütőkártya” lett Oroszország kezében.
Egyszóval Obamával megértette az amerikai és tágabban a nemzetközi balliberális közvélemény, hogy Orbán Viktor és a magyar jobboldal veszélyes a demokráciára és a szabadságra nézve. Obama pedig értett a szóból, s az egymás utáni második kétharmados győzelemhez immáron nem gratulált Orbánnak. Hiszen egy autokrata, antiszemitizmust eltűrő, demokráciát romboló Orbánnak legfeljebb az alelnök gratulálhat…
Azonban van itt egy kis bökkenő.
Az mégpedig, hogy egy olyan 317 milliós ország elnöke nem gratulál az igen erős demokratikus felhatalmazással megválasztott Orbánnak, akinek az országában viszont valóban veszélyben van a demokrácia.
Egyrészt veszélyezteti az amerikai demokráciát az a militáns, birodalmi jellegű hatalomgyakorlás, amelynek alapján az USA úgy gondolja, hogy az érdekei szerint a világ bármely részén katonai beavatkozást hajthat végre, hivatkozva a demokráciára és az emberi jogokra. Ha más példát nem is mondunk, elég Irak 2003-as lerohanását említeni, amely, mint utólag kiderült, mondvacsinált indokokra hivatkozással indult el. Azóta „demokratizálódás” helyett káosz és anarchia uralkodik Irakban.
Másrészt az Edward Snowden által kirobbantott lehallgatási botrány világossá tette, hogy az Egyesült Államok feljogosítva érzi magát arra (milyen alapon, talán azon a „demokratikus”, orwelli alapon, hogy vannak az egyenlők között is egyenlőbbek?), hogy a világ összes országát és annak állampolgárait megfigyeljék, sőt még a leghűségesebb szövetséges országok vezetőit is lehallgassák, ha kell. Az NSA (National Security Agency) által irányított átfogó műveletsor nem kifejezetten demokratikus karaktervonás.
Harmadrészt egyértelmű hírek jöttek arról, hogy Guantánamóban az emberi jogokat lábbal tipró módon hallgatják ki és kényszerítik vallomásra a foglyokat. Ez sem kifejezetten demokratikus jellemvonása egy „szabad” országnak. (Obama Guantánamót ígérete ellenére máig nem számolta fel.)
S végül a legfrissebb és a legaggasztóbb hír: Martin Gilens és Benjamin I. Page neves amerikai egyetemi professzorok (Princeton, Northwestern) legújabb, szerencsére nyilvánosságot is kapó tanulmányukban átfogó elemzések alapján arra a következtetésre jutnak, hogy Amerika immáron nem tekinthető demokráciának.
Szó szerint a következőket írják: „A legfontosabb tanulság, hogy a gazdasági elitek, illetve az üzleti érdekeket képviselő szervezett csoportok óriási befolyást gyakorolnak az USA kormányának politikájára, ezzel szemben a tömegtámogatást élvező szervezeteknek és az átlagpolgároknak alig hallatszik a szava”, illetve: „az átlagos amerikaiaknak a politikára gyakorolt hatása statisztikailag alig mérhető, lényegében a nullával egyenlő”.
Következtetésük pedig nemhogy lehangoló, hanem sokkal inkább riasztó: „az USA politikai rendszere ma már nem nevezhető demokráciának, de még csak a demokrácia és az oligarchia egyfajta keverékének sem. Az Egyesült Államokat egyértelműen egy oligarchikus berendezkedés uralja”.
Így hát a „világ első számú demokráciája” – hiszen így nevezik, nem? – e nem jelentéktelen tudósok szerint mára már nem más, mint egy szűk politikai, gazdasági-pénzügyi és katonai-hírszerzési elit által uralt oligarchia.
És Obama nem gratulál Orbánnak, mert Orbán veszélyes a demokráciára.
Aha…
Fricz Tamás
MNO
200 éve született Ybl Miklós (1814-1891) építész
Magyar Állami Operaház neoreneszánsz épülete 1875-1884 között épült Ybl Miklós tervei alapján.
Zsolnay Kulturális Negyed - Pécs
Kerámiák a Zsolnay Kulturális Negyedből - Pécs
Bayer Zsolt: A Birodalom
Leszólt a Birodalom a Félperifériára (amely politikai haszonelvűség okából nem neveztetik többé gyarmatnak), hogy most már aztán kapjuk össze magunkat emlékműügyben, és álljunk neki egyeztetni a Mazsihisszel. Sőt, ezt is üzenték nekünk: „Mint szintén demokratikus ország, továbbra is arra ösztönözzük a kormányt, hogy igyekezzék becsületesen, nyíltan és tényszerűen értékelni a magyarországi holokausztot.”
Az ilyesféle baráti hangnak nehéz ellenállni, úgyhogy jó példával járok elöl, és nekilátok. Becsületesen, nyíltan és őszintén.
A Mazsihisszel végül is nem lenne túl nehéz egyeztetni. Ugyanis a Mazsihisz minden évben megemlékezik Magyarország német megszállásáról, március 19-én. A tervezett emlékmű pedig pontosan erre a megszállásra kívánja emlékeztetni az utókort. Itt tehát nem feszül ellentét. Ráadásul alig három évvel ezelőtt tartott emlékezetes beszédet a Mazsihisz részéről és nevében Zoltai Gusztáv Veszprémben, ahol elmondta: az 1944. március 19-i német megszállás megpecsételte a magyarországi zsidóság sorsát.
Pontosan így van. Ennél becsületesebben, nyíltabban és őszintébben nehéz lenne összefoglalni a dolgok lényegét. A tervezett emlékmű róluk, a német megszállás által megpecsételt sorsú áldozatokról szól, nekik akar örök emléket állítani. És a többi áldozatról is. Mert a német megszállásnak, majd az azt követő szovjet megszállásnak voltak nem zsidó származású áldozatai is.
És valószínűleg ezzel van a baj. Hogy voltak más áldozatok is. Akikről nem illik megemlékezni, főleg nem együtt a zsidó áldozatokkal. Mert ugye, ahogy Todorov írta volt, a nácizmusnak és a kommunizmusnak is voltak (vannak) bűnösei és áldozatai. Ám a két 20. századi szörnyrendszer összehasonlítása önmagában bűnnek számít, s a bűnösök és áldozatok különféleképpen reagálnak rá.
A nácizmus áldozatai foggal-körömmel tiltakoznak az összehasonlítás ellen, mert szerintük az ő áldozatuk egyedülálló, kivételes, semmihez sem hasonlítható áldozat. A nácizmus bűnösei helyeslik az összehasonlítást, hiszen az felmentésül szolgál az ő számukra.
Miképpen a kommunizmus áldozatai is az összehasonlítás mellett vannak, hiszen ez megfelelő szintre emeli végre az ő áldozatukat, s egyszersmind vádként szolgál számukra. Míg a kommunizmus bűnösei szintúgy tiltakoznak az összehasonlítás ellen, mert az szörnyű vádként hull(ana) vissza rájuk. S lám, máris egy gyékényen árulnak a nácizmus áldozatai a kommunizmus bűnöseivel, és a kommunizmus áldozatai a nácizmus bűnöseivel. Azt a hamis látszatot keltve, mintha amúgy bármiben is közük lenne egymáshoz. (Egyes esetekben van, de az egy másik történet.)
Ezt a hamis történelmi tudatot és közérzületet erősítik a Birodalom nekünk írt ukázai. S erre a hamis történelmi tudatra apellálnak azok a gazemberek is, akik képtelenek elviselni választási vereségüket, és a permanens forradalom lenini elvét követve, most a Szabadság téri emlékmű körül gerjesztenek hisztériát (Igen! Azt!), és összevissza hazudoznak az emlékmű „szellemiségéről” és a kormány szándékairól.
Ezek szekerét tolja az Egyesült Államok, amikor – sokadszor – megpróbál beavatkozni a magyar belügyekbe.
Mi viszont többek között azért szavaztunk április 6-án a Fidesz–KDNP-szövetségre, a folytatásra, hogy továbbra is független, szuverén kormánya legyen országunknak, olyan, amelyik a Birodalom dörgedelmeitől sem ijed meg, és nem hagyja magát ettől befolyásolni.
Ezen túl meg éljen a társadalmi párbeszéd. Én például remek társadalmi párbeszédet képzelek el azzal a honfitársammal, aki a minap betelefonált Bolgár úrnak, és előadta a dolgok lényegét. Az meg az volna, hogy a betelefonáló saját bevallása szerint baloldali érzelmű ember, az ATV rendszeres nézője, a Sajtóklub rajongója, nemkülönben a Bolgár úré is, és csak azért szavazott a Jobbikra, mert hát a cigánykérdést azért muszáj lesz megoldani.
Na, hát ezekből van sok-sok százezer ebben az országban.
És előbb-utóbb velük is muszáj lesz eldumcsizni. Ebben vállalhatna oroszlánrészt a baloldal, ha lenne, és ha tudna becsületes, nyílt és őszinte lenni. Ám ez a baloldal az elhülyülőfélben lévő Birodalommal a háta mögött a Szabadság téri emlékműről és a magyarországi holokausztról hazudozik, immáron sok évtizede.
Nyilván ezzel is van dolgunk, de azért kezeljük a helyén, és ne értékeljük túl az ügyet. Helyette legyen emlékműve a német megszállás áldozatainak, és a szovjet megszállás áldozatainak is végre, a kommunizmus összes áldozatának, és legyen benne a tankönyvekben végre a magyar zsidók Horthynak írt hálaadó levele.
A becsület, a nyíltság és az őszinteség végett. Ami ráférne a Biroda-lomra is.
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap
Magyar népi díszítések - XVII. századi úrihímzés - Erdély
A 17. századi hímzést a Székely Nemzeti Múzeum restauráltatta
Magyar emlékek a nagyvilágban - Mansfeld Péter-emléktábla - Poznan - Lengyelország
A nagy nyugat-lengyelországi ipari és vásárvárosban utcanév és kétnyelvű bronztábla emlékeztet Mansfeld Péterre (1941-1959), az 1956-os magyarországi forradalmat követő megtorlások legfiatalabb áldozatára. 1956-ban a MÁVAG-nál dolgozott. A forradalom idején a “Szabó bácsi” vezette Széna-téri felkelők soraiban teljesített futárszolgálatot, gépkocsival (jóllehet jogosítványa nem volt). Utána a MOM-ban kapott munkát, közben néhány barátjával arra törekedett, hogy felszítsák az ellenállás lángját.
Személyét és akcióit a hatalom annak bizonyítására igyekezett felhasználni, hogy a forradalom voltaképpen köztörvényes bűnözők lázadása volt.
Mansfeld Péter minden vádat magára vállalt, mert bízott abban, hogy őt fiatalkorúként nem ítélhetik halálra, viszont megmentheti a kötéltől idősebb társait, köztük egy családos embert. A szinte még gyerek Mansfeld, amikor halálra ítélték, nem kért kegyelmet. Tizenegy nappal kivégzése előtt töltötte be tizennyolcadik életévét, az ítélet végrehajtásával tehát megvárták nagykorúságát.
Poznan kiemelkedő szerepet játszott a lengyelországi 56-os júniusi eseményekben, a munkásmegmozdulások egyik gócpontja volt. Nem véletlenül itt helyezték el Mansfeld Péter emléktábláját, a róla elnevezett utca egyik házának a falán. Március 23-án, a Magyar-Lengyel Barátság Napján ezt, és a lengyelországi ’56 legifjabb áldozatának, Romek Strzałkowskinak ugyanebben a városban felállított emléktábláját is megkoszorúzzák a poznaniak és az ideérkező magyar delegációk tagjai.
Lovas István: Az amerikai kormány Magyarországon is színes forradalmat akar?
„Igen, más szempontból viszont Orbán mindenképpen megy. Ha nem most, akkor a teljes gazdasági összeomlást követő zavargások kellős közepén fog menekülni, amíg egy szennyvízcsatornában megtalálják és agyonverik a TEK-es pribékjeivel együtt, mint egy patkányt.” (Olvasói komment Lengyel László El tudod képzelni? című cikkére, amely a Népszabadság április 4-i számában és internetes portálján, a NOL.hu-n jelent meg.)
Washingtonnak nem volt kellemes, hogy Moszkva nyilvánosságra hozta: John Brennan, a CIA, az amerikai kémszervezet igazgatója a múlt hétvégén Ukrajna fővárosába, Kijevbe látogatott. Jay Carney, a zavarba hozott Fehér Ház szóvivője kénytelen volt elismerni a tényt, de azt állította, a (megpuccsolt) volt államfő, Janukovics állításával szemben nem azért ment oda, hogy az ideiglenes ukrán kormányt az oroszbarát aktivisták elleni fegyveres fellépésre biztassa, és hogy az ilyen látogatások teljes mértékben normálisak.
Hogyne. Brennan nyilván azért repülte félig körbe a Földet, hogy megtudja az ukrán vezetőktől, vajon jó-e a kijevi módon készült csirke előtt orosz borscslevest enni.
Nálunk egészen más a helyzet, ahol a CIA helyi, magyarországi partnerei házhoz mennek. Olyan témákat megvitatni, amelyeken hazánkról van szó. Mint erről oly büszkén adott hírt a Népszabadság 2009. november 20-án. Hogy elkerüljük a volt SZDSZ-közeli sajtó ilyenkor szokásos „persze, ürgebőr, búvár, csőszkunyhó” stb. mantráját, szó szerint idézzük a NOL.hu-n is elérhető beszámolót: „Az eseményre csütörtökön, a nyilvánosság kizárása mellett került sor egy Washington melletti előváros jellegtelen irodaházában, közel a Központi Hírszerző Ügynökség székhelyéhez.”
A szerényen „elővárosnak” nevezett hely neve Langley, a CIA központja. A beszámolóból kiderül, hogy ott Magyarországról ketten voltak a fő felszólalók. Balogh S. Éva történész és Bozóki András. Az előbbi Hungarian Spectrum című blogjában naponta visel hadjáratot a jobboldali magyar kormány ellen, a legképtelenebb vádakat is sunyin keverve a tényekkel. Bozóki András 2005 és 2006 között SZDSZ-es kulturális miniszter volt. Ő a budapesti Soros-féle egyetemen tanít. (Ez az az egyetem, amely akkor telepedett hozzánk, amikor nem sokkal 1991-es alapítása után Václav Klaus akkori cseh miniszterelnök két lábbal rúgta ki Prágából.)
A beszámoló hozzáteszi, „a résztvevők nem beszélhetnek a konferencián elhangzottakról”. Ott Balogh S. Éva „pesszimista forgatókönyvet vázolt a Fidesz és a Jobbik a választások utáni viszonyára vonatkozóan”. A Népszabadság Baloghtól megtudta, hogy a CIA-nél Bauer Tamás „folytonosságelméletéből” indult ki, „miszerint a két párt között nem lehet egyértelmű választóvonalat húzni”. Azoknak, akik nem tudnák: Bauer Tamás az egykori MSZMP, később a Hazafias Népfront tagja, az SZDSZ egyik alapítója, majd vezetőségi tagja, később országgyűlési képviselője, aki saját karrierjébe nem egészen ültette át a „folytonosság” elméletét.
Április 6-át mind Langleyben, mind a Bozóki–Bauer irányultságú budapesti értelmiségiek hatalmas tragédiaként élték meg. Az Egyesült Államok fővárosában mindenekelőtt azért, mert immár egyértelművé vált, a magyar kormány továbbra sem a „washingtoni konszenzus” alapjára épült neoliberális utat választja.
Az energiaszolgáltatók és a bankok profitja helyett a választók zsebére ügyel, míg a jegybank merészeli csökkenteni a kamatlábat – ellentétben például Ukrajnával, ahol az odahajított nyugati szubvencióért cserébe máris megkezdődött a gázárak és a kamatláb meredek központi emelése.
Hazai – szó szerinti – elvtársaik pedig részben azért érezték a második megsemmisítő vereséget az őket ért nukleáris opció bekövetkezte után, mert nem ők uralkodhatnak a 2010 előtt a magyar nép által nagyon jól megismert módon, amikor oly jól érezték magukat azért is, mert saját maguknak és kedvenceiknek százmilliókat folyathattak a zsebükbe. Akkor, amikor kilométerenként olykor 5,7 milliárd forintért is építettek autópályákat. (Lásd a Portfolio.hu április 14-i cikkét az autópálya-építkezések kilométerenkénti áráról.)
De legalább annyira fájt nekik, hogy a hatalom újbóli birtokosaként nem hirdethetnek mindent illegitimnek alapvető jogállami szabályokat felrúgva és arra hivatkozva, hogy az alaptörvénytől kezdve a kinevezésekig a döntéseket egy „illegitim rezsim” hozta. És nem csukhatják le a mai kormány és apparátusa vezetői embereit.
Pontosan tudván, hogy az ő esetükben az unióban nem lennének Reding-/Kroes-/Tavares-hangok és nem lennének rosszalló fejcsóválások sem a nyugati fővárosokban még akkor sem, ha egy-két ma vezető politikus véletlenül úgy menne neki a zárkaajtónak, mint Révész Máriusz fideszes képviselő a gyurcsányista gumibotnak.
Mert akkor Lengyel László miniszteri posztokat osztó fantáziájában „rend lesz az utcákon” és Bárándy Péter igazságügy-miniszterként, írta a neoliberális közgazdász a Népszabadság április 4-i számában, „azonnal hozzákezd, hogy rövid távon elhárítsa a jogi akadályokat a kormányzás útjából”. Az egykori SZDSZ-es képviselő Eörsi Mátyás az Élet és Irodalomban az alaptörvény eltakarításának módját már 2011-ben részletezte úgy, hogy annak durván antidemokratikus voltát még Szigetvári Viktor, az MSZP akkori kampánytanácsadója is hevesen bírálta.
A választási atombomba, azaz a kétharmados újrázás után az amerikai Bloomberg hírügynökség Leonyid Bersidszki nevű moszkvai tudósítója a Japan Timesban azt terjesztette el a szigetországban és azon túl, hogy Magyarország az EU egyetlen diktatúrája. Diktatúrája.
Mint az a rendszer, amely Észak-Koreában, Eritreában, Kubában, Laoszban, Szomáliában és hasonló helyeken működik. Majd jött vagy száz cikk az Orbán-veszélyről, amely Európát és az egész nyugati világot fenyegeti. Orbán, a Horthy-restaurátor, aki a weimari úton vezeti országát a történelem által kitaposott hitleri úton.
A fasiszta, antiszemita Jobbikkal bratyizó Orbán-kormány. És persze a választási csalást sem felejtve el, olyan tekintélyes lapokban is hazudva róla – merte véleményét kifejezni Kumin Ferenc államtitkár április 15-én –, mint a New York Times, ahol a korábbi koalíció pénzén Magyarországon foglalkoztatott Kim Lane Scheppele vezette a matematikát és az olvasót az orránál fogva.
A Financial Timestól a tévelygő magyar választók is kikaptak, pedig ott a demokrácia lényegét eddig békén hagyták. Merthogy a demokráciában a nép szava dönt és azután „basta” (oszt’ jó napot). A köztudottan makacs tények ellen azonban még a szuperhatalom Egyesült Államok, az EU és csatolt részeik is tehetetlenek: Ugocsa igenis koronáz.
Hogy a Nyugat egy neki nem tetsző magyar kormány ellen mennyire készen áll antidemokratikus, erőszakos lépések támogatására, azt Avar János április 13-án kézzelfoghatóan érzékeltette a Vasárnapi Hírekben: „A Nyugat eddig mintha arra várt volna, hogy a magyar választók vethetnek véget az önkényuralmi törtetésnek. Most azonban be kellett látnia: elkerülhetetlenül tennie kell valamit […]”.
Hogy erről a hidegháború vége óta elfajzott Nyugatról mi a véleménye a kommunista világrendszer bukását okozó Reagan elnök volt pénzügyi államtitkárának, arról Paul Craig Roberts április 14-én írt cikkének a címe is eleget mond: „Washington az emberiség legrosszabb ellensége”.
A hazai bal- és neoliberális, illetőleg volt SZDSZ-es politikusokban a nép demokratikus választása elleni erőszakos fellépésnek mindig is megvolt a hagyománya. Ők Lukács Györggyel, az 1919-ben tizedelő népbiztos-filozófussal vallják, hogy amennyiben a nép(esség) nem rájuk szavaz, úgy annak csak hamis tudata lehet, amelytől megszabadítani csak ők tudják, eszközökben messze nem válogatva. És bólogató hátterüknek ott tudva a nyugati erőközpontokat.
Tamás Gáspár Miklós volt SZDSZ-es képviselő és filozófus forradalmat akart a 2010-ben nyertes kormány ellen, mint említette Szigetvári Viktor a fentebb idézett cikkben is. Charles Gati, Clinton elnök volt tanácsadója nyíltan kijelentette, az Orbán-kormányt nem demokratikus úton kell megdönteni, ha másként nem megy.
A hazáját lekurvázó, rendőrségét brutális tettekre ösztökélő Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és oly sok közéleti társa ugyanilyen módon nyilatkozott, más-más szavakat használva, beleértve az alig várt „éhséglázadást”. A tanácsköztársaságba visszanyúló múlt kötelez alapon. A Lukács-tanítvány Heller Ágnes filozófus a választások után jelentette ki: „Itt nem lesz nyugi!”.
A demokratikusan megválasztott kormány erőszakos térdre kényszerítésére mindent jónak tekintenek. Nehéz nem látni a stratégiában soha nem gondolkodó hadoszlop taktikáját. Annak egyik fő eszköze Magyarország körbevétele egy egészségügyi kordonnal, amelyre a határátkelőhelyeken kiírnák: zsarnoki, antiszemita rezsim és nép – belépni tilos. Úgy gondolják, így csökkenthetik a befektetők és turisták számát, amellyel megroggyanthatják a gazdaságot és ennek nyomán felkorbácsolhatják a szenvedélyeket egy Majdan téri típusú, grúziai és más, amerikai szponzorációban kitört színes forradalommal, azzal a különbséggel, hogy nálunk a narancs színű forradalom szítása lehetetlen, ugyanis az országot a választók újra azzal a színnel festették be.
A rogyasztási hadművelet nehéz feladat lesz, ugyanis a befektetőket Szaúd-Arábiától Kamcsatkáig a profit érdekli elsősorban. A turisták pedig leginkább a nekik közvetlenül elmondott élménybeszámolóknak hisznek. A Háárec című izraeli napilap angol kiadása április 9-i számában azt ecsetelte, milyen olcsón utazhatnak izraeli turisták több európai fővárosba, miután a Wizzair decemberben közvetlen, igen előnyös árú utakat kínál Tel-Avivból, a felsorolásban elsőként Budapestet említve.
Hogy eközben mi a valódi helyzet az antiszemitizmus frontján, arról csupán néhány szó. A BBC világszolgálata április 11-én azt jelentette, hogy Franciaországból tavaly 63 százalékkal vándoroltak ki többen Izraelbe, mint egy évvel korábban, és hogy az ott élő zsidók rettegnek, leplezve identitásukat az utcán.
Az Egyesült Államokban a Ku-Klux-Klan karolinai volt „fősárkánya”, Glenn Miller zsidó intézmények előtt gyilkolt április 13-án. Miller korábban a Nemzeti Szocialista Párt tagja volt, amely Észak-Karolinában a Kommunista Munkáspárt tagjait öldöste, majd később megalapította a Fehér Patrióták Pártját.
Háza tele volt gránátokkal, automata fegyverekkel és lőszerekkel. Honlapja (whty.org) a Kuruc.infót is pironkodásra késztetné. Az International New York Times április 16-i száma kétségbeesve teszi fel a kérdést, hogy miért kellett Howard Sternnek meghívnia rádiós show-jába, égő antiszemitizmusához platformot nyújtani neki olyan kérdésekkel is, hogy a feketéket vagy a zsidókat gyűlöli-e jobban.
De az amerikai kormány továbbra sem kívánja betiltani a Ku-Klux-Klant és a hasonló paramilitáris szervezeteket, mert azzal van elfoglalva, hogy a nálunk betiltott Magyar Gárda metamorfózisaira összpontosítson.
Az pedig, hogy Besztercebánya térségét a sajtó által „neonácinak” nevezett Marian Kotleba kormányozza, mellékkérdés, hiszen a német lapok csak a megválasztásáról adtak hírt, azóta is elmaradva reszketésük napi ecsetelésével. A „lázadás” szítása már megkezdődött a Szabadság téri németmegszállás-szobor építése köré vont kordon folyamatos bontásával.
Ez az a társaság, amely a legerősebb szavakkal ítélte el annak a kordonnak a megbontását, amely a Kossuth teret zárta el a látogatók előtt, mert az Országházat és környékét Gergényi rendőrfőnök műveleti területté nyilvánította. Nyakó István, az MSZP szóvivőjeként az akkori kordonbontást provokációnak minősítette, mert a Fidesz „Magyarország jogrendjével szállt szembe”, Gusztos Péter, az SZDSZ országgyűlési képviselője „majomparádénak” nevezte. Kőszeg Ferenc volt SZDSZ-es országgyűlési képviselő, aki az évben ment nyugdíjba a Magyar Helsinki Bizottság elnöki posztjáról, hiányolta, hogy a rendőrség gyáván nem tartóztatta le a Fidesz képviselőit, külföldi példával illusztrálva, hogy „másutt a képviselőket, és adott esetben a kongresszus tagjait hogyan állítják elő hasonló jogsértések alkalmával”.
És itt kell megállnunk. A mostani kordonbontáskor csendben lévő Kőszeg Ferenc hol a Magyar Helsinki Bizottság nevű emberi jogi, nem kormányzati szervezetet vezette, hol az SZDSZ-nek volt képviselője, illetőleg annak országos tanácsának tagja. Schiffer András, az LMP első embere korábban a szintén emberi jogi, nem kormányzati szervezetnek, a TASZ-nak volt a vezetője. Ő tette ki büszkén szervezete honlapjára azt a rapperdalt, hogy a Magyar Nemzet újságíróinak a belét kell kitaposni. Ahogyan a szociológia egyik amerikai klasszikusa, C. Wright Mills hatalmi elitje akadálytalanul cirkulál a katonai-ipari komplexum és a politika területein, nálunk ugyanolyan könnyű az átjárás a nem kormányzati, főként „emberi jogi” szervek és a jobboldaltól távoli politikai pártok között.
Április 15-én az Európai Parlament olyan határozatot hozott, amelynek értelmében a lobbista és egyéb nem kormányzati szervezeteknek („NGO”-knak) kötelezően regisztrálniuk kell magukat, és az így nyilvántartásba vett szervezeteknek maradéktalanul fel kell tárniuk minden általuk képviselt ügyfelüknek a pénzügyi támogatóik azonosságát. Az Egyesült Államokban erről már régóta a külföldi ügynökök nyilvántartásba vételét előíró törvény („foreign agents registration act”) gondoskodik.
Ez fordítva nincs így: Ukrajna esetében nem tudjuk, hogy ott a megválasztott kormány elleni lázadást mely nem kormányzati szervek szították azon ötmilliárd dollár segítségével, amelyet – mint decemberben Victoria Nuland amerikai külügyi államtitkár elmondta – az Egyesült Államok Ukrajna „demokratizálására” fordított.
Nálunk a kormány eddig az ilyen kívülről történő „demokratizálást” csak bátorította azzal, hogy nem kívánta törvényileg átláthatóvá tenni a külföldi ügynökszervezetek tevékenységét. És közben a rendőrség mosolyogva nézi a folyamatos kordonbontást és szoborrongálást. Vagy akár a Fidesz-székházba történő erőszakos behatolást és ott a bejárati ajtó üvegének széttörését.
Ha a demokratikusan megválasztott kormány rendfenntartó szervei (akiké az „erőszak monopóliuma”, dobolta a fülünkbe a jobboldali emberek még több vérét látni akaró balliberális sajtó) az ellene erőszakot alkalmazókkal szemben nem mutat törvényes keretek között gyakorolt erőt, azzal további és egyre súlyosabb törvénytelen tettekre ösztönzi az antidemokratikus erőket, valamint a szabálysértéseket vagy bűncselekményeket toleráló „rendőrség” imázsát vetíti előre.
Mivel a jövőt senki nem tudja megjósolni, a puskaport nemzeti érdekből nagyon, de nagyon szárazon kell tartani. Az ügynököket ezért regisztrálni szükséges, a törvénytelen erőszakot alkalmazókkal szemben pedig ugyanolyan erőteljesen kell fellépni, mint teszik azt a balliberális antidemokraták mintaországaiban.
Lovas István
MNO