Leonardo gondolata, Orbán Viktor hitvallása is - éppen ezért tartottunk, és tartunk ki mellette - választók milliói - mind a mai napig, az amerikai nagyhatalmi törekvések, támadások idején is

                            “Az akadályok nem törhetnek meg; minden újabb akadály az elszántságomat fokozza.” Leonardo da Vinci ( 1452-1519) – itáliai származású polihisztor, azaz: festő, tudós, matematikus, hadmérnök, feltaláló, anatómus, szobrász, építész, zeneszerző, költő és író Leonardo gondolata, Orbán Viktor hitvallása is – éppen ezért tartottunk, és tartunk ki mellette – magyar polgárok milliói – mind a mai napig, az amerikai nagyhatalmi törekvések, támadások idején is. Nem Orbán Viktort kell szeretni - hanem a hazánk szuverenitását ért támadások visszaverésében kell támogatnunk a magyar kormányt pártállástól függetlenül - hiszen mindannyiunk a hazája Magyarország...

Beengedték a rókát a tyúkólba

Na most akkor béke, vagy kötél?

                            Na most akkor béke, vagy kötél?

Ne hagyd abba a kérdezést

                            “Tanulj a tegnapból, élj a mának és reménykedj a holnapban. A legfontosabb azonban, hogy ne hagyd abba a kérdezést.” Albert Einstein (1879-1955) - Albert Einstein elméleti fizikus - a legnagyobb 20. századi tudósnak tartják

...nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmész

                              “Élj úgy, hogy ne vegyenek észre ott, ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmész.” Victor Hugo

Kuncze Gábor a "hiteles ember" - a változás garanciája

                  Kuncze, a volt belügyminiszter, aki négyszer volt az SZDSZ elnöke és ötször parlamenti képviselő, mint a változás letéteményese MSZP-s, Együtt 2014-es, DK-s, PM-es logók előtt. Egy olyan Összefogás jelöltjeként, amely miniszterelnökjelöltje Mesterházy Attila, akiről másfél hónapja azt mondta: Mesterházy Attilában nem látom azokat a tulajdonságokat, amelyek egy kormányfő esetében elengedhetetlenek. Mára viszont úgy gondolja ez a nagyon hiteles ember, hogy ha Mesterházyból miniszterelnök nem is lesz, ő még a listáról lehet képviselő, és az ha országnak ez nem is jó, de neki mindenképpen. És számára ez a lényeg!

Plakát az 1930-as évekből

Bayer Zsolt: Kötél

                          „Mi csináltuk meg a »köteles akciót is«. Semmi kétség: ami elhangzik, az képileg erőteljes, sőt durva, de nem agresszív és nem fenyegető. Kövér nem akar akasztani. De amit mond, az – egy kis rossz szándékkal – ellene fordítható. Még kiforgatni se nagyon kell, csak kihasználni a benne rejlő lehetőségeket (…) És összerakjuk. Fölhozatjuk még aznap reggel az egy szem kazettát, ami van, lejátsszuk a sajtónak. Szili Kati félig oldalra hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó. Nagyszombaton Lendvai Ildikó még a Fidesznek kézbesít mindenfajta leveleket, és elindítjuk azt az SMS-kampányt, amelynek a vége a köteles tüntetés.” Gyurcsány Ferenc mondatai ezek, amelyeket Debreczeni Józsefnek ad elő, aki mindezt kiadja könyvben. Pusztán ezért a néhány mondatért örökre el kellett volna takarítani ezt a mocskot a politika és a nyilvánosság tereiből. Ehhez képest a baloldal ismét megváltóként tekint rá, s ő ismét miniszterelnöki ambíciókat dédelget magában. Ehhez képest a Mesterházyhoz írt nyílt levél aláíróit faggatja Bolgár meg a közmédia, hogy miért tartják fontosnak Gyurcsány eltávolítását. Mindenki meghülyült… És ilyen előzmények után érkeztünk el a szocialisták hét végi kongresszusához, amelyen egy valamikori munkásőr állat belesüvöltötte Mesterházy ostoba, túlmozgásos beszédébe, hogy „kötelet!” Mármint hogy kötelet nekünk. Mesterházy pedig, megmámorosodva a tömeg hangulatától, úgy folytatta a beszédét, hogy beleszőtte az egykor volt munkásőr állat óhaját, és megerősítette azt. Amúgy ez maga a magyarországi baloldal. 1919 méltó örököse. Már a rendszerváltás hajnalán sajnálkozott a baloldali „értelmiség”, amiért elvitték a Vérmezőről Kun Béla „remek” szobrát. Hiányzott nekik, s hiányzik azóta is. Méltó örökösei ők Kun Bélának, Lukács Györgynek, Szamuelynek – s a többi hóhérnak. Méltó örökösei az 1945 utáni ávósoknak, keretlegényeknek. Az 1956 utáni gyilkosoknak. S azzal igyekeznek megdicsőülni, hogy az elvtársak közülük is sokat felkötöttek. Ez nem megdicsőülés. Csak patkányharc. S mert békés volt a rendszerváltás, hát egy valamikori munkásőr bele tudja süvíteni a Mesterházy alakú pillanatnyi űrbe, hogy kötelet nekik. A Mesterházy alakú űr pedig megelevenedik az ismerős hangtól, és boldogan felkapja a szót. Aztán – mert gyáva, mint az összes elvtársa – az egészet letagadja. És marad mivelünk a „kötelet nekik” üvöltés. Marad a munkásőr, Lenin-fiú meg ávós mentalitás, csak azért, mert huszonöt évvel ezelőtt hagytuk futni őket. S ez a kötél, ez az üvöltés nem zavarja az elvtársakat. A máskor oly kényes „demokratikus sokaság” – pfúj, micsoda blaszfémia! – most befogja a pofáját, és vagy illedelmesen félrenéz, vagy együtt hazudozik a gyáva vezérével. A Népszabadság pedig vezércikket ír ezzel a címmel: „Felajzott”. S gondolná a gyógyíthatatlanul naiv polgár, ez nyilván az akasztással fenyegetőző egykorvolt munkásőrnek szól – de nem. Kövér Lászlót cseszegetik benne. Mert ezt a kötelet ők is szeretik. Szeretnék. Megértik. Vágyják és óhajtják. Százesztendős hagyomány kötelezi erre őket. Mert mi hagytuk, sajnos, huszonöt évvel ezelőtt. Most már mindegy. Most már marad a harc. Tényleg ez a harc lesz a végső. Ha most veszítenek, akkor örökre eltakarodnak. Szépen, sorba állva eltűnnek a semmiben. Ennyi csak a tét. A tét az a kötél. Amit ezek mindig megúsztak, nekünk viszont fonják, száz éve immár. A Lenin-fiúk, az ávósok, a munkásőrök, a pártfunkcik, a gyurcsányok meg a mesterházyk. Még egyszer, hogy is mondta a rohadék? „Kövér nem akar akasztani. De amit mond, az – egy kis rossz szándékkal – ellene fordítható. Még kiforgatni se nagyon kell, csak kihasználni a benne rejlő lehetőségeket (…)” Hát, persze. Ez a különbség éppen. Hogy ezek viszont akarnak akasztani. Nem kell kiforgatni a mondandójukat, és nem kell hozzá rossz szándék. Csak figyelem kell, és óvatosság, és megfelelő mennyiségű harag. Hogy eltakarítsuk végre az összeset. A köteleikkel együtt. Vigyék, és akasszák fel egymást újra. Annak nincs semmi akadálya. Bayer Zsolt Magyar Hírlap

Magyar népi díszítések - Úri hímzés - Arany - ezüst hímzés

                            A szakirodalomból már tudhatjuk, hogy a magyar hímzőművészet első ránk maradt emlékei a koronázási palást és a miseruhák, pluviálék voltak. Bár kazuláink között is rengeteg az igazán szép darab, mégis európai színvonalra a 17-18. századi hímzőművészetünk emelkedett, amikor a királyi udvarokból és hímzőműhelyekből e díszítésmód a nemesi, kisnemesi és később a polgári udvarokra is átterjedt. E korszak hímzőművészetét a 19. századi műszóval úri hímzésnek nevezzük. E hímzések kialakulása a 16. századra esett és - amint a megnevezése is sejteti - úri igényeket elégített ki: az udvari élet ceremóniáit emelő díszabroszként, jegykendőként, a mennyezetes ágyakat takaró szuperlátként, díszes lepedőhímként, párnahajként vagy szószéktakaróként, úrasztali terítőként, az úrvacsora osztásakor használt serleg- és tányértakaróként - tehát úri vagy egyházi funkcióval - használták.  

Náray Aurél (1883-1948) - Krisztus a hajóban tanít - Márk evangéliuma 2,17