A vár, csodálatos vidék, és az egykori Millenniumi emlékmű – 1896 – Dévény – Ausztria és a Magyar Királyság közötti történelmi határnál, a Duna és a Morva összefolyásánál - Felvidék - Őrvidék
A történelmi Magyarország hét millenniumi emlékművének egyike volt a dévényi, a Felvidéken. Az 1896-ban átadott emlékmű avatóünnepségén báró Jósika Sámuel, a császár és a király személye melletti miniszter mondott ünnepi beszédet.
A dévényi vár fokán állt, 21 méter magas, haraszti mészkőből készült emlékművet Berczik Gyula tervei alapján építették.
Az oszlopfőn elhelyezett honfoglalás-kori vitézt ábrázolt szoboralakzat volt, amely jobbjában leeresztett karddal, bal kezében országcímerrel díszített pajzzsal jelképesen az ország északnyugati kapuját őrizte - Jankovics Gyula szobrászművész alkotása volt.
Az emlékművet 1920-ban a csehszlovák hadsereg lerombolta.
Magyar közmondások, szólások
"Serény asszonynak rest a leánya, rest asszonynak serény a lánya"
Magyarázat: a szorgalmas anyának gyakran ellustul a lánya, de rest asszony - minthogy maga nem szeret dolgozni - korán munkához szoktatja a lányát.
Hungarikumok – Magyar rajzfilmek – Magyar népmesék - A szorgalmas és a rest leány – rövid VIDEÓ!
kattints a rövid VIDEÓRA!
http://www.youtube.com/watch?v=tADkcAzu_-Q
Lovas István: A média rabszolgasága - Miként irányítják a politikusok, a titkosszolgálatok és a nagytőke a német tömegmédiát
Udo Ulfkotte tizenhét éven át a vezető német konzervatív napilap, a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) külpolitikai szerkesztője, illetve haditudósítója volt.
Kötete szeptember 11-én látott napvilágot a német könyvpiacon Megvásárolt újságírók – Miként irányítják a politikusok, a titkosszolgálatok és a nagytőke a német tömegmédiát címmel. Annak ellenére, hogy a legnagyobb német internetes könyvterjesztő, az Amazon.de csak szeptember 22-én kezdte árulni, néhány nap alatt sikerlistájának a csúcsára hágott. Vagyis Németország legnagyobb példányszámban vásárolt könyve lett. Miközben erről a megasikerről a német sajtó egyetlen szót sem ejtett.
A kínos hallgatás oka a könyv tartalma és szerzője. A 336 oldal terjedelmű, mintegy hatszáz lábjegyzettel ellátott művet nem lehet a szokásos „összeesküvés-elmélet” felkiáltással elhessegetni, hiszen a szerző több mint másfél évtizeden át Németország legtekintélyesebb napilapjának szerkesztője volt. Ezért könyvében több helyen bocsánatot kér, és kijelenti, szégyelli, amit tett. Vagyis azt, hogy pénzért, luxusutazások és egyéb juttatások fejében azt írta, amit megrendeltek tőle.
Ulfkotte táblázatokban mutatja be, hogy Németország legnagyobb médiumainak vezetői és elit újságírói név szerint mely lobbiszervezet(ek) tagjai, hová vannak „bekötve”. Néven nevezi azokat is, akik a kulisszák mögött egyetlen irányba befolyásolják a médiát. Ilyenkor csak a hallgatás a kivezető út. Mert az sem jön be, ha az érintettek összeesküvés-elméletek felemlegetésével akarják hitelteleníteni a mondanivalót.
Vagy mint nálunk szokták a főleg Soros-támogatású portálok, amelyek vicsorító kínjukban holdfénynél hódbőrbe varrt iratokról, paksi csőszkunyhóba tévedt jugoszláv búvárokról „konteóznak”. Márpedig a kötetben igen egzakt módon bontakozik ki az, ahogyan például a David Rockefeller által alapított Trilaterális Bizottság, a Bilderberg-csoport és más transzatlanti intézmények hogyan szabnak irányt a médiának.
A könyvben bőségesen adatolt valóság a legvadabb „konteós” képzeleten is túltesz. Hiszen arra is fény derül, hogy a német szerkesztőségekben (!) dolgozó titkosszolgálati ügynökök olykor azt is megszabják, hogy ismert újságírók közül kinek a neve alatt jelenjék meg egy-egy előre megírt cikk. Amiért persze az illető busás pénzjutalomban részesül.
A FAZ korábbi munkatársa leszögezi: teljesen mindegy, hogy melyik német lapot vesszük meg, mely német tévéadót nézzük: egyforma és manipulált üzenetet kapunk. Amire a németek egyre inkább ráébrednek. Ezért esnek drámai gyorsasággal a nyomtatott lapok példányszámai. Könyve végén Ulfkotte egyenesen lázadásra szólítja fel honfitársait: még kevesebb lapot vásároljanak, hogy még több hazug, megvásárolt újságíró maradjon munka nélkül. Azok, akik hatalmas kenőpénzért teljesítik irányítóik utasításait, s arra biztatja olvasóit, hogy egyes, eddig nem manipulált internetes forrásokat olvassanak, amelyek közül fel is sorol néhányat.
A szerző pontosan bemutatja azt is, mely adó vagy mely lap melyik politikai párthoz tartozik. A „független” közszolgálati ZDF televízióban például csaknem minden szerkesztőnek párttagkönyve van. A német médiában a „nézetek sokszínűségét” pedig csak tettetik. A valóság az egyenhazugság, legyen szó az amerikai külpolitikáról, az Egyesült Államok elnökéről vagy az euró hasznosságáról.
Néhány éve már kiszivárgott annak a szerződésnek a szövege – és a Wikipédiára is felkerült –, amelyet minden olyan újságíróval aláíratnak, aki az Axel Springer óriáskiadó valamelyik lapjához szegődik el, mint a vezető német bulvárlaphoz, a Bildhez vagy a hazai balliberálisaink által szintén oly kéjjel „német jobboldali konzervatívnak” nevezett Die Welthez. E szerződés öt pontja közül az egyik a transzatlanti kapcsolatok támogatása, a másik Izrael állam lényegi jogainak és a zsidó-német megbékélésnek az előmozdítása.
Ulfkotte maga is titkosszolgálati szakértő, és tagja volt az amerikai Marshall Memorial Fund nevű, szintén a „transzatlanti baráti kapcsolatok elmélyítésén” dolgozó szervezetnek, amely egyike a német médiát irányító intézményeknek. A szerző már könyve elején leszögezi, hogy a német hírekre a legnagyobb befolyást az Egyesült Államok és Izrael gyakorolja. Olyan kézikönyveket is említ, amelyek rögzítik, mely minőségi médiumokra kell hatást gyakorolni. Ezek merő véletlenségből ugyanazok, amelyekben hazánkról a legvehemensebb támadások jelennek meg.
Az amerikai hadügyminisztérium hosszú évek óta dollármilliárdokat költ arra, hogy világszerte a neki megfelelő propaganda jelenjék meg a médiában. E minisztérium egyik ilyen törekvése, hogy Amerikát kedvező színben tüntesse fel, míg Oroszországot a gonosz országának.
A Lengyelországból a második világháború idején menekült család gyermekeként Németországban felnőtt Josef Jofféről, a balliberális Die Zeit című hetilap kiadó-főszerkesztőjéről sok szó esik a könyvben. Ő egy CIA-hez közeli agytrösztnek, a The Aspen Institute-nak is a tagja. Joffe médián túli szerepéből Ulfkotte majd’ húszat sorol fel, beleértve az olyan igazgatótanácsi tagságot, mint a New York-i Goldman Sachs alapítvány, az izraeli Ben Gurion Egyetem vagy a Nemzetközi Stratégiai Tanulmányok Intézete. A Die Zeit a mindenkori jobboldali kormányok idején a Magyarországot támadó német média frontvonalába tartozik.
A szerző részletesen ismerteti nem csak a megvásárolt újságírók által leírt hazugságokat, de azt is, hogy milyen esetekben kell hallgatniuk. Mint amikor haditudósítóként szemtanúja volt, hogy az 1980-tól nyolc éven át tartó Irán elleni háborúban Irak német gyártmányú mérges gázt vetett be. Erről egyetlen sort sem írhatott, és az elgázosított iráni holttestekről készült fotóit se helyezhette el lapjában.
Ismerteti azt is, hogy kik állnak egyes nemzetközi újságíró-szervezetek mögött. A „sajtószabadságot védő” és az egyes országokban meglévő sajtószabadságot osztályozó Riporterek Határok Nélkül nevű szervezetről például azt írja, a mögött korábban az amerikai külügyminisztérium és George Soros – ne hamisítsuk meg hivatalos nevét – állt.
Ulfkotte kitér az újságírókat irányító szervezetek funkciójának bemutatására is. A Trilaterális Bizottságról azt írja, hogy számára a „globális kormányzás kormányok nélküli kormányzást, kormányok nélküli világuralmat jelent”. Hozzáteszi: e bizottság „világszerte szét kívánja rombolni az állami funkciókat, és úgynevezett nem kormányzati (civil)szervezeteket használ fel arra, hogy a meglévő kormányok feje fölött a népek sorsát irányítsa”. Ó, ártatlan Norvég Alap! – kiálthatnánk fel.
Ami Sorost illeti, róla a szerző idézi a baloldali brit New Statesman nevű hetilap egyik, 2003-ból megjelenő írását is, mely szerint „George Soros talán nem nevezhető közvetlenül fizetett CIA-ügynöknek, mint azt néhányan megtették. De az kétségtelen, hogy cégei és civilszervezetei szorosan együttműködnek az amerikai terjeszkedéssel. Soros, Rockefeller és a transzatlanti agytrösztök „mindenekelőtt hatalomstratégiai és gazdasági megfontolásokból a korábbi keleti tömb országaiban, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában kormányok megdöntésében vettek részt”. Ulfkotte a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványt az ilyen, „népi” puccsok szervezésében elsőrendű szereplőként mutatja be. A német média pedig mindebben tevőlegesen segíti őt, írja később.
A kötet szerzője a kádári időkben is külföldön utazgató, szabad demokrata ellenzéket agyonszerető Joachim Gauck német államelnököt sem kíméli. Leírja róla, hogy tagja az igen befolyásos elit transzatlanti társaságnak, a berlini székhelyű Atlantik-Brücke (Atlanti Híd) szervezetnek.
Könyve legvégén a Frankfurter Allgemeine Zeitung volt munkatársa „megfenyegeti” a német médiát azzal, hogy kötete csupán az első része egy trilógiának. Tanács politikusainknak: ha német újságíró közelít feléjük előre megrendelt cikkéhez jobboldali mondatfecniket „gyűjtve”, azzal üdvözöljék, hogy rákérdeznek, élvezték-e Ulfkotte könyvét.
Magyar Hírlap
Szentmihályi Szabó Péter: Sarkosan fogalmazva
A választásokat követően a balliberális oldal képviselői értékelnek, elemeznek, keresik a kudarc okát.
Most már muszáj bizonyos dolgokat megmagyarázni, legyen szó akár egy brüsszeli meghívásról, akár egy párt eredménytelenségének okairól, és a magyarázáshoz nagyon ért ez az oldal, van azonban, amikor már inkább jobb lenne nem magyarázkodni. Az összefogás kudarc volt, nem is tehetnek mást, hiszen most már nem játszhatják a színjátékot tovább, egyértelművé vált, hogy a választópolgárok nem kérnek a balliberális oldal által felkínált menüből.
A pártok sorra adják ki a sajtóközleményeket, melyekben elhatárolódnak egymástól és már-már saját maguktól is, mert menteni kell a menthetőt, és bíznak abban a vezetők, hogy majd a másikra kenhető lesz, hogy miért nem voltak eredményesek. Előbb vagy utóbb azonban jobb lenne bele nézni abba a bizonyos tükörbe, mert eléggé gyermeteg, hogy mindig a másikat hibáztassuk.
Ez amúgy is egy bevált eszköze a balliberálisoknak, hiszen ha mindenki hibáztat mindenkit, akkor az megosztja a felelősség kérdését, vagy meg is szünteti azt. Ha mindenki hibázott, akkor az nem a mi problémánk.
Képzeljük bele magunkat a helyzetükbe, hogyan telhetnek ezek a megbeszélések? Az értetlen és vádló tekintetek tüzében az épp sorra kerülő szónok megköszörüli a torkát, majd megszólal: Ezt nagyon elk…tuk, már megint. Miért nem vagyunk népszerűek? Mivel a választ nem tudják, szép lassan mindenki hazasétál, a szónok hangját elnyelik az üresen kongó folyosók. Aki pedig utoljára marad, szépen bezárja az irodát, és kiteszi az eladó táblát a székházra.
Magyar Hírlap
Magyar emlékek a nagyvilágban - Magyar karnevál Dél-Amerikában - Sao Paulo - Brazília
A riói karnevált időben rendre megelőzi a másik brazil nagyváros, Sao Paulo hasonlóan népszerű rendezvénye, amelyet 2012-ben részben Magyarországnak szenteltek a szervezők. A "Rosas de ouro" (Aranyrózsa) szambaiskola növendékei stilizál magyar kosztümökben vonultak végig a fesztiválon, az egyik kocsit pedig egy hatalmas magyar címer is ékesítette.
Összesen hat karneválkocsit öltöztettek magyar színekbe, amire a dél-amerikai országban még nem akadt példa. A produkció címe "Hungria, o reino dos justus", ami lefordítva nagyjából "Magyarország, az igazak királysága". Egy magyar származású brazil televíziós mogul és reklámszakember, Roberto Justus támogatta az ügyet, aki 36 éves feleségével, az ugyancsak médiasztár Ticiane Pinheiróval aktívan részt is vett a parádén. A látványos eseményt élőben közvetítette a legnagyobb brazil tévéadó, a Globo.
Hét évtizede ebben a régióban százezer magyar gyökerű migránsról tudtak. Mára nagyjából húszezerre zsugorodott azok száma, akik még aktívan megélik magyarságukat, szervezeteik is működnek.
A karneváli menetben 150-en vettek közülük részt, emellett a nemzeti jelleget erősítendő magyar estet is rendeztek Sao Paulóban, ahol magyar borokat, palacsintát és más finomságokat kóstolhattak meg a helyiek.
_____________________________________________
Számomra, keresztény ember számára, Jézus Krisztus tiszta forradalma az eszménykép
"Számomra, keresztény ember számára, Jézus Krisztus tiszta forradalma az eszménykép. Jézus csak maga vérét volt hajlandó áldozni az álmaiért, egy jobb világért, és ma is azért vonzó számunkra." Böjte Csaba (1959) - ferences szerzetes
Magyar emlékek a nagyvilágban - Neumann János emlékek Németországban és az USA-ban
Neumann János (1903-1957) Budapesten született. Legenda szerint a korai elektronikus számológépek számításait ő maga ellenőrizte fejben, a gépekkel azonos sebességgel.) 1913-ban felvették a híres fasori evangélikus főgimnáziumba. Egyetemi évei alatt sokat tartózkodott Berlinben, ahol szorosra fűzte kapcsolatát Wigner Jenővel, Szilárd Leóval és Gábor Dénessel. Vegyészmérnöki diplomáját 1925-ben szerezte Zürichben, matematikából pedig egy évvel később doktorált Budapesten.
1926-27-ben Göttingenben tovább bővítette tudását, ottani tartózkodása emlékét márványtáblával örökítette meg a német egyetemi város közönsége. 1930-ban meghívták vendégprofesszornak az Egyesült Államokba, Princetonba, ahol a világ legkiválóbb tudósai gyűltek össze. A városkában ma utcanév is őrzi Neumann emlékét.
Az 1930-as évek végétől érdeklődése egyre jobban az alkalmazott matematikai problémák felé fordult. A II. világháború idején addigi tevékenysége mellett Los Alamosban részt vett az első atombomba megépítésével kapcsolatos titkos program elméleti munkáiban. 1955-ben az öttagú Atomenergia Bizottság (AEC) tagjává nevezték ki, amely akkor a legmagasabb színtű kormánymegbízatásnak számított egy tudós számára.
A kettes számrendszer alkalmazása, memória, programtárolás, utasítás rendszer – Neumann-elvekként említi a tudomány. Matematikusi munkásságából ő a kvantummechanika matematikai megalapozását tartotta a legfontosabbnak. Nevéhez (is) fűződik a "játékelmélet" megteremtése, a koreai háború idején például ezen elmélet ismeretében döntött az USA úgy, hogy nem támadja meg Kínát!
Bayer Zsolt: Most kezdődik
Keresetlenül, elvi és elképzelt szerepemből kilépve, s ami a legnagyobb szálka sokak szemében, igenis meghatódva mondom: most kezdődik igazából minden.
Soha nem volt még ekkora felelősség a vállunkon.
Huszonöt évet vártunk erre a pillanatra.
Ha volt értelme 1988. március 30. estéjének akkor és ott, a „Bibóban”, akkor most érkezett el annak a pillanatnak az igazi értelme.
Belegondolni is nehéz, mi minden van már mögöttünk. Elgondolni is nehéz az elmúlt negyed évszázadot s benne önmagunkat. És most, amidőn Lúdas Matyi harmadszor is elverte Döbrögit, most elérkezett a pillanat a belegondolásra.
Mondják, az ember életét alapvetően három dolog határozza meg: a kultúra, a társadalomszervező ideológia – mely elvileg össze is tartja a társadalmat – és a gazdaság.
A nyugati világban ma mindhárom területen a liberális kánon az irányadó.
A gazdaságban a globális tőkés piacgazdaság dogmája még mindig megkérdőjelezhetetlen, miközben a globális tőkés piacgazdaságnak valójában vége. A globális tőkés piacgazdaság mai szimbóluma Detroit. A tőke érdekei szerint viselkedvén egyre keletebbre helyezi ki a termelést, munkanélküliséget hagyva maga mögött. Egy közelmúltban született nyugati tanulmány szerint (melyet a HVG is publikált) a G27-ek országaiban ma csaknem félmilliárd munkahely hiányzik.
Ez így nem tartható fenn tovább.
És a közeljövőben kizárólag az egyes államok lesznek képesek munkahelyeket teremteni. Ezért a jövőről csak egy kicsit is felelősséggel gondolkodó politikus most szakít a globális tőkés piacgazdaság dogmájával. Ez a tusványosi beszéd legfőbb értelme és bátorsága. Köszönet érte.
A nyugati társadalmakat uraló liberális-neoliberális ideológia szintén a szemünk láttára válik tarthatatlanná. Párizs lángoló külvárosai, a beözönlő bevándorlók, Lampedusa szigetének napi emberi tragédiái, az IS iszonyatához önként csatlakozó európai tinédzserek ezrei, a politikai életben, az „elitek” szalonjaiban, a tömegmédiában uralkodó politikai korrektség és a valóság égbekiáltó ellentmondásai most törik derékba ezt az ideológiát, amely egykor naggyá tette a nyugati világot.
De ez a nyugati világ, jelen állapotában, halálra ítélte önmagát. Szaporodni képtelen, liberális iskoláiban semmit sem oktató és semmit sem tanuló, drogoktól és nihilizmustól szenvedő fiataljaival semmit sem kezdő, kizárólag fogyasztani képes, elöregedő társadalmak nézik bambán a beözönlő idegenséget, és még arra is képtelenek, hogy felfogják saját pusztulásukat. Éppen, mint a dinoszauruszok.
A jövőért felelősséget viselő politikus soha többé nem hangoztathatja a liberális dogmákat.
A kultúra szorosan összefügg az előbbiekkel.
Az értéknélküliség nem vezet sehová. A virágozzék minden virág ostobasága, a „szabadságom addig terjed, ameddig nem sérti más szabadságát” hazugsága megteremtette a legnagyobb egyformaságot, a konzumidióták hadseregét, a szellemi sivatagot.
Itt is fel kell mondani a liberális dogmákat.
És most, hogy harmadszor is sikerült, most, hogy elérkezett 1988. március 30-nak az igazi értelme, most kell belefognunk a legnehezebb munkába. Most kell megteremtenünk a jövő Magyarországát. Csak annyi előnyünk van, hogy előre látjuk a bajokat, de elég idősek vagyunk ahhoz, hogy ne csábítsanak el bennünket iszonyatos eszmék.
Az előttünk járók és a most végképp megbukottak semmit sem voltak képesek felfogni a globális tőkés piacgazdaság és a liberális demokrácia dogmáin kívül. Ugyanis a kommunizmus dogmáiból érkeztek.
A mögöttünk járók, az utánunk jövők és bennünket jobbról ostromlók pedig sajnos a demokráciát vetik el csak azért, mert csalódtak – joggal csalódtak – ezekben a dogmákban.
Ebben a helyzetben rajtunk áll vagy bukik minden.
Iszonyatos felelősség.
Ezért van értelme beleállni.
És most az ország is úgy gondolja, mi képesek leszünk megteremteni a jövőt.
Nem élhetünk vissza ezzel a bizalommal.
Miniszterelnök Úr, Kedves Viktor! Most tényleg rajtad a világ szeme. És most tényleg együvé tartozunk, mi, az egykor volt, talán soha sem volt „nagy generáció” árnyékából kilépett „kis generáció” tagjai, mi, ’63-sok és kicsit öregebbek, kicsit fiatalabbak – mi, mindannyian.
Nagy pillanat ez. És jó megélni.
Köszönöm.
Magyar Hírlap
Mi csak maradjunk nyugton - a "felsőbbrendű Nyugaton" majd ismét megírnák nekünk a saját történelmünket - rövid lapszemle
Schmidt Mária a kormányellenes erők gyengesége és határozatlansága miatt elégedetlen értelmiségi körök nyomásával magyarázta, hogy a Mazsihisz a holokauszt emlékév bojkottjával vállalta, a kormány elleni támadások élére áll. Soha olyan mértékű bel- és külföldi támadást nem tapasztalt, mint a Sorsok Háza ügyében. Már több mint egy tucat diplomata közölte elvárásait az ügyben.
Ám visszautasította, hogy Nyugatról mondják meg, hogyan értékeljük a történelmünket. Schmidt megdöbbenését fejezte ki, amiért Lázár János megígérte, csak konszenzussal nyitják meg a Sorsok Háza kiállítását. Arra, hogy egy hitközség cenzúrázzon egy fontos kormányberuházást, az állam és az egyház XIX. századi szétválasztása óta nem volt példa.
Ez ügyben a nemzetközi zsidó szervezeteknek beleszólási jogot adni anélkül, hogy beszálltak volna a finanszírozásba, szembemegy a szuverén magyar állam felelősségével. Lázár nem érti, hogy ezúttal az identitásunkról van szó. Ha a politika a mindent átható cinizmusra és az elvtelenségre látszik lecsupaszodni, akkor megkezdődik a visszaszámlálás.
Magyar Nemzet
Schmidt Mária szerint a Sorsok Házával kapcsolatban nyugati nagykövetségek sora érzi úgy, ki kell oktatnia őt arról, hogyan kell értelmeznünk a XX. századi történelmünket, különös tekintettel Horthy Miklós szerepére. Anglia nagykövete arról biztosította, hogy őfelsége kormányát nagyon érdekli a magyar holokauszt. Ami szép tőle különösen annak fényében, hogy mialatt az európai vagy a magyar zsidóság elpusztulása folyamatban volt, elődeit különösebben nem foglalkoztatta az ügy.
Tucatnyi diplomata fogalmazta meg elvárásait és kívánságait a készülő kiállítással kapcsolatban. Úgy az izraeli, mind a washingtoni nagykövetünket berendelték, kifogásolva, hogy a könyvbemutatón Schmidt azt mondta: a XX. század legnagyobb tragédiája az első világháború utáni bűnös békerendszer volt, és hogy Horthyt Kádárhoz hasonlóan, árnyaltan és méltányosan kell megítélnünk, nem pedig fehéren-feketén.
Az Egyesült Államok felelős tisztségviselői közül többen annak a határozott igényüknek is hangot adtak, hogy a magyar kormánynak nemzetközi történészbizottságot kellene felkérnie arra, hogy írja meg Magyarország XX. századi történelmét a számunkra. Ennek érdekében folyamatosan nyomást gyakorolnak.
Az újabb arab-izraeli háborús konfliktus idején az izraeli miniszterelnök Benjamin Netanjahu időt szakított arra, hogy levélben forduljon Orbán Viktorhoz a Sorsok Háza-projekttel kapcsolatban. Sir Andrew Burns, a Nemzetközi Holokauszt Emlékezés Szövetség angol elnöke felszólította, hogy a jövőben ne írjon cikkeket, mert felelősséggel tartozik a Sorsok Háza-projektért, amit nem veszélyeztethet esszék publikálásával.
„Mindez csak még jobban elmélyítette bennem azt a csodálatot, amit a fejlett nyugati világ iránt érzek annak szólás- és gondolatszabadság iránti mély kötelezettsége okán, még akkor is, ha kezdem kapiskálni, hogy itt a végeken még sok tennivalónk van, mielőtt ez a kiváltság reánk is vonatkozik majd. Addig is a legjobb, ha nem írunk cikkeket, és nem gondolkodunk saját történelmünkön, hanem hálás szívvel elfogadjuk, hogy megteszik ezt ők helyettünk”.
Schmidt szerint a hitközségekhez a rendszerváltoztatás után sem tódultak a tagok. Néhány száz nyugdíjas kivételével jószerivel alig találunk soraikban másokat. A hitközségi vezetők ezért semmilyen általános elfogadottságot nem élveztek a magyar társadalomban, ami a legutóbbi idők sorozatos botrányai csak még jobban a felszínre hoztak.
Hiába sorakoznak fel mögéjük a befolyásos nemzetközi zsidó szervezetek és Izrael képviselői a magyar társadalommal nem lehet elfogadtatni sem egy transzvesztita fellépő művészből a budapesti hitközség ügyvezető igazgatójává avanzsált tisztségviselőt, sem egy vesztegetésért elítélt volt bankár ügyvezető igazgatót.
Heti Válasz