"A nyugati kultúra éppen úgy nem egységes, mint ahogy nem keresztény. A nyugati kultúra számtalan ókori és középkori kultúrelemből, sőt kultúrkörből tevődik össze, szellemi tartalma a Rómától átvett pogány vallások hagyatékánek színes kaleidoszkópját mutatja. Óegyiptomi, asszír, görög és zsidó kultúrrétegek hevernek benne egymáson. Mindehhez járul még a beözönlött germán népek kultúrája. Európa törekedett arra, hogy kereszténnyé legyen, valójában sohasem lett az [...]. Egységes a kapitalizmusban lett Európa - de akkor szűnt meg európai lenni." Kelet népe, 1941 - részlet Kodolányi János (1899-1969) - író, újságíró
Tartsuk észben: rajtunk, magyarokon kívül senki nem akarja, hogy nekünk erős és sikeres országunk legyen. Azt is tudjuk, hogy a folytatáshoz erő kell. Az erőhöz pedig egység. Ma az egység neve pedig április 6.
Édesapja kiváló ezüstműves volt, aki miután fia kitanulta az ötvösmesterséget, - látván, hogy inkább a festészethez vonzódik, - festő barátjához küldte festőművészetet tanulni. Húsz éves korában, mecénásai segítségével a Bécsi Képzőművészeti Akadémiára került, ott kiváló mesterek oktatták, így Pestre hazatérve kedvelt, foglalkoztatott festőművész lett. Kezdetben polgári zsánerképeket, családi arcképeket készített, s egyházi megrendeléseknek tett eleget. Meghatározó jelentőségű volt életében, amikor Bécsből Karl Rahl festőművész Magyarországra látogatott, majd vele együtt Györgyi Bécsbe utazott, hogy Rahl tanítványaként dolgozzon. Később közös itáliai tanulmányutat tettek. Pestre visszatérve arisztokrata családok fedezték fel tehetségét, egymásnak ajánlották, így elsősorban arcképeket festett, köztük neves közéleti személyiségekről is, mint Erkel Ferenc zeneszerzőről, Deák Ferencről, Széchenyi Istvánról s Ferenc József császárról. Festményeivel manapság az ország legnagyobb közgyűjteményeiben találkozhatunk, kvalitásait tekintve a 19. század közepén tevékenykedő magyar festőművészek méltó társa.
VII. parancsolat: Ne lopj! "Boldog az az ember, aki más tulajdonát tiszteletben tartja, aki a rábízott anyagi javaknak nem szolgája, hanem bölcs őrzője, gyarapítója és továbbajándékozója." Böjte Csaba (1959) - ferences szerzetes
Gál Kinga fideszes politikust az Európai Parlament Magazin idei versenye során szabadságjogi kategóriában az „Év Képviselőjévé” választották. A díj Gál Kinga fideszes képviselő elmúlt öt éves szakmai munkájának és hitelességének elismerése. A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja gratulált Gál Kingának kiemelkedő munkájáért, a díj megnyeréséért és Magyarország hírnevének és elismertségének öregbítéséért.
Micsoda bonyolult és szövevényes is a világpolitika - ami nem más egyébként, mint a birodalmak egymás elleni permanens háborúja, ahol nem az egyiknek, vagy a másiknak van igaza. Putyin: A Krím úgy egyesült Oroszországgal, ahogy az NSZK visszacsatolta az NDK-t Patrióta Európa Mozgalom
"Gazdagságuk pazar és szembetűnő. Hatalmas sereget tudnak kiállítani! Kürtszóra indul fordul egész serege. Napokig lovagolnak váltó lovaikon. Ha megindulnak megmozdul ég és föld alattuk. Harciasságuk és bátorságuk egyedülálló. Nem félnek a haláltól! Mosolyogva halnak meg! Legyőzhetetlenek." Friuli Berengár (kb. 845 – 924) - itáliai király, utolsó szent római császár - lombardiai követe
"Az az ember sorsa, hogy ne azt csinálja, amit szeretne, hanem amit lehet." Móra Ferenc (1879-1934) – író, újságíró, muzeológus
IV. parancsolat: Atyádat és anyádat tiszteld! "Boldog az az ember, aki szereti és tiszteli apját és anyját, mint ahogy a bimbó szereti a megtartó, tápláló gyökeret, mint ahogy a folyó szereti a forrást, mint ahogy a madár szereti a fészket, mert hatalmas nyugalom, béke, öröm és fény születik meg benne." Böjte Csaba
A 2001-es nagy tiszai árvíz után a kicsiny beregi település, Tákos is teljesen megújult. Az új házakat e helyi hagyományos építészet elemeit figyelembe vevő, mai modern életünknek is megfelelő komfort fokozattal Makovecz Imre irodája tervezte. A költségeket az Orbán-kormány fedezte.