Ákos Szatmár megyei falu - Községközpont, melyhez Krasznamihályfalva, Újnémet és Gánás (Gánáspuszta) tartozik. Nagykárolytól 31 km-re délkeletre, Szatmárnémetitől 36 km-re délre a Kraszna jobb partján fekszik. Neve az Ákos magyar ősi személynévből ered, amelynek jelentése fehér sólyom. A település nevét az Ákos nemzetség egykori monostoráról Ákosmonostorról kapta. A református templom (amely eredetileg a Szent Benedek-rendhez tartozott) a 12. század közepén épült román stílusban. 1642-ben leégett és csak 1732-ben javították ki, ekkor kerültek tornyaira a barokk fedelek. 1896 és 1902 között Schulek Frigyes tervei szerint restaurálták. A hagyomány szerint lehetetlen bevakolni, szép vörös téglafala monumentális hatást ad.
Megszületett a Gyurcsány-koalíció új neve: Böszmefogás!
1918-1920 A versailles-i békerendszer erősen átalakította a lengyel-magyar kapcsolatokat. Magyarország a háború veszteseként megalázott helyzetbe került, elvesztette területének mintegy kétharmadát, lakosságának több mint a felét, ami azt is jelentette, hogy a minden harmadik a szomszéd országokhoz került. A háború és a területi elcsatolás gazdaságilag tönkretette és nemzetközileg elszigetelte az országot. Lengyelország viszont visszanyerte hőn áhított állami szuverenitását. A versailles-i békerendszer egyben megszüntette a hosszú évszázadok óta fennálló lengyel-magyar közös határt is." 1939 A Lengyelországra nehezedő s egyre fokozódó hitleri fenyegetés árnyékában még nagyobb jelentősége lett annak, hogy az 1938-39-es közép-európai területi változások nyomán márciusban egy viszonylag rövid szakaszon helyreállt a lengyel-magyar határ. forrás: www.wysocki.hu/irasok/dok/plmo.htm fotó: fortepan.hu
“Élj úgy, hogy ne vegyenek észre ott, ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmész.” Victor Hugo
“Tanulj a tegnapból, élj a mának és reménykedj a holnapban. A legfontosabb azonban, hogy ne hagyd abba a kérdezést.” Albert Einstein (1879-1955) - Albert Einstein elméleti fizikus - a legnagyobb 20. századi tudósnak tartják
A szakirodalomból már tudhatjuk, hogy a magyar hímzőművészet első ránk maradt emlékei a koronázási palást és a miseruhák, pluviálék voltak. Bár kazuláink között is rengeteg az igazán szép darab, mégis európai színvonalra a 17-18. századi hímzőművészetünk emelkedett, amikor a királyi udvarokból és hímzőműhelyekből e díszítésmód a nemesi, kisnemesi és később a polgári udvarokra is átterjedt. E korszak hímzőművészetét a 19. századi műszóval úri hímzésnek nevezzük. E hímzések kialakulása a 16. századra esett és - amint a megnevezése is sejteti - úri igényeket elégített ki: az udvari élet ceremóniáit emelő díszabroszként, jegykendőként, a mennyezetes ágyakat takaró szuperlátként, díszes lepedőhímként, párnahajként vagy szószéktakaróként, úrasztali terítőként, az úrvacsora osztásakor használt serleg- és tányértakaróként - tehát úri vagy egyházi funkcióval - használták.