Gyurcsány Ferenc - manapság nagybetűs demokrata - 1988-ban huszonhét évesen még “kőkomcsi” volt

                    "Fel kell lépni az elfogadhatatlan törekvések ellen, és politikai munkával kell elszigetelni az esetlegesen megalakuló Fidesz-csoportokat.” küldte utasítását  Gyurcsány Ferenc a kőkomcsi pártfunkcionárius, KISZ titkár elvtársi üdvözlet kíséretében .  

Tisza István (1861-1918) - politikus, miniszterelnök

                          Tisza István (1861-1918) -  politikus, miniszterelnök, az MTA tagja. A nevéhez kapcsolódó két legismertebb esemény az Osztrák–Magyar Monarchia háborúba lépése második miniszterelnöksége idején, s az ellene elkövetett gyilkosság az őszirózsás forradalom napján, 1918. október 31-én. Politikusként az osztrák-magyar dualista rendszer (a monarchia) fenntartásának híve, s az akkoriban elterjedt „liberális-konzervatív konszenzus” képviselője volt. Egyszerre volt meggyőződéses híve a joguralomnak, a parlamentarizmusnak és az alkotmányosságnak, ugyanakkor az arisztokrácia és a dzsentri vezető szerepének s a korlátozott szavazati jog fenntartásának, mert úgy vélte, ez utóbbiak révén maradhat csak fenn a nemzeti kisebbségekkel szemben a magyar szupremácia, a hagyományos társadalmi rend és kultúra.

Krisztus-keresztek a Kárpát-medencében

                                    Krisztus-kereszt az erdőn   Havas Krisztus-kereszt az erdőn, Holdas, nagy, téli éjszakában: Régi emlék. Csörgős szánkóval Valamikor én arra jártam Holdas, nagy, téli éjszakában. Az apám még vidám legény volt, Dalolt, hogyha keresztre nézett, Én meg az apám fia voltam, Ki unta a faragott képet S dalolt, hogyha keresztre nézett.   Két nyakas, magyar kálvinista, Miként az Idő, úgy röpültünk, Apa, fiú: egy Igen s egy Nem, Egymás mellett dalolva ültünk S miként az Idő, úgy röpültünk.   Húsz éve elmult s gondolatban Ott röpül a szánom az éjben S amit akkor elmulasztottam, Megemelem kalapom mélyen. Ott röpül a szánom az éjben. - Ady Endre

Magyar népi díszítések - Székelyudvarhelyi varrottas - Életfa motívummal

Esztergom - Dunántúl

                        Nagyboldogasszony és Szent Adalbert prímási főszékesegyház - Bazilika - a Szent Tamás-hegyről nézve - előtérben a vár Budai kapuja - Esztergom - Dunántúl

Piros-fehér-zöld - Magyarkirályfalva - Erdély

Évezredek óta a magyar ember hűséges társa - a ló

                            A ló az emlősök osztályának a páratlanujjú patások rendjéhez, ezen belül a lófélék családjához tartozó faj. Ma már csak háziasított vagy háziasítottból visszavadult formáiban ismert. Legközelebbi rokona a vadló. A ló háziasítása a korai civilizációk idején, nagyjából 4000 évvel ezelőtt, Közép-Ázsiában kezdődött, majd a mai Dél-Oroszország, illetve Mezopotámia területén folytatódott. A nomád lótartók hamarosan rájöttek, hogy lovon szállíthatják felszerelésüket, elkezdték tehát málhás lovakként, igavonóként használni őket. A ló a magyar emberek hűséges társa ősidőktől fogva. Ló és lovasa szinte összenőttek egymással. Ha nem így lett volna, a lovas nem tudott volna pontosan célba találni íjával. Amikor ugyanis a lovas íjával lő, mindkét kezét a nyilazáshoz használja. Ha nem éreznék egymás testét tökéletesen, a célzás sem sikerülne, s a lovas is leeshetne lováról. Mondáinkban nagy királyaink is szinte kivétel nélkül lovasként szerepelnek, s a csodálatos események is sokszor a hős lova segítségével történnek. A falu népe nem is vette emberszámba azt a férfit, aki nem tartott lovat. Hogy is tudott volna földet művelni nélküle? A  ló nagyon érzékeny állat, megérzi, ha szeretik. Nekünk, magyaroknak különösen kedves a ló. Mi a fehér ló népe vagyunk. Már Atilla, hun őseink nagy királya is fehér lovon járt, s így később Turul nemzetség-beli szent királyaink, az Árpád-házi királyok is. A székelyek házain ősidőktől fogva kint volt a lókoponya. A fehér ló ugyanis a Nap állata, a ház homlokzatára pedig a Nap jeleként tették. A sokfelé Székelyföldön a székely gyermekeknek még ma is az „aranycsitkó” hozza a karácsonyi meglepetést. Eleink lóval temetkeztek. A régészek nagyon sok olyan sírt tártak föl, ahol az eltemetett ember mellett ott voltak a ló csontjai is. Népművészetünkben is gyakran megjelenik a ló. Faragott, hímzett életfáinkat gyakran lovak „őrzik”, máskor szarvasok vagy madarak. Meséink egyik leggyakoribb szereplője a ló, méghozzá nem is akármilyen: táltos! A táltosnak három –, öt –, vagy hat lába van, s beszélgetni tud az emberrel. Parazsat eszik, ettől kap erőre, s ekkor nincs előtte lehetetlen. Fölrepül a levegőbe, s olyan gyorsan száguld, mint a gondolat.  A ló végigkísérte a magyar ember életét a születéstől a halálig. Ha fiúgyermek született, miután apja a kalapját az újszülött feje fölé emelve beáldotta a családba, kivitte az istállóba, s meztelenül a ló hátára tette. A ló megérzi, ha fiúgyerek született, s mindketten várják a találkozást.Leánygyermekkel ezt nem tették, de a lányok, asszonyok is tudtak lovagolni.  Az esküvőre lovaskocsi vitte az ifjú párt, s ló kísérte az embert utolsó földi útjára, a temetőbe is. A magyar emberhez évezredek óta hozzátartozik hűséges társa, a ló.

Parasztpolgári szoba Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark - Alföld

Székely Bertalan (Kolozsvár, 1835 – Mátyásföld, 1910) festőművész munkkáiból

                                  A romantikát és az akadémizmust elegyítő magyar történelmi festészet egyik legnagyobb képviselője. Kiváló pedagógus volt. Eredetileg mérnöknek készült Bécsben, de 1851-ben átiratkozott az akadémiára, majd Waldmüller szabad iskolájába járt. Tanult Drezdában, ezután Münchenben képezte magát. Megfordult Berlinben, Franciaországban, Hollandiában, Németországban, Olaszországban, Londonban. 1855-ben visszatért Erdélybe, ahol éveken át cégtáblafestéssel, rajzóraadással tartotta fenn magát. A 1880-1890-es években készültek legszebb tájképei. Élete vége felé mindjobban lekötötték festőpedagógiai munkái. Nemcsak technikailag, de elméletileg, esztétikailag is a kor legműveltebb mestere volt, aki a tanításhoz szükséges minden adottsággal rendelkezett. 1871-től a Mintarajziskola tanára, 1902-től pedig igazgatója volt, majd 1905-ben a II. mesteriskola igazgatójává nevezték ki. Korának legnagyobb elméleti műveltséggel bíró mestere volt, akinek irodalmi munkássága is jelentős.    

Giergl Kálmán (1863-1954) - Aranykönyv - 1896 bőr, fém, zománc - Budapesti Történeti Múzeum

                          Az ezredéves kiállítás vendégkönyve - 1896 - melybe a kiállítás látogatói beírhatták megjegyzéseiket. A külön erre a célra emelt, Korb Flóris és Giergl Kálmán által tervezett Aranykönyv-pavilonban volt elhelyezve.