Buzsákon három hímzésfajta ismert, a vézás, a boszorkányos, és a rátétes, más nevén „bécsis” hímzés. Az eredeti vézás hímzés vászonra készül, piros-fekete illetve piros-kék fonallal töltik ki az előzőleg grafitceruzával megrajzolt motívumokat. A községben több úgynevezett „rajzolóasszony” van, akik a hímző asszonyok részére megrendelésre előrajzolják a motívumokat. A vézás hímzés leggyakoribb motívumai a rózsa, a katykaringó, a hajó, a csibeláb, a lánc és a legyező. A boszorkányos hímzés eredete a régi úri hímzésre vezethető vissza. A kézimunkát előrajzolt minta szerint a rajzolás vonalán láncöltésekkel körbevarrják, utána töltik ki magát a mintát „boszorkányos” öltéssel. Valamikor fehér vászonra varrták a tulipán, rózsa, bimbó, nefelejcs, levél mintákkal.
kattints a rövid VIDEÓRA! http://www.youtube.com/watch?v=CoXkiKEFVYE
A színpompás viseletéről, szabad rajzú hímzéseiről jellegzetes matyó népviselet a 19. században alakult ki - virágkora az 1860-70-es években kezdődött.Eleinte piros-kék vászonfonállal, később fényes selyemfonállal, többszínű (piros, kék, sárga, zöld, fekete, lila, és ezek más-más árnyalatai) hímzéssel díszítették a fekete klott, vagy fehér vászonból készülő lepedővégeket, a legénying ujját, és a surcnak nevezett női, illetve férfi kötény alját. Később a szűcshímzés színei, motívumai jelentek meg a matyó hímzésművészetben: a kezdetben szabályos cipés-madaras, virágos motívumokat felváltották a forma gazdag, pompás színekben tündöklő matyórózsás, nagy rózsás, cserfarózsás és szívrózsás motívumok. Napjainkban a vásznakat, párnákat, terítőket, és a különböző ruhaféléket leginkább rózsával, tulipánnal, csillagokkal, bimbókkal, levelekkel, tulipános levelekkel és bokormintákkal díszítik, de kedvelt minta a macskafark, valamint a kis kakast ábrázoló motívum is. A matyó hímzés jellegzetessége, hogy a középen lévő nagy rózsákat alul és felül kisebb motívumokkal egészítik ki. Minden színnek megvan a maga jelentése: a sárga a Napot, a fekete a Föld erejét, a piros az örömöt, a kék a bánatot, a zöld pedig a gyászt jelenti.
Munkács Kárpátalja központi részén terül el az Északkeleti-Kárpátok aljában, az Alföld és a hegyvidék találkozásánál. Gazdasági potenciálja, továbbá a lakosságszáma szerint a megye második legnagyobb városának számít. Ungvártól 42 km-re délkeletre, a Latorca partján fekszik, Klastromalja, Munkácsváralja, Oroszvég, Őrhegyalja, Várkulcsa és Várpalánka tartozik hozzá. Munkácson halad át a Budapest–Keleti pu.–Hatvan–Miskolc–Tiszai pu.–Sátoraljaújhely–Csap–Bátyu–Munkács–Volóc–országhatár (–Lavocsne–Lemberg–Kijev–Moszkva) vasúti fővonal. A vonal Bátyu–Munkács közti szakaszát a Magyar Északkeleti Vasút (államosítva 1890-ben) építtette 1872-ben, a Munkács–Volóc–országhatár közti szakaszát a Magyar (Királyi) Államvasutak (MÁV) építtette 1887-ben.
A zentai csata, 1697. szeptember 11-én a török hódoltság alatti magyarországi területek visszafoglalásának egyik legjelentősebb és legvéresebb csatája volt, amelyben a szövetséges keresztény sereg Savoyai Jenő herceg vezetésével győzelmet aratott az Elmas Mehmed nagyvezír által vezetett török hadakon, a jelenlevő II. Musztafa szultán seregén.
kattints a rövid VIDEÓRA: http://www.youtube.com/watch?v=l2_nOjVXw0M Petőfi Sándor A Puszta télen "Hej, mostan puszta ám igazán a puszta! Mert az az ősz olyan gondatlan rosz gazda; Amit a kikelet És a nyár gyüjtöget, Ez nagy könnyelmüen mind elfecséreli, A sok kincsnek a tél csak hült helyét leli."