Árpád-kori templomaink - Református templom - Sóly

                       


Árpád-kori templomaink - Református templom - Sóly - Dunántúl
 
Sóly kicsiny falu Veszprém közelében. Kr. u. 997-ben itt vívták sorsdöntő csatájukat Koppány és István seregei, megvetve keresztény államiságunk alapjait.
 
A legenda szerint a harcok alatt e falucska melletti lápos területen bújtatták az ifjú Vajk herceget, megóvandó őt Koppány íjászaitól.
 
Győzelme után István kápolnát emeltetett itt, a települést pedig – mint királyi birtokot – kiemelte a kialakuló közigazgatási rendből és sajátjaként kezelte.
 
A fogadalmi kápolnát a Kr. u. 1009-bol származó királyi okirat az egyetlen olyan templommá teszi az országban, amely dokumentáltan Szent István személyéhez fűződik.
 
A mai református templom feltárása még nem történt meg, Az 1000 éves nemzeti műemlék teljes felújításra szorul. Bikádi László református lelkész kezdeményezésére nemrégiben létrejött egy alapítvány, mely küldetésének tekinti István király templomának megmentését és rendbehozatalát.
 
kattints a képekre - érdemes!

2016. February 26. 00:00

Mátyás király, az őrző, a megtartó, a múlt és a jövő - Mátyás király-emlékmű Kolozsvár

templommal - Kolozsvár - Erdély"]                          

Mátyás király, az őrző, a megtartó, a múlt és a jövő - Mátyás király-emlékmű - Kolozsvár - Erdély
 
A Mátyás király-emlékmű Fadrusz János (1858-1903) leghíresebb alkotása, pályájának csúcspontja és megkoronázása.
 
Az emlékmű ma is uralja Kolozsvár főterét, ahol a magyar többségét elveszített város egyik jelképévé vált. Már első látásra feltűnik nagy tömege, monumentális hatása, mely szemből érződik leginkább.
 
Olyannyira így van ez, hogy oldalról, vagy hátulról szemlélve teljesen más képet mutat. Az oldalnézetben a mellékalakok szinte eltűnnek a lovasszobor mellett. A szoborcsoport olyannyira a háttérhez van megkomponálva, hogy a Szent Mihály-templomra szinte rátámaszkodik és ezért hátsó nézete jellegtelen.
 
A háromszög alakzat csúcspontján a király babérkoszorús feje áll. A művész abban a pillanatban ábrázolja a nagy királyt, amikor egy vár bástyájáról végigtekint győztes seregén. Páncélos alakja büszkén üli meg a lovat, mely délcegen szegi le fejét, Mátyás arcán erő és büszkeség sugárzik. Kardját maga előtt keresztben fektetve tartja, mint aki most jött meg a dicsőséges csatából.
 
Nem ül, hanem szinte áll a kengyelben, a ló kantárszárát szabadon engedve. Maga a művész a szoborbizottsághoz írt levelében így ír erről:
 
„ A kolozsvári Mátyás szoborban Magyarország fénykorát ábrázolom, amikor a magyar rettegve tisztelt és csodált nemzet volt Európa népei között. Ha a magyar ember szíve elborul és vigasztalást keres a régmúlt idők fényében és nagyságában, akkor e dicsőség teljes, pazar és világraszóló korszakba bolyong vissza és ott találja azt a csodás alakot, a magyar nép királyát, Hunyadi Mátyást, aki egyszerű ember tudott lenni az egyszerű emberekkel, de az akkori kor fejedelmei között olyan volt, mint sas a verebek között”.
 
Az emlékmű mellékalakjai a fekete sereg vezérei, balról Magyar Balázs és Kinizsi Pál, jobbról Báthory István és Szapolyai István. A mellékalakok megdöntött zászlórúdjai mintegy a háromszög szárait képezik és összekapcsolják őket a főalakkal de egyúttal ki is emelik azt.
 
A mű mellékalakjaiban a uralkodó előtti hódolat és győzelmi pátosz ölt testet, melyet Kinizsi Pálnak a tér közönsége felé kiáltó, zászlót tartó alakja fejez ki legjobban.
 
Mellette Magyar Balázs szétvetett lábakkal áll felnézve a királyra. Szapolyai István karját széttárva szemléli a győzelmi zászlókat, míg Báthory István jobb kezében felemeli, baljában meghajtja a zászlót.
 
A királyon és három mellékalakon is vértek hangsúlyozzák ki, hogy a győztes csata most ért véget, csak Szapolyai visel harci öltözék helyett vállra vetett köpenyt.
 
Az emlékmű talapzatát stilizált várfok adja, melyre a magyar címert vésték, felette pedig a Mátyás király felirat állt. A talapzatot Pákey Lajos, a város főépítésze tervezte.
 
kattints a képekre - érdemes!

2016. February 25. 00:00

Világhírű magyar tudósok, feltalálók - Neumann János (1903 1957) - A számítógép ősatyja

                             

Világhírű magyar tudósok, feltalálók - Neumann János (1903 1957) - A számítógép ősatyja 
 
A 20. század legnagyobb hatású matematikusa volt. A matematika majd minden ágában új eredményeket ért el, és új matematikai diszciplinákat hozott létre.
 
A világ számára mégis a neve a Manhattan-projekttel és a modern elektronikus számítógéppel vált ismertté. Az elektronikus számítógépek logikai tervezésében kiemelkedő érdemeket szerzett.
 
Ennek alapvető gondolatait – a kettes számrendszer alkalmazása, memória, programtárolás, utasítás rendszer – Neumann-elvekként emlegetjük.
 
A Financial Times 1999. december 24-i számában a XX. század emberének deklarálta. Ő maga a kvantumechanika matematikai megalapozását tartotta legnagyobb tudományos sikerének.
 
kattints a képekre - érdemes!

2016. February 24. 00:00

Sajnos

                               


Sajnos
 
"A tisztánlátás az élet olyan ajándéka, amely gyakran megkésve érkezik."
 
Wass Albert (1908-1998) - író, költő

2016. February 23. 00:00

Árpád-kori templomaink - Szent Mihály római katolikus érseki székesegyház - Gyulafehérvár - Erdély

                                      

Árpád-kori templomaink - Szent Mihály római katolikus érseki székesegyház - Gyulafehérvár - Erdély
 
A gyulafehérvári érseki székesegyház a Szent István király által alapított erdélyi püspökség, majd az 1991-ben érseki tartomány rangjára emelt egyházmegye székhelye.
 
1991 óta az épület a Gyulafehérvár történelmi központja helyszín részeként a Világörökség javaslati listáján szerepel.
 
Hunyadi János kormányzó, a nagy törökverő hadvezér és Bocskai István erdélyi fejedelem síremléke is a székesegyházban található.
 
Az erdélyi püspökség alapítását 1009-ben a pápai legátus látogatásakor véglegesítette a király. Az ókeresztény bazilikák mintájára felépített templom háromhajós volt, főhajója széles, félköríves apszisban zárult.
 
Ez az első székesegyház valószínűleg a Vata-féle pogánylázadáskor pusztult el. 2011-ben az ásatásokat végző román régésznő kijelentette, hogy ez Erdély legrégebbi temploma.
 
A második székesegyházat Szent László király idejében kezdték el építeni. A homlokzati részt két torony ékesítette, melyek a mai tornyok második emeletéig értek. A templomból több részlet a mai napig megmaradt, ilyenek a kereszthajók homlokívei, a diadalív, a mellékszentélyek félköríves záródásai és a mellékapszisok keskeny ablakai.
 
Ebből a templomból származik a sekrestye, a hosszhajó keleti része, az északi előcsarnok és a fejedelmi kapu. A templom a tatárjáráskor pusztult el, amikor az ide menekült lakosságra rágyújtották, boltozatai beszakadtak és a hajók találkozásánál épített központi torony leomlott.
 
Visszaépítették a kereszthajó és szentély első négyzetét, melyhez karcsú kora gótikus szentélyt építettek. Alig fejeződött be az újjáépítés, amikor 1277-ben a szászok feldúlták és felgyújtották a templomot, miután ismét nagy anyagi áldozatokkal állították helyre.
 
1439-ben egy török betörés alkalmával a templom ismét károkat szenvedett. Az ekkori helyreállításhoz az esztergomi érsek mellett Hunyadi János is hozzájárult, akinek a nevéhez a szentély gótikus stílusú meghosszabbítása fűződik.
 
Ő építtette a díszes nyugati főkaput és a két torony közé épített erkélyt, melyet később háromszögű oromfallal zártak le. A nagy hadvezér ekkor hagyta meg, hogy őt is a templomba temessék el.
 
kattints a képekre - érdemes!

2016. February 23. 00:00

Magyar színházépületek a Kárpát-medencében - Az egykori Városi Színház épülete - Pozsony - Felvidék

 

Magyar színházépületek a Kárpát-medencében - Az egykori Városi Színház épülete - Pozsony - Felvidék
 
Pozsony legszebb neo-reneszánsz épülete, az egykori Városi Színház 1886-ban épült, az 1776-ban alapított Rendi Színház helyén, Fellner Ferdinánd és Helmer Henrik bécsi építészek tervei alapján.
 
A színházat a Bánk bán díszelőadásával nyitották meg 1886-ban . A díszelőadáson részt vett a teljes magyar kormány, Tisza Kálmán miniszterelnökkel.
 
Az ünnepségen Jókai Mór is jelen volt (Lidércfény címmel „prológot” írt ez alkalomra), Erkel Ferenc pedig személyesen vezényelte a Magyar Királyi Opera előadását.
 
A homlokzaton látható mellszobrokból Katona Józsefé erre az eseményre emlékeztet; a további brüsztökön Liszt Ferenc, Mozart (helyén korábban Kölcsey szobra volt), Goethe, és Shakespeare látható.
 
A színház előtt áll Tilgner Viktor pozsonyi szobrász Ganümédesz kútja. Zeusz madár alakjában elragadja a szép fiatal Ganümédesz királyfit és felviszi az Olymposzra az istenek gyönyörködtetésére.
 
kattints a képekre - érdemes!

                    

2016. February 23. 00:00

Gondoljuk végig a szavak valódi tartalmát!

 
 
Humorsarok :D :D
 
Gondoljuk végig a szavak valódi tartalmát!
DK = Demokratikus Koalíció
 
Magának a "demokratikus" kifejezésnek és tartalomnak a  meggyalázása az, hogy ennek pártocskának egyáltalán a nevében szerepel.
 
A "koalícióról" nem is beszélve: ez a Gyurcsány féle "koalíció", ugyanis nem több, kisebb, nagyobb politikai erőből, szervezetből állt össze - amit a koalíció kifejezés takar - hanem osztódással jött létre. 
 
A szétszakadt MSZP kisebbik része, elnevezte magát koalíciónak, és persze demokratikusnak.
 
Azt mondhatnánk, vicces - ha nem az ország, nem a nemzet, nem a demokrácia teljes megalázása lenne ez a történet is!
 
Ennyi erővel elnevezhetnék a pártocskájukat Demokratikus Kalifátusnak is - az sem lenne kevésbé morbid - és az is DK. :D :(

fotó: Humorsarok Gondoljuk végig a szavak valódi tartalmát - DK Demokratikus Koalíció

2016. February 23. 00:00

Őshonos háziállataink - Magyar parlagi kecske

                         

 

Őshonos háziállataink - Magyar parlagi kecske
 
Honfoglaló elődeink a vándorlásuk során kecskét is magukkal hoztak és az itt élő népek kecskéivel történő keresztezéséből alakult ki az őshonos kecskénk.
 
Parlaginak nevezik, hiszen nem céltudatos tenyésztői munka eredményeképpen jött létre. A kecsketenyésztésre sokáig rányomta bélyegét az előítélet, a kecsketartást korlátozó rendszabályok.
 
A 18. században törvénybe foglalták, hogy csak szegény ember tarthat kecskét, vagy az, aki egészségileg rá van szorulva a kecsketej jótékony hatására.
 
Ezért nevezték a szegény ember tehenének. A törvényi tiltásnak az oka valószínűleg a kecske rendkívüli falánkságában keresendő, hiszen minden növényi eredetű táplálékot megeszik, és ha nagyon elszaporodik, rendkívüli károkat okozhat.
 
kattints a képekre - érdemes!

2016. February 22. 00:00

Világhírű magyar tudósok, feltalálók - Puskás Tivadar (1844-1893)

[

 

Világhírű magyar tudósok, feltalálók - Puskás Tivadar (1844-1893)
 
Puskás egy ideig Edison munkatársaként is dolgozott, és az ő ötlete volt a telefonközpont bevezetése (1877).
 
A központ kapcsolótábláján kötik azután össze az egyik telefontulajdonos vezetékét egy másik előfizetőével. Puskás 1878-ban Bostonban megvalósította az első ilyen telefonközpontot.
 
Majd 1879-ben a párizsi világkiállításon bemutatta találmányát, és az itt aratott siker nyomán kapott megbízást Párizs telefonközpontjának létrehozására.
 
A budapesti telefonközpont (a világon negyedikként) 1881 május 1-én kezdte meg működését. 1893 február 15-én szólalt meg a világon először a telefonhírmondó, ez a vezetékes hír- és műsorközlő berendezés, mely naponta már műsort is közvetített.
 
Zseniális találmánya sikerútját már nem élhette meg, mert fiatalon, 1893 március 16-án, 49 éves korában meghalt, magával víve sok-sok tervét, amelyeket - mint az előzőt is - elsősorban a magyarságnak szánta.
Az ő "Beszélő Újságja" adta hírül halálhírét.
 
kattints a képekre!

2016. February 22. 00:00

Árpád-kori templomaink - Görög katolikus körtemplom – Gerény – Kárpátalja

                            A kárpátaljai középkori templomok egyik kiemelkedő példánya a gerényi rotunda. A körtemplomot valószínűleg a XI. században építették, és a XV. században alakították át. Ekkor épült hozzá egy téglalap alapú hajó. A templom külseje dísztelen, csak néhány román-kori ablak található rajta. Érdekessége, hogy a kör alakú épületnek belül egy hatszög mentén hat félköríves fülkéje van. Felbecsülhetetlen értéke a templombelsőt díszítő középkori freskókban rejlik. Az 1360-as években festett freskókat Drugeth György készítette itáliai mesterekkel. A festmények újszövetségi jeleneteket ábrázolnak: az Angyali üdvözlet, a Háromkirályok látogatása, a Betlehemi gyermekgyilkosságok, a Menekülés Egyiptomba, az Utolsó vacsora, Jézus Pilátus előtt, Jézus a keresztfán, Jézus feltámadása jelenetei láthatóak.

2016. February 22. 00:00
<< Első< ElőzőKövetkező> Utolsó>>

78. oldal/223