Kövér László: Az amerikaiak célja egy új SZDSZ alapítása
Az Országgyűlés elnöke szerint az amerikaiak célja Magyarországon egy új, az SZDSZ helyébe lépő „kreatúrapárt” megalapítása lehet. Logikus lehet, hogy 2018-ra kell felépíteni a poszt-SZDSZ-t, hogy ne lehessen kormányt alakítani nélküle a Jobbikkal szemben – mondta Kövér László.
A házelnök arról beszélt, hogy világpolitikai hatalmi harc zajlik, amelynek tétje nemcsak Magyarország, hanem egész Európa sorsa, az európai nemzetállamok szuverenitása és a valódi demokrácia esélye. Kövér László szerint nem azon kell dolgozni, hogy „az amerikaiak megszeressenek”, máshol kell szövetségeseket találni. „Olyanokat, akikkel ugyanabban a hajóban evezünk, méghozzá az alsó fedélközben. Ők a kelet-közép-európai országok” – mondta.
A házelnök szólt arról is, vannak olyan elméletek, hogy az első világháború nem ért véget, hanem a másodikkal folytatódott. Ezt továbbgondolva a második sem ért véget, a folytatása a hidegháború volt, és visszatekintve az elmúlt huszonöt évre, megállapítható, hogy a negyedik világháború zajlik. „Volt néhány békés évünk, amikor azt lehetett gondolni, beáll az egypólusú világrend. De látjuk, erről szó sincs, a feltörekvő, valaha harmadik világbéli hatalmakkal, az új riválisokkal és Oroszországgal is meg kell küzdenie az Egyesült Államoknak” – tette hozzá. A házelnök szerint a mostani ütközések ebből adódnak.
Arra a kérdésre, hogy mi a céljuk az amerikaiaknak, Kövér László kijelentette: úgy tűnik, most már nem elégednek meg azzal, hogy egy másik kormány jöjjön a mostani helyett, hanem teljes kormánypárti és ellenzéki elitcserében gondolkodnak. „Nem hiszem, hogy a komolyan vehető szakértőik azt gondolnák, hogy az erőviszonyokat olyan mértékben meg lehet változtatni 2018-ra, hogy abból egy új kormányzó erő kerüljön ki. Nem biztos, hogy ez a céljuk. Viszont azt gondolhatják, hogy azt az űrt, amely az SZDSZ széthullásával keletkezett, be lehet tölteni egy új párttal. A mérleg nyelve, a »túlsúlyos kisebbség« pozíciójára, amely nélkül nem lehet kormányozni, ott lesz majd egy új kreatúrapárt” – fejtette ki.
Kövér László szerint az, hogy számottevő támogatottsággal bírnak a radikálisok, kapóra is jöhet egy ilyen forgatókönyv kiagyalóinak. A Jobbik húzott ugyanis hasznot az elmúlt hónapok tüntetéseiből és a Fidesz gyengüléséből.
mh, mno
Sitkei Levente: Szekértolók - miért is volt szomorú Ferenc pápa?
Krisztus születése magában hordozza a megváltást, de mintha épp az ő szerepe vált volna jelentéktelenné a nyugati civilizációban.
Évről évre karácsonykor kiáll a katolikus egyház feje a Szent Péter térre néző erkélyre, és elmondja a híveknek, hogy Krisztus születésekor milyen is a világunk, mosoly vagy könnyek jellemzik-e. Persze a világ nagy, a legsúlyosabb válságok idején is van ok örömre, mindig valahol boldogok az emberek, de ha a nagy képet nézzük, érthető, miért is volt szomorú Ferenc pápa. Az általa sorolt szörnyűségek, Nigéria, Irak, Szíria, Ukrajna, Pakisztán csak tünetek. Nem erről szól a világ, de erről is.
A folyamatok viszonylag kiszámíthatók, hiszen soha nem ment előre az a szekér, amelyet ne toltak vagy húztak volna. Ezért Irak és Szíria élveboncolása sem véletlen, azt valakik akarják; a démoni Iszlám Állam sem csak úgy hirtelen pattant elő a sivatag gonosz dzsinnjeinek akaratából. Valaki fegyvert ad nekik, valaki akarja, hogy gyilkoljanak.
A tálibok szekerét is tolják, a Boko Haramét is, az ukrán kormányét és az oroszbarát szakadárokét is. Nem tudjuk, ki adja ki a parancsot a pénz átutalására, csak a vérözönt látjuk, az eredményt, s azt gondoljuk, mindennel tisztában vagyunk. Pedig ez csak egy szörnyű játék. Mindig csak követjük az eseményeket.
A tömeg a Szent Péter téren zsibong, várja a nagy pillanatot, amikor kijön a pápa, aki egyeseknek Michael Jackson szerepét tölti be. Éljen a pápa! Ott van, nézd, olyan képet csinálj, amelyen én is rajta vagyok, meg ő is, és akkor felteszem a Facebookra, milyen szép ez a karácsony! – mondják ezrek a tömegben, a mobilok emelkednek, a képeken egy mosolygó arc és egy fehér pötty van, az a pötty maga a pápa. Az általa mondottak elvésznek, hiszen kit érdekel egy luhanszki menekült, egy erbili káldeus keresztény, egy családját vesztett palesztin? Csak az a fontos, ami velem történik. Mások feladata, hogy törődjenek a világnak száz bajával. Engem kizárólag az a fotó érdekel, a fehér pöttyös fotó, az engem nagyobb, fontosabb emberré tesz, odateszem majd a cicás kép alá, amelyen olyan édesen alszik az a kismacska egy szívvel, és közben hull a hó.
Örömünnep ez, Krisztus születése magában hordozza a megváltást, de mintha épp az ő szerepe vált volna jelentéktelenné a nyugati civilizációban. Isten nő! – állt egy Femen-aktivista meztelen mellein felírva néhány órával azután, hogy a pápa elmondta szomorú üzenetét. A szőke hölgy szép is lehetett volna, de nem volt az. Vicsorgott, mint egy veszett kutya, a kis Jézus szobrát elvette, ezzel hangsúlyozva, mennyire elítéli a katolikus egyház által képviselteket.
Mikor termeltük ki magunkból ezeket a szervezeteket, mikor fordítottunk hátat Jézusnak? Ha mi, a keresztény Európa nem vagyunk képesek közösségként a hitünket megvédeni, akkor vajon ki fogja? Mi nem vagyunk nagy szakállú gyerekgyilkosok, nincsenek nagy fegyvereink, de soha nem mondanánk le a plazmatévéről, a játékkonzolról, még a harmadik adag bejgliről sem, hogy annak segítsünk, akit nem ismerünk, ráadásul talán még a bőre is fekete, a hite is más. Persze ki tudja, sok ember sír odahaza most azért, mert a mi hadseregeink felrobbantották a házukat, megölték a gyerekeiket. Talán olyan nagy különbség nincs is a szakállasok és a szépen borotvált kék szeműek között.
Mindig minden politikai döntést meg lehet magyarázni, egyes országok ebben mesterré váltak évtizedek alatt, tárgyalnak és magyaráznak, s végül hófehérként, ártatlanként állnak a világ színe előtt, bokáig vérben gázolva. Megoldható, hiszen a szó óriási hatalom. De az ember a saját szívét nem tudja becsapni, csak elhallgattatni. Drogokkal. Tévével. Konzollal.
mno
Czakó Gábor: Háború, szabályok nélkül - Aki nem vak, az látja, hogy sátáni háború folyik hazánk ellen
Nem igazi háború, mert annak – elvileg – vannak szabályai. Van, amit szabad, van, amit nem, s van, ami ajánlott, s van, ami kötelező. A hadakozók hatalmat akarnak szerezni ellenfelük fölött, el akarják foglalni országát, de nem minden áron. A történelemből sok példa maradt ránk.
II. Konrád német császár hadai 1030-ban megtámadták hazánkat. Legyőzhetetlen uralkodónk, Szent István, a Hérodotosz révén a Kr. e. 5. század óta ismert szkíta stratégiával – visszavonulás és fölperzselt föld – kiéheztette, szétzilálta a császári hadsereget. Maradékait Bécsbe űzte, s ott elfogta. Ám nem koncolta föl, hanem megetette és elbocsátotta. Miért?
Mert keresztény volt, mert szent volt, mert bölcs volt. Tudta, hogy a németek ezután is szomszédaink lesznek. Együtt kell velük élni, ha tetszik, ha nem. Ahogy manapság mondják: a gyűlölet nem pálya. A bölcs ember – legyen vezér, vagy válópereskedő lakatos – úgy indul ütközetbe, hogy a visszavonulás útjára, a jövendő békére tekint. Mi lesz, ha engem elüt a hajókötél, s a gyerekek a „másikra” szorulnak?
A gyűlölködő viszont vak és esztelen, nem gondol a holnapra, csak a pillanatnyi sikerre és persze önmagára: ő mindent akar, örökké fog élni.
A gyűlöletmesterek szakemberek. Kitanulják, hogyan kell a népek lelki békéjét földúlni, s miként kell fölkelteni az emberek legalantasabb indulatait, s miként tolják közéjük a leggőzösebb alakokat. Ehhez a sokaságot tömeggé kell zúzni, vagyis szétbontani az évezredek alatt kialakult szeretetkapcsolatokat, amelyek a haza, a család, a nemzet, a kultúra, az egyes emberek természetes kötelékeit megformálják.
A tömegben – Gustave le Bon óta, vagyis több, mint száz éve tudjuk – mindig a legalacsonyabb szellemi színvonal érvényesül, értelmi, erkölcsi és érzelmi síkon egyaránt. Ezen a szinten bármi lehetséges. Például a jakobinus képviselők a konventben amúgy egyáltalán nem voltak ostoba emberek, ráadásul egymást is meglehetősen ismerték, mégis megszavazták mentelmi joguk fölfüggesztését, azaz beutalójukat a guillotine alá…
A demokratikus rendszerek sokfélék lehetnek. Mindnek közös vonása, hogy a nyilvánosságra, a bizalomra, együttműködésre és dinamikus hierarchiára épül. Úgy is mondhatnánk, hogy értett, felelős, erkölcsös emberekre. A nyilvánosságon ma átláthatóságot értünk, elsősorban a közhivatalokét. Ezt a jogát a nép a sajtó útján gyakorolja, ami a korgubancra mutat: ugyan kié a sajtó, a választóké vagy a tulajdonosoké?
A bizalom ennyi: igaz, ami igaz. Elhiszem, amit mondasz, ha nem értünk egyet, vitánkat a logikára bízzuk. Az együttműködés magába foglalja a nézetkülönbségek áthidalhatóságának reményét, a sokféleséget meg az árnyalatok közti vita jogát és lehetőségét, a többségi elvet. Nevezhetnénk szeretetnek is, ha elég bátrak volnánk…
A dinamikus hierarchia egyrészt a szubszidiaritást, a kisebbségek jogát jelenti. Előbb a maguk körében, de az egészre is kihatóan és odáig lemenően, hogy a muzsikában a nyolcéves Mozart véleménye legalább annyira megfontolandó, mint egy 8×8 éves korátlagú Zeneakadémiáé. E fogalomkör része a rendszeres választás joga, azaz a politikai váltógazdaság alkotmányos szabályok szerinti működése is.
Mindez igen szép és jó, ámde gazdaságkorban élünk, ahol egy kérdés létezik, az érdeké: megéri vagy sem. Az előbb vázlatosan elősorolt eszmék ehhez képest sokadlagosak. „Ha úgy látjuk, hogy valahol nem jól mennek a dolgok, alaposan befűtünk nekik.” Nem írom ide, hogy kitől való az idézet, mert a végén kitiltanak még Újpalotáról is.
A dolgok akkor mennek jól, ha a pénzizmus érdekeit szolgálják, tehát a legtöbb pénzét. A főpénzét. Az egész világon az övé a sajtószabadság, amit ma véleményformálásnak neveznek. Helyesen, mert a sajtónak egyre kisebb részét nyomják-sajtolják, a többség sebesen iramlik át a megfoghatatlanság világába. Az ellenőrizhetetlenségbe azonban nem, mert a pénz markából nem szabadul: a fönnmaradásához ugyanis támogatás kell, leginkább hirdetések formájában. És kitől jön a hirdetés? A néptől vagy a pénztől?
A sajtó- meg a többi szabadság lényegében megszűntnek mondható az úgynevezett „demokratikus” világban. Nem holmi „cenzori irónok” törölték az élők sorából, hanem a hülyítés. A tankötelezettség ellenére a lakosságnak bő harmada funkcionális analfabéta, olvasástudása megáll az árcédulák, a cégtáblák meg a képregények böngészésénél. Homéroszt, Shakespeare-t vagy Krúdyt a mai fölnőttek százalékban alig kifejezhető töredéke olvas. A filmek, dalok szókincsét régóta korlátozzák a hollywoodi gyártók, hogy a közönség megértse! Ezzel a szókincsmaradékkal lehetetlen az igényes, vagyis például a demokratikus gondolkodás.
Alaptörvényünk vitára bocsátása óta igen buzgók mifelénk a gyűlöletmesterek az említett szabvány szerint. Ez igen árulkodó, hiszen a mi nyelvünk milliónyi szavát minden magyar megérti. Ezért volt jellemző az utóbb szervezett tüntetések népszónokainak gyermeteg makogása. Igyekeztek „kereten” belül maradni: „követelem, igen, nem” stb.
Mestereik tudják, hogy az Orbán-kormány Európa legdemokratikusabbja, hiszen kétszer kapott kétharmadot. Éppen ezért meg sem próbálkoznak új választást szorgalmazni, mert csicskásaik azt is elvesztenék. Inkább áttaszigálják a gyűlölet irracionális síkjára az ügyeket, ahol nem kellenek érvek, nincs vita, ahol a gondolat helyett indulat úr dúl.
Egy politikából élő ember minap a kormányt a „maffia” varázsigével sújtotta. E szó rávilágít a helyzetre, és a támadók párbeszéd-képtelenségére. Képzelje el a gyűlölködő, hogy őt vádolják meg a jellegzetes maffiagazságokkal! Gyilkos vagy! Rabló! Hogyan védekezne? Akire ilyesmit ráfognak, azt egyúttal kitaszítják a társadalomból.
A kitaszítottal pedig bármi megtehető, hajdan, aki meglátta, megölhette. Ez a bizonyítatlan, ráolvasott vád sem politikai, sem emberi szinten nem kezelhető. Aki ilyet mond, az vagy nem egészséges, vagy kilépett a nemzetből: nem akar együtt élni a többiekkel. Fütyül az alkotmányos keretekre, és azt szeretné, hogy a magyar közélet vitái „ukranizálódjanak”, és vér folyjék a pesti utcán.
Szent István másként gondolta.
2014 karácsonyán
Czakó Gábor (1942) - Kossuth-díjas író, publicista, képzőművész, a magyar katolikus újságíróképzés megszervezője
Bayer Zsolt: Che és Amerika
Mert hát az mégsem megy, hogy a bal sarokban kinyaljuk Amerika fenekét naponta többször is, a jobb sarokban meg Che-zászlók alatt tüntetünk a „rendszer ellen"...
...Kik vagytok ti tulajdonképpen? Lenin-fiúnak öltözött, CCCP-pólós, oroszellenes jakobinusok, meg Che Guevara-zászlók alatt tüntető, Amerika nagy, szent fenekébe beleomolni vágyó neoliberálisok?.."
érdemes elolvasni az egész cikket!
Nézem a keddi „óriástüntetés” (a Népszabadság szíves meghatározása) képeit, és nem tudom nem észrevenni azt a hatalmas Che Guevara-zászlót, amely alatt arany barátaim bevonulnak a Kossuth térre hőzöngeni. Valamit nem értek. Azon már régen túl vagyok, hogy megpróbáljam felfogni, miért is éppen Che Guevara.
Bár kétségtelen tény, hogy Kubában például a mai napig hatalmas kultusza van, teljesen függetlenül az aktuális politikai rendszertől (szocializmus). És az is kétségtelen, hogy Che – ahogy becézik szerte a világon - életútjában legalább van valami tiszteletreméltó, szemben a többi kommunista vezér életútjával. Mert ez az argentin srác egy jómódú, középosztálybeli orvos családba született bele, mégis más utat választott. A forradalom útját, a hivatásos forradalmárét, bármit is jelentsen ez. Mert hitt valamiben, amiért fegyverrel is hajlandó volt harcolni, amiért képes volt az életét kockáztatni. Hitt abban, amiben oly sokan a huszadik század rettenetében.
És elment Kubába, ahol győzelemre vitte az „ügyet”. És Kubában aztán volt is mi ellen harcolni. Az Egyesült Államok volt az a valami. Az Államokból érkező olasz és zsidó maffia, Al Capone és Meyer Lansky, akik egyetlen hatalmas bordélyháznak nézték az egész országot. És természetesen Batista, aki bagóért adta el hazáját a gyarmattartó amerikai kormánynak.
Ezek ellen harcolt Che. Fidel oldalán. És győzött. Nem is egyszer, hanem kétszer. Mert az Egyesült Államok természetesen képtelen volt belenyugodni a Karib-térség legnagyobb és legfontosabb szigetének elvesztésébe, és a Disznó-öbölben megpróbálta visszafordítani a dolgokat. Úgy, ahogy azt Amerika szokta csinálni. Fű alatt. Mert a Disznó-öbölben persze nem az amerikaiak akartak partra szállni, hanem az „emigráns kubaiak”, akiket elűzött Fidelék rendszere.
Nem jött össze. Ám a Disznó-öbölben kirobbant konfliktusból majdnem harmadik világháború lett, néhány napig a szakadék szélén táncolt az egész világ. Mert hát az éppen Hruscsov vezette Szovjetunió úgy gondolta, ideje atomfegyvereket telepíteni Kubába, Amerika háta mögé, és ezt Kennedy természetesen nem nézhette tétlenül, és nem engedhette meg. (Ahogy Putyin sem engedheti meg ugyanezt Ukrajnában, csak hát az amerikaiak megint azt hiszik, hogy nekik mindent szabad. Nem szabad, és erre hamarosan rá is fognak döbbenni végre…)
Szóval, nem jött össze a Disznó-öbölbeli amerikai próbálkozás, a harmadik világháború is elmaradt, Fidel pedig végképp megszilárdította rendszerét Kubában. Che élete végéig istencsászár lehetett volna Fidel rendszerében. De ő nem ezt választotta. Kereste az újabb forradalmakat, kereste a halált, ami aztán utol is érte a dél-amerikai őserdők mélyén. Ennyi tisztelhető őbenne.
De most álljunk meg egy szóra! Alig akadt engesztelhetetlenebb ellensége az Egyesült Államoknak, mint ez az argentin orvos. Alig gyűlölte valaki jobban az Egyesült Államokat, mint ő. Ezzel szemben a mi lelkes ellenzékünk, amely éppen polgárháború kirobbantásán fáradozik idehaza, ennek az Egyesült Államoknak a seggében lakik.
És innentől kezdve érthetetlen ez a hatalmas Che Guevara-zászló a szeretve tisztelt tüntetők feje felett. Mert hát az mégsem megy, hogy a bal sarokban kinyaljuk Amerika fenekét naponta többször is, a jobb sarokban meg Che-zászlók alatt tüntetünk a „rendszer ellen”, mert hát megmondták az amik is, hogy a rendszer korrupt, ugye.
Nincs itt valami zavar az erőben? Kik vagytok ti tulajdonképpen? Lenin-fiúnak öltözött, CCCP-pólós, oroszellenes jakobinusok, meg Che Guevara-zászlók alatt tüntető, Amerika nagy, szent fenekébe beleomolni vágyó neoliberálisok? Vagy csak úgy vagytok? Az egyedfejlődés azon szintjén, amikor a példányok még azt hiszik, miattuk kel fel reggel a nap? Mindegy is. De a következő tüntire vigyetek magatokkal Marx-, Engels- és Lenin-zászlókat is, azokat lengessétek együtt az amerikai meg az EU-lobogókkal.
És olvasgassatok Nagy Lajost (bár a másik Che Guevara-rajongó, a 444-es seggfej anarki szerint olvasni már nem trendi). Lajos bácsi (ő is komcsi volt) ezt írja a Képtelen természetrajzban: „Nevezetesek még a kígyóbűvölők. Ezek cirkuszban és orfeumban mutogatják magukat. Kihoznak egy nagy kígyót, azt kissé felemelik, és hogy el ne dőljön, megtámasztják. A kígyó kíváncsian várja, hogy mi fog ebből kisülni, és közben mereven bámulja az artistát, akit ez a tekintet, mivel nagy fene kígyóról van szó, valósággal megbűvöl, szíve dobog, térde inog, ajka reszket, és ijedtében mindenféle marhaságot csinál, ami az úgynevezett kígyóbűvölés, más szóval »jaj, de unalmas az élet!« Jeles kígyók még: a repülő kígyó, a budai sikló, a rája, a lazac és a vízi göreb. Érdekes lenne még egy kis rövid sárga kígyó lila kecskeszakállal.”
Na hát legközelebb őt ne felejtsétek otthon. A kicsi sárgát, lila kecskeszakállal.
Magyar Hírlap
Amerika a világ legkorruptabb állama, avagy: így utazhatna Vida Ildikó az USA-ba, ahol mint tudjuk, kézzel lábbal "küzdenek" a korrupció ellen
Megdöbbentő tényfeltáró cikket közölt a New York Times az Obama-kormány kitiltási gyakorlatának árnyoldaláról. Az USA évekkel ezelőtt rendelt el a magyar kormánytisztviselőket érintőhöz hasonló beutazási tilalmat csalás miatt egy gazdag és befolyásos ecuadori üzletasszony és a testvére ellen.
Estefania Isaías és testvére, María 2008-ban csalással szereztek amerikai vízumot a cselédjeiknek, ezért kitiltották őket az USA-ból. A dolog azonban bonyolultabb, mert a család valójában egy kiterjedt pénzmosási ügy főszereplője. A nő apját, Robertót és nagybátyját, Williamet 2012-ben nyolc év börtönre ítélték Ecuadorban, miután meghamisították egy csődbe vitt bank mérlegjelentéseit, hogy több állami pénzt sajtoljanak ki a konszolidációhoz. Az ecuadori adófizetők 400 millió dollárt buktak az ügyön.
A történet eddig csak Ecuadorról szólna, csakhogy a New York Times kiderítette, hogy az Obama-kormány is tud megengedő lenni, ha akar. Különösen, hogy az Isaías család tagjai a Demokrata Párt rendszeres és bőkezű támogatóinak számítanak, akik a számukra kedvező döntések reményében óriási összegeket juttattak a párt különböző háttérszervezeteinek.
2012-ben New Jersey demokrata szenátora, Robert Menendez és Hillary Clinton kabinetfőnöke, Cheryl Mills hathatós közbenjárására a State Department végül törölte az Isíasék ellen elrendelt beutazási tilalmat. Ebben a lap által idézett megszólalók szerint bizonyosan közrejátszhatott, hogy a család több százezer dollárt adományozott az Obama Victory Fund demokrata pénzgyűjtő szervezetnek, és Menendez újraválasztását is bőkezűen támogatták.
Közben Ecuador évek óta próbálja elérni a két idős Isaías fivér kiadását, hogy letöltsék a jogerős büntetésüket. Csakhogy – vélhetően nem teljesen függetlenül a családtól az Obama Victory Fundhoz folyamatosan érkező további jelentős összegektől – ezt Washington jogi indokokra hivatkozva rendre elutasítja.
Következtetés: Ha Vida Ildikó amerikai vízumot szeretne, ezek szerint csupán az a kérdés , mennyivel tudná támogatni az amerikai politikusok politikai kampányait.
az index cikke alapján
Körmendy Zsuzsanna: Műveleti terület
Egy szenzációs írás! Franz Kafka száz évvel ezelőtt írt, abszurdnak tűnő regénye főhősének kálváriája, tragédiája, ma az USA "jóvoltából" a minden napi valóságunkká vált. Olvassuk el a cikket, és osszuk meg!
Barátsággal: Mészáros László - a Patrióta Európa Mozgalom alapítója
Száz év előnyünk van, hogy átlássunk azokon a diplomáciának álcázott mesterfogásokon, amelyekkel országunk függetlenségére támadnak azok, akik hordó helyett kivégzett emberek tetemére lépve emberi jogokról szónokolnak.
Valaki megrágalmazhatta Josef K.-t, mert noha semmi rosszat sem tett, egy reggel letartóztatták – így kezdődik Franz Kafka halhatatlan, rémisztően áthallásos regénye, A per. A letartóztatás sajátos körülmények közt történik: a két ismeretlen nem árulja el, hogy Josef K.-t tulajdonképpen mivel is vádolják. Nyilván azért, mert olyan hatalmat szolgálnak, olyan bürokratikus apparátust, amely nem érzi fontosnak a vád nevesítését.
Ha az olvasónak némi déjá vu érzése támad, az nem a véletlen műve. Josef K., aki kezdetben vigyáz arra, hogy véletlenül se ismerje el „az idegen felügyeleti jogát” (lehetetlenség volna Kafkánál pontosabban fogalmaznunk), ekkor még háborog és számon kéri, mivel vádolják. Válasz helyett csak egy vészjósló megjegyzést kap: „Én jót akartam.”
Ezt csakis egy évszázaddal ezelőtti, monarchiabeli jó barát mondhatta. A biztonság kedvéért Josef K.-nak megtiltja a szabad mozgást, hiszen le van tartóztatva. „S ugyan miért?” – kérdezi Josef K. Vida Ildikó-s naivitással, mire a válasz: „Mi nem vagyunk illetékesek ennek a közlésére.” Így van ez a különös szolgálatra szerződött emberekkel: hol hatalmasak, mint a birodalom, amelyet vakon szolgálnak, hol pedig kicsinyek, mint a termeszhangya. Mutogatnak magukra kisfiúsan homlokba hulló hajjal: én lenni felhatalmazás nélkül. Én csak tudni korrupció, magyarok.
Mi most még nem buktatni kormány. Én szeretni tüntetés, szabadság, tolerancia, börtön, halál. Nektek. Én segíteni felfordulás, utána majdan hazamenni.
Volt egy időszak, amikor amerikaiak, főleg írók, művészek meg voltak veszve Európáért, az európai kultúráért. Az egyik legőszintébb mű erről Henry Millernek Az amarusszioni kolosszus című műve, őt a görögség nyűgözte le. Éltek-haltak ugyanazért az európaiságért, amelyet élelmesebb, haszoncentrikus társaik az első adandó alkalommal megpróbáltak s azóta is próbálnak tönkretenni. Kafka 1914-ben írta meg A pert. Száz év előnyünk van tehát, hogy átlássunk azokon a diplomáciának álcázott mesterfogásokon, amelyekkel országunk függetlenségére támadnak azok, akik hordó helyett kivégzett emberek tetemére lépve emberi jogokról szónokolnak.
Mi itt, Kelet-Közép-Európában, amelyet most „műveleti területnek” nyilvánítottak amerikai jó barátok, a zsigereinkben hordjuk az olyan művek tanulságait, mint A per. A rafinált, manipulatív, élet- és nemzetellenes politikai gonoszságok méregként keringenek fölmenőink vérében, s jutott belőle a miénkbe is, csoda, hogy még élünk.
Mi itt, Közép- és Kelet-Európában mindannyian Josef K. köpönyegéből bújtunk ki, a nagyhatalmi arrogancia jeleit kívülről tudjuk, szagról felismerjük. Jogaink, szuverenitásunk semmibevétele, megrágalmaztatásaink, megtipratásaink, kiszolgáltatottságunk családunk, rokonaink révén száz évre visszamenően mindennapi tapasztalatot jelentenek. Ezért ismerjük föl azonnal, kifélék-mifélék azok, akik egy reggel megérkeznek, mindig párosával jönnek, mindig jót akarnak, nem konkretizálják a vádat, de letartóztatáson törik a fejüket.
„De hát miféle emberek ezek? Miről beszélnek? Milyen hatósághoz tartoznak?” Ezekkel a kérdésekkel vajúdik a szerencsétlen Josef K., és nem tud választ adni magának. Olyan világnak kényszerül része lenni, ahol semmi nem egyértelmű, minden maszatos és körvonalazatlan, csak azt lehet tudni, hogy bizonyos személyek ellen bizonyos hatalmak megfontolt, titkosszolgálati eszközökkel megszervezett, célzott támadásokat készítenek elő, és nem is rejtik véka alá, hogy a célszemélyek sora bővülni fog.
Tiszta szerencse, hogy Josef K. története száz évvel ezelőtt íródott.
mno
Bayer Zsolt: Autoritás? - Elveszíti-e erkölcsi tekintélyét, befolyását az Egyesült Államok? - Nem, ugyanis soha nem is volt neki
"A 21. században az Egyesült Államok CIA-ja pontosan azt tette, amit annak idején a Gestapo vagy az NKVD. Az Egyesült Államok a legszemetebb náci és kommunista módszereket alkalmazza, míg a kirakatban fennen papol a demokráciáról, a „fékek és egyensúlyok” rendszeréről, és előszeretettel oktat ki mindenkit a világon ezek mibenlétéről."
Ez a kérdés virít a CNN adásában a képernyőn. S a kérdés közben sorra érkeznek a vendégek a stúdióba. Jön a volt CIA-főnök, és szánalmas ostobaságokat beszél. Közben egy demokrata szenátor kijelenti, hogy a CIA hazudik. Megtudjuk, hogy a CIA a kongresszus, az elnök, a republikánus és a demokrata képviselők tudtával tette, amit tett. Majd egy másik felirat arról értesít, hogy a CIA „nem akkurátus” információkkal látta el a kongresszust.
Közben egy elemző szenvtelen arccal elmondja, hogy amit tettek, legális volt.
Egy katolikus pap pedig azt bírja mondani, hogy az ilyesmi „mindig rossz”.
De mit is tettek?
Az Egyesült Államok éveken keresztül embereket tartott fogva titkos bázisokon, akiket kínvallatásnak vetett alá.
Igen, ízlelgessék csak nyugodtan a szót: kínvallatás. Igen, az inkvizíció, és – abban a formában, ahogy évtizedekig tanították, sosem létezett – a „sötét középkor” képe rajzolódik ki. Ahogy az inkvizítorok – erkölcsi autoritásuk biztos tudatában – kínvallatásnak vetik alá áldozataikat, hogy vallják be bűneiket. Pontosan ezt tette az Egyesült Államok.
Talált inkvizítorokat is. A jelentés szerint olyan „embereket” alkalmazott erre a „munkára”, akiknek már volt valamilyen erőszakos bűncselekmény a rovásán. Amúgy a jelentés tanúsága szerint a megkínzottak körülbelül egynegyede teljesen ártatlan volt.
Térkép tűnik fel a képernyőn a CNN adásában. A titkos táborok helyeit látjuk. Működött ilyen Szíriában (Szíriában, értik, ami most már ellenséges állam, a gonosz birodalma, és el kell űzni a kormányát!), Líbiában (hát persze, Kadhafi is sok-sok pénzt kapott tőlük, mielőtt kiderült, hogy az ördöggel cimborál), Egyiptomban (lassan majd csak megtudjuk azt is, miért kellett kirobbantani a rettenetes sok halált és szenvedést és káoszt hozó „arab tavaszt”), no és Hollandiában meg a szerencsétlen, megint a semmiben bízó Lengyelországban. (Kwasniewski magyarázkodik is, hogy a titkos bázisról ugyan tudott, de a kínzásokról nem, mert arra nem adott volna engedélyt. És ezt mi készséggel elfogadjuk.)
S hogy mit is tettek ezek az állatok, „demokráciájuk” nagyobb dicsőségére?
Előszeretettel alkalmazták a „vízbe fojtásos technikát”, melynek során az áldozat arcát lefedik valamilyen anyaggal, megteszi egy törülköző is, és folyamatosan vizet öntenek rá, miközben a szerencsétlen nyomorult fuldoklik és átéli saját halálát.
Másokat meztelenül a cellájuk padlójához láncoltak. Az egyik szerencsétlen kihűlt és meghalt.
Másoknak – arabok lévén – arab ételeket, például humuszt pumpáltak a végbelébe. (Erre mondja a volt CIA- főnök, hogy „muszáj volt őket mesterségesen táplálni, mert nem akartak enni”…)
Megint másokat alvásmegvonással kínoztak, volt, akit száznyolcvan órán át nem engedtek aludni. De kínoztak elektromos árammal, veréssel, s persze előszeretettel alkalmazták a lelki kínzásokat is. Egyeseket bepelenkáztak, és nem engedték ki őket a vécére. Másokat szexuálisan aláztak meg – a jelentés nem részletezi, ezért csak elképzelni tudjuk, ez mit is jelenthetett. Megint másokat azzal fenyegettek, hogy megerőszakolják az anyjukat és a lányukat.
A 21. században az Egyesült Államok CIA-ja pontosan azt tette, amit annak idején a Gestapo vagy az NKVD. Az Egyesült Államok a legszemetebb náci és kommunista módszereket alkalmazza, míg a kirakatban fennen papol a demokráciáról, a „fékek és egyensúlyok” rendszeréről, és előszeretettel oktat ki mindenkit a világon ezek mibenlétéről.
Az Egyesült Államok nagy hírű, tekintélyes republikánus szenátora lefasiszta-diktátorozza Orbánt, mialatt a segge mögött és a jelek szerint a tudtával éppen vízbe fojtásos technikával kínoznak embereket. You’re a son of a bitch, szenátor úr…
És amúgy mit is várunk egy olyan latorállamtól, amely pontosan ilyen bűnben fogant? Mit várunk egy országtól, amelyik egy teljes nép és egy teljes állatfaj kiirtásával kezdte történelmét. Soha ne feledjük Sheridan tábornok parancsát: Ki akarjátok irtani az indiánokat? Irtsátok ki a bölényeket, akkor majd éhen döglenek.
Ez az Egyesült Államok. Ettől a parancstól nyílegyenes út vezet a vízbe fojtásos technikáig. És minden másig.
S hogy elveszítheti-e az Egyesült Államok az erkölcsi autoritását? Nem, ugyanis soha nem is volt neki.
Magyar Hírlap
Ismét háború Európában? - De ne a mi nevünkben! - Vezető német közéleti személyiségek: hagyják békén Oroszországot! - Az európai népek nagy többsége szerint a világbékét két ország fenyegeti a legjobban: az USA és Izrael
„Ismét háború Európában? De ne a mi nevünkben!” címmel hatvan német közéleti személyiség felhívását közölte december 6-án teljes terjedelmében az orosz Russland.ru hírportálja német nyelvű kiadása. Az aláírók között szerepel Roman Herzog volt államelnök, Klaus von Dohnanyi, Hamburg első polgármestere, Lothar de Maziere volt miniszterelnök, Wim Wenders filmrendező, Gerhard Schröder volt kancellár, Klaus Maria Brandauer szinész-rendező és sokan mások.
A német sajtót – amelyről Udo Ulfkotte, a Frankfurter Allgemeine Zeitung korábbi munkatársának leleplező könyve óta (magyar kiadás is hamarosan megjelenik) tudjuk, hogy e sajtó kik érdekeit képviselik (nem a német népét) – villámcsapásként érte a békefelhívás. Először csupán kivonatok jelentek meg e sajtóban a felhívásból, majd ideges és hosszú ellencikkek.
Hogy ezek békét akarnak? Hát nem szörnyű és visszataszító? A napokban azután már volt olyan bátor német lap is, amely megjelentette a felhívás teljes szövegét. Azt aláírói, szándékuk szerint, a német és orosz médián keresztül címezték politikusokhoz és a média képviselőihez azért, hogy tiltakozzanak, amiért a mesterségesen gerjesztett ukrán konfliktus katasztrófához, háborúhoz vezethet. Az a tény, hogy magyarul minderről nem igen olvashattunk, csupán a véletlen műve.
A felhívás első mondata úgy hangzik: „Senki nem akar háborút”. Ha az én feladatom lenne e jeles személyiségek felhívásának bírálata, csak és kizárólag ezt a felütést bírálnám, hiszen magának a felhívásnak a kibocsájtása is azt jelenti, bizony vannak, akik akarnak háborút. Akik elsősorban Amerika keleti partjának két nagyvárosában, Washingtonban és New Yorkban élnek, imádják a háborút, a fegyvereladást és általában neokonzervatív hitvallásúak.
Miután sikeres és véres puccsal már eltávolították az ukrán kormányt, most megtennék a következő lépést. Háborút indítanának Oroszország ellen . Szankciókkal paprikázva a feszültséget, és Ulfkottétól ismert módon a nép pszichéjének megdolgozásával az uralmak alatt álló sajtón keresztül.
Ennek veszélyét ismerte fel a felhívás, amely hangsúlyozza: „Németországnak különösen nagy a felelőssége a béke megőrzésében”. És ehhez meg kell békélni Oroszországgal. Amellyel párbeszédet kell folytatni. Jelentésük azzal zárul, hogy az Ukrajna-konfliktussal Európa letért a béke és demokrácia útjáról, amelyet 1990-ben választott, a hidegháború elmúltával.
A legborzalmasabb, a háborús útra térés jelei szaporodnak. Az Oroszország Hangja rádióadó magyar nyelvű portálján olvashatjuk: „Az USA nem tartja kizártnak, hogy katonai nyomást fog gyakorolni Oroszországra”. A Wall Street Journal neokon véleményrovata szinte naponta háborúra uszít Oroszország ellen. Miközben a hadiiparosok a kezüket dörzsölve olvassák e cikkeket.
A kubai rakétaválság óta ennél rosszabb és fenyegetőbb híreket nem igen olvastunk. Most is két atomhatalom áll egymással szemben. Az egyik atomhatalmat akkor is és ma is az Egyesült Államoknak nevezték. A másikat akkor a Szovjetuniónak. Akkor az Egyesült Államoknak volt igaza és a szabadságszerető emberek a világon őt támogatták.
Ma az USA Oroszországot fenyegeti. A világ békeszerető népei messze nagy többségben nem az utóbbit, hanem az előbbit tartják a világbéke első számú veszélyeztetőjének. A nyugati sajtó- és véleményformálás urai erről még közvélemény kutatást sem tűrnek, amióta az Eurobarometer óvatlan botlása után jó néhány éve az általa nyilvánosságra hozott kutatási eredményekből kiderült, hogy mi az igazság. Az európai népek nagy többsége szerint a világbékét két ország fenyegeti a legjobban: az USA és Izrael.
Az emberkínzásban is a demokrácia sajátos útját mutató Egyesült Államok mind leplezetlenebbül nehezedik rá az Európai Unióra és más szövetségeseire sötét és veszélyes céljai elérésére. Az sem baj, ha Ukrajna miniszterei közül három „importált”, azaz nem ukrán állampolgárságú lett. És az sem baj, ha az orosz földgázra utalt kontinensünkön földgáz hiány következik be, vagy a földgáz ára erősen emelkedni fog az amerikai nyomásra történt brüsszeli beavatkozás nyomában.
De a háborút akarók most kihagynak egy két dolgot számításaikból. Teljesen igaz az, hogy noha Oroszország a világ legnagyobb területű országa, annak GDP-je eltörpül a nyugati szövetségesek GDP-je mellett. Ha viszont háborúra kerül a sor, akkor – és ezt nagyon szeretik szintén elhallgatni a háborús uszítók – bizony Oroszország van előnyben.
Az orosz interkontinentális rakéták a hangsebesség tizennyolcszorosával repülnek céljaik felé. Ez messze gyorsabb, mint Amerika leggyorsabb rakétája. Az orosz S-500 légvédelmi rakétarendszer technikailag az amerikai Patriotokhoz képest annyira jár elől, hogy az USA rakétái egyfajta második világháborús V2 maradványoknak tűnnek.
Az orosz Iszkander rakéta a hangsebesség hétszeresével halad és 400 kilométeres hatótávolságában a célt maximum öt méterrel téveszti el. Úgy, hogy közben 700 kilogrammos tölteteket vág támadói fejéhez. Amelyek sajnos az Európába telepített amerikai rakétasilók ugyanúgy lehetnek célpontjai, mint repterek és a logisztikai infrastruktúra. És a környéken lakók. Azaz mi.
Ugye emlékezünk még arra a hisztériára, amelynek nyomán az Egyesült Államok Európa vazallus államaiban telepítette úgynevezett rakétavédelmi rendszerét? A nem létező iráni atomrakéták elleni állítólagos védekezésre? Kontinensünk keleti felének gerinctelen kormányai még könyörögtek is, hogy náluk is legyen ilyen rakéta. Lett. Sok. Akkor a Kreml azt mondta, azok valójában ő ellenük irányulnak. Vajon kinek lett igaza? Iránnak nincsenek és nem is lesznek atomrakétái.
És még valami az orosz fegyverekről. Vlagyimír Putyin orosz elnök december 10-én és 11-én Új Delhiben vett részt az orosz-indiai csúcstalálkozón. Amit a nyugati és a hazai sajtó szinte meg se említett. Hisz oly elhanyagolható esemény az, amikor a világ legnépesebb országának elnöke, Narendra Modi kijelenti, hogy Indiának Oroszország marad a fő „védelmi partnere”. Értsd fegyver exportőre. A szupernacionalista indiai elnök még azt is leszögezte, soha nem fog csatlakozni az Oroszország elleni szankciókhoz.
Modi tehát Angela Merkelnél hamarabb teljesítette a német közéleti személyiségek kérését a béke megőrzésére.
Brüsszelben jövő januárjában újítják meg az Oroszország elleni szankciókat. Mi hogy fogunk szavazni?
Lovas István
Magyar Hírlap
Lovas István: Elhallgatott hírek - Európa békéje komoly veszélyben - egyre rémisztőbb Amerika háborús politikája
November 16-án „Elhallgatott hírek” néven sorozatot indítottam azért, hogy a hazai média hallgatását vagy várható hallgatását áttörjem egyes témákban. Általában két napot várok arra, hogy egy hír megjelenjen nálunk, ami messze több annál, mint ami indokolt lenne a közléshez.
A legfrissebb hallgatások:
1. „Hozzunk létre szövetséget a titkolódzás, a megfigyelés és a cenzúra ellen” címmel szimpóziumot tartott a Centre for Investigative Journalism (a Tényfeltáró Újságírás Központja) Londonban december 5 és 7 között. A világ egyik legcsodálatraméltóbb, legtisztességesebb újságírója és dokumentumfilmese, az ausztrál-brit John Pilger már az első napon mondta el beszédét, amelyben feltette a kérdést, hogy miért lett a nyugati újságírásban a cenzúra és a torzítás a mindennapi gyakorlat része?
Felszólalása Harmadik mondatában azt kérdezte, hogy „A BBC miért lett oly gyakran a ragadozó hatalom szócsöve?” A negyedik mondata így szólt: „A New York Times és a Washington Post miért csapja be olvasóit?”
Pilger felhívja a figyelmet arra, hogy „a világot egy nagyobb háború, akár atomháború kilátása” fenyegeti. A tegnapi idővonalra itt kitett, „Elhallgatott hírek 5”-ben felsorolt három hír közül az elsőre is kitért. (Az amerikai kongresszus december 4-én 411 szavazattal 10 ellenében olyan határozatot fogadott el, amely Oroszország szomszédjai elleni agresszióját ítéli el. Felhívja a NATO-t és az USA szövetségeseit, hogy függesszenek fel mindenfajta katonai együttműködést Oroszországgal.)
Pilger erről a 758-as számú határozatról ezt mondta Londonban: „Dióhéjban az azt jelenti, készüljünk fel háborúra Oroszország ellen”. (Pilger egyébként a világ igen sok helyén volt haditudósító. A hetvenes években kétszer is az „Év újságírója” díjat kapta. Cikkeit és dokumentfilmjeit bátorságáért és igazmondásáért világszerte csodálják.
Aki a december 5-én Londonban elmondott teljes beszédét el akarja olvasni, a kitűnő, nem fősodratú és így nem manipulált amerikai counterpunch.org hírportálon érheti el War by Media and the Triumph of Propaganda /Háború a média segítségével és a propaganda győzelme/ címen itt: http://www.counterpunch.org/…/war-by-media-and-the-triumph…/
2. „Ismét háború Európában? De ne a mi nevünkben!” címmel jelent meg német közéleti személyiségek egész sora aláírásával felhívás politikusokhoz és újságírókhoz. Ebben követelik, hogy ne robbantsanak ki háborút Oroszország ellen az ukrán konfliktus ürügyén.
A aláírók között van Klaus Maria Brandauer szinész-rendező, Roman Herzog volt államelnök, Klaus von Dohnanyi, Hamburg első polgármestere, Lothar de Maziere volt miniszterelnök, Wim Wenders filmrendező, Gerhard Schröder volt kancellár és sokan mások. A nyílt felhívás teljes szövege itt olvasható németül: http://www.russland.ru/wieder-krieg-in-europa-nicht-in-uns…/ A német sajtó általában csak részleteket közöl belőle.
3. Aki csodát szeretne látni, olvassa el az összes kommentárt az amerikai veteránok honlapján, amely arról ad hírt, hogy McCain szenátor Orbán Viktort neofasisztának nevezte. VALAMENNYI amerikai veterán katona kommentárjában Orbán Viktort védi és McCaint támadja, olykor igen erős szavakkal. A kommentárok mennyisége tengernyi. A magát amerikai patriótának nevező Veterans Today annyiban tér el szinte valamennyi nyugati sajtóterméktől, hogy nem törli a szerkesztőségnek nem tetsző kommentárokat.
Az első három kommentár rövidített fordítása: Nep Garcia: Hahaha, a bagoly diktátor hívja a verebet neofasisztának?... Ed Comerford: „Hogy van pofája ennek a cionszolga McCain-nek….”; Nicholas Andrian: Nem akarom elhinni, hogy ez Oroszországgal akar kiállni. Egy atomhatalommal. Amelynek hazafi az elnöke…
Aki nem hiszi a csodát, itt járhat utána: http://www.veteranstoday.com/…/hungary-fuming-after-mccain…/
forrás: Lovas István Facebook
Bayer Zsolt: CBA-bojkott? - Magyarországon akadt néhány kretén, aki bojkottot hirdetett a CBA ellen azzal a felkiáltással, hogy a kormány a magyar céget kívánja helyzetbe hozni
A november végi angliai „fekete pénteken” tömegverekedésekbe torkollott a hisztéria.
A november végi angliai „fekete pénteken” – amikor a globális tőkés piacgazdaság hasznos idiótái, a fogyasztók óriási árengedménnyel jutnak hozzá minden szarhoz, amire amúgy nincs semmi szükségük – tömegverekedésekbe torkollott a hisztéria. Akik látták már, milyen az, amikor a gazda egy fandli kukoricát dob az ólba a disznók elé, pontosan tudja, hogyan zajlott a fekete péntek. Úgy, hogy például egy manchesteri áruházban összeverekedtek az utolsó televíziókészüléken, ami végül ráesett egy nőre és összetört. A nő pedig megsérült.
Tökéletes.
Tömegverekedés mifelénk még nem volt, de egy-egy karácsonyi nagybevásárlás hisztériája már idézi a szép jövőt. S ennek a szép új világnak fényes palotái mindenféle multinacionális áruházláncok. Igen, azok, amelyekben a nyugati áruknál silányabb minőségű áruk vannak a polcokon, mert ide az is jó lesz. Azok, amelyek felvásárolják szerte Európában (főleg Bécsben) az éppen lejárat előtt álló élelmiszereket, amelyeket gyakorlatilag ingyen megkapnak, hiszen odakint meg kell őket semmisíteni elég sok pénzért, ezért az eladó fél annak örül, hogy egyáltalán megszabadul a cucctól. Aztán elhozzák ide, nekünk, és nyolcvanszázalékos áron eladják. Csak ezen brutális hasznot realizálnak.
Ám valami felfoghatatlan oknál fogva a magyarországi multik mégis veszteségesek. Vagy alig-alig realizálnak valamennyi nyereséget, így aztán bár nagyon szomorúak, de egyszerűen nincsenek abban a helyzetben, hogy adót fizessenek. Történik ez egy olyan országban, ahol nagyjából nincs sem olyan nap, sem olyan napszak, hogy ne legyenek tele a multik parkolói, és ne legyen tömeg odabent.
Hogyan lehetséges mindez? És mi lehet az oka annak, hogy miközben ezek a szegény áruházláncok csak veszteséget képesek produkálni mifelénk, mégis ragaszkodnak mihozzánk? Ennyire szeretnek bennünket? De hát azt tanítják nekünk, hogy a tőkének nem nagyon vannak érzelmei, csak érdekei vannak.
Nos, a magyarázat egyszerű. A multik ügyes trükkökkel teszik veszteségessé – legalábbis papíron – vállalkozásaikat. Például úgy, hogy a hozzájuk tartozó valamelyik cégcsoporttal építtetik fel az áruháznak helyet adó épületet. Az építtető eleve horribilis áron dolgozik, majd még ennél horribilisebb áron adja bérbe az épületet. Így az összes haszon elmegy bérleti díjra, leíródik, eltűnik, kimegy az országból, csak hát a bérbeadó ugyanaz, mint a bérlő.
Ez az egyik megoldás.
Az állam pedig áll és néz. És tűrt, mindeddig. És a magyar állam a rendszerváltás évtizedei alatt azt a szívességet is megtette a multiknak, hogy gyakorlatilag a teljes hazai kereskedelmet átengedte nekik. Baldauf László, a CBA tulajdonosa elmondta egy interjúban, hogy Magyarországon a forgalom 65-70 százalékát külföldi, multinacionális cégek üzletláncai bonyolítják. Ez az, ami Nyugaton teljességgel elképzelhetetlen lenne. Ott nagyrészt hazai cégek kezében összpontosul a szolgáltatás és a kereskedelem.
Baldauf így fogalmazott: „Félreértés ne essék, nem a piaci verseny ellen vagyok, mert arra alapvetően szükség van, azonban a hazai állapotok nem egészségesek. Ezért támogatunk minden olyan kezdeményezést, amelynek eredményeként meghatározóvá válnak a magyar tulajdonú vállalkozások, s ennek köszönhetően megerősödhet a kereskedelem, a szolgáltatóipar, valamint a mezőgazdaság és az élelmiszeripar.” Ezzel minden normális országban egyetértene mindenki. De Magyarországon azonnal akadt néhány kretén, aki bojkottot hirdetett a CBA ellen azzal a felkiáltással, hogy a kormány a CBA-t akarja „helyzetbe hozni” a multinacionális cégek rovására.
Önmagában érthetetlen, hogy például a tervbe vett vasárnapi nyitvatartási tilalom miért kedvez a CBA-nak.
De ami ennél ezerszer fontosabb: mondjuk Manchesterben azok a fogyasztók, akik amúgy képesek összeverni egymást egy rohadt televízióért, gondolkodás nélkül hirdetnének bojkottot bármilyen multi ellen, amelyik a hazai cég rovására próbálna meg terjeszkedni a piacukon.
Mert arrafelé az a módi és az a természetes, hogy a derék brit alattvalók derék brit boltban verjék össze egymást egy-egy gyönyörűséges fekete pénteken. Mifelénk az önmagukat oly nagyon liberálisnak gondoló, „piacbarát” kretének viszont csak úgy tudják elképzelni a szép új világot, hogy a magyarok csak külföldi boltban verhetik össze egymást.
Mert minden más fasizmus.
Ebben a helyzetben pedig nem marad más, mint hazafiként meghirdetni, hogy aki csak teheti, a CBA-üzletekben vásároljon. Ugyanis a tisztességtelen hazaárulókkal szemben ezt kell tenni. Úgyhogy hajrá!
Magyar Hírlap