Bayer Zsolt: Katonáink - „Minden mutató szerint az első helyen végeztek a magyar katonák a Litvániában megrendezett nemzetközi hadgyakorlaton”
„Minden mutató szerint az első helyen végeztek a magyar katonák a Litvániában megrendezett nemzetközi hadgyakorlaton – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter hétfőn az M1 Ma reggel című műsorában. A miniszter Orbán Viktorral vasárnap látogatta meg a Litvániában két hónapig feladatot teljesítő magyar lövészszázadot. – Az Iron Sword (Vaskard) 2014 hadgyakorlaton kilenc NATO-ország csaknem 2500 katonája vett részt. A mintegy 140 magyar katonából álló kontingens többségét az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 39. lövészzászlóalja adja. A magyar katonák december közepéig maradnak Litvániában, a Baltic Training 2014 hadgyakorlat keretein belül különféle téli kiképzéseken vesznek még részt.”
Igen. És nemcsak a magyar honvédelmi miniszter állította ezt, hanem mindenki. Ezt pedig csak azért kell megjegyeznünk, mert így kénytelenek azok is elhinni, akik azt szerették volna, hogy a magyar katonák a legutolsó helyen végezzenek. De a magyar katonák az első helyen végeztek, a magyar katonák a legjobb teljesítményt nyújtották. Tették ezt egy olyan ország katonáiként, amely ország nincs abban az anyagi helyzetben, hogy komolyan fejlessze haderejét és érdemeik szerint megfizesse a katonáit.
Amikor engem elvittek katonának, nem hittem volna, hogy van a világon olyan haderő, amelyet mi képesek lennénk legyőzni. Tapasztalataim pedig eleinte alátámasztották ezt az előítéletemet. Elképesztő állapotban lévő technika (a telephelyen felsorakoztatott Csepel teherautók nagyjából háromnegyedét egyáltalán nem lehetett beindítani), és még elképesztőbb állapotban lévő tisztek, akik közül első ránézésre egy sem akadt, akivel az ember elment volna a háborúba. Csupa-csupa Queeg kapitány a Zendülés a Caine hadihajón-ból – tisztelet a kivételnek.
Aztán a Duna ’85 hadgyakorlaton mégis kiderült, hogy csodákra vagyunk képesek, és fantasztikus szintidőt produkálva csináltunk pontonhidat a Dunára, hogy a fene se emlékszik, hányadik ukrán harckocsizó dandár „erőszakos folyami átkelést” hajtson végre rajta.
Utáltam az egészet, mint Nyilas Misi a kukoricagölödint, de akkor, abban a pillanatban mégis büszke voltam. Annak ellenére voltam büszke, hogy gyűlöltem a rendszert, amelynek katonája voltam, gyűlöltem az esküt, amelyet le kellett tennem s amelynek értelmében köteles voltam, akár az életem árán is, megvédeni éppen azt a rendszert. De amikor az irgalmatlan méretű Krazok odagördültek a Duna partjára Ercsi alatt, és vízre tettük a pontonelemeket, megszűnt létezni a valóság, és maradt az igyekezet, hogy megcsináljuk szintidőre, amit kell. Sőt, szintidő alatt.
Nagyon remélem, hogy a mostani katonák, akik ráadásul hivatásosok, nem gyűlölik a rendszert. Nem, nem a jelenlegi magyar kormányra gondolok, hogy mindjárt az elején tisztázzuk a félreértéseket. Ugyanis a kormányokhoz való viszonyulás és érzelem tökéletesen mellékes szempont egy katona esetében. Az a lényeg, hogy a demokráciát és a demokratikus berendezkedést gyűlölik vagy szeretik. Ehhez való viszonyulásuk mérvadó.
A többi lényegtelen.
Litvániában a magyar katonák lepipáltak mindenkit. Kitettek magukért. Megmutatták. Mint mindig a történelmünk során. Mindig megmutattuk.
A pozsonyi csatában; Nándorfehérvárnál; a Fekete Seregben; a mohácsi síkon, ahol odaveszett majd’ mindenki; megmutatták a magyar huszárok, a hajdúk, Guyon Richárd honvédei a Branyiszkói-hágón; az aradi tizenhárom; a soproni huszárok Muhr Ottmár vezénylete alatt Galíciában, a magyar fiúk Isonzónál, a Rongyos Gárda, a Székely Hadosztály, a Hunyadi-páncélosok – mind-mind a hősök, akik errefelé ritkán győztek, de gyakran haltak, és mindig becsülettel.
György Attila barátom, Erdély szülötte írja a Harcosok könyve című nagyszerű művében: „Köztudomású, a legjobb harcosok azok, akik keletről érkeztek; s ők leginkább kora reggel, hajnalhasadás után szeretnek harcolni. E harcosok ugyanis, ha ébredés után a bíborszínű kelő napra néznek, harci vággyal és magabiztossággal telnek el; s a félelem és a múlandóság értékei megszűnnek szívükben. A felkelő nap a távoli otthont, az őshazát idézi számukra, bármerre is legyenek; s egy pillanatra újra megérinti őket annak varázsa.
Aki ugyanis keletről jön, az hetedíziglen keleti marad; (…)
Nem igaz, hogy Nyugaton nincsenek harcosok – ma már vannak. Régen azonban, régebben, mintsem a kollektív emlékezet tudhatna róla, keleti harcosok szórták el magjukat, hagyták hátra nyugaton a szikrát, mely egy napon lángba szökött. A nyugati harcosok és kiváltképp a harcos népek kivétel nélkül Keletről származnak.
Végezetül pedig vannak északi harcosok is, akik a ködből jöttek és minden bizonnyal oda is tűntek el. Róluk nem beszélünk többet, mert néha többek, néha kevesebbek voltak az igazi harcosoknál.”
Erről van szó.
És tisztelet a magyar katonáknak ma is.
Magyar Hírlap
Frunda viszi el a balhét?
Igen, nagy valószínűséggel újabb kommunikációs merénylet készül az erdélyi magyarság ellen, sőt már el is indult. Nem kell messze mennünk az előzményekkel, mint tudjuk nem Ponta nyerte a választásokat, az RMDSZ csendes cinkosként viseltetett és még a kormányból sem lépett ki, hogy enyhítse a helyzetet.
Gondolom érezve az óriási nyomást, ami a recsegő-ropogó Szövetségre nehezedik, kitaláltak egy megoldást. Keresni kell egy bűnbakot, egy bűnbakot, aki elviszi a balhét. Azt a balhét, amelyért mindenki felelős egy emberre hárítva a tettestársak megúszhatják. Ez a bűnbak lett a mindenki által jól ismert Frunda György, "mindannyiunk Gigije".
Hogy miért pont ő? A válasz nagyon egyszerű. A választási kampányban ez a karrierjének amúgyis holtpontján lévő alak Pontának kampányolt. Több tévének, újságnak nyilatkozott, sőt újsághirdetést feltett, hogy támogatást szerezzen főnökének. Kapóra jött tehát a tulipános vezérkarnak, Frundát kell tönkretenni. Mi, akik már rég kiábrándultunk Frundából, sőt én koromnál fogva soha sem hittem ebben a szélhámosban, nem akarjuk védeni, nem bánjuk, ha eltűnik a süllyesztőben.
Az azonban aggasztó, hogy vele akarják elültetni a népharagot, rá akarnak hárítani mindent, mossák kezeiket. Persze biztonsággal verhetnek át minket, mert kezükben a mindent lefedő lakájmédia és a helyi kiskirályok, akik ügyesen irányítják a számukra csak szavazatot jelentő magyarságot. Frundát is el tudják hallgattatni, mert bizonyára kölcsönösen tudnak egymás ügyeiről, tehát védik egymást.
Legfeljebb kiegyenlítik a számlát és mindenki megy a maga útján, Frunda nyugdíjba, az RMDSZ pedig tovább halad a dicsőséges “ötszázalék alá menés” útján. Még ez is jobb, mint a teljes összeomlás, ami sokak szerint fenyegeti őket.
De mi lesz a velünk, egyszerű kis halandókkal, szavazógépekkel? Abban hitben akarnak éltetni, hogy Frunda írta a polgármesterek nevében a Pontát támogató leveleket, ő rendelte meg Ponta magyar szórólapjait, ő szervezte meg a szavazók utaztatását, vagy ő mozgósított a közösségi oldalakon? Ő mondta, hogy Ponta megbízható és Johannis nem?
Ő mondta, hogy ha véletlenül mégis elmegyünk szavazni, akkor lelkiismeretünk szerint tegyük? Nem, nem ő volt. Nem ő az egyetlen felelős. A teljes RMDSZ vezérkar és vidéki kádereik jó része is. Nekik is felelni kell, ha van igazság! Szavamra mondom, felelni is fognak!
Fancsali Ernő
Kolozsvár - Erdély
Déli Áramlat: mégis miről beszél a Nyugat?
Egyre jobban csípi a Nyugat szemét, hogy hazánk területén várhatóan áthalad az orosz Déli Áramlat gázvezeték – amely egyébként Ausztria felé tovább is vezet majd. Kialakulni látszik ezért egy összehangolt támadás hazánk ellen, ám ezt is egyre többen átlátják, például amerikai és szlovák politológusok is.
Maros Sefcovic, az Európai Bizottság energiaunióért felelős alelnöke egy interjúban aggodalmának adott hangot amiatt, hogy Budapest törvénnyel engedélyezte a Déli Áramlat magyarországi szakaszának megépítését. „A mi pozíciónk teljesen világos: nagyon aggódunk a magyarországi fejlemények miatt” – jelentette ki abban az interjúban, amelyet a Respekt című cseh liberális társadalompolitikai hetilapban jelent meg.
Hozzátette: az Európai Bizottság már levelet küldött a magyar hatóságoknak, amelyben kéri a törvény elfogadásának hivatalos magyarázatát. A szlovák biztos emlékeztetett: az Európai Tanácsnak idén tavasszal az energiabiztonságról hozott döntése szerint az olyan nagy és fontos projekteknek, mint a Déli Áramlat, egyértelműen tiszteletben kell tartaniuk az érvényes európai jogszabályokat. „Nagy érdeklődéssel várjuk, milyen magyarázatot ad a magyar fél, hogy ez a törvény minként tartja tiszteletben a tanács következtetéseit. A további lépésünk ennek a válasznak a függvénye” – emelte ki az alelnök.
Arra a kérdésre, mit tehet az EB, ha nem elégíti ki a magyar fél magyarázata, Sefcovic kifejtette: nem tudja elképzelni, hogy a világ bármely országa egy ilyen hatalmas – az adott esetben egész Európát befolyásoló – infrastrukturális projektről úgy döntene, hogy nem veszi figyelembe azokat a szabályokat, amelyek az adott területen érvényesek. „Az Európai Uniónak itt az európai szerződések szigorú őreként és az európai jog garantálójaként kell fellépnie, ezért nagyon intenzív tárgyalásokat fogunk folytatni a magyar partnerekkel” – nyilatkozta.
A Respekt azon kérdésére, hogy képes-e az Európai Unió a Déli Áramlatnál valami jobbat kínálni a projektben érintett országoknak, Sefcovic azt válaszolta: „az energetikai unió, amelyet ki akarunk építeni, szerintem képes alternatívát nyújtani”. Megjegyezte, hogy komplex megoldásokra van szükség.
Orbán Viktor november 6-án Horst Seehofer bajor kormányfővel találkozott, ami után újságírók előtt figyelmeztetett: a Déli Áramlat szerződése nem magyar ügy, a vezeték Ausztriáig ér majd.
Világpolitikai mozgatórugó a magyarországi tüntetésekhez
Közben a magyarországi tüntetéseket kommentálta vasárnap késő esti politikai magazinműsorában a Pervij kanal orosz állami televíziós csatorna. A Politikai póker címmel elhangzott kommentárban – amelyet feltételezhetően a múlt hétfői budapesti kormányellenes tüntetésről bejátszott felvétellel, illetve a Milos Zeman cseh államfő elleni prágai megmozdulással illusztráltak – Makszim Szjomin érdekesnek mondta, hogy a budapesti tüntetés azt követően zajlott, hogy Orbán Viktor kormányfő bejelentette: Magyarország folytatja a Déli Áramlat építését.
„A tisztán gazdasági érvek mögött valaki oroszbarát politikát látott” – fogalmazott. Szakértőkre hivatkozva Szjomin azt mondta, hogy a magyarországi és csehországi megmozdulások a hidegháború elején kialakított befolyásolási módszer, az úgynevezett puha erő alkalmazásának klasszikus példáját jelentik.
Az összeállításban több szakértőt is megszólaltattak, közöttük orosz, szlovák és amerikai politológusokat, akik azt állították, hogy a színes forradalmaktól kezdve az ukrajnai hatalomváltáson keresztül a hongkongi tüntetésekig minden ilyen eseményt az Egyesült Államok által alkalmazott puha erővel, vagyis a lakosság kulturális és információs befolyásolásával, a nem kormányzati (civil) szervezetek pénzügyi támogatásával provokáltak ki.
mno
Mit képzel magáról ez az öntelt műveletlen amerikai bunkó? - Szerető Szabolcs: Amputált hasonlat
Goodfriend amputált lábú hasonlata szerint az Orbán-kormány működése Haynau rémuralmával rokonítható. Ennél jobban nem sérthette volna meg a demokratikusan választó többséget.
Mondják, minden hasonlat sántít, de André Goodfriend hasonlata nem sántít, hanem hiányzik a lába. Mivel az amerikai ügyvivővel szemben egyre többször és egyre többekben merül föl, hogy beleavatkozik Magyarország belügyeibe, Goodfriend sajátos párhuzam állításával védekezett. Arra utalt, hogy két évvel a ’48-as forradalom és a levert szabadságharc után Zachary Taylor amerikai elnök egyik beszédében a bátor magyar népről szólt, s erre válaszul Johann Georg Hülsemann washingtoni osztrák ügyvivő belügyekbe való beavatkozással vádolta meg az amerikai kormányt.
A hasonlat már idáig is hajmeresztő, mert egy államelnök úgy építi föl a beszédét, ahogy akarja, és ha a lelkiismerete azt diktálja, hogy egy kivéreztetett kis nép szabadságharcáról megemlékezzen, az még korántsem nevezhető belügyekbe avatkozásnak. Taylor elnök nem küldött kitiltási jegyzéket a bécsi udvarhoz, és helytartót sem delegált, aki megüzente volna, milyen vizsgálatot kellene lefolytatnia önmaga ellen a kamarillának.
Goodfriend, ha csak egyetlen általános iskolai történelemtankönyvet elolvasott volna az 1848-as szabadságharcról, nem mond ekkora marhaságot. Ráadásul összemosta a levert magyarokat az őket leverő osztrákokkal, midőn a bécsi udvar alkalmazásában álló Hülsemannt párhuzamba állította a mai magyar kormánnyal és a mellette kitartó kétharmaddal. Hasonlata szerint a külföldről támogatott tüntetésszervezők a magyar szabadságharcosokhoz hasonlítanak. Mi idehaza nem vettünk észre lényegi párhuzamot a számítógéproncsokat a Fidesz székház ablakaiba hajigáló vandálok és a magyar szabadságért vérüket ontó ’48-as honvédek között.
Talán nemsokára megtudjuk, kik, milyen érdekkörök támogatásával szerveznek álcivil mozgalmakat a magyar kormány tekintélyének aláásására. Soros csak egy közülük. Goodfriend, a sejtetések nagymestere igazán elárulhatná, kiknek a segítségével került egy legális kormány elleni folyamatos hergelés működtetőjének kulcspozíciójába.
A Human Right First amerikai központú emberi jogi szervezet két hónapja közzétett egy jelentést, amely ajánlásokat fogalmazott meg a Fehér Háznak, mi legyen a kifogása a magyar kormánnyal szemben, s mely felületeken érdemes minket támadni. Elég szomorú, hogy Obama elnök nem vette kontroll alá a sugallatokat, hanem az „emberi jogi” szervezet diktátumai alapján tört pálcát hazánk fölött. Az Index újságírója észrevette, hogy a Human Rights First ajánlásai közül Obama nem fogadott meg minden instrukciót, és Orbán Viktornak az illiberális államról tett kijelentéseit kommentár nélkül hagyta.
Csakhogy Obama nem lesz bolond megölelni a forró kályhát, és pusztán egy kifejezés miatt nekimenni a számára nem túl lényeges Magyarország miniszterelnökének. Ugyanis azokkal a jól prosperáló, nem a neoliberális gazdaságpolitikát követő csúnya illiberális államokkal Amerika élénk kereskedelmet folytat. S az amerikai elnök nem fogja a magyarországi liberális boszorkánykonyha szakácsainak kedvéért elhanyagolni saját hazájának elsőrendű érdekeit.
Báró Hülsemann a bécsi udvar érdekeit képviselve kudarcot vallott a magyar szabadságharccal szimpatizáló amerikai politikusokkal szemben. (Egy ügyvivő az csak ügyvivő…) Az amerikai politika Taylor elnök 1850-ben bekövetkezett halála után is a magyar függetlenségért harcolókkal rokonszenvezett, amit fényesen bizonyít Kossuth amerikai körútja: 1851 decembere és 1852 júliusa között vagy ötszáz beszédet mondott a magyar szabadságharc vérbe fojtásáról.
Goodfriend összekeverte a szezont a fazonnal, amikor az osztrák Hülsemannt a mai magyar kormánnyal hozta párhuzamba. Az Orbán-kormány ma a szövetségi rendszeren belül egy relatíve független, nem neoliberális gazdaságpolitikát kíván folytatni. Más hangsúlyokkal, más összefüggésekkel, de 1848-ban sem történt más, mint hogy elegünk lett a magyar érdekek semmibevételéből.
Ha Amerika éppolyan szabadságszerető ország lenne ma, mint amilyen az 1850-es években volt, akkor talán az Orbán-kormányra is másképpen tekintene. Többre becsülné egy ország önálló megoldásokra törekvését, mint a kritikátlan beágyazódást külső vezényletre. Mit tud róla ez a Goodfriend, mit jelentett ebben a kivéreztetett országban, hogy a velejéig magyarellenes Hülsemann báró az amerikaiak előtt az 1849-től ’50-ig tartó Haynau-rémuralmat akarta legitimálni! Bécs érdekeiért kilincselt, el akarta fogadtatni a bresciai hiéna véres bosszúhadjáratát, a kivégzéseket és bebörtönzéseket. Bécs megbízottjaként jegyzékben tiltakozott az akkori szabadságbarát amerikai politikusok magyar párti megnyilvánulásai ellen.
Goodfriend amputált lábú hasonlata szerint az Orbán-kormány működése Haynau rémuralmával rokonítható. Ennél jobban nem sérthette volna meg a demokratikusan választó többséget. Van egy határ, amelyet diplomatának átlépnie nem lenne szabad. Megvadult tüntetők festegethetnek Merkel arcára Hitler-bajuszt, de ha ugyanezt bármilyen célzás formájában egy Németországban tartózkodó diplomata tenné, abból joggal kerekedne világraszóló botrány. Aki a mai magyar demokráciát az akasztásokra és bebörtönzésekre szakosodott Haynau-rémuralomhoz hasonlítja, jobban teszi, ha visszavonulót fúj magának.
A magyar nép végtelenül toleráns. Nem fogunk az amerikai bajkeverő ellen tüntetést szervezni, bár rászolgált. De kellő tisztelettel arra kérjük, fontolja meg jobban szavait, és ne szítsa az ellenségeskedést! Külügyi diplomatáink pedig kölcsönözhetnének Goodfriendnek néhány angol nyelvű könyvet a ’48-as magyar szabadságharcról. Hátha okosodik tőle.
mno
Egy szabad ember - Kertész Imre, aki nem tett eleget az elvárásnak, hogy azt hazudja: Magyarországon dúl a diktatúra
Baj van az amerikai sajtószabadsággal. El kellene hozzájuk küldeni Neelie Kroes médiaügyekért felelős EU-biztost, aki azonnal rátapintott a magyar médiatörvény aggályos pontjaira. Biztosan meg tudná regulázni a The New York Timest is.
Az ismert amerikai lapban ugyanis nem jelenhetett meg saját újságírójuk Kertész Imrével készített interjúja. Úgy látszik, föl sem merült bennük, hogy egy Nobel-díjas íróval kulturált országban ilyet nem szokás tenni. Előfordulhatnak persze extrém nyilatkozatok, például az illető Nobel-díjas agyba-főbe dicséri a nagy hadvezér Sztálint, aki leleményesen létrehozta a remekül működő Gulag-rendszert, vagy ájultan dicséri Hitler autópálya-építési projektjét, s egyéb tevékenységére nem veszteget szót.
De itt semmi ilyesmi nem történt. Kertész Imre mindössze azt merte mondani az őt kérdések kalodájába zárni akaró riporternek, hogy Magyarországon nincs diktatúra. Hogy „a helyzet kielégítő”, és ő amúgy „remekül érzi magát”. A riporter itt nyilván elszontyolodott, nem azt rendelte tőle a The New York Times, hogy egy elégedett Nobel-díjas arról beszéljen, Magyarországon nincs félelem uralta légkör.
Nyilván médiaterrorról, fasiszta csizmák csattogásáról, korrupcióban fuldokló kormányról szeretett volna hallani. Ehelyett Kertész Imre azt mondta: „Ha az ember szabadon írhat és véleményt nyilváníthat, nyíltan kifejezheti az ellenvéleményét és szabadon utazhat, akkor egyszerűen képtelenség diktatúráról beszélni.”
Mi ezt ebben az országban pontosan tudjuk. Mivel azonban keserűen szembesülünk azzal, hogy egy nyugati újság riporterének diktafonja előtt jelentős művészek sem képesek ellenállni a sugallt válaszok szirénhangjainak (Fischer Iván, Schiff András), nagyon tudjuk méltányolni Kertész Imre visszafogottságát, realitásérzékét. Idősebb íróknál előfordul, hogy életük alkonyán sutba vetve minden egyebet, olyan dolgokról kezdenek beszélni, amit „nem vártak tőlük”.
Ilyen fordulatot érzékelhettünk Günter Grassnál a Ráklépésben megírásával, és Cseres Tibornál is, amikor a Hideg napok után megírta a bácskai vérengzést. Ilyennek érzem Kertész Imre szavait is. Van egy életkor, amelynek elérése után nem érdemes, csak az igazságot mondani. Kertész nem tett többet, csak leírta a mai magyar valóságot egy amerikai újságírónak, akinek „halvány sejtelme sincs arról, mi az a diktatúra”.
Micsoda nyomás alatt vagyunk mi, hogy még ez sem jelenhetett meg! Kertész Imre már okozott meglepetéseket azoknak, akik azt hiszik, ismerik őt, pedig csak felületes feltételezéseik vannak róla. Hatalmas követ dobott a dogmatikus gondolkodás állóvizébe, amikor nem sokkal Nobel-díjának átvétele után kijelentette, hogy a Sorstalanság valójában a Kádár-rendszerről szól.
Némelyek azt sem tudták megemészteni, hogy augusztus 20-án átvette a magyar kormánytól a Szent István-rend kitüntetést. (A liberális Magyar Narancs nem szégyellte ezt a címet: Kertész Imre leendő díja – A nagy valagrend. 2014. augusztus 17.) Kertész a díj átvételével idén ugyanazt fejezte ki, mint a New York Times újságírójának tavaly nyáron: nincs diktatúra. Kizártnak tartom ugyanis, hogy a Sorstalanság írója egy diktátortól kitüntetést fogadna el.
Néhány éve Kertész a Die Weltben, indulatai által kissé elragadtatva kikérte magának, hogy őt magyarnak tartsák. Miközben ő is tudja: magyar voltunkat nem lehet csak úgy levedleni. Amikor kiváló könyvei, mély gondolatai, Nobel-díja ellenére egy amerikai lap nem tartotta érdemesnek közölni mondatait, csak mert nem volt hajlandó leköpni azt az országot, ahol született, szenvedett, szeretett, Kertész Imre mégiscsak megérezhette, hogy magyar.
Körmendy Zsuzsanna - mno
Bayer Zsolt: Bayer Zsolt: Leszarom Mozartot - 2. rész - Újra mondom, nyomatékosan: lesz Békemenet. Mert ami ma hazánkban folyik, az vérlázító és elviselhetetlen
Örök barátunk, Aczél Endre így írt arról a bizonyos korrupcióról a Galamus portálon a minap: „Nem azért, mintha az amerikaiak soha nem hallottak volna brutális korrupcióról – éppenséggel egy amerikai repülőgépgyártó cég volt az, amelyik Tanaka japán miniszterelnök zsebébe dugott vagy hárommillió dollárt, de megvesztegetett német, holland és szaúdi politikusokat, sőt királyi fenségeket is.
A Lockheed – mert róla van szó – a legfőbb konkurensét, a McDonnell-Douglast próbálta kiiktatni, de előbb-utóbb valamennyi ügyfele lebukott… A kérdéses esetben amerikaiak korrumpáltak más nemzetiségűeket, nem pedig fordítva. Úgy fest, a fordított esetek – amikor is belőlük akarnak »kinyomni« pénzt, anélkül, hogy ők erre hajlandóságot mutatnának – izgalomba hozzák őket, pláne, hogy olyan »senkik« buzgólkodnak, mint a magyarok.”
Hát persze. Értjük ezt is. Ráadásul semmit nem tudunk arról, történt-e egyáltalán valamilyen korrupciós cselekmény. Erre vonatkozóan egy amerikai ügyvivő szava áll rendelkezésünkre, az pedig pont semmit nem ér. Ettől teljesen függetlenül muszáj megismételnünk a lényeget, ami erről elmondható: ha történt korrupció, ha valóban megkörnyékezett egy vagy több amerikai céget egy vagy több magyar döntési pozícióban lévő személy, azoknak nincs kegyelem. Azok a legsúlyosabb büntetést kell kapják. Ameddig azonban nem tudunk semmi bizonyosat, mert az állítólag megzsarolt fél nem hajlandó sem bizonyítékokkal előállni, sem pedig megnevezni a „bűnösöket”, addig nem nagyon van miről beszélni.
Addig marad az a bizonyosság, hogy a több lapban és internetes portálon az egészen bizonyosan a kitiltottak listáján lévőként megnevezett Habony Árpád a minap Washington DC-ből küldött fényképet magáról – egy valóban rettenetes lila trikóban. Vagyis jelen pillanatban számos lap és hírportál bocsánatkéréssel tartozik Habony Árpádnak és/vagy elmehet az anyjába. (Mondom ezt úgy, hogyha egy lakatlan szigetre kellene mennem, és egy embert vihetnék magammal, hát nem Habony Árpádot választanám… És most legyen ennyi elég…)
Még néhány apró megjegyzés: 1995-ben a Lockheed-Martin húszezer dollárt adott nekem az Amerika-sorozatom elkészítésére, ezért az F16-os repülőgépeket gyártó bázison kellett forgatnom és dicsérnem a terméket. Csak azért mondom, mert ha én 1995-ben megértem nekik ennyi pénzt, akkor vajon mennyit érnek nekik a döntéshozók?
Mennyit értek a magyar döntéshozók 1995-ben? És soha ne feledjük, éppen ez volt az Orbán-kormány eredendő bűne. Hogy végül nem az F16-sok mellett döntött 2000 környékén. Ha azok mellett döntött volna, ma akár nyilvános autodafékat is rendezhetne, semmi gondot nem okozna. A legvadabb, legocsmányabb diktátorok is kedves, megbecsült emberei voltak az amerikaiaknak, ameddig az ő érdekeik szerint voltak diktátorok.
Orbán viszont egyszeriben elfogadhatatlan lett, mert nem vette meg a cuccot. És mivel azóta sem üvölti, hogy „leszarom Mozartot”, hát úgy döntöttek, leveszik a pályáról.
És akkor meg is érkeztünk a lényeghez. Újra mondom, nyomatékosan: lesz Békemenet. Mert ami ma hazánkban folyik, az vérlázító és elviselhetetlen. A Fidesz vezetői az elsőt is ellenezték. Akkor is le akartak róla beszélni. Aztán lett, ami lett. És az én kedves barátaimról két dolog tudható teljes bizonyossággal.
Az egyik, hogy előszeretettel veszik körül magukat komplett idiótákkal. A másik, hogy még életükben nem mérték fel jól és pontosan, hogy mikor van igazi veszély. Úgyhogy nyugodjon meg mindenki. Nemsokára hazaérek, és utána megszervezzük a dolgokat. Mert most otthon húsz-harmincezer ember éppen kinevezi magát népnek, és a CIA segít nekik. És, mint olvasom, Brüsszel is úgy döntött, beszáll a magyar belpolitikába. Hát ezért.
És jó, ha tudja mindenki: ők nem a nép. Hanem a nép egy része. Az a része, amelyik kizárólag a saját telefonjával azonos. Ezért mutatják a telefont az esti sötétben. Hogy lássa mindenki, ők azok, akik bármikor kicserélhetők egy telefonra. Ők azok, akik ülnek egymás mellett a kocsmák teraszain, de nem beszélgetnek, hanem a telefonjaik billentyűit nyomkodják. Fontos része ez a népnek, de nem azonos vele, hál’ istennek.
Ahogy a Békemenet sem a nép. Hanem egy része. Jelentősebb része. És nem a telefonjával azonos. És ez lényeges különbség.
Amúgy valóban fontos az advent és az elcsendesedés, de nem akkor, amikor amerikai kiképző őrmesterek és otthoni seggnyalóik egyszerre üvöltik a pofánkba, hogy „leszarják Mozartot”. Akkor vissza kell üvölteni. Vissza kell ütni. És nagyon nagyot. Hogy a helyükre takarodjanak. Aztán majd el lehet csendesedni.
Magyar Hírlap
Óriási pánik a "demokrácia bölcsőjében": A Russia today megindította külön adását a királyság lakóinak - avagy miért ne nézzék a britek az orosz adót!
A tévedések elkerülésére: a globális RT (Russia Today) televízió világszert egyre népszerűbb adásait eddig is sugározta angolul. De most, október 30-tól, londoni stúdiója megnyitásával elindította kifejezetten az Egyesült Királyság népének szóló csatornával, az RT UK-vel. Angol nyelvű adásai immár három stúdióban készülnek. Moszkvában a globális adás angolul – a spanyol, arab és orosz programok mellett. Washingtonból az amerikai adást állítják össze.
A világot más szemszögből is bemutató Russia Today Nagy-Britanniában több mint két éve a leginkább nézett, külföldről sugárzott adó lett, megelőzve a Euronews-t, az amerikai Fox News-t vagy a France24 angol programjait.
A demokrácia és szabad sajtó bölcsőjében, gondolhatnánk, nyilván nagy örömöt vált ki, hogy most az RT már helyi, londoni stúdiójában készült anyagokkal is gazdagítja műsorát, amely nem csak azokat a híreket mutatja a világból és Angliából, mint az összes többi nyugati adó. Nem így történt. Az RT londoni stúdiója elindítása és brit programja hisztérikus reakciót váltott ki a „szabad” brit sajtóból.
A The Times nevű napilap a program debütálásának napján „Nem engedhetjük, hogy Oroszország büntetlenül hazudozzék” szalagcímmel támadta az RT UK indulását. Volt olyan lap is, amely felszólította a brit politikusokat, hogy ne nyilatkozzanak az adónak. Vagyis bojkottálják.
Nick Clark, egy népszerű brit újságíró nem volt rest, és gyilkos iróniával 13 pontban óvta az RT UK jelen és jövőbeli nézőit, miért ne nézzék műsorát és hogy az milyen veszélyt jelent rájuk nézve. 13 pontja (http://rt.com/op-edge/201307-rt-uk-launch-media-criticism) rövidítve:
1. Az RT nem nyomja az oroszgyűlöletet
Felháborító, hogy az RT nem hasonlítja Putyint Hitlerhez! Hogy merészeli nem démonizálni az orosz elnököt akkor, amikor, mi neokonok, azt mondjuk, hogy ez kötelező?
2. Az RT olykor érdes a bankárokkal
Hogy engedhető meg az ilyen egy szabad társadalomban?
3. A maláj gép lezuhanása
Megengedhetetlen, hogy az RT a malajziai MH 17 Ukrajna fölötti lezuhanása utáni első pillanatokban már nem vádolta azzal Putyint, hogy saját maga lőtte le saját maga által barkácsolt rakétájával a gépet. Ez bizonyítja az RT elfogultságát és ez azt, hogy miért kell betiltani.
4. Az RT alkalmazottai között olyanok is vannak, akik nem neokonok és nem akarnak „liberális beavatkozást” más országokban
Na ez azután botrány! Az RT olyanokat is megszólaltat, akik nem támogatják a Nyugat állandó háborúkból álló politikáját. Olyanokat is, akik kimondják, a Közel-Keleten ne bombázzanak szuverén államokat.
5. Az RT-n valódi szocialisták és valódi konzervatívok is megszólalhatnak
Ez valóban szörnyű: az RT olyanokat is meginterjúvol, akik ellenzik a neolibealizmust és a globalizációt, legyenek azok baloldaliak vagy jobboldaliak. Márpedig az ilyen embereknek nem szabadna mikrofont a szájuk elé tartani. Csak azok beszélhetnek, akik a hegemón konszenzust támogatják. Nagyon fontos, hogy a szólásszabadság és a demokrácia védelmében az alternatív véleményeket senki ne hallja.
6. Az RT-n megszólaló szakértők szélsőségesekkel paroláznak
Nagyon figyelem, hogy mifajta figurák jelennek meg az RT-n. Az egyik interjúalany egyszer kitett egy linket blogjára, amely egy másik blogra utalt, amely egy másik link-kel egy harmadik internetes helyre, amely tagadta a holokausztot és azt állította, hogy a Marsról jött emberek irányítják Washingtont.Egy másik megszólaltatott pedig egyszer egy olyan konferencián vett részt, ahol egy másik meghívott egy alkalommal egy vendéglőben ebédelt, mégpedig egy olyan asztalnál, ahol korábban Hitlert és Sztálint dicsőítette, sőt 1962-ben egy észak-koreai lapban cikke is megjelent.
7. Az RT antiszemita
Jójó, erre nincs bizonyítékom, de akkor is nyomom a dolgot, mert olyan jól hangzik.
8. Az RT a jugoszláv háborúban nem mindenért a szerbeket okolta.
9. Az RT olyan „szakértőket” is megszólaltat programjaiban, akik erősen bírálták Izraelt. Márpedig ez teljesen megengedhetetlen.
10. Az RT megmondó emberei gyakran viccelődtek amerikai politikusokon
A tiszteletnek ez a hiánya visszataszító és nem szabadna megengedni egy szabad társadalomban.
11. Az RT szíriai riportjai
2011-13-ban megszólaltatott szakértők azt mondták, hogy a lázadók egy része nem demokráciaszerető, hanem fanatikus terroristák. Ma visszatekintve…
12. Az RT sok olyan embert szólaltat meg, akik nézeteivel nem értek egyet
Márpedig ezt nem lenne szabad megengedni! Hát nem demokráciában élünk?
13. A legfontosabb ok: az RT veszélyt jelent
Világszerte egyre többen nézik az RT-t. Ezért mi, neokonok és „liberális beavatkozók” annyira aggódunk és próbáljuk befeketíteni mindazokat, akik ott megjelennek. Ha az RT tovább terjeszkedik, a következő háború már nehezebben lesz eladható. Ne nézzék az RT-t, mert nem akarjuk, hogy az emberek egyre több kérdést tegyenek fel. Sokkal könnyebb a dolgunk, ha nem kérdeznek semmit.
Lovas István - FB,
Lovas István: Nyílt levél Dr. Mikó Gergely kollégiumvezető bírónak - Fővárosi Törvényszék
Nyílt levél Dr. Mikó Gergely kollégiumvezető bírónak
Fővárosi Törvényszék
Tárgy: Saját magam bebörtönzési kérelme
Tisztelt Kollégiumvezető Úr!
Ön engem két iratában is (lásd a kitett iratok másolatait) 2012-ben „terheltnek” nevezett egy 1965-ben a fennálló, egy párti rendszer elleni összeesküvésért és hazatérés megtagadásáért kirótt szabadságvesztési döntésben, amelyet már 1992-ben semmissé nyilvánítottak. (A „terhelt” olyan személy, aki ellen büntetőeljárás folyik.)
Ezért e levelem végén súlyosan inzultálni fogom, és arra kérem, indítson ellenem emiatt eljárást, amely eredményeként a kiszabott pénzbüntetés helyett a szabadságvesztést fogom választani, hogy minél nagyobb nyilvánosságot kapjon, miként működhetnek ma a bíróságok az önhöz hasonló emberek miatt a mai demokráciában.
Noha az ügy valamivel több, mint két évre megy vissza, addig nem kívántam önt a nagy nyilvánosság előtt megsérteni, ameddig brüsszeli tudósítóként a magyar igazságszolgáltatás keze nehezen ért volna el. Miután brüsszeli tartózkodásom a múlt hónap közepével véget ért, ez az akadály szerencsére elhárult.
Még 1994. január 19-én kelt, jogi helyzetem tisztázását kérő levelemre a Fővárosi Bíróság azt a végzést hozta, hogy semmissé nyilvánította az ellenem 1965. február 9-én összeesküvésben való részvétel és hazatérés megtagadása miatt hozott 3 év 2 hónapi szabadságvesztés ítéletét (lásd az ide feltett dokumentumot).
Ez az irat 2012-ben véletlenül ismét a kezembe került és akkor vettem észre, hogy benne születési dátumom tévesen 1954. július 17-nek van feltüntetve, holott az helyesen 1945. július 17.
Mielőtt folytatnám e levelet, egy pár szóval megmagyarázom a kádári jogi nyelvet nem ismerőknek, hogy miben merült ki a „hazatérés megtagadása”. Abban, hogy a hatóságoktól kapott csehszlovák „betétlappal” legálisan léptem át a magyar-csehszlovák határt, de onnan a zöldhatáron át, illegálisan mentem Lengyelországba, majd az NDK-ba, hogy onnan megpróbáljak az NSZK-ba szökni, miután az összeesküvésben résztvevő társaimat már kezdték letartóztatni.
Németországban elfogtak, majd a Stasi börtönében töltött egy hónap után külön géppel hoztak a Gyorskocsi utcába. Azaz jogilag nem „tiltott határátlépést” követtem el, hanem további határok illegális átlépésével egy „hazatérés megtagadásának” minősülő cselekményt.
Vissza a témára: arra gondoltam, hogy 2012-ben a Fővárosi Törvényszékhez fordulva az eredeti dokumentumban a hibás születési dátumot egyszerűen átjavítva kapok egy immár helyes születési adattal kiállított dokumentumot az ítélet semmisségéről.
Nem ez történt. Helyette ön két iratban is „terheltnek” nevezett 2012-ben (ld. az ön által aláírt két kitett iratot), holott „terhelt” nem lehet egy ügyben az, akinek ítéletét (már rég) megsemmisítették. Különösen egy olyan ügyben, mint amiről itt szó van. Ráadásul ön egy jogászhoz méltatlan pongyolasággal fogalmazva azzal kezdte szövegezését, hogy „A semmisség miatt” „indult büntetőügy” ellenem, holott én csupán egyszerű adatkorrekciót kértem. Magyarán azt, hogy az 1954-et javítsák 1945-re és nyomtassák ki így ugyanazt a semmisségi okmányt. Amit mind a mai napig nem kaptam meg. Vagyis egy felmutatható, helyes születési évvel kitöltött dokumentumot a korábbi semmisségi határozatról.
Önön kívül e levelet olvasók többsége megérti, hogy milyen düh fogott el, amikor valaki a demokrácia 22-ik évében egy olyan iratot kap, amely szerint egy 1965-ben a kommunista diktatúrában hozott politikai ítélet miatt még mindig „terhelt” a Fővárosi Törvényszék szemében. Ha itt valaki „terhelt”, az sokkal inkább ön és önök.
Irománya kézhezvétele után jogorvoslatért a Kúriához fordultam. Abban azt is megemlítettem, hogy ön nem mondott igazat nekem elküldött második levelében, amely szerint önök korábban már küldtek ez ügyben levelet a belga címemre. Ugyanis a belga posta se levelet, se értesítést nem kézbesített nekem az öntől állítólag elsőként küldött hivatalos levélről, és a másodikat valójában csak sürgetésemre küldték el (lásd szintén az ide feltöltött levelét).
A Kúria 2013. január 15-i keltezésű levelének első mondatában „panaszom megértéséről” biztosított, de sajnálattal közölte, hogy nincs lehetőségük jogi állásfoglalásra, mert az összeférhetetlen a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvénnyel.
Ezért döntöttem úgy, hogy ezt az ügyet alkalmas pillanatban a nyilvánosság elé tárom. Ez az a pillanat.
A pillanat, amelyben önt viszolyogva ugyan, de undort keltő komcsi hernyónak nevezem kizárólag azért, hogy eljárást indíthasson ellenem, melynek végén megtagadva a rám várhatóan kirovandó pénzbüntetést, a nekem a legkevésbé sem ínyemre való szabadságvesztést választom, azért, hogy kiderüljön, kik kezében összpontosul ma Magyarországon az ítélkezés.
Most pedig néhány mondat önről. Ön korábban a budapesti II-III. kerületi bíróság elnöke volt. E bíróságon 2006 ősze után szintén pár perces tárgyalást követő 30 napos előzetes letartóztatásra futószalagon gyártott döntésekre került sor. Ilyen statáriális ítélkezések demokráciákban elképzelhetetlenek, de ez volt a Gyurcsány-korszak gyakorlata és nagyüzemben ez történt az önök bíróságán is.
Ön az MSZP-SZDSZ korszak futtatott embere volt. Annak a Fazekas Sándornak a kiválasztott embere, aki 2006-ban a Pesti Központi Kerületi Bíróság elnöke volt, vagyis ott, ahol a legtöbb statáriális rögtön ítélkezés folyt...
Levelem végeztével még egyszer nyomatékosan kérem, indítson ellenem becsületsértés miatt eljárást. De azonnal!
Üdvözlettel
Bayer Zsolt: Leszarom Mozartot
„Leszarom Mozartot!” – üvölti egy amerikai kiképző őrmester valahol Amerikában, valamikor 1905 körül, az elmúlt húsz év egyik legcsodálatosabb filmjében, Nyikita Mihalkov Szibériai borbélyában.
„Leszarom Mozartot!” üvölti az amerikai kiképző őrmester, és azért üvölti ezt, mert fogalma sincs, kicsoda Mozart. És minden újoncnak utána kell üvölteni ezt a mondatot, különben nem veheti le a gázálarcot. És üvölti is minden újonc, egyet kivéve. Andrew nem üvölti. Inkább napokig hordja a gázálarcot, abban alszik, abban fut, mert hát „Mozart nagy zeneszerző”.
Andrew nem bírja kimondani, hogy „leszarom Mozartot”, mert Andrew apja Andrej Tolsztoj, az egykori cári kadét, aki Szibériát is vállalta a szerelméért, Andrew anyjáért. Igen, meg kell nézni a Szibériai borbélyt mindenkinek, aki még nem látta. (Érdekes, hogy az elmúlt húsz év két legnagyobb kelet-európai filmjét két évezredes halálos ellenség, Oroszország és Lengyelország fia készítette. Mihalkov Szibériai borbélya az egyik és Wajda Katynja a másik.) Aki pedig látta már, az nézze meg újra. Hogy friss legyen az élmény, milyen is az, amikor egy kőbunkó amerikai kiképző őrmester azt ordítja a pofánkba, hogy „leszarom Mozartot!”
Mert most éppen ezt ordítja megint.
Leszarják Mozartot, és leszarnak mindent. Leszarják a világ népeit, leszarják, ami az érdekeiken, az üzleten, a fogyasztáson, a „make money” parancsán kívül van, és ami kicsit is különbözik attól, amit ők gondolnak szabadságról és demokráciáról.
„Leszarom Mozartot!” – üvölti a kőbunkó Amerika a világ fülébe, a világ pedig utána üvölti, mert le akarja venni végre a gázálarcot. De mindig akad néhány, aki nem üvölti. Ahhoz a néhányhoz érdemes tartozni. Megdögleni inkább gázálarcban, de „Mozart igenis nagy zeneszerző!” És a világ csodálatos és színes és ezer arca van; a szabadság mámorító, és nem abból áll, hogy minden eladó, és mindent szabad; a világ népei is ezerfélék, és aki egyenruhát akar húzni mindegyikre, ugyanolyat, az menjen az anyjába.
Ezért utolérhetetlen a másik nagy és beteg zseni, Tarantino, amikor a Ponyvaregényben kimondja a nagy titkot: „Te, odaát is ugyanaz a szar van, mint itt, mégis valahogy egy kicsit más. Például otta McDonald’sban is lehet sört kapni. És képzeld, nem valami műanyag pohárban basszák eléd, hanem üvegpohárban…” Így foglalja össze Vincent Párizs és Európa lényegét az ő kedves gengszter barátjának.
Talán már egy hajszál sem választ el bennünket attól, hogy Vincentnek igaza legyen.
Ezért kell nagyon gyorsan megnézni a Szibériai borbélyt. Abban benne van minden, ami miatt az oroszok imádhatók. (Uramisten, ha belegondolok, hogy húsz-harminc évvel ezelőtt mennyire utáltam szegény oroszokat, és mennyire rajongtam Amerikáért… Uramisten, hát ez kinek a szégyene?)
Igen, az oroszok bizony imádhatóak. A lelkükért. Mihalkovért, Tarkovszkijért, Bulgakovért, Csehovért, Dosztojevszkijért. Azért, ahogy a kadétiskola vezetője, Radlov tábornok farsangkor, a „palacsinta ünnepén” félholtra issza magát. A „zapojért”… És azért az eleganciáért, ahogy most az orosz külügyminisztérium üzent Goodfriendnek, a „leszarom Mozartot” üvöltő kretén amerikai kiképző őrmesternek: „Őszintén szólva a diplomácia elmélete és gyakorlata mind ez idáig kategorikusan kizárta azt a helyzetet, hogy egy másik állam hivatalos képviselője nyilvánosan értékelje annak az országnak a politikáját, amelyben akkreditálva van.”
Még bizony belegondolni is szörnyű abba, mi történne, ha hasonló kijelentést tenne valaki az orosz nagykövetek vagy képviselők közül. „Már látom is a különféle publikációk kifejezéseit: »Oroszország új régi birodalmi ambíciói«, »Az orosz medve újra fenyegeti Európa szuverenitását«, »A Kreml diktátuma működésben«” - írta az orosz külügyminisztérium sajtóosztályának helyettes vezetője.Az orosz diplomácia képviselője szerint olyan benyomás keletkezik, hogy a Varsói Szerződés szervezete titokban még mindig létezik, és a Politikai Tanácskozó Testületét az Egyesült Államok vezeti.
Hát ezért. És ez nemcsak elegáns, de olyan igaz, mint a nap. Pontosan ez zajlik most Magyarországon, Magyarország és a szabadon választott magyar kormány ellen.
A Népszabadság már nem is titkolja, inkább hosszan elemzi a kialakult helyzetet, és történelmi példák sorolásával sem fukarkodik: „Nem titok, hogy az Egyesült Államok elnöke a nemzetbiztonsági érdekek védelmében elrendelhet egyes külföldi kormányok megdöntésére irányuló titkos hírszerzési és egyéb műveleteket. (…) Az amerikai elnököktől sosem állt távol a titkosszolgálatok ilyen felhasználása. (…) George W. Bush 2007-ben az iráni kormányzat destabilizálására adott titkos utasítást, amelynek hatástalanságát mutatja, hogy Teheránban ma is ugyanaz a rendszer van hatalmon.
Az ismételt elnöki utasítások ellenére Kubában sem sikerült megdönteni az ötvenöt évvel ezelőtt hatalomra jutott Castro fivéreket. Másutt, például 1973-ban Chilében viszont sikerrel járt a titkos művelet.”
Mennyire érdekes és önleleplező mondatok ezek! S olvasom, az EU elhatározta, hogy felzárkózik Amerika mellé, és beszáll az Orbán-kormány elleni játszmába. Együtt fogják üvölteni mostantól a képünkbe, hogy „leszarom Mozartot!” S ehhez a demokrácia hiányáról szóló eszement és aljas hazugságokon túl most leltek egy új sípot: a korrupciót.
(folytatjuk)
Magyar Hírlap
Fricz Tamás: Bravó, Orbán Viktor! - „Nem vagyunk kommunisták, nem az emberek ellen kormányzunk, hanem az emberekkel közösen kormányzunk”
Orbán Viktor visszavonta a tervezett internetadót. Döntése bátor volt, amellyel meglepte a tüntetőket, a mögöttük álló baloldali ellenzék pártokat, s nem utolsósorban a világot, amelynek sajtója kéjesen várta, milyen „autokratikus”, „diktatórikus”, sőt „viktatórikus” lépést fog tenni a demonstrációk hatására. Orbán azonban velejéig demokrataként cselekedett, s most ezt nehéz megemészteni hazai és külföldi ellenfeleinek.
Lépése újszerű és modellértékű: a megválasztott politikai vezető figyelembe veszi a választói véleményét, szándékát, és annak alapján dönt. Tudomásul veszi, hogy az általa és kormánya által bevezetendő jogszabály az állampolgárok széles köreinek ellenállásába ütközik, vagyis nem találkozik a népakarattal, ezért visszavonja a javaslatot és januártól átfogó társadalmi konzultációt kezdeményez a téma kapcsán.
Orbán egyértelművé tette az elvi hátteret is: „Nem vagyunk kommunisták, nem az emberek ellen kormányzunk, hanem az emberekkel közösen kormányzunk” – mondta a szokásos péntek reggeli interjújában. Vagyis jelezte az országnak és a világnak: nem diktatúrában, nem autokráciában, nem önkényuralomban élünk, hanem demokráciában, ahol a kormány nem tehet meg mindent a kénye-kedve szerint.
Vegyük észre, hogy ehhez hasonló súlyú kormányzati önkorrekcióra még nem igazán volt példa az elmúlt huszonöt évben. Sokkal inkább azt tapasztaltuk, hogy a politikai vezetők foggal-körömmel ragaszkodtak az egyszer már meghozott döntésükhöz, az egyszer kimondott mondataikhoz, akkor is, ha már a teljes közvélemény számára egyértelmű volt az adott döntés elhibázott jellege.
Tették-teszik ezt azért, mert úgy hiszik, hogy ha egyszer is „engednek” a politikai ellenfeleik követeléseinek – legyenek akár pártok, akár tiltakozó állampolgárok –, akkor az a gyengeség jele, amivel a riválisok azonnal visszaélnek s ez elvezethet a bukásukig.
Ez az eltúlzott és teljes mértékben félreértelmezett „határozottság” vált jellemzővé a magyar politikai közéletben, amelyben a „Nagy arcok” harca és kíméletlen küzdelme zajlott és zajlik. A legékesebb és legelborzasztóbb példa erre természetesen Gyurcsány Ferenc, aki inkább négy éven át megbénította és tönkretette az országot ahelyett, hogy az őszödi beszéd ellenében kialakult általános, folyamatos és megszűnni nem akaró társadalmi ellenállás következményeként lemondott volna.
E torz, korrigálni, önkorrekciót végrehajtani képtelen politikai kultúra hatására vált a magyar belpolitika végletesen megosztottá, s alakultak ki szinte polgárháborús viszonyok az országban. A magyar demokrácia ezáltal egy konszenzus és kompromisszumok nélküli, konfliktusos demokráciává vált, amely saját energiáit emészti fel.
Orbán tette ezért zseniális és bátor, méltó fiatalkori önmagához. Huszonöt év után szakított a „magyaros” politikai paradigmával, s annyit mondott: az internetadó társadalmi ellenállásba ütközött, ezért nem vezetjük be, hanem vitát nyitunk róla.
Vagyis: mi, politikai döntéshozók, kormánytagok nem vagyunk csalhatatlanok! Emberek vagyunk, akik ugyanúgy hibázhatunk és tévedhetünk, mint bárki más. És ha ezt végre be is ismerjük és ennek szellemében cselekszünk, akkor vagyunk igazi demokraták.
Márpedig ha valamikor, akkor éppen most, az internetadó kapcsán kellett visszakozni. Ez az adótervezet ugyanis valóban annak az állatorvosi lova, hogy hogyan nem szabad egy adómódosítást bevezetni és elfogadtatni a közvéleménnyel. Az internetadó több sebből vérzett egyszerre: kiderült, hogy a javaslatot nem előzték meg sem szakmai, sem társadalmi konzultációk, kiderült, hogy még igazi háttértanulmányok sem készültek a bevezetés lehetséges következményeiről. Az is kiderült, hogy a Fidesz 2008-ban még éppen az internet megadóztatása ellen érvelt, és ez korántsem lényegtelen körülmény!
És egyáltalán: a modern világ szimbóluma az internet, ennek a megadóztatása pedig úgy tűnik fel, mintha ez a kormány egy, a fiatalosságát elveszítő, öreges, naftalinszagú kormánnyá változott volna.
Nos, ezért – is – kellett visszavonni az adótervezetet.
Tudom, persze, hogyne tudnám: most jönnek a szokásos magyar csűrő-csavaró nagyokosok, a „ravaszok”, a „mindent tudók”, a kávéházi Konrádok – a jobboldalról is -, akik „jól informáltan” elmondják: a „Viktor” csak taktikai okokból tette, amit tett, a Viktor „jól kiszámította”, a Viktor „el akarta terelni a figyelmet”, a Viktor „előre tudta”, a Viktor „semmit sem változott”, majd úgyis bevezeti az adót stb., stb. A mindent tudók már megint mindent tudnak
Természetesen minden politikai döntésben – így a visszavonásban is – van taktika és stratégia – is. Még szép, hogy van. De az is szó itt a fontos.
És a kérdés: visszavonta vagy nem vonta vissza az adót a kormányfő?
Visszavonta.
És ezzel demokrata módjára cselekedett. Dicséret érte!