Hősökké váltak
Mindegyik vértanú élettörténete külön regény, méghozzá nem romantikus, hanem realista mű: nem akartak ők hősök lenni, de azzá kellett lenniük. Tevékeny, bátor, nemes lelkű hazafiak voltak. Félve írom le a „hazafi” szót, mert kiment a divatból, sőt gúnyos élt kapott liberális körökben.
Szentmihályi Szabó Péter
Magyar Hírlap
Szabadság és megtorlás
Vajon mi hiányzott a dúsgazdag földbirtokosnak, Kiss Ernőnek ahhoz, hogy szabadnak érezze magát, s az életét áldozza érte? Vagy mi hibádzott az egyik legősibb magyar mágnás család sarjának, Dessewffy Arisztidnek a szabadságához, mi lehetett az a valami, ami az életénél is fontosabb volt?
Vajon miért volt az életénél is előbbrevaló a magyar szabadság a szerb Damjanichnak, a horvát Knézichnek, a német Láhnernek, Leiningen-Westerburgnak, Poeltenbergnek vagy Schweidelnek, aki a forradalom kitörése idején kapott osztrák nemességet a császártól harmincévnyi hűséges, megbízható szolgálatáért? Sorsuk megvillant valamit a szabadság és a magyar lét misztériumából, ugyanakkor kiábrándító józansággal döbbent rá általában a hatalom gyilkos gyávaságára.
Ugró Miklós
Magyar Nemzet
Orbán Viktor mondta
Ki kell szabadítani az országot az adósságcsapdából, a most formálódó új világgazdasági rendszerben versenyképessé kell tenni Magyarországot, meg kell állítani a demográfiai hanyatlást, és a világmagyarságot közösségként kell újjáépíteni.
Orbán Viktor a Magyar Diaszpóra Tanács második ülésén, 2012. október 8.
patriotaeuropa.hu
A kirekesztett bizonyíték
A kommunista bűncselekmény definícióját tavaly december 30-án fogalmazta meg, és január elsején vezette be az Országgyűlés. Ennek alapján - a genfi és a New York-i egyezmények, valamint a nürnbergi katonai törvényszék alapokmányának szellemében - soha el nem évülő bűncselekménynek számítanak az alapvető emberi jogokat sértő magatartások. A magyar törvényhozás ezzel válaszolta meg azt a kérdést, amely már a rendszerváltozáskor megfogalmazódott: elítélhetők-e az 1956-os forradalom leveréséért és az azt követő megtorlásokért felelős személyek.
Kulcsár Anna
Magyar Nemzet
Lépéskényszer
És aki most erre azt találná mondani, hogy „elmúltnyolcévezni” könnyű, annak ajánlom, kérdezze meg a bankját, hogy a korábban felvett hitelének visszafizetését megtagadhatja-e azzal a nyomatékos érvvel, hogy ne mutogassanak már visszafelé.
Szabó Anna
Magyar Nemzet
Bayer Zsolt: Kubovics úr - Álláspont - (teljes cikk)
Kissé megkopott már ez a hírecske, de éppen most van ideje elővenni. A Népszava szeptember 26-i számában ez olvasható: „A fideszes Varga István lemondását követelő nyílt levelet adott át tegnap a kormánypárti frakció vezetésének Varga Zoltán MSZP-s képviselő. A levelet pénteken fogalmazták azok a tüntetők, akik szerint az országban napirenden van az emberek megalázása, amelyben a helyi fideszes kiskirályok a főszereplők.
Varga István a családon belüli erőszak önálló büntetőjogi törvényi tényállássá minősítéséről szóló parlamenti vitában egyebek mellett azt mondta: azzal kellene foglalkozni, hogy ebben a társadalomban ne egy vagy két gyermek szülessen, hanem három, négy vagy öt gyermek. És akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnénk egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak.”
Igen, tudjuk, micsoda botrányt kavartak Varga István szavaiból a hivatásos botránykavarók. Feleslegesen, és leginkább aljasul.
A most idézőjelek között szereplő mondatokkal ugyanis alapvetően nincsen semmi baj. Ugyanis valóban azzal kéne foglalkozni, hogy több gyerek szülessen, mert a jelenlegi demográfiai mutatók szerint kihalásra vagyunk ítélve. S tudjuk ugyan, hogy élnek közöttünk számosan, akik fölöttébb örülnek ennek a perspektívának, ellenben olyanok is élnek számosan, akik viszont nem. S a népesség e két szegmense között bizony legalább olyan antagonisztikus ellentét feszül, mint mondjuk a kútásó és a kútbetemető között.
Varga István fideszes képviselő szavainak nem rosszindulatú értelmezéséhez még csak jóindulatra sem lett volna szükség. Kizárólag tisztességre. De hát ismerjük, hogyan működik ez odaát: „Mi csináltuk meg a »köteles akciót« is. Semmi kétség: ami elhangzik, az képileg erőteljes, sőt durva, de nem agresszív, és nem fenyegető. Kövér nem akar akasztani.
De amit mond, az – egy kis rossz szándékkal – ellene fordítható. Még kiforgatni se nagyon kell, csak kihasználni a benne rejlő lehetőségeket (…) És összerakjuk. Fölhozatjuk még aznap reggel az egy szem kazettát, ami van, lejátsszuk a sajtónak. Szili Kati félig oldalra hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó. Nagyszombaton Lendvai Ildikó még a Fidesznek kézbesít mindenfajta leveleket, és elindítjuk azt az SMS-kampányt, amelynek a vége a köteles tüntetés.” (Debreczeni József: Az új miniszterelnök, Osiris Kiadó, Budapest, 2006).
Így működik. És még így is: „A mi stábunk az, amely szembefordítja az MSZP-t és Medgyessyt az Orbán–Nastase-paktummal. Amikor kiderül, mi van a paktumban, hogy korlátozásmentesen próbál valamennyi román állampolgárnak munkavállalási lehetőséget biztosítani, akkor ott egy hosszú vitában meggyőzzük önmagunkat arról, hogy ezt meg kell támadni. Meg kell támadni, függetlenül attól, hogy Kovács az előző este rábólintott. (…) Odahívtuk Medgyessyt, hogy forduljon szembe az eddig képviselt állásponttal.
Nagy nehezen meggyőztük erről, s a végén – még nehezebben – Kovács is beadja a derekát. Így Medgyessy és maga Kovács is váratlanul szembefordul a megállapodással, majd beindul az MSZP propagandagépezete. A gátlásosnak aligha nevezhető manőver legfőbb célja a »23 millió román munkavállaló« beözönlésétől való – valójában alaptalan – félelmek keltése.” (id. mű)
Az MSZP ma már úgy tesz, mintha szembefordult volna a gazemberrel. De a gazember lelkülete ma is az övék. Övék, és a sajtójuké. Ennek bizonyítéka, hogy miképpen lett botrány Varga István szavaiból, s hogy miképpen nem lett botrány Józsa István cselekedetéből.
Józsa István a minap egy bizottsági meghallgatáson előbb üvöltözött kicsit az elnökkel, majd ezt követően meghúzta Kubovicsné Borbély Anett bizottsági szakértő haját. Egészen biztos vagyok benne, hogy Józsa István minden lehetséges alkalmat megragadott arra, hogy gyalázza Varga István fideszes képviselőt, és elmondta minden „hímsoviniszta disznónak”.
Aztán bement egy bizottsági ülésre, ahonnan elkésett, majd botrányt csinált, végül meghúzta egy nő haját.
Józsa István egy gyáva tapló. Tagad mindent, magyarázkodik, pofázik „félreérthető mozdulatokról”, miegyébről, mert annyi karakánság sem szorult bele, mint egy lapostetűbe.
És ilyenek pont az övéi is, mind. Lapítanak, sunyítanak, kussolnak. A Népszava és a Népszabadság szintúgy.
Ennyi ez a történet. Milliomodik példája annak, hogy két világban élünk mi itt, Magyarországon. És bármennyire fájdalmas, vagy éppen bármennyire is örömteli: nincsen átjárás.
S a két világ közötti senki földjén egyedül az LMP-s Ertsey Katalin üldögél, aki élharcosa volt Varga István lejáratásának, de Józsa ügyében nem akar nyilatkozni. Hát persze, hogy nem. Miért is akarna?
Mindenesetre a megrángatott hajú hölgy férjének, Kubovics úrnak a helyében én átrendezném a Józsa fogsorát. És fölöttébb jólesne, ahogy pislogna a Józsa a földről fölfelé, és látszana a riadt tekintetében, hogy nem érti. Nem érti, miképpen történhet meg vele ilyesmi.
Nos, éppen itt az ideje, hogy megértse. Nem kell itt semmit „összerakni”, „kiforgatni”, „felépíteni”, nincs szükség félrehajtott fejű sírásra és krokodilkönnyekre – ez a gazemberek módszere. A dolog egyszerűbb: megsértetted a feleségemet – szétverem a pofád. Hajrá, Kubovics úr!
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap
Ismét beindult a gyűlöletgyár
Az ember azt hitte volna, hogy a baloldal kigyógyult a turulfóbiából. A legtöbb állam címerállata valamilyen ragadozó madár, többnyire sas (akár kétfejű is), az erő és a szabadság jelképe. A másság jegyében lehetett volna nyulat, teknősbékát vagy disznót is választani, de a népek már csak ilyen elmaradottak voltak. Most, hogy Ópusztaszeren turulszobrot avattak, ráadásul maga a miniszterelnök mondott beszédet, ismét beindult a gyűlöletgyár.
Szentmihályi Szabó Péter
Magyar Hírlap
Demokrata Döbrögi
Gyurcsány gondolatainak összevisszaságát jelzi, hogy az interjú másik részében már el is felejtette, miként vélekedett elébb a magyar társadalomról, amikor szóba hozta Bajnai Gordont mint egy ellenzéki szövetség lehetséges vezetőjét. Mint mondta, a párton kívüli Bajnait tehetségesnek, a választók szemében rokonszenvesnek tartja. Miután előtte félfeudálisnak és teljes egészében állam- és felsőbbséghívőnek hordta le a választókat. Ezzel a hajtűkanyarral Gyurcsány úgy ütötte agyon az előző megállapításait, mint amikor milliárdos üzletemberként éhségsztrájkba kezdett. Mint amikor rendre eltűnt a Parlament mellé felvert luxussátorban a kamerák elől, így aztán szita sem kellett ahhoz, hogy átlássanak rajta.
D. Horváth Gábor
Magyar Nemzet
Braun Róbert függetlensége
Figyelemre méltó, hogy a jegybank függetlenségének kérdése bel- és külpiaci vonatkozásban kizárólag csak akkor kavar vitát, amikor hazánkban jobboldali kormány van, akkor viszont mindig. Baloldali kormány esetén nincs nyugati kritika sem. Amit baloldalról javasolnak, az rendben van, de ha ugyanaz jobboldalról is szóba kerül, kiújul a „függetlenségi” háború.
...Az álságos jegybanki függetlenség rabicfalán ütött hatalmas rést Braun Róbert elnöki főtanácsadó esete, akiről kiderült, hogy a jegybankból való távozása előtt már egy évvel hivatalosan csatlakozott a „haladó erőkhöz”, azaz belépett az MSZP-be, ami köztudottan nem más, mint egy parlamenti politikai párt. (Egyébként 1,8 millió forintos fizetést hagyott ott a politikai karrierért.) Aki pedig párttag, az nem független.
Boros Imre
Magyar Hírlap
Stefka István: Lakiteleki örökség - Álláspont - (teljes cikk)
Összenő, ami összetartozik. Orbán Viktor akkor emlékeztetett a Parlamentben erre az alapigazságra, amikor a magát antikommunistának nevező SZDSZ 1994-ben politikai házasságot kötött az országgyűlési választás győztesével, az MSZMP utódpártjával, az MSZP-vel. Akkor, megdöbbenésének hangot adva, sok száz jó szándékú és átvert liberális hagyta ott a szabad demokrata pártot. A liberálisok hajója ekkor kapott léket, süllyedni kezdett, a párt pedig fokozatosan elvesztette hitelességét a tömegek előtt, végül 2010-re az SZDSZ lenullázta magát, s ki is szorult a politikai életből.
Orbán Viktor miniszterelnök a hét végén a lakiteleki találkozó 25. évfordulója alkalmából szervezett összejövetelen beszédében ismét szóba hozta, hogy „összenő, ami összetartozik”. Igaz, más összefüggésben. Most először jelentette ki nagy nyilvánosság előtt a kormányfő, hogy a Magyar Demokrata Fórum és a Fidesz útja mára összeért. Mint hangsúlyozta: „…bennünket összeköt a magyarság felemelkedésének hite”. Nyilván a lakiteleki eszmeiséget továbbvivő, történelmi MDF-re gondolt.
Miért fontos a magyar jobboldal számára ez az állásfoglalás? Azért, mert a viszonylag távolról, a liberális világból érkező fiatal demokraták csaknem két évtized alatt végleg eljutottak a népben, nemzetben, a magyarság történelmének egységében gondolkodók világába, és átvették Lakitelek szellemi örökségét, üzeneteit, amelyeket át is vezettek a politikai gyakorlatukba.
A jobboldal politikai jogfolytonossága így adott lett, nem beszélhetünk törésről, függetlenül attól, hogy belső és külső balliberális erők szétverték az eredeti MDF-et. Orbán politikája ötvözi az 1848-as hagyományokkal rendelkező magyar szabadelvűséget a népi, nemzeti, polgári konzervativizmussal. Ilyen szerencsés találkozásra száz éve nem volt példa.
Mit is szögezett le nyilatkozatában 1987. szeptember 27-én a magyar szellemi élet több mint másfél száz tagja Lakiteleken? A többi között azt, hogy: „A magyarság történelmének egyik súlyos válságába sodródott. Népmozgalmi erejében megroppant, önhitében és tartásában megrendült, kohéziójának kapcsai tragikusan meglazultak, önismerete megdöbbentően hiányos. Összeomlással fenyegető gazdasági válságnak néz elébe. A magyar etnikumot példátlan széttagoltság sújtja. Nemzetünknek nincs közösen vállalható jövőképe.”
Majd úgy folytatódott a nyilatkozat, hogy közmegegyezés szükséges, csak társadalmi összefogással, annak részvételével lehet megoldani a válságot. Ezt a nyilatkozatot akár 2010-ben is kiadhatták volna, a választások előtt is, a nyolc évig tartó szocialista-szabaddemokrata hatalomgyakorlás idején, amely gazdaságilag, politikailag és morálisan csaknem kivéreztette hazánkat. A Fidesz–KDNP pártszövetség pontosan azért kapta a választóktól a kétharmados bizalmat, hogy kivezesse a válságból, s talpra állítsa az országot.
Nem véletlen, hogy Orbán Viktor és sokan mások magukénak érzik a lakiteleki sátrat, és a találkozó szellemiségét, még ha fizikailag nem is voltak ott. Áder János viszont ott volt, nem véletlenül jelentette ki köztársasági elnökünk, hogy éppen az volt a sátor történelmi érdeme, hogy a résztvevők nem engedték magukat lebeszélni arról, hogy hazájuk javára cselekedjenek. S ez a tanulság a mának is szól, hogy nem szabad feladni. Még ha az konfrontációval és veszélyekkel is jár.
Hit és bátorság kellett a huszonöt évvel ezelőtti jelenléthez. Börtönre, elhallgattatásra számíthattak az ellenállók, az írók szilenciumot kaptak, ha szembeszálltak a hatalommal vagy kritizálták a rendszert. Ott, a lakiteleki sátorban fogalmazták meg először, hogy Kádárnak mennie kell. Dénes János ötvenhatos elítélt ezzel a kijelentésével akkor is a szabadságát kockáztatta.
A lakiteleki örökség a Fidesz jelenlegi politikájával is egybevág: továbbra is cél Magyarország mozgásterének növelése, gazdasági és politikai függetlenségünk megteremtése, megőrzése, s egyáltalán az, hogy az ország kezébe vehesse a saját sorsát.
Stefka István
Magyar Hírlap