Erős igazságszolgáltatás nélkül nincs erős állam
Erős és képzett büntetés-végrehajtás nélkül nincs erős igazságszolgáltatás, és erős igazságszolgáltatás nélkül nincs erős állam - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten a büntetés-végrehajtási szervezet napja alkalmából rendezett ünnepi állománygyűlésen.Kontrát Károly - Pintér Sándor belügyminiszter szavait is tolmácsolva - köszönetet mondott a területen dolgozóknak, és arról beszélt, hogy a büntetés-végrehajtás olyan speciális munka, amelynek végzőitől magas szintű erkölcsi felelősséget, érték- és normakövetést várnak el. Az államtitkár szerint a területen tapasztalható évtizedes lemaradások után alapvető változásokra van szükség a büntetés-végrehajtásban. Hozzátette, az ehhez szükséges jogszabályi és szervezeti feltételeket az elmúlt két évben megteremtették, és már több jelentős fejlesztést, beruházást is indítottak. Ezek között említette az új baracskai péküzemet, a Budapesten átadott faipari gépsort, valamint az eszközvásárlást a balassagyarmati cipőgyárnál.
A kormányzat eddigi fontosabb lépései között említette - az arra alkalmas fogvatartottak számára - a kötelező munkavégzést, ami szavai szerint fontos lépcsőfoka az elítéltek társadalomba való későbbi visszailleszkedésének. A kitűzött célok között említette a büntetés-végrehajtási intézetek önellátóvá alakítását. Azt hangoztatta, hogy a cél olyan, egységes irányítás alatt álló rendészeti igazgatás kialakítása, amely maximálisan kihasználja a területek együttműködési lehetőségeit a bűnözés visszaszorítása érdekében.
MTI-fidesz.hu
Gyurcsány velünk van
Ami biztos: mint falat kenyér, hiányzik a sajtó az eleven embernek. Az, hogy írjanak róla, foglalkozzanak vele; bánja is ő, dicsérik vagy szidják - a lényeg, hogy benne legyen a médiában.
Pilhál György
Magyar Nemzet
Változó idők és emberek
Azt minden józanul gondolkodó ember tudomásul veszi, hogy változnak az idők és változnak az emberek is, olykor egy nemzedéknyi idő alatt többször is. Vannak azonban az életünknek egyéb törvényei is, melyek a változások közepette bizonyos normák megtartását követelik. Így például a változó időkkel együtt változó emberek esetében a mértéktartás és a jó ízlés elemi követelménye is idetartozik. Nem újdonság, hogy a magukat szocialistának mondó balliberális párt tagjaira mintha ezek az elemi követelmények nem lennének érvényesek. A szocialisták igyekeznek úgy tenni, mintha a múltat csakugyan végképp eltörölték volna, már ami a saját múltjukat illeti, és most nap mint nap úgy emelkedhetnének ki történelmük pártállami diktatúrájának hol vérvörös, hol rózsaszínű habjaiból, mint megújult és makulátlan sellők, akik itt a demokráciát őrzik.
Bíró Zoltán
Magyar Hírlap
A hódmezővásárhelyi választás tanulságai
A szocialista párt retorikájában ugyan erősödésként tünteti fel vasárnap elért eredményét, jelöltjük valójában csak annyi szavazatot gyűjtött, mint a két évvel ezelőtti voksolás két baloldali jelöltje együttvéve. Noha az LMP és a DK sem állított jelöltet, ez mégsem eredményezte az MSZP indulójának nagyobb támogatottságát, ami azt mutatja, hogy egy esetleges ellenzéki szövetségkötés után sem adódnának össze egyértelműen a különböző szimpátiájú szavazók voksai.
Lánczi Tamás
MTI
Amerikai história - Álláspont - (teljes cikk)
Szentmihályi Szabó Péter egyszer arról morfondírozott, hogy hiába élt egy ideig az Egyesült Államokban, ma sem képes választ adni a látszólag egyszerű kérdésre: mi a különbség republikánusok és demokraták között? Az alapos gyanút, amely szerint a mindenkori elnökválasztás mögött valami csinos egypártrendszerféle húzódna, tengernyi szakirodalommal sem tudták kiverni az emberek fejéből. Az enyémből sem.A magyar jobboldal régi magyarázata, hogy a demokraták végső soron balosok, a republikánusok pedig jobbosok volnának, az amerikai belpolitika tartományában értelmezhetetlen. Nixon idején talán még lett volna értelme efféle szétválasztásoknak, de a neokon befolyással, vásári patriotizmussal, háborús megalomániával és sötét demagógiával megvert Bush-kormányzat ideológiája aligha volt az, amit Európában megfontolva haladásnak, hagyománytiszteletnek szokás nevezni.
Mondjuk azt, hogy létezik két klub: a piros és a kék, vagy a kerek és a négyszögletes, teljesen mindegy. Bárki is győzzön az elnökválasztáson, a lényeget, az amerikai „demokratikus intézményrendszert”, vagyis a országot igazgatók hatalmi monopóliumát továbbra sem veszélyezteti semmi.
Erre a néhány végletesen leegyszerűsített, mégis eligazítónak szánt mondatra azért ragadtattam magam, mert valamelyik éjjel megnéztem a republikánus konvenciót a világhálón. Láttam Mitt Romney elnökjelöltet, akivel feltehetőleg évek óta tréningeznek a szakemberek: mondandója éppen annyira spontán és kiszámíthatatlan, mint a költöző madarak évenkénti délre repülése. Nem tréfálok: láthatóan szóról szóra bemagolta negyvenperces szövegét.
Láttam a fülig mosoly Paul Ryan alelnökjelöltet, akinek a törtetés, a rókaság és a mesterkéltség minimális emberismeret mellett is ordító alaptulajdonsága. Szegény Clint Eastwood is ott volt, és élete legrosszabb fellépésén makogott hosszan egy üres széknek. A „nagy kérdésekről”, vagyis a szükséges tennivalókról – alapfokú angolsággal, óvodás szinten fogalmazva, amire a közönség miatt bizonnyal szükség is volt – olyan szaftos részleteket tudtunk meg a konvención, mint egy: az amerikai összetartó nép, de ha valaki nem jól teszi a dolgát, nosza, keressünk másikat a helyére, kettő: vannak régi, nagy amerikai értékek, három: Paul Ryan szereti a mamáját, négy: a választók segítségével együtt tehetnek valamit Amerikáért, öt: Isten áldja meg Neil Armstrongot.
Azonkívül – pironkodva írom le – láttam a hallgatóság soraiban egy máskülönben elegáns, sötét öltönyös embert, sárga (!) baseballsapkával a fején.
Szóval én tudom, hogy ez itt Amerika, megy a pörgés ezerrel, azt is tudom, hogy show nélkül ott még cukrot sem vesznek, mindent értek, de hadd jegyezzem meg halkan, hogy az az ország, amely Jeffersontól Reaganig mégiscsak adott eredeti figurákat az emberi nemzetnek, most Paul Ryant kínálja a kollekcióból. A túloldal pedig Joe Bident. Pompás lehetőségek, tényleg.
Elgondolkodott már azon valaki, hogy ha Romney elnök lesz, olyan figurák járkálnak majd be hozzá, mint Pat Robertson tiszteletes, a 700-as klubból? Aki szerint minden arab született bűnöző, aki 2007-re példátlan terrorhullámot jósolt hazájában (persze nem jött be), és akinek – saját bevallása szerint – az Úr személyesen panaszkodott Obama elnökről? És a dollárbarát Robertson még csak hagyján, de képzeljük csak el, hogy Perle és Wolfowitz után most miféle figurák tologathatják kedvenc bábuikat mindkét oldalon.
Ha komolyan vesszük Romney eddigi kampányszövegeit, akkor a világ máris készülhet a háborúra. A déli baptisták, a texasi olajbárók, a Tea Party és a többiek célkeresztjében máris felsejlik Irán…
De legyünk méltányosak: most valóban nem könnyű a választás. Van a rossz és a még rosszabb. A jellegtelen és a még jellegtelenebb. A gazdag és a még gazdagabb.
Bárcsak ne lenne semmi közünk ehhez az egészhez, de az a helyzet az, hogy szó szerint az életünk függ tőle.
Szentesi Zöldi László
Budapest jogszerűen járt el
Az MNO birtokába került hivatalos levél szerint Azerbajdzsán ígéretet tett, hogy Safarov a legsúlyosabb büntetést kapja hazájában. Az azerbajdzsáni igazságügyi minisztérium magyar társszarvének elküldött levelében nemzetközi megállapodásokra hivatkozva biztosítékot vállalnak, hogy Safarov Azerbajdzsánban folytatja büntetését az ítélet bármiféle megváltoztatása vagy újabb bírósági tárgyalás nélkül.
Magyar Nemzet
Sokan vagyunk és elegen
Az utóbbi napok, hetek történései Erdélyben ismét bebizonyították: a magyar közösség legjobb és leghatásosabb nemzetpolitikai partnere a román állam. Bizony. Hiszen minden olyan alkalomkor, amikor éppen erőt venne rajtunk a kollektív tudathasadás, és önmagunk ellen fordulnánk: megjelenik „a” román hatalom, és szinte menetrendszerűen hoz egy-egy olyan intézkedést, ami rögvest egységbe kovácsolja az erdélyi magyarságot.
György Attila
Magyar Hírlap
Egy lopás krónikája
Erdély minden részéből nagyjából huszonötezer magyar ember ment el szombaton Sepsiszentgyörgyre Az igazság napja elnevezésű demonstrációra, hogy a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása és a restitúciós bizottság magyar tagjainak bebörtönzése ellen tiltakozzon....Az ingatlan-visszaszolgáltatási törvény egyértelműen fogalmaz: annak kell visszaadni az államosított épületet, akitől elvették. A 176/1948-as államosítási törvény melléklete világosan azonosítja az egykori tulajdonost, amikor kimondja, hogy a "Ref. Egyh. sepsiszentgyörgyi református fiúiskolája" átmegy állami tulajdonba.
Lukács Csaba
Magyar Nemzet
Orbán Viktor az új egyetemről
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem megteremti a köztisztviselői pályák összekapcsolódását, és a köztük való átjárhatóságot. Azt akarjuk, hogy az új egyetem a hallgatói számára erős identitást, korszerű szaktudást és motivációt adjon, hogy a későbbiekben is majd magyar fiatalok ezrei döntsenek a haza szolgálata mellett.
Orbán Viktor a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanévnyitó ünnepségén
Szerepek
Az a baj, hogy kizárólag az örményeknek van most erkölcsi igazságuk. S ez sem önmagában baj – olyan iszonyatos volt az örmény történelem, hogy gyakorta volt kizárólag az övék az erkölcsi igazság –, a baj az, hogy a másik két szereplőnek nincsen erkölcsi igazsága. S a legnagyobb baj az, hogy most erős érveket s még erősebb érzelmi hátteret kaptak munícióul azok, akik ellenzik vagy éppen csak szkeptikusan szemlélik azt a bizonyos „keleti nyitást”. S hogy az erkölcsi igazságosztó szerepében tetszeleghetnek olyanok, akiknek erre nincs semmiféle erkölcsi alapjuk.Örményország most nem szerepet játszik a VILÁGPOLITIKA című, meglehetősen gusztustalan és soha véget nem érő darabban. Örményország mélyen, őszintén és teljesen jogosan fel van háborodva. Örményországot és az örmény nemzetet most megalázták, arcul köpték – és az örmények ezt nem érdemelték meg. A másik két fél szerepet játszik. Azerbajdzsán szerepe szerint azt játssza, hogy bármit megtehet. A Sztanyiszlavszkij-módszer lényege szerint egészen kiválóan alakítja ezt a szerepet, mert belülről hozza a figurát. Azerbajdzsán elhiszi önmagáról, hogy bármit megtehet. Pénze, befolyása, hatalma van hozzá. Így aztán látványosan és nyilvánosan szabadon engedhet egy gyilkost azok után, hogy mindennek ellenkezőjéről biztosította a magyar felet. El kell olvasni az azerbajdzsáni igazságügyi minisztérium magyar társszervéhez írott hivatalos levelét, ott áll benne feketén-fehéren: nem változtatják meg az ítéletet, és hazájában börtönbe zárják Ramil Sahib Safarovot. Írásba adták, lepecsételték, aláírták – aztán semmibe vették. Magyarország szerepe szerint a naivat játssza. Magyarország és a magyar kormány a strasbourgi egyezményre hivatkozik, és joggal hivatkozik erre, hiszen ez létezik, és ez jogalapot teremt arra, hogy kiadjunk Magyarországon elítélt rabokat a hazájuknak, ahol folytathatják büntetésük letöltését. Évente nagyjából tíz ilyen esetben hoz határozatot a magyar igazságügyi tárca. Vagyis látszólag most sem történt semmi különös, rutineljárásról van szó. És a magyar kormány joggal fog hivatkozni az azeriek imént emlegetett levelére is, hiszen a levél létezik, nem mi hamisítottuk, nem mi írtuk alá. Mindezeken túl pedig a magyar kormány – ha akar – joggal hivatkozhat Ali Mohamed al-Megrahi esetére is. Nevezett személy volt az a líbiai titkos ügynök, aki felrobbantotta társaival Lockerbie fölött az amerikai Pan Am légitársaság Londonból New Yorkba tartó Boeing 747-es repülőgépét. Az iszonyatos merényletnek 270 áldozata volt, köztük négy magyar. A tettest Anglia 2009. augusztus 20-án elengedte – illetve kiadta Líbiának. A hivatkozási alap az volt, hogy Megrahi súlyos rákbeteg, és legfeljebb három hónapja van hátra. Aztán kiderült, hogy Líbia finanszírozta azt a három orvosszakértőt, aki felállította ezt a diagnózist. Meghari – akit Kadhafi szintúgy hősként fogadott Tripoli repterén – három év múlva, idén május 20-án halt meg egy líbiai luxusvillában. És persze hamar kiderült más is. A Népszabadság korabeli beszámolóját idézzük: „(…)Gordon Brown szerdai kijelentését követően, mely szerint szó sem volt összeesküvésről, takargatásról, kétszínűségről, olajmegállapodásról vagy skót miniszterek befolyásolására tett kísérletekről, kijózanítóan hatott Jack Straw szombati beismerése. Az igazságügyi miniszter a kereskedelmet, különösen a BP-vel kötött megállapodást a 2007-es fogolytranszfer tárgyalások rendkívül fontos részének nevezte.” Merthogy a BP 550 millió font értékű gázfeltárási koncessziót kapott Líbiában, cserébe Meghari szabadságáért. Kicsit később pedig olyan „apróságok” is kiderültek, hogy a brit hírszerzés, az MI6 éveken át segítette Kadhafit, és líbiai ellenzékieket fogott el és adott ki a rezsimnek, annak tudatában, hogy odahaza kínzás és biztos halál vár rájuk. Például az MI6 információi alapján fogták el és szállították az AMERIKAIAK Líbiába Abdel-Hakim Belhadzsot. Az estről az MI6 egyik operatív tisztje levelet is írt Kadhafinak, amelyben emlékezteti a líbiai diktátort ezekre a „szívességekre”, majd szó szerint ezt írja: „Ez a legkevesebb, amit megtehetünk önnek és Líbiának, demonstrálandó azt a figyelemreméltó kapcsolatot, amelyet az évek során kiépítettünk.” Így néz hát ki közelebbről a világpolitika című darab. S hivatkozhatunk erre is, ha akarunk. De remélem, nem akarunk. A nagyhatalmak ocsmánysága nem mentség semmire. Tudják: szegény ember kincse az álom. A Magyarország nagyságú és befolyású országoké pedig a becsület. Ezért olyan sivár és szomorú ez a történet. S azért is, mert éppen Örményországgal szemben cselekedtünk így. Kár volt. Még ha nem is ezt akartuk, nem így akartuk, és ha nem tudtuk előre, hogy így lesz – akkor is kár volt. S kár az azerbajdzsáni kapcsolatokért is. Ugyanis szükségünk van, szükségünk lenne rájuk is. De most az is nehezebb lesz. Megette a fene… Bayer Zsolt