Mementó 2002
Az előregisztráció szinte lehetetlenné teszi a választásokra való hirtelen elrángatásokat, bezsarolásokat. Magyarán minden nemű trükközést, visszaélést rendkívüli mértékben megnehezít. Márpedig a liberálkommunisták úgy ragaszkodnak a választási korrupcióhoz, megdolgozásokhoz, mint hiéna a foltjaihoz.
Most ellenben, ha a kormány terveiből törvény lesz, legalább kétszer kellene rávenni biztos és potenciális szavazóikat a fegyelmezett támogatásra. Helyesebben elhajtaniuk az általuk bezsarolt populációt, ami duplájára növeszti a lebukás kockázatát.
Megyeri Dávid
Magyar Nemzet
Risztov Éva diadala
Amikor a dobogóra vezették a három érmes hölgyet, Éva kiugrott a sorból, és a közönséghez futva egy magyar zászlót szerzett. Azt magára borítva ment fel az emelvény legmagasabb fokára, ahol könnyeivel küszködve hallgatta a magyar Himmnuszt. Őszinte cselekedet volt és megható. (Csak nehogy a drága Bolgár úr és a negyven magyar értelmiségi tiltakozzon ez ellen, mondván, ami történt, nacionalista, kirekesztő, xenofób, antiszemita, rasszista, félfasisztra, homofób, brrr, hű-ha stb. borzasztó cselekedet volt.)
Nekünk azonban Risztov Éva felejthetetlen élményt nyújtott, hitet és tartást adó üzenetét megértettük - soha ne adjuk föl!
Egedy Tamás
Magyar Nemzet
Több ezer új álláshely
Miközben a parlamenti ellenzék rendre arról beszél, hogy csak a közmunkások létszámának mesterséges felduzzasztásával javulnak a mutatók, a munkahelymegőrző és -teremtő programok jóvltából több ezer álláshely maradt meg, illetve létesült a versenyszférában. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat és a gazdasági tárca adatai szerint komoly eredményeket sikerült elérni a leghátrányosabb helyzetű térségekben.
Bodacz Péter
Magyar Nemzet
Bayer Zsolt: Olimpia után - Álláspont - teljes cikk
Akkor hát: vége van ennek is. A harmincadiknak…
Nekem a müncheniről vannak az első homályos emlékeim. Mark Spitzre emlékszem, az ő hét aranyára, és nagyapám arcára, a merényletek után. Ahogyan mondta, hogy „vége van ennek is”. Mármint az olimpiának. Úgy gondolta…
Montrealból valamiért Németh Miklós gerelyhajítása maradt meg. Pontosan látom lelki szemeimmel, ahogy nekifut…Moszkva már a politikáról szólt. Los Angeles is. Los Angeles a tehetetlen dühöm olimpiája. Akkor határoztam el másodszor, hogy disszidálok innen…
Szöul Darnyi Tamásé és Egerszegi Krisztináé. És azé a mondaté, hogy „Gyere Egérke, gyere kicsi lány!” – Vitray Tamás kiabálta ezt a mikrofonba, és már sírok, ahogy leírom…
Barcelona kicsit Freddy Mercury olimpiája nekem. És a mozgássérült íjászé, aki belelövi a lángoló nyílvesszőt a fáklyatartóba, és ettől fellobban az olimpiai láng. És persze, ha Szöul Darnyié és Egerszegié, akkor mit mondunk Barcelonáról? Darnyi kettő, Egerszegi három arany! És persze Ónodi Henrietta, már csak azért is, mert vele később jóba lehettem. És ahogy Farkas Péter beleharap az aranyérmébe. Ezért haragudtam rá később annyira…
Atlanta Kőbán Ritáé és Kovács Koko Istváné. Sydney mindenekelőtt a vízilabdacsapaté – ugye nincs harag? No és persze mindjárt utána Kolonics György, Kovács Ági és Csollány Szilveszter.
Athén – hát persze, hogy Janics Natasa! Aztán Kovács Katalin és Janics Natasa! Mindjárt utána a kajak négyes, és Nagy Tímea és ismét a pólósok. És Annus Adrián, Fazekas Róbert, és a szégyen…
Peking… A lenyűgöző megnyitó mindenekelőtt. Egy világhatalommá váló keleti birodalom magabiztos önfelmutatása – és azok a dobosok. Aztán a rosszkedv. A meg nem érkező arany – s végül és végre Vajda Attila, no és persze, szinte már kötelezően: a magyar férfi vízilabda-válogatott.
És most vége van a londoninak.
Mióta élek ezen a földön, lezajlott tizenhárom olimpia. Még egyszer ennyit már nem fogok látni, sajnos, semmiképpen… De Londont jó volt látni, jó volt megélni. Ez a nyolc arany most nagyon kellett minekünk, ez visszaadta önbecsülésünket. És mind a többiek érmei, az ezüstök, bronzok, a pontszerzők, és a mögöttük megbújó emberfeletti teljesítmények.
Meggyőződésem, hogy a világ összes országában tegnap az örömről szóltak az újságok. Akik nyertek és jól szerepeltek, ennek örültek, ezt értékelték – no és persze a záróünnepség képsorait. Akik nem nyertek semmit sem, tegnap talán még azok sem az ünneprontással törődtek – bár kétségtelen tény, hogy Izrael és Ausztria illetékes minisztere már két nappal a játékok vége előtt kifakadt az értékelhetetlen szereplésük miatt – de ez legyen az ő bajuk. De abban egészen biztos vagyok, hogy az éremtáblázat első tíz helyén szereplő nemzet sajtója tele volt örömmel, bizakodással, méltatással, önbizalommal és büszkeséggel.
Kivéve a kilencedik helyezett Magyarországot, és az itt megjelenő Népszabadságot. Az itt megjelenő Népszabadság tegnap ezzel a címmel köszöntötte a hazatérő sportolóinkat: „Veszélyben a leendő érmeink”! Igen. Mivel nem tudnak belekötni a londoni szereplésünkbe, de muszáj valamivel és valahogyan elrontaniuk az örömet és a büszkeséget, hát nem egészen öt órával az olimpiai láng kihunyása után azzal állnak elő, hogy majd Rióban nem lesz ennyi érmünk! Meg nagyon nehéz lesz ám! Istenem… És mérhetetlenül fel vannak háborodva, ha idegenszívűnek nevezzük őket. Végül is igazuk van: nem idegen szívűek.
Egyszerűen csak szívtelenek. És ezt a tényt a Népszabadság másik írása sem cáfolja, holott szándéka szerint éppen azt akarja bizonygatni, hogy ők ott, azon az oldalon mennyire toleránsak, és milyen jószívűek. Révész Sándor pengeti ezeket a húrokat, arról értekezvén, hogy „a drukkolás filozófiai probléma”. Hát persze… Erre mondta Móricka, mikor megkérdezte tőle a tanárnő, hogy mikor volt a mohácsi vész: – Tudja, tanárnő, irigylem a problémáit…
Révész kolléga ezután belegörnyeszti sunyi tyúkmellét a létezésbe, és imigyen folytatja: „Aki drukkol, valamilyen játszmában a részvevők egyikének sikerét kívánja a másik, illetve a többiek sikerével szemben. Mégpedig anélkül, hogy megvizsgálná, kinek a győzelme az üdvösebb az ő személyes érzelmeitől, hovatartozásától függetlenül.” Innen indul Révész kolléga, s innen jut el a végkifejletig, miszerint „Drukkolj az ellenfélnek!” Ez beteg írásának a címe is. S mióta elolvastam, azon töprengek, létezik-e, létezhet-e még egy hely a földgolyón, ahol most, 24 órával az olimpia után ezzel foglalkoznak a lapok.
Legyenek benne biztosak: nem, ilyen hely nincsen több. És legalább megint kiviláglik, hogy itt nincs átjárás. Ez két ország, két világ, két létezés, két múlt, két jelen, két jövő, két minden. Szerencsére holnap barátságos mérkőzést játszunk Izraellel. Révész kolléga jól teszi, ha már most elkezd töprengeni, vajon melyik csapat „győzelme az üdvösebb az ő személyes érzelmeitől, hovatartozásától függetlenül”.
Na, most van ám föladva a lecke!
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap
Eljött a megújulás ideje?
Az olimpia vasárnap véget ért. Jó volna, ha ennek az ünnepnek a lelki, tudati hozadéka beépülne a magyar mindennapokba is, akkor talán az ellendrukkerek is eltűnnének egyszer a magyar életből. Az is felemelő érzés lenne.
Bíró Zoltán
Magyar Hírlap
Bajnokaink üzenete
Csak földrésznyi országok, világ- és kontinentális hatalmak nyertek több aranyérmet Londonban a magyaroknál. Diadalaink számszerűségét azonban azok nagyszerűsége még felül is múlta, bajnokaink nemcsak világverő vívók, úszók, tornászok, atléták, kajakosok, hanem a klasszikus, letűntnek hitt embereszményt megtestesítő személyiségek is. Üzenetük, a hazai visszajelzések alapján, a szakadatlan és elhivatott televíziós és rádiós közvetítésnek is köszönhetően, célba ért.Ha az olimpián részt vevő kétszáz-egynéhány nemzet sportrajongói az éremtáblára vagy érmeseink szemébe néznek, irigykedve állapíthatják meg, ilyenek a magyarok.
Úgyhogy lassacskán akár mi is elhihetjük: igen, ilyenek vagyunk, leszünk, maradunk.
Ballai Attila
Magyar Nemzet
Kurultáj - Álláspont
Egészen rendkívüli időszakot él meg mostanában Magyarország. Nehéz ezt megmagyarázni, különösen, hogy ne ragadjanak el a világháború előtti népi írók eszköztárába tartozó drámai érzelmek. Valami olyasmiről van szó, mint amikor a parasztember hosszú éveken át hallgatja otthon a perelést, s aztán egyszer az asztalra csap. De akkorát, hogy abból az asztalosnak is lesz némi bevétele. Valami öntudatra ébredés-féle, hogy ne mondjak túl nagyot. Ha azt akarnék, lázadásról, forradalomról is szó eshetne.Ennek az öntudatra ébredésnek az egyik fő megnyilvánulása, hogy az ország egyszer és mindenkorra megelégelte a hülyítést. A píszíbe csomagolt urbánus maszlagot. Megelégelte a felpuhuló kádári diktatúra legutolsó kegyeltjeinek, azaz „a” rendszerváltó balliberális elit tagjainak a komplexusából, identitászavarából és önjelölt nemzetvezetői hajlamából fakadó nyűgöt. Azt, hogy csak egyetlen kánon létezik, amitől eltérni egyenlő a közéleti-szellemi öngyilkossággal.
Szóval a lenézett átlagmagyarok megrázták magukat és azt mondták: bocs, ezentúl majd mi mondjuk meg, hogy mi a magyar. Hogy nem vagyunk fasiszták, dúlt keblűek, javíthatatlan pesszimisták, semmihez sem értők, örök vesztesek (az olimpián is csak az éremtábla végén kullogók), nem vagyunk egy nagyon kis ország nagyon kis emberkéi, akiknek egyetlen esélyük a túlélésre és a holnapi marék rizsre, hogy keresnek maguknak egy ülepet. Egy kedves gyarmattartót, madámot. (Az utóbbit néhány éve zavarták el „kurvaország” lakói.)
Ennek az ébredésnek az egyik pozitív folyománya, hogy egyre kevésbé hisszük el őseinkről, hogy ők valamiféle avarszagú, fenyőmagzabáló népek lettek volna. Akik a történelemkönyveink zavaros őstörténeti fejezete szerint egyszer csak honfoglalókká és Európa legrettegettebb harcosaivá váltak a semmiből. Majd ismét végiglúzerkedték a következő ezer évet. Ehelyett ez a „hellerágnesszomorító” kutya népség egyre inkább hajlamos hinni a közép-ázsiai eredetében, amely tudományosan is egyre inkább bizonyítást nyer.
Kazakisztán, Üzbegisztán és Türkmenisztán környékén mégiscsak olyan népek élnek, akikkel antropológiailag is igazolható rokonságban állunk. Ráadásul a hagyományaik és a történelmük is sokkal inkább beilleszthető a honfoglaló magyarok történetébe, mint a finnugorisztika elcsépelt „nyíl-nyél-nyál-nyúl” nyelvészkedése. Az pedig egyenesen csodálatos, hogy ez az újhullámos eredetkutatás cseppet sem viszonzatlan, sőt, közép-ázsiai rokonjelöltjeink előrébb is járnak, ott már kormányzati, tudományos szintre emelték, mi több, az iskolában is tanítják a magyarokról mint a nyugatra szakadt rokon népről szőtt elméletet.
Bíró András Zsoltnak, ennek a nehezen megfejthető, vibráló egyéniségnek, végzettsége szerint antropológusnak köszönhetjük, hogy ezt az őstörténeti útkeresést itthon sikerült megtisztítani az indiánokban és Jézus Krisztusban is magyart kereső hibbantaktól, és nem kis szervezőkészséggel, diplomáciai érzékkel összekötni a közép-ázsiai rokonok saját törekvéseivel.
A végeredmény egészen lenyűgöző: aki ellátogatott a magyar-, hun- és türktudatú népek mozgalmának legnagyobb rendezvényére, a kétévente az alföldi pusztán összehívott hagyományos törzsi gyűlésre, azaz az ebben a lapszámban bőségesen taglalt Kurultájra, az a saját szemével győződhetett meg erről. Távoli országok legbecsesebb népzenészei, hagyományőrzői, sztárjai, íjászai és lovas sportolói lepték el Bugacpusztát, összekeveredve a magyar hobbi- és profi hagyományőrzők maskarás forgatagával.
Így együtt olyan kulturális élményt nyújtva, amilyet a szürkülő és egyre kényszeresebb honi liberálisaink már régóta nem képesek összehozni. Idén végre hetvenmillió forinttal a kormány is beszállt a szervezésbe (ami ugyan töredéke a Sziget Fesztivál nevű nagyvállalkozásnak adott természetbeni juttatásnak), és Lezsák Sándor mint fővédnök megvendégelte a Parlamentben a rokon népek küldöttségeit.
Ám minél nagyobb a siker, annál könnyebb azt elrontani. Ezért is tartom fontosnak idejében figyelmeztetni Bíró Andrásékat, hogy ha ezt a páratlan mozgalmat megmérgezi a hazai szélsőjobb legalpáribb vonulata, könnyen széthullhat az új, törékeny nemzeti összefogás.
Az ázsiai előadók lenyűgöző fellépései után színpadra lépő, fülbemászó nemzeti csasztuskákkal operáló, a zenei tehetséget tekintve azonban a Pa-Dö-Dővel rokon (kövezzenek meg!) Kárpátia együttes frontemberét például határozottan bokán kellett volna rúgni, amikor a családos közönség egy részét is meglepve, egészen primitíven rasszista és homofób baromságokat kezdett a mikrofonba röfögni. (Mert a nettó taplóság, kedves radikálisok, nem egyenlő a kendőzetlen, píszímentes beszéddel.)
A nemzet most zajló öntudatra ébredését jól kiszolgálva, sokéves küzdelem és rengeteg ember irtózatosan sok munkája révén létrejött egy csoda. Tessék rá jobban vigyázni!
Huth Gergely
Magyar Hírlap
Értelmes szóval, türelemmel sok mindent el lehet érni
Érdemes olyan helyzeteket, háttérbeszélgetéseket generálni, ahol adatokra, szakértői véleményekre, tudományos publikációkra hivatkozva ismertethetjük a tényeket a külföldi újságírókkal egy-egy magyarországi döntéssel kapcsolatban – hangsúlyozta Kumin Ferenc nemzetközi sajtókapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a HírTV Péntek8 című műsorában.Most annak a tesztje folyik, hogy igaz-lehet-e az a hipotézis, hogy a szigor és a kérlelhetetlenség nagyban gyökerezik abban Magyarország esetében, hogy itt egy jobbközép kormány van hatalmon, és a baloldali liberális domináns véleményformálók pusztán emiatt is keresik a kritizálás lehetőségét – jelentette ki Kumin Ferenc a romániai belpolitikai helyzettel összefüggésben. A nemzetközi sajtókapcsolatokért felelős helyettes államtitkár úgy fogalmazott, a Magyarországról szóló tudósításokat számos olyan körülmény befolyásolja, ami miatt az írások hangvétele kritikusabb az elvárhatónál.
A választási regisztráció várható külföldi fogadtatásáról szólva leszögezte, az ilyen esetekben érdemes olyan helyzeteket, beszélgetéseket generálni, ahol adatokra, szakértői véleményekre, tudományos publikációkra hivatkozva ismertethetjük a tényeket. Azt hiszem, értelmes szóval, türelemmel sokkal többet el tudunk érni – fűzte hozzá.
Mint mondta, sok esetben azokat az újságírókat, akik kedvezőtlen cikkeket jelentettek meg hazánkról, „az információk egyoldalúsága állította be valahova”, és nem akartak ártani Magyarországnak.
hirtv.hu
Sértődött balliberálisok
Talán még emlékeznek, mennyire meg voltak sértődve a balliberálisok, amikor enyhe eufémizmussal idegenszívűeknek nevezték őket. Az is bántja őket, ha nemzeti oldalról beszélünk, hiszen – mondják – ők is magyarok, a nemzet részei, és ez így is van. Más kérdés (tudjuk a történelemből), hogy a nemzet részei is lehetnek nemzetellenesek, elég kicsit lapozgatni a hazaárulások krónikáját.
Szentmihályi Szabó Péter
Magyar Hírlap
Ez meg az - Új-Zéland tiltakozik a magyarok afganisztáni "mulasztásai" ügyében
Anélkül, hogy Új-Zéland vérzivataros történelmének számtalan nagy csatáját számba vennénk, érdemes megjegyezni, hogy évszázadok során bizonyították a magyar katonák legendás bátorságukat, s csak halkan tennénk még hozzá: a déli harangszó sem egy aucklandi vitéz emlékére szól a világon. És egy apróság a szundikálásról! Magyarország újjáépítési csoporttal és nem harcoló alakulattal vesz részt a misszióban, vagyis sokkal inkább az iskola- és kórházépítések megszervezése, mintsem a lövöldözés a feladata.
Forró Péter
Magyar Hírlap