A tabuk vége
És ez az az idő, amikor végre rákérdezhetünk Európa, az Európai Unió ostoba és buta, önmagát megbéklyózó szabályozásaira, amelyekkel érthetetlen módon saját magunk cselekvési lehetőségei elé állítunk mesterséges akadályokat, a neoliberalizmus és a washingtoni konszenzus (privatizáció, dereguláció, az állami kiadások csökkentése, az állam gazdasági szerepvállalásának minimalizálása) szellemében. Megkérdezhetjük végre, hogy az uniós alapelv, azaz a pénz, a munkaerő és a tőke szabad áramlása mint alaptörvény, valóban mindig és minden esetben helyes, akkor is, ha már egy adott ország nem tud mit kezdeni a bevándorlókkal? Megkérdezhetjük végre, hogy egy ország valóban nem szabhatja meg, hogy meddig és milyen mértékig viseli el a migrációt?
Sőt – horribile dictu – lassan már azt a neoliberális mantrát is megkérdőjelezhetjük, hogy mindig „a más a szép”; felvethetjük végre azt az eretnek gondolatot is, hogy esetleg az emberek a hozzájuk hasonló emberekkel szeretnek egymás mellett élni, s nem a „mással”, miközben semmi bajuk sincs a „mással”, csak annyit kérnek, hogy a más máshol legyen.
S felvethetjük azt is, hogy a különféle etnikai, nemzetiségi, vallási stb. csoportok együttlétét, egymás mellett létét erőltethetjük ugyan, de ha végül ez az egész kísérlet véres összecsapásokhoz vezet, akkor talán érdemes lenne figyelembe venni a valóságot is neoliberális álmodozások és ostobaságok helyett.
Fricz Tamás
Magyar Hírlap
Kötöttség a választási eljárásban
A 2002-es, de különösen a 2006-os országgyűlési voksolások óta annyi visszásság halmozódott fel a magyar választójogi eljárásokban, hogy azt egyszerű, apró-cseprő változtatásokkal nem lehet kiküszöbölni. A jelenleg is hatályos 1997-es eljárási törvény, amelyet az MSZP és az SZDSZ annak idején a maga kétharmados többségével fogadott el, most alapos módosításra szorul. Nem lehet például többé megengedni, hogy szavazók egyes csoportjait helyenként tömegesen megvendégeljék, megvásárolják. Az elmúlt években az is súlyos visszatetszést keltett, hogy a választások első fordulója után a lezárt eredményű kerületekből az ott élő szavazókat olyan választókerületbe utaztatták, néha szervezetten is, amelyekben még nem dőlt el a mandátum sorsa. Ehhez persze az kellett, hogy még az utolsó pillanatokban is lehetővé tegyék az átjelentkezést, s igazolást állítsanak ki a lakóhelyüktől távol szavazni kívánó választóknak.
Kulcsár Anna
Magyar Nemzet
Erasmus igazsága
Némi szomorúsággal jegyzem meg, hogy ma is a legerősebb és leggazdagabb nemzetek vezetői a legtanácstalanabbak és legfelelőtlenebbek, és az ember elborzad, milyen igaza van a régi közmondásnak: kis bölcsesség kormányozza a világot. De hát Erasmus ezt már megfogalmazta: „A hülyék véleménye irányítja a legfontosabb és legjelentéktelenebb dolgokat egyaránt.” Ezt nem Brüsszelben írta, hanem Rotterdamban.
Szentmihályi Szabó Péter
Magyar Hírlap
Olimpia
Sokan mondták – néhány jó szándékú aggódó és sok-sok rossz szándékú megmondóember –, hogy ezen a londoni olimpián aztán végképp leáldozik a magyar sport csillaga. S hogy bizony vissza fogjuk sírni a pekingi három aranyat, mert most még annyi sem lesz. Sőt, lehet, hogy egy sem lesz. Mert az ország állapota, teljesítőképessége – s leginkább anyagi helyzete miatt ma már alig-alig lehetséges, hogy magyar álljon a dobogó legfelső fokára. De a másik kettőre is csak óriási szerencsével.Mikor ezt írom, kajak egyesben megszereztük a hetedik aranyunkat, és mellé még két ezüstöt. És ott van Risztov Éva fantasztikus győzelme… S ki tudhatja most még, vajon Janicsnak sikerül-e kétszázon a csoda, de hát miért ne sikerülne?
Vagyis Londonban lesz nyolc vagy kilenc aranyunk – és azt sem tudjuk még, hogyan végeznek a férfi kézilabdások. De akárhogy végeznek, eddig is csodát tettek. Most szégyellhetnék magukat mindazok, akik Nagy László „hazahozatalában” a politikát látták, és a világ legjobb átlövőjének hazatérését az Orbán-kormány hibájaként és bűneként állították be.
Szégyellhetnék magukat, ha ismernék a szégyen fogalmát. És persze szégyellhetné magát a többi, mind. Az a fehérjehalmaz, aki önmagát istennek szólíttatja saját penetráns rádióműsorában, és fel akarná pofozni azt az egykori világbajnok vívónőt, aki elsírta magát, amikor Szilágyi Áron megnyerte első aranyunkat. Az a másik fehérjehalmaz, aki Gyurta Dániel aranyérme kapcsán kifejtette önnön szánalmas és teljesen felesleges életének frusztrációit – utóbb ezt a borzalmat remek viccnek állították be a hozzá hasonlók… Eh, minek sorolni? Ilyenekkel kell együtt élnünk, s ez valószínűleg egyedülálló teljesítmény. Ez is az.
Miképpen egyedülálló teljesítmény, amit a magyar sportolók nyújtanak. Azok a magyar sportolók, akik nyugati és tengerentúli társaikhoz képest valóban elképesztő és megalázó körülmények között kénytelenek felkészülni. Pénztelenség, eszköztelenség, orvosi háttér hiánya, málló vakolatú, ócska, büdös öltözők – azok mélyéről jönnek ezek a sportemberek. Hogy csodát tegyenek, s legfőképpen azért, hogy példát mutassanak, reményt adjanak ennek az országnak.
És fantasztikus látni azt is, hogy Londonban magyarok ezrei szurkolnak a mi fiainknak és lányainknak. Az evezős pálya olyan, mintha a Maty-éren lennénk, és a kézilabdások, vízilabdások is otthon érezhetik magukat. S legalább ilyen jó érzés látni, hogy például az angolok mit művelnek, amikor saját versenyzőjük indul bárhol, bármilyen sportágban. Jó érzés, és felettébb megnyugtató látni, hogy a globalizáció látszólagos apoteózisa, a nemzetietlenítés beteg ideológiája, a világ varázstalanításának rettenetes ideje közepette a világ és benne a világ nemzetei megmutatják, hogy fontosabb számukra a nemzeti érzés és a nemzeti hovatartozás, mint a kóla, a hamburger, a szabad piac meg a hitelminősítők gazfickóinak aktuális hazugsága.
Ameddig lesz olimpia, és ameddig ott nemzetek indulnak és versengenek, addig nincs veszve semmi sem.
Ezért fáradoznak olyan sokan azért, hogy ez ne így legyen.
Ezért akarják olyan sokan összekenni önmagukkal az olimpiát, és a versenyek hőseit.
S mindez akkor is igaz, ha ma már az olimpiai játékokba is bejutott és sajnos gyakorta főszereplővé vált a világ mocska – lásd: dopping. Mégis és mindezek ellenére, az olimpia két hete valóban gyógyír a lelkekre.
Akik pedig mindezt nem tudják elviselni, akiket ez idegesít, felháborít, akik elborzadnak a himnuszok és a könnyes szemek láttán, akik pofoznának el-elcsukló hangokat hallva, nos, azok nem számítanak. Legfeljebb annyiban, hogy meg kell őket jegyezni.
Csak a miheztartás végett.
Mégis csak jó tudni, ki kivel van.
Magyar Hírlap
Bayer Zsolt
Válasz a celebeknek
Nyilván nem téved, aki azt mondja, a pekingi sovány siker a Gyurcsány-éra általános depressziójának tükre volt. És London? Mintha már nem lennénk depressziósak. Így érthető tehát, miért fanyalogtak a magyar aranyakon a ballib celebek.
Sinkovics Ferenc
Magyar Hírlap
Elempés kiskutya
Az LMP egy termék, egy zöld címkés sampon, amely boldogságot ígér a sarki fókáknak, és ha a Balatonban lesz delfin, az is ugrálhat. Akkor azt akár matyószínre is festik. Mert magyar és hazafi is ez a párt, mert a magyarnak és hazafinak van trendje. S a magyar vízilabdacsapatnak is szurkolnak az olaszok ellen, amennyiben a trikolort jó irányból nézik.Az LMP most szövetkezik: megtalálja a hozzá hasonló projektpártokat. Jó, rendben, a Jobbik ebbe nem fér be, az már túl kényes, karaktergyilkosság lenne. Erre is meg arra is. Ezért kellenek a lúzerszervezetek.
A bölcsészkari jegyzetekből visszamaradt Negyedik Köztársaság, a melóst díszből se látott Szolidaritás vagy éppen a Commodore 64 daliás időit idéző Milla. Az ő szerepük az, hogy ezt is, azt is hozzátegyék a közös projekthez. Egyetemi entellektüel mérsékelt droggal, kemény arcélű extűzoltó osztálytudat nélkül és végül a gyerekét legalább három nemre és vallásra felkészítő szabadelvű. Akár Benetton-reklám is lehetne, ők legalább jóféle pólót gyártanak.
Esetünkben nincs termék. Nincs elv sem, nincs érték és nincs ideológia. Ezeket a szavakat eleve kilőtték, ezek nem férnek bele a marketingtervbe.
Nincs szó arról, hogy mi lenne, ha hatalomra jutnának. Csak az van, hogy akkor ők lennének hatalmon. S az annyira cuki, édibédi és marconán Orbán-ellenes lenne.
Ennyi.
Máté T. Gyula
Magyar Hírlap
Példakép-casting a baloldalon
A kolumnás cikk, Kádár hatalmas fényképével akár a baloldal magánügye is lehetne, pontosabban az MSZP, a DK és a többi, még baloldalibb párt belső ügye, majd kiderül, kik a bolsevikok és kik a mensevikek, a szektások és a jobboldali elhajlók. A cikk szerzője azonban Kádár János, a realista politikus magasztalását Nagy Imre ócsárlásával igyekszik igazolni, szerinte Kádár realista volt, Nagy Imre pedig felelőtlen fantaszta, aki nem volt tisztában az erőviszonyokkal, nemcsak ő, hanem környezete sem tudott angolul, s mi több, nem nézett a térképre, melyen hazánkat a nagy Szovjetunió érdekkörébe utalta a Nyugat. Nem kellett volna deklarálni a kilépést a Varsói Szerződésből, „a kemény, furfangos sakkjátékosnak”, Kádárnak volt igaza, aki – Horthyval ellentétben – nem csinált diktatúrát. És felteszi azt a megbocsáthatatlanul gonosz kérdést is, hogy „de kérdem, és kérdezhetjük sokan: vajon ha megvalósul a Nagy Imre-i nonszensz, vagyis nem jönnek be a szovjet csapatok, és hagyják, hogy kilépjünk a VSZ-ből, akkor mivé válunk?”
Én szívesen megmondom: ott tartanánk, ahol most Ausztria vagy Finnország. Azt hiszem, egy lap történetében ez a mélypont, ilyen gondolatokat lehet ugyan közölni, mivel – ez a példa is mutatja – korlátlan sajtószabadság van hazánkban, de a népámításnak és 1956 meggyalázásának talán nem a legjobb módja, hogy a szocialistáknak híveket szerezzenek.
Szentmihályi Szabó Péter
Magyar Hírlap
Román sírásók
Románia hosszú, akadályokkal teli utat tett meg huszonkét év alatt Ceausescu szörnyűséges kommunista diktatúrájától egészen az Európai Unióig, a gazdasági, politikai eredmények elpárolgása a jelenlegi tempót figyelembe véve ennél jóval kevesebb időbe telhet. Bukaresti elemzők szerint a bizonytalanság és a népszavazás végeredményének késleltetése miatt több lényeges kérdés megvitatását is későbbre halasztja a Nemzetközi Valutaalap. Az Európa Tanács jogi szaktestületét, a Velencei Bizottságot sokkolta, hogy a román alkotmánybíróság rövid időn belül másodszor fordult hozzá panasszal, a strasbourgi testület tegnap súlyos bírálatokat fogalmazott meg a román kormánnyal szemben.
Pataky István
Magyar Nemzet
Sportszerűség és olimpia
A szórvány területeken élő magyarok a helyenként igen mostoha körülmények ellenére újra büszkék anyaországuk sportolóira. Fel tudnak nézni rájuk, és remélhetőleg ott is beindul a megszokott folyamat: az eddiginél még többen követik új példaképeiket - mert akár akarják, akár nem, eddigi tetteik és megnyilatkozásaik révén már azok - , és még többen választják majd a vívást, az úszást, a tornát, a nehézatlétikát vagy a többi reménybeli londoni arany- ezüst- és bronzérem sportágát. Ebben nagy segítség, hogy a hazai iskolákban fokozatosan, és végre-valahára újra bevezetik a mindennapos testnevelésórát.
Sobieski Tamás
Magyar Nemzet
Tervezetlen gazdaság
Nem biztos, hogy az éppen nyaraló magyar családokhoz vagy a Plattensee-nél átmenetileg állomásozó németekhez is eljutott az EKB múlt heti ámokfutásának híre, miszerint a jegybank letette a nagy esküt, hogy minden tőle telhetőt megtesz, hogy megmentse az euróövezet bajba jutott tagállamait, majd visszakozott. Először tehát mindenki a rég esedékes államkötvény-vásárlásokra gondolt, a spanyol és az olasz kötvényeket ugyanis csak olyan drágán lehet eladni, amely egyet jelent az adósságcsapdával.Ezért várták, hogy az EKB végre bevesse magát és azt a sokat emlegetett tűzerejét, bármit jelentsen is az. A jó hírre kizöldelltek a tőzsdék, erősödött az euró (a forint is), a spanyolok és az olaszok pedig fellélegeztek. Szegény Mario Monti olasz kormányfő (amúgy szintén volt Goldman Sachs-os figura, így még gyanúsabb a történet) még el is látogatott az olasz köztévébe, hogy megnyugtassa a tengerparton aggódó lakosságot: ő már látja a válság végét, legalábbis valami fényt ott az alagút végén.
Erre két nap múlva kiderült, hogy csak végzetes félreértés történt, mert nincs is itt semmiféle EKB-beavatkozás, kötvényvásárlás meg pláne nem, sehol a tűzerő, csak egy félreérthető szóbeli intervenciót kiforgattak az újságírók a nyári uborkaszezon kellős közepén. (A szóbeli intervenció az egyik kedvenc politikailag korrekt kifejezésem, mert a működőképesség teljes hiányát hivatott elfedni, egyben azt a látszatot kelti, hogy itt valójában intenzív válságkezelés van folyamatban.)
Szabó Anna
Magyar Nemzet