Egy másik lehetséges magyarázat magyarságunkra: megérkezés a nemzet nagy, láthatatlan lelki közösségébe. Nem definiálható, de pontosan észlelhető az ilyen pillanat. Arra a szent áhítatra gondolok, amikor az emberben érdekek és előzmény – például adófizetési kötelezettség – nélkül elömlik a hazához tartozás szívmelengető érzése. Ilyen az olimpia, amikor dobogó tetején, televízió és rádió előtt könnyes szemmel hallgatjuk nemzeti imádságunkat, a Himnuszt.Csakhogy a szentek csarnokába olykor beszökik a profán hang, az angyalok kórusát böffentés rebbenti szét… Magyari Péternek hívják azt az indexes embert, aki Gyurta és én című írásában a következő stílművész mondatot intézte az ünneplő magyarsághoz: „Sok szorgalmas ember van még ebben az országban, akik esetleg ugyanígy tudnának örülni annak, ha velük is foglalkoznának a közvéleményben.” Írásában végig Gyurtával poénkodik, magát, a csenevész testű és lelkű szerencsétlent az olimpiai bajnok hőssel méri, méricskéli ez a Magyari.
...Egy valamirevaló korban a Magyari Pétereket párbajra sem hívták ki, mert undorodtak tőlük. Tartozunk azonban azzal magunknak, hogy megörökítsük az esetet, hogy lássuk, miféle figurák élnek köztünk, mit gondolnak rólunk, a hazánkról, a bajnokainkról.
Szentesi Zöldi László
Magyar Hírlap,
Ha valamit joggal hiányolhatott a hallgatóság a konferencián, akkor az a magánszféra, mindenekelőtt a pénzügyi szféra szerepének firtatása az euróövezet válságában. A kép teljességének mindenképp jót tett volna, ha kevesebb szó esik a déli népek "lustaságáról" és kicsit több mondjuk Madoff és Kerviel, a Morgan Stanley és a Société Générale kifizetetlen számláiról vagy a Goldman Sachs asztal alatti ügyleteiről. Mert végtére is ezeket a kifizetetlen számlákat nyögik most az euróövezeti államok vétlen adófizető állampolgárai! Ezeket konvertálták államadóssággá, és ezek miatt emelkedett hirtelen az európai országok többségének az államháztartási deficit a négy és tíz százalék közötti sávba. Ezek után ujjal mutogatni a "fiskális alkoholista", "vadállati keynesiánus" kormányokra és államokra nem célravezető.
Loppert Csaba
Magyar Nemzet
A bank szeretné viszont látni az éves 30-40 százalékos tőkearányos profitot, élvezni az elmúlt két évtized könnyed „feelingjét”. Jelzi, hogy ezért kész ismét „áldozatokat” is vállalni, azaz nekimenni a forintnak a legalkalmasabb időben, vagyis éppen a szeptemberi EU-IMF tárgyalódelegáció érkezésekor. Ezt a „jóslatot” akár a kormány részére leadott figyelmeztető lövésnek is tekinthetnénk, egy állj vagy lövünk felszólításnak. Nehéz arra gondolni, hogy bécsi banki felebarátaink a jóslatot saját szakállukra tették. Nem, ők csak postásai az üzenetnek. Ha a kormány nem okul belőle, megint jön az izzasztás, magas nyomáson, forró gőzben. És Simor András nyilván a jóslásba foglalt forint árfolyamromlás miatt ismét el fogja kezdeni az aggódást az infláció okán, és csökkentés helyett emelni szándékozik majd a kamatot, ami még vonzóbbá teszi a likvid forintok elhelyezését.
Boros Imre
Magyar Hírlap
...az előzetes regisztráció intézménye nem ördögtől való. Nem is antidemokratikus. A feliratkozás nem zár ki egyetlen jogosult személyt sem a választójogból. Nem akadályoz meg senkit sem abban, hogy éljen is vele; szabad akaratából akár a mindenkori kormány ellen. Az előzetes feliratkozás továbbá nem veszélyezteti az egyenlőséget. Minden választópolgár számára ugyanolyan módon ad lehetőséget a politikai akaratnyilvánításra. A Velencei Bizottság sem emelhet kifogást, mert nem zár ki senkit, nem aránytalan, és nem teszi az esélyeket egyenlőtlenné.Az előzetes aktus többek között létezik Franciaországban és az Egyesült Államokban is. Az előbbi esetében az „először választókra” és a lakcímet változtatókra vonatkozik, az utóbbiban pedig minden választás előtt megkövetelik, de tagállami szinten eltérő módon szabályozzák. Van ahol a választás napján is lehet regisztrálni, más államban harmincegy napos jogvesztő időt szabnak. De léteznek egyszeri regisztrációt elváró rendszerek is, például az angoloknál.
Nagy Ervin
Magyar Hírlap
Történelmi példák is azt igazolják: nem lehet gazdasági uniót hosszabb távon fenntartani politikai unió nélkül. ... Bármilyen hihetetlen, de a piacok bizalmát hosszú távon nem költséges mentőalapok felállításával, hanem a saját magunk által felállított szabályok betartásával lehet visszaszerezni. Nehezen elképzelhető ugyanis, hogy bárki pénzt fektetne be egy olyan unió ígéreteire, amely eddig hozott alapszabályait is képtelen betartatni. ... Szuverén országok pénzügyi uniója tehát csak akkor működhet, ha nincs mentőcsomag. A szuverenitás feladásával pedig nem kellene sietni mindaddig, amíg a nemzetállamok képesek helytállni döntéseikért. És csak ilyen szilárd lábakon álló országok tudnak döntést hozni a politikai unió továbbfejlesztéséről is.
Szalontay Mihály
Magyar Hírlap
Állítólag azért nem tekinthetők terrorizmusnak vagy terrorfenyegetésnek a kábellopások, mert a terrorizmus politikai célokat követ. De hát ki tudja, nem rejtőzik-e valamilyen politikai cél is az alvilág felheccelése és a vele szembeni feltűnő engedékenység mögött. Mindemellett már igazán alig érdekes, hogy a kábeltolvajok már kétszázmillió forint kárt okoztak az idén…
Sinkovics Ferenc
Magyar Hírlap
Tel-Avivban nemrégiben pogromot rendeztek az ott élő szudáni és általában afrikai menekültek ellen, akiket egy törvényhozó „a társadalom rákfenéinek” nevezett és a miniszterelnök megígérte deportálásukat. Romit Cohen-Oren, a város főügyésze ezzel kapcsolatban kijelentette: „Először nehezemre esett kimondani a ’kiűzetés’ szót, de az emberek elfelejtik, hogy az emberi jogok nemcsak azokat illetik, akik vendégekként jönnek ide, hanem azokat is, akik itt élnek”.
Magyar Nemzet
Szerkesztői megjegyzés: Ha itt mondana valaki valami ilyesfélét, az rasszista, fasiszta, intoleráns és még az Isten tudja miféle emberré változna azonnal...
Kötcsei nyaralójában tartott sajtófellépést a minap Gyurcsány Ferenc előadóművész, a Demokratikus Koalíció frontembere. Az eseményről hírt adó Blikk fényképes riportot közölt a szociálisan érzékeny politikusról, aki három teljes napon át koszttal, kvártéllyal kedveskedett a miskolci Marincsák családnak, elhalmozva őket ezernyi apró figyelmességgel....Volt is nagy öröm Kötcsén! Még a gondterhelt pártelnök homloka is kisimult a kedves vendégek jöttére, nem csoda, hogy elérzékenyült, amikor szóba jöttek a boldog avasi napok. ... A Blikk riportere megszólaltatta a vidám Marincsáknét is. „Nem sokan mondhatják el magukról - mondta a miskolc-avasi asszonyka -‚ hogy az ország volt miniszterelnöke három napig kiszolgálta őket.” Ebben megerősíthetjük Marincsáknét: bennünket még addig sem...
Pilhál György
Magyar Nemzet
A 21. században már okulnunk kell az elődök sorsából. Társadalmi és gazdasági elképzeléseink a hosszú távú munkán alapuló biztos megélhetést célozzák. Nem kívánunk spekulációs kalandokba bocsátkozni, helyette a becsületes munkával és adózással megszerzett nemzeti és magánvagyon növelésére törekszünk. Ehhez fel kell számolnunk az előző években elkövetett gazdálkodási hibákat, és talán nem is csak nekünk kell ebbe az irányba mozdulnunk, hanem az unió minden tagországának. A sikeres kilábaláshoz idő kell. Így tehát amikor a magyar kormány a saját bőrét kockáztatva konszolidálja az ország gazdaságát, a közjóra irányuló cselekedeteit támogatnunk kell. A polgárok kétharmados választási akaratát következetesen végre kell hajtani. Vigyáznunk kell azonban, mert ez az út egészen más, mint amikor örökös vezetőszáron kívánják a népeket korlátozni. Ebből mi, európai patrióták, nem kérünk.
Csizmadia László
Magyar Hírlap
Kuncze a minapi ATV-interjúban csúfos bukásnak nevezte a kormány valamennyi reformját az egészségügytől az oktatáson át a nyugdíjrendszerig. A részleteken elegánsan átsiklott, de szavaiból kicsengett, hogy a mostani kabinetet szakmailag nullának tartja. Vicces, hogy olyasvalaki beszél szakmaiságról, akinek a belügyminisztersége alatt egymást érték a maffialeszámolások, alvilági lövöldözések. A szakmaiság jegyében Kuncze Gábor kitérhetett volna rá, hogy ezeket a bűnöket miért csak most, napjainkban göngyölíti föl a rendőrség. Félt az öngóltól? Nem ez lett volna az első.
Pilhál Tamás
Magyar Nemzet