Titkos ügykezelés

Nincs különbség két totalitárius rendszer között olyan spekulációs alapon, hogy az "haladó" volt-e vagy sem, jót akart-e vagy sem, egy kiválasztott nép vagy egy kiválasztott élcsapat érdekében szórakozott-e emberek millióinak életével és halálával. Csontos János  Magyar Nemzet

2012. August 03. 16:31

Angol konzervatív filozófus: Orbán jól közelít az IMF-kérdéshez

Orbán Viktor valószínűleg jól közelíti meg az IMF-fel való tárgyalások kérdését, a nemzeti érdeket akarja az első helyre tenni, s amennyire tőle telik, biztos akar lenni abban, miszerint a hitel feltételei olyanok, hogy az ország képes legyen visszafizetni azt - mondta a Mos Maiorum nevű magyar blogoldalnak adott interjújában Roger Scruton angol konzervatív filozófus. Scruton úgy véli, minden olyan esetben csökken egy ország szuverenitása, amikor egy külföldi szervezettől kér segítséget: hiszen ezek után el kell számolnia egy nemzetközi szervezet felé saját költségvetésének felhasználásáról. Mint mondta, ennek példája látható Görögország esetében is. Mint mondta, Magyarország gazdaságilag bonyolult helyzetben van, akárcsak e térség összes országa, s rövid távú segítségre van szüksége, hogy elérje a hosszú távú stabilitást. Egy kérdésre válaszolva elismerte, hogy mindennek politikai ára lesz. De - tette hozzá - épp azért kell valakinek okos politikusnak lennie, hogy úgy kapjon jutalmat, hogy közben ezért nem fizet túl nagy árat. Egyben hozzáfűzte: az IMF-ügynek nincs igazán köze Orbán politikájához, hiszen jelenleg rengeteg olyan ország van, amely az IMF-hez fordul, s Magyarország csak ezek egyike. Az interjú készítője a "miniszterelnök manőverezésére" adott egyfajta reakcióként említette az Európában, s általánosabban véve az egész nyugati világban kialakult "magyarellenes érzületet". Scruton szerint Orbán szereti központosítani a hatalmat, de ez az ösztön teljesen emberi. S semmi mást nem tesz, mint amit e tekintetben Tony Blair tett Nagy-Britanniában, vagy Barack Obama az Egyesült Államokban.

2012. August 02. 12:29

Sarkosan fogalmazva

Még szerencse, hogy az SZDSZ és az MDF ötleteivel már nem kell számolni, ők voltak a politikai sasszézás valódi mesterei, mindent meg tudtak magyarázni, és persze mindennek az ellenkezőjét is, természetesen az ország érdekében. Szentmihályi Szabó Péter Magyar Hírlap

2012. August 02. 09:12

Tabudöngetések félideje

Másrészt sem az EU, sem az EKB, sem más nemzetközi intézmény , de még az egyes nemzeti kormányok sem tudják vagy akarják ellenőrizni az elszabadult, tág értelemben vett piaci szereplőket. Ékes példái ennek a különböző hitelminősítő intézetek önkényes leminősítései vagy az Angliából kiindult, mára nemzetközivé vált bankbotrány, amely azt bizonyítja, hogy privát kézben lévő bankok károsíthatnak meg államokat (!) a bankközi kamatlábak manipulálásával. Boros Bánk Levente  Magyar Nemzet

2012. August 02. 09:00

A Mátsik-ügy

                          Az új alaptörvény azonban radikálisan elhatárolódik mindkét XX. századi diktatúrától, és jogszabály mondja ki az emberiesség elleni bűnök elévülhetetlenségét. Mindenkinek – így az ügyészeknek és a bíróknak is – tudnia kell, hogy Magyarországon ma ez az alkotmányos rend. Mátsik Györgynek is ideje megtanulnia, ha már a lelkiismerete ötvennégy éve néma. Szerető Szabolcs Magyar Nemzet

2012. August 02. 08:52

Századvég: jelentős a Fidesz szavazóbázisa

A Századvég július végén készített közvélemény-kutatásának tanúsága szerint a politikai erőtérben csak hibahatáron belüli mozgások tapasztalhatók, a kormánypártok őrzik vezető pozíciójukat. A Fidesz előnye a legnagyobb ellenzéki párthoz képest továbbra is jelentős mind a teljes népesség, mind pedig a biztos szavazó pártválasztók körében - derül ki a közvélemény-kutató keddi,Századvég -hez eljuttatott közleményéből.A július 20. és 26. között 1000 ember megkérdezésével készített kutatás szerint a választókorúak 46 százaléka nyilatkozott úgy, hogy biztosan részt venne egy most vasárnap tartandó parlamenti voksoláson, azaz a választási aktivitás az elmúlt hónaphoz képest kis mértékben csökkent. A pártszimpátiájukban bizonytalanok aránya júliusban enyhén növekedett, jelenleg a megkérdezettek 43 százaléka tartozik ebbe a körbe. Július végén a pártok erőviszonyai nem mutattak jelentős változást. A Fidesz támogatottsága a teljes népesség körében 23 százalék, az MSZP ebben a közegben 13 százalékon áll. Az LMP támogatottsága 6, a Jobbiké 11 százalék. A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció támogatottsága 2 százalékos. A biztos szavazó pártválasztók között a Fidesz jelenleg 41 százalékon, a szocialisták 24 százalékon állnak. A választásukban biztos szavazók 21 százaléka adná voksát a Jobbikra, 8 százalékuk pedig az LMP-t juttatná a parlamentbe. A DK ebben a körben 3 százalékon áll.   MTI-fidesz.hu

2012. August 01. 22:55

A globalizáció utáni világ

Míg a kilencvenes évtizedben a nagyobb könyvesboltokban néhány métertől néhány tíz méterig terjedt azon könyvek sora, amelyek a globalizáció gazdasági, társadalmi, politikai vetületeit vizsgálták, addig az elmúlt évek során nemcsak hogy megcsappantak a globalizációról szóló művek, hanem már megjelent az első néhány cikk és könyv a posztglobalizációról, illetve megtartották az első konferenciákat is e témában. Árva László Magyar Nemzet

2012. August 01. 09:46

Elsöprő támogatás a Munkahelyvédelmi tervnek

A Századvég július második felében végzett közvélemény-kutatásának tanúsága szerint a témát ismerő és véleménnyel rendelkező állampolgárok jelentős többsége támogatja a munkahelyvédelmi akciótervet, összességében és egyes elemeinek tekintetében egyaránt. A kutatás eredményéről készített közlemény szerint a program közel összes vizsgált eleménél a válaszadók legalább háromnegyede vélekedett úgy, hogy a kormány által javasolt járulék- és adóteher-csökkentés szükséges, támogatásra érdemes intézkedés.   MTI

2012. August 01. 09:31

Matrózok Erdélyből

Nem sikerült a törvényeket és az alkotmányos rendet semmibe vevő román balliberális hatalom terve, hogy népi felhatalmazást kapjon a legrettegettebb politikai ellenfél, a jobbközép politikát képviselő Traian Basescu államfő jogtalan eltávolításához. Bár a szavazók egy tekintélyes hányada – mintegy negyven százaléka – fontosabbnak tartotta a korábbi megszorítások miatt büntetni Basescut, mint kiállni a demokratikus értékek, a jogállam mellett, a többség távol maradt az urnáktól, s ezáltal érvénytelenítette az elnök leváltását célzó népszavazást. Ez pedig óriási bukás a Victor Ponta miniszterelnök vezette kormánynak, hiszen az első, 2007-es próbálkozás után immár másodszor törik bele a szociáldemokraták és liberálisok bicskája a gyűlölt ellenség kiiktatásába. Pataky István Magyar Nemzet

2012. August 01. 09:17

Az erő forrása

Most vasárnap a vizes lepedő helyett a pezsgőt húzhattuk elő. Egy röpke hétvége elég volt ahhoz, hogy a teljes éremkollekciót begyűjtse a magyar küldöttség, boldogságot szerezve az egész nemzetnek. Nem kell már számolgatni a napokat. Elmondhatatlanul hiányoztak ezek a sikerek, mindannyiunknak szükségünk volt arra, hogy végigkövessük Szilágyi Áron hihetetlenül magabiztos, parádés vívását, a cselgáncsozó Ungvári Miklós menetelését és a szintén dzsúdós Csernoviczki Éva katarzisos bronzmeccsét. Sikerek, amelyek valamennyi magyar számára ugyanazt jelentik. Mező Gábor Magyar Hírlap

2012. August 01. 08:56
<< Első< ElőzőKövetkező> Utolsó>>

156. oldal/189