Fricz Tamás: Posztkommunista baloldal - legyőzetés után szétforgácsolódás
Az április 6-i országgyűlési választások után joggal mondhatta politológus és nem politológus, hogy 25 évvel a rendszerváltás után, egyfajta „második” rendszerváltással az egyesült posztkommunista baloldalt sikerült legyőzni és középpárttá zsugorítani. Vasárnap viszont már több történt: bekövetkezett e baloldal szétforgácsolódása és kispártosodása.
Úgy tűnik, hogy Magyarországra ismét megérkezett a „varsói expressz” (vagyis a lengyel politikai minta). Ez először korántsem volt örvendetes fejlemény, akkor aligha vártuk a lengyel gyorsvonatot: 1993-ban, a második teljesen szabad választáson Lengyelországban a posztkommunista erők visszatértek a kormányzati hatalomba, s rá egy évre Magyarországon, szintén a második szabad választáson a kommunista párt máig jogutódja, az MSZP abszolút többséget szerzett a parlamentben.
Az első varsói expressz tehát a posztkommunisták visszatérését jelentette. A második expressz, kicsit ugyan megkésve, de április 6-án és május 25-én megérkezett hazánkba. Lengyelországban a kétezres évek közepére a posztkommunista politikai tábor belső ellentétek, korrupciós ügyek és morális züllés következtében széthullott, 2006-ban a radikális jobboldali Jaroslav Kaczynski Jog és Igazságosság Pártja (PIS) vezette kormánykoalíció került hatalomra, majd a koalíció szétbomlása után 2007-ben a Donald Tusk által irányított jobbközép, liberális-konzervatív Polgári Platform (PO) vette át a kormányrudat. Lengyelországban ekkortól kezdve kialakult egy valóban új, posztkommunizmustól megtisztított politikai váltógazdaság a mérsékelt és a radikális jobboldali erők között, s tart a mai napig.
Nos, úgy néz ki, hogy ez a második, immáron valóban várt varsói expressz befutott ez év tavaszán a Nyugati pályaudvarra. Április 6-án a Fidesz–KDNP egymás után másodszor is elsöprő, kétharmados parlamenti mandátumtöbbséget érő győzelmet aratott az egyesült baloldal felett, s ki lehetett jelenteni: a posztkommunista erők súlyos, történelmi vereséget szenvedtek, néppárti, váltópárti pozíciójukat elvesztették és középpárttá süllyedtek vissza.
Ami pedig vasárnap történt, az az áprilisban elindult folyamatok folytatása: az európai parlamenti választásokon a múltat képviselő baloldal – akárcsak tíz évvel ezelőtt Lengyelországban – immáron nem csak legyőzetett, de szét is esett.
A részletekbe terjedelmi okok miatt nem belemenve nézzük meg, mi a legfontosabb belpolitikai üzenete a vasárnapi EP-választásoknak. A legfontosabb tény: a Fidesz–KDNP másfél hónap alatt 45-ről csaknem 52 százalékra növelte a támogatottságát, bebiztosítva ezzel meghatározó, domináns pozícióját a magyar politikai és pártéletben.
Ez a választás – bármennyire is alacsony volt a részvétel, ami ilyen gyorsan egymás után következő két országos választásnál nem meglepő – utólag is markánsan cáfolja az álbaloldali pártok korábbi kritikáját, mely szerint az országos választások során a választási rendszer miatt a Fidesz felé lejtett a pálya.
Ezúttal teljesen tiszta és átlátható, pártlistás, arányos választások mellett még növelte is előnyét a Fidesz! Másfelől azzal, hogy a Fidesz után végzett pártok egyike sem közelítette meg még a 20(!) százalékot sem, azzal a következménnyel jár, hogy a jobboldali néppárti szövetségnek jelenleg nincs potenciális váltópártja a politikai palettán, beleértve a bal- és a jobboldalt is!
A Jobbik megtorpant – nem tudni, mennyiben játszott ebben szerepet a spionbotrány, de javítani biztos nem javította a Jobbik helyzetét –, épphogy megtartotta a középpárti státuszát, de váltópárttá még korántsem tudott válni. És ebben van a különbség Lengyelország és Magyarország között: amíg a lengyeleknél a radikális jobboldal Lech Kaczynski vezetésével valós esélyekkel hívja ki jövőre a kormányzó mérsékelt jobbközép pártot, addig a Fidesz–KDNP számára a Jobbik még nem jelent reális veszélyt. (Persze négy év igen hosszú idő a politikában.)
A magyar politikatörténet félelmetesen ismétli önmagát: a dualizmus kora óta jellemző a magyar parlamenti pártviszonyokra, hogy rövid idő után létrejön egy nagy, domináns vagy hegemón politikai képződmény, s hosszabb távon uralja a politikai életet. Gondoljunk az Osztrák–Magyar Monarchia idején a Tisza Kálmán és Tisza István nevével fémjelezhető „centrális” jobbközép kormánypártokra, majd a két világháború között a Bethlen István, Teleki Pál és mások által vezetett Egységes Pártra mint jobboldali pártszövetségre. Inkább elfelejtenénk, de a második világháború utáni kommunista diktatúra is egy párt, pontosabban pártállam – először a Rákosi vezette MKP, majd a Kádár által uralt MSZMP – antidemokratikus uralmára épült.
És most úgy tűnik, hogy a Fidesz–KDNP „beleilleszkedik” a magyar politika hagyományaiba, s nagy eséllyel létrehozhat egy központi politikai hatalommal rendelkező, ám a modern parlamentáris demokráciáknak minden szempontból megfelelő időszakot.
Hogy miért tér vissza erre a (párt)politikai berendezkedésre újra és újra a magyar társadalom, a magyar nemzet? Talán azért, mert a magyar emberek valóban békére vágynak, valóban belefáradtak a szélsőséges megosztottságba, a nemzeti erők belső vitákban történő szétforgácsolódásába.
S talán azért, mert úgy érzik, nem rossz kezekbe kerülhet a centrális politikai hatalom. Mert mindig a valóságos ember a fontos, s nem a ráaggatott jelzők sokasága.
És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy milyen eredmény született volna, ha nem csak a „városállam”, Budapest, hanem a vidék is elmegy nagyobb számban szavazni…
Fricz Tamás
mno
Bayer Zsolt: Összeesküvések
Vannak hírek, melyek óriási hullámokat vetnek odaát, az „Entzen túl”, ám valami rejtélyes oknál fogva idehaza egyszerűen meg sem karcolják a nyilvánosság amúgy is érzéketlen és buta felszínét. (Ebből is láthatjuk, hogy az „Entzen túl” (Entz: osztrák folyó) az tényleg nagyon messze van olykor. Nem hiába lett ebből az „Entzen túlból” meséink Óperenciás tengere. Vö.: Ober Entz = „óperenc”, vagyis az Entzen túl.)
Lássuk tehát a tényeket: Silvio Berlusconi pártja, a Forza Italia azonnali vizsgálatot követel az olasz államfőtől és az Európai Uniótól, ugyanis a volt amerikai pénzügyminiszter, Timothy Geithner arról számol be a „Stress Test: Reflections on Financial Crises” című memoárjában, hogy mindenekelőtt Németország és Franciaország nyomására állították félre Berlusconit még 2011-ben.
Geithner – az MTI beszámolója szerint – egészen konkrétan azt írja: Az EU „egyes képviselői” 2011 őszén azt akarták, Washington ne támogassa a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) abban, hogy támogassa Olaszországot, egészen addig, ameddig le nem váltják Berlusconit. Meglepő módon Obama elutasította ezt a felvetést. Később maga Berlusconi is megerősíti ezt a tényt, mondván, hogy az amerikai elnök „igazi barátként viselkedett vele”.
Ennek a verziónak homlokegyenest ellentmondanak a Corriere della Serának nyilatkozó névtelen uniós források. A névtelenségbe burkolózó európai hivatalnokok arról számolnak be, hogy minden pontosan fordítva történt: 2011-ben az Egyesült Államok akarta eltávolítani a kormány éléről Berlusconit. Ugyanebben a cikkben megemlítik Alain Friedman olasz újságíró könyvét, amelyben egyebek mellett az olvasható, hogy Giorgio Napolitano olasz államfő 2011 nyarán kapcsolatba lépett Mario Montival Berlusconi leváltásának ügyében.
Ennél is érdekesebb a Financial Times rovatvezetőjének, Peter Spiegelnek a cikke. Spiegel arról számol be, hogy a 2011. november 3-án kezdődött G20-csúcstalálkozón Angela Merkel bejelentette, mindaddig nem járul hozzá semmilyen olaszországi támogatáshoz, ameddig Berlusconi a helyén van. A Wall Street Journal pedig arról ír, hogy Merkel gyakorolt nyomást Napolitano köztársasági elnökre Berlusconi megbuktatása érdekében.
Maga Silvio Berlusconi most május 14-én adott hosszú interjút a Die Weltnek. Ebben úgy fogalmaz, hogy kormánya bukását „meghatározott gazdasági és politikai körök okozták”. Ebben az interjúban ismételten hivatkozik Geithner könyvére.
A GB Times című angol internetes lap pedig arról ír, hogy a Geithner által közöltekhez kísértetiesen hasonló információkról számolt be Zapatero volt spanyol miniszterelnök, valamint Hans-Werner Sinn, a Német Statisztikai Intézet elnöke.
A The Telegraph internetes kiadása egyenesen „alkotmányos botrányt” és „monetáris diktatúrát” emleget, és arra figyelmezteti olvasóit, hogy az Európai Központi Bank egykori olasz igazgatósági tagja, Lorenzo Bini-Smaghi szintén könyvet írt, amelyben arra utal, hogy Berlusconi megbuktatását azt követően határozták el, hogy a volt olasz miniszterelnök megfenyegette az uniós vezetőket: országa vissza fog térni a lírához.
A The Daily Bell újságírója, Anthony Wile már 2012-ben foglalkozott Berlusconi eltávolításának körülményeivel. Erre most májusban emlékeztette is olvasóit. Wile megfogalmazása szerint az európai hatalmi elit számára „nem komfortos” együttműködni Berlusconival, ők Montit választották. Szerinte ennek tudható be, hogy Berlusconi ellen hatalmas jogi és médiatámadás indult. Wile szerint az európai politikai-hatalmi elit a különböző gazdasági eszközöket a „saját érdekei mentén használta és használja fel”.
Nos, mindez „Ober Entz” élénk érdeklődést és visszhangot váltott ki. Nálunk szinte semmit. Pedig ez az életünk – és ez az EU működési mechanizmusa. Innen érthető meg mindaz, ami velünk (is) történik. Így válik nyilvánvalóvá, miért jelent politikai öngyilkosságot az IMF „segítségének” elfogadása, s hogy az európai nagyhatalmak (és az USA) milyen érdekek által vezérelve és milyen eszközök bevetésével írják felül bárhol a világon a demokráciát, a demokratikus közösségek döntéseit.
Berlusconinak nem sikerült megvédenie önmagát, s ami fontosabb, nem tudta megvédeni hazája demokratikus döntését. Jó, ha tudjuk, ugyanezt a forgatókönyvet írták meg Magyarország és Orbán Viktor számára is. Számításukat és terveiket pedig kizárólag a Békemenet fellépése hiúsította meg.
A vasárnapi európai parlamenti választások előtt nem árt végiggondolni, hogy a következő ciklusban ki és kik képviselhetik valójában a nemzeti érdekeket.
Azok-e, akik a „több Európát” jelszavával készségesen kiszolgálnának bármilyen nagyhatalmi igényt, s akik mind a mai napig az IMF üdvözítő voltát zengik? Esetleg azok, akik egyszer csak nem értik, mit jelent a konspiratív találkozó egy orosz ügynökkel? Vagy azok, akik tudják, miért és mi ellen kell vállalniuk a küzdelmet, akik már megharcolták az elmúlt négy évben a harcok javát, és akik felelősséget is tudnak vállalni.
Emlékezzenek Orbán szereplésére az Európai Parlamentben, az ordítozó Cohn-Bendittel szemben. És gondolják végig Berlusconi sorsát.
Aztán menjenek el vasárnap, és hozzanak felelősségteljes döntést. Hogy ne a demokrácia háta mögött történjenek a dolgok, és ne a demokrácia esküdt ellenségei hazudozzanak a nemzeti érdekekről.
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap
Bayer Zsolt: Béla - 2. rész
Nézem a Bélát. Béla leszegett fejjel, némán halad az újságírók között. Léptei határozottnak tűnnek, de Béla menekül. Alig várja, hogy kint legyen, hogy egyedül legyen, hogy csend vegye körül és nyugalom. Hogy ne is legyen.
Nézem Bélát, ahogy érkezik. Eldugva érkezik. Vona és Mirkóczki háta mögött bújik meg. A pártelnök és a szóvivő körülveszi, körülfolydogálja, nehogy véletlenül hozzáférjen egy sajtómunkás. És beszélnek helyette. Hogy aljas lejáratás, meg különben is a Fidesz, és a Béla teljesen feddhetetlen.
Nézem Bélát a nemzetbiztonsági bizottság ülése után. Ahogy kijönnek. Úgy jönnek ki, ahogy bementek. Elöl Vona és Mirkóczki, mögöttük eldugva a Béla. Az újságírók kérdeznek a Bélától valamit, ő nekifog a válasznak, de Vona eléje nyomakodik, és folytatja. A Béla helyett. Aztán meg is mondja az újságíróknak, hogy most tőle kérdezzenek, tőle lehet kérdezni, a Bélától nem. Mert a Béla nem ér rá. A Bélát várják Szegeden. (Aztán a szegedi programot a Jobbik lefújja. Nehogy kérdezzenek valamit a Bélától…)
Nézem a Vonát. Vagy a hülyék vagy a kétségbeesettek magabiztosságával áll a stúdióban. És beszél. Azt mondja, ő bizony hibának tartja, hogy a Béla nem állt szóba az újságírókkal. Mondja ezt azok után, hogy ország-világ szeme láttára tiltotta meg a Bélának, hogy szóba álljon az újságírókkal.
Azt is mondja a Vona, hogy neki bizony nem mutattak semmiféle bizonyítékot a Béla ellen, pedig elvárta volna. Mert hát mégis ő az elnök, vagy mi a csoda. Neki jár a bizonyíték.
Úgy mondja ezt a Vona, hogy pontosan tudja: mivel nem tagja a nemzetbiztonsági bizottságnak, így nem kaphat semmiféle tájékoztatást a minősített adatokról. Az adatok titkosak – az ügy természetéből fakadóan.
Ezzel természetesen a Vona is tisztában van, de annyit már megtanult a baromi nagy, nemzetért vívott harc közben, hogy miképpen kell elterelni a szót, miképpen kell hazudozni, félrebeszélni, öntudatos hülyének lenni a nyilvánosság előtt. És úgy tenni, mintha ők lennének a gyöngyharmat, s bárki más a trágyalé.
Azt is mondja a Vona – újságírói felvetésre reagálva, ostoba arcán erőltetett, kínos vigyorral –, hogy „miért, mit jelent az, hogy konspirálva? Azt jelenti, hogy nem kötötte az ön orrára, mikor fog találkozni orosz diplomatákkal? Vagy hogy nem abban a kávézóban találkoztak, ahol szoktak?”
Nem. Nem ezt jelenti. És ezt a Vona is tudja, mert nem teljesen hülye, csak szelektíve, hogy ne mondjam, politikailag vezérelten hülye ő. A konspiráció mibenlétéről egy óvodással is lehetne dolgozatot íratni nagyjából öt perc előkészítés után. De a Vona természetesen most nem érti, mi az.
Nem érti, mert nem értheti. Mert a Vona és a Jobbik mára elhitte magát. Nem csak azt hitték el, hogy ők majd lesznek valakik, de azt is, hogy ők érinthetetlenek. Ebből következően rohan a szánalmas végkifejlet felé. A Béla némán, fejét leszegve menetel ugyanarra. A Vona hangosan, öntudatosan mondja menetelés közben a baromságokat.
S az út végén ott lesznek azok a hang- és képfelvételek, amelyek alátámasztják a Béla bűnösségét. Mert a Szolgálatok hál’ istennek nem a Vonához hasonló hülyékből állnak. És amikor a Bélát majd elítélik, a Vona akkor is öntudatosan és ellentmondást nem tűrően fog hülyeségeket beszélni.
Éppen, mint a komcsik. Ahol ezek összeérnek. Mint a Béla meg a Vona. Meg a többi. Akik most majd lassan tényleg elhiszik, hogy a Fidesz, meg az Orbán, meg az amerikai alelnök, meg a cionisták, meg a meleglobbi leszólt, és a magyar titkosszolgálatok nekifogtak lejáratni a szegény Bélát.
És megfigyelték, mindenki konspirált a Bélán kívül, és hamis bizonyítékokat gyártottak, mert így épül fel a jobbikos világ. Hogy van a mindenki más, és a mindenki más csupa-csupa gazember, összeesküvő, hazaáruló, zsidó, cigány, nem jó magyar, és vannak ők. Az igaziak. A jó magyarok, a hazafiak, a derekak, az igazak, a bölcsek, akik tudják.
Van a mindenki más meg a Béla meg a Vona. Meg a vizslakölykök.
Olyan egyszerű ez, mint egy ácskapocs. Mint a Vona. Meg a híveik. Akik köpködnek a tereken. Tényleg egy csőcselékünk van. Meg a Béla és a Vona. Akik mind-mind feltételezik egymást.
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap
Bayer Zsolt: Béla
Mivel a Jobbik ez idáig szinte kivételezett helyzetben volt, és élvezte a nyugalmat, amelyet a média és a politikai ellenfelek biztosítottak számára, az elmúlt hetek történései láthatóan megviselték a pártot. A Gaudi-Nagy és Morvai-féle performance a parlament alakuló ülése alatt rávilágított a szavazótábor egy részének nyilas-ávós házmester mentalitására és persze az ugyanilyen mentalitással rendelkező prominensek lelkivilágára. A baloldali média és politika az elmúlt hónapokban többször leírta és elmondta, hogy a Jobbik nyugalmát a Fidesz biztosítja, természetesen saját politikai érdekei által vezérelve. Ennél nagyobb ostobaságot aligha lehet mondani. Vessen mindenki egy pillantást a Jobbik-közeli sajtó elképesztő Fidesz-gyűlöletére, nézze meg a választási eredményeket, ott lett legerősebb a Jobbik, ahol egykor az MSZP volt a legerősebb. A Jobbik szavazótáborának legnagyobb része az MSZP egykor volt szavazótáborából verbuválódott. Lásd még a Bolgár úr műsorában „comingoutoló”, baloldali érzelmű szavazót, aki a „cigánykérdés” miatt szavazott a Jobbikra. Szóval ez a Fidesz–Jobbik titkos szövetségről szóló balos legenda a legnagyobb marhaságok egyike az összeesküvés-elméletek széles mezején. A Jobbik és az MSZP szavazótábora ér ugyanis össze, a Jobbiknak pedig kizárólag a senki földjén vannak szövetségesei (Hatvannégy vármegye, Betyársereg!). A további szövetségesek pedig Keleten keresendők. Mert hát erről szól a Kovács Béla-ügy. Amely ügynek – eddig legalábbis – legérdekesebb fejleménye a baloldali mainstream média „ügykezelése”. Nevezett média ugyanis első reakcióként a Fidesznek és a kormánynak esett neki. A Népszabadság így ír szerkesztőségi vezércikkében: „A Fidesz módszereiről viszont már mindent tudunk. Az aktuális politikai ellenféllel szemben az ideális pillanatban habozás nélkül veti be az állam összes, elvben pártsemleges eszközét, rendőrséget, ügyészséget, titkosszolgálatot. Olyasmit szivárogtatnak ki jól időzítve, ami, ha igaz, azonnal cselekvésre kellett volna késztesse a hatóságokat, amikor a tudomásukra jutott, ha pedig nem igaz, akkor viszont bűncselekmény bedobni a köztudatba. Gond nélkül váltanak célpontot: mikor kit tartanak veszélyesnek magukra nézve. Ott állnak a dossziék glédában, csak szólnak fentről, hogy most X.-ről kéne egy kapucnis fotó, most Y.-ról egy ingatlanügy, nem is, inkább Z.-ről valami kompromittáló. »Mi? Hogy nem az amerikaiaknak, hanem az oroszoknak? Kár. Na mindegy, jó lesz ez is...«” (Jaj, gyerekek! Majd az emlékirataimban elmesélem, kitől is jött a kapucnis fotó! Meg fogtok döbbenni.) A Népszava lényegében ugyanezt öblögeti szegény hülye Dési János által: „Nincs a történteken mit csodálkozni. A Fidesz az ellenfeleit előszeretettel intézi el büntetőjogilag. Torgyán és a fia vagy éppen Szabadi, Hagyó, Hunvald, Dávid Ibolya, Herényi stb. Így megy ez. Elszemtelenedtek, mint Berija, akkor majd helyrerakjuk őket büntetőjogilag.” Ebben a kórusban (tényleg! Akkor most ki is védi a Jobbikot?) üde kivételnek számít az Index írása: „Túl nagy tétje van annak, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal feljelentése alapján a Legfőbb Ügyészség kérte Brüsszeltől Kovács Béla mentelmi jogának felfüggesztését, méghozzá azzal az indokkal, hogy a jobbikos EP-képviselő az Európai Unió ellen, Oroszországnak kémkedett. Bár hivatalosan keveset vagy szinte semmit nem lehet tudni, de éppen ez az, ami miatt bizonyosan pontosak a kormány szócsövének is tekinthető Magyar Nemzet állításai: éppen a kémügyek azok, ahol általában minden, az üggyel kapcsolatos részlet titkos. Sőt, nemcsak a részlet, de még az alapinformációk is. Éppen ez erősíti meg a gyanút, hogy itt valóban nagyon súlyos ügyről van szó. (…) Az Indexnek név nélkül nyilatkozó, de a hírszerzés területét testközelből ismerő források éppen ezért nem valószínűsítik, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal egy koncepciós eljáráshoz asszisztálna, vagy felsőbb utasításra megalapozatlanul tenne feljelentést egy ilyen ügyben, ehhez ugyanis Kovács orosz sztorija túl meredek. Ahogy egyikük fogalmazott, ez »blöffnek kicsit durva lenne«. (…) A jobbikos kémbotrány kirobbanásakor Kovács Béla az újságíróknak azt mondta: szeretné, ha a parlament nemzetbiztonsági bizottsága nyilvánosan tárgyalná az ügyét. Ez viszont nonszensz és teljességgel kizárt, és ezzel nyilvánvalóan Kovács Béla is tisztában van, vagy ha ő nem, akkor pártja nemzetbiztonsági szakértői. Egy ilyen eljárás tele van államtitkokkal (…), így kizárt, hogy akár egy ezzel kapcsolatos nemzetbiztonsági ülés, akár egy büntetőügy teljesen sajtónyilvános legyen, erre korábban és a jövőben sem lesz példa. A Jobbiknak viszont remek lehetőség arra, hogy a közvélemény felé azt kommunikálja, hogy ő transzparenciát és teljes átvilágítást akar, bezzeg a Kovács Bélát lejárató hatóságok és politikusok titkolóznak.” Hát ez lenne a lényeg. Úgyhogy óvatosan a Bélával. A baloldali sajtó pedig lassan összeülhet kitalálni, hogy ha további disznóságok derülnének ki a Jobbikról, azt hogy lehetne mégis a Fidesz és a kormány nyakába varrni. Természetesen úgy, hogy közben tovább éljen a Fidesz–Jobbik-együttműködés legendája. Bayer Zsolt Magyar Hírlap
Körmendy Zsuzsanna: Biszku, a mór
Zokog a balliberális oldal. Dobog az érző szívük, az élemedett korú Biszku Béla iránti megértő rokonszenvük irányítja minden sorukat.
Szimbolikus ítéletért kiáltanak, sarat dobálnak mindazokra, akik szerint az utolsó utáni pillanatban vagyunk ahhoz, hogy az ’56-os sortüzek elrendelésében is felelős akkori belügyminiszter fölött ítélet szülessen. A baloldal megnyugodhat: az ítélet mindenképpen szimbolikus, hiszen az az ember, aki a tárgyaláson megjelent, egész 1956 utáni életét nyugalomban, jólétben és megelégedettségben élhette le, belügyminisztersége óta fél évszázad és nyolc év telt el, nem háborgatta őt senki.
A megtorlás éveiben felkelők százai, fiatal, életerős, nagyszerű férfiak és nők rettentő, nyirkos cellákban várták halálos ítéletüket, ami nem késett. 335 embert végeztek ki a Kádár-rendszerben 1956-ért, történészek szerint ez a szám valószínűleg nagyobb volt. Nem volt bűnük, csak az, hogy elegük volt egy szolgarendszerből, abból, amit a Biszku-félék működtettek, szovjet fegyverek által fedezve gyáva életüket, teljes biztonságban. Dokumentumok bizonyítják, hogy Biszku Béla kevesellte a kivégzéseket.
Lehet-e más, mint szimbolikus bármilyen ítélet ma, 2014-ben a Biszku-félék fölött? Ki sajnálta meg a 25 éves Tóth Ilonkát? A 18 éves Mansfeld Pétert? És derékba tört életükért mind a többieket? Van itt szimbólum más is. A lényegről kellene beszélni. Arról, hogy a rettegett belügyminiszter éppen 1957. március 1. és 1961. szeptember 13. között volt hivatalban.
A legutolsó kivégzés 1961. augusztus 26-án történt, Nickelsburg László műszerésznek, a Baross téri csoport vezetőjének vették el az életét. Kivégzése után alig több mint két héttel Biszku már nem volt belügyminiszter. A mór megtette kötelességét. Erről a megtorlás idejére eső, Biszkura szabott, testhezálló feladatról kellene cikkezni, nem arról, hogy az öregembernek a bírósági tárgyaláson zsámolyra kellett tennie a lábát.
Volt másik zsámoly is. A felakasztandók lába alatt. Ez is megér egy emlékfutamot. A nyakcsigolya széthúzódása öntudatvesztést, légzésbénulást okoz, ám a szív makacs, akkor még nem áll le. Ahhoz még kell egy negyedóra az örökkévalóságból. S mivel a halál beálltához a felfüggesztés nem elég, hozzá zuhanás is szükséges. Ehhez kell a zsámoly, amit kirúgnak a szerencsétlenek lába alól. Biszku belügyminiszter feltehetően egyetlen akasztott ember alól nem rúgta ki a zsámolyt. Ő csak az akasztással végződő letartóztatásokra vonatkozó javaslatokat terjesztette föl.
Biszkut a mai napig irgalmas nővérek gondozzák, akikről nem hírlik, hogy keresztény voltukat megtagadva kommunistavadász terroristanőkké vedlenének át. Amikor Képíró Sándort, akire nem lehetett rábizonyítani, hogy csendőr századosként az újvidéki razziában való részvételekor gyilkosságot követett volna el, első fokon fölmentették, a Simon Wiesenthal Központ Utolsó esély elnevezésű nácivadász programjának működtetői mély csalódottságukat fejezték ki.
Képíró ürügyén siettek megbélyegezni a magyar államot, gyalázni országunkat, kijelentették, az ítélet „legalább részben a magyarországi politikai légkörnek és a holokauszt helyi elkövetőinek elítélésére irányuló akarathiányának tulajdonítható”. Pedig azt a másik öregembert nem ketten támogatták, hanem hordágyon, infúzióra kötve tolták be a tárgyalóterembe, s a Dávid-csillagot viselő ifjú vehemensek hangoskodása miatt még a bíró is szót emelt. Képíró meg is halt nem sokkal az ítélethirdetés után.
Ügyének tárgyalásán valaki bekiabált: „Biszku Bélát miért nem hoztátok ide?” A mai zokogók közül akkor senki egy könnycseppet sem törölt ki a szeme sarkából, nem kiáltott szimbolikus ítéletért, nem látott sehol sem aggastyánt. Képíró nem volt öregember, ő átkozott náci volt.
És Biszku Béla? Ő mi volt?
Repesve várjuk a Biszku-pártiak humánus véleményét. Mondjuk a többfunkciós zsámolyról.
Körmendy Zsuzsanna
Magyar Nemzet
Öt évnyi teljesítmény: Az MSZP brüsszeli képviselőinek magyargyűlölő performanszai - rövid összefoglaló az MSZP brüsszeli hazaárulásáról
Az Európai Parlament különleges mintadarabjai öngólt lőttek – Tabajdiéknak nem jött be a feljelentés-biznisz
„A ’Polgár vallomásai’-nak első két fejezetét nem engedem külföldi nyilvánosság elé; nem akarom, hogy ezt a szomorú vallomást, a magyarságnak ezt a vádiratát idegenek is olvassák. Magyarul, magyaroknak, igen...De az idegen ne tudjon minderről.”
(Márai Sándor, Hallgatni akartam című kötetéből)
Amit Márai kifejezett, csak nálunk furcsaság. Máshol norma. Egy friss példa: Algériában az április 17-i elnökválasztáson negyedszer is győztes Buteflika mögött másodikként végző Ali Benflis volt miniszterelnök hazájában a kampány idején a legélesebb szavakkal ítélte el ismételten azt, hogy szerinte a választások pályája durván lejt a hatalmon lévő elnök irányába.
Amikor ugyanezt az algériai spanyol nagykövet kifogásolta, igen erős indulattal utasította rendre őt azzal, hogy „az ilyen viselkedés, az ilyen durva beavatkozás egy más ország belügyeibe ellentétes a diplomácia legelemibb normáival”.
Ezzel együtt, ha egy népet az Európai Unióban gumilövedékkel lőnek és viperával vernek a „rend” azonosítójuktól megfosztott őrei, netán egy képviselőjüket úgy verik véresre, mint tették azt a fideszes Révész Máriusszal 2006-ban, a vészharang megkongatása érthető. De azt a négy képviselőt, akik a volt moszkovita diplomata, Tabajdi Csaba vezetésével Brüsszelben öt éven át a motorjai voltak a Magyarország elleni kampánynak, ilyen atrocitások sem őket, sem képviseltjeiket nem érték. Objektív szemmel nézve a legdurvább incidens busás fizetésük rendszeres felvétele volt teljesítményükért.
Az Európai Parlament (EP) e négy szocialista tagja – Tabajdin kívül Göncz Kinga volt külügyminiszter, Gurmai Zita és Herczog Edit – azonban a sárral hazadobálást Brüsszelben és brüsszeli tógában más helyszíneken olyan intenzitással és gyakorisággal végezték, amely példa nélküli a közösség történelmében. Jutalmuk az emancipálódott magyar nép elfordulása lett. Sőt, még pártjuk sem díjazta azt, amit tettek: Tabajdi, Göncz és Herczog nincs az új MSZP-s EP-listán.
Az alábbiakban terjedelmi korlátok miatt csak töredékes ízelítőt kínálunk kontraproduktív ténykedésükről - ha egyáltalán íznek nevezhető az, amit ők tettek.
* * *
2010. június 10.
Két hét sem telt el a Fidesz-KDNP koalíció megalakulása után Tabajdi Csaba megafont ragadva vetítette előre annak a veszélyét, hogy az unió 2011. januárjától fél éven át tartó uniós elnöksége kudarc lesz. (Nem lett az.) Arról hallgatva, hogy az országot a csődtől 20 milliárd eurós (a balliberális sajtó által „gigahitelnek” nevezett paksi szerződés értékének kétszerese a semmiért) hitel mentette meg nyolcéves félrekormányzásuk után. Melynek során Szlovákia nem csak beért bennünket gazdaságilag, de messze maga mögött hagyott bennünket; a munkanélküliség több mint a duplájára nőtt, az államadósság pedig az égbe szökött, miközben Magyarország a túlzott deficiteljárás vádlottjainak padján ült, lábbilinccsel odaláncolva.
2010. július 6
Martin Schulz, az EP szocialista frakció akkori vezére – ma az EP távozó elnöke - egy nemzetközi sajtókonferencián fejezte ki (netán a szocialista kvartett sugallatára) súlyos aggodalmát a hat hete kormányon lévő budapesti kormány médiaszabadságot korlátozó gyakorlata miatt.
2010. szeptember 7.
Göncz Kinga az akkor négy év múlva következő hazai választásokról azt nyilatkozta, hogy azokon a kisebb pártok számára még a részvétel is „lehetetlenné válik”. Mint ismeretes, az őt küldő MSZP a számukra a második Moháccsal felérő választási eredményeket most azzal is magyarázták, hogy mindenféle bizniszpártok indultak el rajta. (A két, egymással ellentétes vádat a külföldi sajtó mindenfajta kétely nélkül kürtölte világgá.) Tabajdi delegációvezető pedig már uniós beavatkozást sürgetett Magyarország ellen, ahol „felszámolják a demokratikus intézményrendszert, valamint eltüntetik a fékek és ellensúlyok rendszerét”.
2010. szeptember 11.
Göncz Kinga a Fapados Alapítvány 100 nap – Becsapott Magyarország című budapesti konferenciáján kijelentette, hogy informális beszélgetéseken Brüsszelben már „felmerült”: Orbán Viktor és Magyarország „ezzel a kormánnyal” nem alkalmas az EU soros elnöki tisztének betöltésére. Majd hozzátette, szankciókra számíthatnak azok az országok, amelyek nem tartják a hiánycélt. Mondta Göncz, akinek kormánya 2004 és 2010 között egyetlen percre nem tudta a költségvetési hiányt az előírt 3 % alá szorítani. És jósolta ezt arról a kormányról, amely tavaly június 21-én kihozta az országot a túlzottdeficit-eljárás alól annak ellenére, hogy az Európai Bizottság (EB) átlátszóan hamis előrejelzésekkel hosszú időn át érdemtelenül ott tartotta.
2010. december 14.
A 2006 őszén néma leventeként viselkedő Tabajdi Brüsszelben kijelentette, Magyarország kormánya – miközben az EU elnöksége átvételére készül – súlyosan korlátozza otthon a demokráciát, a szólásszabadságot és a szakszervezetek jogait.
2010. december 21-23.
Az EP szocialista, liberális, zöld és kommunista frakciói össztüzet zúdítottak a magyar médiatörvényre, a magyar sajtó halálát vizionálva és uniós beavatkozást sürgetve. Miközben például sem a görög, sem a bolgár EP-képviselők egyikének se jutott eszébe hasonló hangon Brüsszelben saját sajtójuk haláláról szólni, noha a még a Magyarországot nagyon nem kedvelő amerikai Freedom House szerint is náluk jóval kevésbé szabad a sajtó helyzete.
2011. január 10.
Gurmai Zita az uniós elnökséget elkezdő Magyarország kormányát azzal vádolta, hogy otthon puha diktatúrát vezetett be.
2011. január 13.
Göncz Kinga örömmel újságolta a vezető uniós szakhetilap, a European Voice őt interjúvoló újságírójának, hogy szocialista frakciója már tanulmányozza, miként lehet megvonni Magyarország szavazati jogát. Miközben Magyarország brüsszeli állandó EU-képviselete Göncz fiát, a nyilván nélkülözhetetlen Benedek Mártont kérte kölcsön az Európai Bizottságtól (EB) a fél éves (anyja jóslata szerint „kudarcos”) magyar elnökségre.
2011. január 19.
Az EP strasbourgi ülésén Orbán Viktor miniszterelnök verte vissza a szocialista Swoboda, a zöld Cohn-Bendit és a liberális Verhofstadt frakcióvezérek, valamint képviselőtársaik vádjait úgy, hogy a fél Magyarország által nézett vita jelentősen hozzájárult a 2014-es jobboldal ismételten kétharmados győzelemhez. A vitában a kormány ellen kirohanók egyike volt az időközben „konzervatív jobboldalivá” vedlett, az MSZP pénzügyminisztereként a gazdaságot visszafogó és az embereket kegyetlenül sújtó megszorító csomagjáról megismert Bokros Lajos EP-képviselő.
2011. február 15.
A szocialista, liberális, zöld és kommunista frakciók a magyar médiatörvényt elítélő határozati javaslatban állapodtak meg, amelyet Tabadji Csaba is aláírt. A javaslat tele volt tárgyi tévedésekkel, csúsztatásokkal és megalapozatlan feltételezésekkel, miközben kötelezettszegési eljárás lefolytatásával fenyegetett. Ugyanezen a napon lapunknak adott interjújában Joseph Daul, az EP legnagyobb, néppárti frakciójának elnöke kijelentette, soha nem látott olyan támadást bárkitől is az intézményben saját hazája ellen, mint amelyben a magyarországi szocialista képviselők tobzódnak.
2011. március 1.
Göncz Kinga egy sajtószabadságról Cohn-Benditék által rendezett közmeghallgatáson az Európai Bizottságot puhának találta abban, ahogyan a magyar médiatörvény ügyét kezelte, majd közölte, e törvény csak a jégyhegy csúcsa és a magyar kormány le akarja bontani a demokratikus fékek és egyensúlyok rendszerét. Ugyanitt Heller Ágnes Brüsszelben a magyar népet „szolgalelkűnek” nevezte, és arra a kérdésre, hogy miért nem panaszkodott, amikor emberek szemét lőtték ki 2006-ban, azt válaszolta, hogy akkor senkit nem lőttek és kínoztak meg.
2011. március 29
Tabajdi az alaptörvény „múltba révedő” preambulumát támadta azzal, hogy az kiemeli a kereszténység szerepét és nem utal az Európai Unióra. Azt nem mondta, hogy melyik tagország alkotmánya utal az EU-ra és hogy mely országoké emelik ki nemcsak a kereszténység, de saját egyházuk szerepét is alkotmányukban.
2011. április 5
Göncz a Magyar Gárdát és a magyar romastratégiát bírálta összeállva éppen azzal a Monika Flasiková-Benova szlovák EP-képviselővel, aki a SMER párt egyik alapítójaként korábban a szélsőségesen nacionalista és kirekesztő Szlovák Nemzeti Párttal dolgozott koalíciójukban. Flasiková-Benova ugyanakkor elfelejtette bírálni hazáját, amikor tavaly november végén a sajtóban neonácinak nevezett Marián Kotlebát választották Beszterce térség kormányzójává. Ugyanezt a magyarországi szocialisták sem kifogásolták.
2011. május 25.
Göncz Kinga az EP állampolgári jogi-, bel- és igazságügyi (LIBE) bizottsága – melynek Göncz egyik alelnöke – ülésén örömét fejezte ki, hogy a bizottság napirendre vette a vitát a magyar alkotmányról és egyéb magyarországi jogsértő intézkedésekről.
2011. július 26.
Göncz írásbeli választ igénylő kérdést intézett az Európai Bizottsághoz egyebek között a magyarországi iskolakötelezettség és a büntetőjogi felelősség korhatárának csökkentéséről. (A szomszédos Ausztria EP-képviselői például egyetlen alkalommal nem kifogásolták Brüsszelben, hogy náluk szintén 16 év a tankötelezettség.)
2011. szeptember 12.
Göncz azt írta az új magyar vallás- és egyházügyi törvénnyel kapcsolatban az EB-hez választ igénylő kérdésében, hogy a Magyarországon működő 358 vallási közösségből mindössze 14 kap formális elismerést, ami szerinte ütközik a megkülönböztetés uniós tilalmába. (A francia Le Figaro 2014. május 1-jei száma szerint ez a magyar törvény Európában az egyik legmegengedőbb.)
2012. február 14.
Guy Verhostadt, a liberálisok vezére, a román Renate Weber, Louis Michel volt francia külügyminiszter, Sophie in ’t Veld és más liberális európai parlamenti képviselőtársaik, Daniel Cohn-Bendit, Rebecca Harms zöldvezérek, Judith Sargentini, Rui Tavares, Ulrike Lunacek zöldképviselők, Hannes Swoboda, az EP szocialista frakciójának vezére, valamint Tabajdi és Göncz képviselők az Európai Tanácsnak és az Európai Bizottságnak állásfoglalásra irányuló indítványt nyújtottak be a „közelmúltbeli magyarországi politikai fejleményekről”. (Eddig egyetlen más uniós képviselő saját hazája „politikai fejleményeiről” nem nyújtott be indítványt.)
2012. február 16.
A magyarországi szocialista EP-képviselők több mint egy éves munkáját „siker” koronázta: az EP többsége állásfoglalást fogadott el, amely az állampolgárok jogainak védelmében bírálta az Orbán-kormányt és megfelelő intézkedésekre kéri az Európai Bizottságot.
2012. június 4.
Az MSZP EP-delegációja elítélte, hogy két vezető fideszes politikus „a szélsőségesekkel együtt támogatta egy náci, antiszemita személy újratemetését” és hogy a kormány „immár nyíltan együttműködik a szélsőségesekkel”. (Bolgár EP-képviselők soha nem kifogásolták, hogy Szófiában a szocialista kormány a Jobbiktól radikálisabb Attakával kormányoz együtt.)
2012. július 3.
Herczog Edit írásbeli választ kért arra a kérdésére, hogy mit tud tenni a bizottság, ha egy tagállam „beláthatatlan idővel kitolja a csatlakozási szerződésben vállalt, euróhoz való csatlakozást”. Svéd, lengyel, cseh és az euróövezeten kívüli más országok EP-képviselőinek ez ügyben eddig még nem fordultak a bizottsághoz.
2012. október 12.
Göncz Kingának a romániai helyzet EP-beli megvitatásakor is Magyarország jutott az eszébe: hiányolta az EB szigorú fellépését Magyarországgal szemben.
2012. december 11.
Göncznek az EP-ben az alapvető jogok uniós érvényesüléséről zajló vitában Magyarországgal kapcsolatban kedvenc szavajárásának adott teret: bűnbakképzésről, kirekesztésről, gyűlöletkeltésről, nacionalizmusról és a nemzeti radikalizmus erősödéséről szónokolt.
2012. december 12.
Tabajdi Csabának a ciprusi uniós elnökségről szóló vitán az jutott eszébe, hogy Magyarországon egyetemistákés középiskolások hetek óta tüntetnek a „röghözkötés” ellen. Más országok képviselői a témához tartották magukat.
2013. január 29.
Tabajdi arra sürgette az EU-t, hogy álljon ki a magyar diákok jogai mellett, miközben a „téli rózsás forradalom fellángolásáról” beszélt a budapesti diáktüntetések kapcsán. (2006-ban az MSZP-SZDSZ kormány többször éles kirohanást intézett a Hírtévé ellen, amikor annak riportere egy alkalommal „forradalminak” nevezte a Gyurcsány-féle hazugságbeszéd nyomán fellángoló össznépi elégedetlenség kifejeződését.)
2013. április 8.
Az EP LIBE bizottságának ülésén Göncz kifogásolta, hogy az alaptörvényben a gyűlöletbeszédet csak a magyar nép ellen tiltják.
2013. október 2.
Alapjogokat sért a hajléktalanság büntetése, mondta Göncz, és sürgette az EU fellépését. Miközben hallgatott, amikor Demszky Gábor főpolgármestersége idején tucatjával fagytak meg a hajléktalanok.
2013. október 3.
Az MSZP új EP-listáját vezető Szanyi Tibor – aki a magyar miniszterelnököt „náci sasnak” is nevezte - Budapesten kijelentette, az EP-választásokra a „kutya nem fog elmenni”. Decemberben pedig azt nyilatkozta, hogy a végsőkig elkeseredett embereket „a hatósági terrortól való félelem” tartja vissza attól, hogy az utcán tiltakozzanak.
2014. március 4.
Ulrike Lunacek EP-képviselő a Magyarországot elítélő, MSZP-forrásból táplálkozó Tavares-jelentés szerzőjével és Magyar Bálint volt SZDSZ-es vezérrel együtt asszisztált az ausztriai Karl Pfeifer újságírónak a magyar kormány antiszemitizmusáról tartott előadásán.
2014. március 20
Tabajdi Csaba az EP petíciós bizottságának ülésén arról biztosította hallgatóságát, hogy az EP továbbra is kiáll „a jogfosztott magyar állampolgárok mellett”.
Lovas István
Magyar Nemzet
Bayer Zsolt: Európa identitásai - De ha nő akart lenni, akkor miért volt szakálla?
Úgy voltam ezzel a dologgal, mint az egyszeri székely ember, amikor kijött a Csillagok háborújáról: „Hát fiam, tudod, ezt az egészet én akkor sem hiszem el…” Pontosan így néztem szombaton az eurovíziós dalverseny döntőjét. Néztem, de nem hittem el. Pedig láttam – csak azt nem tudtam, mit látok.
Ezzel meg úgy voltam, mint a másik székely öreg, valahol a Gyimesekben, ahol él a fekete székely. A fekete székely meg úgy lett, hogy mindjárt Ceausescu kivégzése után egy helyi menyecske kikeveredett Amerikába, New Yorkba cselédnek, aztán ott egy bronxi fickó megcsinálta, szült egy gyereket, azt meg még csecsemőként hazavitte.
A kicsike szépen felnőtt, odafent a Gyimesekben, aztán úgy tizennyolc éves formaként, székely harisnyásan, kicsike, ügyes lajbiban ivott a kis fekete, gyapjas hajú gyerek a kocsmában, egy öreg székely meg szintúgy ott ivott, aztán ahogy fogyott a köményes, úgy nézte egyre furcsábban az öreg a fiatalembert.
Végül aztán csak nem bírta tovább, és odaszólt: „Te, gyerek! Aztán miféle fajta vagy te…” Az meg nagyon megmérgesedett, és indulattal, büszkén felelt: „Hát mi vónék? Ejsze, székely vagyok, vagy mi…” Az öreg elcsöndesedett. Meredt bele a poharába, és inkább csak úgy magának dörmögte, alig hallhatóan.
„Értem, értem én. Csak azt nem tudom, akkor én mi a lóf… vagyok…” Imigyen néztem tegnap az összeurópai dalversenyt, s benne a szakállas nőt. Illetve férfi volt az, csak női ruhában. De mégsem lehetett férfi, mert erősen ki volt festve, volt műszempillája meg műkörme, szóval ő valójában nő akart lenni. De ha nő akart lenni, akkor miért volt szakálla? Már ezekből a kérdésfelvetésekből is látszik, hogy elszállt felettem az idő.
Olyan lettem, mint az egyszeri nyuszika, aki ment, mendegélt az erdőben, és egyszer csak találkozott egy addig sosem látott lénnyel. Illendően köszöntötte: „Szervusz! Én vagyok a nyuszika, hát te ki vagy…?, „Én vagyok a farkaskutya…” „Farkaskutya…? Az meg hogy lehet…?”, „Édesanyám farkas volt, édesapám kutya, én lettem a farkaskutya…” A nyuszika illedelmesen elköszönt, és ment tovább. Egyszer csak találkozott egy másik lénnyel. „Szervusz! Én vagyok a nyuszika, hát te ki vagy…?”, „Én vagyok az öszvér…” „Öszvér? Hát az hogy lehet…?”, „Édesapám ló volt, édesanyám szamár, és én öszvér lettem.”
A nyuszika kicsit még csodálkozott, de azért csak elindult tovább. És akkor találkozott egy egészen, igazán különös, különleges lénnyel. „Szervusz! Én vagyok a nyuszika, hát te ki vagy…?” „Én vagyok a paradicsommadár…” „Aha, értem… – mondta a nyuszika. – Tudod mit? Akkor te menj az anyádba!”
Ilyesmi érzés fogott el szombaton, miközben bámultam a szakállas nőt. Conchita Wurst a szakállas nő (a paradicsommadár) neve. Magyarul ő a Kolbász Conchita – ami szép, beszélő név. És Európa imádta Kolbász Conchitát. Őrjöngve szavaztak rá, és Kolbász Conchita megnyerte a versenyt. Eközben Európa kifütyülte a dögös orosz ikreket. Mert Európa nagyon toleráns, de annyira azért mégsem…
Beérett a gyümölcse a kretének munkájának. Emlékeznek még a német alkotmánybíróság nevezetes döntésére? „Az ember nem az, aminek születik, hanem aminek érzi magát.” Emlékeznek még a svédek komoly problémáira, a férfiak ülve pisiléséről? És arra, hogy Svédországban a középiskolákban már van semleges nemű vécé is, hogy a Kolbász Conchiták is tudjanak hugyozni valahol…
Igen, barátaim, most végre valóban eljött a szép, új világ! Ott állt szombaton este ez a Kolbász Conchita a színpadon, arany színű estélyiben, műkörmökkel, műszempillákkal, kifestve, szakállal, és énekelt nekünk valami szart a Főnixről. Énekelt női hangon, női gesztusokkal, végig affektálva.
Aztán várta a szavazás végeredményét. Amikor már látható volt, hogy győzni fog, Kolbász Conchita ájuldozott, kezét szakállas arca elé kapkodva pihegett, sírt, meresztgette szemeit, nézett az égre, affektált, manírokat pufogtatott, és annyira mű, annyira gennyes és undorító volt, hogy ökölbe szorult az ember keze.
Európa pedig csak szavazott és szavazott, Kolbász Conchitára, mert Európa úgy érezte, muszáj megmutatnia, mennyire toleráns. Conchita győzött. Egy kedves barátom értelmezése szerint: „Európa szavazott a dögös szőke svéd nőre meg a bögyös lengyel csajokra, aztán a számítógépszobák mélyén kibuherálták nyertesnek az undorító, tehetségtelen osztrák, szakállas nénit.” Egy másik barátom pedig imigyen értelmezett: „Tudod, a lengyel csöcsös mosónők mellé kellett egy antitézis.”
Remélem, nekik van igazuk. Remélem, tényleg nem Európa szavazott erre. Bár sajnos nem vagyok biztos benne. Mindenesetre most úgy tizenöt évig nem nézek eurovíziós dalversenyt. Aztán tizenöt év múlva már az is megtörténhet, hogy egy paradicsom fog győzni.
Eredetileg férfinak született, de paradicsomnak érezte magát, hát átoperálták. Cuki kis paradicsom áll majd a színpadon, Ketchup Toszolda lesz a művészneve. A másik lehetőség, hogy egy rövid, szőke hajú fiú nyer majd, aki nosztalgikus dallal fog győzni: Tomorrow belongs to me; ez lesz a dal címe. Egy régen elfeledett filmből, a Kabaréból. Akár a paradicsom, akár a szőke srác győz majd, azoké a felelősség, akik miatt most Kolbász Conchita a sztár. Hogy mennének az anyjukba…
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap
Puzsér Róbert: A szakállas nő egy gyalázatos provokáció, egy förtelmes vicc, egy mocskos hazugság
Férfiként női vagy nőként férfi testbe születni elképzelhetetlen emberi tragédia. Érzékeltetésképp egyetlen adat: a transzszexuálisok több mint egyharmada kísérel meg öngyilkosságot még mielőtt betöltené a tizennyolcadik életévét. Általában csak nagykorúként szereznek tudomást arról, hogy nincsenek egyedül ezzel a fajta teherrel, és ismerik meg a nemi identitászavar fogalmát. Ezután kezdődik a fájdalmas, legtöbbször mégis megváltó hatású átalakító műtétek és rendszeres hormonkezelések végeláthatatlan sora, miközben a gonosz ostobaságtól táplált sötét előítéletek - melyeket gyerekkora óta tapasztal - tovább szorongatják a pszichéjét mindaddig, míg azokkal is megtanul együtt élni.
Aztán eljön a nap, melyen a szakállas Thomas Neuwirth nagyestélyiben a színpadra lép, hogy valami félmilliárd ember előtt előadjon egy szar popslágert. Azt állítja, hogy Conchita Wurstnak (magyarra fordítva: Kolbász Conchita - a conchita több latin-amerikai országban a női nemi szervet jelenti becézett alakban - szerk.) hívják, és popdíva. A képernyő innenső oldaláról nem látni, vajon tudatában van-e annak, hogy szakállal szegélyezett rúzsos ajkával épp transzneműek tízezreit köpi pofán.
Tudja-e, milyen nyomorúságos vásári mutatványt fabrikál egy létező szexuális zavarból, és teszi nevetségessé mindazt, amit a világ kulturáltabb fele szabad identitásválasztásról gondol. A szakállas nő egy gyalázatos provokáció, egy förtelmes vicc, egy mocskos hazugság.
Ez a semmiből előrántott kreatúra azt hazudja a színpadon, hogy nem létezik szexus, hogy nincsenek nemek. Ő a maga részéről legalábbis nem választ. Vagy ha nagyon muszáj választani, akkor mindkettőt kéri. Amikor pedig valaki úgy látja, hogy ez ellentmond mindannak, amit a biológia és a pszichológia tudománya állít, vagy pusztán a valóság elemi ismerete diktál, akkor az illető nyilvánvalóan egy rohadt, kirekesztő, fasiszta szemétláda.
Félférfi-félnő nincsen. Léteznek interszexuálisok - másnéven hermafroditák - akiknek mondjuk mellük és péniszük vagy heréjük és méhük van. Léteznek aszexuális férfiak és nők, akikben nincs nemi érdeklődés. Léteznek leszbikus nők meg homoszexuális férfiak. Léteznek transzvesztiták, akik nemi jegyeik elrejtésével - öltözködéssel és sminkkel - az ellenkező nem külsejét öltik fel.
Léteznek továbbá a transzneműek, akik idegen testbe zárva eszméltek, és akik évtizedeken át küzdenek azért, hogy egy nap szexuálisan és szociálisan egyaránt azok lehessenek, akivel belül azonosak. Csakhogy egy gátlástalan producer - ahelyett, hogy túlcsorduló kreativitásától vezetve vászonra festette volna az eszébe ötlő bizarr alakot - fogott egy élő embert, szétszaggatta az identitását, és a helyére baszott egy hitvány és aljas szórakoztató showelemet.
Thomas Neuwirth - aki bevallottan egy homoszexuális férfi provokátor - alighanem maga is áldozat. Úgy képzelem, hogy valahonnan a tudata mélyéről kétségbeesetten figyeli azt, ahogy senki nem nyúl érte, hogy megmentse. Egyesek köpőcsészének használják, mások színpadi kellék gyanánt, megint mások rajta demonstrálják, hogy ők milyen hallatlanul haladó szelleműek és felvilágosultak. Rossz látni, hogy nincs senki a dán fővárosban, aki ki merné mondani, hogy a király vagy a királynő - hívd, ahogy akarod - mindenesetre meztelen.
Puzsér Róbert
Fricz Tamás: „Ezért kérlek, becsüld meg őt, a vén Európát, a gyönyörű szakállas nőt…” - Ez a rothadás kultúrája, ez Európa vége
Elvégeztetett. Két héttel az európai parlamenti választások előtt, szombaton este az 59. Eurovíziós Dalfesztiválon szavaztak egy nagyot Európa népei, s nagy fölénnyel kihozták győztesnek az osztrák Conchita Wurstot, akinek nemi identitásáról leginkább azt lehetne mondani: bizonytalan. Vagy: nő-férfi, férfi-nő, összlény. Ez hát Európa? Bizonytalan?
A dalfesztivál végeredménye felemelő mindenki számára, mert ismét bebizonyosodott, hogy Európa végképp toleráns, befogadó, megint újra nyitott kontinens lett. Nemhogy eltűri a faji, etnikai, vallási, nyelvi, s e helyütt különösen a szexuális másságot, hanem kifejezetten támogatja is azt! Ráadásul senkinek nem lehet egy szava sem azzal kapcsolatban, hogy esetleg éppen a különleges mássága miatt előnyöket élvezett volna Conchita Wurst, hiszen ragyogó hangja van, és nagyszerűen adta elő dalát, a Rise Like a Phoenixet.
Jó az is, hogy Conchita bátran vállalja másságát, s ezzel minden sorstársának üzent, hogy kövessék őt, álljanak ki egyre többen a nyilvánosság elé, beszéljenek sajátos identitásukról, nyerjék meg az embereket, hogy semmi rossz nincs az ő nemiidentitás-választásukban.
Egyszóval: vivát, mi így szeretünk téged, Európa! Csak így tovább!
Most pedig az őszinte véleményemet mondom el. Ugye szabad?
Nem szeretem és nem örülök annak, hogy egy osztrák transzvesztita, Conchita Wurst, azaz magyarul Kolbász Conchita (a conchita több latin-amerikai országban a női nemi szervet jelenti becézett alakban- szerk) /ugye milyen szuggesztív, képzeletgazdag névválasztás?/ – eredeti nevén Thomas Neuwirth – nyerte meg az Euroviziós Dalfesztivált.
És nem azért nem szeretem ezt az eredményt, mert Kolbász asszony-úr transzvesztita. Mindenkinek joga van az induláshoz, nemre, fajra, felekezetre való tekintet nélkül. Ezért nem is értek egyet a fehéroroszok és az oroszok kezdeményezésével, akik Wurstot éppen áttekinthetetlen és kibogozhatatlan nemi identitása miatt zárták volna ki a versenyből.
Az igazi bajom azzal van, amit az osztrák énekes üzent megjelenésével egész Európának. Ennek lényege pedig a jellegzetesen férfias testi vonás, a szakáll megtartása. Ugyanis az ismert jelenség, hogy egy valamilyen nemi külsővel született ember a későbbiekben identitást vált, s például férfiből nővé lesz, s ezzel együtt a férfias külső megjelenését átváltoztatja nőies külső megjelenésre. Ez követhető folyamat – bármi legyen róla a véleményünk –, joga van hozzá, hegeli értelemben ez a tagadás fázisa, megtagadja a nemét és a másikra vált át.
De: ezek után, női identitásra átváltva, mégis megőrizni a szakállat, méghozzá hatalmas szakállat az arcon, ez rémisztő. Ez lenne a hegeli tagadás tagadása, amiből valamilyen új minőség jönne elő? Aligha: ez a fordulat a semmi, az üresség, a teljes káosz megjelenése. De persze ez tudatos és átgondolt káoszteremtés. Ez a rothadás kultúrája, ez Európa vége.
Ugyanis értsük meg jól: a nemiidentitás-váltásnak elvileg lehetnek indokolható okai. De ha valaki nővé avanzsál át, és mégis megőrzi a szakállát, annak az az üzenete Európa számára, hogy a két ősi nem, Ádám és Éva nemének szétválasztása értelmét vesztette. Nincsenek többé nemek, mindenki úgy mászkál, jön-megy a két nem között, zavarosan válogatva ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit, ahogyan csak akar.
Ez az igazi szabadság, amikor megszabadulunk a bibliai értelemben vett két nem bilincsétől! Ez a beteljesült szabadság! – hirdeti nekünk Európa szombati fő színpadán Thomas-Chonchita Neuwirth-Wurst. Igen, ez a beteljesült és végső szabadság. Úgy nevezik: a halál szabadsága.
Ez az osztrák ember egyszerűen a szemünkbe hazudik. Azt mutatja nekünk tükör által már nem is olyan homályosan, hogy ti, európaiak, már mindent bevesztek, mindent elhisztek, ami más, mint ami ti voltatok évszázadok óta, a római és a görög kultúrán, a keresztény értékeken és erkölcsön felnevelkedve.
Elhittétek és benyeltétek a liberálisok toleranciakultuszát, s nem vettétek észre, hogy a másság eltűrése helyett már réges-régen a másságot helyeztétek a normális, európai és keresztény normák helyébe, a másság lett a norma, s a normalitás lett a másság. Így vesztitek el, európaiak, lassan de biztosan, saját identitásotokat, gyökereiteket, hiteteket, ősidőkbe nyúló normális szexuális identitásotokat – mely a faj fenntartásának alapja –, egyszóval mindeneteket.
Észrevették, mit kiáltott a nézők felé és Európa kameráiba az osztrák énekes, amikor átvette a díjat? Valami ilyesmit: „Minket nem állít meg senki!” (Kiket is?)
És itt van a legnagyobb veszély, hiába próbálják liberális internetírók úgy beállítani a dalfesztivált, hogy annak nincs semmi jelentősége, buli az egész, nevessünk. Ez megint félrevezetés: a dalfesztiválra egyre inkább figyelnek az emberek. Innen vesznek mintákat. Külső és belső mintákat is. Nem csodálkoznék, ha a következő hónapokban szakállas hölgyek jelennének meg Európa különféle nyilvános terein. Biztos, hogy ez pusztán „jó buli”?
(Ma reggel olvasom, hogy Kolbász Conchitának már gratulált az osztrák elnök és a kancellár is. Ugye még reménykedhetem, hogy Obama és a pápa nem teszi ezt?)
(Arról már említést sem érdemes tenni, hogy a köztévében a fesztivál előtt egy kávézóba kapcsoltak, ahol elvileg Kállay-Saunders Andrásnak szurkoló csapat gyűlt össze, ám egy barom széles vigyor közepette a riporter mögé állva Wurst nevét mutatta fel. Hát igen, nagy az Isten állatkertje…)
Nem tudom, hogy vannak vele, de én nehezen bírtam nézni Wurstot, mert egyfajta undorérzet és hányinger fogott el. Éppen azért, mert ez nem egy szimpla transzvesztita fellépés volt, kedves, mókás geg, amit PC módon imádni kell, hanem mindenki átverése és megalázása. Kegyetlen lenne, ha ezt nem vennénk észre!
Szóval öreglány-öregfiú, ne szívass minket, s főleg hagyjál minket a hülyeségeiddel! Még nem tiéd Európa, s ha a második helyezett, kellemes holland párosra vagy a svéd hölgyre gondolok, van még remény.
Egyébként pedig szívből gratulálok Kállay-Saunders Andrásnak, akinek rendben van az identitása. Kitűnő volt, András!
Fricz Tamás
MNO
kattints a VIDEÓRA! - Varga Miklós: Vén Európa...
http://www.youtube.com/watch?v=2_Xt0MBtWIg
Bayer Zsolt: Eredetmítosz
Február közepe óta ismerem Molnár Zsolt MSZP-s politikus, budapesti elnök, volt kampányfőnök „múltját”. Akkor mutatták meg nekem a róla készült 1992-es fényképeket. A 168 Óra címlapja szerint tehát Molnár ott volt Göncz Árpád kifütyülésénél. Azóta egy olyan felvétel is előkerült, miszerint ezután Molnár átment a televízió Szabadság téri székháza elé, és ott Hankiss Elemér távozását követelte.
Emlékezzünk: az akkori események, leginkább Göncz kifütyülése volt a casus belli. A köztársasági elnök kifütyülésére építette fel az akkori SZDSZ és a köréje tömörült megmondóemberek hada a „náci veszély” koncepcióját, ezért nyitották ki az ernyőt a „barna eső” ellen, és az alá az ernyő alá húzódott be aztán a Demokratikus Charta, amely kiengedte az MSZP-t a karanténból, és megágyazott az 1994-es MSZP-SZDSZ koalíciónak.
Tehát Göncz kifütyülése a hazai szocialisták és liberálisok igazi eredetmítosza. Egy ócska, hazug és aljas eredetmítosz. Ezért az övék.
És többek között ezért nem foglalkoztam Molnár Zsolt fényképeivel. Nyilván jól jött volna az országgyűlési kampány idején, és minden bizonnyal „levette volna” Molnárt a pályáról.
És akkor most jelentsük ki, egyszer és mindenkorra: Göncz Árpád kifütyülése és Hankiss Elemér távozásának követelése nem ok és nem indok a közéletből való távozásra. Ez így önmagában nem ok semmire sem.
Most Sneider Tamás „szkinhedmúltja” miatt került elő Molnár Zsolt „szkinhedmúltja”. Mert hát a szocialisták nekiestek Sneidernek, de legfőképpen a Fidesznek, amiért megszavazta parlamenti alelnöknek a „rovott múltú” Sneidert. És most ott állnak ismét a senki földjén, a „rovott múltú” Molnárral. És kórusban vonyítanak a farizeusok. Gulyás József az egykori SZDSZ-ből (ma Együtt–PM, mi más!) a HVG-ben jelentet meg dörgedelmes cikket, miszerint Molnárnak nincs helye a megújuló baloldali közösségben. Ugyanezt harsogja Gréczy Zsolt, Gyurcsány selyemmajmocskája, akit még soha, egyetlen pillanatra sem zavart főnökének múltja.
És akkor el is érkeztünk a dolgok lényegéhez. Sneider Tamás és Molnár Zsolt majdhogynem gyerekfejjel szkinhed volt. Előbbi cigányokkal verekedett, utóbbi meg ott volt Göncz Árpád kifütyülésénél és a Hankiss elleni tüntetésen. Fején kapucnival, Jézusmária! Ezért az új moralisták és farizeusok a fejüket követelik, és eltüntetnék őket a közéletből.
Ugyanezek az új moralisták és farizeusok termet akarnak elnevezni Horn Gyuláról a Parlamentben, Gréczy pedig egyenesen Horn szellemével fenyegeti a szocialistákat. Nos, Horn Gyula az 1956-os forradalom árulója, az országot megszálló idegen hadsereg támogatója, a saját nemzete ellen fegyverrel harcoló gazember.
Így indult politikai karrierje, majd lett ezután a Kádár-rendszer egyik fenntartója, vezetője, kiszolgálója. Horn Gyula tényleg és valóban és cáfolhatatlanul hazaárulóként indult. Majd miután Gorbacsov és Reagan megállapodott a vasfüggöny felszámolásáról, az ügyben tényleg valamit tevékenykedő Németh Miklóst megelőzve elszaladt a határsávba, és egy fogóval elvágta a kedvéért visszaépített egykori szögesdrót egy darabkáját. Ettől mindjárt a demokrácia bajnoka lett belőle, és fényes karriert futhatott be a demokráciában is.
Az ő múltjával nincsen semmi gond, fiúk? Ott minden ok? Horn harmincöt évig volt haza- és nemzetáruló, továbbá nagy valószínűséggel vér tapad a kezéhez. Erről mi a véleményed, Gréczy? Hát neked, Gulyás? És Gyurcsány KISZ-főnökségéről? Ifjúkommunistának lenni frankó, Gönczöt 18 évesen kifütyülni megbocsáthatatlan? Na elmentek ti fiúk nagyon messze, de haladéktalanul!
És szögezzünk le még valamit: Molnár Zsolt alkalmatlansága pontosan azután bizonyosodott be, hogy nyilvánosságra kerültek róla a régi fényképek és felvételek. Ugyanis Molnár azóta egyfolytában hazudozik. Ónos esőről, meg belesodródásról, meg hogy ő nem is, csak… Molnár régi fényképpel a zsebében járja a stúdiókat, bizonyítandó, hogy nem volt kopasz. Jézusom! Most derült ki, hogy Molnár egy szarjankó! Ugyanis mindössze ennyit kellett volna mondania: „Tisztelt hölgyeim és uraim, 18 évesen ott voltam a nevezett tüntetéseken, együtt kiabáltam a többiekkel, sőt 18 évesen azt gondoltam, radikálisnak lenni jó dolog, hát mikor gondoljon ilyeneket az ember, ha nem 18 évesen?”
Ha ennyit mond, minden rendben. Akkor fel lehetne nézni rá. Most viszont tényleg jó lenne, ha eltakarodna. De nem azért, amiért Gréczyék gondolják. Hanem annak ellenkezőjéért. Hogy világos legyen: Sneider éppen ennyivel különb Molnárnál. Molnár viszont semmivel sem különb Gréczynél, Gulyásnál, meg az összes többinél.
Ő csak egy ócska, beszart hazudozó. Pedig ha más nem, hát Horn irányt mutatott. Mikor szembesítették pufajkás múltjával, csak ennyit mondott: „Na és?” És ezzel a „naéssel” együtt lett belőle hivatkozási alap. Ennyit kellett volna Molnárnak is megtanulnia. Hiszen neki még csak nincs is bűne, takargatnivalója a múltjában.
De a jelenében már igen.
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap