Stefka István: Lebuktak - Milyen politikusi, újságírói morál az, ha valaki a saját hazájának árt külföldről származó pénzből, idegen érdekeket támogatva?
Megint lebuktak. Nem először, és nem is utoljára. A Gyurcsány-közeli balliberális Galamus honlap közzétette egy még meg sem jelent angol nyelvű írás fordítását Kim Lane Schepple tollából. A cikk – amely aztán egy nappal később valóban megjelent Amerikában is – az új magyar választási rendszert kritizálja, Egy kétséges választás címmel.
Kumin Ferenc nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár-helyettes nem volt rest azonnal reagálni Facebook-oldalán e ritka, az újságírói etikát súlyosan sértő szerkesztés ellen. Kumin véleményének részleteit a Mandiner is hozta.
Íme: „A külföldi sajtó szemlézésében olyan szintet ért el a Galamus csoport, amelyről a mi szerény irodánk álmodni sem mer. Még meg sem jelent egy angol nyelvű írás Kim Lane Schepple-től, amelyet majd állítólag lehoz a Nobel-díjas közgazdász, Paul Krugman New York Timesban futó blogja, de a Galamus magyarul már az egész cikket közli… Igen, mindig vannak olyan összeesküvés-gyártók – írja tovább a volt politológus –, akik szerint egy-egy külföldön megjelenő véleménycikk magyar változata előbb és nem feltétlenül a távoli megjelenés helyszínén készül el.”
Kumin szelíd humorát jelzi, amikor írásában arra kéri nagy tisztelettel a Galamus munkatársait, hogy ne legyenek restek máskor sem lehozni előre és magyarul, ha nekik már megvan egy másnapi New York Times- vagy Süddeutsche Zeitung-publicisztika: „sok munkát meg tudnának ezzel takarítani nekünk.”
A Galamus szerkesztője, a Szabad sajtó díjas Mihancsik Zsófia, miután kiderült a turpisság, válaszolt. Szokott stílusában támadott és csúsztatott. Szerinte nagy baj lehet a jobboldalon, ha már azt is liberális összeesküvésnek tekintik, ha valaki azt írja meg, miért fog nyerni – a választók akaratától függetlenül – a Fidesz.
Embargós anyagként kicsit előbb lehozták – magyarázta. Na és? Majd csak annyit közölt, hogy ha már elkezdték, folytatják. Igen, kicsit előresiettek, megelőzték nyugati barátaikat, akik többnyire minden kritika nélkül átveszik magyarországi súgóik hamis információit, és felelőtlenül hazudoznak, keltik rossz hírünket.
Eddig is tisztában voltunk vele, hogy a Magyarországot lejárató, külföldi sajtóban megjelent írások általában Budapesten születnek. Az egyik internetes hozzászóló például úgy véli, hogy kibújt a szög zsákból, „ezek hálózatukon terjesztik külföldön az országról a mocskos propagandát. Gondolom, nem kevés pénzért.”
Egy biztos, a magyar emberek ezt a sunyi hazudozást büntetik. Büntették 2010-ben, amikor kétharmaddal nyert a Fidesz–KDNP. Most is büntetni fogják. Nem szeretik, ha hülyére veszik őket. Az MSZP, egyáltalán a baloldal, nem tanult a múltból. Folytatja őszödi hazugságait, s továbbra is ellátja dezinformációkkal külföldi támogatóit, magyar származású rosszakaróinkat és a Magyarországot gyarmatosítani akaró pénzügyi hatalmasságokat, a multinacionális cégek láthatatlan szövetségét.
Nem új nekünk tehát ez a fajta csalás. Az első rendszerváltoztató miniszterelnökről, Antall Józsefről és kormányáról micsoda gyűlölettel beszéltek, milyen hazugságokat hordtak össze, mint például azt, hogy a Horthy-korszakot akarja visszahozni, lábbal tiporja a sajtószabadságot, veszélyben a demokrácia, a szélsőjobboldalt erősíti és így tovább.
A nyilas jelszavakat, öltözéket használó Szabó Albertet is ők hozták, s kudarca után ők küldték vissza külföldre. Ma már persze megszépítik a múltat, és Antallt barátjuknak, eszmetársuknak tekintik. De ne feledjük: ekkor volt a La Stampában a köztársasági elnök segélykiáltása: mentse meg a Nyugat Magyarországot. Ekkor volt a weyerbélázás. Rendre írta a magyar származású Weyer Béla a németországi Süddeutsche Zeitungban a valótlanságait, s ugyanazokat a kliséket használta, mint a mostaniak: nem baj, hogy nem igaz, csak ártson.
A megrendelések akkor a Köztársaság térről, a Mérleg utcából, majd a Gizella utcából érkeztek. Az egyik legnagyobb csalást a Népszabadságban követték el, amikor tizenegy évvel ezelőtt közölték az állítólagos Teller-levelet Zelényi László volt rádiós szerkesztésében. Abban a már elhunyt professzor úgymond kritizálta a Fidesz politikáját, mondván, megosztja Magyarországot. Szerencsére egy becsületes újságíró, M. Szabó Imre leleplezte a csalást. A világhírű atomtudós titkára és hozzátartozói az Egyesült Államokból tiltakoztak a hamisítás ellen, mert ilyen leveleket a nagy hazafi nem írt. Végül a Népszabadság beismerte, hogy nem hiteles a Teller-levél.
És itt van legutóbb a Tavares-jelentés, amellyel Magyarországot akarták elmarasztalni. Kiderült, hogy Tavares elvtárs hazug dokumentumait az EU parlamenti szocialista frakció magyar tagjai állították össze.
Milyen politikusi, újságírói morál az, ha valaki a saját hazájának árt külföldről származó pénzből, idegen érdekeket támogatva? Minek nevezik azt a magatartást, ha valaki hamis jelentéseket állít össze saját népéről és országáról külföldi újságíróknak vagy állítólagos szakértőknek? Ügynöki munka ez, árulás a javából! Az a szerencse, hogy a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát. Ez történt a Galamussal is.
Az biztos, hogy a 2014-es választás eredménye nemcsak a politikusi üzenetek hitelességén múlik, hanem egyfajta kommunikációs küzdelemben is: melyik médium fogadtatja el magát a legjobban. Az MSZP–SZDSZ 2002-től 2010-ig gyakorlatilag becsapta a társadalmat a baloldali kollaboráns média és a balliberális értelmiség segítségével.
Ez az ízléstelen összejátszás előrevetítette az újabb fajta bolsevizmus, a neoliberalizmus, a neobolsevizmus menetrendjét. Vagyis azt az új világot, ahol a pénzvilág és a magát baloldalnak nevezett politika eggyéforrt. Ezt a nagy átverést vették észre 2010-ben a választók. Remélhetőleg most is észre fogják venni, hogy mire készül a balliberális oldal a hozzá hű sajtómunkásokkal.
Stefka István
Magyar Hírlap
Bayer Zsolt: Még egyszer…
…Őszödről. Mert ami most történik Őszöd-ügyben odaát, és a másik nyilvánosságban, azt tényleg csak a KGB-akadémián tanítják. S ezzel nincs is baj, mindaddig, ameddig a fekete öves MSZP-sekről és Gyurcsányról van szó, de a hazai nyilvánosság Indexbe, HVG-be, 444.hu-ba stb., stb. tömörült nyikhaj gazemberei az élő példák arra, hogy ezt igazából nem is kell tanítani, erre születni is lehet.
Tehát az az új műsor, hogy a 2006 őszi tüntetéseket a Fidesz (Orbán Viktor) szervezte. A Fidesz (Orbán Viktor) terrorcselekményt követett el, és a fennálló alkotmányos rendet akarta erőszakkal megdönteni. Nem, ez nem vicc! A DK-sok, szegény hülye Vadai Ágnessel az élen, ez ügyben tettek most feljelentést. Ezen narratíva alapja pedig az, hogy a Fidesz (Orbán Viktor, Kósa Lajos, jómagam stb., stb.) már a nyilvánosságra kerülése előtt ismerte az őszödi beszéd tartalmát.
A titkosszolgálat akkor készült jelentéseiben az áll, hogy a beszédet egy szocialista politikus juttatta el Rózsa Flores Eduardón keresztül a nyilvánossághoz, illetve a Fideszhez. Történt pedig mindez Gyurcsány és az MSZP-frakció tudtával. A titkosszolgálati jelentések Gyurcsány miniszterelnökségének idején készültek.
A titkosszolgálati jelentésektől teljesen függetlenül kiderült az is, hogy Gyurcsányék egyszerűen zseniálisnak tartották a beszédet. A miniszterelnökség akkori államtitkára, Gál J. Zoltán maga ajánlotta a szöveget a Népszabadság főszerkesztőjének, Vörös T. Károlynak. Tehát a nyilvánosságra kerülés egyáltalán nem volt ellenükre.
Azt is tudjuk immár, maga Gyurcsány mesélte el az ATV-nek, hogy „imádták a beszédet”. „Állva tapsoltak.” Tehát az MSZP-frakció is úgy gondolta, hogy ez ám a valami! Végre van egy zsenink! És nyilván el voltak ragadtatva maguktól, hogy a „trükkök százai”, amelyekről őnekik nem is kellett tudniuk, mennyire jól beváltak, hiszen „visszahoztuk a kormányzást a szarból”.
Salo – avagy a sodoma 120 napja, kicsiben. Pitiben. MSZP-ben. Gyurcsányban. Hogy is írja Camus a Lázadó emberben?
„De attól fogva, hogy – jellem híján – mindenáron tannal ajándékozza meg önmagát az ember, a bűn vitába kezd, izeg-mozog, mint a józan ész maga, s felölti a szillogizmus valamennyi alakzatát. Magányos volt, akár a kiáltás, és íme, egyetemes lett, mint a tudomány. Tegnap elítélték, ma a bűn a törvény. (…) Azon a napon, amikor a bűn az ártatlanság képében tetszeleg, érdekes áttétel folytán az ártatlanságot szólítják fel önigazolásra.”
Ez van most. A bűn Gyurcsány maga. A létezése, életének puszta ténye és minden pillanata. Ebben a bűnben osztozik vele egykori pártja s minden „munkatársa”, ami ebben az esetben tettestársat jelent. Gyurcsány útja a közéletbe, a hatalomba: maga a bűn. Gyurcsány útja a lumpenproli státusából a milliárdosok világába: maga a bűn.
S mivel Gyurcsány a moral insanity maga, mit sem tud erről. Ő nem érzékeli bűnként önmaga létezését. Többek között erről szól az őszödi beszéd. Úgy „vallja be” bűneit, hazugságait, csalásait tettestársainak, hogy mindez valamiféle erényként és hőstettként jelenik meg előtte. Ugyanígy vallja be egyéb bűneit a nyomorult Debreczeni Józsefnek, és ott sem érzékeli, miről is beszél valójában. (Lásd a „köteles beszéd” felhasználása a kampányban.) S most, az általuk irányított titkosszolgálat jelentéseinek nyilvánosságra kerülésekor idejét érzi annak, hogy felszólítsa az erényt önigazolásra. Így lesz a „mit” kérdéséből a „ki” és „hogyan” kérdése. S ennek szekundál a nyilvánosság általa, általuk irányított része.
S akkor tegyünk fel néhány kérdést mi is.
Miért ajánlotta fel Gál J. Zoltán a beszédet a Népszabadságnak? Aztán végül miért nem adta oda? Ki szólt, hogy talán mégsem olyan jó ötlet nyilvánosságra hozni? Amúgy Gyurcsány hazudik a hazugságról abban a beszédben, vagy igazat mond? Ha igazat mond, mik voltak a trükkök százai? Hogyan hamisították meg a költségvetési adatokat? Törvénytelenséget követtek-e el akkor, amikor nem hozták az ország tudomására a választások előtt a valós helyzetet? Mekkora kárt okoztak azzal az egyetlen hazugsággal, hogy pusztán kampánycélokból levitték az áfát öt százalékra, majd a választás után azonnal felemelték?
Milyen felelősség terheli ezért a mocskos kampányért Szigetvári Viktort? Továbbá: Ha zavargások törnek ki, a titkosszolgálat hivatalból a helyszínen van. Tehát akkor milyen szerepet játszott a titkosszolgálat a 2006-os őszi eseményekben?
Miért nem védték meg a televízió székházát? Miért állt tétlenül a Rebisz felszerelt alakulata a televízió mögött, miközben felszerelés nélküli rendőrök álltak a tömeggel szemben a főbejáratnál?
Továbbá: valójában milyen szerepet játszott a titkosszolgálat a cigányok elleni gyilkosságsorozatban? Kik voltak a cigánygyilkosságok negyedrendű vádlottjának titkosszolgálati összekötői?
Valójában miért és hogyan halt meg Rózsa Flores Eduardó és Magyarosi Árpád? Kint tartózkodott-e Bolíviában a cigánygyilkosságok negyedrendű vádlottjának, Cs. Istvánnak két NBH-s összekötője akkor, amikor Rózsa Floreséket meggyilkolták? Ha igen, mit kerestek ott?
Ezek az én kérdéseim. Gyurcsány pedig imádkozzon, nehogy egyszer tényleg kiderüljön, ki szervezte a 2006-os őszi zavargásokat. S hogy mi áll valójában a cigánygyilkosságok és a bolíviai likvidálások mögött.
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap
feltétlenül kattints a rövidke VIDEÓRA!
http://www.youtube.com/watch?v=HspVFt-0dKA&hd=1
Összefogás Őszödért - rövidke VIDEÓ!
kattints a rövidke VIDEÓRA!
http://www.youtube.com/watch?v=HspVFt-0dKA&hd=1
Fricz Tamás: A teringettét, Gy. Ferenc!
Gyurcsány Ferenc, vagy – ahogyan Fábry Sándor elnevezte – „Ferenc testvér”, az álbaloldal valóságos vezetője a minap évértékelőt tartott. Ez persze szóra sem lenne érdemes, hiszen Gyurcsány volt már rongylábkirály, panellakó, pityergő miniszterelnök és még ki tudja, mi minden, miért ne tarthatna akár évértékelőt is? Ám beszédében átlépett egy határt, ezért szólnék e különben érdektelen eseményről két szót.
Gyurcsány Feri a magyar politikai és közélet roppant sajátos, érdekes jelensége. És ezt most nem pusztán viccből mondom: valóban az. Miért is?
Először is azért, mert ilyen pártállami, vállalkozói, majd miniszteri és miniszterelnöki tevékenységgel, amit maga mögött hagyott az elmúlt évtizedekben, már réges-régen el kellett volna tűnnie a süllyesztőben. Ám, lássuk be, nemhogy eltűnt a süllyesztőben, hanem kifejezetten él és virul: ilyen „nagy formában” régen volt, talán csak akkor, amikor parlamenti szobájában Hugh Grant-i ihletettséggel táncra perdült mint miniszterelnök.
Ennyi politikai bűn (őszödi beszéd, választási manipulációk, a 2006. őszi véres rendőrattakok, ja és az ország gazdasági és morális tönkretétele), illetve ennyi minimum korrupciógyanús ügylet (az egyikben csak az elévülés mentette meg) után ez – lássuk be – kivételes teljesítmény.
Nincs rá példa az euroatlanti világban, de talán még Közép- és Kelet-Európában sem! Ebből a fickóból tényleg hiányzik minden lelkiismeret-furdalás, minden erkölcsi megfontolás, kétely, tépelődés, mindenféle önvizsgálat iránti igény, amellyel az emberek döntő többsége újra és újra megkérdezi önmagától: vajon jó úton járok-e? Vajon nem követtem-e el hibákat, nem ártottam-e más embereknek?
Megmondom őszintén: számomra alkatomnál fogva egyszerűen felfoghatatlan az a szenvtelenség és kíméletlen hajthatatlanság, amellyel Gy. Ferenc minden morális és lelkiismereti, emberi és szolidáris megfontoláson túllép.
De gyorsan tegyük hozzá a dolog másik oldalát: egyszerűen szégyen a magyar politika egészére nézve, hogy Gyurcsány Ferenc, alias Ferenc testvér még mindig szabadon grasszálhat a magyar közéletben és politikában, s szabadon „oszthatja az észt”, sőt irányíthatja az álbaloldali folyamatokat.
Felfoghatatlan a számomra az a bénaság és tehetetlenség, amely a Gyurcsány Ferenchez köthető ügyek, gyanús ügyletek kivizsgálása kapcsán megmutatkozik, legyen az Sukoró, a moszkvai kereskedelmi kirendeltség, legyen az a Motim vagy a 2006. őszi rendőrattakok mögötti politikai felelősség kérdésének a kivizsgálása. Ezt nem magyarázhatja meg az esetleges, Gyurcsányt védő amerikai nyomásgyakorlás sem.
Viszont ha már így alakult, s Ferenc testvér teljesen szabadon és szabadosan fickándozhat és ugrabugrálhat a politikában, akkor egy kicsit úgy kellene őt felfognunk – mutatis mutandis természetesen –, mint a magyar politika udvari bolondját, akit valamiért eltűr a közélet, s megengedi neki, hogy fűt-fát beszéljen – amelyekben időnként van rendszer.
Feltéve tehát, hogy a magyar politika – mint annak idején Torgyán Józseffel tette – teljesen tudatosan rábízta az udvari bolond szerepét Gyurcsányra, akkor ennek a szerepnek is vannak bizonyos szabályai. Mégpedig: következmények nélkül beszélhet mindenféle badarságot, hazudhat reggel, éjjel meg este, sőt, időnkét titkolt igazságokat is kimondhat, senki nem vonja felelősségre, viszont elvárás lehetne vele szemben, hogy legalább a politika meghatározó tekintélyeit ne ekézze, ne akarja őket az ő „színvonalára” lerántani, mert az erkölcsi értelemben „felségsértés”, túllépés a rá osztott szerepen.
Ritkán élek szakrális megközelítéssel, mégis most azt mondanám, hogy tényleg van valami ördögi Gyurcsány Ferenc politikai szerepjátszásában. Az ördög ugyanis (ha tetszik, Lucifer) rámutat a világ – jelesül a modern politika – rothadt vonásaira, s azt akarja, hogy szakíts naiv, jóság utáni vágyaiddal, azonosulj vele, az ördöggel, merülj el a fertőben, és még élvezd is.
S az ördögi „világmagyarázatban” természetesen sok igazság is van, hiszen van rothadás és fertő is valóban. Gyurcsány pedig „szállítja” ezeket: korábban az őszödi beszédben, nemrég az MSZP eltitkolt pénzeivel kapcsolatban („jobb, ha nem tudjátok”), újabban Simon Gábor millióival kapcsolatban, sőt, tegnapelőtt már az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról is „szivárogtatott” valamit (persze eléggé el nem ítélhető módon a Fideszt ekézte a beszéd nyilvánosságra hozataláért, mintha nem ez lett volna a párt alapvető morális kötelessége).
Ám éppen ezen az udvari bolondi vagy másképpen ördögi szerepén lépett túl Gyurcsány az évértékelőnek nevezett beszédében. Azt az embert támadta orbitális módon, aki az általa okozott gazdasági és morális káoszból négy év alatt kihúzta ezt az országot. Miket is mondott Orbán Viktorról? Röviden idézek: „Micsoda egy silány fickó maga, miniszterelnök úr!” „Miniszterelnök úr, Önnek elment az esze!” „Tisztességes maga, miniszterelnök úr? Nem, maga egy hitvány alak!” stb.
Ahogy ő mondaná, úgy reagálok erre: lárifári, Ferenc testvér! Sőt, a teringettét, mi több a teremburáját!
Szóval: Eddig, és ne tovább! Amíg ördögi módon rámutat a politika szennyes dolgaira (lásd MSZP-ügyek), abból akár fontos információkhoz is juthatunk. De lehúzni maga mellé a mélybe tiszteletre méltó államférfiakat, no, ezt már tényleg nem kéne, Gyurcsány úr.
Azt a rézfánfütyülő rézangyalát!
Fricz Tamás
Bayer Zsolt: Angolna a vödörben
Most éppen azt közli Gyurcsány az ő népével, hogy a Fidesz tehet a 2006-os őszi zavargásokról. Nemcsak hogy a Fidesz tehet róla, de a Fidesz tudatosan szervezte és készítette elő azokat.
Egyszerűen megáll az ember esze. Mert ugye előkerült a két titkosszolgálati jelentés 2007-ből és 2009-ből. A jelentések, amelyek még a Gyurcsány-kormány regnálása idején készültek, a következőket állapítják meg: Az őszödi beszédet nem kívülről vették fel, azt a rögzítéssel megbízott cég vette fel, jóhiszeműen. A nyilvánosságra került felvétel nem másolat, hanem eredeti.
A felvételt egy MSZP-s képviselő juttatta el az ellenzéki párthoz (Fidesz), Rózsa-Flores Eduardón keresztül. A kiszivárogtatás Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és az MSZP-frakció tudtával történt. Az volt a cél, hogy eltereljék a figyelmet a költségvetési vitáról, illetve így hozzák indirekt módon a közvélemény tudomására, hogy milyen rettenetes állapotban van az ország.
A felvételt eredetileg a Jobbklikk nevű portálnak akarták odaadni, utólag döntöttek úgy, hogy a Fideszhez juttatják el. A felvétel sorsáról egy Fidesz-irodán döntöttek, majd sokszorosították és eljuttatták a médiához. A felvételt először a Magyar Rádió játszotta le.
Jelenleg ennyi derült ki a titkosszolgálati iratokból.
Ebből vezette le Gyurcsány, hogy a Fidesz szervezte tudatosan a zavargásokat. Meg még azt is mondta, hogy ez nem a végleges jelentés, hanem van egy másik, azt is tessék nyilvánosságra hozni. Bajnai meg azt mondta, hogy a lényeget kihúzták a nyilvánosságra hozott jelentésekből, ezért azok manipuláltak. De ő tudja a frankót, mert még miniszterelnökként olvasta.
Még Németh Péterről érdemes megemlékezni, ő a leghülyébb magyar újságíró, ő rögtön felkapta Gyurcsány dumáját, és a Fideszt teszi felelőssé a zavargásokért.
Nos, tisztelt hölgyeim és uraim!
Egyszer, legalább egyetlenegyszer ebben a nyomorult életben beszéljetek már arról, amiről ilyenkor beszélni kell. Tudom én, hogy ezt az elviselhetetlen mellépofázást, elterelést tanították nektek a foximaxin, meg a párt- és/vagy KISZ-összeröffenéseken, de eltelt már lassan harminc év, szedjétek végre össze magatokat!
Mert: a titkosszolgálat megállapította, hogy a jelentést nem „külső erők” (ellenforradalmárok, szabotőrök stb. stb.) rögzítették, hanem ti magatok; a titkosszolgálat megállapította, hogy a jelentést egy MSZP-s politikus juttatta el az ellenzékhez; a titkosszolgálat megállapította, hogy a kiszivárogtatásról tudott Gyurcsány és az MSZP-frakció.
Ezenkívül nincs miről beszélni.
Mert hiába beszél manipulálásról Bajnai (aki annyit ült a gázrezsón, hogy hozzágazemberesedett egykori főnökéhez), a nyilvánosságra került jelentésekből kizárólag nevek és helyszínek vannak kihúzva, amelyek jottányit sem befolyásolják a jelentések érdemi mondanivalóját.
Az érdemi mondanivaló pedig az, hogy tudta-e a kretén Gyurcsány, hogy megy a nyilvánosságnak a beszéde, vagy nem tudta. Tudta-e az MSZP kretén frakciója ugyanezt, vagy nem tudta? Más kérdés nincs.
De ezek a gazemberek most abból akarnak kérdést csinálni, hogy a Fidesz hozta-e nyilvánosságra az anyagot.
Igen. A Fidesz. Jómagam például Nagyvárad határában hallgattam meg a felvételt, telefonon játszották be nekem, egy nappal a nyilvánosságra hozatal előtt. És? Egyetlen ember nem volt ebben az országban, aki mást gondolt volna. S 2006 óta is csak arról megy a vita és a találgatás, hogy ki juttatta el a beszédet a Fideszhez – semmi másról.
Vagy talán most majd Gyurcsány, Németh Péter és a többi gazember arról kezd el lamentálni, hogy a Fidesznek mélyen el kellett volna dugni a hozzá eljuttatott felvételt?
El kellett volna rejtenünk, hallgatnunk kellett volna, esetleg felhívni Gyurcsányt, Lendvai Ildikót és a többit, hogy „gyerekek, valahogy eljutott hozzánk a miniszterelnök úr beszéde, meghallgattuk, érdekes, gondoljuk, nem szeretnétek, ha erről a nyilvánosság is tudomást szerezne, úgyhogy átvehetitek reggel nyolc és délután öt között a Lendvay utcában. Ugyanott igény esetén titkos pornófilmeket osztunk fideszes politikusokról”.
Életszerű, igaz? És ezek most tényleg arról fognak vitát nyitni! Erről fog cikkezni a Népszava, erről fog pofázni a Bolgár, ezt szajkózza majd a Népszabadság, és az összes többi. És a leghevesebben természetesen Gyurcsány. És Mesterházy, Bajnai, mind. És mert nyilvánosságra került a jelentés, mindjárt arról is elkezdtek ugatni, hogy a Fidesz kampánycélokra használja a titkosszolgálatokat.
Mondják ezt azok, akik bűnözőkkel randizgattak, hogy készítsenek már lejárató anyagokat vezető fideszes politikusokról. Amúgy Bajnai, ne hazudozz, ne terelj! Ha emlékszel a jelentésre, akkor rajta! Eh… Mindegy.
Kár ezekre mint értelmes emberi lényekre gondolni. Mondta is az apósom: Te, láttad a Gyurcsányt az ATV-ben? Hihetetlen! Pont olyan volt, mint angolna egy vödör takonyban. Úgy csúszik ki mindenből, megáll az eszem!
Nyugalom, kedves papa! Hamarosan el lesz kapva a grabanca.
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap
Bayer Zsolt: A feleslegesek
Elszorult torokkal falja az ember az Ukrajnából érkező híreket. Mert hát Ukrajna mégsem Fekete-Afrika, Ukrajna itt van a szomszédban, Ukrajna mégiscsak Európa – bár ez sem jelent lassan semmit –, Ukrajnában ráadásul magyarok is élnek, méghozzá a legnehezebb sorban.
Falja az ember a híreket, elszörnyedve bámulja a kijevi barikádokról érkező képsorokat. A tüzet, füstöt, lángra kapó embereket, a földön fetrengő meglőtteket, a kifejezéstelen arcú halottakat, ahogy hevernek a sárban, s riadtan, szűkölve száll a fohász, hogy istenem, ugye nem a semmiért adták életüket…
Falja az ember a híreket, megnéz, meghallgat, elolvas mindent. Így jut el az Index tudósításáig. Mert hát az Index riportert küldött a helyszínre, lássuk akkor, ez érdekes lesz és hiteles.
Végül is az. Érződik a tudósításon a személyesség, és ez elnyomja a szokásos és kötelező liberális kliséket és ostobaságokat. Ez az érzés kitart egészen a riport végéig, ahol a következő olvasható: „Aztán valaki elővett egy trombitát, és lassú dallamot kezdett fújni. Hatásvadász fordulat lenne, ha nem pont így történt volna. Az emberek megálltak, leeresztették a kezüket, mosolyogtak és énekelni kezdtek. »Ez az ukrán himnusz« – súgta Janesz. Emlékeztem a lincselésre, és biztos voltam abban, ha vége lesz ennek az egésznek, a most együtt dolgozó emberek szóba sem állnak majd egymással; tudtam, hogy az ellenállók egy része nem annyira szabadságpárti, mint inkább ultranacionalista és antiszemita; és a himnuszokért sem vagyok annyira oda. Mégis: gombóc gyűlt a torkomba, ahogy láttam, hogy ebben az irracionális, kifacsart helyzetben lényegtelenné válhatnak ezek a dolgok, hogy rövid ideig csak az számítson, hogy együtt tegyünk valamit, egymásért.”
Helyben vagyunk végre. És lássuk be, elég későn jutottunk el idáig. Senki sem tudja pontosan, de majd’ kétszáz ember halt meg már, mire leírta valaki végre, hogy az ellenállók „egy része” ultranacionalista és antiszemita. S a részletek igen fontosak ám! „Ultra” – mert hát a nacionalista önmagában kevés, olyan bűn, amit fokozni kell. Továbbá „ultranacionalista és antiszemita”. Nem vagy, hanem ÉS, ugyanis aki nacionalista, az ultra, és aki nacionalista, az antiszemita.
Ha bantu, ha eszkimó, ha csiroki, ha ukrán, akkor is. Tehát nem antiorosz, a példának okáért, vagy antilengyel, esetleg antimagyar – ugyan már, ezeknek a fogalmaknak nincs semmi értelmük. Az „anti” ezekkel a népnevekkel párosítva nem fedi le a bűn, az eredendő bűn, a legfertelmesebb bűn, a megbocsáthatatlan bűn fogalmát.
Mert az az antiszemita.
Szívesen megkérdezném a kijevi barikádokon hosszú ideje harcolókat erről. Megkérdezném a torkon lőtt huszonegy éves lányt, az életüket kockáztató orvosokat, ápolókat, egyetemistákat, melósokat, hányszor jutott eszükbe az elmúlt hetekben, hogy ők bizony a zsidókat utálják. Istenem, hogy bámulnának a nyomorultak… Azután visszabújnának a kockakövek, hevenyészett fedezékek, kukatetők mögé, és egy pillanatra elgondolkodnának azon, milyen jó egyeseknek, hogy ezzel van idejük és kedvük foglalkozni. Mint amikor a tanító néni kérdezi Mórickát: - Mikor volt a mohácsi vész? – Jaj, tanárnő, mennyire irigylem a problémáit…
Én is ennyire irigylem az Index tudósítójának, Földes Andrásnak a problémáit. Ideje volt, hogy a kijevi pokolban is kiderüljön végre, hogy a végső cél és az első elv mégiscsak az antiszemitizmus. Ott is. Hurrá… Aztán szembe áll persze a másik félmondat is: „a himnuszokért sem vagyok annyira oda”.
Meglepő lett volna, ha nem így van. Hiszen a himnusz tényleg kollektív műfaj. Egy nemzet lelkéből szól, nemzetek éneklik örömükben, bánatukban, fájdalmukban, harcaik idején. Igen, a barikádokon. Együtt. Ha kell, összekapaszkodva, sírva, egymás kezét fogva, vállt vállnak vetve; elszántan, bátran, mindenre készen; igen, éppen a himnusz segít legyőzni a páni rémületet, a félelmet, a menekülés kényszerét.
Ezért énekelnek dalokat a katonák harcba, frontra menet. Aki még nem látta a Halál ötven óráját, el ne mulassza! És nézze meg többször azt a fantasztikus részt, amikor a fiatal harckocsizó tisztek eléneklik Hessler ezredesnek a Panzerliedt. Abban bizony benne van minden. Hogy mit jelent az együtt éneklés csodája, és mi az a harci szellem.
Ezért magától értetődő, hogy miért nem szereti az Index tudósítója a „himnuszokat”. Egyiket sem. Nyilván a magyart sem. Így aztán ha egyszer a Himnuszt énekelve kellene elűzni a félelmet a barikádokon vagy az országhatáron, pontosan tudhatjuk, hogy az Index tudósítója nem lenne velünk.
Elmenne inkább egy jó koncertre. Valahová messzire. Ez az ő feleslegessége. És nem ám olyan Oblomov-féle feleslegesség ez. Sokkal mélyebb és pusztítóbb annál. Mert egy egész ideológia áll mögötte.
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap
Pozsonyi Ádám: Haynau, az ikon
Az emberiséggel az a legnagyobb baj, hogy folyton utópiákat gyárt magának, majd az álmaihoz akarja erőszakolni a valóságot. A legújabb, a valósággal szembe menetelő elmebaj az úgynevezett ultrajobboldaliság (nem összekeverendő a szélsőjobboldalisággal). Az ultrajobboldali – hasonlóan a bolsevikhoz vagy a liberálishoz – nem az emberből indul ki, hanem álmodik egy teóriát, s ahhoz kezdi igazítani a valóságot. Ezért az ultrajobboldali első számú pejoratív címkéje is roppantul ismerős: „nacionalista”.
Az ultrajobboldali tudniillik éppúgy internacionalista, mint egy SZDSZ-szóvivő, csak másra hivatkozik. Náluk nem a „nagybetűs ember” meg a „nemzetközi munkásmozgalom” a fétistárgy, hanem a „Habsburg-dinasztia”. Ehhez hűségesek, a „birodalomhoz”, nem a magyarsághoz.
Ha hinne az ember az összeesküvés-elméletekben – amire minden oka megvan –, azt mondaná: az ultrajobboldaliság terjesztői felismerték, hogy a marxi vagy Cohn Bendit-i szövegekkel nem lehet több embert eltéríteni gyökereinek ápolásától, ezért a másik irányból támadnak. Az egyik ultrajobboldali oldalon látható egy ábra, amely bemutatja a világot – minden forradalmár szereti a valóságot táblázatokba erőltetni – a legbaloldalibbtól a legjobboldalibb univerzumig. A táblázat szerint a legitimizmus „jobboldalibb”, mint a „nemzeti királyság”. (Ferencz József jobboldalibb, mint Szent László.)
Értsd: ha egy kultúra a saját közösségéből emel valakit vezetővé, az „alacsonyabb rendű”, „kevésbé tradicionális”, „kevésbé jobboldali”, mintha a szomszéd utcából. Kár, hogy a természeti népeknél ez sosincs így; nincs az az indián törzs, amelyik eszerint élne, holott náluk nem volt francia forradalom. Hogy a magyarnak – ha nem a saját fajtáját – voltaképp kit is kéne szolgálnia, nincs nyíltan kimondva, de a Habsburg-dinasztián kívül a német-római és pángermán mitológia összes alakja követendő. Ellentétben Hunyadi Mátyással, aki az egyik legfőbb ellenségkép.
Mielőtt bárki legyintene. Nem ötvenfős gittegyletről beszélek! Az egyetemisták körében úgy terjed ez az agymosás, mint a pestis, és politikai hátszele is van. Pont ezért veszélyes. A jelenség kártékonyságát azzal tudom illusztrálni, hogy egy magát legitimistának valló ifjonc kijelentette: a teljes magyar irodalmi arcképcsarnok nem ér annyit, mint egy osztrák hivatalnok vigyázzban állása. (Ha alaposabban akar valaki tájékozódni, keressen rá Baranyi Tibor Imre és László András munkásságára. Náluk Haynau az ikon.)
A mozgalom első számú dogmája így szól: A nacionalizmus 19. századi találmány. Balos. Forradalmi. (Nacionalizmus alatt nem azt értik, hogy valaki megkülönböztet másik embert az identitása, származása miatt, hanem azt, hogy valaki egyáltalán számon tartja!) Holott valójában a nacionalizmusra „hivatkozó” politikát találták fel a 19. században, nem pedig magát a nemzeti kötődést, éppúgy, ahogy a munkásra hivatkozó politikát a 20. században, nem pedig magát a munkást.
Aki nem hiszi, hogy a nemzeti kötődés nem 19. századi találmány, annak ajánlom Pázmány Péter, Zrínyi Miklós és más 17. századi, katolikus – és udvarhű – gondolkodók írásait.
A nemzetekfelettiség ellenkezik az ember természetes ösztönével – tehát baloldali, utópista –, éppúgy, mint a gender vagy a vegán mozgalom. Hogy idézzem a konzervatív és katolikus, remek tollú G. K. Chestertont: „Nézzük az embert. Ezt a sörivó, pletykás, de azért szerethető lényt. Amelyik társadalom erre épít, működni fog. Amelyik nem, az bukásra van ítélve.”
Magyar Hírlap
Szentmihályi Szabó Péter: „Előttünk egy nemzetnek sorsa áll” - csak járassák országszerte bohócaikat, velünk nem fogják a bolondját járatni még egyszer
Megértem az ellenzék rettenetes fájdalmát, hogy a többség már egyetlen fogadkozásukat, ígéretüket és reformötletüket sem hiszi el. Végül is a választás nemcsak tapasztalatok összegzése, hanem bizalom kérdése is: hihetünk-e vajon abban, hogy az étlapon szereplő kínálat egyáltalán elkészíthető és ehető-e, és az ár megfelel-e az értéknek.
A politikai választás a jövőről szól, vagyis igen komoly, kollektív döntésről, melynek eredménye négy jó vagy rossz esztendő. 1990 óta (sajnos) valóban 2010 volt az első év, amikor egy kormány a kétharmados felhatalmazás birtokában elkezdte végre azt tenni, amit objektív okok miatt az Antall-kormány csak ígért, de nem tudott végrehajtani, mert a „nyugodt erő” csak álmainkban létezett.
Húsz évünkbe telt, amíg a magyar társadalom nagy része kiábrándult a balliberális szómágiából, a cinikus hazudozásból és a fölényes nemzetellenesség ideológusaiból.
Ha az első Orbán-kormány folytathatta volna munkáját 2002-ben, minden bizonnyal sokkal jobban állnánk, de szükség volt erre a történelmi leckére, nem felejtjük el, amíg csak élünk. Akik ott voltunk a miniszterelnök évértékelőjén, most valóban érezhettük azt az egykor hiába áhított nyugodt erőt önmagunkban is, mondjuk úgy, a polgári Magyarország, a keresztény konzervativizmus erejét.
Egy rossz politikai rendszer megváltoztatása mindig hosszú és küzdelmes folyamat, különösen egy olyan országban, ahol egy gyűlölködő és harácsoló kisebbség kisajátította magának a szabadság és a demokrácia értelmezését, és bármikor készen állt a nemzeti érdek elárulására, ha jól megfizették érte.
Az emberi minőség és felelősségérzet hiánya súlyos következményekkel járt az egész balliberális politikai osztályra nézve, így kerültek – kedvenc szóhasználatukkal élve – ők maguk, a „szellemi kútmérgezők a történelem szemétdombjára”. Éppen azokat hagyták cserben, akiknek most is a szavazataira számítanak, de a vörös zászlók, sálak és léggömbök, széldzsekik anakronizmusa talán a maradék híveik számára is vörös posztó.
A magunk útján akarunk járni, és „nem gazsulálunk senkinek”. A cselekvőképes kormányzás a magyarság létérdeke, mert a balliberális „összefogás” mindig a nemzet önvédelmi reflexeinek elaltatására irányult eddig is.
Nem másoknak, hanem magunknak akarunk megfelelni, „erőnk szerint a legnemesbekért”. Minden választás előtt megfontolandó igazsága van Vörösmartynak: „Előttünk egy nemzetnek sorsa áll”. Csak járassák országszerte bohócaikat, velünk nem fogják a bolondját járatni még egyszer.
Szentmihályi Szabó Péter
Magyar Hírlap
Harcias memoár a hazánk elleni pénzügyi támadásokról - krimibe illő történet - Orbánt mindenféleképpen el akarták távolítani a hatalomból
Olli Rehn, az Európai Bizottság finn pénzügyi biztosa ahol tudott, keresztbe tett Magyarországnak a 2010–2011-es válságkezelés során – derül ki Matolcsy György volt kabinetfőnökének, Wiedermann Helgának nemsokára megjelenő könyvéből, amely a hazánk elleni pénzügyi és gazdasági támadásokat eleveníti fel. A visszaemlékezés részletesen foglalkozik a Magyarország és a forint elleni 2011-es spekulációs támadással, és bemutatja annak hátterét.
Egy az IMF és az Európai Unió által megírt megszorítási forgatókönyvet próbált ráerőszakolni a második Orbán-kabinetre az Európai Bizottság (EB), amelynek pénzügyi biztosa, Olli Rehn szinte az első pillanattól kezdve mindent megtett a magyar válságkezelés ellen – erről az időszakról írt könyvet Matolcsy György akkori kabinetfőnöke, Wiedermann Helga.
A kulisszatitkokat is felfedő, nemsokára a könyvesboltokba kerülő kötet szerint az EB-ben Olli Rehn pénzügyi biztos 2010-ben, az új ciklus legelső Ecofin-ülésén (az Európai Unió Gazdasági és Pénzügyi Tanácsa) kifejezetten rossz színben tüntette fel Magyarországot az uniós pénzügyminiszterek előtt, és Görögországgal egy szinten állónak próbálta bemutatni az itthoni helyzetet.
A visszaemlékezés kitér arra, hogy már ezen a találkozón óriási nyomás alá vették Matolcsyt, akinek már a néppárti képviselők, majd a pénzügyminiszterek reggelijén nekiszegezték a kérdést: hajlandó-e Magyarország azonnali megszorításokra, meghosszabbítva az IMF–EU-megállapodást.
Miután az akkori nemzetgazdasági miniszter az első akcióterv alapján közölte, hogy erre nem hajlandó, először a gazdasági, majd a politikai nyomásgyakorlás minden eszközét megpróbálták bevetni ellene. Olli Rehn pénzügyi biztos úgy próbálta a többi kormány támogatását elnyerni a közös nyomásgyakorláshoz, hogy azt sugallta: Magyarország pillanatokon belül Görögország sorsára juthat.
Eközben kiderült, 2010-ben Bajnaiék lyukas költségvetést adtak át az Orbán-kormánynak. Ennek ellenére Brüsszel nem adott segítséget a papíron alultervezett kiadások és felültervezett bevételek kiegyensúlyozásához, sőt komoly szankciókkal fenyegették meg az új kormányt.
A visszaemlékezés szerint a németek a szavazati jogunk, mások a strukturális és kohéziós alapok felfüggesztését javasolták. A könyv kitér arra is, hogy miután Matolcsy ragaszkodott hozzá, hogy a megszorításokat jelentő IMF–EU-szerződést mihamarabb lezárhassák, pénzügyi támadást indítottak hazánk ellen.
Pénzügyi támadás
Ennek egyik legfőbb célja az volt, hogy Orbán Viktor helyére egy másik fideszes politikust ültessenek, aki nem ragaszkodik a bankadóhoz, a multinacionális vállalatokra kivetendő különadókhoz és a közel hétszázalékos mínuszt mutató költségvetést lakossági megszorításokkal rendezi. „Ezért az ezermilliárd forintos unortodox receptért folyt a gazdasági küzdelem: a magyar válságkezelés ugyanis évente ennyibe került, amelyet szinte teljes egészében a tehermegosztásnak nevezett új közteherviselés keretében az Orbán-kormány a pénzügyi szektorból, a belföldi monopóliumoktól, valamint az azokat működtető multinacionális célcsoportoktól kívánt bevonni.”
A volt kabinetfőnök emlékeztet arra a 2011 elején lezajlott háttérbeszélgetésre, amely során az egyik legnagyobb osztrák bank vezetője közölte: ők ugyan el tudnák viselni a magyar bankadót, de azt már nem, ha az összes olyan kormány bevezetné ezt, ahol a banknak leányvállalatai vannak. A pénzügyi támadás célja tehát a példa terjedésének megállítása volt, amely – az elmúlt közel négy év tapasztalatai alapján – nem volt sikeres.
Mi úgy tudjuk, hogy valakik valahol már 2011 tavaszán elhatározták, hogy megdöntik Orbán Viktort és kormányát – írja a volt kabinetfőnök, aki emlékeztetett arra, hogy ebben az időszakban minden politikai és médiafronton példátlan támadások érték az országot, éppen az uniós elnökségünk idejére időzítve.
A pénzügyi fronton ekkor még vihar előtti csend honolt, de vélhetően már folytak a pénzügyi támadás előkészületei. Szinte észrevétlenül, 2011 júliusában kezdett leválni a forint árfolyama a lengyel zlotyról és a cseh koronáról, amellyel általában együtt szokták kezelni. A gyengülésnek semmilyen ésszerű oka nem volt, olyannyira nem, hogy épp erre az időszakra tehető a Széll Kálmán-terv bejelentése, amelyet egyöntetűen pozitívan fogadtak a piacok, mert fenntarthatóan három százalék alatti költségvetési hiánnyal kalkulált, és az idő bizonyította, hogy ezt az ígéretét a kormány végig tartani is tudta.
A másik ok, amely spekulációra engedett következtetni, hogy a Széll Kálmán-terv bejelentése után Magyarország példátlanul sikeres államkötvény-kibocsátást hajtott végre a nemzetközi pénzpiacokon, és ezzel a 2011-es évet az államadósság-finanszírozás szempontjából már év elején bebiztosította.
Az ennek ellenére elindított pénzügyi támadásról a volt kabinetfőnök a következőket írja: valamikor 2011 tavaszán, ma úgy tudjuk, egy New York-i étteremben összeült hat nemzetközi befektető bank és elhatározták, hogy támadást indítanak a magyar kormány ellen. A nagy amerikai befektető bankokat, amelyek egyben a globális piac legnagyobb szereplői, közvetlenül nem érintette a magyar bankadó, mert nincs itthon leányvállalatuk, de felismerték a magyar példa veszélyességét.
Ezek a nagybankok képesek bárhol és bármikor több százmilliárd dollárt megmozgatni annak érdekében, hogy megtámadjanak egy-egy valutát, és extraprofitra tegyenek szert. A támadásnak kedvezett az akkori nemzetközi pénzpiaci légkör, mert a kialakult hozamvadászatban a kis magyar pénzpiacon már kisebb összegekkel is jelentős hasznot tudtak elérni, lévén hogy a jegybank akkori vezetése „hibás monetáris politikát folytatott”, és magasan tartotta az alapkamatot.
Mindez magával húzta az állampapírpiacon forgó magyar kötvények hozamait is, amely megdrágította a hitelek megújítását. Mint Wiedermann Helga írja, egészen szeptemberig nem vették észre, hogy valami nincs rendjén a forint árfolyama körül, mert addig csak viszonylag kis eszközökkel gyengítették a forintot.
Nagyköveti figyelmeztetés
A visszaemlékezésből kiderül, hogy a nyomásgyakorlás másik eszköze „az egyik legnagyobb szövetséges ország” nagykövetének látogatása volt, aki 2011 augusztusában Matolcsy Györgyöt virágnyelven figyelmeztette, hogy óriási baj lesz a pénzpiacon ősszel és télen, és hazánk nagyon nehéz pénzügyi helyzetbe kerülhet.
Ezért azt tanácsolta a miniszternek, hogy győzze meg Orbán Viktort arról, hogy vegyék fel a kapcsolatot a valutaalappal. A könyv szerint ekkoriban került sor egy különös, és „drámaira sikeredett” találkozóra Matolcsy György és Simor András jegybankelnök között a Parlamentben.
A visszaemlékezés szerint Simor „falfehér volt, és remegett a keze, és igen furcsa mondatokat kezdett el mondani”. Szerinte Magyarország három héten belül államcsődöt jelent. Matolcsy György alig hitt a fülének, kétszer is visszakérdezett: „András, jól hallottam, hogy szerinted három hét múlva, december elejére államcsőd alakul ki Magyarországon?” Simor ezt megerősítette, de az okokat nem részletezte.
A könyv szerint legkésőbb decemberre világossá vált: az őszi és téli pénzügyi támadás célja Orbán Viktor eltávolítása a hatalomból, de az IMF-fel való kapcsolatfelvétel bejelentése átmenetileg leállította a támadást. Azért csak átmenetileg, mert a magyar álláspont kezdettől fogva világos volt: csak egy jó megállapodás jöhet szóba, azaz nem kérünk pénzt az IMF-től, hanem egy lengyel típusú készenléti hitelvonalat, amely csak kifejezetten pénzügyi vészhelyzetek esetén nyújt védelmet, egyébként pedig nem jár pénzlehívással. Cserében viszont nem is kellett volna elfogadni az elsősorban az Európai Bizottság által szorgalmazott megszorító intézkedéseket.
Wiedermann Helga szerint azonban az EB ekkor is keresztbe tett: nem hagyta, hogy hazánk is hasonló megállapodásra juthasson az IMF-fel, és megakadályozta, hogy Lengyelország esete megismétlődjön, és ismét Brüsszelt megkerülve jusson dűlőre az IMF és annak egy tagállama.
Ennek következménye, hogy bár hazánk felvette a kapcsolatot az IMF-fel, a pénzpiacokon folytatódott a forint elleni támadás, és tovább emelkedtek az állampapír-hozamok. A forgatókönyv következő pontja az lett volna, hogy még több pénzzel gyengítik a forintot, majd a három amerikai hitelminősítő egymás után leminősíti az országot. Ezzel valóban néhány hét alatt térdre lehetett volna kényszeríteni az országot, mert abban a pillanatban, „amikor leáll az állampapírok vétele, az ország megkerülhetetlenül irányt vesz az államcsőd felé”.
Időzített krach?
Miért kellett volna éppen december elejére időzíteni a magyar államcsődöt? – teszi fel a kérdést a szerző. Szerinte a válasz az, hogy minden év december elején zárják a könyveket a befektető bankok és társaságok, az adott év pénzügyi tranzakcióinak eredményét összegezve kimutatják a profitot, amely alapján még decemberben kifizetik a bónuszokat a bankároknak.
A november közepén elkezdett pénzügyi támadás végrehajtásához mozgósított pénz eddigre visszafolyt volna a bankokhoz. A könyv úgy fogalmaz, hogy „ebből ered a pénzügyi támadásoknak az a vonása, hogy időben koncentrálni kell a támadáshoz felhasznált pénzügyi forrásokat, nem lehet időben hosszú hónapokra elnyújtani.
Mindezt azonban megállította a kormány bejelentése arról, hogy tárgyalóasztalhoz ül az IMF-fel. Matolcsy György ezt mintegy mellékesen közölte az egyik legnagyobb befektetési bank vezetőivel egy munkaebéden. Az ott elhangzottak, és a hírre adott reakciójuk csak megerősítették a gyanút: nagy nemzetközi befektetési csoportok életveszélyes támadást indítottak Magyarország ellen.
Olli Rehn csapdát állít
A könyv szerint a túlzottdeficit-eljárásból való kivétel idején ismét megmutatkozott, hogy Olli Rehn és csapata még egy trükköt bevetett annak érdekében, hogy 2013-ban ne kelljen ezt megtenni Magyarország esetében, tehát az Orbán-kormány úgy forduljon rá a 2014-es választási kampányra, hogy mindenki képes legyen elmondani róla: nekik sem sikerült felállni a szégyenpadról.
„Szép volt a terv, sőt a beépített trükk is működni látszott, a lényege az volt, hogy megpróbálták leválasztani Magyarországot a többi hasonló helyzetben lévő országról.” Közölték a magyar nemzetgazdasági miniszterrel, hogy míg az öszszes többi országot 2013 közepén bírálják el, Magyarországot csak később.
Óriási csapda volt ez, mert így Magyarország részben szövetségesek nélkül maradt volna. Matolcsy György azonban már korábban egy kis szövetséges csapatot gyűjtött az Ecofin-tanács pénzügyminiszterei között. A sorsdöntő Ecofin-tanácsülésen a Külügyminisztérium egyes képviselői – mint utóbb kiderült, elhibázottan – arra próbálták rábeszélni a minisztert az ülést megelőző percekben, hogy ne kérjen szavazást. A kabinetfőnök szerint ez hazaárulással lett volna egyenértékű, és a miniszter világossá tette, hogy mindenképpen szavazást fog kérni, akkor is, ha egyedül marad és mindenki leszavazza. Ráadásul a kormányfő is azt kérte Matolcsytól, hogy mindenképpen kérjen szavazást.
Pénzügyminiszterek lázadása
A miniszter már az ülést megelőző estére vacsorára hívta a néppárti pénzügyminisztereket, és azt kérte kollégáitól, hogy kifejezetten szenteljék a vacsorát a másnapi Magyarországgal kapcsolatos döntésnek – olvasható a könyvben. Ebbe belementek, hiszen számukra is volt tétje a másnapi szavazásnak.
A vacsorán szinte egy emberként közölték Matolcsy Györggyel: „Ha szavazást kérsz holnap, melléd állunk!” Azonban még ez sem volt elég, ugyanis a huszonhét pénzügyminiszter közül nyolcan voltak a baráti mag tagjai. A litván, bolgár, cseh, brit, spanyol, olasz, román pénzügyminiszter sem lett volna azonban elég ahhoz, hogy Matolcsy György győzzön a másnapi szavazáson.
A könyv részletezi, milyen érvekkel sikerült meggyőzni a bolgár és a román minisztereket, hogy hazánk mellett szavazzanak. Amikor másnap a magyar napirendi pontra került sor, Matolcsy jelezte, hogy szavazást kér. Ez általános megrökönyödést keltett azok körében, akik nem ismerték a maroknyi, de lelkes „öszszeesküvői” kör döntéseit.
Elkezdődött a vita. Természetesen a finn és dán pénzügyminiszter indította a támadást Magyarország ellen, mert ők a finn Olli Rehn közeli szövetségesei voltak. Még néhány más ország is folytatta a támadást, majd megindultak a mieink. Először a cseh pénzügyminiszter, Miroslav Kalousek kért szót, aki a csehek unióval szembeni ellenérzését is hangsúlyozva közölte, hogy semmiképpen nem támogatja a Magyarország elleni szankciókat, majd sorra szólaltak fel a kisebb országok pénzügyminiszterei, a litván, a bolgár, a román, és mindegyikük támogatta Matolcsy Györgyöt.
Az igazi megrökönyödést az keltette, hogy Magyarország mellé állt két nagy tekintélyű ország, Nagy-Britannia és Svédország.
A visszaemlékezés szerint az igazi fordulópontot az hozta, amikor Matolcsy Maria Fekter osztrák pénzügyminiszter beleegyezését is megnyerte.
„Ekkor Olli Rehn már falfehér volt, és kínjában szünetet kért, de ezzel sem ért el semmit.” A győzelmet végül az koronázta meg, hogy a tanácsban vezető szerepet betöltő német pénzügyminiszter, Wolfgang Schäuble is Magyarország mellé állt, támogatta az osztrák kompromisszumos javaslatot, ezzel a magyar ügyet. Schäuble és Matolcsy között egyébként nem csak pénzügyminiszteri együttműködés alakult ki: személyes barátság szövődött közöttük azokban az években – írja a könyv.
MNO
Fricz Tamás: A „szeretett” Európai Bizottság - akár a feje tetejére is állhat az EB, Magyarország akkor sem engedi be a GMO-termékeket
Wiedermann Helgának, Matolcsy György volt kabinetfőnökének nemsokára megjelenő könyvéből fekete-fehéren kiderül, hogy az Orbán-kormány hatalomra kerülése után az Európai Bizottság, élén Olli Rehn (ejtsd: Oli Rém) pénzügyi biztossal, hazánkat lehetetlen helyzetbe kívánta hozni.
Ezt tette velünk a „szeretett” Európai Unió. Lehet, hogy Zoránnak van igaza: a szerelemnek múlnia kell? S ha múlik, akkor fájnia kell?
A készülő könyvből megtudhatjuk, hogy az elmúlt négy évben az Európai Bizottság nemhogy segítette volna az országot, hanem ellenkezőleg, szinte mindent megtett azért, hogy akadályokat gördítsen az Orbán-kormány válságkezelő törekvései elé. Céljuk nem volt más, mint hogy ráerőltessék a kabinetre az EU és az IMF régóta ismert, neoliberális mantrákra, szigorú lakossági megszorításokra épülő programját.
A második Orbán-kormány azonban nem engedett; ragaszkodott a későbbiekben unortodoxnak elnevezett gazdaságpolitikai koncepciójához, melyben kulcsszerepet játszott a bankokra és multi-cégekre kivetett különadó. Emellett pedig Matolcsy ahhoz ragaszkodott, hogy az IMF-fel kapcsolatos szerződésünket a hitelek kifizetése után lezárhassuk.
Nos, ez kihúzta a gyufát: az EB, Olli Rehnnel az élen, pénzügyi támadást intézett hazánk ellen. Persze máris hallom, hogy e helyütt rögtön felsikoltanak a balliberális elemzők: dehogy az ország, hanem kifejezetten az Orbán-kormány ellen léptek fel! Ám, ha jobban belegondolnának, beismerhetnék: formálisan természetesen az Orbán-kormányt támadták meg – mint jó barátok –, de a támadás, amennyiben „sikeres”, végső soron államcsődöt eredményezett volna, s ez, végeredményében, vajon nem az ország összes állampolgára elleni merényletként értékelhető? Vagy talán ahol esztergálnak, ott hullik a forgács?
A volt kabinetfőnök leírása szerint arról értesültek, hogy valamikor 2011 tavaszán egy New York-i étteremben hat nemzetközi bank vezetői elhatározták, hogy támadást indítanak a magyar kormány ellen, azzal a céllal, hogy Orbán Viktort eltávolítsák a hatalomból.
Balliberális rettegők máris kétségbeesetten kiabálják: összeesküvés-elmélet! Összeesküvés-elmélet! Juj-juj! No de ki beszél itt összeesküvés-elméletről? Hiszen csupán egy vidám, baráti beszélgetés zajlott le New Yorkban bankigazgatók és -tulajdonosok között, s a beszélgetés közben szóba került Magyarország, Orbán Viktor, s tárgyaltak a kormány lehetséges szép jövőjéről is. Így már political correct, balliberális barátaim? Így már az?
A recept ismerős: a nemzetközi pénzügyi körök 2011-ben már elérték, hogy embereik, Mario Monti, illetve Lukász Papadímosz legyen Olaszország, illetve Görögország miniszterelnöke, s végrehajtsák az IMF, a Világbank és az Európai Bank megszorításokra épülő „válságkezelését”.
S tették mindezt a nemzetállami demokrácia megkerülésével, a választók akaratának figyelmen kívül hagyásával. Dicsőségére a „fejlett” „demokráciáknak”. Mindez azonban valójában nem más, mint a globális pénzügyi és gazdasági uralom behatolása az államba, mely a nemzeti szuverenitás letéteményese. Légy üdvözölve, szép új, XXI. századi világ, légy üdvözölve Világkormány, Új Világrend!
A könyv további részleteibe nem mennék bele, pusztán megjegyzem: láss csodát, az Orbán-kormány a „szent ravaszság” (Jézus mondá: legyetek ravaszok, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok) változatos eszközeivel kivédte a nemzetközi körök, s élükön a „jó barát”, az Európai Bizottság támadásait. (S ebben a „csodában”, ne feledjük, a Békemenet is óriási szerepet játszott!) Ezt, a nemzeti szuverenitást megvédő, történelmileg kiemelkedő teljesítményt a 2014-es választás igazolhatja vissza véglegesen.
Mindezt azért jó megismernie és megtudnia az ország közvéleményének, hogy végre befejezhessük a semmit nem érő, hazug „politikailag korrekt” beszédet az Európai Unióval kapcsolatban is.
Felnőtt nemzetté ugyanis akkor válunk, ha képesek vagyunk nyíltan, tárgyilagosan, bátran beszélni arról, hogy valójában mi is az Európai Unió, s nem ijedünk meg akkor, ha a legélesebb kritikával kell illetnünk szövetségeseinket, ha rászolgált arra.
Persze nem kell fekete-fehér képet festenünk; sem imádnunk, sem gyűlölnünk nem kell az EU-t. Tudjuk az előnyeit e nagy bürokratikus szervezetnek, s látjuk már azt is, mi az, ami elviselhetetlen benne. Így kell mérlegelnünk és véleményt formálnunk.
Elviselhetetlen például, hogy a napokban hiába ellenezte az uniós államok szakminisztereinek döntő többsége (28-ból 19-en) a Pioneer 1507-es gémmódosított (GMO) kukorica engedélyezési kérelmének megadását, a nyilvánvaló szavazati többség ellenére az Európai Bizottság bevallottan arra készül, hogy engedélyezze az EU-n belüli forgalmazást – az Egyesült Államok, illetve cégeik, a Monsanto és persze leginkább a Pioneer nagy örömére.
Győri Enikő államtitkár kijelentette: ami itt történt, az nem más, mint a nemzeti szuverenitás és a szubszidiaritás sutba dobása. S hozzátette, akár a feje tetejére is állhat az EB, Magyarország akkor sem engedi be a GMO-termékeket.
Hajrá, Győri Enikő!
Fricz Tamás
MNO