Soha többet MSZP!
Havi másfél milliós fizetéssel egészen jól elpasziánszozgat a parlamenti üléseken Bárándy Gergely, MSZP-s "politikus". Az e fajta "politikusnak" az emberek is csak kártyalapok, akiket úgy lehet kezelni mint a kártya lapokat.
Fricz Tamás: Schiff András: zseniális művész és zseniális tévedő
Schiff Andrásnak, a világhírű zongoraművésznek és Kurtág Györgynek ítélte oda az Aranypálma-díjat a kétszáz éve alapított Royal Filharmonic Society, az angol királyi filharmóniai társaság. Schiff András zseniális zongoraművész, ám egyben zseniális „tévedő” hőn szeretett hazája ügyes-bajos dolgainak megítélésében. És ezért kár, mert az ő hatása nem kicsi.
Schiff Andrással nemrég Friderikusz Sándor készített interjút az ATV-ben. A zeneszerző, aki 1979 óta él Angliában, ugyan személyes meghívót kapott a miniszterelnöktől a felújított Zeneakadémia megnyitójára, ám ő mégsem jött el. Pedig, mint az interjúban elmondta, mély szeretettel viszonyul hazájához és a magyar nyelvhez, anyanyelvéhez.
Tehát szeretet ide vagy oda, ő nem jön.
Ezt a „nem” jövését is azzal magyarázza, hogy szerinte nagyon rossz a légkör Magyarországon. A riporter arra a kérdésére, hogy szerinte fasisztaveszély van-e Magyarországon, igennel felelt.
Így már érthető, hogy nem jön.
Kár viszont, hogy nem informálódik megfelelően szeretett hazájáról. Kár, már csak azért is, mert az ember, ha szereti a hazáját, alaposan tájékozódik, és nem „ül fel” a szigorúan egy ideológiai táborhoz tartozó, teljesen elfogult ismerőseinek, s nem hiszi el egy az egyben azt, amit a nemzetközi, „mainstream” sajtóban és médiában hall-olvas-lát Magyarországról. (Szerény személyem nemrég a Die Presse hasábjain próbálta a magyarországi antiszemitizmussal kapcsolatos rémképeket kiigazítani, nyilván teljesen reménytelenül.)
Például kíváncsi lennék, hogy beszél-e a magyar helyzetről szintén világhírű kollégájával, a mindig itt élt Kocsis Zoltánnal. Ugyanis ha ezt megteszi-megtenné, máris enyhülnének a finoman szólva tévedései hazájáról.
Tehát Magyarországon fasisztaveszély van. Jelentem tisztelettel Schiff úrnak: nincs. És higgye el, aki itt él, azoknak az elsöprő része ezt velem együtt gondolja így.
Schiff úr csodálkozik, hogy hogyan ülhetnek jobbikos képviselők a magyar és az európai parlamentben. Jelentem: azért, mert demokratikusan megválasztották őket, mint ahogyan a többi jobboldali radikális és szélsőséges pártok jelöltjeit szerte Európában. Miért csak a Jobbik fáj? Az Ön országában a Nigel Farage által vezetett totál euroszkeptikus, sőt Európa-ellenes párt jelenléte az EP-ben teljesen OK? Ez európai probléma, Schiff úr, nem magyar!
És aztán azt is mondja Schiff András, hogy a náci bűnöket összemosni a szovjet terrorral „borzalmas bűn”.
Hát, Schiff úr, ezt nagyon nem jól látja.
Az európai értelmiség nagy része mára már pontosan tudja, hogy a két totális diktatúra „borzalmas” minőségében teljesen egyforma.
Igen, igen: az európai, sőt amerikai baloldali értelmiség, a kultúra emberei sokáig gondolták ennek az ellenkezőjét, zsolozsmázva a megunt mantrát, hogy a nácik eleve, már céljaikban gonoszok voltak, míg a kommunisták „jót akartak”, csak valahogy menet közben siklott ki a dolog.
Ugyan már! A kommunisták eleve azt akarták, hogy a munkásosztály (értsd: a munkásokat irányító pártvezérek szűk csoportja) forradalomban – tehát erőszakkal – ragadja meg a hatalmat minden, nem kommunistaként gondolkodó „osztály” felett. Ez nem eleve erőszak, nem eleve kódolt tömeggyilkosság? Dehogynem!
Ön szerint van-e különbség aközött, hogy emberek millióit faji alapon végeznek ki, vagy „ellenséges” társadalmi osztályhoz tartozása és/vagy jobboldali, de inkább csak nem kommunista – gondolatai miatt? „Faj”, társadalmi hovatartozás vagy gondolatok miatt embert ölni – mi a különbség, Schiff úr? Szerintem a két tömeggyilkosság közé „különbségjelet” tenni azzal, hogy az egyik mégiscsak gonoszabb dolog, mint a másik – és itt finom leszek – igen nagy „tévedés”.
Persze, tudom: egy bizonyos Lincoln Steffens nevű amerikai újságíró 1921-ben a Szovjetunióban járt, s a Potemkin-látványok hatására iszonyatos naivitással azt írta le otthonában: „láttam a jövőt, és működött”. A végtelenül hiszékeny nyugat-európai baloldali értelmiség pedig hinni akart a nagy ideában.
Azonban először 1956, majd az 1968-as csehszlovákiai bevonulás, utána Szolzsenyicin 1975-ben Párizsban megjelent Gulag-szigetcsoportja, legutóbb pedig az 1997-ben Párizsban megjelent, A kommunizmus fekete könyve című, átfogó mű világosan bizonyította, hogy a bolseviki kommunizmus – és minden kommunizmus – rettenetes.
Ahogy Fábry Sándor mondá: a kommunista eszmék megvalósulása érdekében „pusztán csak” mintegy százmillió embernek kellett elpusztulnia szörnyű körülmények között. Biztos megérte, ugye?
Schiff úr, én egyet kérek Öntől – miközben tudom, hogy e sorokat soha nem olvassa el: legyen szíves verifikálja (igazolja) és falszifikálja (cáfolja meg) a hazájával kapcsolatos nézeteit és állításait, mert higgye el, Ön bizony téved.
Ha ezt megtenné, az Ön súlyával sokat segíthetne hazájának
Fricz Tamás
MNO
Bayer Zsolt: Gyurcsányhoz - akkor derült ki, hogy maradtál, aki voltál: frusztrált, irigy, aljas lumpenproli
Az erdélyi fejedelmek. Bethlenek, Báthoryak, Apafiak, Rákócziak. Mind. S maga, a Vezérlő Fejedelem. S a lófő székely Dózsa György. A költők sora. Áprily, Dsida, Ady, a Himnusz költője, Kölcsey. Íróink. Tamási, Sütő András. És szegény-szegény Szilágyi Domokos.
A Házsongárdi temetőben nyugszik a fél magyar irodalom.
„A tavasz jött a parttalan időben
s megállt a házsongárdi temetőben. //
Én tört kövön és porladó kereszten
Aletta van der Maet nevét kerestem. //
Tudtam, hogy itt ringatja rég az álom,
s tudtam, elmúlt nevét már nem találom.”
Ott nyugszik ez is. És te soha, soha az életben nem teheted be oda a lábad.
De máshova sem. Soha nem mehetsz el Dobó István szülőfalujába. Emlékszel még? Dobó csak ennyit mondott: Hegedűs István! Esküdet megszegted, hazádat elárultad, büntetésed: halál.
Mintha neked mondta volna. És neked mondta… És persze vannak még sokan, felsorolhatatlanul sokan. Kosztolányitól, Csáthtól egészen Liszt Ferencig. Vagy Franz Lisztig, hogy neked is tessék. Őhozzájuk semmi közöd.
Böjte Csabához sincs. Ő két napja tette le az állampolgári esküt, ötszázezredik magyarként. Éppen akkor, amikor te bejelentetted, hatalomra kerülvén azonnal elveszed a határon túliak állampolgárságát és szavazati jogát. Hidd el, ennek pontosan így kellett lennie. Íme: a mérleg egyik serpenyőjében ott van a magyar kultúra, a szellemtörténet és a történelem kétharmada, s ott van Böjte Csaba.
A másikban ott vagy te, és azok a nyomorult lumpenprolik, akikhez beszélsz. Akikről Szentesi barátom megemlékezett tegnap. Akik reggel bedobják a felest, és rekedten felvonyítanak: „jönnek ide a kib…tt, büdös románok”. Te velük tartozol össze. Neked hozzájuk van közöd, ti kölcsönösen feltételezitek egymást. És jól számolsz: ezekből van annyi, hogy téged bejuttassanak a parlamentbe. Abba a parlamentbe, amelyet javarészt székely mesteremberek építettek annak idején.
Letette az állampolgári esküt Böjte Csaba, a félmilliomodik „határon túli magyar”. (Istenem, mennyire utálom ezt a kifejezést. Mintha nem lenne mindegy, hol született valaki. Magyar, és kész. Ugye te is így gondolod? Ugye, szerinted sem lehet megkülönböztetni embereket a szerint, hogy hol látták meg a napvilágot?)
Letette az esküt, és nem látom sehol a húszmillió románt. Nem látom, ahogy éppen összeomlasztják az egészségügyi és szociális rendszert az áttelepültek. Nem látom, ahogy odavan a „határon belüliek” nyugdíja őmiattuk. Hazudtatok, vagy csak tévedtetek? Ti annak idején kiszámoltátok, hogy a kettős állampolgárság ötszázmilliárd forintba kerülne a magyar költségvetésnek. Nem került. Hazudtatok vagy tévedtetek? Illetve, nincs többes szám! Te egyedül, csak te vagy felelős mindazért, ami történt.
Minden más bűnöd eltörpül emellett. Minden más bűnöd, a Fittelina Kft.-d elévült adócsalásai, ingatlanügyeid, a furcsa szakdolgozatod – mind-mind csak apró csibészség ehhez képest. Ócska, szemét kis ripacskodásod sem fog fennmaradni.
De a 2004-es, nemzet ellen folytatott kampányod bekerül majd a históriába. Akkor derült ki, hogy maradtál, aki voltál: frusztrált, irigy, aljas lumpenproli. És az maradsz életed végéig. Ha éltél volna 1919-ben, te lettél volna Cserny József legjobb embere. Ez pedig nem eleve elrendelés, hanem választás kérdése. Ott meneteltél volna Cserny mellett, bőrkabátban, és erősen gesztikulálva, szenvedélyesen lőtted volna fejbe idősb és ifjabb Hollán Sándort a Steyer-pisztolyoddal, nemdebár?
Ott ültél volna Jászi Oszkár mellett a belgrádi tárgyalásokon, és szenvedélyesen győzködted volna a szerbeket, hogy vonuljanak be az országba, egészen Pécsig, mert akkor majd ti újjászervezitek a proletár államot a megszállt területeken. Mert hát, mindenki hozzátesz valamit a létezéshez, a világhoz és a hazához, valamit, ami csak őbelőle fakadhat. Belőletek ennyi tellett. A huszonhárommillió román, és a NEM.
Csernyékből és Lukácsékból a gyilkolás, Jásziékból a hazaárulás. Ti egy egyenes mentén helyezkedtek el.
Eközben egy délvidéki magyar zseni ezt írta nekünk:
„Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem,
s azt is tudom, hogy el kell mennem innen,
de pattanó szívem feszítve húrnak
dalolni kezdtem ekkor az azúrnak,
annak, kiről nem tudja senki, hol van,
annak, kit nem lelek se most, se holtan.
Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak,
úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
hogy lelkek és göröngyök közt botoltam,
mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak
vendége voltam.”
És ez az, amit te nem mondhatsz el magadról. Pedig tudjuk, te szoktál bérmálkozni…
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap
Lovas István: Ferenc pápa piackritikája - „a pénz imádata egy újfajta zsarnoksághoz vezet”
November 26-án mutatták be a Vatikánban Ferenc pápának az Evangelii Gaudium (a Szentírás öröme) című apostoli buzdítását, amely a pasztorációs szolgálatról, az egyház reformjáról és a pénzügyi-gazdasági világrendről is szól, utóbbit nagyon keményen bírálva. A 223 oldalas dokumentum 45. oldalán egyenesen azt írta, hogy a mai gazdaság embereket „öl”, és hogy a zabolátlan kapitalizmus egy „újfajta zsarnokság”.
Az amerikai pénzügyi sajtó – nehéz erre más szót használni – őrjöngött. December 3-i cikkében a vezető amerikai üzleti magazin, a Forbes a dokumentum említett részét támadó véleménycikke így kezdődik: „Mindannyian azt reméltük, hogy ez a krapek (guy) más lesz.” Itt azonnal felmerül a kérdés: vajon a Forbes más vallások vezetői közül bárkit lekrapekozna? Vagy akár haverkodva bírálná Ben Shalom Bernanke-t, az amerikai szövetségi bank elnökét, ha a jegybank kivételesen nem a szájuk íze szerint lépne?
Bill Frezza, a Forbes-cikk szerzője kijelenti, ami a gazdaságot illeti, „a főpap szakértelmére nemigen érdemes hagyatkozni”. Valóban? És a görög vagy a spanyol lakosságnak mi a véleménye a trojka (az Európai Központi Bank, az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap) szakértelméről, beleérve azokat, akik az őket ért iszonyatos csapások hatására öngyilkosságot elkövetett családtagjaikat gyászolják?
És mi a véleménye a strasbourgi Európa Tanácsnak? A testület emberi jogi biztosának, Nils Muiznieksnek december 4-i nyilatkozata szerint „a nemzetközi hitelezők által a tagországokra kényszerített megszorító intézkedések aláássák az emberek szociális és gazdasági jogait”. Nyilván ő sem ért a spekulációhoz.
Egyrészt. Másrészt a múlt hét végén a spanyol törvényhozásnak olyan törvényjavaslatot nyújtottak be, amely harmincezer euróval bünteti azt, aki kormányzati tisztségviselőt sérteget vagy engedély nélkül a Parlament előtt tiltakozik. Sőt, ugyanennek a tervezetnek az értelmében a spanyol bírók akár hatszázezer euró (!) összegű büntetést is kiszabhatnak arra, aki atomerőmű vagy reptér közelében tüntet. Miközben Brüsszel dézsaszámra hullajtja krokodilkönnyeit az erőszakot alkalmazó tüntetők elleni kijevi bánásmód miatt…
Az amerikai üzleti körök globális lapja, a Wall Street Journal szintén december 3-i száma a legsunyibb szövegösszefüggésben bizonygatja, hogy Ferenc pápa ostobaságokat beszél, amiért az állam szerepét bővíteni akarja.
Rush Limbaugh, az amerikai módon konzervatív rádiós beszélgetőműsor-vezető Ferenc pápának a kapitalista világrend elleni kemény bírálatát „tiszta marxistának” nevezte, majd hozzátette, az „drámaian, kínosan, rejtélyesen helytelen”. A 15 milliós hallgatótábort maga mögött tudó Limbaugh-nak nagyon nem tetszett, hogy a pápa azt írta, „a pénz imádata egy újfajta zsarnoksághoz vezet”.
A brit The Week című hetilap amerikai kiadása ezzel a címmel írt a pápai buzdítás gazdasági részéről: Ferenc pápa gyűlöli a lecsorgó gazdaság elméletét, de nem liberális. (A „lecsorgó” jelző itt azt jelenti, hogy csak gazdagodjanak a gazdagok, mert az ő költekezésük nyomán majd a szegények is jól járnak.)
A cikk szerint a pápai buzdításban olvasottak közül az olyan mondatok, mint például „az a pénzügyi rendszer, amely uralkodik, ahelyett hogy szolgálna”, remekül beilleszkedne a „Foglald el a Wall Streetet!” mozgalom mottói közé. Amely mondatnál az amerikai olvasó szeme előtt megjelenik a kép, ahogyan a New York-i Zuchotti téren a rendőrök a hátukon fekvő tiltakozókat húzgálnak el a helyszínről. Az amerikai lapok azzal nyugtatgatták magukat, hogy gazdasági-pénzügyi kérdésekben Ferenc pápa nem csalhatatlan, mert a pápai tévedhetetlenség dogmatikailag csak a hit és erkölcs területére vonatkozik.
E támadásokat olvasva nem egészen világos, hogy mi lepte meg az amerikaiakat a katolikus egyházfő tanításában? Mi volt a szokatlan abban, hogy az egyház az egyenlőséget, a szegények iránti irgalmat és a felebaráti szeretetet hirdeti most is? Arra vártak, hogy Ferenc pápa azt mondja, teljesen egyetért az olajóriásokkal, mert Nigéria érintetlen, egykor idilli területeit is totálisan és örökre elszennyezték, miközben a profitot a multikon kívül a tolvaj uralkodó osztály fölözte le, az életüket ott tengetők pedig arról gondolkodnak, hogy miért jó az, ha országuk olajban gazdag?
Vagy arra, hogy elmondja, teljesen egyetért a Magyarországon a devizahiteleseket kiszipolyozó külföldi bankok lerakataival, amelyeknek adósai már ki tudja, hányadszor fizetik vissza a felvett kölcsönüket úgy, hogy közben több pénzzel tartoznak, mint amennyi kölcsönt felvettek?
Amúgy mit vártak Ferenc pápától azután, hogy a szardíniai Cagliariban szeptember 22-én 300 ezer ember előtt tartott miséjén azt mondta: „Nem kell nekünk ez a globalizált gazdasági rendszer, amely oly sok kárt okoz nekünk. Egy gazdasági rendszer középpontjában az embereknek kell lenniük és nem a pénznek.”
A buzdítás 47. oldalán az olvasható, hogy „míg egy kisebbség jövedelme exponenciálisan nő, úgy az a szakadék is, amely a többséget e kevés boldog ember által élvezett jóléttől elválasztja. Ez az egyensúlytalanság olyan ideológiák eredménye, amelyek megvédik a piac és pénzügyi spekuláció abszolút autonómiáját. Ennek megfelelően azok elutasítják a közös javak iránti éberséggel megbízott államok jogát, hogy bármilyen irányítást gyakoroljanak. Így egy új zsarnokság születik, amely láthatatlan és gyakran virtuális, és amely egyoldalúan, de folyamatosan kényszeríti másokra saját törvényeit és szabályait. Az adósság és a kamat felgyülemlése nehézzé teszi az országoknak, hogy kibontakoztassák saját gazdaságaik potenciálját, és polgáraikat visszatartják, hogy valódi vásárlóerejüket élvezhessék.”
Aki szerint „ez a krapek” nem találta fején a szöget globálisan, kontinentálisan és Magyarországra vonatkozóan is, az cikkírás vagy tőzsdei tranzakciói elvégzése előtt ne episzkopális és egyéb imahelyekre rohangáljon, hanem feleségéhez vagy férjéhez, megkérve, tépje le a szemén felejtett kötést.
Vajon a görög vagy a spanyol lakosságnak mi a véleménye a trojka (az Európai Központi Bank, az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap) szakértelméről, beleérve azokat, akik az őket ért iszonyatos csapások hatására öngyilkosságot elkövetett családtagjaikat gyászolják?
Lovas István
Magyar Nemzet, Patrióta Európa Mozgalom
Pozsonyi Ádám: A nagy kérdőjel
Bartus, ez a különös elmeállapotú ember, megint cikket körmölt. „Az első politikai menekült…” Ez a legfrissebb rohamának írásbeli lenyomata, ami ugyebár az Amerikai Népszava „hasábjain” kelt szánalmat, röhögést vagy felháborodást. Vérmérséklete válogatja.
Annak apropóján kapott rohamot az ember, hogy Kertész (nem, nem az Imre), ez az írónak és embernek is egyaránt alternatív, „menedékjogot” kapott Kanadában.
Na de az érdekes nem ez, hanem a Bartus cikke. (És a vele kapcsolatos kérdőjel.) Tárcaírónak, kérem tisztelettel, ez egy ajándék. Egy valóságos aranybánya. Egy álom. Ilyenről álmodott Karl May regényeiben Sam Hawkins, Dick Stone, valamint Will Parker (és társaik) - amennyiben a gaz Santer nem húzta át a számításaikat.
Akármerre nyúlok ebben a cikkben, csupa aranyrög. Csak le kell hajolni érte. Nincs ennek az írásnak egyetlenegy bekezdése, amely ne hemzsegne az ínyencfalatoktól. Itt aztán minden van, mi szem s szájnak ingere: náci, emberevő Orbán Viktor, diktatúra, kijárási tilalom, szakadékba hulló ország stb. stb. stb.
Azért csemegézzünk, egy-két gyöngyszem: „Primitív népeknél létrejöhetnek ilyen emberevő kultúrákra jellemző rendszerek, mint amilyen az Orbán-rendszer.” Primitív népeknél. Ezek vagyunk mi, magyarok, ugyebár. „Magyarországon túl sok az egy négyzetméterre eső fasiszta.” „Az Orbán-rendszeren kívül az őserdei törzsekben és a magyarok között szokás, hogy nem látják szívesen a másik falu lakóját, hanem megeszik”, „…a magyar nép büszkén és öntudatosan menetel vissza a természetes előfordulási helyére, az ősember barlangjába”. Ez, ugye, bárhogy szépítjük, kőkemény rasszizmus…
Idézzek még? „Magyarországra borzalmas katasztrófa vár, hatalmas menekültáradattal, hullák hegyeivel. Kibelezett emberek lógnak majd a fákon, mert így szokták.” Mondom, kincsesbánya. Old Firehand – ha tárcaíró lenne – megőrülne a boldogságtól. Tudok még vagy tizenötöt.
Na most, én igyekszem „normális lenni”, ami korunkban, lássuk be, nehéz. Korunk ugyanis üldözi a normalitást, és üldözi, ha valaki kinyitja a szemét. (A szájat már régóta nem szabad kinyitni az embernek, cirka 1944 óta). Na most itt jön a probléma. Amit nem értek.
Ha átmegyek a szomszédhoz, felrúgom a kutyáját, oldalba vizelem a felesége hónapok munkájával kitenyésztett virágait, lekenek egy pofont a gyerekeinek, szép sorban egymás után, majd megvádolom az illetőt, hogy tolvaj, szatír, gyújtogató, erőszakos gazember, akkor utálni fog.
Nem is várhat rám más. Na most nem tudom, ezek az emberek ott, annál a lapnál meg azokban a körökben, vajon mit várnak. Ezt? Rendben, mivel nem hülyék – pontosabban hülyék, de hogy a költőt idézzem: „Őrült beszéd, de van benne rendszer” –, minden bizonnyal ezt várják. Különben nem csinálnák. És persze meg is kapják. De ez nekem, kérem tisztelettel, akkor is magas.
Ez mitől jó nekik?
Utálni fogjuk? Persze hogy. Várható más? Nem. De továbbra sem értem, ez mitől jó? Mi ebben a pláne? Miért tűzték ezt ki célként? Miért éppen ez az ötéves terv, és nem, mondjuk, gyufaszálakból felépíteni az Eiffel-tornyot?
Meg tudja ezt nekem valaki válaszolni?
Pozsonyi Ádám
Magyar Hírlap
Bayer Zsolt: Szembe, hárman
Ülünk a Piazza Campo dei Fiorin Rómában. Itt égették meg Giordano Brunót. Szobra a tér közepén áll. Körülötte piac, s mindenütt trattoriák, kávézók, cukrászdák. Ülünk az egyikben, és nézzük a teret ellepő koldusokat. Mindegyik román cigány. Egyikük egy tagbaszakadt óriás. Még nem lehet harmincéves sem. Körbejár, és mocskos műanyag poharát odadugja mindenki orra alá. Agresszív. Beleáll az emberek perszonális terébe fenyegetően, elviselhetetlenül, és rázogatja poharában az aprót. Odamegy a teraszokon üldögélőkhöz is, ugyanígy. Egy idős olasz úr nem bírja tovább, indulatosan elzavarja. A tagbaszakadt csak ennyit vet oda hangosan, majdnem üvöltve: „Sugi pula!” Ez azt jelenti, hogy szopd le a …! Aztán továbbmegy. És folytatja az egészet vég nélkül…
Ott ül az idős olasz úr, és szerencsére nem érti. De lehet, hogy érti. Csak nem mer szólni. Kiül az arcára, hogy már az előbbi felháborodása is igazából meghaladta az erejét és a „merszét”. Csak ül tovább, és lassan beletörődik, hogy kedvenc terecskéjén, kedvenc kávézójában immáron ez az ő sorsa. Hogy nem ihatja meg nyugodtan a kávéját, ahogy negyven éve mindennap, mert tagbaszakadt idegenek fogják vegzálni, inzultálni, belemásznak a személyes életébe, életterébe, aurájába, belemásznak a múltjába, a jelenébe, a szokásaiba, a hátralévő napjaiba, és jobban teszi, ha nem háborodik fel, mert akkor a végén meg is verik.
Teszünk egy sétát Rómában. Egy afféle igazi, kommersz turistasétát. Circus Maximus, Colosseum, Forum Romanum, Viktor Emánuel emlékműve, Trevi-kút, Spanyol lépcső, Pantheon. Jönnek szembe vég nélkül a koldusok. Gyakorlatilag mind román cigány.
Valaki mondana egy érvet – nem, ne a szokásos ostoba, idegesítő és elviselhetetlen lózungokat, hanem egyetlenegy érvet! –, miért kell ezt az olaszoknak elviselniük?
Miért kell ezt bárkinek elviselnie?
Ez lenne a szép új világ? Ez a megtestesült, virágba borult liberális társadalom? Ez a testvériség és a keresztényi szeretet – bár tudom, ez utóbbit nem helyes emlegetni.
Ez az élet – tényleg?
Tényleg nem számít semmit sem az idős olasz úr élete ott a Piazza Campo dei Fiorin? Nem érdekelnek senkit az ő jogai, az ő nyugalma, az ő vágyai, az ő megszokásai – az ő békessége és békességes öregsége? Tényleg neki kell megbarátkoznia a gondolattal, hogy ezentúl össze kell ránduljon a gyomra, ha szembejön vele egy koldus?
Pedig ezek jönnek. Szembejönnek, hármasával. S most még csak azt üvöltik, hogy „sugi pula”, és most még csak a földet nézi minden „bennszülött”. De titokban azért várnak valamire. Ami megszabadítja őket ettől.
Ez az iszonyat. És ne merészelje senki azt gondolni, hogy ez az idős olasz úr szégyene. Mert nem az övé.
Nézem itthon a borotvált fejű, hurkás tarkójú cigányokat. Ők az ároktői banda tagjai. Ott emberkednek, rajoskodnak a bíróságon, fel vannak háborodva, amiért nem mehetnek haza, elfogultságot jelentenek be a bíró ellen. Idős, magatehetetlen embereket vertek agyon. Nézem a borotvált fejüket, hurkás tarkójukat. Pont úgy néznek ki, mint a neonácik. Mert ezek feltételezik egymást…
És ez a jelen legfelháborítóbb botránya.
Az idős olasz urak pedig lassan majd nem lesznek, idős magyar urak és asszonyok sem lesznek, és életük utolsó élménye, hogy nézhetik félelmükben a földet, nyelhetik haragjuk tehetetlen könnyeit, vagy éppen az, hogy agyonverik őket.
A Circus Maximus, a Colosseum és a Forum Romanum már átélte ezt. Az akkori világ urát rágta szét a beözönlő idegenség. A barbárság.
A történelem pedig folyton ismétli önmagát…
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap
Bayer Zsolt: A dolgok állása
Megjött a legújabb KSH-adatsor. Eszerint a rendszerváltás óta nem volt ilyen magas a foglalkoztatottak aránya, mint most. Ez praktikusan annyit jelent, hogy a dolgozók száma novemberben eléri, sőt némiképp meghaladja a négymillió főt.
A Klubrádió ezt a tényt azzal a szöveggel vezeti fel, miszerint „némileg árnyalja a képet, hogy a foglalkoztatás bővülésében nagy része van az állami szerepvállalásnak”. Aztán a megszólaltatott szakértő persze arra is felhívja a figyelmet, hogy a piaci szektorban is megállt a foglalkoztatás csökkenése, sőt egy hajszálnyi emelkedés is tapasztalható – de ez persze nem érdekes. A lényeg, hogyha már egyszer kénytelenek jó híreket bemondani, akkor „nagy része van az állami szerepvállalásnak”.
Van bizony!
Mert pontosan ez az állam feladata, különösen válságok idején, és különösen akkor, amikor olyan állapotú országot örököltek, mint ez a kormány. Már csak a liberális megmondóemberek szajkózzák a hülye és ezerszer megcáfolt mantrát a piac mindenhatóságáról és az állam szörnyűségéről.
És tele vannak ilyen örök és nem is vitatható „igazságokkal”, „törvényszerűségekkel”.
Húsz éve hallgatjuk például, hogy a jegybank dolga magas kamatokkal küzdeni az infláció ellen. Most folyamatosan vágja a kamatot a jegybank – a folyton kiröhögött, unortodox Matolcsy! –, és eközben negyven éve nem látott szinten van az infláció. Senki ne tévedjen: negyven éve nem volt olyan alacsony, mint most!
S ez még mindig nem minden.
E hónap 14-én a következő hatalmas méretű címmel jelent meg a Népszabadság:
„MAGYARORSZÁG LEMARAD A RÉGIÓBAN”
A cikkből pedig – egyebek mellett – megtudhattuk, hogy „Magyarország növekedése elmarad a régiós társak, Lengyelország, Csehország, Szlovákia gazdasági bővülésétől”.
Még ugyanazon a napon napvilágot látott a negyedéves növekedési adat, amely 1,7%-os gazdasági növekedést rögzített. A Népszabadság másnap ezt írta:
„AUDIN JÖTT A FORDULAT”
Mert hát azt mégsem írhatta, hogy kedves olvasóink, tegnap hülyeségeket beszéltünk és hazudoztunk. Inkább megjött Audin a fordulat – és azért kénytelen voltak közzétenni az EU-tagállamok növekedési adatait is. Eszerint: Románia az első 1,6-os negyedéves és 4,1-es éves adattal.
A lengyelek állnak előttünk, az ő vonatkozó számaik 0,6 illetve 1,7. És láss csodát! Harmadik helyen következik az unortodox Magyarország, 0.8-as illetve 1,7-es számokkal. Szlovákia három helyezéssel áll mögöttünk, míg Csehország kilenccel!
Akkor ki maradt le a régióban?
Hát semmiképpen sem mi. De ez nem számít. A lényeg, hogy egyik nap le lehessen írni, a másikon meg el lehessen dugdosni a valóságot. És közben folyamatosan, nagyképűen, megingathatatlanul tessenek hazudozni és megfellebbezhetetlen közgazdasági „igazságokat” szajkózni. S ha végképp nem lehet a valóságot hozzápasszítani a hülye elméletekhez és még hülyébb elvekhez, akkor is vannak ám ötletek!
Például amikor megjelent a negyven éve nem látott alacsonyságú inflációs adat, a Népszabadság ezt írta: A kormány kinyírta az inflációt. Jézusom! Értik ugye? Adva volt az a helyes, tündéri, cuki infláció, olyan volt, mint egy bébifóka, de a szemét kormány kinyírta. És még azt is hozzátették, hogy a krumpli ára a „sötét ló”, az még megdobhatja ám ezt az adatot.
Milyen keserves is lehet liberális-baloldali seggfejnek lenni mostanában. Állandóan meg kell magyarázni valahogyan, hogy ami jó, az igazából rossz. Azt is meg kell magyarázni, miért rossz, ha az emberek kevesebbet fizetnek az energiáért.
Aztán, ha végképp nincs több magyarázat, videókat kell gyártani.
A csúnya-csúnya Fideszről, amely szavazatokért fizet a cigányoknak, és bértüntetőket alkalmaz a drága, aranyos Bajnai Gordon ellen.
Ti még nem unjátok önmagatokat? Nem baj, gyerekek. Még egy darabig totyogjatok magatok körül, mint a fostos kiskacsa. Nyugi! Nem sokára vége lesz…
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap
Együttműködés felsőfokon - az iránytűt vesztett Nyugat-Európának csak a határtalan gőgje maradt változatlan
Kína vonatkozásában beérni látszik az idehaza sokszor túl hangos politikai retorika övezte keleti nyitás. Bukarestben a kelet-közép-európai országok és Peking csúcstalálkozóján megjelentek az első, nagy horderejű gazdasági jellegű megállapodások. Mostantól Budapesten szervezik tizenhat térségbeli állam turisztikai együttműködését Kínával, háromoldalú megegyezés született a Budapest–Belgrád vasútvonal korszerűsítéséről úgy, hogy annak megvalósítását a kínaiak által a közép-európai beruházások támogatása céljából létrehozott pénzügyi alapból fogják finanszírozni.
Növekedni fog az élelmiszerexport, s kínai beruházások előkészítését kezdték meg Budapesten. A Kínába irányuló magyar kivitel egyébként nyolc hónap alatt tizenhat százalékot növekedett, az elmúlt időszakban felgyorsultak a magyarországi cégek tárgyalásai a kínai partnerekkel, várhatóan több megállapodás is születik a közeljövőben. Vállalkozóink számára biztató a pekingi reformpolitika meghirdetése is, melynek részeként nagyobb teret adnak a magánszektornak, engedélyezik magánbankok alapítását, összességében szabadabbá válhat a gazdasági és pénzügyi rendszer.
De nem csak ezért volt sikeres a bukaresti csúcs. Unión belüli és kívüli kelet-közép-európai országok első alkalommal léptek egységesen nagyot a nemzetközi diplomáciában. Magyarország mellett Románia, Albánia, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Észtország, Horvátország, Litvánia, Macedónia, Montenegró, Lengyelország, Szerbia, Szlovákia és Szlovénia tudott egy hangot képviselni a Kínával folytatott egyeztetésen.
Pekingből nézve ezek a többnyire kis államok egyenként törpéknek minősülnek, együtt viszont már komoly piacot jelentenek.
A kelet-közép-európaiak uniós tagsággal rendelkező része komoly súllyal jelenhet meg Brüsszelben is, ha nincsenek könnyedén kijátszható, nyilvános ellentétek köztük. Fontosak a bukarestihez hasonló közös fellépések akkor, amikor német, francia, brit, de akár holland vagy belga részről is megalázó kioktatások érkeznek Európa keleti, „posztkommunista perifériájára”.
Bár a nyugati sajtó igyekezett elhallgatni a kelet-közép-európaiak és Kína csúcstalálkozóját, azért egy ejnye-bejnyének szánt brüsszeli megnyilatkozás jelezte: igenis szálka az uniós megmondók szemében a keleti összefogás.
Bizonyos Karel De Gucht, aki most éppen kereskedelmi biztos az Európai Bizottságban, „felszólította” az EU-tagállamokat, hogy a Kínával fenntartott kétoldalú kapcsolataikban ne lépjék át az ázsiai nagyhatalom és az unió közötti együttműködés irányelvét.
Nem tartozik közvetlenül a témához, de a nagy tudású belga politikust odahaza adócsalással vádolja az adóhatóság, közel egymillió eurót követelnek rajta.
Amúgy abból a Belgiumból származik az intőkkel élő úr, amely etnikai problémái miatt a szétesés szélén áll, s két évvel ezelőtt világrekorder lett kormányozhatatlanságban, 353 napig képtelenek voltak egy épkézláb kabinet felállítására Brüsszelben, lekörözve ezzel a korábbi csúcstartókat, Irakot és Kambodzsát. Telibe talált a román külügyminiszter válasza, miszerint a belga biztost korábban nem zavarta, hogy nyugat-európai országok több milliárd eurós szerződéseket kötöttek az ázsiai nagyhatalommal.
De Gucht az unió hangjaként azokban is megerősíthette a kelet-közép-európai összefogás hatékonyságát, akik eddig kételkedtek benne.
Az iránytűt vesztett, egységes álláspontot kialakítani még a legegyszerűbb külpolitikai kérdésekben sem képes Nyugat-Európának csak a határtalan gőgje maradt változatlan.
Régiónk jó úton jár.
Pataky István
MNO
A nemzetépítés távlatai - A mi jussunk legyen – gyökér és szárny!
Már a marxi jövendőmondók tudatták, hogy a nemzeteknek lőttek, bármily fájó, pusztulásra vannak ítélve… S tettek is róla! Az ukránokat a holodomor horrormódszerével próbálták kigyomlálni az élők sorából. A tatárokat, németeket és kaukázusiakat – a népek barátsága jegyében – Közép-Ázsia és a tajga egzotikus tájaira tanácsolták, oldódni. És a zsidóknak pogromok és kitessékelő gesztusok után a Távol-Keleten kanyarítottak egy helyes kis rezervátumot, Birobidzsán néven. A nemes versengésben a civilizált Nyugat sem maradt tétlen! A britek jólétét az írek és indiaiak millióinak éhen veszejtése, a maorik kiirtása és a búrok koncentrációs táborokba terelése alapozta meg – jócskán a Harmadik Birodalom rettegett Endlösung-programja előtt. S ne feledkezzünk meg saját magunkról sem: a magyarságot az antant akkor darabolta ízekre, és tette szinte életképtelenné, amikor az önrendelkezés elvét a határkórboncnokok a legharsányabban éltették. A győztesek azóta is adják a nagyot. Az aprólék pedig – a cápafogsorok tiszteletében – bátorkodik jelentéktelennek és rágósnak mutatkozni… A darwini létharc ma is szedi áldozatait. Mi több, a globáltőke szuverén országokkal packázik, és miszlikbe kaszabolja a „nyitott társadalmak” közösségeit. Hogy a kötöttség- és kötődésmentes világpolgárok már csak a fogyasztói kibertérben találjanak igényeikhez illő (illó) életet. A renitensek kisded hordái persze mozgolódnak, zászlókat lóbálnak és kórusban abcúgolnak. Hát nem szánalmas, ahogy – székelyesen – szembe menetelnek az integráció történelmi szükségszerűségével?! Elhatárolódnak, pedig bölcs belátással kimondhatnák az önfeloszlatást, a trendbe simulást. De csak vagdalkoznak avas jelszavakkal, mint Isten és haza. S némelyek, hogy: „Adjátok vissza a hegyeimet!”… S csakugyan, mi lapul a megátalkodott dac mögött? Milyen eszmei kartácstöltet? Hogy a fogyasztói létforma nem több mint puszta élősdi vegetáció? Hogy az ember szédülten hőköl meg a bűnök és mulasztások ormain, rettegve a sorscsapások örvénylését? Létezésünk tehát mi végre is van? Tamási Áron szerint: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!” De vajon megvalósulhat-e ez a mennyei mérték rendjén erőszakot téve? Istenfélelem, a szülők, ősök tisztelete, a testvérekért való kiállás, a szülőföldhöz ragaszkodás híján? Az atomember szabados elégületlenségét nyugtázzuk ugyan, de a családi-nemzeti létforma is megkérdőjeleződik, amennyiben megengedőn az „otthontalanok” programját mantrázzuk. Ágálva a vallás „ópiuma”, a „kispolgári, mucsai csökevény”, és a „nemzeti kizárólagosság” ellen. A boldogtalanság gonosz logikája szerint: ha már ők nem lelik helyüket ebben a teremtett világban, ha kimúlt a tehenük, dögöljék hát a szomszéd lova is? A mi jószágunk! Ki kell mondanunk végre, hogy a Fennlévő nem elvesztegetni, léha tobzódásra adott kinek-kinek talentumot. Hanem a köz javát munkálni, és hirdetni a szeretetprogram magasabb értelmét. Igaz, áldozni kell a testvéri, a család- és hazaszeretet jegyében. Egymásért. Aki ezt a harcot (el) nem ismeri, nap nap után meg nem víjja, aki – önként – áldozatot hozni nem tud másokért, az végül maga lesz áldozat! Az önszerelem, vagy épp a hatalmasok kapzsiságának prédája. Az önmegvonó magában meg nem állhat, és soha nem szárnyal senki hitetlen. A mi jussunk legyen – gyökér és szárny! Az új nemzedékeket a hagyományok, példák öröksége szívós gyökérzettel megtartja az anyaföldön, „mely ápol s eltakar”. A bábeli betontornyok elidegenült lakója a túlhajtott (és ritkán kölcsönös) emberi jogoktól nem lesz boldogabb. S a győztesekhez tartozás sziréndalával csábító integráció is csak az erősek előnyét hatványozza meg. Holott emberi értéktöbbletképzés (nem profit!) csak olyan autonóm régiókban lehetséges, ahol gazdaszellemben termel, jobbít, óv, örül egy közösség. Amely a kölcsönös egymásra utaltságban szabadságát felépíteni és megtartani képes, bármi időben. Jól tudván, hogy a gyarmatok szolganépe sínylődik teljesítményét visszafogva, és annak nyomora a hanyatlás és bosszú táptalaja. A beletörődésé és gyűlöleté… A jó nemzetpolitika győzelmes szövetséget épít. A gazdaszemléletű kormányzás rátermett, szolgálni kész vezetőkkel, a közös hagyományok útravalójával, a gyarapodás vonzó céladásával, belátó érdekegyeztetéssel. (Ám a gyermeknevelés áldozata és a teendők, javak méltányos elosztása nélkül meddő minden igyekezet.) Ha a nemzet – „bennszülött” és peremmagyar, döntéshozó és közvitéz, bizakodó és istentelen – képes hinni ennek az önmegtagadó, mégis kiteljesítő útnak a járhatóságában, akkor nem kell magunkat odadobni a mértéket nem ismerő, skalpos „civilizáció” kényére-kedvére. Zbigniew Brzezinski amerikai volt nemzetbiztonsági főtanácsadó nemrég azzal szomorította a kommunizmus és a világtőke látnokait, hogy Kelet-Európában korai volna temetni a nemzeteket. A Könyvek Könyvében az áll: aki hisz – örök életet nyer… Makkai Béla Magyar Hírlap
Szentesi Zöldi László: Vádirat
Tisztelt bíróság! Bár az önök testülete, az Európai Lelkiismeret Nemzetközi Bírósága nem létezik, és valószínűleg soha nem is alakul meg, mégis hadd forduljak ide felettébb európai és felettébb demokratikus panaszommal.
Vádolom Szlovákiát, és a szlovák politikai elitet. Vádolom a szlovák államot cserbenhagyással, sovinizmussal, nemzeti elnyomással. És vádolom az európai nagypolitika irányítóit cinkos hallgatással, kétszínűséggel, félrenézéssel.
Tisztelt bíróság, nem tudom feltűnt-e, hogy Besztercebánya megyét mostantól nácik irányítják. Marián Kotleba ugyanis még kelet-közép-európai mércével nézve is ordas nagy náci, pedig tájainkon nem szokás már felkapni a fejünket, ha néhány száz ember egyszerre óhajt lépegetni sötét ruhában, kopaszon, dacos nézéssel. Mondom, Marián Kotleba vérnáci a javából, és annak bizonyítására, hogy nemcsak cigányügyi szakértő, de másokra is gondol kése köszörülése közben, íme egy pompás mondata: „nemcsak a cigány paraziták igazságtalan előnyben részesítésének” vet majd véget, ha hatalomra jut, ígérte négy évvel ezelőtt a választóknak.
A szlovák kisebbrendűségi komplexus szakembereivel való konzultáció után mi, Budapesten úgy látjuk, ezzel a kedves megjegyzéssel bizony, ránk magyarokra célzott ez a Kotleba.
Reméljük, az Európai Lelkiismeret Nemzetközi Bíróságán is közismert tény, hogy Kotleba, aki a Hlinka-gárda és a nagyszlovák álmok menedzselésével és még a Jobbik nevű párthoz képest is valami egészen ótvar, gusztustalan cigányozással keresi politikai betevőjét, most valódi hatalmat kapott.
Az egész megye főnöke lesz. Máris kipróbálhatja kicsiben, amire nagyban is készül: móresre tanítani, megfélemlíteni a nemzeti kisebbségeket, akik vagy jól viselik magukat, vagy mehetnek lágerbe, esetleg át a Dunán (lásd a legprolibb szlovákok jelmondatát: Maďari za Dunaj!).
Nyilván akkor is félrenéz majd a megyefőnök úr, ha egy-két cigányt és magyart lelövöldöznek tiszta tekintetű szlovák újnácik. Mert hogy Marián Kotleba fotón is megcsodálható tekintetében máris ott ég a torkolattűz, afelől ne legyenek kétségeink.
Eddig a tények, tisztelt bíróság. Most a szankciókon a sor.
Az európai lelkiismeret nem engedheti, hogy de facto nácik irányítsák egy uniós ország megyei közigazgatását, gondolom én. Azért gondolom, mert amikor Magyarországon egy autóbalesetben véletlenül ledöntötték Radnóti Miklós szobrát, hamarosan a Der Spiegel is foglalkozott az esettel, persze titokzatos neonácikat feltételezve a háttérben. És persze német, osztrák, holland és mindenféle nyugati lapokban, tudósításokban aggódnak az aggódók, a svéd televízióban pedig Heller Ági néni sírja tele a zsebkendőjét, hogy itt miféle állapotok vannak.
Hát, tessék. Itt vannak a valódi nácik. Nem a háttérben, nem Jobbik-módra, udvariasan üldögélve a parlamentben, drága öltönyben és laptoppal, „középre nyitva”, Benetton-stílusban, hanem a maguk teljes, zsíros valójukban. Itt van nekünk Marián Kotleba, tessék alaposan szemügyre venni a buta fejét, és azonnal elszigetelni Szlovákiát.
Legyenek szívesek éppen olyan erővel rámutatni a szlovák politikai intézményrendszer gyengeségeire, mint ahogyan Magyarországgal tették. Jó volna továbbá, ha kötelezettségszegési eljárásokat indítanának ellenük az aranyhalak körbeúszkálási jogainak megsértése és a cipőfűző-kereskedők nyugdíjkorhatárának csökkentése miatt.
Nagyon szívesen vennénk továbbá, ha fellapoznák a régi állami iratokat, mert azonmód láthatnák, hogy Szlovákiában még mindig hatályosak az úgynevezett Benes-dekrétumok – vajon mit kapna Magyarország, ha máig nem vonnánk vissza a zsidótörvényeket?
Meg kell vizsgálni azt is, hogy – ezt a kétharmados Fidesz-túlsúly miatti párhuzamos aggodalom mondatja velünk – nem vezet-e túlzott hatalmi koncentrációhoz, hogy politikai klientúrája élén Robert Fico lassan teljhatalommal kormányozza az országot? Istenem, mi lesz a fékek és ellensúlyok rendszerével?
Ha a tisztelt bíróság záros határidőn belül nem foglalkozik kérvényünkkel, fájdalommal azt kell hinnünk, sem Európa, sem a lelkiismeret nem létezik ott, Nyugaton.
És akkor – már megbocsássanak – majd mi is éppen annyira vesszük komolyan az európai dörgedelmeket, ahogyan önök is voltak szívesek kirekeszteni a nemzetek közösségéből a hatalomban nácikat megtűrő kedves, aranyos kis Szlovákiát.
Szentesi Zöldi László
Magyar Hírlap