Czakó Gábor: Háború, szabályok nélkül - Aki nem vak, az látja, hogy sátáni háború folyik hazánk ellen
Nem igazi háború, mert annak – elvileg – vannak szabályai. Van, amit szabad, van, amit nem, s van, ami ajánlott, s van, ami kötelező. A hadakozók hatalmat akarnak szerezni ellenfelük fölött, el akarják foglalni országát, de nem minden áron. A történelemből sok példa maradt ránk. II. Konrád német császár hadai 1030-ban megtámadták hazánkat. Legyőzhetetlen uralkodónk, Szent István, a Hérodotosz révén a Kr. e. 5. század óta ismert szkíta stratégiával – visszavonulás és fölperzselt föld – kiéheztette, szétzilálta a császári hadsereget. Maradékait Bécsbe űzte, s ott elfogta. Ám nem koncolta föl, hanem megetette és elbocsátotta. Miért? Mert keresztény volt, mert szent volt, mert bölcs volt. Tudta, hogy a németek ezután is szomszédaink lesznek. Együtt kell velük élni, ha tetszik, ha nem. Ahogy manapság mondják: a gyűlölet nem pálya. A bölcs ember – legyen vezér, vagy válópereskedő lakatos – úgy indul ütközetbe, hogy a visszavonulás útjára, a jövendő békére tekint. Mi lesz, ha engem elüt a hajókötél, s a gyerekek a „másikra” szorulnak? A gyűlölködő viszont vak és esztelen, nem gondol a holnapra, csak a pillanatnyi sikerre és persze önmagára: ő mindent akar, örökké fog élni. A gyűlöletmesterek szakemberek. Kitanulják, hogyan kell a népek lelki békéjét földúlni, s miként kell fölkelteni az emberek legalantasabb indulatait, s miként tolják közéjük a leggőzösebb alakokat. Ehhez a sokaságot tömeggé kell zúzni, vagyis szétbontani az évezredek alatt kialakult szeretetkapcsolatokat, amelyek a haza, a család, a nemzet, a kultúra, az egyes emberek természetes kötelékeit megformálják. A tömegben – Gustave le Bon óta, vagyis több, mint száz éve tudjuk – mindig a legalacsonyabb szellemi színvonal érvényesül, értelmi, erkölcsi és érzelmi síkon egyaránt. Ezen a szinten bármi lehetséges. Például a jakobinus képviselők a konventben amúgy egyáltalán nem voltak ostoba emberek, ráadásul egymást is meglehetősen ismerték, mégis megszavazták mentelmi joguk fölfüggesztését, azaz beutalójukat a guillotine alá… A demokratikus rendszerek sokfélék lehetnek. Mindnek közös vonása, hogy a nyilvánosságra, a bizalomra, együttműködésre és dinamikus hierarchiára épül. Úgy is mondhatnánk, hogy értett, felelős, erkölcsös emberekre. A nyilvánosságon ma átláthatóságot értünk, elsősorban a közhivatalokét. Ezt a jogát a nép a sajtó útján gyakorolja, ami a korgubancra mutat: ugyan kié a sajtó, a választóké vagy a tulajdonosoké? A bizalom ennyi: igaz, ami igaz. Elhiszem, amit mondasz, ha nem értünk egyet, vitánkat a logikára bízzuk. Az együttműködés magába foglalja a nézetkülönbségek áthidalhatóságának reményét, a sokféleséget meg az árnyalatok közti vita jogát és lehetőségét, a többségi elvet. Nevezhetnénk szeretetnek is, ha elég bátrak volnánk… A dinamikus hierarchia egyrészt a szubszidiaritást, a kisebbségek jogát jelenti. Előbb a maguk körében, de az egészre is kihatóan és odáig lemenően, hogy a muzsikában a nyolcéves Mozart véleménye legalább annyira megfontolandó, mint egy 8×8 éves korátlagú Zeneakadémiáé. E fogalomkör része a rendszeres választás joga, azaz a politikai váltógazdaság alkotmányos szabályok szerinti működése is. Mindez igen szép és jó, ámde gazdaságkorban élünk, ahol egy kérdés létezik, az érdeké: megéri vagy sem. Az előbb vázlatosan elősorolt eszmék ehhez képest sokadlagosak. „Ha úgy látjuk, hogy valahol nem jól mennek a dolgok, alaposan befűtünk nekik.” Nem írom ide, hogy kitől való az idézet, mert a végén kitiltanak még Újpalotáról is. A dolgok akkor mennek jól, ha a pénzizmus érdekeit szolgálják, tehát a legtöbb pénzét. A főpénzét. Az egész világon az övé a sajtószabadság, amit ma véleményformálásnak neveznek. Helyesen, mert a sajtónak egyre kisebb részét nyomják-sajtolják, a többség sebesen iramlik át a megfoghatatlanság világába. Az ellenőrizhetetlenségbe azonban nem, mert a pénz markából nem szabadul: a fönnmaradásához ugyanis támogatás kell, leginkább hirdetések formájában. És kitől jön a hirdetés? A néptől vagy a pénztől? A sajtó- meg a többi szabadság lényegében megszűntnek mondható az úgynevezett „demokratikus” világban. Nem holmi „cenzori irónok” törölték az élők sorából, hanem a hülyítés. A tankötelezettség ellenére a lakosságnak bő harmada funkcionális analfabéta, olvasástudása megáll az árcédulák, a cégtáblák meg a képregények böngészésénél. Homéroszt, Shakespeare-t vagy Krúdyt a mai fölnőttek százalékban alig kifejezhető töredéke olvas. A filmek, dalok szókincsét régóta korlátozzák a hollywoodi gyártók, hogy a közönség megértse! Ezzel a szókincsmaradékkal lehetetlen az igényes, vagyis például a demokratikus gondolkodás. Alaptörvényünk vitára bocsátása óta igen buzgók mifelénk a gyűlöletmesterek az említett szabvány szerint. Ez igen árulkodó, hiszen a mi nyelvünk milliónyi szavát minden magyar megérti. Ezért volt jellemző az utóbb szervezett tüntetések népszónokainak gyermeteg makogása. Igyekeztek „kereten” belül maradni: „követelem, igen, nem” stb. Mestereik tudják, hogy az Orbán-kormány Európa legdemokratikusabbja, hiszen kétszer kapott kétharmadot. Éppen ezért meg sem próbálkoznak új választást szorgalmazni, mert csicskásaik azt is elvesztenék. Inkább áttaszigálják a gyűlölet irracionális síkjára az ügyeket, ahol nem kellenek érvek, nincs vita, ahol a gondolat helyett indulat úr dúl. Egy politikából élő ember minap a kormányt a „maffia” varázsigével sújtotta. E szó rávilágít a helyzetre, és a támadók párbeszéd-képtelenségére. Képzelje el a gyűlölködő, hogy őt vádolják meg a jellegzetes maffiagazságokkal! Gyilkos vagy! Rabló! Hogyan védekezne? Akire ilyesmit ráfognak, azt egyúttal kitaszítják a társadalomból. A kitaszítottal pedig bármi megtehető, hajdan, aki meglátta, megölhette. Ez a bizonyítatlan, ráolvasott vád sem politikai, sem emberi szinten nem kezelhető. Aki ilyet mond, az vagy nem egészséges, vagy kilépett a nemzetből: nem akar együtt élni a többiekkel. Fütyül az alkotmányos keretekre, és azt szeretné, hogy a magyar közélet vitái „ukranizálódjanak”, és vér folyjék a pesti utcán. Szent István másként gondolta. - See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/12817/Haboru_szabalyok_nelkul#sthash.Rl9czt6y.dpuf
Bayer Zsolt: Izrael cenzúráz - Úgyhogy álljon itt legalább még egyszer: Izrael 2014-ben Gázában civilek ezreit gyilkolta meg. Közülük több mint ötszáz gyermek volt
Az egész ügy szürreális. Olyan, mint egy Ionescu-darab.
És ha bárhol máshol történne, és mások lennének a főszereplői, óriási botrány kerekedne a dologból, valamint hetekig tartó gúnyáradat öntené el az elkövetőt. „Rághatná szégyenében ökleit.” De esetünkben Magyarország és Izrael a szembenálló fél, úgyhogy mély csend és félrenézés. A mindenre kész és bátor magyar ellenzéki sajtó és politika kussol.
Hogy miről van szó?
Létezik ugye ez az Eurovíziós Dalfesztivál. Ez az, amit tavaly a szakállas osztrák csíra nyert meg, női ruhában, Európa identitásának nagyobb dicsőségére. (Lásd még: a finnek éppen most határozták el, ezentúl csak olyan neveket adnak a születendő gyermekeknek, amely nevekből nem lehet a nemükre következtetni. Tényleg közel a vég…)
Szóval van ez a dalfesztivál és Magyarországot Csemer Boglárka fogja képviselni egy háborúellenes szerzeménnyel. A dal éneklése közben a nagyérdemű közönség egy paravánt láthatott az énekesnő mögött, amelyen különböző háborús helyszínek nevei voltak felsorolva, a halottak számával, évszámokkal. Ezen a paravánon szerepelt ez a felirat is: „2014 – Gáza – az áldozatok kétharmada civil volt, köztük több mint 500 gyermek.”
Nincs újdonság ebben a megállapításban. Csak néhány szigorú és szomorú tény. És állítom, tíz nézőből kilenc észre sem vette. De a tizedik észrevette. És az nem volt más, mint Izrael budapesti nagykövete. Ő észrevette, és nekiállt intézkedni. Telefonálgatott, fenyegetőzött kicsit, hogy majd akkor Izraelben cenzúrázzák a magyar indulót (ki nem szarja le?), és követelőzött is, hogy távolítsák el Csemer Boglárka mögül ezt a feliratot. Ez ügyben még levelet is merészelt írni az MTVA vezetőinek, abban is követelve a cenzúrát.
Kérem, egy kicsikét próbáljanak visszaemlékezni a közelmúlt néhány eseményére. Azokra gondolok, amikor valahol a nagyvilágban egy-egy magyar nagykövet vitába mert szállni újságírókkal, egyéb potentátokkal, ha valami nyilvánvaló és penetráns hazugságot állítottak és terjesztettek Magyarországról.
Nem követelt cenzúrát, nem fenyegetőzött egy magyar nagykövet sem, csak vitatkozni mert. Nos, ezekben az esetekben kivétel nélkül felhördült az ideiglenesen hazánkban állomásozó ellenzéki sajtó és az összes ellenzéki politikus, hogy ez már aztán micsoda szégyen és skandalum, ilyesmit csak egy diktatúrában szokás csinálni, hát jellemző, „Orbánisztán”, pfuj-pfuj, és különben is, ilyesmi nem dolga egy nagykövetnek.
Ilan Mor, Izrael Budapestre akkreditált nagykövete cenzúrát követel egy háborúellenes magyar dal kapcsán, fenyeget, levelet ír a tévé vezetőinek – egyszóval tesz-vesz, intéz. Mint afféle igazi szerző-mozgó ember. És kijelenti, hogy „meg kell védenem a hazámat” – hűha!
Hát nem tudja Ilan Mor, hogy ez tilos? Hogy egy ilyen mondatért egy magyar nagykövetet keresztre feszítenének? S ha egy magyar nagykövet betelefonálna a fogadó ország televíziójába, hogy egy műsorszámból vegyenek ki ezt-azt, akkor bevonulnának Magyarországra az ENSZ kéksisakosai?
De. Tudja. Viszont azt is tudja, hogy ő Izrael nagykövete, úgyhogy semmi sem fog történni. Illetve mégis. Stumpf András készített egy interjút a nagykövettel. Abban többek között ez olvasható:
„(…) Nem Izrael magyarországi imázsának ártanak a történtek: Magyarország izraeli imázsának ártott volna, ha ez a mondat benne marad a dal hátterében. Nem akarok cenzúrázni. Daloknak természetesen lehet politikai tartalma. Csakhogy ez a verseny nem erről szól. Ez csupán show-business.
Abban pedig nincs helye a politikának. Izrael demokratikus ország, tiszteletben tartja a szólásszabadságot, de határai ennek a szabadságnak is vannak. Kell, hogy legyenek. Mi otthon, Izraelben ugyanis tudjuk, tapasztaltuk sokszor, hogy a szavak ölni is képesek.
– A szavak ölhetnek? Épp Liberman izraeli külügyminiszter mondta két hete, hogy le kellene fejezni az Izraelhez illojális arabokat. Baltával.
– Kampányban kicsúsznak az ember száján mondatok, olyanok is, amelyeket később inkább elfelejtene. Azt tudom mondani, amit az önök miniszterelnöke mondott: ne azt nézzék, mit mondunk, hanem hogy mit teszünk. Az újraválasztott miniszterelnök, Benjamin Netanjahu tudja, hogy biztonságra és békére van szükség. Minden izraeli miniszterelnöke lesz.”
Érdekes mondatok. Különösen a „nem akarok cenzúrázni” kitétel. Vagyis a hazudozás. Amelyben a nagykövet úr feltűnően hasonlít főnökére, a frissen újraválasztott Netanjahura, már ha hinni lehet Obamának és Sarkozynek, ugye. Meg a szólásszabadságra vonatkozó meglátás is elgondolkodtató. Ha ezt bárki más mondaná… eh… mindegy. Tudjuk, ismerjük az egészet. A tragédia az, hogy kivették Csemer Boglárka mögül az inkriminált mondatot.
Na, azt nem lett volna szabad.
Úgyhogy álljon itt legalább még egyszer: Izrael 2014-ben Gázában civilek ezreit gyilkolta meg. Közülük több mint ötszáz gyermek volt.
Továbbra is teljes bojkott a Simicska-kaméleon-médiumokra! Végzetes lenne nemzetünk számára, ha hagynánk, hogy "saját médiumaink" is az orrunknál fogva vezethessenek bennünket
Simicska Lajos sokszoros milliárdos vállalkozó bizonyos, az ő "anyagi érdekeit is sértő" kormányzati intézkedéseket követően médiaháborút, és Orbán Viktor ellenes hadjáratot indított. Ezt követően a Patrióta Európa Mozgalom is teljes bojkottot hirdetett a Simicska Lajos média-birodalomhoz tartozó Magyar Nemzet, mno.hu, Hír TV, Lánchíd Rádió, és a Heti Válasz ellen.
A nemzeti elkötelezettségű, polgári oldalhoz tartozó aktív civil szervezetek, választók egy meghatározó hányada csatlakozott a felhíváshoz. A csatlakozó szervezeteken túl, 22 ezer ember utasította el megosztásával, "tetszik" nyilvánításával a "simicskai árulást" Facebook oldalunkon, és villámpostai üzenetével.
Egy jól körülhatárolható minoritás viszont - akik érzelmileg, vagy egzisztenciális okokból kötődnek Simicskához - eléggé el nem ítélhető módon a múlt héten presszionálták szerkesztőségünket, Facebook oldalunkat, meggyőzendő bennünket, hogy "téves úton járunk, ugyanis a bojkottált médiumokban dolgozók családjait hozzuk nehéz helyzetbe, miattunk elveszítik az állásukat, miközben a szóban forgó médiumok továbbra is kormánypártiak maradtak".
Ezzel szemben érdemes leszögezni: nem mi, hanem Simicska "médiamágnás" hirdetett ellenünk totális háborút. Ez a kormány ugyanis a mi kormányunk, amely a mi megbízásunkból és a mi nevünkben, a mi támogatásunkkal - a polgári nemzeti oldal meghatározó civil szervezeteinek, választóinak a felhatalmazásából - vezeti az országot, a nemzetet közel öt éve, a megfelelő irányba.
Aki az Orbán-kormány ellen hirdet "háborút", az ellenünk háborúzik, és annak velünk gyűlik meg a baja!
Mint ahogyan azt közzé tettük, mi nem olvassuk, nem hallgatjuk, nem nézzük a Simicska-médiumokat, úgy viszonyulunk hozzájuk, mint a többi kormányellenes, hírforráshoz.
És amint meghirdettük elutasítjuk a közénk férkőzött, békétlenséget szító, hazugságokat terjesztő, a profitot mindenek fölé helyező, milliárdjait betegesen féltő, haszonleső "simicskai" hozzáállást, magatartást!
Az pedig hogy a Simicska-médiumokban dolgozóknak egzisztenciális problémával is szembe kell nézniük, nagyon sajnálatos tény, de az "egész" szempontjából csupán egy mellékes körülmény. Segíteni kell rajtuk - már azokon, akik megérdemlik, mert "egyesek nagyon tudják szolgálni az új hangütést is". És azt se feledjük el persze, hogy "aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók.".
Persze mint ahogyan az lenni szokott, "holdudvarunkban" is megjelentek, a "kibeszélők", a "nem csapat játékosok", a sokszor meggondolatlanul reagáló "önálló gondolkodó egyéniségek". Most is akadt, aki elmondta - érdekes módon éppen az mno.hu-n - hogy nem ért egyet a bojkottal.
Persze ez is belefér a demokráciába. Meg az is, hogy eszembe jusson, hogy ez a sok-sok "önálló gondolkodó", akik a saját szakterületükön egyébként sok esetben valóban a legkiválóbbak közé tartoznak - többen közülük "nemzetünk büszkeségei" - olykor-olykor milyen "kártékonyak tudtak lenni" korábban is, amikor a "a napi politikába ártották bele magukat". Eszembe jut, hogy az a sok "individualista egykori MDF-es értelmiségi" - milyen súlyos szerepet játszott az Antall-, illetve a Boros-kormányok mélyrepülésében.
(Hasonló szereptévesztés nem egyedülálló a modern kori magyar politika történetben. Emlékezzünk a közelmúltbeli "álbaloldali értelmiségiek ámokfutásaira". Heller Ágnes, Konrád György és társai, mi módon lehetetlenítették el "jobbnál jobb megoldási javaslataikkal, ötleteikkel" saját pártjaikat!)
És eszembe jut egy konkrét történet is.
1999-et írtunk. A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület - melynek egyik alapítója, és a kezdetektől, 1996-tól főtitkár-alelnöke vagyok - hagyományteremtési céllal, abban az évben már másodízben rendezte meg Orbán Viktor miniszterelnöki évértékelőjét.
Erre az eseményre meghívtam a Pesti Vigadóba a rendszerváltoztatás legelején megismert barátomat, "harcostársamat". Mikor belépett a díszterembe, és meglátta a régi ismerős arcokat, a tőle szokásos egyszerűséggel és őszinteséggel, a következő felkiáltással fordult felém: Jézus Mária! Ezek itt? Hát ezek még az Orbán-kormányt is képesek megbuktatni csupán a jóindulatukkal, elkötelezettségükkel és jó a tanácsaikkal!
Mondanom sem kell, hogy ott ült a teremben az "önálló egyéniségeink hada, a nemzetben gondolkodó elitünk színe, java".
Barátom felhorkanásának az adott különös aktualitást és élcet, hogy ez volt az az időszak, amikor az első Orbán-kormány egyébként már óriási elfogadottságnak örvendett a társadalom körében.
Ennek a történetnek az apropóján, és az azóta is megszerzett, megélt tapasztalatok alapján egy jó tanácsunk lehet a hölgyek és urak - kiválóságaink számára: továbbra is írják meg, rajzolják, meg, rendezzék meg, stb. jobbnál jobb műveiket, és hagyják békén a napi politika terepét. Az ott előadódó problémák megoldásához ugyanis nem a művészi, a tudósi, stb. megközelítés, látásmód a hatékony és célra vezető. A politika egy másik világ, a politika egy más művészet, egy más tudomány, egy másik szakma.
Az egy kegyetlen világ, ott nincs helye a széplelkűségnek, a felesleges lamentálásoknak. Esetünkben a képlet sajnos teljesen egyszerű: aki velünk ellenséges, az a mi ellenfelünk, és aszerint kell kezelnünk őt.
Simicska bejelentette, hogy ő az ellenfelünk, tehát Simicska, a média-birodalmával együtt ellenérdekeltté nyilvánította magát.
Ő a másik politikai télfélre lavírozta saját magát. Ő ellenzékivé lett.
Nekünk a tudomásul vétel kényszerűségén túl egy lehetőségünk maradt az ügyben bojkottálni az ellenfelet.
Ezért mi nem olvassuk, nem hallgatjuk és nem nézzük Simicska-féle kaméleon médiumokat!
Mészáros László - a Patrióta Európa Mozgalom alapítója
Bayer Zsolt: Podger bácsi - Az Egyesült Államok nem eléggé szabad társadalom. És az Egyesült Államok ettől függetlenül és minden skrupulus nélkül oktat és aláz és figyelmeztet és fenyeget bárkit, átláthatóság ügyben is.
Úgy általánosságban persze mindenkinek nagyon igaza van, aki az átláthatóságot (Nagykörúton belül: transzparenciát) kéri számon kormányokon, államokon, hivatalokon, intézményeken – és persze Podger bácsi levelezésén. És amikor úgy általánosságban mindenkinek igaza van, akkor nincsen igaza az égvilágon senkinek. Legelőször és mindenekfelett az Amerikai Egyesült Államoknak nincsen igaza. Ezt onnan lehet tudni, hogy most van arrafelé az információszabadság hete (Sunshine Week, ó, beh szép!), és e jeles eseményen aztán kiderült, hogy az amerikai kormány minden elődjénél többet titkolódzik. Viszont mindenkinél jobban szeretné megismerné állampolgárainak titkait. Mint megírtuk, a Ron Paul Institute igazgatója, bizonyos Daniel McAdams így fogalmazott ez ügyben: „A kormány jogot követel magának arra, hogy életünk legintimebb területeire is rálátása legyen, miközben saját tevékenységét titokban tartja. Egy szabad társadalomban ennek éppen fordítva kellene lennie: a kormány teljesen transzparens lenne, a magánéletünk viszont csak ránk tartozna.” Daniel McAdams úr ezen mondataiból azt a következtetést lehet levonni, hogy őszerinte az Egyesült Államok nem eléggé szabad társadalom. Ez persze igaz, csak nem egészen úgy, ahogy Daniel McAdams gondolja. Ugyanis ez a derék skót az Egyesült Államok leglibertariánusabb intézetét vezeti, vagyis azok közé tartozik, akik szerint a szabadságnak nincsen legfelső foka, a szabadságot folyamatosan növelni, tágítani kell, nagyjából De Sade márki lelki folyamatainak megvalósulásáig. És éppen így lehet a szabadság gyönyörű eszméjéből is lapos és idegesítő és elviselhetetlen torzót fabrikálni. És éppen ez zajlik ma a világ nyugati felében. És mindenki csodálkozva áll, hogy a nyugati világban felnőtt tinik szökdösnek Szíriába meg Irakba, csatlakozni az Iszlám Államhoz, és fejeket levágni. És képtelenek észrevenni, hogy a libertariánus nihil folytatása szükségképpen az Iszlám Állam iszonyata, s hogy ezek a dolgok kölcsönösen feltételezik egymást. Ettől persze még jogos követelés, hogy az államok legyenek átláthatók, bizonyos határok közepette. És az állampolgárok is, szintén bizonyos határok közepette. És határok tekintetében itt az állampolgároknak van több joguk a titkolódzásra, ezt sem szabad elfelejteni. Miképpen azt sem, és erről beszél derék libertariánus skót barátunk, hogy az Egyesült Államokban ez most éppen fordítva van. És az Egyesült Államok ettől függetlenül és minden skrupulus nélkül oktat és aláz és figyelmeztet és fenyeget bárkit, átláthatóság ügyben is. Unalmas már naponta rávilágítani arra, miként keveredik ellentmondásba az Egyesült Államok az önmaga által hirdetett elvekkel és az általa képviselt napi politikai gyakorlattal. Unalmas, de nem haszontalan, mert a hazai libertariánus nyilvánosság és politikai közösség ezt nem hajlandó észrevenni. Ha pedig észreveszi, hát elhazudja vagy elhallgatja. Mert még mindig a ’68-as amerikai szabadságeszményt dédelgeti magában, és nem veszi észre, hogy az nincsen többé. Semmi sincsen többé. Talán csak József Attila Eszmélete… „Csak ami nincs, annak van bokra, csak ami lesz, az a virág, ami van, széthull darabokra.” Ez kevésbé költőien unortodoxnak és illiberálisnak nevezendő. Viszont kétségkívül túl félelmetes. Kevésbé félelmetesen pedig Jerome K. Jerome írta meg a dolgot, a Három ember egy csónakban című remekében, tessék elolvasni! Különösen azt a részt, amelyben Podger bácsi feltesz egy képet a falra. Sajnos nincs hely az egészet idéznem, csak a végét: „Podger bácsi végre újra kitűzte a lyuk helyét, és odatartotta bal kezével a szög hegyét, a kalapácsot jobb kezébe fogva, mindjárt az első ütésre összeverte az ujját, és nagyot kiáltva ráejtette a kalapácsot valakinek a lábujjhegyére. Mária néni szelíden megjegyezte, hogy ha Podger bácsi legközelebb megint szöget készül a falba verni, tudassa vele idejében, hogy egy hétre elutazhassék a mamájához, amíg a bácsi elkészül a dologgal. – Már az szent igaz, ti asszonyok olyan nagy dolgot csináltok mindenből – válaszolt Podger bácsi összeszedve magát. – Lám, én milyen szívesen végzek el minden effajta munkát. Erre aztán újra nekigyürkőzött, és a második ütésre a szög keresztülment a vékony falon, a kalapács is félig eltűnt, Podger bácsi pedig nekiesett a falnak, de úgy, hogy majdnem összelapította az orrát. Újra meg kellett keresnünk a vonalzót és a spárgát, új lyukat kellett a falba ütni; végre éjfél felé fönn lógott a kép – nagyon ferdén és bizonytalanul, s körülötte a fal nagy darabon olyan volt, mintha gereblyével karcolták volna össze. És mindenki halálra volt gyötörve, kivéve Podger bácsit. – No látjátok! – kiáltott föl diadalmasan, amint a székről lelépve, a takarítónő tyúkszemére taposott, s nyilvánvaló büszkeséggel szemlélte a nagy fölfordulást a szobában. – Sokan még az ilyen csekélységre is embert fogadnának!” Az Egyesült Államok korunk Podger bácsija. És feltette a képet a falra. Ott lóg, ferdén és bizonytalanul, és az van ráírva, hogy „szabadság”, meg „átláthatóság”, meg „civilszervezetek”, meg „demokrácia”. A világ pedig áll, és nézi. És egyre többen merik kimondani, hogy mit is gondolnak valójában. És egyre többen mennek Mária néni után… Magyar Hírlap
Bencsik András: Hegedűs hadnagy - Kergesd el a pásztort, szétszéled a nyáj, tartja az antik bölcselet - erről van szó
Hegedűs hadnagy (Az egri csillagokban az áruló- szerk), akarom mondani Simicska Lajos ügyesen megvádolta Orbán Viktort azzal, hogy 1982-ben, katonakorukban jelentett róla.
Nem szó szerint így mondta, de ez volt az értelme annak, amit egy árulásra fogékony újságírónak tollba mondott. A rágalom olyan mint a sár, hiába nem igaz, ha megdobnak vele, bepiszkolódol. Ez is volt a cél. De erről később. Előbb tisztázzuk a lényeget.
Ha igaz volna, amit Simicska állít, akkor sem igaz. Orbán Viktor az elmúlt 25 évben ezerszer bizonyította rátermettségét, elkötelezettségét, tehetségét. Két és fél kormányzati ciklusban és ellenzékben bizonyította hűségét az elvei iránt. A rendszerváltást követő posztkommunista átmenet Augiász istállójává tette az országot, melyet a jobboldal az ő vezetésével 2010-től végleg kitakarított. Magyarország ma megbecsült állama Európának. Az az Orbán Viktor, aki mindezt a szemünk láttára 25 éves következetes munkával végrehajtotta és irányította, nem lehet azonos azzal, akiről Simicska beszél.
Még ha igaz volna, amit Simicska állít, akkor sem igaz. Csak egyféle Orbán Viktor van, és őt jól ismerjük. Ismerjük minden szavát, ismerjük a terveit és a cselekedeteit. Simicska nem mond igazat.
Emlékszem, amikor évekkel ezelőtt Szita Károly ellen indult hasonló rágalomhadjárat. Abban a szerencsében részeltettem, hogy a hetvenes évek végén sokáig Kaposvárott élhettem, ami akkor az ország legszomorúbb, legnyomorultabb, legjobban lepusztult városa volt.
Így volt módom összevetni azzal a jókedvű, ragyogó várossal, amivé az ezredfordulóra Szita Károly irányításával lett. Őrá is érvényes a mondás, hogy a rágalom, ha igaz lett volna, akkor sem igaz. Mert csak egyféle ember van, aki évről évre a közösség szeme láttára végzi áldozatos munkáját tehetséggel, szorgalommal, odaadással.
A rágalom azonban olyan mint a sár. Ha sokszor dobálnak, lassan már magad is kezded azt gondolni, „lehet, hogy rosszul emlékszem és tényleg bűnös vagyok?” De ez nem igaz. A rágalom csak sár. Ócska és elvetemült, vagy megátalkodott emberek fegyvere a náluknál jobb, erősebb, tehetségesebb ellen.
Valamikor a múlt év őszén egy félelmetes forgatókönyv elevenedett meg Budapest utcáin. A „kijevi forradalom” fedőnevű akció célja az volt, hogy folyamatos ellenzéki tüntetésekkel felkorbácsolják a közvéleményt s ha lehet, véres zavargásokat robbantsanak ki. Nem jött össze.
Pedig még egy szobor fejét is rugdosták, de hiába, a jobboldal nem ugrott a provokációra. Ekkor jött a második változat. Ha kívülről nem lehet bevenni a várat, robbantsuk fel belülről. Keressünk egy árulót, egy új Hegedűs hadnagyot (Az egri csillagokban az áruló- szerk), akinek segítségével talán sikerül a homogén jobboldali falat megroppantani.
Simicska Lajos, akiről már a nyáron kiderült, hogy alapjában véve beleőrült az általa felhalmozott pénzbe, jó alanynak bizonyult az árulásra. Nem tudni, ki és mit súgott a fülébe, csak azt, hogy a fülbesúgás bejött. Simicska Lajos beindult.
Nekitámadt annak a személynek aki ma a teljes jobboldalt képes karizmájával összefogni. Kergesd el a pásztort, szétszéled a nyáj, tartja az antik bölcselet. Erről van szó.
Rövid távon a kormánybuktatásról, Orbán Viktor lecseréléséről, hosszabb távon a jobboldal meghasításáról a 2018-as választási fordulatig. Nehéz napok járnak. Tele vagyunk árulókkal, sokan elbizonytalanodtak, de az idő segít nekünk. Ha hűségesek tudunk maradni, kiolvad közülünk a szemét és a kosz, és csak a nemesfém marad.
demokrata.hu
Bayer Zsolt: Mi a hír? - Az izraeli külügyminiszter náci mondata például nem az, miszerint „Akik ellenünk vannak, azokkal semmit nem lehet tenni azonkívül, hogy ragadunk egy fejszét, és levágjuk a fejüket.”
Egészen pontosan megfogalmazva a kérdést: Miből lesz hír egyáltalán?
Mert ez a lényeg. És ezzel lehet leginkább befolyásolni a dolgok állását, ha Wim Wenders nincs éppen a közelben.
Történt a hét közepén, hogy a Székely Szabadság Napján megemlékezést tartottak Budapesten, a Hősök terén. A rendezvény egyik szónoka, a Székelyföldért Társaság elnöke, György Mózes Árpád pedig ezt találta mondani: Románia az Iszlám Államhoz hasonlítható, mert a román hatóságok naponta „fejeznek le” olyan alapjogokat, mint a gyülekezési jog, a szabad véleménynyilvánítás joga, vagy éppen a nemzeti identitáshoz való jog.
György Mózes Árpád feltehetőleg azért mondta ezt, mert például Marosvásárhely román polgármestere egyszerűen betiltotta a városban a Székely Szabadság Napja alkalmából bejelentett demonstrációt, és lássuk be, az Európai Unióban 2015-ben nehezen megmagyarázható egy ilyen tiltás.
Nyilvánvaló persze, hogy a szónok túlzott. Mert Románia azért nehezen hasonlítható az Iszlám Államhoz. Persze, a román külügy azonnal reagált (hja, kérem! Kipusztíthatatlan arrafelé a fanarióta hagyomány!), és közölte, elfogadhatatlannak tartják azt a kijelentést, miszerint „Románia a 21. század Európai Uniójának Iszlám Állama”.
Hajlamos vagyok aláírni, hogy egy ilyen kijelentés elfogadhatatlan. Hiszen nyilvánvalóan túlzó és sértő. Annyit teszek csak hozzá, hogy legalább ennyire elfogadhatatlan betiltani egy demonstrációt a 21. századi Európai Unióban. Ezzel pedig nagyjából hoztuk is egálra a meccset.
De a fő kérdés nem ez.
A fő kérdés – miképpen jeleztük már a legelején – úgy szól, hogy miből lesz hír. Szerte a nagyvilágban, vagy csak itt, minálunk, a hírhozók-, hírgyártók- és hírelhallgatók-verte Magyarországon.
Ugyanis még György Mózes Árpád nem túl szerencsés, de semmiképpen sem veszélyes mondata előtt majd’ egy héttel elhangzott egy másik mondat. Amiből nem lett hír. Ez a mondat Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter nevéhez fűződik. Nevezett külügyminiszter kampánykörúton járt még március 4-én, és kampánykörútja során elvetődött egy izraeli városkába, Herclijába. Itt aztán beszélt mindenféléről, óvta nemzetét ettől is meg attól is, aztán egyszer csak a következő mondat bírt előszökkeni fogai kerítése mögül:
„Akik ellenünk vannak, azokkal semmit nem lehet tenni azonkívül, hogy ragadunk egy fejszét, és levágjuk a fejüket.”
S hogy nehogy eltévedjünk a történetben a mondat elolvasása okozta sokk hatása alatt, szögezzük le, hogy Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter természetesen az arabokra gondolt a lefejezés kapcsán. Izraeli állampolgárságú, arab származású emberekre.
Nos, ez az, amiből nem született hír. De még csak egy csenevész hírecske sem. Holott, azért… Istenem, hol is kezdjem ezt a „holott azértet”?
Mondjuk ott, hogy Avigdor Liberman nem egy egyszerű, hétköznapi idióta, nem holmi mellékes figura, nem. Ő a Közel-Kelet legerősebb, legdemokratikusabbnak mondott, atomfegyverrel is rendelkező államának, Izraelnek a külügyminisztere. Ebben a minőségében fenyegeti az izraeli arab közösséget azzal, hogy fejszével kéne levágni a fejüket.
Az, hogy ebből a szélsőséges kreténből egyáltalán külügyminiszter lehetett, önmagában elgondolkodtató. De hogy ezután a kijelentése után még a helyén lehet, az a bűn maga. És ez a tény jelzi legjobban a „legdemokratikusabb” közel-keleti állam valódi természetét.
De a legszomorúbb mégis csak az, hogy ebből az ocsmány, aljas, náci mondatból nem lett világbotrány. Hogy nem tüntetnek világszerte az izraeli követségek előtt, követelve Avigdor Liberman azonnali távozását.
Nem tüntetnek, hiszen hír sincs.
Láthatatlan védernyő borul ismét egy izraeli politikusra, csak azért, mert izraeli politikus.
Nem baj. Ez sem lesz így örökké, szerencsére.
Magyar Hírlap
Lovas István:Iszonyat - Avigdor Liberman Izrael külügyminisztere tömegmészárlásra buzdított - a "művelt", nagyon demokratikus nyugati világ mélyen hallgat
A nyugati civilizációhoz tartozó vagy magát oda soroló országban vezető politikus szájából az elmúlt hét évtizedben nem hangzott el buzdítás az etnikai kisebbség lefejezésére.
Március 9-én ez a „rekord” is megszűnt: Avigdor Lieberman izraeli külügyminiszter arra szólított fel, hogy ragadjanak fejszét és vágják le az Izrael államhoz hűtlen arabok fejét. Ez több mint minden ötödik izraeli állampolgár lenyakazását jelenti, ugyanis egyetlen arab sincs, aki a megszálló, illetve a Gázai övezetet rendszeresen szétbombázó, azt totális blokád alatt tartó „demokratikus” zsidó államot támogatná.
A hivatalosság szájából elhangzott, etnikai alapú tömeggyilkosságra felszólító kijelentés már aznap olvasható volt két izraeli angol nyelvű napilap honlapján is.
Lieberman külügyminiszter, az Izrael a Hazánk nevű szélsőséges párt elnöke az izraeli arabokra térve szó szerint ezt mondta: „Azokkal, akik ellenünk vannak, nincs mit csinálni: fel kell ragadni egy fejszét és levágni a fejüket. Másként nem leszünk itt túlélők.”
Ahmad Tibi, a Kneszet, az izraeli törvényhozás egyik legismertebb arab képviselője kijelentette, ha megvalósulna a Lieberman által sürgetett helyzet, akkor az az Iszlám Állam zsidó változatát eredményezné.
Tibi képviselő a negyedik az arab pártokat tömörítő Közös Listán.
A március 17-i izraeli választásokra utalva kijelentette: „A Közös Lista a rasszista és fasiszta fejeket csak demokratikus úton kívánja eltávolítani, és ezzel a lehető legtöbb helyet kívánja megszerezni a Kneszetben. Minél erősebbek vagyunk, annál gyengébb lesz a Zsidó Iszlám Állam.”
A rasszizmusra, emberi jogok megsértésére vagy éppen Izrael politikájának mélyebben szántó bírálatára oly érzékeny Nyugat fülsiketítő csenddel őrizte a „titkot” az arabok lefejezésére felszólító külügyminiszteri felhívásról. Amelyet egy nap késéssel, nyilván halált megvető bátorsággal, az amerikai NBC televízió tört meg. További egy napot várt a Washington Post, ameddig nekidurálta magát: egészen tegnapig ez volt az egyetlen nagy országos amerikai lap, amely teljesítette hírközlői kötelességét.
Természetesen messze nem akkora vehemenciával, mintha arról a képtelen eseményről kellett volna tudósítania, ha netán Mahmud Abbasz palesztin vezető tesz a Ciszjordániát évtizedek óta megszállva tartók nyakának elvágására buzdító felhívást.
A globális hírügynökségek közül a hallgatást a Reuters március 11-én törte meg. Talán azért, mert az alaphír terebélyesedni kezdett: a Palesztin Hatóság közölte, Hágába viszi az ügyet. Abbéli zavarában, hogy az alaphír közlésével két napig várt, a brit hírügynökség történetében talán első ízben szándékosan hazudott: hétfő (március 9.) helyett egy körmönfont mondatban szerdát jelölte meg a kijelentés elhangzásának dátumaként.
A hazai politikai világban is visszhangtalanul maradt a példátlan, népirtásra buzdító kijelentés. A magát ilyen ügyekben bátornak hirdető Jobbik is néma maradt.
A médiában a hasonló jellegű kijelentéseknek megafont és meganagyságú teret adó balliberális, más esetekben az emberi jogok valódi vagy akár vélt megsértésére vércseként és érezhető élvezettel lecsapó balliberális médiában síri csönd uralkodott. Március 12-ig a két balliberális napilap, a Népszabadság és a Népszava sem „fedezte fel” az iszonyatos felhívást. Még kis hírben sem.
Ugyanilyen némaságot mutattak a civilszervezetek is. Felhívtuk az Amnesty International budapesti szervezetének sajtósát, Rónay Juditot. Honlapjukon e címmel hirdetnek programokat: Gyűlölet nélküli világ, Mondj nemet a rasszizmusra és Szeretni emberi jog.
Arra a kérdésre, hogy az izraeli külügyminiszter szájából elhangzott fejszés lenyakazásra miért nem reagálnak, a sajtós azt felelte, hogy politikusok véleményét nem kommentálják, és különben is, ők csak „rendszerszintű” ügyekben hallatják a hangjukat, márpedig a fejlevágásra felszólítás nem az.
A magyar kormányt rendszeresen kioktató budapesti amerikai nagykövetség sajtóosztályának egyik alkalmazottja a Lieberman-ügyet egyetlen szóval sem kívánta kommentálni.
A budapesti német nagykövetség sajtóattaséja, Claudia Walpuski arra a kérdésre, hogy ő vagy kormánya elítéli-e a lefejezésre felszólítást, vagy azt úgy értékelik, hogy Izrael léte a „szerencsétlen”, „a választási kampány hevében tett” kijelentés miatt még nagyobb veszélybe került, és netán Berlin ezért újabb hadi tengeralattjáró ingyenes leszállítását tervezi a közel-keleti atomhatalomnak, Walpuski asszony visszahívást ígért, amely elmaradt.
A politikai és médiavilágban uralkodó félelem érthetetlen. A hír közlésével sem lapunk, sem a Magyar Nemzet munkatársait éppen úgy nem érte semmilyen bántódás – nem is szólva például nyakelmetszésről –, mint az NBC, a Washington Post vagy a Reuters munkatársait.
Az arab világban hatalmas felháborodást kiváltó uszítást viszont a nyugati politikusoknak a világbéke érdekében is el kellett volna ítélniük. Éppen úgy, mint ahogyan teszik azt ennél jóval enyhébb esetekben. Nem is szólva az Iszlám Állam tényleges lefejezési gyakorlatáról, amelyet szerencsére egyetlen arab állam politikusa soha nem helyeselt.
Senkinek nincs szüksége arra, hogy a Nyugat az arab világnak és másoknak újabb muníciót szolgáltasson képmutatásból és kettős mércéből. Ami, mint azt oly fájdalmasan és tragikusan megtapasztaltuk Európa nem egy országában, gyilkosságokhoz is vezethet.
Izraelnek sem lehet az érdeke, hogy cinkos hallgatás kísérje Lieberman külügyminiszter felhívását népirtásra. Hiszen nem csak az arab világban lesznek olyanok, akik általánosítani fognak, főként azután, hogy Lieberman főnöke, Netanjahu izraeli miniszterelnök többször kijelentette, hogy minden zsidó nevében beszél.
A Nyugat politikusainak és a médiának meg kell értenie, nem diktatúrában élünk, és az emberi értékek melletti egyetemes kiállást szerencsére még nem büntetik. Ha rettegünk ezen értékek univerzális védelmétől és különbséget teszünk az ezek elleni verbális merényletet elkövetők etnicitásától függően, magunk is bűnösök leszünk egy valódi véleménydiktatúra megvalósításában és a megtorlásra hivatkozó gyilkosságok bátorításában.
Magyar Hírlap
Bayer Zsolt: S. Lajos elkövető - A Patrióta Európa Mozgalom teljes bojkottot hirdet Simicska Lajos média birodalmához tartozó Magyar Nemzet, mno.hu, Hír TV, és Lánchíd Rádió ellen!
Elég volt! - Bojkottot hirdetünk!
A Patrióta Európa Mozgalom teljes bojkottot hirdet Simicska Lajos média birodalmához tartozó Magyar Nemzet, mno.hu, Hír TV, és Lánchíd Rádió ellen!
Ezeket a kormányellenessé vált médiumokat mi, a nemzeti, polgári oldal tagjai, támogatói, ezentúl nem olvassuk, nem hallgatjuk, nem nézzük, úgy viszonyulunk hozzájuk, mint a többi kormányellenes, nemzetgyalázó hírforráshoz.
Jó ha mások mellett Simicska is tudomásul veszi, hogy velünk többé nem lehet bármit megtenni! Ellenfeleink, ellenségeink tevékenységét, mint ahogyan eddig is, figyelemmel kísérjük, és a helyén kezeljük.
Felkérünk minden tisztességes polgártársunkat, társadalmi szervezetet, internetes fórumot, hogy csatlakozzanak elhatározásunkhoz!
Utasítsuk el a közénk férkőzött, békétlenséget szító, hazugságokat terjesztő, a profitot mindenek fölé helyező, dollármilliárdjait betegesen féltő, haszonleső simicskai hozzáállást. magatartást!
Nem kérünk a Simicska-médiumokból!
Mészáros László - Patrióta Európa Mozgalom alapítója
S. Lajos elkövetőt katona korában behívatta magához Pallos őrnagy.
Ezt magától az elkövetőtől tudjuk. Akkor 1981 volt. Pallos őrnagy S. Lajos elkövető elé tette annak tíz centi vastag aktáját. Majd elkezdett felolvasni belőle S. Lajosnak, és kifejtette neki, hogy baj lehet az egyetemi tanulmányokkal. S. Lajos elkövető ekkor – 1981-ben – negyedórás előadást tartott Pallos őrnagynak arról, hogy nem helyes irány, ha megpróbálják megtörni a jövő értelmiségének gerincét.
Pallos őrnagy ekkor felemelkedett helyéről, magához ölelte S. Lajost, forró könnyeket hullatott annak zöld zubbonyára, s miután kizokogta magát S. Lajos keskeny kis vállán, még figyelmeztette, hogy az elhárító tiszttel, Major századossal legyen óvatos.
Így kezdődik S. Lajos elkövető balladája. És ebben a balladában nincsen homály. Mert nincsen ilyen ballada, nincsen ilyen történet. Mert nem lehet. Ezt a történetet csak olyanoknak lehet beadni, akik legkorábban 1981-ben születtek, és soha nem voltak katonák, és semmit sem tudnak a Kádár-rendszerről.
Mert először is: az egész Varsói Szerződésben nem volt egyetlen olyan tiszt sem, pláne őrnagy, aki behívott magához egy bakát, és annak megfigyelési anyagaiból olvasgatott fel az érintettnek. Ez önmagában akkora hazugság, hogy csak S. Lajos elkövető pofájára fér rá. Miképpen az is, hogy ezt követően a baka negyedórás kiselőadást tart az őrnagynak a jövő értelmiségével kapcsolatos álláspontjáról.
Valaki szólhatott volna S. Lajos elkövetőnek, hogy ha már beleáll ebbe a buliba, legalább a legalapvetőbb részletekre ügyeljen. Vagyis úgy mesélje ezt a fabulát, miszerint „Pallos őrnagynak ezután negyedórás monológot tartottam arról, hogy a Pitralon annak ellenére jobb ital a Denimnél, hogy lényegesen büdösebb”. De S. Lajos elkövető történetének legbüdösebb része csak ezután következik.
Vagyis, hogy Orbán odament hozzá, és közölte, jelentenie kell róla. Majd leszerelés után azt is elmondta Orbán, hogy be akarták szervezni, de ő nemet mondott. És ezt S. Lajos elkövető harminc évig elhitte. De már nem hiszi. Mert mi van, ha Orbánt Moszkvából zsarolják…
Akkor lenne pár kérdésem:
Feltéve, de nem megengedve, hogy Orbán odabent a seregben aláírt valamit, azt S. Lajos elkövető remek kis fabulájából tudjuk, hogy dekonspirálta magát a célszemély előtt. Vagyis elkövette a legnagyobb bűnt, amit egy beszervezett a beszervezők szempontjából elkövethet: felfedte kilétét, és így egyszersmind lehetetlenné tette mindazt, amivel megbízták. Akkor ezt S. Lajos elkövető hogyan értékeli, úgy erkölcsi, mind geciológiai, továbbá az elfogyasztott konyak mennyiségének szempontjából?
Az ügyben rendelkezésünkre álló okirati bizonyítékok szerint Orbán Viktort be akarták szervezni, de ettől elálltak. Majd – szintén okirati bizonyítékok tanúsága szerint – éveken át megfigyelték, lehallgatták, zaklatták.
Akkor viszont mivel zsarolják Moszkvából? Egy olyan országban amúgy, ahol a rendszerváltás óta egy pufajkás és egy SZT-tiszt is volt már miniszterelnök? Ha pedig lenne Moszkvában bármi, ami Orbánra nézve kompromittáló, ugyan vajon hogy nem került elő az elmúlt huszonöt évben? Mondjuk legkésőbb akkor, amikor Gyurcsány még Putyin tenyeréből vacsizott, és egyetlen célja volt Orbán eltüntetése a (köz)életből…
S. Lajos elkövető állítása szerint a kormány oroszbarátsága erősíti benne mindezt a gyanút, amelyet most Pallos őrnagy emlékének puha, lágy ölébe ülve előadott. Kérdés azonban, hogy S. Lajos elkövető értesítette-e minderről frissen kinevezett főszerkesztőjét, D. Horváth Gábort, ugyanis nála nagyobb oroszbarátot lámpással is nehéz lenne találni idehaza. DHG barátunk még Szeva bácsit is elhaló hangon tisztelte annak idején. Talán őt is Moszkvából zsarolják, Stier Gábor külpolitikai rovatvezetővel együtt?
De mindegy is. Nincs értelme itt kérdéseket feltenni. Ez már az irracionalitás terepe, ahol egyetlen racionális elem fedezhető fel. Az, hogy S. Lajos elkövető ügynök lett. Ügynöke azoknak, akik bármire képesek azért, hogy ezt a kormányt elmozdítsák a helyéről. És ezért semmi sem drága őnekik. Most érett be igazán a Puch Lászlóval ápolt barátság. Hogy ne tévedjünk véletlenül…
Egyszer egy medve felemelt egy olyan hatalmas követ, hogy soha többé nem tudta letenni.
Pontosan így járt S. Lajos elkövető is. Felemelte saját sértettségébe bugyolált rögeszméjét, és képtelen megszabadulni tőle. Nincs annyi milliárd, amennyi segítene letenni ezt a terhet.
S. Lajos elkövető – tőle tudjuk – „nagyon szegény munkáscsaládban” nőtt fel. Az ilyesféle származású ember, ha magasra jut, jó esetben egy kedves, szerény, szociálisan és mindenhogyan érzékeny, jóságos fickó lesz, aki soha nem felejti el, honnan érkezett. Rossz esetben egy gonosz, irigy, frusztrált és komplexusos gyökér lesz belőle, aki képtelen felülemelkedni saját kisebbségi érzésén és üldözési mániáján.
S. Lajos elkövető ráadásul csak azért van magasan, mert iszonyú mennyiségű pénz van a jelentős méretű segge alatt. És most ebből a pénzből bármennyit hajlandó feláldozni azért, hogy tönkretegye a miniszterelnököt és ezzel együtt ezt a politikai oldalt.
Visszaszolgáltatva az országot azoknak, akiket állítólag oly’ nagyon gyűlöl. Ráadásul a pénzéért sem kell aggódnia, hiszen ha minden az elképzelései szerint alakul, úgyis visszakapja a geciségbe beleölt tőkét, kamatostul. Ezen a ponton, alapvetően.
A Puch Lacitól.
(Utóirat. Ezek után már csak azt nem értem, hogy S. Lajos médiabirodalmának eddig ingadozó munkatársai még mire várnak.)
Magyar Hírlap
Bayer Zsolt: A jó, a rossz és... - Colleen Bell amerikai nagykövet asszony arra kérte a magyarokat, segítsenek neki eligazodni az országban és a nép lelkében
Ennek érdekében adjanak tanácsokat, hová látogasson el, mit nézzen meg, mit egyen és igyon, hogy valódi fogalma legyen a magyarságról. Akadt is egy kiváló alkalom az ismerkedésre, mégpedig a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja, amelyet minden évben február 25-én tartunk meg. Úgy is mint például a kommunizmus áldozatai, kivéve a kommunizmus tetteseit. A nagykövet asszonyt ebből az alkalomból meg is hívták a Terror Háza Múzeumba már két héttel az emléknap előtt. Személyes tárlatvezetést ajánlottak fel neki Európa egyik legjobb múzeumában, egy olyan alkalomból, amely a 20. századi magyar történelem legsötétebb időszakára emlékezteti a magyarokat. A nagykövet asszony nem is válaszolt erre a meghívásra. Ellenben a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján más programot választott. Ellátogatott a Holokauszt Emlékközpontba, ahol „Dr. Haraszti Györggyel, a kuratórium elnökével, Tóth Zoltán programigazgatóval és Kassai Ildikóval megvitatták az aktuális kérdéseket és az együttműködési területeket. A találkozó után Tóth úr körbevezette nagykövetünket a múzeumban”. Az idézőjelek közötti rész a nagykövetség honlapjáról származik. Azon a napon nem oda kellett volna mennie a nagykövet asszonynak. Ezer és egy okból nem, de ezeket most hagyjuk. A lényeg, hogy nem. De sebaj, a nagykövet asszony még felkereshet sok-sok fontos magyarországi emlékhelyet, és jövőre, a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján ismét szeretettel fogják várni a Terror Házában. Hogy megismerje azt, amiről nem lehet semmi fogalma, mert a világ szerencsésebb fertályán született. Még nem késő, még semmiről nem maradt le, tisztelt nagykövet asszony! Ugyanez sajnos nem mondható el Richard Fieldről. Richard Field lekésett már mindenről. Az oviban lekésett a habos kakaóról, kamaszként a csajokról, így lett belőle Röfi Golding szigetén. De az a legnagyobb baj, hogy születése pillanatában lekésett az észről is, meg a becsületről is. Így nem maradt más neki, mint szomorúan és kétségbeejtően ostoba dolgokat írni bele a világba, és ettől kéjeseket érezni. Jobb híján… Richard koma most a saját internetes felületén írt egyet, és mindjárt Orbán Viktornak. Művének már a címe is jó, amennyiben felkelti az érdeklődést, de tényleg: „Orbán! Nyemcov vére a te kezeden is szárad!” Na erre már tényleg felkapja a fejét minden halandó, mert sok-sok dolog jutott eszébe Nyemcov meggyilkolása kapcsán, például az, hogy ha rangsorolni kellene a lehetséges elkövetők (megbízók) körét, első helyen az ukrán, másodikon pedig az amerikai titkosszolgálat szerepelne. Ezt követné az ukrán modell féltékeny pasija, aztán mindjárt a 444.hu, azért, hogy az ott életjeleket mutató, a nem keresztségben „magyarip”-nek nevezendő furcsa probléma leírhassa ezt: „Lehet, hogy a gyilkos azért járt így el, hogy teljesen úgy nézzen ki, mintha az állam ölte volna meg Nyemcovot. Ha viszont valóban az orosz titkosszolgálat intézkedett (amelynek Putyin maga is tisztje volt), akkor ez egy teljesen tudatos fenyegető üzenet a világnak. Kérdés, hogy lehet-e értelme egy ilyen üzenetnek.” Mivel pedig egy ilyen üzenetnek nem lehet semmi értelme, ugyanis Nyemcov az égvilágon semmilyen veszélyt nem jelentett Putyinra, ezért Putyin az utolsó, de a legutolsó, aki a Nyemcov-gyilkosság kapcsán eszünkbe jutna. És a legutolsó után gondolnánk a magyar miniszterelnökre. De nem így a mi szegény hülye Richardunk! Neki ugyanis egyből Orbán Viktor jutott eszébe. Gondolatmenete pedig lenyűgöző: „Nem fér kétség ahhoz”, hogy Nyemcovot Putyin ölette meg, mégpedig azért, mert Orbán fogadta az orosz elnököt, „ezzel felbátorítva arra, hogy a gyilkosságot elrendelje, hiszen így már biztos lehetett abban, hogy teljesen mindegy, hány országot száll meg, hány újságírót börtönöz még be, hány politikai ellenfelét teszi el láb alól, Budapesten mindig szívesen fogadják majd”. Esküszöm, hogy ez van leírva azon a bizonyos portálon (Budapest Beacon), és esküszöm, hogy a szerző Richard Field! Amúgy ez tényleg világos, mint a nap. Putyin általában hetente ötöl ki valami hasonlót, de a végrehajtás előtt mindig felkeresi Orbán Viktort, és a beleegyezését kéri. Ha Orbán bólint, Putyin megkönnyebbülve hazautazik, és közli a végrehajtóival, hogy „oké, emberek, mehet a buli, Orbán rábólintott, és szívesen fog fogadni Budapesten” – és akkor mennek a gonosz bérgyilkosok bérgyilkolni, elfoglalni, bebörtönözni, megenni a bablevesből a csipetkét. Mert ma egy világpolitikai tényező maradt ezen a büdös, Richard Fieldet is önmagán hordozó világon: az Orbán. Jövő héten várjuk a brazil elnököt, aki az Amazonas őserdeinek kivágására kéri a Főnök biccentését. Utána jön a Boco Haram, hogy elrabolhatnak-e egy újabb leányiskolát. Még a 15-i nemzeti ünnep előtt érkezik Obama, letenni az elnöki utasításra, tárgyalás nélkül likvidálandók listáját Orbán asztalára, és várva a jóváhagyást. A listán rajta van Richard Field. Megbízható helyről tudom. Onnan, ahonnan ő tudja, hogy biztosan Putyin ölette meg Nyemcovot. Bizony, Obama rátette a halállistára szegény Richard barátunkat, mert van azért a világon akkora hülyebaromállat, akinek pusztán ezért pusztulnia kell. Szarban vagy, Ricsi. De szerintem Orbán lehúz a listáról. Nekünk is jár némi szórakozás ezekben a nehéz időkben. Te segg. - See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/18820/A_jo_a_rossz_es#sthash.LQnQ4fQ2.dpuf
Bayer Zsolt: Józan eszünk - Itt volna először ennek a polgári Magyarországnak a kérdése
„A liberalizmus nagyon toleráns. Csak a fasisztákkal kérlelhetetlen. Ja, hogy rajtuk kívül mindenki fasiszta, arról ők igazán nem tehetnek.” Továbbá a liberálisok két véleményt ismernek: a sajátjukat és a helytelent.
Ha csak az hangzott volna el, ami ez ügyben elhangzott az évértékelőn, már rendben is volnánk. Mert én kedvelem G. Fodor Gábort, de a polgári Magyarország termékké nyilvánításával nálam is kihúzta a gyufát. Balogh Zoltán helyre is tette, amikor kihangsúlyozta bevezetésképpen: Ez itt a Magyar POLGÁRI Együttműködés rendezvénye, és bár vannak okoskodó politológusok, de a lényeg mégis csak az, hogy minimum két cikluson keresztül építhetjük a POLGÁRI Magyarországot.
Orbán Viktor pedig egyenesen azt mondta, hogy „vezérlő csillagunk” a POLGÁRI Magyarország, és ez a következő száz évben nem is fog változni.
Akkor pedig helyben vagyunk.
Miképpen Antall annak idején kijelentette, hogy „keresztény Magyarországot akartam, mert csak annak van jövője”, éppen úgy kell nekünk kötnünk az ebet a karóhoz a polgári Magyarország ügyében. Ugyanis annak sincs alternatívája. Illetve van: a lumpen prolik Magyarországa. De azt már ismerjük.
Orbán másik fontos mondandója az volt, hogy az európai civilizációt komoly kihívások érik, és olyan kérdésekkel kell szembenéznie, amelyeket félő, hogy gyakran nem is ért.
És ez a megfellebbezhetetlen igazság.
Csak az ostobák és a Pangloss mesterek gondolják azt, hogy ebben a világban is a multikulturális, liberális demokrácia és a globális, tőkés piacgazdaság a gyógyír mindenre.
Nem az. Sőt, gyakran a betegség maga. Csak erről ma a nyugati világban nem ildomos beszélni. Nem ildomos feltenni az alapkérdéseket. Mint például azt, hogy beengedhetjük-e Európába azokat a bevándorlókat, akik nem is akarnak alkalmazkodni mihozzánk, sőt, olykor egyenesen azzal a szándékkal érkeznek, hogy lerombolják a mi világunkat.
De Orbán erről is beszélt. Mint mondta, ma Európa keleti felén fegyverek ropognak, délen aggasztó méreteket ölt az anarchia, nyugaton pedig terrorszervezetek toboroznak híveket soraikba, és bevándorlók ostromolják Európa határait.
Ezekre a kérdésekre és problémákra semmiféle választ nem ad a liberális multikulturalizmus. Miképpen arra sem, hogy vajon visszatérnek-e a hidegháborús idők, és Oroszországot kirekesztjük-e Európából.
Azért nincsenek a liberális multikulturalizmusnak válaszai minderre, mert a liberális multikulturalizmus a probléma maga. És az sem elhanyagolható – miképpen a miniszterelnök nagyon helyesen mondta –, hogy Európa ma bezárkózik a politikailag korrekt beszéd vizesárkai mögé. Ahogy Orbán fogalmazott: A magyar társadalom többsége ma „politikailag inkorrekt”, vagyis nem ment el a józan esze.
Ez a lényeg.
És ezért jutottunk el végre odáig – Orbán szavai szerint –, hogy elszakadtunk a neoliberális gazdaságpolitika és a multikulturális társadalom téveszméjétől. És elengedtük a liberalizmus téveszméjét is, amely „nem ismeri el a közjót és a keresztény kultúra létjogosultságát”.
Naponta érezzük a bőrünkön azt, amit Bencze Györgyöt idézve mondott hallgatóságának a miniszterelnök: „A liberalizmus nagyon toleráns. Csak a fasisztákkal kérlelhetetlen. Ja, hogy rajtuk kívül mindenki fasiszta, arról ők igazán nem tehetnek.” Továbbá a liberálisok két véleményt ismernek: a sajátjukat és a helytelent.
Feltehetőleg ezekkel fogja a legtöbb parazsat a fejére gyűjteni Orbán. Onnan lehet tudni, hogy ezek a legfontosabb igazságai.
A kezdeményező külpolitika és az új külpolitikai doktrína, az alsó középosztály és a bérből élők megsegítése, valamint az elért sikerek felemlegetése feltehetőleg ki fog kerülni a támadások középpontjából. És odaát az „illiberalizmusra” fognak koncentrálni.
És marad a harc. Úgy tűnik.
Éppen a minap fejtegettem véleményemet, hogy szerintem a magyar társadalom belefáradt az állandó, permanens harcba. Négy éven át, 2010-től kezdődően elfogadta a társadalom a hiperaktivitást és a harcot, mert érezte, tudta, másképpen nem fog menni, másképpen nem lehet megmenteni az országot. Kegyelmi pillanat volt, négy évig tartott. Ráadásul a hiperaktivitás akkor nem párosult kapkodásból elkövetett hibákkal.
Most elfáradtak az emberek. Csöndet, békét, nyugalmat, gyarapodást akarnak. Így látom. Ezt érzem. De értem és tapasztalom, hogy ezekkel a hátunkban erre gyakorlatilag nincs esélyünk.
Vagyis a harc marad. Mert bele vagyunk kényszerítve. Rendben. De akkor figyeljünk arra, hogy hiba nélkül legyünk hiperaktívak. Mint 2010 és ’14 között. És nagyon figyeljünk a híveink lelkére. Mert ott van az otthonunk, a jövőnk, a hitünk és a reménységünk.
Az ő jövőjük pedig a kormány tudásában, eszében, bátorságában. És érzékeny figyelmében, amely ráérez minden rezdülésre. Például arra is, hogy Veszprémben nem mentek el a mieink szavazni. Mert jelezni akartak valamit. Talán éppen azt, hogy nem minden úgy megy, ahogy ők szeretnék.
Akkor pedig nem minden megy jól.
Harcolni csak úgy lehet, ha ezzel tisztában vagyunk. De úgy lehet. Még ha nincs is hozzá kedvünk.
Magyar Hírlap