Bayer Zsolt: Orbán, Putyin, Gyurcsány 1. rész
Teveszar szárazságú cikk következik Putyin budapesti látogatásáról. Kezdjük a koszorúzásokkal. Az orosz elnök látogatásának előestéjén bevetették a köztudatba, hogy Putyin a Fiumei úti sírkertben olyan emlékművet fog megkoszorúzni, amely az „ellenforradalomban” elesett szovjet katonáknak állít emléket. Akik ezt bevetették, tudták, hogy nem igaz. Parancsot teljesítettek. Idegen érdeket szolgáltak. Cégéres gazemberek tehát. Akik nem tudták, csak vonyítottak a falka után, azok meg semmilyenek. Ők egész életükben vonyítani fognak a falka után, és mélyen meg vannak róla győződve, hogy páratlanul bátrak és intellektuálisak, sőt ők az egyedüli függetlenek. Lássunk egy jellemző írást, a 444-ről: „Két hete a német kancellár, Angela Merkel járt Budapesten. Míg Merkel Németországa gazdasági nagyhatalomként kulcsfontosságú e térségben, addig Putyin Oroszországa katonai nagyhatalomként kulcsfontosságú errefelé. Merkelnek volt egy igen látványos gesztusa. Elment a Dohány utcai zsinagógába, ahol egy órán át beszélgetett a magyarországi zsidó egyházak vezetőivel. Merkel azokat látogatta meg, akiknek szüleit vagy nagyszüleit német vezérlettel igyekeztek kiirtani Magyarországon. Putyinnak is volt egy igen látványos gesztusa. Orosz katonák sírját koszorúzta meg, többek között azokét, akik az 56-os magyar szabadságharc leverésekor estek el. Merkel a német hadsereg egykori áldozatai felé fordult. Putyin nem 56-os szabadságharcosokat látogatott, nem a 45-ös szovjet megszállás vagy a sztálini terror áldozataira volt kíváncsi, hanem a magyar szabadságot eltipró katonák sírjára. Merkel nem ment német katonasírok közelébe, pedig szép számmal vannak itt olyanok is. Ez a különbség Európa keleti és nyugati felének értékrendje között. Míg Németország kormánya elutasítja saját totális diktatúrájának emlékét, és vezekel, addig Oroszország saját totális diktatúrájának örököseként tetszeleg.” Ezt egy „magyarip” jelzésű ócska szarjankó jegyzi. Dolgozatában nagyjából semmi sem igaz. Amúgy a második világháborús szovjet katonai emlékműveket Nyugaton is becsben tartják és koszorúzzák, azt pedig, hogy a fényességes Nyugat mire volt képes a második világháború alatt, hogy Sztálint bent tartsa a Hitler elleni koalícióban, egyszer majd elmesélem a „magyarip” nevű fehérjehalmaznak. Legyen elég annyi bevezetőnek, hogy a Nyugat konkrétan feláldozta és megalázta Lengyelországot és a lengyeleket e cél érdekében. És ez csak egy a bűnök hosszú sorában. De lássuk, mi az igazság, szemben a hazugsággal. Putyin megérkezésekor megkoszorúzta a Hősök terén a Hősök emlékkövét. Amely többek között a második világháborúban elesett magyar katonáknak állít emléket, így azoknak is, akik a doni csatákban estek el. Putyin elég nagy gesztust gyakorolt ezzel. Ezt követően ment ki a Fiumei úti sírkertbe, ahol megkoszorúzta a második világháborúban elesett szovjet katonák emlékművét. Ennél magától értetődőbb, természetesebb dolgot nem is tehetett volna, teljesen függetlenül attól, hogy egyébként mit gondolunk Magyarország Szovjetunió általi felszabadításáról (nem azt, amit a Mazsihisz). De ha elvárjuk, hogy mi koszorúzhassunk az Oroszországban lévő magyar katonai temetőkben (elvárjuk), akkor ugye nem gondoljuk, hogy Putyin nem koszorúzhatja meg elesett honfitársai obeliszkjét? Akik pontosan olyan szerencsétlen katonák voltak, mint a mieink odakint, vagy éppen a német katonák, akik a budaörsi katonai temetőben nyugszanak. Isten áldja őket, mindnyájukat. Amúgy Putyin, amikor 2006-ban Gyurcsány meghívására Magyarországra látogatott, a Parlament előtt megkoszorúzta az 1956-os emlékművet. Vagyis akkor már eléggé világossá tette álláspontját ’56-tal kapcsolatban. Felesleges volt kilenc évvel később „ellenforradalmi” koszorúzással megvádolni, de hát valakik éppen ezt bírták kitalálni. Valakik, a gazemberek. Az ügynökök. A csorda meg bőgött hozzá. Coki. (Jegyezzük meg, hogy odaát egyetlen tisztességes ember akadt: Gazda Albert a Cinktől.) Ezzel akkor végeztünk is. A látogatás egyéb körülményeivel kapcsolatban jó, hogy a gazemberek és a csorda képtelen volt összehangolni a cseszegetés fő csapásirányát, így aztán meglehetősen vicces dolgokat produkáltak és produkálnak. A Népszabadság a harcos és kérlelhetetlen Gyalázat címet adta vezércikkének, amelyet ezzel a felütéssel indít: „Vlagyimir Putyin felmosta a padlót Orbán Viktorral. Ha futballról beszélnénk, azt mondhatnánk, oda-vissza kötényt adott neki, aztán a gólvonalon lehasalva fejelte be a gólt.” Az Index sem akart lemaradni ebben a versenyben, így kommentált: „Nagyon készséges vendéglátója volt Orbán Putyinnak”. Majd a bevezetőben ezt írja: „Nem kellemetlenkedett semmivel, gazdasági célokról beszélt, és az orosz elnök szavahihetőségét méltatta.” (És tényleg. Pedig combon is bökhette volna fogpiszkálóval.) Ehhez képest érdekes a New York Times cikke Putyin látogatásáról. A HVG beszámolóját egyszerűen muszáj hosszabban idéznem: „A New York Times azt írta, »visszafogott villámlátogatássá« silányodott az orosz elnök nagy budapesti útja. A lapnak nyilatkozó szakértő szerint nem véletlen, hogy az Orbán-kormány sem kerített akkora feneket a Putyin-vizitnek. Míg Szerbiában tavaly ősszel nagy katonai parádéval fogadták és kitüntették az orosz elnököt, Budapesten szinte dugdosták a nép elől. A New York Times szerint a találkozó nem annyira tűnt hódításnak, inkább azt mutatta meg, hogy mennyire lecsökkent Putyin diplomáciai hatóköre. A lap szerzője szerint »visszafogott villámlátogatássá« silányodott az orosz elnök nagy budapesti útja. A lap megszólaltatta Krekó Pétert, a Political Capital elemzőjét, aki azt mondta, nem véletlen, hogy az Orbán-kormány sem kerített akkora feneket a Putyin-vizitnek, »Orbán megértette, hogy az ukrán válság előtt teljesen rendjén való volt Putyinnal üzletelni, ma viszont már más a helyzet« – fogalmazott. Egész más volt Szerbiában, ahol októberben katonai parádéval, nagy csinnadrattával fogadták az orosz vezetőt, és a legmagasabb állami kitüntetést adományozták neki. Magyarországon viszont a sajtótájékoztatót leszámítva elrejtették a szemek elől Vlagyimir Putyint. Krekó szerint mindez világos üzenetet közvetít Moszkva felé: Magyarország nem Szerbia. Az amerikai lapnak az is feltűnt, hogy Putyin nyilvános megszólalásában csak röviden tért ki az ukrán válságra. A New York Times szerint feltűnő volt, hogy Orbán nem hangoztatta szokásos illiberális nézeteit, és »a megélhetési bevándorlás« témáját sem hozta szóba, ehelyett a minszki tűzszüneti megállapodást éltette.” Most akkor nem értem: túl készséges volt Orbán, sőt Putyin „feltörölte vele a padlót”, vagy Orbán jelezte, hogy Magyarország nem Szerbia, és eldugta az orosz elnököt? Jó lenne egyeztetni elvtársak, mert így a sok bába között el fog veszni a gyerek! Továbbá szeretném felhívni a figyelmet Krekó Péter következő megállapítására: „Orbán megértette, hogy az ukrán válság előtt teljesen rendjén való volt Putyinnal üzletelni, ma viszont már más a helyzet”. Igen, értjük. Miután Washington ideszólt Brüsszelnek, hogy mostantól tilos üzletelni Oroszországgal, érdekes módon az elmúlt néhány hónapban húsz százalékkal nőtt az amerikai áruk aránya az orosz piacon, mert hát vannak ugye a nagy elvek, a nagy elvek mögött pedig ott settenkedik a kalmármentalitás, az ócska, szemforgató, amerikai gazemberség. Mert hát, ha már egyszer a nagy elvek miatt űr támad az orosz piacon, akkor azt az űrt csak be kell valakinek töltenie, igaz? (De erre cikkünk második részében még visszatérünk.) A másik közös és összehangoltnak tűnő mondandó az volt odaát, hogy igazából semmi jelentősége nem volt a találkozónak, ugyanis gázügyben már nem kellett semmiről megállapodni, nem kellett semmit megbeszélni, hiszen már minden le volt/van vajazva, sima ügy az egész. „Ez csak ürügy volt” – bőgött a csorda. Ehhez képest roppant érdekes, hogy a fényességes Európai Unió energiaügyi biztosa kissé sértődötten közölte, hogy roppantul szeretne részt venni a magyar–orosz kétoldalú energiaügyi tárgyalásokon. Akkor most ezt megint nem értem. Ha ennyire jelentéktelen ez az egész, és ennyire nulla a két tárgyaló fél, akkor a brüsszeli helytartó miért akar feltétlenül beülni a dupla nullába? (Folytatás a hétfői számunkban) Magyar Hírlap
Bayer Zsolt: Levél Vlagyimir Putyinnak - Nem gondoltam, hogy egyszer még várom önt - most várom önt - mert most önnek van igaza
Európa ma Amerika akar lenni, Elnök úr. És ez a sors volt szánva önöknek is.
„…És megy ez az agglegény is – hová legyen máskülönben. Magával viszi két hegedűjét is. Ha megérkeznek, meghűl a szibériai hidegben, hektikát kap és meghal csendesen, szótlanul, észre sem veszi senki, a hegedűi pedig, amelyekkel hol felvidította, hol elszomorította szülőfalvát, húsz kopejkáért egy idegen írnok vagy egy száműzött kezébe kerülnek, az idegen gyermekei letépik a húrokat, letörik a nyerget, vizet öntenek belsejébe… Fordulj vissza, bácsi!” (Csehov: Szibéria)
Egészen pontosan ezért mentem Szibériába. Mert Csehov mester is odament még 1890-ben. És én már régóta 1890-et keresem, abban élek, és Csehovot csodálom. És Dosztojevszkijt. És Puskint. És Turgenyevet. És Bulgakovot. Tolsztojt is, de tőle félek. És Tarkovszkijt. No és persze Nyikita Mihalkovot.
Amikor először megnéztem a Szibériai borbélyt, már egészen biztos volt, hogy elmegyek Szibériába. Látnom kellett egyszer Oroszországot, mert úgy éreztem mindig, közöm van ahhoz az igazi, mély, semmihez sem hasonlítható orosz bánathoz. Mert az tényleg nem hasonlítható semmihez.
Csak az igazi, mély, semmihez sem hasonlítható magyar bánathoz. Meg is akartam nekik bocsátani, azt hiszem. És ezek a bánatok, ezek segítettek a megbocsátásban. Csehov a Perm, Tyumen, Isim, Tomszk, Krasznojarszk, Irkutszk, Szretyenszk, Nyikolajevszk, Szahalin útvonalon ment. Mi éppen fordítva. Alaszka felől. Hogy még élesebb, még döbbenetesebb legyen az élmény.
Alaszkából egy héten egyszer lehet átrepülni Kamcsatkára. A világ két nagyhatalma itt van egymáshoz a legközelebb, ezért nyilván legtávolabb. Heti egy repülő, a Magadan Airlines gyanúsan lestrapált kávédarálója Anchorage-ből Petropavlovszk Kamcsatszkijba. Csehov és Nyikita Mihalkov lelkével érkeztünk, és a Csukcs-félsziget déli csücskén, Magadanban talált bennünket a délután. (…)
Visz a vonat. Különös, borzongató végtelenség. A világmindenség végtelensége is az. Néha fáj, néha egészen nevetséges. Reménytelenül, szerelmesen bámulva az éjszakába – olyankor inkább nevetséges. A halálon töprengve inkább fájdalmas. És persze reményteli. Hiszen ha van végtelenség, akkor semmi sem egyszeri és megismételhetetlen. Akkor abban a végtelenségben sok Föld nevű bolygó kering – és végtelen sok magamban ülök a Transzszibériai expresszen, és elmélkedek a végtelenről éppen. Mert a végtelenben végtelen minden pillanat, s akkor nincsen halál…
De a legszomorúbb végtelenség mégis csak Szibéria. Az benne a legszomorúbb, hogy még csak nem is végtelen. És mégis az.
Visz a vonat.
Néha leszállunk. Birobidzsan maradék zsidói közt. Az öreg, nyomorék rabbi szívesen fogad, mesél a különös, kegyetlen sorsról, és azt mondja, zsidónak egy hazája van: Izrael.
Csita. Pjotr Beketov jött ide először, a cár megbízásából, mert híre ment, hogy a Bajkálon túl sok a kincs. Jött Beketov, és itt, a Csita és az Ingada folyók között ráfagyott az orosz tél. Hát visszaküldte csapatának egy részét Moszkvába, ő pedig egy földbe ásott viskóban megpróbálta kihúzni a telet. Abból a viskóból lett Csita.
Visz a vonat.
Alhanajban is leszállunk. Muszáj, mert a dalai láma is eljön ide minden esztendőben imádkozni. Átjáró van itt, ég és föld között. A Bajkálnál is leszállunk. Mert igenis van vége a világnak, hiába találták ki a tudósok, hogy nincs.
Ide jár halászni a világ végére az ördög. Találkozónk van vele is…
És Irkutszk és Novoszibirszk, haldokló szimbólumok, és a régi orosz világ maradékát lassan benövi a jelen. Aztán Hanti-Manszijszknál, az Obnál véget ér az út. Véget ér a végtelen Szibéria. Bizony. És még a szél is meggondolja, hogy nekivágjon-e. Leül a szél az Ob és az Irtis összefolyásánál a hullámokra, és eltöpreng. Mereng. Dudorászik. Csónak jár arra, halászokkal. Megszólítja őket, de nem hallják. Csak az olajmezők fáklyái világítanak távol. Átvágtunk hát Szibérián…
Még nem értjük. Talán csak Csehovhoz kerültünk közelebb. És Dosztojevszkijhez. És a saját bánatunkhoz. Csenevész kis halálok szaladnak riadtan szerteszét. Az éjjel valamelyik régi, pogány isten feltűzte a holdat egy hanti-manszijszki kupola tetejére.
A Teremtő pedig megharagudott, mert nincsenek is régi, pogány istenek. És ez a legutolsó, legfontosabb tanulság. Ez Szibéria érthetetlensége…
Tisztelt Elnök Úr!
Én 2005-ben jártam arrafelé, és írtam ezeket a sorokat egy film és egy könyv előszavaként. És nem gondoltam, hogy egyszer még leszek olyan bátor, hogy várjam önt.
Most várom önt.
Mert most önnek van igaza.
Ez az első és a legfontosabb, amit el kell mondanunk.
Önnek van igaza majdnem mindenben. Leginkább abban, hogy nem hagyta Oroszországot elveszni.
Van egy pillanat Mihalkov Szibériai borbélyában, amikor Tolsztojék a többiekkel leteszik a katonai esküt a cár előtt, és eskü után díszlépésben elvonulnak az ünnepi emelvény alatt. S amikor a díszlépést verő kadétoknak be kell venniük a kanyart, az egymás mellett állók menet közben egy pillanatra észrevehetetlenül összeakasztják a kisujjukat, hogy egyenesen tudják tartani a sort.
Az a pillanat nekem Oroszország, Elnök úr.
S persze a „zapoj” bája… Amit úgyis hiába magyaráznánk bárkinek is, Nyugaton…
Tudja, Elnök úr, én azért félem önöket. Okom van rá, ezer. Nekem is, a népemnek is, a hazámnak is. Paszkijevics, Zsukov, Brezsnyev. Ők az okok. És a legkisebb nagynéném gyerekágyába bújt nagyanyám, amikor önök megérkeztek Budapestre felszabadítani bennünket. Oda bújt a nagyanyám, hogy elkerülje a megerőszakolást. Aztán később egy kicsivel egy tatárképű orosz katona majdnem agyonlőtte nagyapámat, mert észrevette, hogy belepisil a vécébe. És kiderült, hogy a tatárképűek akkor már vagy egy hete onnan ittak, mert még soha nem láttak angolvécét, és azt hitték, az a falikút.
Igen. „Oroszország messze van. Oroszország hegyeken túl van.”
Mindezért félem önöket, Elnök úr. És végtelenül megnyugtat a tudat, hogy nincs közös határunk.
De most önöknek van igazuk, Elnök úr, majdnem mindenben.
És legyen biztos benne, hogy nekünk is igazunk van. És tudjon arról is, hogy akik most ön és Oroszország ellen hőzöngenek itt minálunk, azok remekül kijöttek a Szovjetunióval, és helyeselték, amikor a Szovjetunió legázolt bennünket ’56-ban.
Így éltek negyven évig. És pontosan annyira gyűlöltek engem akkor, amikor gyűlöltem a Szovjetuniót, mint most gyűlölnek, amiért szeretem Oroszországot, és igazat adok önnek.
Éppen ezért ők a legkevésbé sem számítanak, Elnök úr.
Ők Európára hivatkoznak, Európát sikoltozzák, most, amikor már nincsen Európa.
Amikor még volt Európa, és én, mi, Európát vágytuk, akkor ők a Szovjetuniót éltették.
Fáziskésésben vagyunk mi itt, középen, egymáshoz képest is, és minden máshoz képest is.
Európa ma Amerika akar lenni, Elnök úr. És ez a sors volt szánva önöknek is. Ha marad az ön elődje, a szerencsétlen és akarattalan, alkoholista Jelcin, akkor maradnak a Hodorkovszkij-féle idegen ügynökök is, és akkor most már nincs Oroszország. Akkor most egy, a fogyasztásba belerokkant, hatalmas gyarmat van, amely nyomokban Oroszországot tartalmaz. És lehet, hogy már fél óránként járnának a gépek Kamcsatka és Alaszka között, Elnök úr.
Ahogy annak idején megvették az amerikaiak a cártól Alaszkát, úgy vették volna meg egész Oroszországot azóta, csak még annál is kevesebbért.
Viszont ki lenne mondva, hogy önök egy hibátlan demokrácia, elsőrendűen szabad ország. Mert tudja, Elnök úr, mostanában ilyen furcsa lett a szabadság arca. Felismerhetetlen, és mindenhol másmilyen.
Ön nem hagyta Oroszországot. Erőssé tette. Orosszá szerette és megtartotta. Ennél többet, nagyobbat nem tehetett volna.
Az összekapaszkodó kisujjak mögött évszázadok elevenednek meg, Elnök úr. És önnek méltónak kell lennie ahhoz a hagyományhoz. Csehov útjához, Dosztojevszkij mélységéhez, Tarkovszkij fájdalmához, Mihalkov mindent tudásához.
Hogy ne jöjjön a szibériai borbély soha többé letarolni a végtelen erdőségeket. És hogy önök se taroljanak soha többé le semmit és senkit.
Hogy elmélázhassunk örökre egymás igazi, mély, megfejthetetlen bánatában.
„Elkártyáztam a gyenge szívem,
suhogasd le a szoknyád, hajnal!
Pálinkát lehelek rád szelíden,
megháglak nehezen, halkan.
Jőjj, Oroszorság, vodka-virág,
nevetés nékem a véred,
pince-fehérek a volgai fák,
tejszínű, szűz ez az ének.
Lebukik fejem és úgy zokogok,
haloványul bennem a bánat,
veretik körülöttem az ősi dobot,
szaladok, hajnal, utánad!
Ez a csont-pufogás, ez a hanti rege
hitemet hirdeti híven,
kataton bálvány, légy fekete,
hiszen elkártyáztam a szívem!”
Isten hozta, Elnök úr…
Magyar Hírlap
Bayer Zsolt: Párhuzamos világok
Élünk egymás mellett, de hiába.
Karinthy óta tudjuk ugyan, hogy a párhuzamosok a végtelenben találkoznak, és ott illedelmesen megemelik egymásnak a kalapjukat, de a mi végtelenünk még nem érkezett meg.
A mi párhuzamos világaink mintha sohasem találkoznának.
Ha pedig meggörbítjük a teret, és arra várunk, hogy most majd végre mégis beköszön kalapot emelve a párhuzamos, csalatkoznunk kell. A párhuzamos helyett vagy egy Szanyi Tibor, vagy egy Szél Bernadett, vagy újabban egy Simicska Lajos köszön csak be abból az érthetetlen, másik világból.
Hallgatjuk például, évek óta, hogy minden rossz. Hogy a gazdaság bármelyik pillanatban összeomolhat. De nem omlott össze. A párhuzamos világ lakói összekuszálták a klasszikus dramaturgiát. Már 2010-ben behozták a színpadra a puskát, de azóta sem sütötték el. Ha pedig mégis, titokban, akkor többnyire tökön lőtték magukat. Mert hát nem lett bankcsőd, nem léptük túl az Európai Unió által meghatározott hiányt (amit csak az Orbán-kormány(ok) nem léphettek át, elődeik bármikor, bármennyivel).
Nem omlott össze a munkaerőpiac, a nyugdíjrendszer, az oktatás – nem omlott össze semmi sem, pedig a párhuzamos világ szomorkás, savanyú képű és savanyú szagú lakói erre készülnek hosszú-hosszú évek óta. Akkor derülnének fel, és akkor illatosítanák be magukat levendulás vízzel, ha végre valami összeomlana. De nem omlik, a fene egye meg. Sőt…
Itt van most az új OECD-jelentés. Ebben a következő megállapítások olvashatók: „Megállapítják, hogy tíz évre kitekintve hazánk a legjobban teljesítő országok között van, és a végrehajtott reformok itt járultak hozzá az egyik legnagyobb mértékben a növekedéshez. (…)
Az OECD szakértői szerint immár látszanak a kormány foglalkoztatáspolitikai intézkedéseinek eredményei. A munkabérre rakódó adóteher tekintetében pozitívan értékeli a jelentés, hogy 2013-ban a Munkahelyvédelmi Akció keretében a kormány egyes hátrányos helyzetű csoportok számára csökkentette a munkáltatói szociális hozzájárulás mértékét, valamint hogy a családi adókedvezmény kiterjesztésével nőtt az alacsony bérűek keresete.
Az oktatás területén jó példaként említik a hátrányos helyzetű általános és középiskolai tanulók támogatási programját. (…) A tanulmány aláhúzza, hogy a kormány folyamatosan hajtja végre és terjeszti ki a közszolgálati reformprogramjait, és ezáltal csökkennek az adminisztratív terhek. A gazdaság szabályozását tekintve Magyarország jobban teljesít az OECD átlagánál és az összes visegrádi országnál is.”
Aztán itt van a külpolitika. Merkel látogatása előtt hetekig stenkelték magukat az urak és a hölgyek, hogy akkor úgyis jön majd a kancellár asszony, és egy pórázon körbevezeti Orbánt a Parlament Vadásztermében.
Jött. Nem vezette körbe.
Mikor elment, a hölgyek és az urak még egy hétig azon rugóztak, hogy a közös sajtótájékoztatón látszott a feszültség a két politikus között, meg Orbán nem röhögészett, ami biztos jele annak, hogy Merkel alaposan megmosta a fejét négyszemközt. Aha.
Amúgy megnéztem a Merkel–Obama közös sajtótájékoztatót. Ajjaj!
A kancellár asszony nagyon megmoshatta Obama fejét, nézzék csak meg, mennyire nem heherészik az amerikai elnök!
Aztán azt hallgatjuk, hogy Orbán pária lesz az EU-ban, mert fogadja Putyint, és Putyinnal tisztességes, rendes, európai államférfi nem hajlandó találkozni. Ehhez képest Merkel kézen fogta a francia elnököt, Hollande-ot, és együtt kiutaztak Moszkvába, tárgyalni Putyinnal.
Nem fogadták, fenét! Elmentek hozzá. Biztosan velem van a hiba, de szerintem ez cáfolja a hazai párhuzamos valóság lakóinak állításait. Nem is beszélve aztán Sarkozy volt (és eljövendő?) francia elnökről, aki a minap e szavakat mondta egy interjúban: „Oroszországgal közös a kultúránk.
Az amerikaiak oroszokkal kapcsolatos érdekei nem ugyanazok, mint Európa érdekei Oroszországgal. (…) Nem akarjuk, hogy újjáéledjen a hidegháború Európa és Oroszország között. (…) A Krím félsziget Oroszországot választotta, és ezért nem tehetünk szemrehányást neki.” Hűha! Ebből még baj lesz… Sarkozy is szorulni fog! Még a végén a párhuzamos valóság lakói arra fogják kihegyezni a dolgot, hogy látszik rajta a magyar vérvonal…
Aztán itt vannak a civilszervezetek viselt dolgai. Ugye szintén évek óta hallgatjuk, hogy demokrata aztán nem firtatja, vizslatja, vegzálja a civileket. Ez ügyben maga az amerikai elnök is üzent nekünk, ide a végekre. És most mit hallok? Anthony Gardner, az EU-hoz akkreditált amerikai nagykövet nagyon felháborodott, amiért az amerikai-európai transzatlanti kereskedelmi egyezményt ellenző európai civilek „nem elég transzparensek”, és „nem lehet tudni, kik és milyen érdekek mentén pénzelik őket”.
Hogy mik nem vannak…
És most még itt van nekünk Simicska Lajos is. Van is egy új mondás: olyan józan, mint Lajos, egy nappal szánkózás előtt. Ráadásul Lajos – úgy hírlik – komolyan beleáll a sportba. Hamarosan hógolyózni indul, utána curling házi bajnokságon fogja sifitelni egy seprűvel a jeget. Csak nehogy kikezdje a máját a sok sport.
Csak nehogy mégis összefussanak a párhuzamosok a végtelenben.
Magyar Hírlap
Bayer Zsolt: Tényleg? - Nélküled már nem lenne Fidesz - már 94 óta nem lenne - de amit most művelsz, az gyalázatos
„Totálissá válhat a médiaháború, ha a kormány valóban bevezeti az RTL-lel való békülés jegyében az ötszázalékos reklámadót – nyilatkozott a Népszavának Simicska Lajos, a jobboldal legjelentősebb médiatulajdonosa.”
Ez a mondat uralja most a média másik felét. És ez teljesen érthető. Van abban valami végtelenül perverz és borzongató, amikor Simicska Lajos a Népszavában üzen a kormánynak. És ezt ráadásul nem először teszi, emlékezzünk a Hír Tv egyik vezetőjének hosszú népszavás interjújára a közelmúltban.
Egy pillanatra tegyük félre ízlésbéli aggályainkat, és koncentráljunk a lényegre. A lényeg pedig mégis csak az volna, hogy Simicska Lajos megfenyegeti a kormányt, miszerint amennyiben ötszázaléknyi adót kell fizessen médiavállalkozásai után, akkor médiaháborút fog kirobbantani. Ezt pedig nehéz lenne másképpen értelmezni, minthogy az érdekeltségébe tartozó médiumok ezentúl az Orbán-kormány kíméletlen kritikusaivá fognak válni.
Jó. De hogyan?
Sok-sok embert ismerek azokból a lapokból, tévékből, rádiókból. S amióta villog előttem Simicska mondata, ők járnak az eszemben. Mert rendben, értem én, hogy a Magyar Nemzettől már eltávolították az emblematikus újságírókat (Ugró, Ludwig, Lőcsei Gabi, Kő), méghozzá méltatlan módon és méltatlan körülmények között.
Híreink szerint Villányi Károly és D. Horváth Gábor is fizetés nélküli szabadságon van, a kirúgás előszobájában. Rendben. De mi lesz a többiekkel, a maradókkal?
Csermely Péter barátom a jövő héttől felfedezi majd magában a baloldali liberális értékek engesztelhetetlen képviselőjét?
Gajdics Ottó barátom a jövő héten helyet cserél a Hír Tv-ben a Szakonyi Péterrel?
Lukács Csaba barátom ezentúl az erdélyi magyarok honosításának és bevándorlásának harcos ellenzője lesz?
A Célpont stábja rejtett kamerákkal fog a kormánypárti képviselők nyomába eredni, kíméletlenül feltárva esetleges szexuális eltévelyedéseiket?
Körmendy Zsuzsa eztán okos, visszafogott cikkekben fog értekezni Orbán alkalmatlanságáról és arról, hogy mégis csak Gyurcsány az igazi?
A Farkas Boglárka, Rabb Ferenc páros tárgyszerű hűvösséggel fogja beolvasni az RTL Klub-szerű esti híreket?
Császár Attila már hétfőn hosszú interjút fog készíteni az egyesült baloldal kretén veszprémi jelöltjével, Totálkész Zoltánnal arról, hogy csodálatos lenne, ha az állam kivonulna az elemi és a középfokú oktatásból, valamint az egészségügyből?
És mi lesz a Heti Válasszal?
Első körben beiratkoznak a HVG-hez egy gyorstalpalóra, hogy miképpen is kell nagyon gusztustalan, kormánygyalázó címlapokat készíteni?
Borókai Gábor Mészáros Tamás-féle, takonyszerű vezércikkeket fog írni a „jobboldal” antieurópaiságáról és demokráciaellenességéről?
Horkay Hörcher Ferencből ki fog bújni a Balavány György nevű galand?
Leigazoljátok Ugró Miki helyére Hont Andrást? Torkos Matild helyett eztán Papp Réka Kinga fog tényfeltárni?
Az idei füredi hal- és borfesztiválon Szily Lacika vezeti a műsort a Magyar Nemzet színpadon?
A Lánchíd rádió átveszi Bolgár Gyugyót a Klubtól? De legalább ismétli? És Csintalan Sándor ismét meg(vissza)tér az övéihez?
Nevezetteket ismerem. Azt gondolom, velük nehéz lesz mindezt végrehajtani. De még ha sikerülne is: ugyan vajon miféle eredménye lenne ennek? Vagy tényleg azt gondolja Simicska Lajos, hogy a Hír Tv elkötelezett nézői és eddigi drukkerei, a Magyar Nemzet olvasói fejében is végrehajtható ugyanez a fordulat?
Van egy titkom. Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek: nem végrehajtható. Azért nem, kedves Lajos, mert a nézőitek és olvasóitok nem milliárdokért lettek a nézőitek és olvasóitok. Hanem csak úgy. Holmi meggyőződésből. Miképpen médiabirodalmad megmaradt munkatársai is meggyőződésből mondják és írják amit mondanak és amit írnak.
Ehhez képest lesz értelmezendő minden változás.
Te is tudod, én is tudom, kedves Lajos, hogy nélküled már nem lenne Fidesz. Már 94 óta nem lenne. De amit most művelsz, az gyalázatos.
Ha pedig az adó NEM fizetést azonosítod a sajtószabadság és a demokrácia meglétével, akkor végképp elment az eszed, kedves Lajos. Amúgy tényleg: mennyi pénz lenne elég neked? Csak úgy, hozzávetőlegesen? A következő Célpontban mesélhetnél erről is. Vagy legalább a Népszavában, ha már ilyen jóban vagytok.
(Miután megírtam ezt a cikket, a Hír TV, Magyar Nemzet és Lánchíd rádió vezetői egy emberként adták be fel-, illetve lemondásukat, méghozzá lelkiismereti okok miatt.
Nevezettek nagyobb része a barátom. Nem véletlenül. Le a kalappal, Uraim! Respect!)
Magyar Hírlap
”Az USA már spájzban van!”
A globális gazdasági, pénzügyi, hadiipari lobbik fogságába került USA egyre kiszámíthatatlanabb politikájának következő áldozata immár Európa.
Aki kételkedne ezen állítás tényszerűségében, és abban, hogy földrészünk egy újabb világégés szakadékának a szélére sodortatott felelőtlen dögkeselyűk zsákmányéhes geopolitikája miatt, az nézzen Kelet-Európa térképére és mellékelt képünkre!
”Az USA már spájzban van!”
A biztonságunk, a békénk került közvetlen veszélybe!
Patrióta Európa Mozgalom
Lovas István: Újra a libe torz tükrében
Egy kis iróniával szemlélve valóban humorosra sikeredett csütörtökön az EU-ban az a két és fél órás meghallgatás Egy kis iróniával szemlélve valóban humorosra sikeredett csütörtökön az EU-ban az a két és fél órás meghallgatás, amelyen, ki tudja hányadszorra, ismét az emberi jogok magyarországi helyzetéről tárgyalt a LIBE, az Európai Parlament (EP) állampolgári jogokkal, valamint bel- és igazságügyi kérdésekkel foglalkozó szakbizottsága. Miután eleve megvonták a Néppárt jogát, hogy az is megnevezhessen egy felszólalót, testületileg vonultak ki e jogokra és szabályokra oly kényes bizottság üléséről. Ahol azután mindenki akkorát hazudott, amekkorát akart. Főként az ellenoldali magyarországiak, akik, ellentétben a többi huszonhét tagállam delegációjával, kényeztető wellnessfürdőben érzik magukat, ha a saját hazájukba hatalmasakat rúghatnak, főként akkor, ha a rúgás hangoztatott indítóoka nem igaz. A Soros budoárjából kinövő Atlatszo.hu főszerkesztő-helyettese, Mong Attila azt állította, nálunk „puha cenzúra” működik (értsd: nincs rá adat), és hogy a főként az RTL Klubot terhelő reklámadót is a nyomásgyakorlás eszközeként vetették be. Aki alaposabban elemzi a balliberális magyar sajtót — márpedig ez a külföldi sajtó fő és szinte kizárólagos forrása, különösen, ha a sajtószabadságunkról van szó —, megállapíthatja, páratlanul áll a világon azzal, hogy egyazon mondaton belül tett kijelentéseivel zavartalanul cáfolja önmagát. Az egy-két napon belül megjelenő, egymást kizáró „tényeket” vagy „érveket” rendre attól függően vetik be, hogy melyik politikai oldalról tesznek említést. Egy sajtójában elnyomott országban — Kazahsztán, Üzbegisztán és egyéb, hozzánk hasonlított országok médiáját tekintve — vajon elképzelhető-e, hogy ott egy negyed évszázad alatt csupán egyetlen cikket tiltanak be? Ugye, nem? Kivéve nálunk. Az Index.hu nevű, hatalmas olvasottságú balliberális hírportál január 15-én ezzel a fő cikkel jelentkezett: „Itt van az első cikk, amit Magyarországon betiltottak”. Így kezdődik: „Elrendelte a Kuruc.info holokauszttagadó cikkének törlését a bíróság…” Vagyis nálunk csak jogi eljárás érhette el egy cikk törlését. És nem a kormány. Nurszultán Nazarbajevéknél kissé más a helyzet. A LIBE csütörtöki tárgyalásán ismét elhangzott a vád, hogy az új reklámadó az ellenzéki sajtót még inkább kordába szorította. De ennek ellenkezője az igaz. Ezért nem meri leírni a tényeket a magyar sajtó helyzetét folyamatosan a szerkesztők elvárásának megfelelően meghamisító külföldi rabszolgamédia. Az új reklámadó bevezetése után az ellenzéki hangok — amelyek messze túlsúlyban vannak — még erősebbek lettek. Az előtte apolitikus RTL Klub ráállt az intenzív, kormányt támadó politizálásra. Vagyis nőtt a sajtószabadság. A kormány „saját médiája” sínylette meg legjobban az új helyzetet: több mint egy tucat újságírót menesztettek a Magyar Nemzettől, műsorokat vágtak vissza a Hír Tv-nél, de ezekről pisszenni nem engedik a külföldi médiát, hiszen akkor éppen az ellenkezője bizonyosodna be, mint amiről éveken át hazudtak. És miként lehet mutatósan eladni a magyarországi sajtószabadság további romlása kategóriában azt a tényt, hogy a közszolgálat önálló hírcsatornát indít? Hát nem úgy tudták Nyugaton a Le Monde, a Frankfurter Allgemeine Zeitung és társai olvasói, hogy itt csak kormánypropaganda áramlik a képernyőről? Akkor viszont miért kellene félni attól, hogy jön plusz még egy, ugyanazon kormánypropagandát sugárzó adó? A Népszabadság január 16-i számának szalagcíme ezt ordította: „Elbúcsúzhat a támogatástól a jobboldali sajtóbirodalom.” Ugyanennek a számnak a vezércikke így kezdődik: „Az RTL Klub után a Hír Tv és társai is beszállnak a hírversenybe…” A jobboldali sajtó kormányzati támogatását immár öt éve naponta támadó és sokalló külföldi sajtó nálunk lebzselő fullajtárjai sem „vették észre” az alapvető fordulatot. A balliberális sajtó leghazugabb állításaival szemben a jobboldali média kissé bénultan áll. Nemigen készített számszerű kimutatást arról, hogy mennyien nézik például az RTL Klubot, az ATV-t, a Hír24-et összesen, szemben az egyébként szintén a balliberális sajtóban más esetekben „nézőszámilag” lesajnált MTV-vel, a Hír Tv-vel és az Echo Tv-vel összevetve. Ugyanez vagy még nagyobb ellenzéki erőfölény van az internetes és a nyomtatott sajtó világában. HVG, Figyelő, 168 Óra, Világgazdaság, Népszabadság, Népszava, valamint a balliberális életérzést közvetítő női és divatlapok. A felsorolás vég nélkül folytatható. És hogy nálunk szigorodna az egyébként nem létező cenzúra? „A magyarok mintha minden percben azt várnák, mikor zúdul a nyakukba egy újabb vödör szar”: a Hir24.hu portáljának csütörtök este ez volt a vezető anyaga. Képzeljük el ezt a megfogalmazást bármely más országban. Így az Egyesült Államokban, ahol a médiahatóság azonnal súlyos büntetést szabna ki az amerikaiak nyakát a fekáliával összehozó orgánumra. Nálunk a médiahatóság ezzel szemben az MTV kormánypárti Híradója ellen indított eljárást, amiért annak műsorvezetője egy hírhez kommentárt fűzött. Míg az MTI — amely rendszeresen nem akar észrevenni a balliberális oldalnak kínos külföldi híreket — nyugodtan kommentálhat, hiszen az nem tartozik a médiahatóság felügyelete alá. Mint tette ezt január 12-én, amikor a lap pekingi tudósítója az angol nyelvű kínai Global Timest „Az elsősorban nacionalista hangvételű publicisztikáiról ismert napilap”-ként minősítette, „szokatlannak” nevezve a szerkesztőség gesztusát, hogy együttérzését fejezte ki a Párizsban lelőtt újságírókkal. Franciaországban — ahol minden van, csak sajtószabadság nincs — január 22-én derült ki, hogy már egy hete letartóztatásban van egy tizenhat éves fiú, aki nem Mohameden, hanem a Charlie Hebdo hetilapon élcelődött. Miközben a köztársaság sajtója egy nyikkanással nem mert kiállni a fiú szólásszabadsága mellett. Nálunk az ellenzéki sajtó a Paradicsomban él. A médiahatóság nemhogy a legdurvább, gyilkosságra, sőt tömegmészárlásra felhívó szövegeit nem „veszi észre” a — mint tudjuk — „betiltott” Klubrádiónak, de a „világhírű adó” az adófizetők pénzén, ingyen sugározhatja műsorát, miközben e hatóság súlyos milliókkal is támogatja egyebek között olyan programjait, amelyekben visszatérő téma a hazai sajtószabadság hiánya. Kazahsztán? Dehogy! Sajtóparadicsom a médiában túlsúlyos ellenzéki médiának. Lovas István – 2015.01.24. 02:28 – Magyar Hírlap
Bayer Zsolt: Ez Európa? - Ez az Európa leckézteti emberi jogokból a magyar kormányt, ez pofázik nekünk sajtószabadságról
Nem szeretnék elmenni egy hír mellett.
Ez a hír Franciaországból érkezett. Történt pedig, hogy egy tizenhat éves (16!) francia kamasz viccelni mert a Charlie Hebdo című ocsmány szennylappal. Mert azt azért a szörnyű és elfogadhatatlan és megmagyarázhatatlan és mentegethetetlen tragédia ellenére szögezzük le: a Charlie Hebdo ocsmány szennylap. Nincs benne semmi emberi és semmi elfogadható. És semmi köze a sajtószabadsághoz. Miképpen az önnön jóságától és nagyszerűségétől éppen ismét elájuló Európának sincs. Az az Európa ájul el ismét önmagától, amely Európa egyik vezető hatalmának, Nagy-Britanniának a titkosszolgálata hazai és külföldi lapok újságíróit tartotta megfigyelés alatt. E-mailjeiket „elfogta” és olvasgatta, azzal az indokkal, hogy az „újságírók ugyanolyan veszélyesek, mint a terroristák”.
Ez az Európa leckézteti emberi jogokból a magyar kormányt, ez pofázik nekünk sajtószabadságról. Pont, mint a szövetségeseit (is) lehallgató Egyesült Államok, amely ráadásul lövet a saját határain, nekünk meg Szent István intelmeit idézgeti egy hülye ügyvivőjén keresztül.
És akkor vissza a francia hírhez!
Szóval egy francia kamasz viccelni merészelt a Charlie Hebdo című szennylappal. Elővette az „újság” egyik 2013. júniusi számát, amelynek címlapja éppen olyan ocsmány és gusztustalan, mint a lap maga. Azon a címlapon egy muszlim férfi látható, aki Koránt tart maga elé, de azon áthatolnak a rá kilőtt lövedékek, és elérik a testét. A „vicces” felirat pedig így szól: „A Korán szar. Nem állítja meg a golyókat.”
A mi kamaszunk ezt a címlapot dolgozta át, és műve legalább annyira viccesre sikeredett, mint az eredeti. A kamasz rajzán a muszlim férfi helyett a meggyilkolt Charb nevű karikaturista látható, aki a Charlie Hebdo ominózus lapszámát tartja maga elé, de a golyók azon is áthatolnak. A felirat pedig – értelemszerűen – így szól: „A Charlie Hebdo szar. Nem állítja meg a golyókat.”
Tökéletes. És éppen annyira érzékeny, ízléses, emberi, kegyeletteljes és „európai”, mint az eredeti „alkotás”.
Csakhogy a tizenhat éves nantes-i srácot letartóztatta a francia rendőrség. Mert hát szép és fontos dolog a sajtószabadság, de azért mindennek van határa. Meg aztán a viccnek is van határa, kivéve, ha a Charlie Hebdóról és a vallásról, a vallásos emberek lelkéről meg az agyonlőtt muszlimokról van szó. De a Charlie Hebdóval aztán senki ne merészeljen viccelni, mert elviszi a rendőrség.
Különösen most, hogy Európán éppen átviharzik az új őrület: „Je suis Charlie!” Ez az új buli. Valakik már készítik az ilyen pólókat, és kurva nagyot fognak kaszálni. És nagyjából két hét múlva már új divat jön. A Boko Haram pedig annyi embert gyilkol le Afrikában, amennyit csak akar, a „Je suis Baga!” nem fog divatba jönni.
És ez az istenverte, önmagát túlélt, önmagát elveszejtő, beteg földrész – az Egyesült Államokkal együtt – tényleg azt hiszi, még mindig azt hiszi, hogy ő nagyszerű. És fel sem fogja, hogy mindenért ő a felelős.
Ez az Európa ma így néz ki (a most következő példákat Szilvay Gergely gyűjtötte össze a Mandineren): „Nagy-Britanniában egy magánbeszélgetésben olyan megjegyzést ejtett el Richard Page bíró, hogy szerinte a gyermekeket egy anya és egy apa tudja a legjobban felnevelni, egy anyára és egy apára van szükségük.
Page egy örökbefogadási ügyről kérte ki kollégái véleményét. Nem sokkal később szembesült vele, hogy feljelentették egy bírósági watchdog szervezetnél. Page bírót eltiltották a családjogi ügyek tárgyalásától, és egyenlőségtréningre küldték. (…) Ne tessék meglepődni, tavaly év elején a Yale egyetem hírportálján azon lamentáltak a queerek és LMBT-k, hogy elnyomják őket a fehér, homoszexuális férfiak. (…) Az egyik nebraskai iskolai kerület (a helyi Klik) még októberben megtiltotta, hogy a diákokat fiúknak és lányoknak szólítsák a tanárok (…) A nemek szerinti megkülönböztetés helyett azt javasolja, tegyenek különbséget aszerint, kinek mikor van a születésnapja, vagy épp a tejet szereti-e vagy esetleg a narancslevet. Mindezt azért, hogy az osztályteremben így ismerjék el és ünnepeljék a gender-sokféleséget. (…) És végül: régóta hallani, hogy a Tom és Jerry rasszista-fasiszta sorozat, most az Amazon elevenítette fel újra a vádat. Az online óriáscég szerint a sorozat veszélyes a gyerekekre, ezért figyelmeztetést kellene kitenni a Tom & Jerry-re, miszerint faji és etnikai előítéleteket tartalmaz.”
Itt tartunk most. És Verlaine üzen, Je suis l’Empire: „A romlás vagyok, a hanyatlásvégi Róma: jönnek a szőke és roppant barbárhadak, s a Birodalom únt akrosztikont farag, s stílusát bágyadó alkonyat aranyozza. A lélek émelyeg, árvasága kínozza. Mondják, hogy messze nagy háborúk zajlanak. Óh, hogy a lassú szív s a gyenge akarat nem tud már s nem akar kigyúladni pirosra!”
De nem ám… Apropó! Nézzék meg a legnagyobb videomegosztó portálon a párizsi terrortámadás kockáit, azt a jelenetet, amikor lelövik az életéért könyörgő – és egyébként szintén muszlim vallású – rendőrt. Nézzék meg, könnyen megtalálják! Aztán próbálják meg kitalálni, kik és miért szórakoznak velünk. És azt is, hogy amit szabad a Charlie Hebdónak, azt miért nem szabad a tizenhat éves nantes-i srácnak…
Magyar Hírlap
Bayer Zsolt: Bevándorlás
A széplelkek azonnali reagálása a bevándorlók elleni fellépésre idehaza, hogy „de hát a magyarok is bevándorlók például Angliába”
Sőt, „ma már London a harmadik legnagyobb magyar város”, bibibí…
Akkor lássuk! Először is: Magyarország az Európai Unió tagja, igaz? Az Európai Unió egyik alapelve pedig a munkaerő, az áruk és a tőke szabad áramlása, igaz? Vagyis, van egy önkéntes társulás (EU), amely szabadon döntött a fentiek bevezetése mellett. Magyarország EU-csatlakozása előtt többek között ez volt a mézesmadzag, ha jól emlékszem. „Nyithatunk cukrászdát Bécsben!” – megvan még?
Gyurcsány pedig azért panaszkodott, hogy a „magyar fiatalok nem elég mobilisak”, és „nem hajlandók külföldre menni szerencsét próbálni”. Megvan ez is? (Egyszersmind ennyit a mai „magyar exodus” miatti siránkozásról. S azt se felejtsük el, hogy például Spanyolországból lényegesen több fiatal távozik külföldre, ami nem csoda, lévén hogy ott minden harmadik fiatal munkanélküli. De az angliai fiatalok is tömegesen vándorolnak ki Ausztráliába és Új-Zélandra például – hogy ne mindig a kelet-közép-európai kivándorlásokat, például a lélegzetelállító román exodust emlegessük.)
De most az az igazi kérdés, hogy miképpen lehet összevetni az EU-n belüli vándorlást az EU-n kívülről érkező bevándorlással?
Sehogy.
Ez csak a szokásos elmebetegségek egyike. S ne feledjük, hogy a schengeni egyezmény, miközben megszüntette a belső határokat, megszigorította az EU külső határainak védelmét. Más kérdés, hogy nem tartjuk be igazán. A kelet-közép-európai országok csatlakozásakor például számos nyugati ország egyszerűen kijelentette, hogy mostantól a munkaerő, az áruk és a tőke szabad áramlása rá nézve mégsem kötelező. Így akadályozta, hogy a keleti munkavállalók megjelenjenek nála.
Eközben azt magától értetődőnek és természetesnek vette, hogy saját multi cégei, számos esetben állami vállalatai szabadon behatoljanak a frissen csatlakozott országok piacára, s ott piacot vásároljanak, a munkahelyteremtés szent jelszavát zengve elfogadják a fogadó ország hatalmas adókedvezményeit, támogatásait. Erre is gondoljunk, amikor a Londonba kivándorló magyarokat emlegetjük, és sírunk a britek jóságán.
Jusson eszünkbe, hogy azért ez végül is egy zéró összegű játszma. Az angol Tesco nem azért jelent meg nálunk, hogy karitatív tevékenységet folytasson, hanem azért, hogy letarolja a piacunkat, és mert a magyar árufeltöltőnek egynegyed annyit kell fizetnie, mint a hazainak. Ezt követően pedig néhány ügyes trükkel eltüntette a profitját, így megúszta a magyarországi adófizetést, extraprofitját pedig akadály nélkül kivitte. Ez mind-mind része az egyenletnek. Miképpen az is, hogy az angol kormány éppen most döntötte el, ezentúl csak három év után jár a bevándorlóknak bármiféle szociális segély és juttatás, aki pedig három hónapig nem talál magának munkát, az mehet haza isten hírével.
Ennyire rajonganak ők is a bevándorlókért – és ez tökéletesen érthető.
De térjünk vissza az EU-n kívüli bevándorlókra! Akik a széplelkek szerint nagy nyereséget jelentenek Európának, mert hozzák a tőkéjüket, munkaerejüket, és színesítik az európai társadalmakat. Hát persze. De azért érdekelne, ha valaki részletesen elmagyarázná: vajon az Ásotthalom térségében gyakorlatilag mindenféle akadály nélkül hozzánk Szerbia felől beáramlók, akiknek nem hogy tőkéjük, de gyakran még papírjaik sincsenek, miféle nyereséget jelentenek?
Akár nekünk, akár a Nyugatnak? Milyen nyereséget, tőkét jelentenek a Párizsban a hamis márkajelzésű táskákat, rosszabb esetben drogot áruló feketék tömegei? A semmit sem csináló, munkanélküli, és kizárólag az egyre mélyebb gyűlöleteiket ápolgató arabok? (Tessék megnézni Kassovitz A gyűlölet című filmjét a sok mellébeszélés helyett!)
Tessék már végre végiggondolni annak következményeit, hogy miközben Európa beteg társadalmai arra is képtelenek, hogy önmagukat reprodukálják, Európa népessége folyamatosan és állandóan növekszik! Vajon hogyan? A bevándorlás által. De mi ennek a folyamatnak a vége? Unokáink már nem lehetnek keresztény európai fehér emberek? Ezt akarjuk? Mert akkor remekül csináljuk, a kurva életbe…
Amúgy mi lenne, ha csinálnánk egy ellenpróbát? Úgy tizenöt-húszmillió európai keresztény fehér ember kerekedjen fel, és lepje meg a Közel-Keletet. Esetleg mehetünk kicsit messzebb is, Afganisztánba, Pakisztánba. Aztán a lányaink feküdjenek ki monokinizni az ottani tengerpartokra, mi áruljunk kotont, fogamzásgátlót és piát Damaszkusz meg Amman utcáin, építsünk hatalmas keresztény katedrálisokat szerteszéjjel a térségben, és ramadán idején az utcán zabáljunk nagy disznócsülköket.
Teszteljük a bulit. És ha a helyieknek nem tetszik, hát robbantunk. Meg lelőjük a rendőreiket. Aztán megkérjük a tízéves kislányainkat, hogy ők is erősítsenek a testükre bombát, és robbantsák fel a piacon.
Hogy ez agyrém? Az hát. És éppen ez történik velünk. S mi nézzük, és a bevándorlás nagyszerűségéről pofázunk. Meg is érdemeljük a sorsunkat.
Magyar Hírlap
Lovas István: Sajtószabadság kontra béke - A sajtószabadság alapvető emberi jog, de nem jogosít fel senkit mások vallásának a megsértésére
"Recep Tayyip Erdogan török elnök pedig hétfőn azt kifogásolta, hogy Netanjahu izraeli miniszterelnök személyében egy olyan kormányfő „merészelt menetelni Párizsban a terrorizmus ellen és a szólásszabadság mellett, akinek inkább arról kellene végre beszámolnia, hogy miként mészároltak le Gázában a nyáron gyerekeket és asszonyokat”."
A békétlenséget, a vallások, etnikumok és civilizációk békétlenségét szítja, aki a kettős mércét támogatja, tapsol neki, vagy akár cinkosként vigyorogva élvezi.
Obama amerikai elnök és John Kerry amerikai külügyminiszter globális felelőssége tudatában nyilván ezért sem akart részt venni azon a vasárnapi meneten, amelyet az iszlámgúnyoló Charlie Hebdo ellen elkövetett halálos támadás nyomán rendeztek Párizsban. És nyilván ezért nem reprodukálta a New York Times sem a most ötmillió példányban megjelent Charlie Hebdo címlapján látható újabb provokatív, iszlámgúnyoló blaszfémiát. A sajtószabadság alapvető emberi jog, de nem jogosít fel senkit mások vallásának a megsértésére – mondta csütörtökön a békepárti Ferenc pápa. Hozzátette, ha az anyját szidnák, az illető pofonra számíthatna.
Az „egységmenet” kapcsán Jimmy Carter volt amerikai elnök kijelentette, hogy a párizsi merényletekhez vezető okok egyike Palesztina izraeli megszállása, amely izzó felháborodás tárgya az iszlám világban. Recep Tayyip Erdogan török elnök pedig hétfőn azt kifogásolta, hogy Netanjahu izraeli miniszterelnök személyében egy olyan kormányfő „merészelt menetelni Párizsban a terrorizmus ellen és a szólásszabadság mellett, akinek inkább arról kellene végre beszámolnia, hogy miként mészároltak le Gázában a nyáron gyerekeket és asszonyokat”.
Az afganisztáni tálibok január 15-én ítélték el a Charlie Hebdo címlapgúnyrajzát, készítőit „az emberiség ellenségeinek” bélyegezve, és megígérve, hogy igazságot szolgáltatnak. (A francia rendőrség állományát kéretik megkettőzni.) Irán hivatalosan ítélte el a hetilap új számát.
Ezekről itthon nemigen olvashattunk. Arról is csak egy-két helyen, hogy január 14-én a nemzetközileg is legismertebb francia humoristát, a kameruni apától és francia anyától származó Dieudonné M’bala M’balát egy facebookos bejegyzéséért letartóztatták, hogy cellájában várja a vizsgálatot, vajon nem mentegeti-e a terrorizmust.
Színpadi bemondásai miatt vagy tucatszor agyonbüntetett Dieudonné azt posztolta ki, hogy Charlie Coulibalyként érzi magát. Vagyis egyszerre szimpatizált a hetilappal (Charlie), de a párizsi kóser szupermarketben gyilkoló Amedy Coulibalyval is. Letartóztatása bizonyítja, hogy a francia hatóságok csak Coulibalynak tekintik. Dieudonné kijelentésétől persze hirtelen agonizálni kezdenek azok, akik oly nagy szeretettel csüngtek az ukrán Jana Zsdanova (Femen) fedetlen keblein és a hátára festett „Öld meg Kirillt!” feliraton, amikor 2012. július 26-án fizikailag megtámadta a Kijevbe látogató moszkvai pátriárkát.
A szólásszabadság védelmi lázában égő Franciaországban január 9-én az államtanács megerősítette azt a bírói tilalmat, hogy Dieudonné bárhol felléphessen a korábban a színpadon elhangzott, antiszemitának ítélt megjegyzései és az általa kitalált „quenelle” (bal vállra helyezett jobb kéz, föld felé nyújtott bal kar) miatt.
A kormány „az antiszemitizmus fölötti győzelemként” ünnepelte a bírósági döntést. Ez két és fél órával azelőtt történt, hogy a színész Nantes városában megkezdte volna országos turnéját, miután egy nappal korábban egy nantes-i bíróság a fellebbviteli tiltással ellentétes döntést hozott, azzal az indoklással, hogy „a közrend megzavarásának kockázata” nem elegendő ok egy előadás előzetes betiltására, vagyis akkor, amikor még nem is lehet tudni, mi hangzik el a színpadon.
A szólás szabadságára oly érzékeny sajtónk azt sem tartja fontosnak megemlíteni, hogy Párizs a világ egyetlen városa, ahol tilos a palesztinok melletti szolidaritási tüntetés. Természetesen a szólásszabadság jegyében. De az sem volt nagyon olvasható, hogy 2008-ban a Charlie Hebdo menesztette a nagy hírű karikaturistát, Maurice Sinet-t („Siné”) „antiszemita” rajzaiért és Sarkozy fiát gúnyoló cikkéért. Talán nem véletlen, hogy a nyolcvanéves Henrie Roussel, a CH egyik alapítója most a Nouvel Observateur lapban azt írta, a meggyilkolt Stéphane Charbonnier túlzásba vitte a muzulmánellenes provokációt, és cionista lappá tette a Charlie Hebdót.
A brit BBC globális tévéadó egyenesben közvetítette a párizsi felvonulást. Akik tisztában vannak e közszolgálati adónak a 2013 májusa (ekkor vette át az igazgatást Danny Cohen évi 320 ezer font fizetésért) óta megtapasztalt műsorpolitikai változásával, megdöbbenve látták, amint a tüntetés egyik, Izraelből jött résztvevőjével a terrormerénylet zsidó áldozatairól beszélve, a riporter közbevetette: nem gondolja-e, hogy van olyan nézőpont is, amely szerint a palesztinokat sem lenne szabad gyilkolni. Hétfőre már a BBC-t felelőssé tevő mozgalmak alakultak, egyebek között a halált megvető szakmai bátorságot mutató, a sorból kilógó riporter azonnali eltávolítását követelve.
A Kaliforniában és Svédországban közel-keleti történelmet oktató Mark LeVine professzor az al-Dzsazíra televíziós állomásnak azt nyilatkozta, hogy a Charlie Hebdónál a gyilkosságokat elkövetők algériaiak voltak, és hogy Franciaország felelős „egymillió” algériai haláláért, az észak-afrikai ország gyarmati korából. Valamint, mondta LeVine, a francia és több nyugati kormány fegyverekkel támogatta azt az öldöklést, amelyet az algériai kormány rendelt el – százezer áldozatot követelve – a kilencvenes években, miután a választásokon az iszlamisták legyőzték. Demokratikusan. Kettős nyugati mérce, amely jövőbeni merényleteknek is lehet az egyik fő felbujtó ereje.
A párizsi kettősmérce-parádéból nekünk is kijutott. Élén a France24 globális televízió honlapjával, a francia, majd az angol nyelvű sajtó kezdte el a magyar miniszterelnöknek a vasárnapi emlékmenetben való részvétele elleni támadást. Azzal, hogy miként merészel Orbán Viktor ott gyalogolni, amikor a magyar sajtó a Tudósítók Határok Nélkül nevű szervezet sajtószabadság-indexén a hatvannegyedik. Az állandó viszály szításában és a civilizációs konfrontációk tüzelésében érdekelt nyugati cselédsajtó arról egyöntetűen hallgatott, hogy az első sorban menetelő Netanjahu miniszterelnök országának sajtója ugyanezen a listán a kilencvenhatodik. Arról is, hogy Izraelben tilos Mózes, Mohamed és Jézus gúnyolása.
Magyar Hírlap
Mint ahogyan nálunk „Je suis Charlie”-körökben kötelező lapunk bojkottálása egyetlen cikk egyetlen mondata miatt.
- See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/14763/Sajtoszabadsag_kontra_beke#sthash.lErRiENq.dpuf
Bayer Zsolt: Bevándorlók és egyebek
Goodfriend megint üzent. Az aljas farizeus Facebookon emlegette Szent István intelmeit, úgyhogy kezdjünk is ezzel.
Alig van unalmasabb, egyszersmind képmutatóbb dolog, mint Szent István királyunk intelmeiből ezen passzust idézni. Ráadásul csak és kizárólag azok idézik, akik amúgy gyűlölik Szent Istvánt együtt a magyar múlttal és hagyománnyal, s akik ezt a passzust is kizárólag saját földszintes érdekeik és gondolkodásuk szerint „használják”. Így aztán nem került elő az „idegenekről” szóló rész a 2004-es kettős állampolgárságról szóló népszavazáskor, akkor Gyurcsány „huszonhárommillió románjától” élveztek el a most Szent Istvánt idézgetők.
De legyen: idézzünk mi is a szent királytól. Mondjuk egy aktuális részt a törvényekből: „Ha tehát valamely pap vagy ispán vagy más hívő személy vasárnap olyan valakit találna, aki ökrökkel dolgozik, vegyék el tőle az ökröt, és a várnépnek adják eledelül. Ha pedig lovakkal dolgozik, vegyék el a lovat, amit ura, ha akarja, ökörrel megválthat (…).”
És nézzünk egy másik passzust, most az Imre herceghez írt intelmekből: „(…) Elsősorban arra tanítalak, azt tanácsolom és javaslom, sőt, igyekezek rábírni, drága fiam: ha azt akarod, hogy királyi koronádat megbecsülés övezze, olyan elővigyázatossággal és körültekintéssel óvd katolikus és apostoli hitedet, hogy példaképül szolgálj mindazoknak, akiket Isten alattvalóddá tett (…).”
Maradjunk ennyiben, Goodfriend? Vagy idézzünk egyebet is, ha már ennyire otthon vagy a históriánkban. Másik szent királyunk, László, 1092. május 20-ra hívott össze zsinatot Szabolcs templomába, amely zsinaton fontos törvények születtek. Ez a zsinat rendelkezett a papi cölibátusról. Itt szabályozták a tized szedését és a parancsolt ünnepek dátumait. Itt mondták ki a házasság fölbonthatatlanságát és a női becsület védelmét. Továbbá rendezték a zsidók és katolikusok viszonyát.
Többek között imigyen: „9. Ha az izmaelitáknak nevezett kereskedők közül valaki a kereszténység után körülmetéléssel visszatér a maga régi törvényéhez, távolítsák el lakóhelyétől és más faluba telepítsék. Akiket pedig ítélettel ártatlannak találnak, maradjanak meg lakóhelyükön vagy házukban. – 10. Ha zsidók a keresztények közül vennének feleséget, vagy egy keresztény nőt szolgálóleányként tartanának maguknál, az kapja vissza a szabadságát, s aki őt eladta, attól vegyék el a vételárat és adják a püspöknek. (…)
15. Ha valaki vasárnap vagy a nagyobb ünnepeken elkerülve a templomot kereskedne, veszítse el a lovát. – 16. Ha valaki vasárnap kereskedő-sátrat állít, a szent zsinat megparancsolja, hogy ahogyan építette, úgy bontsa le. Ha pedig megtagadja, 55 pénzt fizessen (…) 26. Ha vasárnap vagy más nagyobb ünnepeken a zsidók közül valakit dolgozni találnának, nehogy a kereszténység megbotránkozzon, a szerszámokat, melyekkel dolgozott, veszítse el.”
Mielőtt bárki megbotránkozna a zsidókkal szembeni „hátrányos megkülönböztetésen”, siessünk leszögezni, hogy a zsinat más népektől is megkövetelte a hozzánk való alkalmazkodást.
Például így: „31. Azok a latinok (olaszok), akik nem akarják követni a magyarok törvényes szokását, tudniillik akik miután a magyarok a húst elhagyták, ők hétfőn és kedden is húst esznek [hamvazószerda előtt], ha nem akarnak egyetérteni a mi jobb szokásunkkal, menjenek, amerre látnak. A pénzt azonban, amit itt szereztek, hagyják itt, kivéve, ha észhez térnek és velünk együtt elhagyják a húst.”
No lám, máris szügyig gázolunk a lényegben. Mert mégis csak valahol itt volna a lényeg. Az alkalmazkodásban. Ami nem egyirányú utca.
S ókori kövületként, avítt csizmaszárként vallom: mégis csak úgy van az jól, ha az érkező, a vendég alkalmazkodik a befogadókhoz. Például nem vág juhot a lakótelep erkélyén. Nem járatja burkában, nem veri, nem önti le sósavval asszonyát. Nem tart fenn a befogadó ország törvényeivel ellenkező törvénykezést képviselő iszlám erkölcsbíróságot meg iszlám erkölcsrendőrséget, amely esténként az utcát járva összefogdossa és megbünteti azokat, akik őszerinte nem viselkednek helyesen. Aztán pedig nem mészárol le embereket, ha azok olyasmit mondanak, írnak vagy rajzolnak, ami nem tetszik nekik.
Ha pedig erre képtelenek vagy nem hajlandók, akkor takarodjanak haza. Nem majd, nem is hamarosan, hanem azonnal.
S ezzel persze kinyitottunk egy másik ajtót is. A nagy és szent sajtószabadság ajtaját. Kevésbé patetikusan: szabad-e más vallását, bárminemű érzékenységét lábbal tiporni, sárba taposni. Erre mondják a liberálisok, hogy hát persze. Nem is mondhatnak mást. Hiszen ez a korszellem. S e korszellemtől olyan elviselhetetlen ez az egész.
Ez a korszellem szülte azokat a nyomorult ribancokat, akik félmeztelenül felugrálnak az oltárokra, és a mellükre firkált eszeveszett baromságokat mutogatják. Vagy ugyanők elmennek a Szent Péter térre Rómába, amikor a pápa miséjére várva hatalmas tömeg gyűlik össze, és a seggükbe dugják a feszületet, mert szerintük ez a tiltakozás jogos és nagyszerű formája.
Igen, és ez a korszellem szüli a Mohamed prófétáról készülő ocsmány karikatúrákat is. És a szilylászlókat, akik rózsadombi kutyasétáltatás közben megálmodják, hogy semmit és senkit nem szabad tiszteletben tartani. Se vallást, se hitet, se lelkiismereti ügyeket, sem pedig szent és sérthetetlen érzéseket. Ez pedig nagyon jól hangzik – nagyjából addig, ameddig az ember kamasz. Aztán kinövi. De a mi korunk úgy maradt. Megmaradt kamasznak. Megmaradt 1968 búbánatos álszabadságmámorában.
De mivel megmaradt kamasznak, hát a következetességet sem ismeri. Mert ugyanaz a száj, amelyik a semmit sem szabad tisztelni hazugságát hirdeti, máskor azt harsogja, hogy nem szabad karácsonynak hívni a karácsonyt, húsvétnak a húsvétot, nem szabad keresztet hordani, tilos nemzeti zászlót kitenni az iskolában, mert félő, hogy megsértjük a bevándorlók érzékenységét.
Nem lehetne, hogy egy irányban, egyféleképpen legyetek idióták? Mert így egy kicsit nehéz lesz szépen és gördülékenyen és problémamentesen feladnunk önmagunkat. Így zavar fog támadni a gépezetben, és a keresztény fehér ember még zajongva fog kipusztulni, gyerekek!
Végezetül pedig térjünk vissza Goodfriendhez.
Mert annál tényleg nincs nagyobb pofátlanság, mint hogy egy amerikai potentát mer bármit is mondani bevándorlásügyben. Csak azért, mert a mexikói határon sok száz kilométernyi kerítést építettetek, Goodfriend, és tűzparancs van érvényben arrafelé. Ott több ember leli halálát, mint lelte a berlini falnál. Úgyhogy nektek kuss, ha a bevándorlás kerül szóba!
Illetve, hogy halljunk ez ügyben normális szót is, hát idézzük John Lukacsot, aki a legjobb kortárs történészeitek egyike, és persze magyar. Ő így ír a déli beözönlésről: „(…) a mostani kormányzatok meggondolatlanul szélesre tárják a kapukat a trópusi délről bezúduló bevándorlók óriási tömegei előtt. Tán még abban a kijelentésben sincs túlzás, hogy a fő veszélyt az Egyesült Államok szemszögéből nem a Szovjetunió jelenti, hanem az úgynevezett harmadik világ. Ennek vad beözönlése egyre nagyobb mértékig, egyre nyilvánvalóbban van jelen az Egyesült Államokban.”
John Lukacs ezt 1984-ben írta. Azóta az Egyesült Államok fallal védi magát és lövet a határán, Európa pedig, szokásos késéssel, a bevándorlás fölöttébb szükséges voltáról gügyög.
De végül is már ez sem számít. Ami igazán számít, az Lukacs egyik kedvencének, John Buchannek a látomása, méghozzá a huszadik század elejéről:
„Vajon a technológia diadala tökéletesebbé teszi-e a civilizációt? Nem olyan jövendőt szabadít-e ránk, amelyben megfosztatunk a civilizáltságtól, és kivész életünkből minden nemesebb érték? Lidérces álmaimban ilyen világot látok. Úgy tűnik nekem – és ez nem teljes lehetetlenség –, hogy az emberiség olyan helyzetbe kerül, mint a jó árvaház lakói: gondoskodnak számára mindenről. Az új találmányok, a szállítás, a közlekedés tökéletesítése valósággal összezsúfolta az emberiséget. A földkerekségnek nem marad egyetlen olyan sarka sem, amelyet alaposan ki ne kutattak és használatba ne vettek volna, s nem lesz több földrajzi rejtély, amely lángra gyújthatná a képzeletet.
Széles országutak és rajtuk autókaravánok visznek a legtávolabbi vidékekre, és a fejünk fölött óriási repülőgépek szántják az eget, szállítják a hétvégi kirándulókat Afrika, Ázsia vadonjaiba. Mindenütt panziók, luxushotelek, az utak mentén sátortáborok és benzintöltő állomások. Az egyenlítői és polinéziai egykori vad törzseket turisták keresik föl, hogy megcsodálják őket, csecsebecséket, emléktárgyakat vásároljanak tőlük. A glóbuszt üdülővároskák hálózzák be, ahová az emberek elmenekülhetnek a lakhelyükről, megszabadulva a zord éghajlat megpróbáltatásaitól, és az örök tavasz jótéteményeiben lubickolhatnak.
Ebben a világban mindenki pihenésre lel. És mindenkit nyughatatlanság gyötör, a létről lemállanak a lelki fegyelem kötelékei.
Győzedelmeskedik a politika mechanikus bölcselete, és mindenkinek jut egy-egy takaros hely az államgépezetben. Mindenkinek meglesz a kényelme, de mivelhogy senkivel szemben nem támasztanak olyan igényt, amely miatt meg kellene erőltetnie az értelmét, mindenki az enyhe elhülyültség állapotába kerül.
A sekélyes elmékben bágyatag unalom és leküzdhetetlen kiegyensúlyozatlanság ver tanyát. Az élet nem áll másból, mint az élvezetek, a szórakozás hajszolásából. Az élveteg életmód, amelyet mostanság csak kevesen engedhetnek meg maguknak, a társadalom túlnyomó többségének megszokott létformájává válik. (…) A fényűző materializmus által elkábított civilizációt durva kihívások érték. A szabad emberek felé kihívást intéztek a szolgák. A csatornák mérget izzadtak magukból, ami úgy tűnik, megfertőzi a világot... Az európai hagyományt ázsiai lázadással támadják, történelmi kíséretükkel, janicsárokkal és asszaszinokkal.”
Mit számít ehhez képest egy Goodfriend, vagy bármi más…
Magyar Hírlap