Empátiával kezeljük a helyzetet
Hölvényi György, államtitkár: Az állam a különböző vallási szervezetek függetlenségét továbbra is messzemenően tiszteletben tartja, sőt támogatja. Ugyanakkor tartós viszonyrendszert kíván kialakítani, mert ami eddig volt, az nem jó. Hiszen képtelenség, hogy több száz, úgynevezett vallási felekezet magát egyházként ismertette el, leginkább az állami támogatások érdekében. Ilyen sehol nincs.
Magyar Hírlap
Simor András, a „nemzetközileg megbízható”
Lassan megtanuljuk, hogy a „Nyugat” mint olyan nem tökéletes és ideális emberekből áll. Lassan megtanuljuk, hogy az euroatlanti világban sem feltétlenül azért kerül valaki fontos vezetői pozícióba, mert a teljesítménye alapján megérdemli. Lassan megtanuljuk, hogy adott esetben csak azért nyeri el valaki az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank (EBRD) alelnöki posztját, mert „jó elvtárs”, és semmi más.
Nos, mindezt azért is kijelenthetjük, mert Simor András, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke nyerte el az EBRD alelnöki funkciójára kiírt pályázatot. Az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank pályázatára mintegy százan jelentkeztek a világ minden tájáról, s végül Simor András kapta meg a sokak által álmodott pozíciót.
És itt ki kell jelentenünk: nem a szakmai teljesítménye alapján kapta meg a sokak számára álmot jelentő vezetői állást. Ugyanis kénytelen vagyok itt és e helyen a Global Finance nevű világhírű gazdasági magazinra utalni. A lap 1994 óta minden évben közzéteszi a világ ötven legfontosabb országainak jegybankárairól szóló értékelését, amelyben A-tól F kategóriáig rangsorolja az intézményvezetőket aszerint, hogy mennyire voltak sikeresek az infláció kordában tartásában, a gazdasági növekedés elősegítésében, a saját fizetőeszköz stabilitásnak megőrzésében, illetve a kamatlábak menedzselésében.
Simor András a fentiek mérlegelése alapján 2012-ben is C besorolást kapott, akárcsak 2010-ben és 2011-ben. Tudni kell ehhez, hogy a lap besorolásában az E és az F kategória lényegében bukást jelent, s ebbe az osztályba nem is soroltak senkit 2012-ben. Simor mellett még a fehérorosz jegybankelnök kapott C minősítést, a legrosszabb D kategóriába csak az ecuadori és az argentin elnök került.
A skálája alapján a Business Insider összeállította a világ tíz legjobbjának és legrosszabbjának tartott jegybankelnökről szóló listát, és mindkettő kapcsán három fontosabb makroadatot (maginfláció, munkanélküliség és alapkamat) a rangsor mellé illesztett. Az ötven jegybankelnök közül a legrosszabbnak a magazin az argentin Mercedes Marcó del Pont elnök asszonyt tartja, akit az ecuadori, illetve a japán intézmény vezetője követ. Az ötödik legrosszabb helyezést Simor András kapta.
Nos tehát, hölgyeim és uraim, az ötödik legrosszabb jegybankelnök nyerte el száz pályázóból az EBRD-alelnöki pozíciót. Ez szerintem korrekt és tisztességes. Sőt, a módszert illetően Gyurcsány Ferenc szellemét kell hogy idézzem: „Törvényesen és tisztességesen!”
Még azt is meg kell említenem, hogy az ilyen kinevezések előtt az EBRD vezetői rákérdeznek az adott ország kormányánál arra, hogy egyetértenek-e az ő bankáruk kinevezésével, magyarul ajánlják-e az adott személyt a pozícióra, s az eddigi szokásjog szerint ha a kormány nem támogatja a jelöltet, elállnak tőle. A mi esetünkben ez is megdőlt: a kormány fenntartásait hangoztatta, ám ettől függetlenül is Simor lett az alelnök. Sőt, igazából „csakis azért”.
Tehát szögezzük le: Simor András, a szakmai értékelések szerint a világ egyik legrosszabb jegybankelnöke a világ egyik legfontosabb bankjának alelnöke lehetett. Gratulálok, EBRD-s hölgyek és urak, ez az igazi nyugati szellem, és ezért szeretünk titeket!
Vagy tán csak nem azért lett a tehetségtelen Simor az alelnök, mert félelmetes következetességgel szolgálta ki a nemzetközi pénztőke érdekeit, zokszó nélkül végrehajtotta a bázeli székhelyű nemzetközi fizetések bankja (Bank for International Settlements) és az Európai Központi Bank utasításait, s így a Magyar Nemzeti Bankot Magyartalan Nemzetközi Bankká formálta? S tán csak nem azért lett EBRD-alelnök, mert továbbra is a nemzetközi bankrendszer globalista érdekeit fogja szolgálni?
S végül: tán az ájultan szeretett és imádott Nyugaton a vezető pozíciókban mégsem makulátlan erkölcsű emberek ülnek?!
S lehet, hogy a mi közép-európaias felfogásunk igazságról és korrektségről mégsem alábbvaló, mint a Nyugat „szent és sérthetetlen” embereié?
Gondoljátok ezt meg, „mucsai” közép-európai polgártársaim, lengyelek, csehek, észtek, lettek, litvánok, magyarok, szlovének, horvátok, szlovákok!
Fricz Tamás
mno.hu
Szentesi Zöldi László: Mesterházy nem számít
Kövér Lászlónak igaza van: nyilvánvaló, hogy a választásokra ideiglenesen összeáll a baloldal. Aki figyeli a híreket, tájékozódik és gondolkodik, aligha ül fel az állítólagos hatalmi torzsalkodásoknak. Ezt a meccset ugyanis már lejátszották, a körítés csak parasztvakítás.
Mesterházynak és az MSZP-nek pusztán annyi feladatot szántak a jövő tavaszig, hogy látványosan hátba veregessék Gordont, hogy derék gyerek ez, szavazzatok rá, mi pedig ragasztgatjuk a plakátokat, ahogyan szoktuk. Ősszel drámai körítéssel előadják majd, hogy az „Orbán-rendszer” leváltása annyira fontos nekik, a „demokratáknak”, hogy egyéni ambícióknak itt mostantól nincs helyük, és a többi blabla, ismerjük előre.
Nem kétséges, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltjét Bajnai Gordonnak hívják majd.
Ebben a kockázatmentes jóslatban persze benne van az MSZP elnevezésű pénzbehajtó mozgalom tragédiája is. Bármennyire hepciáskodnak, választás előtt úgy szokott az lenni, hogy kívülről kijelölik számukra a kedves vezetőt, ők pedig nyelnek, nyelegetnek, de bármennyire is mozog az ádámcsutka, a végén csak magasba lendülnek a kezek.
Horn Gyula óta belülről érkezett, mozgalmi ember nem lehet a párt arca. Előkelő idegenként avanzsált a baloldal élére Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon. Ráadásul mindannyian neoliberális nézeteket vallottak, gyökeresen mást, mint a régiek, a pártból jöttek, Horn, Kiss Péter vagy akár Szanyi Tibor.
A mostani gordonkázásnak ez utóbbiak a legnagyobb vesztesei, és persze Mesterházy Attila pártelnök: hiába rántotta össze a pártját a történelmi vereség után, neki nem osztanak lapot a friss felállásban. Biztosak lehetünk abban, hogy a szürke, de kiszámítható Bajnai jobban fest külföldről, mint a kétségkívül ügyes, de politikai értelemben egyszer már látványosan agyoncsapott, zéró karizmájú Mesterházy Attila.
Mi, a jobboldalon nemigen értjük és mérjük fel a súlyát, de tény, hogy a baloldal aktuális üdvöskéit választásról választásra külföldről finanszírozzák, idomítják, tanítgatják. Hogy kik, erre nézve szűk mezsgyét hagyok a tisztelt olvasónak: nem kell olyan nagy fantázia a megoldáshoz. Soros Györgyékről és a globális pénzvilágról van szó.
Legalább húsz éve minden hazai liberális kezdeményezés, polgárjogi akció, antirasszista mantrázás mögött felsejlenek, pontosan úgy, ahogyan Moriarty professzor működött a londoni éjszakában: és nem kell Sherlock Holmesnak lennünk, hogy a kirakatarcok mögött meglássuk a kezdeményezőt. Azért írom, hogy mi, a jobboldalon nemigen értjük ezt, mert a polgári oldalnak külföldi gazdája nincsen. Meg tudunk nevezni amerikai milliárdosokat, számottevő gazdasági köröket, akik-amelyek hatalmukkal, befolyásukkal, vagyonukkal titokban segítenék a Fidesz–KDNP-t?
A következtetés tehát – bármennyire is sértő ez a baloldalra nézve – roppant egyszerű: a polgári oldal önerőből, a magyar emberek rokonszenvéből építkezik, ha kell, az egész világ ellen, míg a magyarországi baloldal nevű örömlányt gazdag kuncsaftok fizetik húsz éve, s bár a szépsége időközben elillant, a megrendelő nem könnyen szakít megszokott partnerével.
Mindezekből nyilvánvalóan következik, hogy az ő közös kottájukat külföldön írják. Hiába sürget néhány nosztalgiázó MSZP-potentát „baloldali fordulatot” a pártjában, hiába dobnak be olyan egyetemes gondolkodókat, mint Kunhalmi Ágnes és Józsa István, a külföldi támogatók már döntöttek. Bajnai Gordon lesz a jelölt, Mesterházy pedig kénytelen jó képet vágni a döntéshez.
Az MSZP nevű kutyát ismét a farok csóválja majd.
Az Együtt 2014 lényegében az új SZDSZ: valamilyen rejtélyes oknál fogva a hazai baloldal nem eléggé kompatibilis Sorosék számára a liberalizmus nevű kórokozó nélkül.
Már-már megerősödne a szervezet, éppen ocsúdna a letaglózás után, amikor jön a szakállas bácsi az injekcióval, és kíméletlenül befecskendezi a szérumot Pártvezető Attiláéknak.
Mifelőlünk nézve egyébként teljesen mindegy, ki lesz az ellenfél. Ron Werber ugyanis már az országban van. Bajnait felépítették, kiokosították, és bár a szónoklással még gondjai akadnak, hamarosan felvezeti majd nagy ívű vízióit. A baloldal összeállt. És nemsokára megkezdődik a pokoli hazudozás, ígérgetés, a legaljasabb hadviselés, amelyet valaha ebben az országban kampány címén előadtak.
Mi csak a magyar nemzetben bízhatunk. A békemenet erejében, méltóságában. Abban, hogy nem egy korrupt maharadzsa vezeti majd csapatainkat a küzdelembe. S a legszebb az, hogy a végén győzni fogunk.
Még csak az kéne, hogy Moriarty professzor betolja a képét a Baker Street 221b-be.... A pofátlanságnak is van határa, Watson.
Érettségi nélkül az uniós csúcsposztig - és ők kritizálnak az EP-ben?
Gyenge színvonalú, felkészületlen, félművelt képviselők ülnek az Európai Parlamentben – így kommentálta Tóth Gy. László politológus az Echo Tv Korrektúra című műsorában, hogy tulajdonképpen összehangolt támadás történt Strasbourgban, amikor a magyarországi alkotmányos helyzetről tartottak vitát a szerdai plenáris ülésen.
A politológus szerint a szerdai ülésen semmi új nem hangzott el, mert lényegében az eddig ismert álláspontokat ismételték meg a felszólalók. Tóth Gy. László emlékeztetett, hogy Hannes Swoboda, az európai szocialisták EP-frakciójának vezetője a tomboló magyarországi antiszemitizmusról beszélt, ugyanakkor az osztrák politikus azt elfelejtette megemlíteni, hogy osztrák pártja egyébként szoros viszonyban állt egy olyan szlovák kormánnyal, amelyiknek az egyik kormánypártja szélsőjobboldali volt.
„Ez nem zavarta Swoboda urat, mert anyagilag ez egy rendkívül előnyös együttműködés volt” – tette hozzá.
Tóth Gy. László Viviane Redingről, az igazságügyi kérdésekben illetékes bizottsági alelnökről szólva kijelentette: nincs baj az antropológusokkal, de az, hogy Európa jogi uniós biztosa legyen valaki antropológus végzettséggel, újságírói múlttal, az a vicc kategóriába tartozik.
A politológus szerint Viviane Reding nem ismeri a jogi szövegeket, sem az európai alkotmányokat.
Tovább sorolva Tóth Gy. László röhejesnek nevezte, hogy a pedofíliával vádolt Daniel Cohn-Bendit kritizálja Magyarországot.
A publicista az egyik legfelháborítóbb dolognak azt tartja, hogy az EP elnöke pedig az a Martin Schulz, akinek nincs is érettségije.
echotv.hu
Egypólusú világrend
Egyre gyakrabban felmerül a kérdés, mi adja a baloldaliaknak azt a mérhetetlen önbizalmat, hogy ők mondják meg, milyen legyen minden a világ összes dolgaiban, és aki nem úgy él és gondolkodik, annak megvetés, üldözés és pusztulás a sorsa.
Remekbe szabott meghatározással ábrázolja ezt a mérhetetlenül arcátlan és tolakodó viselkedési kultúrát Schmidt Mária történész, amikor így vezeti be a baloldal természetrajzát:
„Több mint hat évtizede tart. Magyarországon néhány tucat ember uralja a közbeszédet. Ők szabják meg a normát, ők állítják össze a kánont.
Ők uralják a nyilvános vitákat, amelyek témáit is ők jelölik ki.
Ők írják a korszakos könyveket, a fontos cikkeket, a jelentős tanulmányokat.
Ők oktatnak az egyetemeken, ők osztják a tudományos elismeréseket.
Mindig korszerűek, mindig szalonképesek. Mit szalonképesek! Ők a szalon.
Elkötelezettek az újabb és újabb szellemi divatok iránt, azok értékrendjét haladéktalanul magukévá teszik, és elvárják, sőt megkövetelik, hogy mások is azt tekintsék zsinórmértéknek.”
Csapó Endre
Magyar Hírlap
Pénz, pénz, sok pénz
Mi kell a háborúhoz? Hát pénzözön. Nincs, aki Raimondo Montecuccoli mondását ne ismerné ez ügyben. Ez a mondás most nagyon is aktuális Bajnai Gordonra és csapatára, a Haza és Haladás Alapítványra, akik kiterítették sárga csekkjeiket a nyilvánosság elé, és megtudtuk, hogy eddig mintegy 200 millió forintnyi támogatást kaptak nemes harcukhoz, az „Orbán-rezsim” eltakarításához.
... Szóval az igazi találós kérdés az, hogy mit keres ez a sok amerikai pénz egy magyar választási kampányban. Abban a kampányban, amelynek végén 2014-ben Magyarország polgárai, a magyar nemezettest részei, a magyar választók magyar kormányt és magyar miniszterelnököt választanak.
Hogy a találós kérdés mellé tegyünk egy népi mondást is; az meg úgy hangzik, hogy aki fizet, az húzat.
Márpedig nem a heti tiszta párnacihára gondolt a nép gyermeke, hanem arra, hogy aki fizet a prímásnak az asztalnál, az húzatja el vele kedvenc nótáját.
Seszták Ágnes
Magyar Nemzet
Felkoncolás elhalasztva
Az Európai Parlament egy órán át vitatkozott „a magyar ügyről”, ki-ki elmondhatta vérmérsékletének és lelkiismeretének függvényében, mit tart rólunk, meg kell-e feszíteni hazánkat, vagy még ráér ezzel Európa, netán nem is ez a feladata.
Csak nosztalgiával gondolhatunk arra, hogy ha e derék európai demokraták elődei 1956-ban az ENSZ-ben csak negyedannyit aggódtak volna hazánkért, s a „magyar ügyért” (ami akkor tényleg volt!), mint ma, akkor Kádár nem akasztathatott volna ötvenhatos felkelőket még 1961-ben is.
Körmendy Zsuzsanna
Magyar Nemzet
Joga van...
És joga van a magukat liberálisnak hazudó honfitársainknak Ausztriában, Németországban, Franciaországban félrevezetni az erre kapható értelmiségieket a magyar politikai és kultúrviszonyokról, hogy kellemetlenséget okozzanak a hazai, nemzeti, konzervatív értelmiségieknek. Akiknek szinte egyébbel sem telnek mindennapjaik, mint hogy a meglepően kreatív rosszindulat megnyilvánulásainak jeleire reagálnak. Nem alkotni, nem építeni, nem rendet rakni, csak reagálni, nyelni, fejünket csóválni.
Kiss József
Magyar Hírlap
A Nagy Testvérnek helytartókra van szüksége
A magyarországi baloldal szemmel láthatóan külső Nagy Testvérekkel próbálja megvívatni a maga (belföldön esélytelen) mérkőzéseit. Nem újdonság már, a diktatúrát is csak szovjet segítséggel üzemeltethették. De a Nagy Testvér ma mást akar: extraprofitot. Ehhez neki is helytartókra van szüksége, akiket támogat is derekasan.
Gádorjáni Szabó Botond
Magyar Nemzet
Bayer Zsolt: Levél, nem tudom, kinek - 2. Francia bogár
2. Francia bogár
„Olvasom, hogy a trágya hajdan csemege volt, a hülye csak hüledező, ámuldozó, az együgyű csak egyszerű. Mellesleg hasonló utat tett meg a francia innocent is, mely egykor csak ártatlant jelentett, ma már bárgyút, együgyűt és ostobát is, s épp ellenkező utat tett meg a német schlicht, mely ma egyszerű, de valamikor schlecht volt, rossz. Az aggastyán egy csúfnévből fejlődött ki. (…) Povedati az ószlávban beszélni, a magyarban már az povedál, aki fecseg. Hogy a népek egymással egyebütt is hasonló udvariasságot tanúsítanak, arra még számos példát idézhetnék. A spanyolban hablar: beszélni, de a franciában az hableur már nagyzoló, viszont a francia parler, beszélni a spanyolban már annyi, mint locsogni.”
(Folytatása az előző cikknek )
Kosztolányi sorai ezek is, a Magyar Nyelv című esszéjéből. S a mai olvasó eltöpreng azon, hogy micsoda szimbólum reszket a francia innocent szó jelentésváltozásában. Hogy miképpen lesz az ártatlanságból bárgyúság és ostobaság. S hogy ez a mai világunk esszenciája. S eltöprengeni való az is, hogy mi svábbogárnak nevezzük azt a rusnya férget, a németek viszont francia bogárnak. Tüneményes…
„A trágya hajdan csemege volt”; Európa hajdan a szabadság, boldogság, gazdagság volt. Ideát, a fal mögött. Aztán sajnos szembejött a valóság. Szembejött Meillet professzor úr örök lelke. Meillet professzor úr mentora lett a francia nyelvészek és filológusok egész generációjának, azoknak, akik kortársaink voltak, s Meillet professzor úr nyomán azt gondolhatták, hogy a magyar nyelv alsóbbrendű és felesleges, a magyarnak nincs civilizációs teljesítménye, a magyar irodalom semmirevaló.
Meillet professzor nyomán napjainkig tovább él az antant és a kisantant önfelmentő világmagyarázata.
S íme: így lettünk ismét Európa megvetettjei.
S csak egy pillanatra próbáljuk komolyan venni mindazt, amit ma rólunk sziszegnek s üvöltenek a szellemi nyomorúság önsorsrontó apostolai. Egy pillanatra fogadjuk el, hogy mindenben igazuk van: korlátoztuk az Alkotmánybíróság jogkörét; megnyirbáltuk a sajtószabadságot; megtiltottuk a politikai reklámot a kereskedelmi médiában; jogtalanul nyugdíjba küldtük a bírókat, és a bírósági ügyek áthelyezési jogával ruháztuk fel a Kúria elnökét, miáltal megsértettük a hatalmi ágak szétválasztásának montesquieu-i elvét.
Rendben van. És akkor ez most tényleg fasiszta diktatúra? Náci diktatúra? Egyáltalán: tényleg diktatúra? S ha ez diktatúra, akkor mi a neve az észak-koreai rendszernek? Vagy Kubának? Fel tudja fogni egyáltalán a nyugati újságíróhorda, a nyugati „értelmiség”, és ez a sok itthoni rémalak, hogy miről beszél?
Nem, nem tudja felfogni. Fasizmus, nácizmus, rasszizmus, ennyit tud lihegni, mert hősiességre vágyik egy tökéletesen hőstelen, nyomorult, kisszerű és pitiáner korban. A mai Magyarország fasiszta meg náci diktatúra, vagy csak úgy diktatúra? Istenem, mennyire rátok férne fél év nácizmus, aztán mindjárt utána fél év kommunizmus, csak hogy érezzétek a törődést! Mennyire jót tenne a világról alkotott tévképzeteiteknek, ha egyszer átélnétek mindazt, ami ellen vívjátok békaegér harcotokat!
Azt mondja a Zsidó Világkongresszus elnöke meg alelnöke, hogy azért tartják Budapesten a kongresszusukat, mert Magyarországon a „legaggasztóbb az antiszemitizmus”. Ezt mondják. S még hozzáteszik, hogy azért is, mert Magyarországon él a legnagyobb számú zsidó közösség, és itt virágzik a zsidó közösségi élet és kultúra.
Hát igen. Romániában, Szlovákiában egy szálig kiirtották a zsidóságot az elmondhatatlanul iszonyatos huszadik században. Horthy védte őket 1944-ig, majd megmentette a budapesti zsidóságot. Ennek köszönheti létét a legnagyobb számú zsidó közösség. És ez az iszonyatok és elkövetett rettenetes bűnök ellenére tény.
Mégis: egyedül mirajtunk ég a bélyeg. Ha van az ilyesminek egyáltalán fokmérője, a nácikkal a franciák kollaboráltak a legnagyobb mértékben. Mégis mi vagyunk az „utolsó csatlós”. Persze. A történelmet a győztesek írják. De már olyan régen győztetek. Csak a változatosság kedvéért nem írhatnátok egyszer igazat is?
Franciaországban merényleteket követnek el zsinagógák ellen, a nyílt utcán ölnek meg, vernek meg zsidókat, gyilkolnak meg iskolába igyekvő zsidó gyerekeket. Nálunk egy hülye odalépett egy zsidó rabbihoz az utcán, és azt mondta neki, hogy ő nem szereti a zsidókat. Erre ideszalad a Zsidó Világkongresszus erődemonstrációt tartani, mert nálunk a „legaggasztóbb az antiszemitizmus”.
Áruljátok el: volt már olyan, hogy egyszer, csak egyetlenegyszer életetekben szégyelltétek magatokat?
Mert éppen itt az ideje…
Amúgy: nincs korlátozva az Alkotmánybíróság jogköre. Magyarországon sajtószabadság van. A kereskedelmi médiában a nagy pártok tudnak hirdetni, a kicsik nem, mert nem tudják megfizetni. Ha megtiltják ezekben a politikai reklámokat, az növeli az esélyegyenlőséget a választásokon. A bíróságokon pedig van, ahol évekig tart egy per, máshol pedig unatkoznak, erről szólt az áthelyezési jog felvetése. Ennyit a fasiszta diktatúránkról.
A nyugatról s itthonról lefestett fasiszta diktatúránk pontosan olyan, mint Meillet professzor úr véleménye a nyelvünkről: fizetett politikai gazemberség, amely mögött most a megadóztatott bankok, megadóztatott multik állnak. A Cohn-Bendit-féle idióták pedig azt hiszik, még tart a háborújuk, és a szabadság hőseinek képzelik magukat a trágyadombjukon. A Viviane Reding-féle ostoba technokraták meg nem hisznek semmit sem, csak magasabb polcra akarnak lépni, és együtt úsznak a szennyes árral.
Ennyi maradt mára a büszke Európából.
S maradt még a másodrendűnek tekintett európaiak szemérmetlen kizsákmányolása.
„Van azonban egy lényeges különbség az orosz és a külföldi kizsákmányolók között. Az orosz tudja magáról, hogy igazságtalan, tudatosan marad csirkefogó, mert dúsgazdagon akar élni. A külföldi ezzel szemben teljesen igazságosnak tartja magát, és ebben valahol logikusabb is a gondolkodása az oroszénál, merthogy úgy tartja, jog egyáltalán nem is létezik, hanem csak történelem, azaz a dolgok történelmi menete.”
Ezt Dosztojevszkij írta még 1877-ben, és nekünk üzent vele. S talán azt is említettem már, hogy a történelmet a győztesek írják.
Önmaguknak. Nekünk pedig az lenne a dolgunk, hogy elfogadjuk, kétely és kérdés nélkül, mert a kétely is, a kérdés is: bűn. A „szabadság”, a győztesek szabadságának veszélyeztetése.
„Még a Nagy Péter előtti időkben (…) történt, hogy egy modern gondolkodású moszkvai tiszt francia ruhába bújt és európai szablyát kötött az oldalára. Pontosan a sajátunkkal szembeni megvetéssel kellett kezdenünk. S ha erről a pontról immár két teljes évszázada sem haladtunk sem előre, sem hátra egy tapodtat sem, hát úgy látszik, ezt a hosszú ácsorgási időt szabta ki számunkra a sors.
Ha ugyan nem nevezhetjük elmozdulásnak azt, hogy mind jobban nőtt bennünk önmagunk megvetése, főleg, mikor kezdtük egy kicsit alaposabban megérteni Európát. (…) Európa a mi második hazánk, ezt az elsők között hirdetem és hirdettem mindig is. Európa majdnem olyan fontos mindannyiunk számára, mint Oroszország. (…) Orosznak lenni egyet jelent saját nemzetünk lenézésének elvetésével. (…) Amint önmagunkká válunk, végre emberi arculatot öltünk.
Ledobjuk mostani majompofánkat, szabad lények leszünk, nem pedig rabszolgák vagy lakájok. Akkor majd emberszámba vesznek, nem tekintenek majd hazátlan, nemzetközi csavargónak, az Európa-imádat, a liberalizmus és a szocializmus semmirekellő bugrisainak.”
Semmit, egyetlen szót sem kell hozzátennünk Fjodor Mihajlovics fenti szavaihoz. Csak az orosz helyett a magyart kell használnunk, és helyben is vagyunk.
Hazaérkeztünk.
És az sem árt, ha tudjuk: ez az Európa már nem az 1877-es Európa. Silányabb, butább, vénebb, álságosabb, képmutatóbb, betegebb, önzőbb és mihasznább. Így aztán helyes, ha mindig szem előtt tartjuk a kérdést, vajon mennyire kell nekünk ez az Európa, és vajon milyen áron?
S kik vagyunk mi egyáltalán?
„A nomád a maga ura. »Isten, ne segíts, csak csodálkozz« – mondja a verekedő magyar legény. Beéri, ha az Isten semleges tanú. Múltunkban alig van közös mű, nagyjaink magukban dolgoztak, a többi magyar rendszerint csak ártott nekik. Innen a pártos hírünk. Nemzeti csapásként emlegetjük, hogy magyar a magyart elemészti, a bajban is árt egymásnak. Ennek a széthúzásnak azonban nagyobb a híre, mint a kára. A civódás persze a magyarnak is ártott, de nemzetféltés tette költővé, a nemzethalál volt a múzsája. A magyar mégis él. Sose tanult a múltból, mindenki a maga urának tartja magát, távoli nagy urat: kánt, vezért, királyt még elismer, sőt kíván, de munkatársat nem. A »cimbora« és a »pajtás« szó százszor melegebben süt a magyar nyelvben, mint a sorstárs, néptárs, vagy maga a barát szó.
(…) De a pártoskodás csak addig nem árt neki, amíg hatalmon van. A magyar egyetértés nélkül is jól kormányoz, idegen uralom alatt azonban védtelen. Amíg fajtájából való a kán, a vezér, a király, sose megy szét a nyáj. De idegen népek közt egyszerre lecsúszik a leggyöngébbek közé. A magyar már volt példaadó és uralkodó kisebbség a maga országában, de kifosztott, didergő kisebbség, ha idegen az ura.”
Hát akkor ideje van annak is, hogy Cs. Szabó Lászlót olvassunk, és vegyük komolyan, helyezzük el a magunk korában az olvasottakat. Helyezzük el végre önmagunkat. És eszünkbe se jusson szégyenkezni.
Most nincs miért.
Most másoknak van szégyellnivalójuk. Azt akarják velünk elszégyelltetni. S már megint feláldoznának bennünket, feláldoznának bárkit a saját bűneikért.
De bele fognak pusztulni a hazugságaikba és a gyávaságukba. Nem lesz kár értük.
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap