Díjcsökkentés: totális zűrzavar az MSZP-ben
Óriási zűrzavart okozott a kormány a rezsicsökkentéssel az MSZP-ben. Az ellenzéki párt először a szolgáltatókért kezdett aggódni, majd éles fordulat után azt mondta: az energiaárak csökkentése pozitív változást hoz a családok életében, ezért üdvözli az intézkedését. Február elején Török Zsolt szóvivő viszont azzal nyitott, hogy a rezsicsökkentés az „évszázad átverése”. Április elején ezzel szemben olyan közleményt adtak ki a szocialisták, miszerint: „Ezúton ismételjük el száznegyvennyolcadszorra, hogy az MSZP támogatja a rezsicsökkentést.”
Kiss Gergely
Magyar Hírlap
Szentmihályi Szabó Péter: Ezt kell továbbra is üzenni, a lázadókkal keményen fogunk bánni. Nincs kegyelem!
Sajtó alá rendezem 2008-tól kezdve mindennapi Sarkosan fogalmazott cikkeimet, most 2010 júliusát zártam le. Tragikomikus politikai időutazás, mely azt bizonyítja, a tények és változások cseppet sem zavarják a balliberális sajtót sem idehaza, sem külföldön. A Die Welt című német lap holnap is leadhatná Krisztina Koenen három éve megjelent cikkét, melynek legfontosabb mondata: Magyarország magával ránthatja egész Európát.
No ugye, hiszen már be is következett, szegény Európa ott fekszik összetörve a szakadékban, igaz, még lejjebb a bűnös Magyarország még rosszabbul járt. „Politikai kalandorok a Duna partján”, így szólt az üzenet, mert a Fidesz már a Gyurcsány-korszakban is mindent elkövetett, „hogy megingassa a bizalmat a jogállam intézményeiben és a parlamentben”, sőt „Magyarországnak, mint a térség egyetlen nemzetállamának megvan a potenciálja arra, hogy nemcsak magát, hanem az egész környezetét is destabilizálja. Szerencse, hogy csak kis ország”.
Ebből az aljas, hazug szövegből táplálkozik azóta is az Európai Unió balliberális hálózata, a német, osztrák, francia „mértékadó” sajtó.
A „kétharmados puccs” felszámolja a demokráciát és területi revíziót szorgalmaz. Az előre kimondott ítélethez aztán szépen hozzáillesztenek bármit, ami a vád alapját képezheti, a védekezés, a cáfolat eleve reménytelen vállalkozás, mert csak hamis tanúkat hallgatnak meg, és csak hamisított bizonyítékokkal állnak elő.
A nem balliberálisok politikai kalandorok, akik pedig rájuk szavaznak, nemcsak ostobák, hanem jobb esetben nacionalisták, rosszabb esetben irredenták és fasiszták. Ördögi leleményességgel felállított csapda ez, nem lehet kikerülni.
Ha a német lap minden változtatás nélkül, mai dátummal közölné a három évvel ezelőtti „alapvetést”, az agymosott német olvasók többsége alighanem észre sem venné a turpisságot, inkább azt mormolná, Gott sei Dank, milyen szerencse, hogy csak egy kis ország tévedt a bűn útjára, mely ráadásul szinte teljes mértékben tőlünk függ, mint már oly sokszor.
Ha sokat ugrál „a térség egyetlen nemzetállama”, meg kell fontolnunk, hogyan szabadítsuk fel. Megbízható szövetségeseket kell keresni a magyarok között, és meg kell őket erősítenünk, hogy együtt, 2014-ben helyreálljon a rend, stabilitás és kockázat nélküli befektetés. Ez osztrák barátainknak is legfőbb érdeke, eleget kínlódtak már a rebellis magyarokkal, akik nem mernek kicsik lenni. Ezt kell továbbra is üzenni, a lázadókkal keményen fogunk bánni. Nincs kegyelem!
Bayer Zsolt: A halálos kánon
Kallidromosz útjai II.
„A modern igazságszolgáltatás és végzői szégyellik, hogy büntetnek, bár ez még mindig nem zárja ki a buzgóságot; ez a szégyenérzet szüntelenül növekedik; ez az a seb, amely körül a pszichológusok és az erkölcsi ortopédia kishivatalnokai nyüzsögnek” – írja Foucault. S még hozzáteszi: „A bűnhődés a tűrhetetlen érzések művészetéből átment a felfüggesztett jogok ésszerű elrendezésébe.” S az elmélet, a humánum ezt is helyesli természetesen.
Csakhogy innen jutottunk el odáig, hogy ma azon vitatkoznak illetékesek, vajon jár-e – s ha igen, mennyi – szabadság Breiviknek, a norvég tömeggyilkosnak. S ahogy a nyaktiló annak idején az absztrakt halál eszköze lett, amely eltörölte a fájdalmat s a lassú kínhalál rituáléját, így csinált a liberális kánon mára absztrakciót és groteszket magából a büntetésből, eltörölve lassan annak büntetés jellegét.
Foucault megemlíti az európai fejlődés során felmerült kérdéseket: „Nem egyszerűen azt kérdezik: »Ki a tettes?«, hanem: »Mi az az ok-okozati lánc, amely a tettet létrehozta? Az elkövetőben hol található a tett eredete? Ösztön, tudattalan, környezet, örökség-e ez?« Már nem egyszerűen azt kérdezik: »Melyik törvény bünteti ezt a törvénysértést?«, hanem azt is: »Milyen intézkedést hozzunk, melyik lesz a legalkalmasabb? Miképpen gondoskodjunk a tettes fejlődéséről? Mi módon javulhat meg a legbiztosabban?«”
Helyénvaló kérdések ezek bizonyos körülmények megléte esetén. De mára körülményektől független kérdésekké váltak, ráadásul függetlenítették magukat az elkövetett bűntől is. Méghozzá a liberális világszemlélet segítségével.
Így lett minden bűnelkövető áldozat, és a társadalom pedig az állandósult bűnös. Ez az az érzés, amit nem lehet tovább elviselni. És amit nem is fog már sokáig elviselni egyetlen európai társadalom sem.
Foucault szerint „…mivel az iparosodás a munkaerő szabad piacát követeli meg, a 19. század büntetőmechanizmusaiban csökken a kötelező munka, felváltja a javító szándékú fogság”. De hol van már a boldog 19. század? Ma egy szélsőségesen individualista, szélsőségesen és önmaga paródiájává váltan liberális, szélsőségesen globalizált, szélsőségesen szekularizált és minden elődjénél álságosabb társadalom megpróbál eltekinteni a büntetéstől.
Egyrészt azért, hogy fogyasztói megmaradjanak; s paradox módon éppen azért terheli a bűnt a vétkes helyett a többségi társadalomra, mert a képtelen vád alatti létezés a gondolkodás és a helyes önértékelés ellen dolgozik, s a többségi társadalmat a „politikailag korrekt” terrorjának gondolattalanságába és az önsorsrontó önszabályozás börtönébe zárja. Mindeközben a valódi bűnelkövetőket újra és újra rászabadítja a társadalomra, és megtiltja, hogy a társadalom megnevezze őket.
Amikor nyilvánosságra került a hír, hogy Páva Zsolt gyönyörű lányát brutálisan összeverték annak a napnak a hajnalán, amikor Bándy Kata cigány gyilkosa felett mondtak ítéletet, egy ország suttogta, üvöltötte, dadogta riadtan és felháborodva önmagának: ez megint cigány volt.
És az ország megint nem tévedett.
Pokol Béla már emlegetett kötetéből idézünk ismét: „A cigányság soraiban lévő magas bűnözési gyakoriságot mutatja, hogy a büntetlenül hagyott »megélhetési bűnözés« ellenére a szabadságvesztésre ítéltek között – számarányukhoz képest – óriási mértékben felülreprezentáltak a cigányok.”
A kérdés szakkutatója, Póczik Szilveszter a Magyar Tudomány 2003. évi. 1. számában beszámol egy korábban végzett felméréséről, amely a körülbelül tizenötezer hazai szabadságvesztésre ítélt közül reprezentatívan ezerötszáz elítéltre terjedt ki. Megállapítja, hogy hozzávetőlegesen ezek fele volt cigány származású, és jelezi, hogy az 1980-as években készült kutatások szerint az akkor is hasonló arányt képviselő felnőtt cigányok mellett a fiatalkorú elítéltek között ez az arány a 60-70 százalékot is elérte.
A mostani kutatásának eredményéről így számol be: „A mintegy 1500 megkérdezett 50%-a magyarnak, a másik 50%-a cigány származásúnak. Az utóbbiak között 60-40%-ban oszlott meg a magukat cigánynak vallók és az identitásváltásra törekvők aránya…
Dominánsak a primitív és az erőszakos vagyon elleni cselekmények, a kifinomultabb cselekmények aránya a cigányok felé haladva erősen csökken… A többszörösen büntetettek aránya a cigány csoportokban meghaladja a magyar elítéltek kétszeresét.” (Póczik Szilveszter: A roma kisebbség szociológiai problémái, Magyar Tudomány, 2003/1. szám)
Ezek a számok azt jelentik, hogy míg a cigányság a többségi társadalommal azonos szintű bűnözési gyakoriság esetén csak az elítéltek nyolc–kilenc százalékát adta volna, addig ténylegesen öt-hatszorosa a cigány elítéltek aránya. A híradások szerint a „megélhetési bűnözés” és a szabálysértésekké visszaminősített bűntettek elkövetői igen nagy számban szintén a cigányság soraiból kerülnek ki.
Nem véletlen tehát, hogy a lakosság a cigányságnál rögtön a bűnözésre asszociál – nem vitatható azonban, hogy ez sértő a beilleszkedett, tisztességesen élő cigány családokra nézve. A cigánysággal együtt élő és a mindennapjaikban a cigányok bűncselekményeinek áldozatává váló többségi társadalmat védtelenné teszi, hogy tiltják a nyilvános beszédet a cigányság soraiban lévő nagyszámú bűnelkövetésről, illetve azt rasszizmusként ítélik meg.
Jellemző, hogy miközben Póczik Szilveszternek ez az MTA hivatalos folyóiratában megjelent és kutatáson alapuló tanulmánya már több éve elérhető az interneten, az állandóan rasszizmust kiáltó és bizonyítani akaró balliberális médiában és szellemi körökben megtámadhatatlan tézisként létezik, hogy csak a rasszista körök állítják a cigányságon belüli nagyobb bűnözési gyakoriságot.
Igen, ezt tudjuk.
Foucault szerint „a kínzás »túlzásaiba« a hatalom egy egész gazdaságtana invesztálódik bele”. S éppen így invesztálódik bele ma a büntetés relativizálásába és az őszinte társadalmi párbeszéd tiltásába a súlyosan beteg liberális világ egész gazdaságtana.
És csak állunk, és nézzük magunk körül a ki- és elbeszélhetetlen valót. Nézzük, mivé lett az európai civilizáció és kultúra. A civilizáció fogalmában „a Nyugat öntudata fejeződik ki. Azt is mondhatnánk, hogy a nemzeti tudat. Összefoglalja mindazt, amiben az utóbbi két-három évszázad nyugati társadalma önmagát korábbi önmagához vagy a mai, »primitívebb« társadalmakhoz képest előbbre valónak véli.
Általa próbálja jellemezni a nyugati társadalom a maga viselkedésmódjának milyenségét, az ő tudományos megismerésének fejlődését, vagy az ő világnézetét és még sok minden egyebet… A francia és angol »civilizáció« fogalom vonatkozhat teljesítményekre is, de épp ennyire az emberek tartására, »behaviourjére«, függetlenül attól, hogy teljesítettek-e valamit vagy sem. A német »kultúra« fogalomban viszont a »behaviourre«, az ember teljesítménytől független, puszta léte és viselkedése révén képviselt értékére való vonatkozás rendkívül háttérbe szorul”.
No, hát így elmélkedik civilizációról és kultúráról Norbert Elias a Civilizáció folyamata című munkájában, valamikor a múlt század nyolcvanas éveiben. Fontos ez ma még? Ma, amikor az európai társadalmak olyan viselkedésformákkal kénytelenek együtt élni, amelyek évszázadokon át a civilizálatlanságot és kulturálatlanságot jelentették, s amelyeket borzongással vegyes megvetéssel vagy valami furcsa kíváncsisággal szemléltek csupán.
Ám ma, a hivatalos érintkezések során vagy a felszínes társadalmi kommunikáció szintjén mindenütt nyilvános önkritikát kell gyakorolniuk, s meg kell vetniük, el kell ítélniük évszázadokon át létezett önmagukat.
S mert a múlt és az ősök mibennünk folytatódnak s élnek tovább, hát a Nyugat most valami beteg és perverz politikai aktus keretében megveti egykorvolt önmagát. Megvetjük egykorvolt önmagunkat és őseinket. Tradícióinkat, múltunkat, hitünket, életünket. Megvetjük, leszámolunk vele, és helyébe ültetjük, toleráljuk, sőt, lassan majd megszeretjük és tiszteljük mindazt, amit génjeinkbe kódoltan primitívnek, civilizálatlannak, kulturálatlannak és elviselhetetlennek tudtunk, hittünk, éreztünk mindeddig. Ez pedig maga a skizofrénia.
A nyugati világban az Egyesült Államok elnöke nyilvános bocsánatkérésre kényszerül, mert szépnek nevezett egy nőt. S a nyugati világban ez szexista megnyilvánulás, s mint ilyen, tolerálhatatlan.
De ebben a világban tolerálnunk kell az életünkre törő másságot, kisebbséget, devianciát. Tolerálnunk kell a gyilkosainkat.
Ha hagyjuk, meg is érdemeljük.
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap
Együtt a megszorításokért!
Együtt a megszorításokért! - 6
VI. elem
Kedves Barátaink!
Íme, emlékezet frissítő anyagunk hatodik eleme.
Fontos folyamatosan emlékeznünk a Gyurcsány-Bajnai-Mesterházy időszak országromboló, nemzetáruló politikájára, hogy egy pillanatig se felejtsük el, hogy mi mindenre is képes ez a politikai alakulat!
Kérem osszuk meg ezt a képet is, hogy mások emlékeit is felfrissítsük, mit is tettek azok, akik 2014-ben újra ott akarják folytatni, ahol 2010-ben abbahagyni kényszerültek!
Barátsággal: Mészáros László
A düh csatornázói
Ha pedig jön az árvíz, mindenki biztos lehet benne, hogy az ellenzékiek homokzsákok helyett a mikrofont szorongatják majd.
Villányi Károly
Magyar Nemzet
Magyarország szégyene - az MSZP képviselője
Göncz Kinga sérelmezte hogy az alaptörvény a magyar nemzet méltóságának megsértését is szankcionálhatóvá teszi, mert annak fogalma nem eléggé körülhatárolt.
Bayer Zsolt: Bűn és bűnhődés
Kallidromosz útjai I.
„Hogy Székelyföld sötét, indulatos, szegény, tanácstalan és igazságtalan, az csak most vált egyértelművé… Miféle szerencsétlen nyomorult ember a csíki magyar? Nyomorultak között is a legnyomorultabb. Répáját félti, nem az életét… A legnagyobb szégyen azonban nem a csíki cigányügyekbe belebukott intézményeké, hanem az ott lakóké, és mindazoké, akik hallgatnak. Előbbiek csak mulasztottak. Utóbbiak cinkosai a bűntettnek, aktív vagy passzív elkövetők. Állatok. És az oly sokat fényesített Székelyföldből nem marad más, csak ez a kis múlékony bűz, ez a perzsszag, az erdő alján menekülők gyenge lábnyoma.”
Parászka Boróka sorai ezek. 2009. július 13-án jelentek meg a Manna.ro internetes felületen.
Parászka Boróka szerint a csíki székelyeké a legnagyobb szégyen, Parászka Boróka szerint a csíki székelyek nyomorult állatok.
S miért is írta mindezt Parászka Boróka? Ezért: „A Csíkszeredától hét kilométerre fekvő község székely polgárai számára akkor telt be a pohár, amikor a román hatóságok nemrégiben futni hagytak egy cigány férfit, aki súlyosan megsebesítette magyar falustársát. A kocsmai verekedés nyomán az áldozat több késszúrással kórházba került, ám az elkövetőt – a törvényszéki orvos jelentésének hiányára hivatkozva – a rendőrség nem vette őrizetbe.
Amikor a szentkirályi magyarok a napokban meglátták, hogy a késelő békésen sétál a faluban, több mint kétszázan megjelentek a harmincéves roma férfi házánál, és felgyújtották a szénatárolásra használt melléképületet. A történtek nyomán a 2400 lelkes faluba vezényelt több mint százötven rendőr és csendőr kimenekítette otthonából a roma családokat, majd előállították a késelőt, Gráncsa Gábort is, akit emberölési kísérlet alapos gyanújával 29 napos letartóztatásba helyezett a csíkszeredai bíróság.
A magyar lakosok elpanaszolták: elfogyott a türelmük, elegük van a folyamatos fenyegetettségből, a romák által elkövetett lopásokból, és felszólították a korábbi panaszaikhoz passzívan viszonyuló hatóságokat, hogy lépjenek fel határozottan a helyi cigányok ellen.”
A csíkszentkirályi székelyek nem bírták tovább az ellenük fenekedő terrort, és nem bírták tovább, hogy nincs kihez fordulniuk segítségért. Elűzték falujukból a késelő Gráncsa Gábort.
Ezért Parászka Boróka szerint a csíki székelyek nyomorult állatok.
Parászka Boróka a liberálisok dédelgetett kedvence. Az európai civilizáció és kultúra letéteményese. Liberális és baloldali szalonok kedvelt vendége, előkelő és „értékes” kitüntetések várományosa. Amikor nyomorult állatnak nevezte a csíki székelyeket, így, kollektíven, akkor nem harsogott riadót az európai trombitaszó. Nem rezzentek össze az újságok és újságírók, nem járta meg Európát és a közös európai intézményeket Parászka Boróka neve, nem ült össze az EU és az ENSZ, nem szólaltak fel a hülye bürokraták, nem kongattak vészharangot európai „értelmiségiek” – nem történt semmi.
A csíki magyarokat nyugodtan lehet állatoknak nevezni. Pedig a csíki magyarok az erdélyi magyarság és az összmagyarság „egy jelentős részét” képviselik. S a csíkszentkirályi magyarok cselekedete egy érvényes és érthető kiáltás volt, amelyet a végső kétségbeesés szült.
Parászka Boróka előtt viszont fényes jövő áll.
Pedig Parászka Boróka az erdélyi magyarság Ephialtésze. Naponta vezeti Hüdarnész csapatát a Kallidromoszon keresztül Leónidasz hátába. Lelke olyan, mint Quasimodo teste. Ez ma a siker és megbecsültség előfeltétele.
S hogy mindez a magam önfelmentése lenne? Bemutatása a százezer mércének, s annak, micsoda állapotban leledzik ma Európa? S hogy bátran lehet állatnak bélyegezni az életét s javait védő kiszolgáltatott és elhagyatott székely magyart, „magyar” magyart (lásd Kertész Ákos útját a Kallidromoszon), csak a gyilkos cigányt nem szabad állatnak nevezni.
S hogy ez a tudás az előrejutás záloga, ez a tudás biztosítja az „előkelő”, „európai” „értelmiségi” szalonokba a bejárást? Igen. S nekem éppen ezen az áron nem kell semmi. Leginkább
Európa mai előkelő értelmiségi szalonjai nem kellenek, mert oda csak Ephialtész lelkével lehet bekerülni…
S mégis, ott a tény: néhány évtized alatt eltűnt a megkínzott, feldarabolt, megcsonkított test, amelyet szimbolikusan megjelöltek az arcon vagy a vállon, elevenen vagy holtan kiállították, közszemlére tették. Eltűnt a test, mint a törvényes megtorlás fő céltáblája… A büntetés szertartása az árnyékba húzódik, hogy az eljárás vagy az adminisztráció új aktusává váljék – Michel Foucault írja ezt a Felügyelet és büntetés című művében az igazságszolgáltatás 18. században kezdődő reformjáról.
Igen. Az európai fejlődés elévülhetetlen érdeme, hogy kiiktatta életünkből a nyilvános kínhalált.
De sajnos az áldozatok teste itt maradt velünk.
És a túlélők lelkének kibeszéletlen, mert kibeszélhetetlen sebe, fájdalma.
Itt van velünk Bándy Kata fölsebzett, meggyalázott teste. És az emléke. S nincsen velünk az a gyermek, akit őneki kellett volna világra hoznia. Csak gyilkosa maradt velünk, őt fogjuk etetni, ameddig el nem pusztul.
S a közösség is velünk maradt, amelyikből a gyilkos jött közénk.
Itt van velünk Páva Zsolt gyönyörű lányának brutálisan összetört arca és teste. S reméljük, lelke nem kapott soha be nem gyógyuló sebet, s képes lesz még boldogságra, szerelemre, anyaságra, emberi életre.
„A büntetés lassan elvesztette színpadias jellegét. Ami látványos lehet benne, lassan negatív jelzést kap; mintha a büntető szertartás funkcióit fokozatosan kezdenék nem érteni, azzal gyanúsítják a rítust, amely a bűnt »megkoronázta«, hogy sanda rokonságot tart fenn vele: vadságban eléri, sőt meg is haladja, s a nézőket olyan durvasághoz szoktatja, amelytől pedig elfordítani szeretné; mivel bemutatja, milyen gyakori a bűn, a hóhért a bűnözőkhöz teszi hasonlatossá, a bírákat a gyilkosokhoz… A büntetés tehát afelé halad, hogy a büntetőeljárás legrejtettebb része legyen” – írja Foucault.
Ez így van, s ez méltányolható. Ám a mára véglegesen eltorzult és nyomorékká lett liberális felfogás magát a büntetést szégyelli, és minden igyekezetével azon van, hogy megmagyarázza a bűnt. És a megmagyarázás aktusával előbb érthetővé, megértendővé szelídítse, majd a többségi társadalom bűnévé stilizálja, ezzel megfosztva a bűnt bűn jellegétől.
Pokol Béla írja Európa végnapjai című kötetében, Thilo Sarrazin baloldali Ephialtészek általi meghurcoltatása kapcsán:
„Az évtizedekig tartó, agymosás jellegű sulykolások után az aggasztó demográfiai adatok nyilvános tárgyalása a német nép fokozatos csökkenéséről, elöregedéséről és perspektivikus eltűnéséről a baloldalon tabu volt, és az általuk dominált nyilvánosságban nem is kapott hangot. Mivel azonban a probléma már több évtizede létezik, és a nyilvánosság előtti elhallgatás ellenére lassanként ismertté vált, mindennek nyílt kimondása egy olyan ember által, akit nem lehetett rögtön újnácinak minősíteni, robbanásszerű hatást váltott ki. Emellett azonban további tabukat is megdöntött Sarrazin, és a hétköznapi tapasztalatok szerint már régen tömegesen észlelt, ám a médiában tiltott jelenségeket és gondokat is a legőszintébb hangon elemezte. Ezek közül a legfontosabb a több millió török vendégmunkás mai leszármazottainak és más muszlim rétegeknek a keresztény- és németellenes érzelmeket ápoló, párhuzamos társadalmainak felmutatása volt, amelyet a német nagyvárosokban már több éve ismerni lehetett, de a média tilalmai miatt ezt csak a rasszista vádat magukra vállalók merték eddig kimondani. Ezeket pedig mint újnácikat marginalizálták, és szellemileg elismert ember ilyet nem mert kockáztatni. Sarrazin pontos számadatokkal és a legnyíltabban tette ezt is, és olyan további tabukat is félresöpört, amelyek a munkanélküli segélyekből és családi pótlékból élő muszlimok össztársadalmi összeroppanást okozó életmódjának kritikáját, illetve a német társadalomba való beilleszkedésük tudatos elvetésének kimondását tiltották meg, de ugyanígy a bűnözés igen nagy részének a muszlim fiatalok általi elkövetésének kendőzetlen feltárását is. A kötelező balliberális hitek szerint a muszlimok beilleszkedésének nehézségeit a többségi társadalom rasszista hozzáállása okozza, a muszlimok tehát tulajdonképpen áldozatok, a bűnös a többségi társadalom.”
Pontosan így vagyunk mi bűnösök a beilleszkedni képtelen s beilleszkedni nem is akaró cigányok helyett.
Így leszünk mi bűnösök hamarosan a Páva Zsolt gyönyörű lányát megerőszakolni akaró, majd sikertelenségén felháborodó és a védtelen lányt brutálisan összeverő Nyerges Zoltán nevű helyett is. S helyes, ha ezt kimondjuk, helyes, ha ezt nyilvántartjuk, még akkor is, ha állatnak csak az önmagukat és javaikat védő csíki székely magyarok nevezhetők a liberális kánon szerint.
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap
Együtt a megszorításokért! - 5.
Együtt a megszorításokért!
V. elem
Kedves Barátaink!
Íme, emlékezet frissítő anyagunk a ötödik eleme.
Fontos folyamatosan emlékeznünk a Gyurcsány-Bajnai-Mesterházy időszak országromboló, nemzetáruló politikájára, hogy egy pillanatig se felejtsük el, hogy mi mindenre is képes ez a politikai alakulat, a maffiabaloldal!
Kérem osszuk meg ezt a képet is, hogy mások emlékeit is felfrissítsük, mit is tettek azok, akik 2014-ben újra ott akarják folytatni, ahol 2010-ben abbahagyni kényszerültek!
Barátsággal: Mészáros László
Egy közülünk
Egyes politikai közösségeknek már az is borzalmasan hangzik, hogy a magyar alaptörvény Isten nevével kezdődik, s azt állítja, hogy a magzati életet fogantatásától kezdve védelem illeti meg, valamint a házasságot férfi és nő között létrejött életszövetségként definiálja. Az alkotmány azt is kijelenti, hogy a család a nemzet fennmaradásának alapja, és hogy az adó mértékét a gyermeknevelés kiadásainak figyelembevételével kell megállapítani.
A pénzvilág urai jelenleg a családok rezsiköltségének csökkentésétől féltik a multinacionális cégeket, s ezt teszik az érdekeiket képviselő hazai komprádor strómanok is.
Külön kérdés az erkölcsi nevelés iskolánkban történő bevezetése. Tisztes szakmai munkában megőszült szociológusnők a kényszerűség horthysta rendszerét vizionálják, s demonstrációkra járnak. Lelkük rajta, de nézzük a tényeket.
Az Európai Unión belül csak három országban nincs etika- vagy vallásoktatás. Nehéz indokot találni arra, hogy hazánkban a rendszerváltozás óta miért nem volt erkölcsi nevelés az ifjúság körében. 2013 őszétől végre bevezetik az etikaoktatást vagy az ezt helyettesítő felekezeti hittanoktatást.
A megélhetési emberjogi aktivistáknak szörnyű gondolat, hogy a szociális kormányzat abortusz helyett a megszült gyermekek örökbefogadásának megkönnyítéséért tesz lépést.
Az ENSZ női jogokkal foglalkozó bizottsága felszólította a kormányt, hogy biztosítsa az abortusz lehetőségét anélkül, hogy a nőket kötelező tanácsadásra és egészségügyi szempontból szükségtelen várakozási időre kényszerítené.
Az emberi élet a fogantatással kezdődik. Az embrió egy közülünk!
Méltóságát és épségét a jog és a gyakorlat minden eszközével védeni kell. Biztatni szeretnék mindenkit, hogy csatlakozzon az Egy közülünk elnevezésű európai kezdeményezéshez, amely nagy aláírásgyűjtési akcióba kezdett, méghozzá azzal a céllal, hogy felhívja a társadalom figyelmét az embriók védelmére, s arra, hogy uniós forrásokból ne finanszírozzanak emberi embriók elpusztításával járó kísérleteket.
Reméljük, egyre többek számára lesz világos a családok védelmének fontossága, valamint az a tény, hogy a keresztény gyökerekhez való ragaszkodás az egyetlen remény a jövő megnyerésére.
Farkas Péter
Magyar Hírlap
Elkopott a szó varázsa
A rezsicsökkentés esete példa arra, hogy azok a fogalmak, amelyek mindennapi életünket közvetlenül hatják át, nagyobb hatással jutnak el a választókig; könnyebben mozgósítanak, mint az állandó, demokráciát temető „farkas kiáltás”.
Nem a fontosságát vitatom ezeknek az értékeknek. Ezek túlhangsúlyozásának viszont nincs ezzel arányos eredménye a közvélemény-kutatások szerint.
A mindennapi életben ugyanis nem tudatosan vagyunk szabadok vagy demokraták, vagy a Nyugathoz tartozó européerek. Nem gondolunk bele nap mint nap, hogy feltehető-e egyáltalán a kérdés, hogy az Alkotmánybíróság vizsgálhatja-e tartalmilag az alkotmánymódosításokat. Természetesen a „diktatúrakártya” adott volt az ellenzéknek a kétharmados parlamenti többség megszerzését követően, viszont ez a kommunikáció, úgy látszik, nem képes túllépni egy bizonyos hatásfokon. Elkopott a szó varázsa, hiszen ahol zsarnokság van, ott nem kell mindennap erre emlékeztetni az embereket, hiszen „Hol zsarnokság van,/ott zsarnokság van,/nemcsak a puskacsőben,/nemcsak a börtönökben…”
Flick László
Magyar Hírlap