Mi sem írtuk meg múltunkat, a kommunizmusunk történetét, kísért is a mai napig!
A múltat is teremteni kell... egy korszak attól lesz múlt, hogy megírják... Valamirevaló múlt megteremtéséhez néha nagyobb erő kell, mint a jövőéhez: mindent pontosan a helyére kell tenni. A rosszul elrendezett, rosszul megírt múlt föltámad, visszajár, állandóan zavarja az embert. A megíratlan idő meg egyszerűen el se megy; ködszerűen üli meg a tájat és az elmét.
Illyés Gyula
Milyen a világ, ha a szeretet mozgatná az emberek szívét?
Egy nagyon fontos dologra jöttem rá az elmúlt közel húsz év alatt: hogy jót tenni jó. Tiszta, nemes öröm. De jó lenne, ha egyre többen mernénk ajándékká válni egymás számára!
Hihetetlen, szédületes távlatok lennének az emberiség előtt, ha minél többen rá mernénk lépni a szeretet útjára! Egy új és magasabb rendű emberi civilizációt lehetne megteremteni.
Verne Gyula még csak álmodott arról, hogy milyen lenne, ha repülnének az emberek, és ez akkor lehetetlennek tűnt, mégis megvalósult. Miért ne lehetne arról álmodni, hogy milyen lenne ez a világ, ha a szeretet mozgatná az emberek szívét?
Böjte Csaba
Orbán Viktor a Kossuth-díjasok köszöntésén
Az ember nem azért szereti a hazáját, mert nagy, hanem mert az övé.
Orbán Viktor a Kossuth-díjasok köszöntésén - 2013. március 15.
Mészáros László: Örökségül – Levél utódaimnak nemzetről, hazáról, a turulmadárról…
ÖSSZETARTOZUNK – Örökségül – 5. rész Kedves Barátaink! Két hete új sorozatot indítottunk Mészáros László, mozgalmunk alapítójának, Összetartozunk című, 2010-ben megjelent kötetének írásaiból, azok részleteiből. Nagyon sokan kérték ezt tőlünk, valószínűleg azért mert a Patrióta Európa Mozgalom által is felvállalt és hirdetett értékekről szól maga a könyv is. Fogadják szeretettel a ötödik írásrészletet! Kérjük, osszák meg! – szerkesztőség – kála A csíkszentdomokosi vonatfütty Van ám olyan is, hogy személyesen találkozunk a szabadsággal, vagy az együvé tartozással, sőt az is megeshet, persze csak igen ritkán, hogy egyszerre mindkettővel. Ha az ember lelkében egyébként mindkettő honos – s ha olyan szerencsés, mint amilyenek mi voltunk édesanyátokkal, nagymamátokkal, amikor a Gyergyóból Szeredába vezető, csíkszentdomokosi műúton haladtunk –, még ez is megeshet vele. A magyarokat leginkább elnyomó kommunista, diktatúra idején, a nyolcvanas évek elején egy hófehér, havas, igazi csikorgós csíki hideg estén autóztunk utunkon, mellyel párhuzamosan ötven-száz méteres távolságra fut a még a „magyar világban” épített vasúti pálya. Lassan vezettem, hiszen jeges volt az út. Egyszerre csak mellénk zakatolt egy teherszerelvény, hatalmas csattogással. Oldalra nézvén láttam, hogy integet a masiniszta. Észrevette, hogy magyarországi autóval van dolga, s csókot dobott, majd két kézzel mutatta a szeretetét irántunk. Lelkesen visszaintegettünk, mint jó testvérhez illik, s hasonlatosan az övéhez, megtelt lelkünk iránta való szeretettel, így, ismeretlenül is. Beálltunk azonos sebességre, és egymás mellett haladhattunk kilométereken keresztül, mígnem szinte mindketten egyszerre kezdtük el gépeink tülkét nyomni. Úgy szólt az ő hatalmas, levegőt megrezgető mozdonyfüttye s Dáciánk éles kürtje hosszú perceken át, hogy olyat még nem hallott a csíki haza. Eggyé váltunk a nagy, havas, székely éjszakában, s olyan erőssé lettünk, hogy még a mit sem sejtő diktatúra is beleremegett volna – ha vonatunk nem „kényszerpályán” zakatol. Dánfalvához értünk ugyanis, ahol eltávolodik s más irányt vesz a vasúti pálya. Így kényszerűen elváltunk egymástól, de még sokáig hallottuk az egyre halkuló, de nem szűnő vonatfüttyöt. Fizikailag eltérítette őt tőlünk a sínpálya, de lélekben örökre eggyé lettünk. Ez a pár perc, ez a pillanatnyi idő szinte egy életre erőt adott. Tudom, hogy belül ő is így érezhet. Ő, akivel ott, a csíki fagyos hidegben, a diktatúra kellős közepén is olyan szabadok voltunk, mint a turulmadár. Részlet, Mészáros László: Összetartozunk című kötetének, Örökségül című írásából Folytatjuk!
Új magyar állampolgárokat avattak - Észak-Amerikában is ünnepelnek
Koszorúzással, emléktábla-avatással, közös imával, ünnepségekkel és állampolgársági eskütétellel emlékeztek meg az amerikai és kanadai magyarok, valamint a két országban működő magyar külképviseletek az 1848-as forradalom és szabadságharc 165. évfordulójáról.
Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken az amerikai kongresszusban koszorút helyezett el Kossuth Lajos mellszobránál, valamint az arlingtoni katonai temetőben Asbóth Sándor és Számwald-Stahel Gyula sírjánál, akik a magyar szabadságharcban tisztként, az amerikai polgárháborúban pedig tábornokként harcoltak.
A keleti partvidék ünnepi eseményeit Washingtonban március 9-én az Amerikai Magyar Szövetségnek (AHF) a Wesley Teológiai Szeminárium kápolnájában tartott megemlékezés nyitotta meg. Itt beszédet mondott Koszorús Ferenc, az AHF elnöke és Várallyay Gyula, az Amerikai Magyar Koalíció (HAC) elnökségének tagja.
A nemzeti ünnep alkalmából március 9. és 14. között a New York-i magyar főkonzulátus szervezésében Minneapolisban 10, Chicagóban 23, New Yorkban pedig újabb 12 új magyar állampolgárt avattak.
A New Jersey állambeli Passaicban 10-én ünnepelt a helyi magyarság. A New York-i magyar főkonzulátuson csütörtök este fogadást tartottak. Szombaton a Prudential Centerben Dán Károly nagykövet, New York-i főkonzul és Lendvai-Lintner Imre, a Külföldi Magyar Cserkészszövetség elnöke helyez el koszorút Kossuth Lajos New York-i szobránál.
Vasárnap Petőfi Sándor-emléktáblát avatnak fel a bostoni Prudential Center télikertjében a városban működő tiszteletbeli magyar konzul, Garai Gábor, valamint a Boston Panorama World Club és a Massachusettsi Magyar Társaság összefogásának jóvoltából.
Nyugati part és Kanada
A nyugati parti magyarság megemlékezés-sorozata március 9-én a kaliforniai Laguna Woods-ban, az Orange County Magyar Klubban kezdődött, ahol fellépett az Egyesült Államokban turnézó Rajkó zenekar is. Március 16-án a San Diegó-i Magyar Házban, március 17-én a Los Angeles-i Egyesült Magyar Házban, San Francisco körzetében pedig a woodside-i szerzetesházban tartanak megemlékezéseket. A rendezvények szónokai között szerepel Kálmán László Los Angeles-i magyar főkonzul, illetve a helyettese, Pintér Olivér is.
Kanadában március 10-én a montreali magyar közösség emlékezett meg elsőként a 165. évfordulóról. Az ottawai magyar nagykövetség az Ottawai Magyar Házzal immár harmadik éve közös ünnepi megemlékezését március 17-én tartják. Az eseményen beszédet mond Bede-Fazekas Zsolt, a torontói Független Magyar Rádió főszerkesztője. A Cambridge-i Kossuth Házban az ünnepi beszédet Pordány László nagykövet mondja.
A Montreali Magyar Otthonban pénteken, Edmontonban szombaton és Vancouverben vasárnap Wetzel Tamás egyszerűsített honosításért felelős miniszteri biztos mond ünnepi beszédet.
mno.hu, Patrióta Európa Mozgalom
Erkel Ferenc - Bánk bán - Hazám, hazám - énekel: Simándy József - rövidke VIDEÓ!
Énekel: Simándy József
kattints a VIDEÓRA:
http://www.youtube.com/watch?v=66Y3QJocYiE
Mészáros László: Örökségül – Levél utódaimnak nemzetről, hazáról, a turulmadárról…
ÖSSZETARTOZUNK - Örökségül - 4. rész Kedves Barátaink! A múlt héten új sorozatot indítottunk Mészáros László, mozgalmunk alapítójának, Összetartozunk című, 2010-ben megjelent kötetének írásaiból, azok részleteiből. Nagyon sokan kérték ezt tőlünk, valószínűleg azért mert a Patrióta Európa Mozgalom által is felvállalt és hirdetett értékekről szól maga a könyv is. Fogadják szeretettel a negyedik írásrészletet! Kérjük, osszák meg! – szerkesztőség – kála Piros-fehér-zöld a szívem Amikor gyerekek voltunk, s megláttuk a magyar trikolort, ugyanúgy skandáltuk a rímet, ahogyan ti is kicsi korotokban: piros-fehér-zöld, ez a magyar föld. A családok - régebben - korán elvetették a fiatalabb generációk szívében a hazaszeretet magvát. A legkisebbeknél például ezzel a versikével kezdték. Így volt ez nemcsak a csonka országban, hanem a határokon túl is. Kalotaszentkirályon járva hallottuk a csöppségektől: piros-fehér-zöld, édes magyar föld, míg Székelyföldön így mondták: piros-fehér-zöld, drága magyar föld… Mennyivel személyesebb, mélyebb érzelmet kifejező formák ezek! Tudjátok, ők már majd egy évszázada közvetlenül érzik, hogy mit jelent a veszély: a hazát el lehet veszejteni, el lehet veszíteni. Emlékezhettek, hogy 2002-ben, a Kossuth-centenáriumi év tavaszán én voltam a kiötlője és kivitelezője a nemzetiszalag-mozgalomnak. Nagy politikai megosztottság jellemezte már akkor is hazánkat, amelyet a választási kampány is mélyített. Szándékom szerint mindenki a szíve fölé tűzte volna a nemzeti szalagot, hiszen ha sok mindenben – vagy végletes esetben semmiben – nem értünk is egyet másokkal, az biztos: mindannyian magyarok vagyunk, tehát ha kitűzzük a szalagot, akkor a legfontosabbat, nemzeti együvé tartozásunkat azért ily módon kifejezhetjük. Sajnos, nagyon felemás lett a terv megvalósítása, mert egyesek tudatos hadjáratot folytattak a mozgalom ellen. Mint a történelmünk során már oly sokszor, némelyek nem az összefogásban, hanem a széthúzásban teljesítették ki tehetségüket. Azt is elmondhatom viszont, hogy életem és sokak életének egyik legnagyobb közösségi élménye volt, amikor a két választási forduló között, április 13-án milliónyi honfitársunk nemzeti szalagot, kokárdát tűzve mellére vett részt a Kossuth téri nagygyűlésen – rácáfolva a fanyalgókra, akik szerint a nemzeti színek, a kokárda március 15-ei „kellékek”, s máskori viselésük történelmietlen. Felemelő volt az a felszabadult öröm, az a méltóság, az a büszkeség, mellyel a polgárok tömegei kifedjezték, hogy ők magyarok. Úgy döntöttek, történelmet csinálnak, mert soha a magyar történelem során annyi ember büszke magyar mellén nem díszelgett még nemzetiszínű szalag, kokárda, mint azon a nap ragyogta tavaszi délutánon. Senki meg nem fogalmazta, de érezni lehetett a tekintetekből, az egységes akaratból, hogy míg másoknak – amint azt számtalan újságcikkben leírták – csupán egy textildarab, ami egyébként háromszínű, nekünk, a résztvevőknek a kokárda és a nemzetiszalag jelkép: a haza, a nemzet szimbóluma, nemzeti összefogásunk tárgyiasult mivolta, összetartozásunk szent kifejezése. És jól jegyezzétek meg: minden nemzet életében, így a miénkben is vannak jelképek, melyek örök tiszteletet érdemelnek, mert történelmünk során olyan tartalmak, közös érzelmek kötődtek hozzájuk, amelyek kiemelik azokat a közönséges tárgyak s fogalmak sorából, és szakrális tartalmat nyertek. Nemzeti és történelmi zászlóink, a Szent Korona, a Himnusz, a Szózat, állami címerünk, a kettős kereszt s a turulmadár. Ne engedjétek bántani őket, mert aki nemzeti jelképeinket fenyegeti – s ne legyenek kétségeink, ilyenek mindig lesznek –, a múltunkat, hagyományainkat, őseinket, a történelmünket, nemzetünket gyalázza. Részlet, Mészáros László: Összetartozunk című kötetének, Örökségül című írásából Folytatjuk!
Bayer Zsolt: Vak Csiha furulyája
Móra Ferenc egyik legszebb írása az 1848–49-es forradalom és szabadságharc korába vezet el bennünket. Az írás helyszíne Tápiószele, egy kicsike Pest megyei falu, ahová Bicske felé menet bevonulnak Damjanich János vörös sapkás honvédjei. Élükön maga Damjanich tábornok, a hatalmas termetű, szakállú hős. A templomtéren álltak meg a magyar honvédek. A falubeliek pedig leterítettek a földre egy köpönyeget, és arra hordták minden értéküket. Ékszert, pénzt, élelmet. „A hazának adjuk, fegyverre, katonára!” - mondták.
Végül egy öreg, vak koldus botorkált Damjanich elé. Ő is akart adni valamit a hazának. Előbb a kutyáját ajánlotta fel, mert az volt a legnagyobb kincse. A tábornok szelíden visszautasította. Ezután a szépen faragott botját akarta odaadni a jó öreg, de Damjanich azt sem fogadta el. S amikor a sereg indulóban volt, harmadszor is előkerült a vak koldus, és odaadta a tábornoknak csontnyakú furulyáját. Damjanich köszönte, s dolmánya alá rejtette a hangszert. Mi az eddigiekben az elgondolni való?
Először is az, hogy ma háborúzunk-e a szabadságunkért?
Másodszor az, hogy van-e valami, amiért odaadnánk minden kincsünket?
Harmadszor pedig, hogy ha semmink sincsen, vajon akad-e legalább egy csontnyakú furulyánk?
Az első kérdésre az a válasz, hogy igen, sajnos háborúban állunk. Nem csak mi, mindenki. Világháború van most, csak ezt a háborút nem fegyverekkel vívják egyelőre, hanem pénzzel. S e pénzzel vívott háborúnak tétje a szabadságunk és a jövőnk.
A második kérdésre nem tudom a választ. Nem tudom, van-e ma valami, amiben az egész magyar társadalom egyetért, s amiért képes áldozatot hozni. Csak remélem, hogy talán van ilyen. Azt viszont tudom, hogy a társadalom egyik fele képes áldozatot hozni a szabadságért és a jövőért. S azt is hiszem, hogy a társadalom másik fele is képes erre, csak még nem tudja, még nem hiszi el, hogy ez a tét.
Felebarátaink egy jelentős része azt gondolja, mindössze az a baj, hogy nem a baloldal van hatalmon. S ha a baloldal lenne hatalmon, minden gondunk-bajunk megoldódna egy pillanat alatt. Ne haragudjunk rájuk, ne vessük meg őket ezért. Legyünk türelemmel. Mindig annak kell türelmesebbnek lennie, aki tudja és ismeri az igazságot.
S mert mi tudjuk az igazságot, és tudjuk, hogy mi a tét, ezért van válaszunk a harmadik kérdésre is.
A mi csontnyakú furulyánk, amit odaadhatunk a hazának, ha már semmink sincsen, a hit és a megértés.
Hit abban, hogy a jövő záloga a jelen megnyerése és a kitartás. Hit abban, hogy ezer helyről támadva, gyalázva, kitaszítva és kigúnyolva is mennünk kell tovább a megkezdett úton, mert nincsen más út. Mert minden más út visszafelé vezet, az elmúlt nem nyolc, de hatvan év felé. Hinnünk kell abban, amiben hittek a magyar honvédek: hogy bármekkora is a túlerő, az igazság velünk van. Az igazság és a jövő pedig a szabadság és a béke. Az igazság a Haza.
S meg kell értenünk azt is, miért fenekednek ránk olyan sokan és olyan sok helyről. Azért, mert megsértettük érdekeiket, mert a Hazát előbbre helyeztük, mint az ő anyagi jólétüket, azért, mert elvettük a biztos és eddig soha, senkitől sem fenyegetett pénzüket.
Mások pedig azért fenekednek ellenünk, mert félrevezették és becsapták őket azok, akik a Hazát soha nem féltik, csak azt, amit a Hazából kisajtolhattak mindeddig. Ha ezt megértjük, mindjárt tudjuk harag nélkül szemlélni az ellenünk fenekedő, gyűlölködő arcokat.
Tehát a mi csontnyakú furulyánk a hit és a megértés.
S hogy miért van erre szükség ebben a háborúban? Móra Ferenc ezt is elmeséli:
„A bicskei csatában az ellenség első golyója Damjanich tábornokot találta. A csaták hőse hátra zökkent a nyeregben. A másik percben már kirántott karddal vágtatott előre.
- Nincs baj, fiúk! - nyugtatta meg elsápadt tisztjeit. - Csak megütött az ostoba golyó, de egyéb kárt nem csinálhatott. Megakadt valamiben.
Egy óra múlva vége volt a bicskei csatának. Az osztrák fűbe harapott, vagy elinalt, mint a nyúl. A pirossapkások kergették őket a tábori tüzek világánál egy darabon. Maga Damjanich fáradtan telepedett a tűz mellé. Ahogy ott könyököl, érzi, hogy valami töri az oldalát.
-Ugyan mi lehet az? - gombolta ki nagy kíváncsian a dolmányát. Vak Csiha furulyája volt. Csontnyaka széttörve, benne a megakadt golyó.
Az mentette meg aznap a hadak oroszlánjának életét.”
Hát ezért. A hit fog megmenti bennünket. Mindannyiunkat. Azokat is, akik nem képesek hinni, csak gyűlölni.
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap
Martin Luther King mondta
Állítom nektek,ha egy ember semmit sem talál, amiért meg tudna halni, akkor élnie sem érdemes.
Martin Luther King
Juhász Gyula: Érezzük, hogy hitünknek szárnya van
Lehet, hogy gyenge még a hangunk Lehet, hogy léptünk még bizonytalan, De indulunk a szépet, jót akarjuk, Érezzük, hogy hitünknek szárnya van. Juhász Gyula