Orbán
Beszéljünk nyíltan! Ez nehéz küzdelem lesz, és szükségem van a magyar emberek támogatására, hogy megmutassuk ezeknek a gátlástalan vállalatoknak, hogy Magyarország nem hagyja magát, itt a magyar állampolgárok érdeke érvényesül. Orbán Viktor parlamenti, napirend előtti felszólalásából - 2013. március 11.
Mészáros László: Örökségül – Levél utódaimnak nemzetről, hazáról, a turulmadárról…
ÖSSZETARTOZUNK - Örökségül - 3. rész Kedves Barátaink! A múlt héten új sorozatot indítottunk Mészáros László, mozgalmunk alapítójának, Összetartozunk című, 2010-ben megjelent kötetének írásaiból, azok részleteiből. Nagyon sokan kérték ezt tőlünk, valószínűleg azért mert a Patrióta Európa Mozgalom által is felvállalt és hirdetett értékekről szól maga a könyv is. Fogadják szeretettel a harmadik írásrészletet! Kérjük, osszák meg! – szerkesztőség – kála Tebenned bíztunk eleitől fogva… Madridi gépünk már landoláshoz készülődött. Vecsésen túl nagy ívet rajzolt az égbolton, hogy ráfordulhasson a leszállópályára. Én most is az ablakra tapadtam, összpontosítva az alattunk kirajzolódó Közép-Pest megyei kis települések jól kivehető rajzolatára. Pándot próbáltam megtalálni, s úgy tűnt, egy szemvillanás erejéig meg is pillantottam a távolban – de gondolataimban mindenképpen. Visszaidéztem, milyen büszkeség töltötte el a szívemet, amikor már felnőttként először mehettem el ebbe az ország közepén fekvő, mégis Isten háta mögöttiséget idéző kis falucskába egy ünnepségre. A nagyapám, a Ti déd-, illetve ükapátok századik születésnapjának tiszteletére a falu közössége új síremléket állított. Nagyapám olyan ember volt, akire nemcsak a családja néz fel, hanem a halála után több mint negyven évvel az a faluközösség is, amelyiket híven szolgált. A sírkövére Pál apostolnak a Timóteushoz írt II. leveléből vett idézetet vésték a hálás helybéliek: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam…”. Így emlékezik a közösség egykori egyházi, szellemi vezetőjére, aki úgy szerette hazáját, hogy híven szolgálta az övéit, ahogyan az egy hazafitól elvárható: a legínségesebb időkben szinte a semmiből, a lélek erejéből, az általa elért összefogással templomot, iskolát, kultúrházat építettek, s töltötték meg azokat nemzetet, jövőt építő hasznos élettel. A hazának ilyen hétköznapi hősökre, szolgálókra van szüksége. Ezt soha el ne feledjétek! A haza az ilyen nagyapák, déd- és ükapák öröksége. Vigyázni kell rá! Az ősökről emlékezve nem hagyhatom szó nélkül a szülőket, akik a legközelebb állnak hozzánk, s akiknek elvesztése a legnagyobb fájdalmak közé tartozik mindannyiunk gyarló életében. Apám hirtelen halálának megrázó élménye mélyítette el bennem még jobban a haza iránti elkötelezettségemet, mert attól kezdve úgy éreztem, hogy most már őnélküle is meg kell valósítanom tanításait. A felelősség kizárólag az enyém lett. A haza képe s szeretete csak a szülők alakjával s a gyermek szülő iránti tiszteletével lehet teljes. Édesanyád bölcsődala, simogatása, feltétel nélküli szeretete olyan, amilyet felnőttkorban csak a haza nyújthat számodra, és csak a nemzeti közösségbe való tartozás katarzisélményével vethető össze. Így elmélkedtem tehát a repülőgépen, miközben földet értünk. S amikor utoljára zöttyent a gép, s kerekei Isten segítségével találkoztak az anyafölddel, a kilencvenedik zsoltárt énekeltem magamban, mert édesanyám, a ti nagy-, illetve dédanyátok jutott eszembe, akinek ez volt a legkedvesebb egyházi éneke. Akkor, amikor a hazáról, a nemzetről gondolkodtam, újra eszembe villant: Tebenned bíztunk eleitől fogva, Uram! Téged tartottunk hajlékunknak, Mikor még semmi hegyek nem voltanak, Hogy még sem ég, sem föld nem volt formálva Te voltál és te vagy, erős Isten, És te megmaradsz minden időkben. Kint, a sírnál is mindig eszembe jut: anyám azt kérte, hogy a temetésén is ezt énekeljük el. S most is, amikor a hazára gondoltam, ezt énekeltem. Mert ahogyan szülők nélkül nem értelmezhető a haza, úgy számomra e zsoltár is a hazához tartozik, a haza pedig nem létezhet Isten áldása nélkül. Részlet, Mészáros László: Összetartozunk című kötetének, Örökségül című írásából Folytatjuk!
Egy régi, vérbeli magyar kommunista véleménye pártjáról az MSZP-ről - rövid lapszemle
Hegyi Gyula szerint a jobboldal a sikerét végső soron annak köszönheti, hogy – nem utolsósorban a liberálisok nyomására – a szocialisták feladták saját ideológiájukat, s így a közösségi élményekre, kollektív történelem- és kultúraértelmezésre, egységes világlátásra törekvő embereknek (főleg a fiataloknak) leginkább csak a jobboldali ideológia maradt.
A szocialisták, szociáldemokraták az elmúlt két évtizedben – s nemcsak Magyarországon, hanem a nyugat-európai országokban is – a legsúlyosabb kritikákat azért kapták, mert úgymond feladták a dolgozó emberek képviseletét és a közösségi társadalom értékrendjét, túlságosan nagy engedményeket téve a nagytőkének és a multiknak.
Ezzel egyrészt maguk is hozzájárultak a jóléti társadalom meggyengítéséhez, másrészt átengedték a radikális szociális tematikát a szélsőjobboldali, esetenként szélsőbaloldali pártoknak. Amikor a pénzügyi-gazdasági válság lecsapott, és a spekuláció lufija kipukkadt, a szocialisták késlekedtek kihasználni a kiváló alkalmat a saját eredeti, kapitalizmuskritikus ethoszukhoz való visszatérésre.
Az MSZP vereségében mindháromszor jelentős szerepe volt annak a közvélekedésnek, hogy a párt már nem a szegényeket és a dolgozó embereket, hanem a hazai és külhoni nagytőkét, s a tőke számára kedvező liberális gazdaságpolitikát képviseli.
Népszabadság
Esterházy János (Nyitraújlak, 1901. március 14. – Mírov, Csehszlovákia, 1957. március 8.)
Csehszlovákia legjelentősebb magyar mártír politikusa.
Emberi jellemének, életszemléletének kialakulásában nagy szerep jutott családjának, illetve azoknak a családi tradícióknak, amelyek hosszú évszázadok során jellemző vonásává váltak a történelmi Esterházy családnak.
Az 1938-ban, az első bécsi döntés után, Kassa képviselőjeként a város átadásakor sokak meglepetésére bejelentette, hogy a visszacsatolás ellenére Szlovákiában marad az odaszakadt mintegy 65-70 ezer magyarral vállalva sorsközösséget, bár Magyarországon felsőházi bársonyszék és tárca nélküli miniszteri poszt várt volna rá.
A város átadásakor mondott beszédének első mondataiban nyilvánosan kérte Horthy kormányzótól, hogy tartsák tiszteletben a Magyarországhoz került szlovákok jogait. A Tiso-féle Szlovák állam diktatórikus politikai körülményei között nagy kitartással szervezte meg a magyar néptöredék saját hagyományaira épülő politikai és kulturális életét.
A nagyrészt szórványban élő, alig százezer fős szlovákiai magyarság megmaradásának érdekében kidolgozta az osztályon, felekezeten és fajon felüli nemzeti összefogás programját. Ennek jelmondata a „Magyar Család” összefogása, első konkrét eredménye pedig a „Magyar Ház” program építésének beindulása volt.
A második világháború kirobbanásakor tevékenyen részt vett a lengyelországi menekültek magyarországi befogadásának szervezésében, és írásaiban, nyilatkozataiban a szlovákiai magyarságot a lelkiismeret intő szavának betartására szólította fel.
Egyetlen magyar képviselőként az önállóvá vált Szlovákia parlamentjében (és a parlamenten kívül magánemberként) védelmébe vette az üldözött szlovákiai magyarokat, szlovákokat, cseheket és zsidókat. Mindvégig következetes hirdetője maradt a magyar-szlovák egymásra utaltságnak és sorsközösségnek. („Mi a szlovák népet … mindenkor testvérünknek tekintettük és fogjuk tekinteni a jövőben is. Az ezeréves sorsközösség az Úristen műve volt, és ezt a sorközösséget emberi erő szét nem bonthatja.”)
Sohasem vált az egész államberendezkedést egyre jobban befolyásoló náci ideológia kiszolgálójává.
„A mi jelünk a kereszt, nem pedig a horogkereszt.” – mondotta.
1942. má-jus 15-én, egyedüli képviselőként nem szavazta meg a zsidók deportálásáról szóló 68-as számú törvényt. Nyitraújlaki házában üldözött zsidókat bújtatott. Magyarország 1944-es hitleri megszállása ellen memorandummal tiltakozott, melyet a pozsonyi svájci követségen keresztül juttatott el a szövetséges nagyhatalmakhoz.
Egy ízben nyilvános helyen jelentette ki, hogy az önálló Szlovák állam lényegében egy nagy „svindli”.
Kijelentéseiért feljelentették, megvonták parlamenti mentelmi jogát és képviselõi mandátumát, majd Szlovákiában bíróság elé állították. 1944 karácsonyán Budapesten a nyilasok is letartóztatták és halálosan megfenyegették az őket Esterházy részéről ért éles bírálatért és azért, mivel nem volt hajlandó pártját nyilas párttá átszervezni. A háború vége felé háborúellenes megnyilatkozásaiért a Gestapo is hajtóvadászatot indított ellene.
Menekülve, bujkálva vészelte át a háború utolsó időszakát és bár elmenekülhetett volna, mégis a helyén, Pozsonyban maradt, mint mondta: „Ezen a földön születtem, szívem lelkem gyökere annyira ezen a földön él, hogy itt maradok köztetek, és veletek fogom átélni a rossz napokat is… mert ha másokat maradásra bíztatok, én sem mehetek el innét.”
A háború befejezése után szlovákiai magyar értelmiségiekkel együtt memorandumot készített, amelyben a csehszlovák hatóságok védelmét kérték a magyar lakosság üldözése, kibontakozóban lévő kollektív jogfosztottsága miatt.
A memorandum átadása érdekében kihallgatást kért Gustáv Husák belügyi megbízottól, aki letartóztatta, s átadta őt az NKVD pozsonyi rezidenseinek. Legközelebbi hozzátartozóit, feleségét, gyermekeit soha többé nem láthatta. A szovjet belügyi szervek tíz pozsonyi magyarral együtt 1945 júniusában Moszkvába hurcolták, ahol koholt váddal tíz év javító munkatáborra ítélték. A Gulágok poklát megjáró Esterházy János a sarkkörön túl végzetes tüdőbetegséget kapott, egészségi állapota válságosra fordult.
Közben Pozsonyban 1947. szeptember 16-án – távollétében – a Csehszlovák Köztársaság felbomlasztásának és a fasizmus kiszolgálásának vádjával kötél általi halálra ítélte őt a Pozsonyi Szlovák Nemzeti Bíróság, de később azt életfogytiglani börtönbüntetésre változtatták.
1957. március 8-án, 56 éves korában halt meg, 12 évnyi, rabságban eltöltött súlyos szenvedés után.
Patrióta Európa Mozgalom
Böjte Csaba a szülői szeretetről
"A szülői szeretet hasonlít leginkább a krisztusi szeretethez: az édesanya nemcsak világra hozza, dajkálja, babusgatja gyermekét, hanem felneveli, feltarisznyálja és útnak indítja. Ha szükséges, beadja a keserű pirulát, szeretettel inti és a helyes irányba terelgeti magzatát…"
Böjte Csaba (1959) - ferences szerzetes
Böjte Csaba a szeretetről
A szeretet olyan játék, mint a tenisz: te elütöd a labdát, a másik visszapattintja. Néha elhibázod, néha elhibázza. De újra szerválsz, míg egyre jobban játszol. Az a legcsodálatosabb, ha megtalálod azt, akivel egy életen át játszhatod.
Böjte Csaba
Mészáros László: Örökségül – Levél utódaimnak nemzetről, hazáról, a turulmadárról…
ÖSSZETARTOZUNK - Örökségül - 2. rész Kedves Barátaink! A napokban új sorozatot indítottunk Mészáros László, mozgalmunk alapítójának, Összetartozunk című, 2010-ben megjelent kötetének írásaiból, azok részleteiből. Nagyon sokan kérték ezt tőlünk, valószínűleg azért mert a Patrióta Európa Mozgalom által is felvállalt és hirdetett értékekről szól maga a könyv is. Fogadják szeretettel a második írásrészletet! Kérjük, osszák meg! – szerkesztőség – kála Madártávlatból Emlékezhettek, sokat meséltem arról is, milyen szerencsém volt, amikor Madridból repülőgépen jöttem hazafelé a gyönyörű, tiszta napsütésben. Mint egy óriástérképet láthattam a tájat, egészen hazáig. Arra is emlékezhettek, hogy mondtam nektek viccesen: egyetértek Petőfivel, valóban gyönyörű az Alpok, még onnan felülről is, de különösebben nem fogott meg, ahogyan őt sem hatották meg a Kárpátok. Csodálatosnak, de hidegnek és ridegnek éreztem a csupasz sziklák világát. Elég közelről láthattam, mert a pilóta már Ausztria közepén megkezdte a leereszkedést. A magyar határ magasságába érve már olyan négy-ötezer méteren repülhettünk. És mire a Vértes és a Bakony vonalához értünk, még ennél is sokkal mélyebben siklottunk. Alattunk minden pontosan beazonosítható volt. Láthattam a szépséges Pannóniát: bármelyik ablakon néztem ki, gyönyörűség tárult elém. Láttam a pannonhalmi apátságot, amint ezeréves kereszténységünk sziluettjeként kirajzolódik a távolból. (Azt kérdezgettem akkor, két évnyire EU-belépésünktől: miért mondjuk azt, hogy Európához kell csatlakoznunk? Hisz itt vagyunk Európa közepén, s mi Európa, ha nem Pannónia, Európa szíve? Hisz mi évszázadokon keresztül életünkkel, halálunkkal védtük a hálátlan, vén kontinenst.) De már hívtak is a gép másik oldalára a társaim, s máris a szemközti ablakon csüngtem és vizslattam a tájat: a Balatont láttam egyben, a túlfelén Somogyországot, a hozzám közelebbin az északi oldalt, a Bakony vonulatát a sok kicsi településsel s a nagyobb Veszprémmel, Gizella városával. Láttam a folyókat, az utakat, amint behálózzák az országot, akárcsak testünket az erek. Milyen gyönyörű érzés fogott el, mikor eszembe villant, hogy én most egyben látom az ország egy jelentős darabját, amely sok magyarnak nem csupán lakhelyül szolgál, hanem a hazát is jelenti, s óhatatlanul eszembe jutott Radnóti gyönyörű-szomorú ódája, s igazán átéreztem annak mély tartalmát, mely leginkább szívvel érthető. Ennyire jó s megnyugtató érzésben ritkán volt részem az életben. Tudjátok, azt mondják, a magyar pesszimista nép, és mindent borúsan lát. Én erre azt válaszolom, meg is van rá az oka. De abban a mennyei állapotban úgy éreztem, félre a bút, valami hatalmasat látok s érzek: a hazát. Itthon vagyok, megérkeztem. Úgy éreztem, vagy csak akkor fogalmazódott meg bennem talán először, hogy a haza én is vagyok. Egyek vagyunk, elválaszthatatlan része vagyok a hazának. Az alkotóeleme vagyok s maradok is az örökkévalóságig, mert belőle vétettem: hatalmas, szeretetre méltó szülőmtől, aki tiszteletet s alázatot érdemel. Aki csak ad s szeret – érdek nélkül. A haza ilyen. A töredékét sem tudod viszonozni, meghálálni önzetlenségének. Már a tény is nagyszerű, hogy ebből való vagyok, lehetek. Ott, Pannónia felett fogalmazódott meg bennem először az is, hogy a haza éppen azért oly végtelenül személyes, mert valóban én is a része vagyok. A szülőföld az őseim, apám, anyám testéből való por és hamu. A föld, amibe eltemettettek, általuk magasztosul szülőföldünkké, melyből szüleik által egykoron ők is vétettek. A szülőföld-hazát elporladt testükből, élő lelkeikből építette a Nagy Isten. Majd ha e gondolatot továbbadjátok, váltok a haza, a szülőföld tudatos őrizőivé. Ahogy egyre közeledtünk keletre, a szememmel kerestem Bükkösdöt, a kis baranyai falut, ahol sok sváb él. Bár tudtam, hogy túl nagy a távolság, mégis szerettem volna legalább egy másodpercre megpillantani. Emlékeztek, gyermekeim, milyen vidám napokat töltött együtt a családunk még kisebb korotokban abban a szépen felújított parasztházban? S ahogyan kerestem a kis falucskát, éreztem, azért kutatom a tájban, mert az is a haza része bennem. Egy kicsit az is én vagyok. Tiszta porták, takaros házak, dolgos népség. Hát nem öröm, hogy ilyen emberek lakják a hazát? A sváb dolgos, ügyes és szereti hazáját, hazánkat. Én sváb is vagyok. Egy vagyok velük, akiket – akár Baranyából, akár Bácskából vagy máshonnan – a háború után, a kollektív bűnösség bélyegét rájuk sütve kitelepítettek Németországba. S egy vagyok azokkal, akiket ez a kitelepítés megtizedelt, mert útközben elvesztettek nagyon sok öreget, beteget, akik már nem bírták a kegyetlen megpróbáltatást. Egy vagyok velük, akiket így toloncoltak vissza az „anyaországukba”, és akik hazaszöktek onnan Magyarországra. Több száz éve telepedtek le itt őseik, mára már nekik a haza a mi közös hazánkat jelenti. Életük kockáztatásával, a könnyebb élet reményét ott hagyva sokan hazaszöktek, mert ragaszkodtak a hazájukhoz. Hiányzott volna nekik, nem voltak képesek elveszíteni, pedig ezer veszély leselkedett rájuk. Akinek Magyarország a haza, az a mi testvérünk. S az én is vagyok, aki Magyarországra hazaszökik. Milyen jól éreztük magunkat testvéreinknél - éveken keresztül vissza-vissza térve - abban az eperfás udvarú, muskátlivirágos, tornácos, kis bükkösdi sváb parasztházban! Részlet, Mészáros László: Összetartozunk című kötetének, Örökségül című írásából Folytatjuk!
Böjte Csaba, a küzdésről
Azt hiszem, akkor lesz egy hegycsúcson igazán szép a kilátás, hogyha gyalog megyünk oda fel, megizzadunk, verejtékezünk és elfáradunk. Böjte Csaba
A haza nem lehet ellenzékben
A miniszterelnök a 2013. február 22-i beszédében ismét kijelentette: a haza nem lehet ellenzékben
"Mi is várjuk Pontát"
Március 9-én, Victor Pontát mi is fogadjuk majd a BS előtt. Szelíden, békességgel, sok-sok székely zászlóval. Hogy érezze a törődést. Az a másik világ pedig érezze, hogy bármit tesz, rosszul teszi. Úgyhogy kezdjétek terjeszteni: március 9-én várjuk a román miniszterelnököt!
Bayer Zsolt