A cigányok a mezőgazdasági termelésben való részt vétele jelenthetné a felemelkedésük zálogát - rövid lapszemle

                          Forgács István cigány származású szakértő megérti azokat, akik ma úgy látják, hogy a cigányoknak, akiknek nyolcvan százalékuk vidéken él, a természet, a termőföld elvétve jelent előbbre lépést. Pedig elemi érdekük lenne, hogy ebbe a kincsbe, lehetőségbe belekapaszkodjanak. A helyi közösségek csakis akkor lehetnek erősek, ha saját erőforrásaikra egyre nagyobb mértékben támaszkodnak. Miért kellene bárkinek is éheznie egy olyan országban, amely alapjában véve mezőgazdasági termelésre alkalmas? Jelen pillanatban az egyetlen kitörési lehetőség, sőt egyfajta utolsó megoldás az lehet a cigányok számára, hogy érdemi módon megjelenik a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés a hétköznapjaikban. Forgács már annak is örülne, ha egy falu szélén lenne néhány cigány család, amelyekkel meg lehet értetni, hogy a földben érték, étel és élet rejlik, és megtanulható, hogy az hogyan legyen az övék is. Kell valaki, aki megtanítja, hogy ez hogyan lehet az övék, és kell rengeteg bizalom a helyi többségi társadalomtól, helyi döntéshozóktól, támogatás a kormánytól, gyakorlatilag bármi, ami hozzátehet ahhoz, hogy ők maguk, a legszegényebbek eljussanak idáig. Az illetékes minisztériumoknak és államtitkárságoknak a társadalmi felzárkózás folyamatán belül a lehető legtöbb teret és erőforrást kellene kínálniuk arra, hogy a cigányok számára a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés legyen a jövő útja. Össze kell hangolni a közmunkaprogramokat helyi szinten az önkormányzatok által felkínálható földek megművelésével vagy a helyi állattartással. A szociális szövetkezetek többségének arra lenne érdemes koncentrálnia, hogyan lehetne a helyi közösségekben a legrászorulóbbak számára az éhezést megszüntetni. A Szent István Egyetem külön szakmai csoport felállításán dolgozik, így kínálva segítséget a helyi közösségeknek és településeknek, amelyek hisznek abban, hogy ilyenformán is tehetnek valamit még önmagukért. Magyar Hírlap

2015. April 19. 17:50

Megnyugtató változás csak akkor lesz, ha a cigányság önképében történik változás - rövid lapszemle

                        Németh György szerint Magyarország legnagyobb társadalmi problémája a cigányság leszakadása, és szerette volna megérteni ennek okát. A „piacon” kapható magyarázat szerinte hamis. Nem tartja ugyanis kielégítőnek azt a főáramú magyarázatot, hogy a cigányság - minden általa lakott országban tapasztalható - hátrányos helyzetének oka kizárólag a mindenütt jelenlévő cigányellenes rasszizmus. Németh úgy gondolja, mivel más területen van állása, e témában sebezhetetlen. „Ha az akadémiai szférában lennék, vagy bekényszerültem volna a sorba vagy átvágták volna a torkom”. Szerinte a papírvékony etnonacionalista cigány értelmiségi réteg és a balliberális elit között szövetség köttetett. Utóbbiak támogatják „többség” elleni harcában a cigányságot; ám tudományos kérdésként nem akarják se megoldani, se megérteni azt a problémát, hogy minek tulajdoníthatóan ragadt a cigányság abba helyzetbe, amelyben van. A magyarázat a cigánysággal foglakozó kultúrantropológiai szakirodalom alapján adható meg. A magyarul is olvasható irodalom könyvtárnyi – Michael Stewart Daltestvérek című könyve például magyarországi terepmunka eredménye. Csakhogy ez „népszerűtlen”, mert ellene szól az áldozat-ideológiának. Valójában a cigányság foglyul ejtette önmagát. Az archaikus cigányság fő jellemvonása a gádzsótól (a nem cigánytól) való elkülönülés, az attól való különbözőség mindenáron való fenntartása, mint identitásőrző stratégia. Ez a stratégia úgy- ahogy lehetséges volt a modernitás előtt, amikor a cigány meg tudta találni azokat a tevékenységeket, amelyet monopóliumává tett és a gádzsóval csak akkor érintkezett, amikor termékét eladta vagy elcserélte vele. A modernitással és a cigányság arányszámának emelkedésével azonban fokozatosan eltűntek az elkülönülés fenntartását lehetővé tévő piaci rések, amit a cigányság nem akart tudomásul venni – legfeljebb azután, ha előbb megjárta a pokol legmélyebb bugyrait, de emiatt meg olyan helyzetbe került, ami miatt nagyon nehéz változtatni. Megnyugtató változás csak akkor lesz, ha a cigányság önképében történik változás. mandiner.hu

2015. April 19. 15:49

Az emberek nagy tömege egyszerű fogyasztógéppé vált - rövidke lapszemle

                      Kocsis Fülöp görög katolikus érsek szerint az elmúlt néhány száz évben, az úgynevezett felvilágosodás korának következményeként az emberek nagy tömege egyszerű fogyasztógéppé vált. Már akkor Isten helyében tették az embert, aki attól kezdve egyre nyomorúságosabbá válik, lassan kifordul önmagából. Az eszme, amely kikapcsolja Istent az emberi gondolkodásból, törvényszerűen elvezet a mai fogyasztói szemlélethez, amikor az ember szinte állati szintre süllyed, mert egy fogyasztói tárgy csupán. Az emberben ott van a rosszra hajló természet; ha nem törekszik fölfelé, lefelé csúszik. Ez az oka, hogy a tömeg elbolondítható e silány, igénytelen és pusztán földi, anyagias érdekek követésére. Különben erőfeszítéseket kellene tennie. Magyar Hírlap

2015. April 19. 15:36

Amerikai politikusok, amerikai és hazai "jogvédő" civilszervezetek "antiszemitizmus vádjaik" csupán egy nehézfegyver politikai gazdasági érdekeik elérése érdekében - rövidke lapszemle

                    Lovas István szerint Budapesten az antiszemitizmus általuk vélt „erősödése” nyomán iparszerűen magukat agyonaggodalmaskodó amerikai politikusok Kijevben néhány órával később már virtigli antiszemitákkal és neonácikkal jattoltak, együttműködésre buzdítva őket az amerikai támogatású, a magyar kisebbséget elnyomó Jacenyuk-kormánnyal. A kairói kormány egy tollvonással feloszlatott 169, majd újabb 112 szervezetet azzal az ürüggyel, hogy azokat a Muzulmán Testvériség pénzelte. Reagálás? Tiltakozás? Egyetlen hang sem. Sem az amerikai kormánytól, sem a magyar civil szervezetektől. Colleen Bell új amerikai nagykövet szerint, „a civil társadalom állapota az egyik legjobb barométer, amellyel mérni lehet egy országban a demokrácia helyzetét”. Miután láttuk, milyen a demokrácia helyzete Egyiptomban, Obama elnök mégis arra kérte a kongresszust, hogy a jövő költségvetési évre 1,3 milliárd dollár összegű katonai segítséget nyújtsanak az egyiptomi kormánynak. Magyar Hírlap

2015. March 24. 03:53

A magyar gazdaság konszolidációjának feltétele a Valuta Alap eltávolítása volt - rövidke lapszemle

                          Matolcsy György szerint az elmúlt 150 év gazdaságtörténetét az egyensúly és a növekedés birkózása határozta meg. Ezt a rossz képletet törte meg a kormányzás 2010-és 2014 között. Matolcsy szerint csak Magyarország volt képes nem a jövőt terhelő, és belső forrásokra épülő konszolidációra. Ennek feltétele az volt, hogy elküldték a valutaalapot. Világgazdaság A következő két-három évben éves szinten 50-70 milliárd forinttal csökkenhet a magyar költségvetés kamatkiadása – hangzott el a jegybank elnökének könyvbemutatóján. Palotai Dániel az MNB monetáris politikájáért felelős ügyvezető igazgatója szerint a kabinet nem a dolgozni akaró lakosságra helyezte a terheket, hanem olyan gazdasági szektorokra, amelyek elviselik ezeket. A foglalkoztatás bővülésével az adóbevételek is nőttek, majd a folyamat egy későbbi fázisába a monetáris politika is be tud kapcsolódni, többek között az alapkamat csökkentésével. Napi Gazdaság

2015. March 24. 03:19

Egy német politikus, parlamenti képviselő szerint, Európát meg kell tisztítani az amerikai befolyástól - rövid lapszemle

                      Sahra Wagenknecht, a Die Linke párt elnökhelyettese szerint egyedül Németország és Oroszország szövetsége lenne képes megtisztítani Európát az amerikai befolyástól, emiatt Washington arra törekszik, hogy éket verjen közéjük, és a két ország közt megszűnjön minden kapcsolat. A képviselő hangsúlyozta; az Egyesült Államok erős hatást gyakorol az ukrán helyzetre, hogy a konfliktus újra elmérgesedjen, és egy olyan kormányt támogat, ami az emberekkel mit sem törődik, csak az amerikai érdek kiszolgálásával. "Mára Ukrajna elveszítette iparának nagy részét. Ukrajna államcsődbe jutott. A kormány politikája miatt az emberek egyre rosszabb körülmények közt élnek. A lakosság fázik, éhezik, vagy háborúban meghal." A Bundestag tagja szerint egyértelmű, hogy Washington nyílt konfrontációba lépett Oroszországgal, és miközben emberi jogokról beszélnek, valójában annak jogáról beszélnek, hogy egy másik ország természeti kincseit kitermelhessék. Wagenknecht javasolta, hogy Németország vezessen be szankciókat az Egyesült Államok és Nagy-Britannia ellen, mert az amerikaiak és britek fegyvereket adnak el Ukrajnának, miközben Németország diplomáciai úton próbálja rendezni a helyzetet. A képviselő szerint az Oroszország elleni szankciókkal Európa lábon lőtte magát, emiatt azt el kell törölni, és az amerikaiak, britek háborús törekvései ellenében törekedni kell a helyzet békés rendezésére. Hídfő

2015. March 23. 16:21

A sajtószabadság ma a tulajdonos szabadságát jelenti - ez Simicska nyilatkozataiból egyértelműen kiderül - rövid lapszemle

                          Kövér László szerint Simicska addig támogat egy kormányt, amíg az a személyes gazdasági érdekeit nem sérti. Két eddigi, illetve további egy, éppen függőben lévő intézkedésről beszélhetünk. Az egyik a mezőgazdasági nagyüzemeknek járó támogatások átcsoportosítása a kisebbek javára, a másik a reklámadó bevezetése. A harmadik ügy annak nyomán alakult ki, hogy Brüsszel váratlanul piackorlátozónak talált egy, az útépítéseket érintő szabályt, amely még a Gyurcsány-kormány idején született. A miniszterelnök világossá tette: ha elmarasztalnak bennünket, s akár több tízmilliárd forint visszafizetésére kötelezik hazánkat, a büntetést azoknak kell letenniük az asztalra, akik ennek a szabályozásnak a haszonélvezői voltak. Ez a történet alapjaiban ingatta meg az ellenzék „oligarcházásának” hitelességét. Megerősítést nyert, hogy ha az ország érdeke azt kívánja, a Fidesz-kormány mindig kész erős érdekcsoportokkal is szembemenni. Kövér László szerint a jobboldal médiából tájékozódó része is kárt szenvedett, hiszen a megszokott orgánumaik más üzeneteket és magyarázatokat közvetítenek, mint eddig. Fontos tanulság, hogy a sajtószabadság ma a tulajdonos szabadságát jelenti, ez Simicska nyilatkozataiból egyértelműen kiderül. S ha ez így van, akkor a Magyar Nemzet és a Hír Televízió a mi szempontunkból nem kezelhető másként, mint ellenzéki orgánumként, ahonnan támadást bármikor kaphatunk. Magyar Hírlap Hivatalosan nem bojkottálják a Hír Televíziót és a Magyar Nemzetet a kormánytagok, de „nem ajánlott”. A frakció zárt tanácskozáson egyik képviselő megkérdezte, a tilalom kiterjed-e az ellenzéki ATV-re is, mire nemleges választ kapott. Népszabadság

2015. March 23. 02:57

„Változatlanul dolgozókat keresünk, nem elbocsátunk” - rövidke ellenzéki lapszemle a boltok vasárnapi zárva tartásával kapcsolatban

                          Baldauf László, a CBA vezérigazgatója szerint a Kádár-korszakban volt idő, amikor nyitva kellett tartani pár boltot kerületenként. Máskor a vasárnap egységesen munkaszüneti nap volt. A rendszerváltás után a nagy élelmiszerláncok versenye odáig vezetett, hogy mindenki látástól vakulásig dolgozott, a Tesco még az éjszakai üzemet is bevezette. „Mi alkalmazkodtunk, de nem voltunk lelkesek”. Már 2005 körül jelezték: a boltban dolgozó kollégáik elviselhetetlenül túlterheltek. Az élelmiszer-kereskedelemben dolgozók hetven százaléka hölgy. Az ő feladatuk a család összetartása, a vasárnapi ebéd elkészítése. És ma, amikor modern élelmiszerekkel dolgozunk, nem olyan nagy probléma, ha vasárnap zárva van a bolt. Valaha a szakszervezetek mindegyike támogatta a kezdeményezést, most persze többek politikai megfontolásból kihátráltak a dolog mögül. „Változatlanul dolgozókat keresünk, nem elbocsátunk”. A többi piaci szereplő is kinyilvánította, hogy nem lesz elbocsátás. 168 óra

2015. March 23. 02:32

Magyarország versenyképesen szállhat harcba az afrikai piacokért - rövidke lapszemle

                                Balogh Sándor, a Magyar Afrika Társaság elnöke szerint Afrika teljesen megváltozott az elmúlt másfél évtizedben, hatalmas üzleti lehetőségeket kínál, ezért örült a déli nyitás meghirdetésének. A magyarok híre mindig nagyon jó volt ott, még most is emlegetik az ott járt magyar szakembereket. A rendszerváltás után azonban Afrika teljesen kikerült a magyar diplomácia és gazdaság látóköréből. Balogh szerint a kormány jókor ismerte fel, hogy délre kell nyitni. Az utolsó pillanat, hogy Magyarország beszálljon az afrikai üzletbe. Többek között az új technológiákkal, például víztisztító rendszerekkel vagy a környezetvédelemben lehet kereslet a magyar szaktudásra. Ghána magyar származású külügyminisztere, Hanna Tetteh, aki két héttel ezelőtt járt Budapesten, az mondta Balog Sándornak, hogy ezek a technológiák mind világszínvonalúak, a költségek viszont alacsonyabbak az átlagnál, ezért Magyarország még versenyképesen szállhat harcba az afrikai piacokért. Magyar Hírlap

2015. March 23. 02:07

Mára az USA egy agresszív birodalomként nehezedik a világra - rövidke lapszemle

                            Bogár László szerint az amerikai birodalom hibás döntéseivel saját magát számolja fel. Doug Bandow, a Cato Institute vezető elemzője, a Forbes magazinban azt írja, hogy nagyjából a hetvenes évek végétől kezdve, az amerikai birodalmi elit egyre arrogánsabbá válik, egyre természetesebbnek tekinti, hogy a világ bármely pontján, bármikor, bármibe beavatkozhat, és teszi mindezt úgy, hogy az általa fennen hirdetett nyugatias demokrácia legalapvetőbb elveit is cinikusan figyelmen kívül hagyja. Akárhol is avatkozik be, a helyzet ettől megromlik. A tökéletesen átgondolatlan, vagy annak látszó, stratégiai lépések óriási hadászati kiadásokat igényelnek. A növekvő „üzemelési” költségek nyomán békeidőben példátlan államadósság alakult ki. A globális pénzhatalmi oligarchia próbálja a birodalom finanszírozási hátterét biztosítani. A perifériák egyre gátlástalanabb kifosztása növeli a lokális feszültségeket. A birodalmi elitek az egyre átgondolatlanabb döntéseikkel, rendkívül költséges módon valójában még rosszabb helyzetbe hozzák a világot. A történelem nem nagyon ismer példákat arra, hogy ezekből a végzetes öngerjesztő örvénylésekből bármely birodalom képes lett volna kiszabadulni. Magyar Hírlap

2015. March 16. 01:30
<< Első< ElőzőKövetkező> Utolsó>>

22. oldal/105