Szentmihályi Szabó Péter szerint ha Magyarországon, miként reméljük, folyamatosan javul az életszínvonal, hazánk is bevándorlási célország lesz. A demográfiai űrt mindig kitöltik, de a migránsok olcsó munkaereje idővel nagyobb gondot okoz, mint amit megoldott. A tőke logikája mindig szöges ellentétben áll a munka logikájával, a kettő között afféle moderátorként ott áll a (nemzet) állam, amelynek hatáskörét azonban hatalmas erők próbálják korlátozni.
Magyar Hírlap
Az IMF szerint drágább és fájdalmasabb a magyar válságkezelési modell, mint a megszorításokon alapuló „hagyományos” krízisterápia. A számos elméleti feltétételezésen alapuló és alternatíva nélkül elkészült IMF anyag a legrosszabb kiigazítási megoldásnak az állami beruházások csökkentését és a vállalati adók emelését tartja, mivel szerintük ezek az intézkedések vágják vissza a legnagyobb mértékben a gazdasági növekedést.
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint a magyar eset árnyaltabb, hiszen az állam bizonyos szektorokat (a multikat) sújtott csak különadóval, ám a gazdaság többi szektora javuló teljesítményt produkál.
A legfrissebb adatok is cáfolják a Valutaalap modelljét, hiszen a harmadik negyedévben 9,8 százalékkal nőttek a beruházások Magyarországon, miközben ismét növekedési pályára állt a gazdaság. A kiadáscsökkentésen alapuló és az IMF által is favorizált válságkezelés eközben a gyors kilábalás helyett a dél-európai államok esetében elhúzódó recessziót okozott.
Napi Gazdaság
Gyurcsány Ferenc eltörölné a kötelező nyugdíjkorhatárt, és államilag vezetett egyéni számlákat nyittatna. Gyurcsány szerint mindenki a korábbi befizetéseivel alapozná meg sajátnyugdíját.
Hernádvölgyi Andrea, az MSZOSZ alelnöke szerint a javaslat a társadalmi szolidaritási alapon működő nyugdíjrendszer felmondását jelenti, ami elfogadhatatlan, hiszen a többség nemhogy öngondoskodásban, hanem csak a minimá lnyugdíj megszerzésében gondolkodhat. Különösen érvényes ez a tartós munkanélküliséggel küzdő rétegek és térségek számára. - Addig dolgozni, amíg fel nem buksz – Palkovics Imre szerint ezt jelenti Gyurcsány Ferenc bejelentése. A Munkástanácsok elnöke a javaslat mögött a nyugdíjak újbóli privatizálásának szándékát sejti.
Magyar Nemzet
Ferenc pápa felteszi a kérdést: miként lehetséges, hogy egy éhező öreg hajléktalan halála az utcán „nem hír”, miközben arról harsog a média, ha a tőzsde két százalékkal esik? A pápa szerint mindent a verseny és a legerősebbek fennmaradásának törvénye igazgat, és a hatalmasok a szegényekből élnek.
A következmény: „nagy tömegek érezhetik magukat kiszorítottnak, perifériára szorultnak, munka, lehetőségek nélkül, képtelenül arra, hogy kiutat találjanak”. Ferenc pápa az ellen szól, hogy emberi lényeket fogyasztási javaknak tekintenek, és használat után elhajítják őket. Miklós Gábor szerint Róma püspöke látja: a világ még soha nem volt olyan gazdag, mint most, s talán soha nem utasította el ennyire azokat, akikből már nem lehet hasznot hajtani.
Népszabadság
Ferenc pápa felteszi a kérdést: miként lehetséges, hogy egy éhező öreg hajléktalan halála az utcán „nem hír”, miközben arról harsog a média, ha a tőzsde két százalékkal esik? A pápa szerint mindent a verseny és a legerősebbek fennmaradásának törvénye igazgat, és a hatalmasok a szegényekből élnek. A következmény: „nagy tömegek érezhetik magukat kiszorítottnak, perifériára szorultnak, munka, lehetőségek nélkül, képtelenül arra, hogy kiutat találjanak”. Ferenc pápa az ellen szól, hogy emberi lényeket fogyasztási javaknak tekintenek, és használat után elhajítják őket. Miklós Gábor szerint Róma püspöke látja: a világ még soha nem volt olyan gazdag, mint most, s talán soha nem utasította el ennyire azokat, akikből már nem lehet hasznot hajtani. Népszabadság
A Románia Csillaga Érdemrend becsületbírósága visszavonatná Tőkés László román állami kitüntetését. Tőkést azzal vádolják, hogy megkérdőjelezte Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam jellegét, amikor azt javasolta, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében úgy, ahogy azt Ausztria tette Dél-Tirol esetében.
Népszabadság
A magyar néppárti képviselők szerint a becsületbírósági döntés súlyos támadás a véleménynyilvánítás, a szólás szabadsága ellen.
Traian Basescu óvatosan kezeli a becsületbíróság határozatának elbírálását. Basescu szerint a kitüntetés visszavonása nem egyszerű folyamat. 2004-ben indult államfői pályafutása során egyetlen elnöki rendeletét függesztette fel a román igazságszolgáltatás. Mégpedig azt, amellyel Corneliu Vadim Tudornak, a Nagy Románia Párt elnökének állami kitüntetését vonta vissza.
Magyar Nemzet
Szőcs Levente szerint Tőkés László tusnádfürdői nyilatkozatát szándékosan félremagyarázták. Kitüntetésének megvonása egyenértékű lenne a magyarok kitagadásával a román (politikai) nemzetből, egyet jelentene annak rögzítésével, hogy az autonómiáról vagy a magyarok jogairól beszélni támadás a román állam ellen.
Tőkést véleménye miatt büntetik, ami Európa és a Nyugat előtt védhetetlen. Ezért látszik visszakozni Traian Basescu elnök, akié az utolsó szó az ügyben. Ő lehet az az európai figura, aki elejét veszi egy újabb kisebbség- és demokráciaellenes kormánypárti akciónak.
Népszabadság
Pozsgay Imre szerint a támadások nem a nemzetek részéről érkeznek, hanem olyan multinacionális érdekcsoportoktól, amelyek másképp képzelték el a magyarországi üzleti szerepvállalást. A neoliberális spekuláns köröket zavarja, hogy nem az ő érdekeiknek rendeljük alá magunkat, ahogy az előző balliberális kormányok alatt.
A nyugat erre a szervilis hozzáállásra vevő. Amin nem is lehet csodálkozni, hiszen így egyetlen puskalövés nélkül megnyerték a harmadik világháborút. Ölükbe hullott egy óriási térség, aminek a berendezkedését ők diktálhatták. Megszereztek minden iparágat, ágazatot, amelyek konkurenciát jelenthettek nekik, így csak saját érdekeiket érvényesítették, amikor minden erővel azokat az állampárti utódokat támogatták, akik totálisan kiszolgálják őket.
Magyar Nemzet
Ungváry Rudolf szerint a magyar lakosság többségének politikai lelkülete alapvetően tekintélyelvű, a rend és biztonság iránt van igényük. Az Orbán-kormánynak ez a nagy választói tartaléka. Ezért nem csökken a támogatottsága most sem, holott a baloldali és liberális táborban úgy érzik, hogy katasztrofális állapotok uralkodnak. De a magyar lakosság többségének tudatában ennek semmi nyoma sincs.
Népszava
Gomperz Tamás szerint a kormány azért csinálja azt, amit csinál, mert a többségnek az tetszik. Megnézik a kutatásokat, ami kijön, az a politikájuk. Más szóval, a Fidesz a legdemokratikusabb párt. A többség kisebb gázszámlát akart, a Fidesz végrehajtotta a többségi akaratot.
A többség antiliberális fordulatot várt el az iskolákban, a Fidesz teljesítette a népi igényt. A többség nagyobb állami beavatkozást kért a gazdaságban, a Fidesz megadta nekik. Mint egy permanens népszavazás. A többség utálja a cigányokat, a Fidesz ezért megvonja a segélyüket, és elküldi őket közmunkára.
Nem a Fidesz üldözi a hajléktalanokat, a többség nem akar találkozni velük. Ha a többség bevándorlópárti lenne, akkor a Fidesz is az lenne. Ugyanez a helyzet a hatalmi ágak elválasztásával. A többséget ez a kérdés teljesen hidegen hagyja, a sajtószabadság nem izgatja, azaz még a kiépülő autoriter rezsim is többségi egyetértésen, de legalábbis tudomásulvételen nyugszik. A nemzeti együttműködés rendszerét a magyar nép akarta és a magyar nép nem söpri el. Innen szép veszteni.
Ha az ellenzék olyan lenne, mint a Fidesz, akkor minek szavazni rá, ha nem olyan, akkor meg nincs esélye. A nép pillanatnyi állapota nem menti fel az ellenzéket, csak máshogy jelöli ki a feladatot. A szabadság szerény számú megszállottjának Magyarországon most pechje van, mert a szabadság tehetséges ellenségeivel szemben a galaxis valószínűleg legtehetségtelenebb ellenzéke áll.
Annak ellenére, hogy nem a szabadság barátai vannak többségben, a politikai ellenzék állhatna felvillanyozó, gáncstalan és bátor személyekből, akiket ugyan legyőznek majd a jövő évi választáson, de közben méltóságot és önbecsülést adnának azoknak, akik még hisznek abban a másik-Magyarországban, amely élni engedi őket is. - Az ellenzék győzelemre készül, holott egyetlen küldetésük maradt, ma már: elérni a parlamenti egyharmadot.
Ez sem egyszerű feladat, de nem eleve reménytelen, csupán az eddigi teljesítményük alapján tűnik így. 67 képviselői hely a 200-ból, ennyit kellene összehozni a Jobbikon kívüli ellenzéknek. A jelenlegi leosztásból ennyit lehet kihozni. Később lesznek új lapok is. Nyerjenek még egyszer (ez nem az ellenzéken múlik), de már ne nagyon (ez igen). A többit az idő megoldja. Esetleg nem.
hvg
A polgári törvénykönyv szerint március 15-től személyes vagyonukkal felelnek a cégvezetők a vállalat által okozott kárért, ha a kárt a cég a vezető döntésének következtében okozta. A honi bíróságokon rengeteg néhány százezres vagy egy-kétmilliós kártérítési per zajlik cégek ellen – ez a vállalat életében nem tétel, egy vezetőnél viszont már kellemetlen lehet.
Amennyiben például egy vállalat veszélyes hulladékot helyez el a telepén, s ezzel környezeti kárt okoz, a telekszomszédok márciustól akár drámai összegű kártérítési pert is indíthatnak közvetlenül a cég vezetője ellen is. Ha az új Ptk. a Mal Zrt. vörösiszap-katasztrófája idején hatályos lett volna, a károsultaknak lehetőségük lett volna a cég irányítóit közvetlenül komoly összegekre perelni.
Népszabadság
A Financial Times vezércikkben ajánlgatta Európának az unortodox gazdaságpolitikát. Szabó Anna szerint ami a 2010-es kormányváltás után még szentségtörésnek tűnt, azt most már jól bejáratott politikaként kezelik. A szinte monopolhelyzetben lévő mamutvállalatok vezette kiugróan nyereséges szektorok különadóit és a bankadót egyre több országban fizettetik.
Hódít a hajdan kiátkozott protekcionizmus, és az állami beavatkozások soha nem látott mértéket öltenek. A monetáris politikában, amit korábban elképzelhetetlennek tartottak a főáramhoz tartozó közgazdászok, az ma már nem is kérdéses. Mennyiségi könnyítési programokkal próbálják rendbe hozni a válság során megtépázott banki mérlegeket.
Élénkítő csomagokat hirdettek, hogy életet leheljenek a lefagyott hitelezésbe. A magánnyugdíj-pénztárak átcsatornázása 2010-ben még óriási ellenállásba ütközött. Már Lengyelország is ezt az utat választotta: mint Donald Tusk miniszterelnök elmondta, a magánnyugdíj-pénztárak rendszere költséges, és az államadósság növekedésére épül.
Magyar Nemzet
Fél évtized után 2013-ban újra nőhet a nemzetgazdasági beruházások volumene. A Napi Gazdaság Magyarországra kétszázalékos harmadik negyedéves emelkedést jelez
Napi Gazdaság