Érdemes rászánni öt percet, és figyelmesen elolvasni - egy becsületes, érző villágpolgárnak is van hazája, és a szívében hazaszeretet! - osszuk meg! Karinthy Frigyes: Levél kisfiamnak – Trianon emléknapjára
Érdemes rászánni öt percet, és figyelmesen elolvasni! Egy becsületes, érző villágpolgárnak is lehet, és van hazája, szívében pedig hazaszeretet!
Osszuk meg! Karinthy Frigyes: Levél kisfiamnak – Trianon emléknapjára című egykori levelét!
“Édes kicsi fiam, te még nem tudsz olvasni, neked nyugodtan írhatok és szabadon és őszintén – hozzád beszélve és mégis magamhoz – valamiről, amiről soha nem beszéltem, amit magamnak sem vallottam be soha, aminek a nevét soha ki nem mondtam.
Most, ezen a furcsa nyáron, mely úgy hat rám, mint borzongó, kényelmetlen ébredés egy tarka és bolondos álom után, először válik tudatossá bennem, hogy egész életemben kerültem ezt a szót…
íme, erőlködöm és nem tudom kimondani most se, különös szemérem fog el, nem tudom legyőzni; pedig nem volnék éppen zárdaszűz, se vénkisasszony – nevén szoktam nevezni, nemcsak a gyermeket, de ama boldog és áldott bölcsőt is, ahonnan származik.
Megpróbálom megmondani, mi az, amit érzek, akkor talán nem kell kimondani; ugye?
Különben ha nem értenéd dadogásomat, útbaigazíthatlak. De fordulj el, ne nézz a szemembe. Még nem olvastam ezt a könyvet, amiben levelem meg fog jelenni: de úgy gondolom, ama szót megtalálod benne többször is – hiszen arról szól a könyv, amit ez a szó jelent.
És megtalálod régi versekben és széles szólamokban, amik most újra élni kezdenek, én még akkor ismertem őket, mikor egy időre halottaknak tetszettek, üresen, furcsán kongottak a fülemben, nem értettem őket, vállat vontam. Igen, valamiről beszéltek ezek a versek, és szóltak valamiről, amiről tudtam, hogy van, mint ahogy van kéz és láb, különösen hatott rám, hogy emlegetik, mintha valaki minden lélegzetvételnél megnevezné a láthatatlan elemet, mely tüdejébe nyomul.
Iskolai ünnepélyeken, tavasszal kiáltották hangosan: azt mondták nekem, hogy szeressem, kötelességem szeretni. Mintha azt mondták volna, hogy szeressem a kezemet és a lábamat. Dac fogott el és furcsa makacsság: – hogyan lehetne kötelességem, hogy magamat szeressem, így szóltam magamban, holott én nem vagyok megelégedve magammal, holott én több és jobb szeretnék lenni, mint ami vagyok – holott én gúnyolom és dorgálom magamat.
S mert a földön járok, ne fordítsam szememet a csillagos ég felé, melynek nincsenek határai, csak horizontja van! S mert nem tudok ellenni étel és ital nélkül, tegyem meg istenemmé az ételt és italt? S mert nem tudok szólani másképpen, csak így, ne hallgassam meg azt, aki másképpen szól?
S ha erőt adott nekem a föld, amelyből vért szíttam magamba anyám emlőin át – ezt az erőt csodáljam a munka helyett, melyet végrehajtok vele!
Dac fogott el és makacsság: embernek neveztem magam – azt kerestem, ami bennem hasonlatos másféle emberekkel s nem azt, ami különbözik. Világpolgárnak neveztem magam – léleknek neveztem magam, mely rokon lelket keres, akárhol itt e földön, s ha kell, a pokolban is.
És nem mondtam ki azt a szót. De ha házat építettek valahol Pesten vagy Fogarason, vagy Szolnokon, vagy Kolozsvárott, megálltam előtte, és úgy néztem, mintha az én házamat építenék. És ha virágot láttam nyílni a pilisi hegyekben vagy a Kárpátokban, tudtam, hogy a virág nekem nyílt.
És ha idegen emberrel beszéltem, és az idegen ember dicsérte a lánchidat és a Dunát és az aggteleki cseppkőbarlangot és a dobsinai jégbarlangot és a Vaskaput és a Balaton vizét – akkor lesütöttem a szemem és zavarba jöttem, mintha engem dicsérne.
És mikor Berlinben jártam, úgy csodálkoztam és nevettem magamban azon, hogy ezek itt járkálnak és házakat építenek, mint aki álmában tudja, hogy álmodik, és amit lát, nem valóság, álomkép csak, tündérmese, játék.
Játék háznak éreztem az idegen házat – csak játszották az emberek, hogy ezt ők komolyan veszik –, és mikor a vendéglőben fizettem, elámultam, hogy elfogadják tőlem a játék pénzt, amit kezembe nyomtak, mikor átléptem a magyar határt.
És lelkem mélyén soha nem hittem el, hogy ők komolyan mondják: hélas! és alas! és wehe! és ahimé! – mikor jaj-t kell mondaniok –, és arra gondoltam, hogy haláluk percében ők is jajt mondanak majd, mint én.
A megfogható ismerős valóság ott kezdődött nekem, ahol átléptem a határt – ha életemben először jártam is arra, ahol átléptem.
De nem mondtam ki azt a szót soha. És most már nem is tudom kimondani, csak ennyit: valami fáj, ami nincs. Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi még sajogni az ujjakat, amik nincsenek.
Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni, mire gondoltam.”
(Megjelent a Kosztolányi Dezső szerkesztette “Vérző Magyarország – Magyar írók Magyarország területéért” című könyvben.)
2017. November 27. 00:00
Honnan lehet tudni, hogy magyar vagy?
Honnan lehet tudni, hogy magyar vagy?
Ha több tejfölt használsz mint ketchupot.
Ha a paprika legalább olyan fontos mint a só és bors.
Ha valamelyik rokonod Attila, József, László, János vagy István.
Ha szereted a Túró Rudit, de nem igazán tudod elmagyarázni a külföldieknek, mi az, amíg meg nem kóstolták.
Ha külföldi barátaid megkérdezik, hiszel-e még abban, hogy a Mikulás ajándékot hoz december 24-ről 25-ére virradóra, a válaszold némiképp zavart, hiszen a Mikulás nálunk december 6-án ajándékoz, és amúgy karácsonykor a kis Jézus ajándékoz, és az ajándékok már 24-én este ott vannak.
Ha nem beszélsz teli szájjal.
Ha az eljegyzési gyűrűd az ellenkező oldalon viseled.
Ha a vonat még el sem hagyta az állomást, de te már eszed a szendvicsed, amiben általában egy fél paprika vagy paradicsom van, és többnyire rántott hús.
Ha egy 79 kilométer hosszú viszonylag sekély vizet magyar tengernek hívsz.
Ha esküszöl arra, hogy a fokhagyma és a mézes tea kiűzi belőled a nyavalyát kevesebb mint egy nap alatt.
Ha gyerekként folyton répát kellett enned, és arra a kérdésre, hogy "miért?" a szüleid azt válaszolták, "azért, hogy jobban tudj fütyülni".
Ha gyerekként azt mondták neked, hogy ne igyál olyan sokat, mert béka nő a hasadban.
Ha nehéz elmagyarázni, hogy a családnév az első helyen van, vagyis ez nem a keresztneved.
Ha boldog szülinapot kívánnak neked, és meghúzzák a füled.
Ha termálvíz vagy fürdő van a lakhelyeden, vagy legalább 10 kilométeren belül.
Ha a dátum írásakor az évszámmal kezded.
Akinek van kedve és további gondolatai - folytassa!
2017. August 24. 00:00
Kós Károly A múlt ismerete, és értékeinek megőrzése nélkül nem teremthetünk új értékeket sem, és akkor jövőnk sincs többé
A múlt ismerete, és értékeinek megőrzése nélkül nem teremthetünk új értékeket sem, és akkor jövőnk sincs többé
"Üzenetet írok mindazoknak, akik közülünk valók voltak és elindultak új világba, új emberek közé, mindazoknak, akik új utakat akarnak törni, és rombolni akarnak mindent, ami régi.
Üzenek nektek, ti új emberek, én a régi ember. Valamikor nemrégen még többen jártuk ezeket a hegyeket. Sokan és fiatalok mind és magyarok mind, de megapadtunk.
Többen más utakra fordultak, könnyebb utakra. Sima völgyi utakra tértek, mert nehéz hegyet járni. De én itt maradtam a hegyek között. Járom a tövises ösvényt és hosszú esztendőkön által körülfújt fagyos szél és perzselt a nap és nemsokára talán utolsó leszek az utolsók között.
De lesznek, akik utánam jönnek, az én maradékaim. Amikor én már elpihentem, erős ifjú lábakkal nyomomba lépnek ők. És nem szállnak le a hegyről, hogy láncos rabjai legyenek hírnek, dicsőségnek és idegen kultúrának. Mert erősek lesznek. Hatalmasok és magyarok.
Az én lábam nyomát pedig eltemeti a hó, de síromon sohasem lesz korhadt a fejfa, de a felém boruló domb virágos lesz mindig, tudom. És emlegetni fognak engem is, apáimat is az én véreim.
Az én munkámat folytatják ők és az én életem örökkévaló lesz bennük."
Régi Kalotaszeg - részlet
Kós Károly - (Temesvár, 1883 - Kolozsvár, 1977) - építész, író, grafikus, könyvtervező, szerkesztő, könyvkiadó, tanár, politikus
Kós Károly portréján a felirat: „A kozmopolitizmus - ostobaság... Nemzeten kívül nincs művészet; sajátarc nélkül ideális arc sincsen"
Eredeti, teljes gondolata:
„A kozmopolitizmus - ostobaság;
a kozmopolita - nulla, annál is kevesebb;
nemzeten kívül nincs művészet, nincs igazság, nincs élet, semmi sincsen.
Igazi arc nélkül eszményi arc sincs;
igazi arc nélkül csak kifejezéstelen, üres lehet az arc.”
2017. August 03. 00:00
Magyar emlékek a a nagyvilágban - I. világháborús magyar katonai emlékmű a régi temetőben - Taskent - Üzbegisztán
Magyar emlékek a a nagyvilágban - I. világháborús magyar katonai emlékmű a régi temetőben - Taskent - Üzbegisztán
Az első világháborúban (1914-1918), az orosz fronton 1917 októberéig több mint félmillió magyar katona esett fogságba. Legtöbbjüket Szibériában és Közép-Ázsiában - akkori nevén Turkesztánban - őrizték, de sokan még a Bajkálon túlra is elsodródtak.
Ahol munkalehetőség adódott, bányában, az iparban és a mezőgazdaságban is foglalkoztatták őket. Az októberi forradalmat követő polgárháborúban táboraik hol a fehérek, hol a vörösök fennhatósága alá kerültek, s rábeszéléssel vagy erőszakkal mindkét fél igyekezett közülük minél többet a maga oldalára állítani.
Összesen mintegy százezerre teszik az internacionalisták soraiban küzdött magyarok számát, közülük harmincezren el is estek a frontokon.
Sok hadifogoly azonban el sem jutott eddig, hiszen az éhség, a sokféle járvány már a táborokban megtizedelte soraikat.
Az üzbég főváros régi temetőjében az így elhunyt katonáknak állítottak síremléket. A majdnem három méter magas, a szentistváni koronára emlékeztető fejdíszt viselő szfinx előtt összegörnyedt katona jelképezi mindazt a fájdalmat és kínt, amit a hadifoglyoknak el kellett viselniük.
A tömegsír feletti emlékművet a hatvanas évek végén fedezték fel újból a TV Híradó arra járt munkatársai, Pásztor Ferenc és Zih Béla, akiknek még néhány ott maradt idős magyart is sikerült megszólaltatniuk.
2017. July 20. 00:00